Esőlány - Fairy Tail fanfic
Ezt még a tavaszi Mondoconra írtam, ahol legnagyobb meglepetésemre bekerült a TOP10-be (pedig szerintem nem lett olyan nagy számXD). Ráadásul Juvia még csak nem is tartozik a kedvenc karaktereim közé. Na mindegy, felrakom ide, mert AFS bénázik, és nem engediXD
***
Csipp, csepp, csöpp.
Juvia, az esőlány.
Azt mondta Nagynéni, hogy rettenetesen esett azon a délutánon, amikor Juvia megszületett. Még soha nem láttak akkora égszakadást, mint akkor, az esőcseppek mázsás súlyként csapódtak bele a földbe, verték le a cserepeket a háztetőről, és egy pillanat alatt nyüszítő szőrcsomóvá változtatták a kutyánkat. Juvia szó szerint pusztító esőben töltötte el élete első perceit.
Igaz, hogy Anya nem élte túl a szülést, de Nagynéni, a férje, és az unokatestvéreim befogadták Juviát, mivel Anyának nem volt senkije sem a Nagynénin kívül. Azt mondta Nagynéni Juviának, azért, mert nem volt átlagos ember. Akkor még nem tudtam, hogy léteznek varázslók.
Csipp, csepp, csöpp.
Lassan a Nagynéni és a családja elkezdtek furcsán nézni Juviára, és egyre kevésbé szerettek a társaságomban lenni. Először azt hittem, nem kedvelik Juviát, ezért kerülnek el, de később kiderült, mi is volt a valódi oka. Juvia is mágus volt, mint annak idején Anya, de Anyával ellentétben Juvia nem tudta teljesen irányítani az erejét. Az eső Juvia állandó társául szegődött.
Csipp, csepp, csöpp.
Juvia idővel megszokta ezt a hangot, ahogy az esőcseppek mindenhol kopognak körülötte; nem volt csönd, még akkor sem, ha az emberek nem szóltak hozzám egy szót sem.
Nem arról van szó, hogy nem akartak Juviával barátkozni; az elején még nagyon is akartak. Egészen addig, amíg meg nem unták az esőt, azt, amit Juvia annyira szeretett; még akkor is, ha ez csak egyre távolabb is sodort az emberektől.
Csipp, csepp, csöpp.
Juvia, az esőlány. Kezdtek így nevezni. És egy nap Juviára talált egy fiú, aki be akarta bizonyítani, hogy a többi ember téved, és semmi rossz nincs abban, ha folyton esik az eső. Megmondta mindenkinek, hogy nem fogja az eső eltántorítani attól, hogy Juviát szeresse.
Tetőtől talpig úriember volt, kedves, figyelmes, és igazán, de igazán szerette Juviát. Vett egy rózsaszínű, szív alakú esernyőt is Juviának, hogy ne fázzon meg. Juvia sosem érzett még olyan mérhetetlen boldogságot.
De még a szerelem sem volt elég erős ahhoz, hogy megszakítsa a Juvia, és a folyton a nyomában járó eső kapcsolatát. Ez a fiú sokkal tovább tűrte az esőt, mint a többiek. Ám egyszer neki is elege lett. Juvia jól hallotta, amint elmondja az egyik barátjának: „Elegem van, hogy mikor vele vagyok, soha nem süt ki a Nap.” Juvia szíve itt tört össze.
Csipp, csepp, csöpp.
Végül már nem maradt senki a környéken, aki Juvia barátja lehetett volna. És mégis, Juvia nem tudta meggyűlölni az esőt, mert az ugyanúgy hozzám tartozott, akár a lélegzet, vagy az étel, nélkülözhetetlen volt az élethez. De senki sem akart ezen az életen osztozni, és Juvia lassan feladta a reményt, hogy szeretheti valaki is. Juvia lassan kezdte érteni, miért nem volt Anyának senkije sem a Nagynénin kívül. Talán ő volt az egyetlen, aki megérthette ezt a mágiát, ami egyszerre volt áldás, és átok.
Egy nap azonban minden megváltozott. Egy férfi kért belépést a házba, és határozottan közölte, hogy Juviát keresi. Mindenki meg volt illetődve, mivel Juviának, lévén nem voltak barátai, így látogatói sem. Erre beállított valaki, aki senki mással nem akart szót váltani, csak Juviával. Elmesélte, hogy ő egy varázsló céh mestere, és hallott Juvia képességéről, és azt mondta, segítene Juviának, hogy a képességei egy új szintet érjenek el, mindenki ismerje a nevét, és elismerjék őt. Mintha csak tudta volna, hogy ez volt Juvia egyetlen vágya; szeretet, elismerést vártam az emberektől, és bármire képes lettem volna, hogy ezt megkapjam. Őrültség lett volna nem kihagyni ezt az alkalmat. Juvia pár nap után, miután elbúcsúzott a Nagynénitől és a családjától, elment a Mesterrel. Juvia vált a Négy Elem egyik tagjává. És Juvia ismét boldog volt.
Csipp, csepp, csöpp.
Juviát nem érdekelte, hogy amit elkövet jó-e, vagy rossz. Munka volt, amit el kellett végezni, és csak ez számított; hiszen a Mester volt az egyetlen, aki felismerte Juviában a tehetséget, így ennyivel tartoztam neki, ez volt a legkevesebb, amit megtehettem érte. Habár a céhen kívül tudták, ki az a Juvia, még így is magányos maradtam. Megmaradt Juvia társának a megszokott eső, és az az esernyő, amit attól a fiútól kapott. De most már nem bánthatták Juviát, mert elég erős volt ahhoz, hogy megvédje magát, azzal a vízzel, ami olyan sok fájdalmat is okozott neki, de képtelen volt lemondani arról, hogy szeresse. Juvia senkit és semmit sem szeretett az esőn, és a Mesteren kívül. És ez így volt jó.
Csipp, csepp, csöpp.
Gray-sama… Juvia annyi mindent köszönhet neked.
Az esernyős fiú emléke mindannyiszor elhalványul, elpárolog, amint Juvia Gray-samára gondol, és megdobban a szíve. Gray-sama, az egyetlen, aki hosszú idő után elfogadja Juviát az esővel együtt, és az, aki előcsalogatta mellette a napfényt.
Juvia bármit megtenne Gray-samáért. Odaadná az esőt, ami oly sokáig a társa volt, a barátja, mindent eldobna Gray-sama szerelméért. Mert Juvia szívében végre, hosszú várakozás után kisütött a Nap.
Csipp, csepp, csöpp.
Juvia, a boldog esőlány.
Dö End.
(Nem tudom, mikor lesz No.6 fordítás... utálok lusta dögnek lenni-___-)
***
Csipp, csepp, csöpp.
Juvia, az esőlány.
Azt mondta Nagynéni, hogy rettenetesen esett azon a délutánon, amikor Juvia megszületett. Még soha nem láttak akkora égszakadást, mint akkor, az esőcseppek mázsás súlyként csapódtak bele a földbe, verték le a cserepeket a háztetőről, és egy pillanat alatt nyüszítő szőrcsomóvá változtatták a kutyánkat. Juvia szó szerint pusztító esőben töltötte el élete első perceit.
Igaz, hogy Anya nem élte túl a szülést, de Nagynéni, a férje, és az unokatestvéreim befogadták Juviát, mivel Anyának nem volt senkije sem a Nagynénin kívül. Azt mondta Nagynéni Juviának, azért, mert nem volt átlagos ember. Akkor még nem tudtam, hogy léteznek varázslók.
Csipp, csepp, csöpp.
Lassan a Nagynéni és a családja elkezdtek furcsán nézni Juviára, és egyre kevésbé szerettek a társaságomban lenni. Először azt hittem, nem kedvelik Juviát, ezért kerülnek el, de később kiderült, mi is volt a valódi oka. Juvia is mágus volt, mint annak idején Anya, de Anyával ellentétben Juvia nem tudta teljesen irányítani az erejét. Az eső Juvia állandó társául szegődött.
Csipp, csepp, csöpp.
Juvia idővel megszokta ezt a hangot, ahogy az esőcseppek mindenhol kopognak körülötte; nem volt csönd, még akkor sem, ha az emberek nem szóltak hozzám egy szót sem.
Nem arról van szó, hogy nem akartak Juviával barátkozni; az elején még nagyon is akartak. Egészen addig, amíg meg nem unták az esőt, azt, amit Juvia annyira szeretett; még akkor is, ha ez csak egyre távolabb is sodort az emberektől.
Csipp, csepp, csöpp.
Juvia, az esőlány. Kezdtek így nevezni. És egy nap Juviára talált egy fiú, aki be akarta bizonyítani, hogy a többi ember téved, és semmi rossz nincs abban, ha folyton esik az eső. Megmondta mindenkinek, hogy nem fogja az eső eltántorítani attól, hogy Juviát szeresse.
Tetőtől talpig úriember volt, kedves, figyelmes, és igazán, de igazán szerette Juviát. Vett egy rózsaszínű, szív alakú esernyőt is Juviának, hogy ne fázzon meg. Juvia sosem érzett még olyan mérhetetlen boldogságot.
De még a szerelem sem volt elég erős ahhoz, hogy megszakítsa a Juvia, és a folyton a nyomában járó eső kapcsolatát. Ez a fiú sokkal tovább tűrte az esőt, mint a többiek. Ám egyszer neki is elege lett. Juvia jól hallotta, amint elmondja az egyik barátjának: „Elegem van, hogy mikor vele vagyok, soha nem süt ki a Nap.” Juvia szíve itt tört össze.
Csipp, csepp, csöpp.
Végül már nem maradt senki a környéken, aki Juvia barátja lehetett volna. És mégis, Juvia nem tudta meggyűlölni az esőt, mert az ugyanúgy hozzám tartozott, akár a lélegzet, vagy az étel, nélkülözhetetlen volt az élethez. De senki sem akart ezen az életen osztozni, és Juvia lassan feladta a reményt, hogy szeretheti valaki is. Juvia lassan kezdte érteni, miért nem volt Anyának senkije sem a Nagynénin kívül. Talán ő volt az egyetlen, aki megérthette ezt a mágiát, ami egyszerre volt áldás, és átok.
Egy nap azonban minden megváltozott. Egy férfi kért belépést a házba, és határozottan közölte, hogy Juviát keresi. Mindenki meg volt illetődve, mivel Juviának, lévén nem voltak barátai, így látogatói sem. Erre beállított valaki, aki senki mással nem akart szót váltani, csak Juviával. Elmesélte, hogy ő egy varázsló céh mestere, és hallott Juvia képességéről, és azt mondta, segítene Juviának, hogy a képességei egy új szintet érjenek el, mindenki ismerje a nevét, és elismerjék őt. Mintha csak tudta volna, hogy ez volt Juvia egyetlen vágya; szeretet, elismerést vártam az emberektől, és bármire képes lettem volna, hogy ezt megkapjam. Őrültség lett volna nem kihagyni ezt az alkalmat. Juvia pár nap után, miután elbúcsúzott a Nagynénitől és a családjától, elment a Mesterrel. Juvia vált a Négy Elem egyik tagjává. És Juvia ismét boldog volt.
Csipp, csepp, csöpp.
Juviát nem érdekelte, hogy amit elkövet jó-e, vagy rossz. Munka volt, amit el kellett végezni, és csak ez számított; hiszen a Mester volt az egyetlen, aki felismerte Juviában a tehetséget, így ennyivel tartoztam neki, ez volt a legkevesebb, amit megtehettem érte. Habár a céhen kívül tudták, ki az a Juvia, még így is magányos maradtam. Megmaradt Juvia társának a megszokott eső, és az az esernyő, amit attól a fiútól kapott. De most már nem bánthatták Juviát, mert elég erős volt ahhoz, hogy megvédje magát, azzal a vízzel, ami olyan sok fájdalmat is okozott neki, de képtelen volt lemondani arról, hogy szeresse. Juvia senkit és semmit sem szeretett az esőn, és a Mesteren kívül. És ez így volt jó.
Csipp, csepp, csöpp.
Gray-sama… Juvia annyi mindent köszönhet neked.
Az esernyős fiú emléke mindannyiszor elhalványul, elpárolog, amint Juvia Gray-samára gondol, és megdobban a szíve. Gray-sama, az egyetlen, aki hosszú idő után elfogadja Juviát az esővel együtt, és az, aki előcsalogatta mellette a napfényt.
Juvia bármit megtenne Gray-samáért. Odaadná az esőt, ami oly sokáig a társa volt, a barátja, mindent eldobna Gray-sama szerelméért. Mert Juvia szívében végre, hosszú várakozás után kisütött a Nap.
Csipp, csepp, csöpp.
Juvia, a boldog esőlány.
Dö End.
(Nem tudom, mikor lesz No.6 fordítás... utálok lusta dögnek lenni-___-)