ff: Scars (1/5)

[mycabou]

Scars
korhatár: NC-17 (talán)
páros: Shinya/Hanbang, említés szinten NaHan
Két magányos és megtört ember "egymásra találásáról" szól a történet. Két külön ország, két külön műfaj és a zenén kívül csak egy közös érdeklődési körük van: az X-Japan.

Tudom, hogy szokatlan páros, de igyekszem reálisan megírni ennek ellenére a történetet. A zenén kívül csak egy közös pont van bennük, még pedig az X-Japan, ebből próbáltam kiindulni, remélem eléggé élvezetesre sikerül megírni.

Ha valaki nem tudná, Hanbang, azaz Han Jungsoo a Smash legszebb hangú tagja. Naru, vagy más néven Joo Youngsuk a Smash nevű koreai csapat rappere. Shinyát szerintem meg nem kell bemutatni ^^



2008

A csípős, hideg téli szél Jungsoo arcába fújta a szállingózó hópelyheket, ő pedig vacogva húzta a sálat az arcára. Lassan itt a karácsony és a tokiói emberek teljesen meg voltak húzatva az ünnepi láztól. Dideregve rohant be az egyik zenei boltba, ami a város központjában van. Ő sem tartotta magát normálisnak, hogy képes volt eljönni Tokióba zéró japán tudással, hogy egy kibaszott Glay cédét vegyen Youngsuknak. Tudta, hogy mennyire szereti őket, és Koreában pont ezt az egy albumot nem lehetett megkapni. Az online vásárlás lehetősége fel sem merült nála, túl lusta volt az egyszerűbb megoldásra gondolni. Nem akarta, hogy Naru szomorú legyen, mert számára ő volt a legfontosabb és most kurvára elcseszett mindent, talán ez a kis apróság segít elindulni a békülés útján.

Ahogy a cédék sorai között kutatott, a szemei megakadtak egy igazi kincsen, amit már lassan azt hitt, hogy elfelejtett. Már évek óta nem hallgatta a zenéjüket és kicsit hiányzott is neki. Ujjaival óvatosan simított végig a legújabb, "IV" című single-ön és eszébe jutottak a kellemes gyerekkori emlékek, ami mosolygásra késztette.

Nyolc évesen pillantotta meg a legtehetségesebb embert a tévé képernyőjén. Nevetve gondolt vissza arra, hogy az édesanyja minden áron el akart rángatni a tévé elől, de hajthatatlan volt és foggal-körömmel küzdött, hogy végignézhesse a videót, amit leadtak a zenei csatornák. Magával ragadta az énekes hangja, viszont ahogy feltűnt a gitáros a rózsaszín hajával, egyből megakadt rajta a szeme. A gitárjátéka elvarázsolta, szép lassan sikerült rávennie a szüleit, hogy vegyenek neki egy ócska gitárt és ő volt a legboldogabb ember, mikor megkapta, ki sem lehetett szedni a kezéből. Ha vacsorázni ment, vitte magával, ha aludt, akkor mellette volt az ágyon. Minden nap addig gyakorolt, amíg véresek nem lettek az ujjai. Minden olyan számot meg akart tanulni, amit Hide játszott. Ő egy isten volt számára, egy magasztos személy, akire fel tudott nézni. Soha nem látott még azóta sem olyan tehetséges embert, mint aki ő volt.

Kilenc éves volt, mikor Hide meghalt. Azt hitte, hogy egy világ omlott össze benne abban a pillanatban, amikor a hírekben meghallotta. Megremegett a kezében az evőeszköz és némán sírni kezdett. Az volt az a pillanat, mikor rájött, hogy ő is zenész szeretne lenni, énekelni és gitározni akart - és nem csak szórakozásból.

Épp emelte volna ki a többi lemez közül, mikor egy idegen, csontos kéz szintén a kiszemelt példányért nyúl. Felnézett a mellette álló idősebb férfira, aki nála nem sokkal volt alacsonyabb. Hatalmas, barna szemeiből semmit nem tudott kiolvasni, ő is csak bámult rá, majd szólásra nyíltak azok a hívogató húsos ajkai, de Hanbang nem értette, hogy mit beszél.

- Sajnálom, nem tudok japánul - próbált angolul válaszolni neki.

- Azt kérdeztem, hogy meg is veszed, vagy csak bámulod? Mert nekem kell - mondta erősen törve az angolt az idegen -, és ez az utolsó darab, máshonnan meg nem vagyok hajlandó vásárolni. Szóval? - nézett rá várakozva.

Jungsoo némán húzta el onnan a kezeit, és a másik kezében tartott Glay albummal a kassza felé indult, hogy fizethessen. Miután végzett, ismét kilépett a fagyos hidegbe.

Shinya csak egy ravasz mosollyal az arcán bámult a koreai fiú után, majd vállant vont és ő is kifizette az X Japan cédét, majd útját a kocsija felé vette.

Shinyát valamiért vonzotta a koreai srác. A nagy szemei, a vékonyka, törékeny teste és a kócos, fekete haja... szinte már túlontúl szépnek találta. Az pedig különösen felkeltette az érdeklődését, hogy a fiúnak látszólag fogalma sem volt arról, hogy ki is ő valójában. Tetszett neki, hogy milyen félénk annak ellenére, hogy rettentően erős kisugárzása volt. Kényszert érzett rá, hogy megkaparinthassa magának, felfalja, megeméssze és örökre maga mellé láncolja a maga a megtestesült ártatlanságot.

A Dir en Grey dobosát az sem izgatta, hogy a gyönyörű barátnője naponta a lakásban finom vacsorával várja, mint a rendes japán feleségek - most nem. Pedig szerette a szép lányt, de nem szerelemmel. Egyszerűen csak... ragaszkodott hozzá. Ő volt a biztos pont az életében. Soha nem vitatkoztak egymással, magukban tartották a kétségeiket. Képes volt elfogadni azt, hogy a dobos nem lehet vele minden percben. Azt, hogy számára ő csak legfeljebb a harmadik lehet a sorban a banda és a kutyái után. Shinya ezt szerette benne, hogy tudta, hol a helye.

Amikor belépett az ajtón, egyedül csak az üres lakás köszönt vissza rá. Nem érezte a szokásos finom illatokat, nem várták kávéval az ajtóban, és még kiszellőztetve sem volt. A fülledt levegő megcsapta Shinyát, ő pedig tudta, hogy ez egyszer be fog következni. Hosszú távon soha senki nem bírta elviselni, úgy tűnt, most sem.

Nem tehetett semmit, egyedül maradt a tiszta és tipikusan az ő ízlésének megfelelő lakásban. Ugyanaz az érzés fogta el, mint mikor Kyonál van. Csak a puszta és kínzó üresség, a nagy tátongó semmi. Különösebben nem nevezte fullasztónak, sőt, valamilyen szinten megkönnyebbült. Hitt benne, hogy mostantól tényleg minden más lesz. Mosolyogva vette kezeibe Miyut és bevonult a nappaliba.

Jungsoo reménykedve kopogtatott másnap Youngsuk szobájának az ajtaján, de nem kapott választ. Lassan benyitott és olyan látvány tárult elé, amit soha nem akart látni. Naru egy idegen lányt csókolt, olyan hevesen, ahogy pár napja még ők tették. Ajkai megremegtek, a szemeiben pedig gyűlni kezdtek a kitörni készülő könnycseppek. Pillanatokkal később az első árva sós csepp utat talált magának és lassan szánkázott le Hanbang vékony arcán. A kezéből kicsúszott a drága Glay cédé - amit még boldogan szorongatott pár perce - és hangosan csattant a földön, mire a rajtakapott Youngsuk riadtan nézett rá.

- Jungsoo - suttogta bele a csendbe. - Ez nem az aminek látszik, én... - próbált mentegetőzni.

- Inkább ne mondj semmit - csapta rá az ajtót és a sírást visszafojtva rohant be a Hyunjunnal és Minkyuval lévő közös szobájába.

Azt hitte, hogy minden rendben lesz, ha visszajön. Mindig összekaptak valami apróságon, de tisztázni szokták. Most mégis miért tette ezt vele? Szorította magához az összekönnyezett párnáját és a fal felé fordult.

a fejezetben így néznek ki a szereplők:
Hanbang: kép
Naru: kép
Shinya: kép

Ez csak a bevezető fejezet, öt fejezetesre van tervezve, és nem lesz hosszabb - épp ezért óriási ugrásokra és egyáltalán nem könnyű hangvételű történetre kell számítani.