Original Házi Feladat 7/6
előzmények
CÍM: A fájdalom színe
KULCSOK: szív, fekete hajnal
SZAVAK SZÁMA: 100x6+23
MŰFAJ: általános, fluff
KORHATÁR: 14
FIGYELMEZTETÉSEK: slash; erotikus tartalom; fluff; filozófia... hogy mi lehet ennél is rosszabb? hát hogy még mindig nem tartalmaz bétát ^^
A fájdalom színe piros. Ryan úgy érezte, mintha összeverték volna. A teste szinte minden pontját vörös foltok borították, és akkor még örülhetett, hogy ennyivel megúszta az egészet! Fogalma sem volt arról, hogy Ilex hogy csinálta, hogyan szökött meg, aztán került fel ide, egyenesen a szobájába, de baromira nem is érdekelte. Az éjjel kezdetére pedig már arra sem emlékezett, hogy valaha kérdései voltak.
A falánk csókok bimbókat szívtak, amik aztán a fogak gyötrésére virágba borultak, mígnem az egész bőrfelületet egyetlen összefüggő, bizarr és kéjes rétté nem változott, és innentől már úgy érezte, az sem számít, ha akár az egész lángba borul.
De a fájdalom lehet akár narancs is. Mint a fáklyáknak a lángja, amik odakinn végig megvilágították a folyosókat, és amiket óvatosan el kellett kerülniük, hogy az árnyékban kiosonhassanak valami Gerbera vezetésével. Igazán őrült ötlet volt, de a józan ész az már vagy egy órával azelőtt elhamvadt. Mostanra csak az az aprócska tábortűz maradt, aminek narancsszín lángját rejtegették, és amihez megpróbáltak egészen közel húzódni ezen a szokatlanul sötét és hideg éjszakán. Igazán nem Ryan tehet róla, hogy Ilex véletlenül átesett rajta, kis híján egyenesen bele a tűzbe. Így szerencsére csak kicsit megpörkölődött, nem lett semmi baj. Különben is, megígérte, hogy kiengeszteli!
- Ha a fájdalomnak színe lenne, az biztosan a sárga! - dideregte Ryan. Nem volt ilyen körülményekhez hozzászokva. Ilex hiába dicsérte neki a csillagokat, ezerféle mesét és mondát köréjük fonva, hogy elterelje a figyelmét mostoha sorsukról, őt nem lehetett ennyivel lefizetni. Képtelen volt élvezettel tekinteni a föléjük boruló éjszaka díszes palástjára akkor, amikor az túl magasan volt ahhoz, hogy meleget okozhasson.
- A csillagok gonoszak! - kötötte az ebet a karóhoz. - Csak vigyorognak onnan fentről, szánakozva rajtunk, agyatlan gyökerekre, akiknek nem támadt jobb hobbijuk, mint farkasordító hidegben, felszerelés nélkül táborozni!
- Inkább Arathea meleg ágyikója és a, jól figyelj, sárga színű karikagyűrűje?
De a fájdalom színe lehetne akár a zöld is, ha egy visszacsapódó ág képében talál pofán, amúgy istenesen, miközben puszta kézzel próbálsz meg utat törni a bozótoson. Vagy amikor viszontlátod a levelekből, bogyókból és gombákból álló vacsorádat, mert amíg még lett volna lehetőséged enni, a gyomrod ökölnyire zsugorodott és képtelenségnek tűnt, hogy bármit is beletuszkolj. Aztán néhány óra, és kinn ragadsz a vadonban, egyetlen falat kaja nélkül, hogy már szinte az ájulás kerülget, így nem marad más lehetőséged, mint elfogyasztani azt, amit természetanya kínál. Utána pedig viszonozni a szívességét egy fa tövében, és mint később kiderült, egy mérges szömörce takarásában.
Aztán, ez a sokszínű fájdalom akár kékbe is válthat, ahogy halad előre az éjszaka. Természetesen szükség van ehhez jó pár ütésre a különféle ágaktól, néhány rúgásra a ravaszul megbújó gyökerekbe, kiegészítve a kétballábas botladozással, minek hatására menetrendszerű pontossággal csapódhatsz neki valami igazán nagynak és keménynek. De ezt kicsit sem élvezed.
És Ryan már az éjszaka kezdetén úgy érezte magát, mint akit teljesen összevertek. De azóta rájött, hogy bizony jócskán gondatlanul bánt ezzel a nagyszerű jelzővel, mert a mostani alkalmat így már nem maradt mivel körülírnia. Semmi sem tűnt elég érzékletesnek ahhoz, hogy ezt a mostani állapotát, ezt az életérzést visszaadja.
De végül mégis meg kell állapítanunk, hogy a fájdalom legfőképpen lila! Ráadásul majdnem teljesen szabályos kör alakú, és az emberek előszeretettel viselik a szemük körül akkor, ha a sötétben véletlenül letaperolják egy nő mellét, aki pechükre másodállásban, amikor éppen nem jófej, családcentrikus hugica, akkor bérgyilkos, és ebből kifolyólag oltári balegyeneseket osztogat. Ryan komolyan nem tudta, miféle válogatott borzalmak érhetik még ezen az éjszakán, egészen addig, amíg végre sikeresen el nem érték a legközelebbi fogadót, ahol az első ember, akit meglátott az istállóból, vizesen, vacogó fogakkal, és szénaszálakkal a hajában kitámolyogni, nem más volt, mint az átkozott unokatesója, a töketlen Harangvirág.
Mindezek után bátran megállapíthatjuk, hogy a fájdalom maga bizony szivárványszínű, és hogy a hajnal, mielőtt kibomlana, hogy aranyszínbe vonja a reggelt, határozottan fekete.
~~
Wyndua párhuzamos története itt olvasható!
CÍM: A fájdalom színe
KULCSOK: szív, fekete hajnal
SZAVAK SZÁMA: 100x6+23
MŰFAJ: általános, fluff
KORHATÁR: 14
FIGYELMEZTETÉSEK: slash; erotikus tartalom; fluff; filozófia... hogy mi lehet ennél is rosszabb? hát hogy még mindig nem tartalmaz bétát ^^
A fájdalom színe piros. Ryan úgy érezte, mintha összeverték volna. A teste szinte minden pontját vörös foltok borították, és akkor még örülhetett, hogy ennyivel megúszta az egészet! Fogalma sem volt arról, hogy Ilex hogy csinálta, hogyan szökött meg, aztán került fel ide, egyenesen a szobájába, de baromira nem is érdekelte. Az éjjel kezdetére pedig már arra sem emlékezett, hogy valaha kérdései voltak.
A falánk csókok bimbókat szívtak, amik aztán a fogak gyötrésére virágba borultak, mígnem az egész bőrfelületet egyetlen összefüggő, bizarr és kéjes rétté nem változott, és innentől már úgy érezte, az sem számít, ha akár az egész lángba borul.
De a fájdalom lehet akár narancs is. Mint a fáklyáknak a lángja, amik odakinn végig megvilágították a folyosókat, és amiket óvatosan el kellett kerülniük, hogy az árnyékban kiosonhassanak valami Gerbera vezetésével. Igazán őrült ötlet volt, de a józan ész az már vagy egy órával azelőtt elhamvadt. Mostanra csak az az aprócska tábortűz maradt, aminek narancsszín lángját rejtegették, és amihez megpróbáltak egészen közel húzódni ezen a szokatlanul sötét és hideg éjszakán. Igazán nem Ryan tehet róla, hogy Ilex véletlenül átesett rajta, kis híján egyenesen bele a tűzbe. Így szerencsére csak kicsit megpörkölődött, nem lett semmi baj. Különben is, megígérte, hogy kiengeszteli!
- Ha a fájdalomnak színe lenne, az biztosan a sárga! - dideregte Ryan. Nem volt ilyen körülményekhez hozzászokva. Ilex hiába dicsérte neki a csillagokat, ezerféle mesét és mondát köréjük fonva, hogy elterelje a figyelmét mostoha sorsukról, őt nem lehetett ennyivel lefizetni. Képtelen volt élvezettel tekinteni a föléjük boruló éjszaka díszes palástjára akkor, amikor az túl magasan volt ahhoz, hogy meleget okozhasson.
- A csillagok gonoszak! - kötötte az ebet a karóhoz. - Csak vigyorognak onnan fentről, szánakozva rajtunk, agyatlan gyökerekre, akiknek nem támadt jobb hobbijuk, mint farkasordító hidegben, felszerelés nélkül táborozni!
- Inkább Arathea meleg ágyikója és a, jól figyelj, sárga színű karikagyűrűje?
De a fájdalom színe lehetne akár a zöld is, ha egy visszacsapódó ág képében talál pofán, amúgy istenesen, miközben puszta kézzel próbálsz meg utat törni a bozótoson. Vagy amikor viszontlátod a levelekből, bogyókból és gombákból álló vacsorádat, mert amíg még lett volna lehetőséged enni, a gyomrod ökölnyire zsugorodott és képtelenségnek tűnt, hogy bármit is beletuszkolj. Aztán néhány óra, és kinn ragadsz a vadonban, egyetlen falat kaja nélkül, hogy már szinte az ájulás kerülget, így nem marad más lehetőséged, mint elfogyasztani azt, amit természetanya kínál. Utána pedig viszonozni a szívességét egy fa tövében, és mint később kiderült, egy mérges szömörce takarásában.
Aztán, ez a sokszínű fájdalom akár kékbe is válthat, ahogy halad előre az éjszaka. Természetesen szükség van ehhez jó pár ütésre a különféle ágaktól, néhány rúgásra a ravaszul megbújó gyökerekbe, kiegészítve a kétballábas botladozással, minek hatására menetrendszerű pontossággal csapódhatsz neki valami igazán nagynak és keménynek. De ezt kicsit sem élvezed.
És Ryan már az éjszaka kezdetén úgy érezte magát, mint akit teljesen összevertek. De azóta rájött, hogy bizony jócskán gondatlanul bánt ezzel a nagyszerű jelzővel, mert a mostani alkalmat így már nem maradt mivel körülírnia. Semmi sem tűnt elég érzékletesnek ahhoz, hogy ezt a mostani állapotát, ezt az életérzést visszaadja.
De végül mégis meg kell állapítanunk, hogy a fájdalom legfőképpen lila! Ráadásul majdnem teljesen szabályos kör alakú, és az emberek előszeretettel viselik a szemük körül akkor, ha a sötétben véletlenül letaperolják egy nő mellét, aki pechükre másodállásban, amikor éppen nem jófej, családcentrikus hugica, akkor bérgyilkos, és ebből kifolyólag oltári balegyeneseket osztogat. Ryan komolyan nem tudta, miféle válogatott borzalmak érhetik még ezen az éjszakán, egészen addig, amíg végre sikeresen el nem érték a legközelebbi fogadót, ahol az első ember, akit meglátott az istállóból, vizesen, vacogó fogakkal, és szénaszálakkal a hajában kitámolyogni, nem más volt, mint az átkozott unokatesója, a töketlen Harangvirág.
Mindezek után bátran megállapíthatjuk, hogy a fájdalom maga bizony szivárványszínű, és hogy a hajnal, mielőtt kibomlana, hogy aranyszínbe vonja a reggelt, határozottan fekete.
~~
Wyndua párhuzamos története itt olvasható!