Jóból is megárt a sok, avagy mennyit is bír el egy szarka farka?

Oct 19, 2009 13:24



A napokban olvasgattam LL bejegyzéseit, és ott találkoztam "először" a problémával. A neve: Időszűke.

A nyáron hatalmas pangás volt. Leszámítva az MD kihívást, nem igazán pörögtek a népek. Aztán beköszönt az ősz, a hideg, a sulik és felpezsdült a net is.


Először a WS jelentette be, hogy újraindul.
Annyira örültem neki.  Komolyan. Imádtam a történeteket, amit az előző három olimpiára alkottak a népek. A harmadikról annó éppen lecsúsztam. Ha egy kicsivel hamarabb regisztrálok, még benne lehettem volna. Akkor döntöttem el, hogy "na majd a következőn".
Aztán az oldal megszűnt.
Még előtte sikerült kiírni magamnak az akkori kulcs-listát, ami nagyon megfogta a fantáziámat. Elhatároztam, hogy addig is, amíg nem indul új kihívás, megalkotom a magam történeteit a kulcsok felhasználásával. Az első történet meg is született a sorozatból, ide is felteszem majd hamarosan a Kulcsszavak I Vakrepülés c. snarryt :)
Aztán hosszas szünet után, megírtam a másodikat, amit egyelőre nem leplezhetek le, mert az MD kihívásra azt adtam le. De majd 31.-e után ;)

Szóval, közben eltelt egy év, és először el sem hittem, amikor megláttam a hírt, hogy új kihívás!

Jelentkeztem.

Most már azt is elárulhatom, hogy a Fantasy csapat tagja vagyok, ugyanis tegnap kitették a listát.

WitcHunter Challenge
Még az MD volt folyamatban, és a "balhé", ami amiatt robbant ki, hogy az első felkerülő femslash történetet valaki úgy pontozta le, hogy bele sem olvasott, amikor egy ötlet kezdett motoszkálni az agyamban.
Miért ne lehetne ezeknek a történeteknek egy saját,   különbejáratú versenyt rendezni?
Így nekifogtam a tervezésnek.
Aztán megkérdeztem Jesset, nem akar-e segíteni. Igazából nem kellett győzködnöm :)
Utána csatlakozott Shylet is, és nekiestünk az álom valóra váltásának.
A WS ekkor adta le az első életjelet.

Aztán itt van a Kívánság Üst.
Tavaly nagyon jó volt. Én élveztem a dolgot, izgalmasnak, érdekesnek tartottam, örültem az ajándékomnak, és (a határidő előtti hajtépése, haldoklásos, kipurcanásos incidensektől eltekintve) jó volt a történetet is megírni. Szerintem aranyos lett :)
Szóval, szivem szerint, én idén is indulnék.

Összefoglalva:
¤ Van egy kihívás, amit meg kell írnom december 24.-ig.
¤ Valószínűleg be kell szállnom még a WitchHunter kihívásba is, egy történet erejéig, hogy minél több történett tudjunk publikálni így első nekifutásra. ennek határideje: január 10.
¤ Kívánság Üst: december 27.

Mindehhez, amolyan különleges adalékanyagként, hozzájön, hogy nincs, és a közeljövőben nem is lesz, saját gépem. Valószínűleg dolgoznom kell, és egyébként is hadilábon állok a határidőkkel.
A WS-re 20 oldal a minimum, a WH-ra 3-4, a KÜ-re szintén 3-4.
Vajon mennyi az esélye, hogy mindezt egyszerre bevállalhatom?

Mielőtt teljesen elkeseredem, ideírom magamnak emlékeztetőül LL reakcióját is: végül indul a WS-en, és a WH-n is.

Vajon én mit tegyek?

fandom: hp, challenge: wh, challenge: kü, challenge: ws

Previous post Next post
Up