Cast Size és MinniMe

Feb 21, 2014 10:22

21-e van, vagyis Cast Size!!!! Hurrá!!!
Az új szám címlapjára kicsi Csiga került, főcímére pedig a nagyon sötét hangvételű: The Last Interview (kiráz tőle a hideg)

Viszont most számot kell adnom a CS elmúlt fél évben felmutatott munkájáról.
  • gondolok itt először a nyári yukatás (Istenem ez már fétis) különszámra
"大ちゃんは役者の世界におけるお兄ちゃん" ・ örökké megerősíteni hogy összetartoznak
"共演するたびに成長をひしひしと感じます" ・ örökké erősíteni, biztatni a másikat


az hogy Csiga miért néz úgy mint aki mindjárt sírva fakad az jó kérdés, lehet hogy eszébe jutott amit utána sokat hangoztatott (csak nagyon rosszul): többet ilyen nem lesz! akkoriban kicsit mérges is voltam, kicsit meg is ijedtem, mert annyira bizonygatta, hogy ő mennyire elnyomva érzi magát, mert Dai így és Dai úgy és képtelen túltenni rajta, hogy kezdtem komolyan elhinni hogy haragszik rá. Persze ebből még nem múlt el semmi, de én is éreztem már azt az "utálatot" mikor önmagaddal elégedetlenül, harcolva és küzdve csak azért "gyűlölöd" mert már annyira szereted, hogy önmagaddal nem tudsz mit kezdeni. Nehéz ez, nagyon nehéz...

és valljuk be ezt a csodát néha én is "nagyon utálom"

de emellett itt van ez a másik kiskrampusz, aki néhány év alatt (mennyi is kettő? vagy még annyi se?) baromira kinőtte önmagát és édes kölyökből gyönyörűség lett:


  • aztán Karácsonyra ígyképpen lepett meg minket a CS

még a szívverésem is kihagy

főleg ettől a gyönyörűségtől:

én nem tudom hogy csinálja de mióta a 30-at betöltötte folyton csak fiatalodik, szebb és szebb lesz, ezek a tökéletes sólyomszemek pedig....mindig levesznek a lábamról

napról napra elképeszt hogy egyik pillanatban még a régi, kedves, édes Mao-t látom, aztán egy mozdulat egy pici villanás és beváltja a régi ígéretet... semmiben ami külcsín nem hasonlít rá, minden testi adottságuk különbözik, mégis ott van, látom benne, már egy fotóban is






persze ez nem most kezdődött, talán egy fél éve, éve is hogy először azt mondtam: "Baszki Csiga ez most nagyon Királylányos volt!"
azóta csak sűrűsödtek az ilyenek, de ezek a fotók már tényleg a vége... és az enyém is!

watanabe daisuke, cast size, tesók, hamao kyousuke

Previous post Next post
Up