Asylum beszámoló magyarul, szombat - asylum report in Hungarian, Saturday
Hajnali 5kor kelés (legalábbis az ébresztő akkor szólt) lányokkal megduma, hogy lemennek 6-fél7 körül sorbanállni, én meg hozom a Starbucksból az életmentő dupla espresso-t.
Na persze nekem sikerült ötkor a rádiót bekapcsolni, hogy ne aludjak el, majd visszaájultam az ágyba és 6kor tértem magamhoz arra, hogy a BBC Radio 1-on hajnalban játszott Annie Nightingale show (amit egyébként szoktam itthon is tölteni meg hallgatni) a feléhez érkezett.
Gyors zuhi, ruha, smink (a műszempillákat megint nem sikerült magamra felerősíteni) egy rakás szemcsepp, hogy ne úgy nézzek ki, mint aki egy áthaskázott éjszaka után esik be a conra, és irány a hotel. Ahol Györgyi összeszedett a tökéletes sms-es időzítésnek hála a hátsó bejáratnál (igen, a hátsó bejáraton közlekedéssel végig poénkodtam, hogy vajon Jared és Jensen is azt teszi-e…) Szóval Megtalálom Beát, aki közben sms-ben tájékoztatott, hogy fogalma sincs melyik ajtót nyitják majd ki a nagyteremhez, ezért Hédi és ő is áll a sorban, különböző helyeken. Végül megoldottuk, én Hédivel, Bea Györgyivel tartotta a helyet, majd következett a beengedés, ahol is hátulról kb 1000 bálna kezdett el nyomni minket, mi meg futottunk az első sorba a helyünkért. Sajnos csak a negyedikig jutottunk, de Bea végül az első sorban szerzett magának helyet, így tudta fotózni a srácokat.
Természetesen a reggeli panel sem kezdődött időben, ment az időhúzás. Az Asylum szervezői nem hülye gyerekek, hirdettek egy video competition-t, és azokat vetítették, így nem kellett költeniük átvezető műsorokra.
Végül nagy sokára megjelent Jared és Jensen a többi vendéggel együtt és a megnyitó után kezdődhetett a J2 panel. Ami őszintén szólva nagyon béna volt. Hülye rajongók hülye kérdései, Álmos Jensen, fontoskodó Jason. Összbenyomás: Jared majd’ felfalta Jensent a szemeivel, úgy nézett rá mint egy kiskutya a hőn áhított virslire, valamint Jensen jó párszor úgy belecsavarodott a saját mondókájába, hogy Jared húzta ki a csávából. Én a panel után megint rohantam átöltözni, újabb ruha, magas sarkú csizma, szerencsére annyira nyomatták a légkondit, hogy nem volt gond a megsüléssel.
Ekkor még direkt nem néztem meg a coffee lounge sorsolást.
Az öltözködésem után gyorsan bepróbálkoztam a pénteken elmaradt autogramok pótlásával, de csak Malik-ig jutottam, aki konkrétan nem volt hajlandó visszaadni az Asylum bookletemet amire az aláírást kértem hanem elkezdett méricskélni, majd közölte, hogy „I like the outfit” visszakérdeztem, hogy tetszik-e neki ezek szerint a hatvanas évek stílusa, amire azt mondta, hogy nagyon Austin Powers-ös. Ezen röhögcséltem egy kicsit, ugyanis itthon pdx barátom konkrétan Felicity Shagwell-nek hív amikor a kérdéses szerelésben vagyok. Na mindegy, húztam vissza a Jensen fotózásra, és ekkor néztem meg a kiírást.
Nagy fehér papír 3 részre osztva, Jared, Misha, Jensen.
Jared oszlopban legalsó szám: 595 (Bea) Jensen oszlopban két oszlopnyi szám. Első oszlop, semmi, második oszlop legalja, kis helyközzel lejjebb írva: 596 (Hédi), 609 (én)
Ennyit a voodoo-ról. Hédit megtaláltam és gyorsan közöltem vele a jó hírt, amit nem hitt el és rohant megkeresni, miközben és SMS-t írtam Beának. Szívroham után sorbanállás a fotózáshoz. Bea persze megint pánikolt, hogy a két képe milyen legyen, mire én benyögtem, hogy kb 5 hónapja kitaláltam, hogy egyszerűen azt fogom kérni Jensentől, hogy nézzen mélyen a szemembe. Az ötletem vélhetően megtetszett Beának, mert az első Jensenes kép után Bea megkérte a pasit, hogy ilyen képük készüljön. Amikor túl volt Bea a második képen és elindult kifelé, Bea láthatóan tényleg átlényegült Angellé mert olyan szinten letapizta Jensen hátát és vállát, hogy csak néztem magam elé. :D
Ezt követően jöttem én és egy „good morning”-gal köszöntöttem szeplős barátunkat, Jensen hatalmas vigyorral „hi, how are you today?”-jal válaszolt majd profi módon pózolt az első képhez. Ezt követte a második kép amire kérdezte, hogy mi legyen. Én csak annyit mondtam, hogy „could you look at me, please?” És értetlen pofával rám nézett. Ugyan ezen kicsit vitatkoztunk Beával, de amikor a szemembe nézett Jensen, az első gondolatom az volt „baszki, ennek a pasinak semmivel sem zöldebb a szeme, mint az enyém” és az én szemem olyan zöld mint a konzerv oliva bogyóé. Szóval ott állok, mint fasz a lakodalomban, Jensen bámul az arcomba bele, telnek a másodpercek, majd Robin, a fotós megkérdezi Jensent „what’s going on?” Jensen le sem veszi a szemét rólam, hanem hangosan (amire összerezzentem) annyit mond „oh, we’re just looking at each other” Robin erre visszakérdez „yeah, and?” Jensen elvigyorodik, majd annyit mond „that’s the way WE want the photo taken” és néz tovább rám. Tényleg nem tudom hány másodperc lehetett, no meg Beának igaza van abban, hogy olyan mintha az idő megállna, viszont hallottam már, hogy az asszisztens elkezdett morogni mögöttem. Robin erre rákérdez még egyszer: „yeah, but are you ready to have the photo taken?” amire Jensen igennel válaszolt. A fotó elkészült (persze úgy néz ki mintha épp kb azt közöltem volna Jensennel, hogy férfi vagyok nővé operálva, ő pedig meglepettséggel vegyes érdeklődéssel hallgatna) én megköszöntem, és húztam is ki a szobából, mert baromi cikinek éreztem az egész helyzetet. Ezt követte Jensen coffee lounge-a. (Bea és Hédi sorszámot cseréltek, hogy Hédi mehessen majd Jared coffee lounge-ára)
A coffee lounge-ra várni kellett egy kicsit, én meg mivel nem reggeliztem semmit, kezdtem az ájulás határán tántorogni, így ideje volt bevetni a nagyágyút: a 350ml-es Red Bullt. Pont mire kinyitottam, mehettünk is befelé, Jensen bent ült már egy csésze kávéval a kezében, a 20 szék pedig ovális alakban körberakva a szobában. Bea és én majdnem szemben Jensennel ültünk le, tőle egy kicsit balra. Itt szeretném megjegyezni, hogy sem a sorszámunkat, nem igazolványunkat nem kérték el, Hédi vagy Györgyi is simán bejöhetett volna, volt olyan nő aki hozta magával a férjét és egyértelműen többen voltunk húsznál mert még két plusz széket be kellett tenni a szobába.
Már a leülésünk pillanatában szemet szúrt nekem az egyik fangirl, aki Jensen közvetlen jobbján foglalt helyet (baloldalon a moderátor szerepét betöltő, néha a rajongók között sorban álló, néha piros staff feliratú pólóban lévő kiálló fogú, lóarcú szeplős banya ült).
Szóval a kérdéses fangirl egyből letapizta Jensen karját és elkezdte neki magyarázni, hogy mennyire örül, hogy itt lehet (ekkor még az emberek próbáltak leülni) Bea később felvilágosított, hogy ez a tapigép fontoskodó csajszi Causette nével LJ-on írogat. Miután mindenki leült, Jensen köszöntött minket és mondta,hogy van az asztalon kávé és tea, mindenki vegyen magának ,hiszen ezért hívják ezt az eseményt coffee lounge-nak. Mondanom sem kell ki volt az első aki felugrott magának tölteni…
Miközben mindenki megrohamozta az italos asztalt, én csendben ültem a Red Bullommal, ránéztem Jensenre, ő vissza rám, én megemeltem a dobozt, mint ahogyan azt az italos pohárral szokták, ha valakire iszol, erre elvigyorodott és annyit mondott „I see you’re good already”. Miután mindenki leült, jöttek a kérdések. Én is szerettem volna két dolgot megkérdezni tőle, de annyira nem kapcsolódtak a supnathoz, és az idióta zenei ízlésről szóló kérdésemmel ajtóstól rontani a házba nem lett volna a legjobb ötlet.
Az első kérdést valami IQ bajnok tette fel, megkérdezte Jensent, hogy miként kezdett el színészkedni (bravo, látszik, hogy igazi HC fan vagy, sosem néztél/olvastál interjúkat), majd jött a további sok elmés, már kb 100x megválaszolt kérdés. Causette „barátnénk” folyamatosan mindenki szavába vágott, kérdezgette Jensent, akinek nagyon nem akarózott a szemébe nézni (nekem sem lett volna kedvem laza 140 fokban kitekeredett nyakkal ülni), aminek az lett az eredménye, hogy Causette konkrétan belehajolt Jensen képébe, hogy „hahó, vegyél már észre” baromi gáz volt. Én csak háromszor kezdtem el feltenni a kérdésemet, nulla sikerrel és őszintén szólva a végére legszívesebben bőgtem volna a tehetetlenségtől, mert a világ egyik legszarabb érzése amikor Jensen néz rád, bámul bele a szemedbe és bólogat, hogy „igen, tedd már fel a kurva kérdésedet”, erre valami idióta aki hangosabb, belepofázik és Jensen erre láthatóan csalódott képet vág.
Bea néha odaszólt, hogy nem értett valamit, olyankor próbáltam gyorsan elmondani,h miről van szó, de igyekeztünk csendben maradni. Igazából csak egyszer beszéltünk össze hosszabb időre, amikor Bea akart valamit kérdezni, és elmondtam neki, hogy angolul hogyan kell mondani.
Lényeg a lényeg, mire végre összeszedtem minden bátorságomat, hogy hangosan feltegyem a kérdésemet, a moderátornak szánt banya benyögte, hogy „last question”. A helyzet a következő volt. Jensen néz rám a szép átható szemeivel, elkezdek beszélni, majd egy fiatal kiscsaj (kb 16nak nézett ki) megszólal, hogy ő túl fiatal volt a MBV3D-hez és nem engedték be, mondja már el Jensen, hogy milyen volt. Jensenről meg tudjuk, hogy milyen technika buzi, ezért nagy lelkesedéssel, a nőgyógyász ujjait is bevetve elkezdte mesélni a 3D-s felvétel örömeit. Mikor már kezdett volna emberünk nagyon belemélyedni a technikai részletekbe, rászóltak,h elég, így bánatos arccal álltam fel a székemről és néztem a távozó Jensen után. Félreértés ne essék, nagyon boldog voltam, hogy benne lehettem azon szerencsés húszban (huszonkettőben) aki ott lehetett és nézhettem közelről, illetve hallgathattam, amiről beszél, de közben az a mérhetetlen düh és csalódás, ami bennem volt, kezdett lassan emészteni.
A coffee lounge-ot követően kis ebédszünet (ki bír ilyenkor enni, de most komolyan?) majd visszaültünk a nagyterembe (hátra volt még Misha és Jared panelja), a második sorba és vártuk a nagy attrakciót. Valamikor a panelek közben volt a Jared fotózás is, amelyre nagyon készültünk már, főleg Jade, aki utána ment Jareddel a coffee lounge-ra.
A Jared fotózásomból tulajdonképpen nem sok mindenre emlékszem, csak arra, hogy a fotós mutatta, hogy álljak Jaredhez közelebb, aki egészen addig előre görnyedve ült a széken, majd a fotós „ready” jelzésének elhangzását követően úgy kihúzta magát, hogy a vállát jó erősen belenyomta a jobb mellembe. Ekkor értettem meg,hogy Jade előző nap miről beszélt amikor azt mondta, hogy Zsáredünk kemény fickó :-) már ami a vállát illeti…
A nap többi része számomra eseménytelenül telt el, illetve ha volt is valami, azt már nem sikerült érzékelnem, mert az elcseszett coffee lounge annyira kiborított. Csak kattintgattam a fényképezőgépet, mint egy hülye, és igyekeztem a lehető leghamarabb lelépni a conról, hogy kiszellőztessem este a fejem Birminghamben és lehetőség szerint legalább valami csekély mennyiségű alkoholt juttassak a szervezetembe. Ez szerencsére sikerült is, mert Sanj barátom összeszedett a hotelnál és elvitt az indiai-pakisztáni gettó közepébe curryzni, majd valami nagyon elegáns bárba sörözni. Coronita annyira még nem esett jól mint akkor.
A kaja/kocsma után visszamentem a hotelba, ahol egy barátnőm már tűkön ülve várt az MSN-en, hogy kifaggassaon arról, hogy mit láttam Danneelből és Genevieve-ből, majd tőle értesültem arról, hogy a két hölgy tiszteletét tette Jason koncertjén, amíg a barátaik állítólagosan jól betakarva csucsukáltak az ágyaikban. Genevieve megjelenése a koncert utáni bulit eléggé felborította mert egy asztalt betettek a szervezők, ami mögül 20 fontért 50 szerencsés talpnyaló kaphatott egy autogramot, miközben Danneel vigyorgott az alattvalóira.
Az áhítatos Danneel hívők így csalódottan távoztak a buliról, hiszen istennőjük nem hagyta magát kellően imádni, sőt a neki szánt kegytárgyakat sem vette át, pedig volt olyan lelkes bárány a gyülekezetben, aki fehérarany karkötőt vitt neki, így kérve áldást az idei svéd búzatermésre. Ezt követően nem történt semmi más, megpróbáltam aludni és arról álmodni, hogy sikerült Jensennek feltennem a kérdésemet.
Na persze nekem sikerült ötkor a rádiót bekapcsolni, hogy ne aludjak el, majd visszaájultam az ágyba és 6kor tértem magamhoz arra, hogy a BBC Radio 1-on hajnalban játszott Annie Nightingale show (amit egyébként szoktam itthon is tölteni meg hallgatni) a feléhez érkezett.
Gyors zuhi, ruha, smink (a műszempillákat megint nem sikerült magamra felerősíteni) egy rakás szemcsepp, hogy ne úgy nézzek ki, mint aki egy áthaskázott éjszaka után esik be a conra, és irány a hotel. Ahol Györgyi összeszedett a tökéletes sms-es időzítésnek hála a hátsó bejáratnál (igen, a hátsó bejáraton közlekedéssel végig poénkodtam, hogy vajon Jared és Jensen is azt teszi-e…) Szóval Megtalálom Beát, aki közben sms-ben tájékoztatott, hogy fogalma sincs melyik ajtót nyitják majd ki a nagyteremhez, ezért Hédi és ő is áll a sorban, különböző helyeken. Végül megoldottuk, én Hédivel, Bea Györgyivel tartotta a helyet, majd következett a beengedés, ahol is hátulról kb 1000 bálna kezdett el nyomni minket, mi meg futottunk az első sorba a helyünkért. Sajnos csak a negyedikig jutottunk, de Bea végül az első sorban szerzett magának helyet, így tudta fotózni a srácokat.
Természetesen a reggeli panel sem kezdődött időben, ment az időhúzás. Az Asylum szervezői nem hülye gyerekek, hirdettek egy video competition-t, és azokat vetítették, így nem kellett költeniük átvezető műsorokra.
Végül nagy sokára megjelent Jared és Jensen a többi vendéggel együtt és a megnyitó után kezdődhetett a J2 panel. Ami őszintén szólva nagyon béna volt. Hülye rajongók hülye kérdései, Álmos Jensen, fontoskodó Jason. Összbenyomás: Jared majd’ felfalta Jensent a szemeivel, úgy nézett rá mint egy kiskutya a hőn áhított virslire, valamint Jensen jó párszor úgy belecsavarodott a saját mondókájába, hogy Jared húzta ki a csávából. Én a panel után megint rohantam átöltözni, újabb ruha, magas sarkú csizma, szerencsére annyira nyomatták a légkondit, hogy nem volt gond a megsüléssel.
Ekkor még direkt nem néztem meg a coffee lounge sorsolást.
Az öltözködésem után gyorsan bepróbálkoztam a pénteken elmaradt autogramok pótlásával, de csak Malik-ig jutottam, aki konkrétan nem volt hajlandó visszaadni az Asylum bookletemet amire az aláírást kértem hanem elkezdett méricskélni, majd közölte, hogy „I like the outfit” visszakérdeztem, hogy tetszik-e neki ezek szerint a hatvanas évek stílusa, amire azt mondta, hogy nagyon Austin Powers-ös. Ezen röhögcséltem egy kicsit, ugyanis itthon pdx barátom konkrétan Felicity Shagwell-nek hív amikor a kérdéses szerelésben vagyok. Na mindegy, húztam vissza a Jensen fotózásra, és ekkor néztem meg a kiírást.
Nagy fehér papír 3 részre osztva, Jared, Misha, Jensen.
Jared oszlopban legalsó szám: 595 (Bea) Jensen oszlopban két oszlopnyi szám. Első oszlop, semmi, második oszlop legalja, kis helyközzel lejjebb írva: 596 (Hédi), 609 (én)
Ennyit a voodoo-ról. Hédit megtaláltam és gyorsan közöltem vele a jó hírt, amit nem hitt el és rohant megkeresni, miközben és SMS-t írtam Beának. Szívroham után sorbanállás a fotózáshoz. Bea persze megint pánikolt, hogy a két képe milyen legyen, mire én benyögtem, hogy kb 5 hónapja kitaláltam, hogy egyszerűen azt fogom kérni Jensentől, hogy nézzen mélyen a szemembe. Az ötletem vélhetően megtetszett Beának, mert az első Jensenes kép után Bea megkérte a pasit, hogy ilyen képük készüljön. Amikor túl volt Bea a második képen és elindult kifelé, Bea láthatóan tényleg átlényegült Angellé mert olyan szinten letapizta Jensen hátát és vállát, hogy csak néztem magam elé. :D
Ezt követően jöttem én és egy „good morning”-gal köszöntöttem szeplős barátunkat, Jensen hatalmas vigyorral „hi, how are you today?”-jal válaszolt majd profi módon pózolt az első képhez. Ezt követte a második kép amire kérdezte, hogy mi legyen. Én csak annyit mondtam, hogy „could you look at me, please?” És értetlen pofával rám nézett. Ugyan ezen kicsit vitatkoztunk Beával, de amikor a szemembe nézett Jensen, az első gondolatom az volt „baszki, ennek a pasinak semmivel sem zöldebb a szeme, mint az enyém” és az én szemem olyan zöld mint a konzerv oliva bogyóé. Szóval ott állok, mint fasz a lakodalomban, Jensen bámul az arcomba bele, telnek a másodpercek, majd Robin, a fotós megkérdezi Jensent „what’s going on?” Jensen le sem veszi a szemét rólam, hanem hangosan (amire összerezzentem) annyit mond „oh, we’re just looking at each other” Robin erre visszakérdez „yeah, and?” Jensen elvigyorodik, majd annyit mond „that’s the way WE want the photo taken” és néz tovább rám. Tényleg nem tudom hány másodperc lehetett, no meg Beának igaza van abban, hogy olyan mintha az idő megállna, viszont hallottam már, hogy az asszisztens elkezdett morogni mögöttem. Robin erre rákérdez még egyszer: „yeah, but are you ready to have the photo taken?” amire Jensen igennel válaszolt. A fotó elkészült (persze úgy néz ki mintha épp kb azt közöltem volna Jensennel, hogy férfi vagyok nővé operálva, ő pedig meglepettséggel vegyes érdeklődéssel hallgatna) én megköszöntem, és húztam is ki a szobából, mert baromi cikinek éreztem az egész helyzetet. Ezt követte Jensen coffee lounge-a. (Bea és Hédi sorszámot cseréltek, hogy Hédi mehessen majd Jared coffee lounge-ára)
A coffee lounge-ra várni kellett egy kicsit, én meg mivel nem reggeliztem semmit, kezdtem az ájulás határán tántorogni, így ideje volt bevetni a nagyágyút: a 350ml-es Red Bullt. Pont mire kinyitottam, mehettünk is befelé, Jensen bent ült már egy csésze kávéval a kezében, a 20 szék pedig ovális alakban körberakva a szobában. Bea és én majdnem szemben Jensennel ültünk le, tőle egy kicsit balra. Itt szeretném megjegyezni, hogy sem a sorszámunkat, nem igazolványunkat nem kérték el, Hédi vagy Györgyi is simán bejöhetett volna, volt olyan nő aki hozta magával a férjét és egyértelműen többen voltunk húsznál mert még két plusz széket be kellett tenni a szobába.
Már a leülésünk pillanatában szemet szúrt nekem az egyik fangirl, aki Jensen közvetlen jobbján foglalt helyet (baloldalon a moderátor szerepét betöltő, néha a rajongók között sorban álló, néha piros staff feliratú pólóban lévő kiálló fogú, lóarcú szeplős banya ült).
Szóval a kérdéses fangirl egyből letapizta Jensen karját és elkezdte neki magyarázni, hogy mennyire örül, hogy itt lehet (ekkor még az emberek próbáltak leülni) Bea később felvilágosított, hogy ez a tapigép fontoskodó csajszi Causette nével LJ-on írogat. Miután mindenki leült, Jensen köszöntött minket és mondta,hogy van az asztalon kávé és tea, mindenki vegyen magának ,hiszen ezért hívják ezt az eseményt coffee lounge-nak. Mondanom sem kell ki volt az első aki felugrott magának tölteni…
Miközben mindenki megrohamozta az italos asztalt, én csendben ültem a Red Bullommal, ránéztem Jensenre, ő vissza rám, én megemeltem a dobozt, mint ahogyan azt az italos pohárral szokták, ha valakire iszol, erre elvigyorodott és annyit mondott „I see you’re good already”. Miután mindenki leült, jöttek a kérdések. Én is szerettem volna két dolgot megkérdezni tőle, de annyira nem kapcsolódtak a supnathoz, és az idióta zenei ízlésről szóló kérdésemmel ajtóstól rontani a házba nem lett volna a legjobb ötlet.
Az első kérdést valami IQ bajnok tette fel, megkérdezte Jensent, hogy miként kezdett el színészkedni (bravo, látszik, hogy igazi HC fan vagy, sosem néztél/olvastál interjúkat), majd jött a további sok elmés, már kb 100x megválaszolt kérdés. Causette „barátnénk” folyamatosan mindenki szavába vágott, kérdezgette Jensent, akinek nagyon nem akarózott a szemébe nézni (nekem sem lett volna kedvem laza 140 fokban kitekeredett nyakkal ülni), aminek az lett az eredménye, hogy Causette konkrétan belehajolt Jensen képébe, hogy „hahó, vegyél már észre” baromi gáz volt. Én csak háromszor kezdtem el feltenni a kérdésemet, nulla sikerrel és őszintén szólva a végére legszívesebben bőgtem volna a tehetetlenségtől, mert a világ egyik legszarabb érzése amikor Jensen néz rád, bámul bele a szemedbe és bólogat, hogy „igen, tedd már fel a kurva kérdésedet”, erre valami idióta aki hangosabb, belepofázik és Jensen erre láthatóan csalódott képet vág.
Bea néha odaszólt, hogy nem értett valamit, olyankor próbáltam gyorsan elmondani,h miről van szó, de igyekeztünk csendben maradni. Igazából csak egyszer beszéltünk össze hosszabb időre, amikor Bea akart valamit kérdezni, és elmondtam neki, hogy angolul hogyan kell mondani.
Lényeg a lényeg, mire végre összeszedtem minden bátorságomat, hogy hangosan feltegyem a kérdésemet, a moderátornak szánt banya benyögte, hogy „last question”. A helyzet a következő volt. Jensen néz rám a szép átható szemeivel, elkezdek beszélni, majd egy fiatal kiscsaj (kb 16nak nézett ki) megszólal, hogy ő túl fiatal volt a MBV3D-hez és nem engedték be, mondja már el Jensen, hogy milyen volt. Jensenről meg tudjuk, hogy milyen technika buzi, ezért nagy lelkesedéssel, a nőgyógyász ujjait is bevetve elkezdte mesélni a 3D-s felvétel örömeit. Mikor már kezdett volna emberünk nagyon belemélyedni a technikai részletekbe, rászóltak,h elég, így bánatos arccal álltam fel a székemről és néztem a távozó Jensen után. Félreértés ne essék, nagyon boldog voltam, hogy benne lehettem azon szerencsés húszban (huszonkettőben) aki ott lehetett és nézhettem közelről, illetve hallgathattam, amiről beszél, de közben az a mérhetetlen düh és csalódás, ami bennem volt, kezdett lassan emészteni.
A coffee lounge-ot követően kis ebédszünet (ki bír ilyenkor enni, de most komolyan?) majd visszaültünk a nagyterembe (hátra volt még Misha és Jared panelja), a második sorba és vártuk a nagy attrakciót. Valamikor a panelek közben volt a Jared fotózás is, amelyre nagyon készültünk már, főleg Jade, aki utána ment Jareddel a coffee lounge-ra.
A Jared fotózásomból tulajdonképpen nem sok mindenre emlékszem, csak arra, hogy a fotós mutatta, hogy álljak Jaredhez közelebb, aki egészen addig előre görnyedve ült a széken, majd a fotós „ready” jelzésének elhangzását követően úgy kihúzta magát, hogy a vállát jó erősen belenyomta a jobb mellembe. Ekkor értettem meg,hogy Jade előző nap miről beszélt amikor azt mondta, hogy Zsáredünk kemény fickó :-) már ami a vállát illeti…
A nap többi része számomra eseménytelenül telt el, illetve ha volt is valami, azt már nem sikerült érzékelnem, mert az elcseszett coffee lounge annyira kiborított. Csak kattintgattam a fényképezőgépet, mint egy hülye, és igyekeztem a lehető leghamarabb lelépni a conról, hogy kiszellőztessem este a fejem Birminghamben és lehetőség szerint legalább valami csekély mennyiségű alkoholt juttassak a szervezetembe. Ez szerencsére sikerült is, mert Sanj barátom összeszedett a hotelnál és elvitt az indiai-pakisztáni gettó közepébe curryzni, majd valami nagyon elegáns bárba sörözni. Coronita annyira még nem esett jól mint akkor.
A kaja/kocsma után visszamentem a hotelba, ahol egy barátnőm már tűkön ülve várt az MSN-en, hogy kifaggassaon arról, hogy mit láttam Danneelből és Genevieve-ből, majd tőle értesültem arról, hogy a két hölgy tiszteletét tette Jason koncertjén, amíg a barátaik állítólagosan jól betakarva csucsukáltak az ágyaikban. Genevieve megjelenése a koncert utáni bulit eléggé felborította mert egy asztalt betettek a szervezők, ami mögül 20 fontért 50 szerencsés talpnyaló kaphatott egy autogramot, miközben Danneel vigyorgott az alattvalóira.
Az áhítatos Danneel hívők így csalódottan távoztak a buliról, hiszen istennőjük nem hagyta magát kellően imádni, sőt a neki szánt kegytárgyakat sem vette át, pedig volt olyan lelkes bárány a gyülekezetben, aki fehérarany karkötőt vitt neki, így kérve áldást az idei svéd búzatermésre. Ezt követően nem történt semmi más, megpróbáltam aludni és arról álmodni, hogy sikerült Jensennek feltennem a kérdésemet.