Elveszve-10.fejezet
Az elmúlt 3 napban 3-szor postoltam, de azt hiszem most ezért nem köveztek meg.
Köszönet Szaszomnak, akinek a holnap, de max holnaputánja ma következett be :D.
10 fejezet *_*
Hirtelen ő is megelevenedett. A csókunkat elmélyesztette, kezeivel az inget tépte le rólam.
Letussoltam, majd felöltöztem, majd le és ismét letussoltam. Ezt nagyjából háromszor egymás után, csak, hogy most itt álljak egy szál törülközőben és ne tudjam eldönteni, melyik ingemet vegyem fel. Hiába, tudom, hogy ezzel csajokat is megszégyenítem, meg, hogy csak bulizni megyünk, de nem jön össze a tökéletes viselet. Pedig csak Pivel megyek el a szokásos ereszd el a hajamat, szedjünk fel csajokat estére. És még is annyit pipiskedek, hogy szégyen. Még jó, hogy nem sminkelem ki magam. Nevetséges vagyok ez tény.
Gyorsan, még mindig teljesen pucéran, ha a törülközőt nem számítjuk a bárpulthoz lépkedek és töltök magamnak egy kis whiskyt. Alapozok ha már nem cigizhetek, úgy is az este nem ez lesz az elsőm és az egyetlenem. Legalábbis remélem. Na... és akkor mit is vegyek fel? Az agyamban sorban járnak a lehetőségek és gondolkodás nélkül töltök ki magamnak egy keveset, aztán még egy picit, majd negyedszerre is megkóstolom, majd folytatom a tervezgetést. Már ott voltam, hogy tudom mit veszek fel, amikor kopogtak. Basszus, kicsúsztam az időből.
- Gyere csak be egy perc és mehetünk is.
- Szi…a. Biztos, hogy csak egy perc? - kérdezte Pi és láttam rajta, hogy próbált nagyon nem zavarban lenni. Nem most láttuk először meztelenül a másikat, évek óta együtt öltözünk, fürdünk és még sok minden mást is. Elmosolyodtam.
- A piát megtalálod, szolgáld ki magad. Magamra kapok pár göncöt.
Nem tudtam abbahagyni a vigyorgást, még akkor sem amikor beléptem a szobámba. Mondjuk, úgy, hogy legyünk újra csak barátok duma ide vagy oda, vagy épp az alkohol hatására nem tudtam kihagyni a helyzetet. Mert, a bárpultból rám lehetett látni, én pedig a tükrön keresztül láttam az ő arcát. Mondom nem lehet kihagyni, még véletlenül sem akarok tőle semmit egyszerűen csak, ez egy baromi magas labda. Még véletlenül sem vagyok kíváncsi az arckifejezésére, mi lesz akkor ha elkezdek öltözni? Hamar meg is tudtam, mert persze az első mozdulatom a törölköző elhagyása volt. Mit ne mondjak kirobbanó sikert értem el. Lehet, ha ott hagyom a JE-t elmegyek vetkőző fiúnak, vagy hostnak. Milyen lenne már…
- Mindjárt kész vagyok - fordultam meg, hogy megcsodálhasson teljes ádámkosztümben, meg, persze, hogy elmenjek a cuccaimért.
- Khmm… jó rendben. Nem kell sietni annyira. A klub megvár - csak nem te is élvezed a műsort? Kár, hogy nem akarom túlfeszíteni a húrt, hiszen csak barátok vagyunk. Elvileg.
Még el se hagyjuk a lakást és én már spicces vagyok. Honnan tudom? Túlságosan sokat mosolyogok és ezek a tervek. Ha józan lennék tuti félnék az est hátra lévő részétől, de így nem érdekel. Lesz, ami lesz.
- Mehetünk? - kérdezi Pi és elindul válasz nélkül kifelé.
- Persze. Csak mi ketten vagy Jinnék is csatlakoznak hozzánk?
- Csak mi ketten. Na, gyere menjünk. Mindig rád kell várni.
Viszonylag gyorsan odaértünk, annak ellenére, hogy ilyenkor van a városban a második csúcsforgalom. Mindenki igyekszik valahova, ahol ki tudja ereszteni a gőzt, a nap fáradozásit, nem számítva, hogy milyen nap lesz holnap. Nem véletlenül ez egy örökmozgó város, hiszen valaki mindig megy benne. Mindig elcsodálkozok ezen, még akkor is, ha én is egy vagyok az állandóan menő, változó alakok közül. Ki gondolta volna, hogy én is végzem?
- Min gondolkodsz?
- Csak azon, hogy mi soha nem pihenünk le. Állandóan csinálunk valamit.
- Persze -nevetett fel -JE-sek vagyunk.
- Nem úgy értettem. Hanem, hogy most is megyünk, ahelyett, hogy otthon lennénk és csak pihennénk.
- Mennyit ittál?
- Miért?
- Te soha nem állsz meg, pont ez benned a lényeg.
- Igazad van -sóhajtottam -ittam.
Csak megrázta a fejét és amíg meg nem érkeztünk nem szólalt meg ott is csak azért, hogy oda adja a kocsi kulcsokat a rá váró kissrácnak.
Indulhat az este!
Szokás szerint mert úgy látszott, ezt nem feleltjük, a pulthoz telepedtünk le. Neki egy kicsit hosszabb volt a felmászás a székre a lába és a bot miatt. Most döbbentem rá, hogy nem biztos, hogy végig tud csinálni egy ilyen estét nem is biztos, hogy lehet neki. Otthon sem láttam inni. Odament mert én azt mondtam, de nem töltött magának. Plusz ezzel a lábbal táncolni sem tud, hiszen a leülés és a felállás is gondot okoz. A jókedvem, amit az előző akcióm okozott. A mosoly ráfagyott az arcomra és egyszerűen csak bámultam rá. A fenét, csak legyünk barátok. Ennek itt mellettem terve van! Fel lettem ültetve. Nem hiszem el, és én csak úgy belesétáltam. Tökéletesen tudta, hogy miért nem mentem be hozzá és úgy látszik teljesen bele is trafált. Nem hiszem el, hogy képes voltam csak úgy minden gyanakvás nélkül bevenni az egészet.
- Mit iszol? -kérdezte, mire majdnem leordítottam a fejét. Még, hogy mit iszok!
- Semmit. Hé, Pi, emlékszel még mit játszottunk még régebben?
- Elég sok mindent játszottunk. Nem tudom, hogy mire gondolsz pontosan.
- Válasszunk egymásnak ma esti partnert. Az győz, aki hamarabb levadássza. Nah, gyerünk ne kéresd magad! -miközben beszéltem eszembe jutott az egyik pár hónappal ezelőtti klub látogatásunk, ahol valami hasonlót játszottam el és, ahol rondán belefürödtem a dologba. Kíváncsi vagyok, hogyan gondolta, hogy ezek után nem fogok rájönni a dolgokra. Bár jobban belegondolva végül is annyira nem is gondolta rosszul, hiszen idáig tényleg bele se gondoltam a hátsó szándékokban. Az az este teljesen más volt, Jin éppen megint szabad volt, ő felejteni akart leginkább én pedig játszani. Most pedig csak mi ketten vagyunk, semmi felesleges harmadik, ő barátságot akar elvileg, én pedig semmit leginkább. Le akart volna itatni, tényleg? Ilyen mélyre süllyedt? Vagy csak arra volt kíváncsi, úgy, hogy fogok viselkedni? Érzem, ahogy az alkohol kiszáll belőlem, bár a logikus gondolkodás még nem teljesen megy.
- Nem csajozni jöttem - nevetett fel - ilyen lábbakkal nem is menne. Csak, jól érezni magunkat beszélgetni. Mint régebben.
- És azt valami nyugisabb helyen nem lehetett volna?
- Veszekedni akarsz? De amúgy is, mi soha nem mentünk nyugisabb helyre együtt.
- A körülményekre tekintettel -itt a lábára nézek -mehetnénk.
- Neked nincs szükséged beszélgetésekhez, cigire, piára és erre ? -mutat körbe és tény, ami tény, a vérem felpezsdül és szívesen belevetném magam a tömegbe. Csak beleolvadni és nézni, mit hozz a jövő, mert ugye azt már nem én irányítom. Valamikor még én próbáltam, de a kórház óta letettem róla.
- Leszoktam a cigiről.
- Mióta is? Két napja, nem ezt még nem nevezném leszokásnak. A többiről meg még így se szoktál le, szóval… még mindig menjünk valami csendesebb helyre?
Körbenézek ismét, és nem tudom, hogy feleljek. Azért, hozott ide, hogy… miért? Ez ismét valami lecke, hogyan csesztem el az életem. De neki is ilyen az élete, persze a cigit leszámítva. Miért papol nekem, ha ő se különb? Jó, lehet, neki, ez kevésbé van befolyással az élete egyéb részeire, de nekem sem amiatt van, mert így akartam. Ezt az egészet nem így terveztem.
Valószínű a csöndemet nemleges válasznak értelmezte, mert elkezdett lefele tápászkodni a székről és nem kérte a segítségemet. A keze után nyúltam, hogy azért legalább támaszt nyújtsak neki, de elkapta, és elvesztette az egyensúlyát. Szinte azonnal léptem egyet előre, hogy elég közel legyek hozzá, de nem voltam elég gyors. Egyetlen másodperc volt, még fel se tudtam fogni, hirtlen, hogy mi történik és mire újra észre tértem már tompa puffanással érkezett a földre. Egy egészséges embernek nem okozott volna különösebb problémát a dolog, feláll fájlalja egy kicsit a fenekét, ami esetleg másnapra belilul és ennyi. De Yamapi nem volt ép, és neki nem fog szimplán belilulni főleg nem a frissen műtött lába. Most elfogadta a kezem, ahogy felállt.
- Fáj?
- Nem, meg se éreztem nyugi. De akkor én mennék.
- A válaszom igen. Menjünk nyugodtabb helyre.
- Most csak azért mondod -fordult meg-, hogy szemmel tarthass ha tényleg fáj a lábam, ugye?
- Nem. Előtte is ez volt a válaszom, de az sem utolsó szempont, hogy így tényleg tudok rád egy kicsit figyelni.
- Nem hiszek neked, de menjünk.
Nem tudtam nem a lábát nézni, de nem láttam, hogy jobban húzná vagy fájlalná, mint a baleset előtt.
Rövid vita után a saját lakása mellett döntöttünk, annál csendesebb nincs, az enyémből pedig elegünk volt. Túl sok minden történt ott. Még mindig nem tudtam rájönni, hogy mire megy ki az egész, de erős a gyanúm, hogy tényleg csak vissza akar kapni mint barátját, azt a barátját, aki még a történtek előtt voltam. Aki igen cigizett, ivott bulizott, de csak mértékkel. Meg akar ismét változtatni, ő ebben nagyon profi.
Szeretem a lakását valahogy sokkal otthonosabb mint az enyém. A színek melegebbek a bútorok kényelmesebbek és nem tudom, csak jó érzés itt lenni. Pár éve jött rá, hogy már pedig ő virágokat fog nevelni. Azóta teljesen zöldbe borult a lakása, az erkélye pedig vetekedett egy dzsungellel. Soha nem értettem a növények iránti lelkesedés lényegét, a tőle kapott egy szem kaktuszomat is épp, hogy életben tartottam. Három éve kaptam tőle karácsonyra mondván kaktusz a kaktusznak, mindig is ilyen szellemes volt.
Otthonosságot vagy épp lazaságát mutatva kanapéja sem volt hanem babzsákok voltak félkörbe rakva, az egyikbe huppantam bele. Lerakott elém egy poharat, majd egy kicsit arrébb lökött, hogy beférjen egy zsákba mellém.
- Lehető legrosszabb választás volt ezek az izék, bár akkor még nem tudtam, hogy ilyen helyzetben leszek.
- Maradandó? -kérdeztem halkan és féltem a választástól.
- A babzsákok? Igen. A lábam? Nem. Még egy-két hétig kell a bot, aztán majd sántikálok egy kicsit, de ha minden igaz teljesen és százszázalékosan felgyógyulok.
- Ennek örülök -mosolyodtam el.
- Ryo…. kipróbálhatok valamit?
- A lábaddal? Persze, kivéve ha azt kéred, hogy masszírozzam meg, mert azt nem csinálom meg. Ne haragu… - nem tudtam befejezni a mondatott, mert hirtelen a szájával tapasztotta be az enyémet. Hirtelen minden helyre állt nem a lábán akart kipróbálni valamit, ha nem az reakciómtól félt. Gondolkodás nélkül visszacsókoltam.
Minden mást feledtem egy időre.
Köszönet Szaszomnak, akinek a holnap, de max holnaputánja ma következett be :D.
10 fejezet *_*
Hirtelen ő is megelevenedett. A csókunkat elmélyesztette, kezeivel az inget tépte le rólam.
Letussoltam, majd felöltöztem, majd le és ismét letussoltam. Ezt nagyjából háromszor egymás után, csak, hogy most itt álljak egy szál törülközőben és ne tudjam eldönteni, melyik ingemet vegyem fel. Hiába, tudom, hogy ezzel csajokat is megszégyenítem, meg, hogy csak bulizni megyünk, de nem jön össze a tökéletes viselet. Pedig csak Pivel megyek el a szokásos ereszd el a hajamat, szedjünk fel csajokat estére. És még is annyit pipiskedek, hogy szégyen. Még jó, hogy nem sminkelem ki magam. Nevetséges vagyok ez tény.
Gyorsan, még mindig teljesen pucéran, ha a törülközőt nem számítjuk a bárpulthoz lépkedek és töltök magamnak egy kis whiskyt. Alapozok ha már nem cigizhetek, úgy is az este nem ez lesz az elsőm és az egyetlenem. Legalábbis remélem. Na... és akkor mit is vegyek fel? Az agyamban sorban járnak a lehetőségek és gondolkodás nélkül töltök ki magamnak egy keveset, aztán még egy picit, majd negyedszerre is megkóstolom, majd folytatom a tervezgetést. Már ott voltam, hogy tudom mit veszek fel, amikor kopogtak. Basszus, kicsúsztam az időből.
- Gyere csak be egy perc és mehetünk is.
- Szi…a. Biztos, hogy csak egy perc? - kérdezte Pi és láttam rajta, hogy próbált nagyon nem zavarban lenni. Nem most láttuk először meztelenül a másikat, évek óta együtt öltözünk, fürdünk és még sok minden mást is. Elmosolyodtam.
- A piát megtalálod, szolgáld ki magad. Magamra kapok pár göncöt.
Nem tudtam abbahagyni a vigyorgást, még akkor sem amikor beléptem a szobámba. Mondjuk, úgy, hogy legyünk újra csak barátok duma ide vagy oda, vagy épp az alkohol hatására nem tudtam kihagyni a helyzetet. Mert, a bárpultból rám lehetett látni, én pedig a tükrön keresztül láttam az ő arcát. Mondom nem lehet kihagyni, még véletlenül sem akarok tőle semmit egyszerűen csak, ez egy baromi magas labda. Még véletlenül sem vagyok kíváncsi az arckifejezésére, mi lesz akkor ha elkezdek öltözni? Hamar meg is tudtam, mert persze az első mozdulatom a törölköző elhagyása volt. Mit ne mondjak kirobbanó sikert értem el. Lehet, ha ott hagyom a JE-t elmegyek vetkőző fiúnak, vagy hostnak. Milyen lenne már…
- Mindjárt kész vagyok - fordultam meg, hogy megcsodálhasson teljes ádámkosztümben, meg, persze, hogy elmenjek a cuccaimért.
- Khmm… jó rendben. Nem kell sietni annyira. A klub megvár - csak nem te is élvezed a műsort? Kár, hogy nem akarom túlfeszíteni a húrt, hiszen csak barátok vagyunk. Elvileg.
Még el se hagyjuk a lakást és én már spicces vagyok. Honnan tudom? Túlságosan sokat mosolyogok és ezek a tervek. Ha józan lennék tuti félnék az est hátra lévő részétől, de így nem érdekel. Lesz, ami lesz.
- Mehetünk? - kérdezi Pi és elindul válasz nélkül kifelé.
- Persze. Csak mi ketten vagy Jinnék is csatlakoznak hozzánk?
- Csak mi ketten. Na, gyere menjünk. Mindig rád kell várni.
Viszonylag gyorsan odaértünk, annak ellenére, hogy ilyenkor van a városban a második csúcsforgalom. Mindenki igyekszik valahova, ahol ki tudja ereszteni a gőzt, a nap fáradozásit, nem számítva, hogy milyen nap lesz holnap. Nem véletlenül ez egy örökmozgó város, hiszen valaki mindig megy benne. Mindig elcsodálkozok ezen, még akkor is, ha én is egy vagyok az állandóan menő, változó alakok közül. Ki gondolta volna, hogy én is végzem?
- Min gondolkodsz?
- Csak azon, hogy mi soha nem pihenünk le. Állandóan csinálunk valamit.
- Persze -nevetett fel -JE-sek vagyunk.
- Nem úgy értettem. Hanem, hogy most is megyünk, ahelyett, hogy otthon lennénk és csak pihennénk.
- Mennyit ittál?
- Miért?
- Te soha nem állsz meg, pont ez benned a lényeg.
- Igazad van -sóhajtottam -ittam.
Csak megrázta a fejét és amíg meg nem érkeztünk nem szólalt meg ott is csak azért, hogy oda adja a kocsi kulcsokat a rá váró kissrácnak.
Indulhat az este!
Szokás szerint mert úgy látszott, ezt nem feleltjük, a pulthoz telepedtünk le. Neki egy kicsit hosszabb volt a felmászás a székre a lába és a bot miatt. Most döbbentem rá, hogy nem biztos, hogy végig tud csinálni egy ilyen estét nem is biztos, hogy lehet neki. Otthon sem láttam inni. Odament mert én azt mondtam, de nem töltött magának. Plusz ezzel a lábbal táncolni sem tud, hiszen a leülés és a felállás is gondot okoz. A jókedvem, amit az előző akcióm okozott. A mosoly ráfagyott az arcomra és egyszerűen csak bámultam rá. A fenét, csak legyünk barátok. Ennek itt mellettem terve van! Fel lettem ültetve. Nem hiszem el, és én csak úgy belesétáltam. Tökéletesen tudta, hogy miért nem mentem be hozzá és úgy látszik teljesen bele is trafált. Nem hiszem el, hogy képes voltam csak úgy minden gyanakvás nélkül bevenni az egészet.
- Mit iszol? -kérdezte, mire majdnem leordítottam a fejét. Még, hogy mit iszok!
- Semmit. Hé, Pi, emlékszel még mit játszottunk még régebben?
- Elég sok mindent játszottunk. Nem tudom, hogy mire gondolsz pontosan.
- Válasszunk egymásnak ma esti partnert. Az győz, aki hamarabb levadássza. Nah, gyerünk ne kéresd magad! -miközben beszéltem eszembe jutott az egyik pár hónappal ezelőtti klub látogatásunk, ahol valami hasonlót játszottam el és, ahol rondán belefürödtem a dologba. Kíváncsi vagyok, hogyan gondolta, hogy ezek után nem fogok rájönni a dolgokra. Bár jobban belegondolva végül is annyira nem is gondolta rosszul, hiszen idáig tényleg bele se gondoltam a hátsó szándékokban. Az az este teljesen más volt, Jin éppen megint szabad volt, ő felejteni akart leginkább én pedig játszani. Most pedig csak mi ketten vagyunk, semmi felesleges harmadik, ő barátságot akar elvileg, én pedig semmit leginkább. Le akart volna itatni, tényleg? Ilyen mélyre süllyedt? Vagy csak arra volt kíváncsi, úgy, hogy fogok viselkedni? Érzem, ahogy az alkohol kiszáll belőlem, bár a logikus gondolkodás még nem teljesen megy.
- Nem csajozni jöttem - nevetett fel - ilyen lábbakkal nem is menne. Csak, jól érezni magunkat beszélgetni. Mint régebben.
- És azt valami nyugisabb helyen nem lehetett volna?
- Veszekedni akarsz? De amúgy is, mi soha nem mentünk nyugisabb helyre együtt.
- A körülményekre tekintettel -itt a lábára nézek -mehetnénk.
- Neked nincs szükséged beszélgetésekhez, cigire, piára és erre ? -mutat körbe és tény, ami tény, a vérem felpezsdül és szívesen belevetném magam a tömegbe. Csak beleolvadni és nézni, mit hozz a jövő, mert ugye azt már nem én irányítom. Valamikor még én próbáltam, de a kórház óta letettem róla.
- Leszoktam a cigiről.
- Mióta is? Két napja, nem ezt még nem nevezném leszokásnak. A többiről meg még így se szoktál le, szóval… még mindig menjünk valami csendesebb helyre?
Körbenézek ismét, és nem tudom, hogy feleljek. Azért, hozott ide, hogy… miért? Ez ismét valami lecke, hogyan csesztem el az életem. De neki is ilyen az élete, persze a cigit leszámítva. Miért papol nekem, ha ő se különb? Jó, lehet, neki, ez kevésbé van befolyással az élete egyéb részeire, de nekem sem amiatt van, mert így akartam. Ezt az egészet nem így terveztem.
Valószínű a csöndemet nemleges válasznak értelmezte, mert elkezdett lefele tápászkodni a székről és nem kérte a segítségemet. A keze után nyúltam, hogy azért legalább támaszt nyújtsak neki, de elkapta, és elvesztette az egyensúlyát. Szinte azonnal léptem egyet előre, hogy elég közel legyek hozzá, de nem voltam elég gyors. Egyetlen másodperc volt, még fel se tudtam fogni, hirtlen, hogy mi történik és mire újra észre tértem már tompa puffanással érkezett a földre. Egy egészséges embernek nem okozott volna különösebb problémát a dolog, feláll fájlalja egy kicsit a fenekét, ami esetleg másnapra belilul és ennyi. De Yamapi nem volt ép, és neki nem fog szimplán belilulni főleg nem a frissen műtött lába. Most elfogadta a kezem, ahogy felállt.
- Fáj?
- Nem, meg se éreztem nyugi. De akkor én mennék.
- A válaszom igen. Menjünk nyugodtabb helyre.
- Most csak azért mondod -fordult meg-, hogy szemmel tarthass ha tényleg fáj a lábam, ugye?
- Nem. Előtte is ez volt a válaszom, de az sem utolsó szempont, hogy így tényleg tudok rád egy kicsit figyelni.
- Nem hiszek neked, de menjünk.
Nem tudtam nem a lábát nézni, de nem láttam, hogy jobban húzná vagy fájlalná, mint a baleset előtt.
Rövid vita után a saját lakása mellett döntöttünk, annál csendesebb nincs, az enyémből pedig elegünk volt. Túl sok minden történt ott. Még mindig nem tudtam rájönni, hogy mire megy ki az egész, de erős a gyanúm, hogy tényleg csak vissza akar kapni mint barátját, azt a barátját, aki még a történtek előtt voltam. Aki igen cigizett, ivott bulizott, de csak mértékkel. Meg akar ismét változtatni, ő ebben nagyon profi.
Szeretem a lakását valahogy sokkal otthonosabb mint az enyém. A színek melegebbek a bútorok kényelmesebbek és nem tudom, csak jó érzés itt lenni. Pár éve jött rá, hogy már pedig ő virágokat fog nevelni. Azóta teljesen zöldbe borult a lakása, az erkélye pedig vetekedett egy dzsungellel. Soha nem értettem a növények iránti lelkesedés lényegét, a tőle kapott egy szem kaktuszomat is épp, hogy életben tartottam. Három éve kaptam tőle karácsonyra mondván kaktusz a kaktusznak, mindig is ilyen szellemes volt.
Otthonosságot vagy épp lazaságát mutatva kanapéja sem volt hanem babzsákok voltak félkörbe rakva, az egyikbe huppantam bele. Lerakott elém egy poharat, majd egy kicsit arrébb lökött, hogy beférjen egy zsákba mellém.
- Lehető legrosszabb választás volt ezek az izék, bár akkor még nem tudtam, hogy ilyen helyzetben leszek.
- Maradandó? -kérdeztem halkan és féltem a választástól.
- A babzsákok? Igen. A lábam? Nem. Még egy-két hétig kell a bot, aztán majd sántikálok egy kicsit, de ha minden igaz teljesen és százszázalékosan felgyógyulok.
- Ennek örülök -mosolyodtam el.
- Ryo…. kipróbálhatok valamit?
- A lábaddal? Persze, kivéve ha azt kéred, hogy masszírozzam meg, mert azt nem csinálom meg. Ne haragu… - nem tudtam befejezni a mondatott, mert hirtelen a szájával tapasztotta be az enyémet. Hirtelen minden helyre állt nem a lábán akart kipróbálni valamit, ha nem az reakciómtól félt. Gondolkodás nélkül visszacsókoltam.
Minden mást feledtem egy időre.