It's a Crazy Love 4.fejezet
Cím: It's a Crazy Love
Részek: folyamatban
Fandom: Saját
Korhatár: ebben a fejezetben nincs
Téma: Yaoi, Dráma, Shounen-ai
Megjegyzés: Jó olvasást kívánok! ^_^ (Ma jó kedvem van, így kaptok ebből is egy frisset :D)
Ryu nem bírt megnyugodni. Hiába próbált mindent, egyszerűen nem bukkant Akira nyomára. Egyre jobban kezdett a félelem eluralkodni rajta. A rendőrségen is volt, de csak felvették a bejelentését arról, hogy eltűnt egy fiatal srác. Látta az illetékes személyen, hogy ez az ügy is a fiók alján lesz, jóideig.
Nem fűzött sok reményt ahhoz, hogy a rendőrök bármit is tennének. Így el kezdett járkálni az utcán. Tudta, hogy nem sok esély van arra, hogy így megtalálja, de... Nem bírt tétlenül otthon ülni. Féltette Akirát. Érezte, hogy valami történt vele, és ez nyugtalanító volt.
Amikor az egyik kis bolt mellett ment el, hirtelen feltűnt neki valami. Dejavu érzése volt. Az éppen kijövő srác arca... mintha már látta volna.
Valamiért úgy érezte, követnie kell ezt a férfit. Kicsit lemaradva, de utána ment.
Pár utcán át követte őt, amikor a férfi hirtelen megállt. Ryu-t ez egy picit meglepte, így próbált feltűnésmentesen tovább menni, mintha teljesen normális dolog lenne. Így egy éppen arra járóként elhaladt az eddig követett személy mellett. Pár méterrel arrébb az egyik ház kapuján bement, mintha ott lenne dolga, és csak várt, hogy tovább követhesse az illetőt.
Nem is kellet sokat várni. A gyanús férfi tovább haladt, egészen addig, mig egy kissé elhagyatottabb házhoz nem ért. Szorító érzés kerítette Ryut hatalmába, mikor a rozoga külsejű házra tekintett. 'Még is ki tudna egy ilyen helyen lakni?'
A férfi, akit eddig követett, szépen besétált a ház bejáratán, innentől fogva nem tudta figyelemmel követni őt Ryu.
- Azt hiszem jobb lesz holnap is eljönni ide. Nem tetszik ez nekem. Különben is... Nem ő volt ott aznap, amikor Akirával utoljára találkoztam? Mintha sokkolta volna valami... Talán, ez a srác?! - motyogta magának Ryu, és egyre felzaklatottabb lett. Végül nem tehetett mást, hazaindúlt... Holnap is van nap.
Azt ajtó most is azt a rekedtes, nyikorgó hangját adta ki. Nem lehet ehez hozzászokni. Kirázza az embert ahogy csak meghallja. Akira rögtön felült az ágyon, ahogy erejéből tellett. Félt attól, mit akarhat még Kai vele csinálni. Mi ezzel a célja? Nem érti.
- Oh... Látom már jobban vagy. Tessék... hoztam kaját neked. - ad oda egy zacskót Akirának.
Nem értette az ijedt fiú, hogy miért ilyen nagylelkű most vele. Jóformán eddig alíg kapott enni. Most meg egy halom ételt hozott. Sőt, még édességet is. Furcsa...
- Csokoládé? Nem te mondtad, hogy milyen gyerekes dolog ilyet enni?
- Gondoltam jó lesz neked. Rámsózta a boltos. Én nem eszek ilyet, viszont te oda vagy érte. Mégis mit csinálnék vele?
- Oké, értem.
- Helyes... Akkor most egyél, utána pedig aludj. - sétálna ki a helyiségből, amikor Akira utána szól.
- Történt valami? - kérdezi Akira aggódóan, maga sem érti miért.
- Mi történt volna?
- Ez a hirtelen kedvesség... Azt hittem ma is véresre fogsz erőszakolni.
- Oh, miért, annak jobban örülnél? - mondja gúnyosan Kai.
- Nem... Csak nem értelek. Mit tettem ellened amiért ezt teszed velem?
- Hm.... Fura hogy ezt még kérdezni is kell. Mintha nem lenne nyilvánvaló.
- Bármennyire is annak gondolod, nekem akkor sem világos.
Éles, szikrázó tekintettel néztek egymásra. Mintha szavak nélkül megértenék, mire gondol a másik. Akira érthetetlen módon, de nem haragudott a férfira. Egyszerűen csak tudni akarta, miért történt mindez. Kai egy nagy sóhaj után becsukta az ajtót, és közelebb sétált Akirához, majd megállt elötte.
- Komolyan nem tudod az okát? Vagy csak megint hülyének akarsz nézni engem? - mondja kegyetlen hangnemben. Akira a fejét rázza, választ adva a kérdésre.
- Akkor kezdjük a legelején. Nálam laktál. Költöttem rád. Minden rohadt kis nyavajgásodat végighallgattam. Keves voltam veled. És te mivel hálálod ezt meg? Eltűnsz egy szó nélkül, mintha az olyan természetes lenne, hogy egy évig meresztheted a seggedet valaki más nyakán. És ha ez még mindig nem lenne elég, máris mész kurváskodni másokhoz. Hát ha ez nem elég ok rá, akkor semmi. Egy rohadt kis ribanc vagy, aki nem ismeri azt a szót, hogy 'hála'. Mert tőled semmi ilyen nem kap az ember, és...
- Hát neked nem volt az elég, hogy szerettelek? Hogy a szívemet adtam neked? Hogy csak neked akartam kedveskedni? Ez neked nem volt neked elég?! És miaz hogy máshoz mentem? Rajtad kívűl soha, senki sem volt még eddig. Te voltál az egyetlen! Miből gondolod te ezt?! És ha ennyire kibaszottúl foglalkoztál velem, akkor nem mentem volna el! Folyton csak megaláztál engem, üvöltöztél velem, semmibe vettél! Még a rohadt szülinapomon is egy jó kis beszólással fogadtál. Csodálkozol, hogy nem bírtam tovább?
- Folyton csak nyavajogtál! Persze, hogy kiakadtam tőled!
- De akkor is szerettelek! Te viszont nem! Ez a különbség! Nem bírtam tovább, hogy ez ilyen egyoldalú! Egy kapcsolat nem ilyen! És nem tűntél hú de megbántottnak egy pár nappal ezelött, mikor azzal a kis libával mentél karöltve!
- Milyen liba?! Te meg miről beszélsz?!
- Ne játszd itt az ártatlant! Akkor délután. Amikor jöttél ki a kávézóból. Még csak rám se néztél!
- Az csak egy hülye ribi volt, semmi köze ehhez.
- Hehh... pont emiatt a hozzáállásod miatt hagytalak ott. Kitudja hány 'semmi köze ehez' féle személlyel csaltál meg mialatt együtt voltunk.
- Ha nagyon tudni akarod... Egyszer sem csaltalak meg. Vedd megtiszteltetésnek.
- Oh, mily csodás! Csak hogy egy kapcsolatban ennyi nem elég!
- Tudom jól! De semmi mást nem csináltál, csak folyton nyavajogtál minden kis dolog miatt! "Jajj, nézd de jó ez, de jó az. Ryu, imádlak, mondtam már? És te is imádsz, ugye?" - mondja gúnyos hangon. - Az ilyen kirohanásaidtól bolondultam meg!
- ... csak, boldog voltam. Mert te voltál a mindenem. - indulnak útjára könnyei. - Szerettelek, te barom! Szerinted miért mondtam volna azokat? Elhiheted, nem a bosszantásod miatt! - fakadt sírva Akira. - Ha ezt tudtam volna... Akkor bele se megyek ebbe az egész kapcsolatba. Ha tudtam volna, hogy a végén ilyet teszel velem... Akkor inkább meghaltam volna....
Kai csak nézte a síró Akirát. Rezzenéstelen arccal vizslatta könnyáztatott arcát. Percekig csak a zokogó fiú hangja hallatszott, mikor Kai elindúlt a szoba ajtó felé. Majd visszafordúlva szólt Akirához:
- Egyél... A ruháidat oda raktam a székre. Zuhanyozz le, szedd össze magad... Aztán tűnj innen.
- Mi...? - kezdett volna bele Akira, de addigra Kai elhagyta a szobát... De az ajtót nem zárta be.
Akira percekig mozdulatlanul ült az ágyon, majd kikászálódott a fürdőbe. Miután lezuhanyzott, a székre nézvén, valóban ott voltak a ruhái. Felöltözött, majd kiment a szobából. Óvatos léptekkel haladt, mintha bármelyik pillanatban valami veszedelmes vad eshetne neki. Majd a kis folyosó végén lévő helyiségből kiszűrődő fény fele vette az irányát. Odaérkezve látta, ahogy Kai az asztalnál ül. Körülötte üres üvegek, és a szobát elönti az alkohol szag.
Lassan közelebb ment. Odaérkezvén egy megtört arcot látott meg. Akira hihetetlenül megilyedt ettől a tekintettől...
- K-kai.
- Oh, elkészültél? - kérdezi kábán. - Helyes... Akkor viszlát.
- Kai, mi van veled? Nem szoktál te inni.
- Ugyan miért ne ihatnék?! - mondja felháborodottan, majd mikor felállna, hirtelen visszaesik a székre. - A picsába...
- Le kéne feküdnöd, és...
- Mit törődsz te velem? Mondtam, hogy húzz el innen. Nem? Az elöbb még zokogtál, hogy itt vagy. AKkor tünés! - mondja szinte üvöltve a megszeppent fiúnak.
Akira mozdulatlanul állt Kai elött, és csak nézte őt. Nem értette a férfi viselkedését. Fájdalmat látott a szemeiben.
Nem gondolkozva, felkapta a félájúlt Kait, és a nappaliban lévő kanapéra fektette.
- Most meg mi ez? Az elöbb még utáltál. Nehogy el kezdj sajnálni, te idióta. Hamár megerőszakoltalak, akkor inkább rohanj el innen.
Akira továbbra sem szólt egy szót sem. Fájdalommal nézte az ott fekvőt, akinek minden egyes szava mintha szomorúságtól lenne terhes.
- Tudod... Amikor legelőször találkoztunk.... Már akkor is ilyen bolond voltál... Azt gondoltam, hogy olyan vagy mint egy felnőtt testbe lévő gyerek. Megvetettelek, hogy ílyen gondtalanul tudsz mosolyogni... Hogy mindenen csak nevetsz. Bárkinek segítesz akinek kell, szó nélkül. Akkor is... Csak úgy odajöttél hozzám, holott semmi okod nem volt rá. És csak azt mondtad...
- Miért szomorkodsz itt egyedül? - folytatja Akira, Kai helyett.
- Igen... És én hiába voltam veled akkor is bunkó... te csak követtél engem... - mondja morogva. - De azt hiszem... Akkor már megkedveltelek. Mert te mindig vidám voltál. Irigyeltelek, mert neked olyan könnyen sikerült mosolyogni... És most... a síró arcodat nézve... Gyűlölöm magamat.
Akira szemeiből patakzottak a könnyek. Nem hitte el, hogy ezeket a szavakat Kai mondja. Egy szót sem bírt szólni. Nem tudta, hogy mit érezzen. Nem érzett haragot, sem gyűlöletet, sem vidámságot, sem szomorúságot...Ő mégis sírt. Megállíthatatlanúl zokogott, mint eddig még soha.
- És mindannak ellenére... hogy így bántam veled már az első perctől kezdve... Te csak mosolyogtál. Mostmeg végérvényesen elszúrtam. - csuklik el hangja Kainak, majd két kövér könnycsepp indul meg arcán. Akira teljesen ledöbbent ezen. Még sírni is elfelejtett időközben.
- Nagyon elszúrtam ezt, Aki-chan. Én... elszúrtam... - követi egyik könnycsepp a másikat, majd kezeibe temeti arcát. - Eldobtam valamit, amit nem kellet volna. Belerúgtam, holott nem érdemelte meg. És Ő ennek ellenére könnyeket ejt értem.
- Kai... - simít végig Akira, Kai kezein. - Én... nem tudom mit tegyek. Már, nem tudom mit higgyek.
- Menj el... - mondja Kai, már könnyeit törölgetve.
- De Kai...
- Menj el! - szól erőteljesebben. - Ne akard, hogy megint bezárjalak. Nem akarlak bántani megint, kérlek...
Akira perceket habozva, de elindúl. Az ajtó hangos csapódással jelzi, hogy elment, magára hagyva Kait a sötétségben---
folytatás következik....
Részek: folyamatban
Fandom: Saját
Korhatár: ebben a fejezetben nincs
Téma: Yaoi, Dráma, Shounen-ai
Megjegyzés: Jó olvasást kívánok! ^_^ (Ma jó kedvem van, így kaptok ebből is egy frisset :D)
Ryu nem bírt megnyugodni. Hiába próbált mindent, egyszerűen nem bukkant Akira nyomára. Egyre jobban kezdett a félelem eluralkodni rajta. A rendőrségen is volt, de csak felvették a bejelentését arról, hogy eltűnt egy fiatal srác. Látta az illetékes személyen, hogy ez az ügy is a fiók alján lesz, jóideig.
Nem fűzött sok reményt ahhoz, hogy a rendőrök bármit is tennének. Így el kezdett járkálni az utcán. Tudta, hogy nem sok esély van arra, hogy így megtalálja, de... Nem bírt tétlenül otthon ülni. Féltette Akirát. Érezte, hogy valami történt vele, és ez nyugtalanító volt.
Amikor az egyik kis bolt mellett ment el, hirtelen feltűnt neki valami. Dejavu érzése volt. Az éppen kijövő srác arca... mintha már látta volna.
Valamiért úgy érezte, követnie kell ezt a férfit. Kicsit lemaradva, de utána ment.
Pár utcán át követte őt, amikor a férfi hirtelen megállt. Ryu-t ez egy picit meglepte, így próbált feltűnésmentesen tovább menni, mintha teljesen normális dolog lenne. Így egy éppen arra járóként elhaladt az eddig követett személy mellett. Pár méterrel arrébb az egyik ház kapuján bement, mintha ott lenne dolga, és csak várt, hogy tovább követhesse az illetőt.
Nem is kellet sokat várni. A gyanús férfi tovább haladt, egészen addig, mig egy kissé elhagyatottabb házhoz nem ért. Szorító érzés kerítette Ryut hatalmába, mikor a rozoga külsejű házra tekintett. 'Még is ki tudna egy ilyen helyen lakni?'
A férfi, akit eddig követett, szépen besétált a ház bejáratán, innentől fogva nem tudta figyelemmel követni őt Ryu.
- Azt hiszem jobb lesz holnap is eljönni ide. Nem tetszik ez nekem. Különben is... Nem ő volt ott aznap, amikor Akirával utoljára találkoztam? Mintha sokkolta volna valami... Talán, ez a srác?! - motyogta magának Ryu, és egyre felzaklatottabb lett. Végül nem tehetett mást, hazaindúlt... Holnap is van nap.
Azt ajtó most is azt a rekedtes, nyikorgó hangját adta ki. Nem lehet ehez hozzászokni. Kirázza az embert ahogy csak meghallja. Akira rögtön felült az ágyon, ahogy erejéből tellett. Félt attól, mit akarhat még Kai vele csinálni. Mi ezzel a célja? Nem érti.
- Oh... Látom már jobban vagy. Tessék... hoztam kaját neked. - ad oda egy zacskót Akirának.
Nem értette az ijedt fiú, hogy miért ilyen nagylelkű most vele. Jóformán eddig alíg kapott enni. Most meg egy halom ételt hozott. Sőt, még édességet is. Furcsa...
- Csokoládé? Nem te mondtad, hogy milyen gyerekes dolog ilyet enni?
- Gondoltam jó lesz neked. Rámsózta a boltos. Én nem eszek ilyet, viszont te oda vagy érte. Mégis mit csinálnék vele?
- Oké, értem.
- Helyes... Akkor most egyél, utána pedig aludj. - sétálna ki a helyiségből, amikor Akira utána szól.
- Történt valami? - kérdezi Akira aggódóan, maga sem érti miért.
- Mi történt volna?
- Ez a hirtelen kedvesség... Azt hittem ma is véresre fogsz erőszakolni.
- Oh, miért, annak jobban örülnél? - mondja gúnyosan Kai.
- Nem... Csak nem értelek. Mit tettem ellened amiért ezt teszed velem?
- Hm.... Fura hogy ezt még kérdezni is kell. Mintha nem lenne nyilvánvaló.
- Bármennyire is annak gondolod, nekem akkor sem világos.
Éles, szikrázó tekintettel néztek egymásra. Mintha szavak nélkül megértenék, mire gondol a másik. Akira érthetetlen módon, de nem haragudott a férfira. Egyszerűen csak tudni akarta, miért történt mindez. Kai egy nagy sóhaj után becsukta az ajtót, és közelebb sétált Akirához, majd megállt elötte.
- Komolyan nem tudod az okát? Vagy csak megint hülyének akarsz nézni engem? - mondja kegyetlen hangnemben. Akira a fejét rázza, választ adva a kérdésre.
- Akkor kezdjük a legelején. Nálam laktál. Költöttem rád. Minden rohadt kis nyavajgásodat végighallgattam. Keves voltam veled. És te mivel hálálod ezt meg? Eltűnsz egy szó nélkül, mintha az olyan természetes lenne, hogy egy évig meresztheted a seggedet valaki más nyakán. És ha ez még mindig nem lenne elég, máris mész kurváskodni másokhoz. Hát ha ez nem elég ok rá, akkor semmi. Egy rohadt kis ribanc vagy, aki nem ismeri azt a szót, hogy 'hála'. Mert tőled semmi ilyen nem kap az ember, és...
- Hát neked nem volt az elég, hogy szerettelek? Hogy a szívemet adtam neked? Hogy csak neked akartam kedveskedni? Ez neked nem volt neked elég?! És miaz hogy máshoz mentem? Rajtad kívűl soha, senki sem volt még eddig. Te voltál az egyetlen! Miből gondolod te ezt?! És ha ennyire kibaszottúl foglalkoztál velem, akkor nem mentem volna el! Folyton csak megaláztál engem, üvöltöztél velem, semmibe vettél! Még a rohadt szülinapomon is egy jó kis beszólással fogadtál. Csodálkozol, hogy nem bírtam tovább?
- Folyton csak nyavajogtál! Persze, hogy kiakadtam tőled!
- De akkor is szerettelek! Te viszont nem! Ez a különbség! Nem bírtam tovább, hogy ez ilyen egyoldalú! Egy kapcsolat nem ilyen! És nem tűntél hú de megbántottnak egy pár nappal ezelött, mikor azzal a kis libával mentél karöltve!
- Milyen liba?! Te meg miről beszélsz?!
- Ne játszd itt az ártatlant! Akkor délután. Amikor jöttél ki a kávézóból. Még csak rám se néztél!
- Az csak egy hülye ribi volt, semmi köze ehhez.
- Hehh... pont emiatt a hozzáállásod miatt hagytalak ott. Kitudja hány 'semmi köze ehez' féle személlyel csaltál meg mialatt együtt voltunk.
- Ha nagyon tudni akarod... Egyszer sem csaltalak meg. Vedd megtiszteltetésnek.
- Oh, mily csodás! Csak hogy egy kapcsolatban ennyi nem elég!
- Tudom jól! De semmi mást nem csináltál, csak folyton nyavajogtál minden kis dolog miatt! "Jajj, nézd de jó ez, de jó az. Ryu, imádlak, mondtam már? És te is imádsz, ugye?" - mondja gúnyos hangon. - Az ilyen kirohanásaidtól bolondultam meg!
- ... csak, boldog voltam. Mert te voltál a mindenem. - indulnak útjára könnyei. - Szerettelek, te barom! Szerinted miért mondtam volna azokat? Elhiheted, nem a bosszantásod miatt! - fakadt sírva Akira. - Ha ezt tudtam volna... Akkor bele se megyek ebbe az egész kapcsolatba. Ha tudtam volna, hogy a végén ilyet teszel velem... Akkor inkább meghaltam volna....
Kai csak nézte a síró Akirát. Rezzenéstelen arccal vizslatta könnyáztatott arcát. Percekig csak a zokogó fiú hangja hallatszott, mikor Kai elindúlt a szoba ajtó felé. Majd visszafordúlva szólt Akirához:
- Egyél... A ruháidat oda raktam a székre. Zuhanyozz le, szedd össze magad... Aztán tűnj innen.
- Mi...? - kezdett volna bele Akira, de addigra Kai elhagyta a szobát... De az ajtót nem zárta be.
Akira percekig mozdulatlanul ült az ágyon, majd kikászálódott a fürdőbe. Miután lezuhanyzott, a székre nézvén, valóban ott voltak a ruhái. Felöltözött, majd kiment a szobából. Óvatos léptekkel haladt, mintha bármelyik pillanatban valami veszedelmes vad eshetne neki. Majd a kis folyosó végén lévő helyiségből kiszűrődő fény fele vette az irányát. Odaérkezve látta, ahogy Kai az asztalnál ül. Körülötte üres üvegek, és a szobát elönti az alkohol szag.
Lassan közelebb ment. Odaérkezvén egy megtört arcot látott meg. Akira hihetetlenül megilyedt ettől a tekintettől...
- K-kai.
- Oh, elkészültél? - kérdezi kábán. - Helyes... Akkor viszlát.
- Kai, mi van veled? Nem szoktál te inni.
- Ugyan miért ne ihatnék?! - mondja felháborodottan, majd mikor felállna, hirtelen visszaesik a székre. - A picsába...
- Le kéne feküdnöd, és...
- Mit törődsz te velem? Mondtam, hogy húzz el innen. Nem? Az elöbb még zokogtál, hogy itt vagy. AKkor tünés! - mondja szinte üvöltve a megszeppent fiúnak.
Akira mozdulatlanul állt Kai elött, és csak nézte őt. Nem értette a férfi viselkedését. Fájdalmat látott a szemeiben.
Nem gondolkozva, felkapta a félájúlt Kait, és a nappaliban lévő kanapéra fektette.
- Most meg mi ez? Az elöbb még utáltál. Nehogy el kezdj sajnálni, te idióta. Hamár megerőszakoltalak, akkor inkább rohanj el innen.
Akira továbbra sem szólt egy szót sem. Fájdalommal nézte az ott fekvőt, akinek minden egyes szava mintha szomorúságtól lenne terhes.
- Tudod... Amikor legelőször találkoztunk.... Már akkor is ilyen bolond voltál... Azt gondoltam, hogy olyan vagy mint egy felnőtt testbe lévő gyerek. Megvetettelek, hogy ílyen gondtalanul tudsz mosolyogni... Hogy mindenen csak nevetsz. Bárkinek segítesz akinek kell, szó nélkül. Akkor is... Csak úgy odajöttél hozzám, holott semmi okod nem volt rá. És csak azt mondtad...
- Miért szomorkodsz itt egyedül? - folytatja Akira, Kai helyett.
- Igen... És én hiába voltam veled akkor is bunkó... te csak követtél engem... - mondja morogva. - De azt hiszem... Akkor már megkedveltelek. Mert te mindig vidám voltál. Irigyeltelek, mert neked olyan könnyen sikerült mosolyogni... És most... a síró arcodat nézve... Gyűlölöm magamat.
Akira szemeiből patakzottak a könnyek. Nem hitte el, hogy ezeket a szavakat Kai mondja. Egy szót sem bírt szólni. Nem tudta, hogy mit érezzen. Nem érzett haragot, sem gyűlöletet, sem vidámságot, sem szomorúságot...Ő mégis sírt. Megállíthatatlanúl zokogott, mint eddig még soha.
- És mindannak ellenére... hogy így bántam veled már az első perctől kezdve... Te csak mosolyogtál. Mostmeg végérvényesen elszúrtam. - csuklik el hangja Kainak, majd két kövér könnycsepp indul meg arcán. Akira teljesen ledöbbent ezen. Még sírni is elfelejtett időközben.
- Nagyon elszúrtam ezt, Aki-chan. Én... elszúrtam... - követi egyik könnycsepp a másikat, majd kezeibe temeti arcát. - Eldobtam valamit, amit nem kellet volna. Belerúgtam, holott nem érdemelte meg. És Ő ennek ellenére könnyeket ejt értem.
- Kai... - simít végig Akira, Kai kezein. - Én... nem tudom mit tegyek. Már, nem tudom mit higgyek.
- Menj el... - mondja Kai, már könnyeit törölgetve.
- De Kai...
- Menj el! - szól erőteljesebben. - Ne akard, hogy megint bezárjalak. Nem akarlak bántani megint, kérlek...
Akira perceket habozva, de elindúl. Az ajtó hangos csapódással jelzi, hogy elment, magára hagyva Kait a sötétségben---
folytatás következik....