Elveszve-4. fejezet
Ajánlom, az én kicsi bipk -emnek, hiszen ők velem vannak jóban rosszban.
Bétázta mintmindig aszpik (walteralexandra ) Arigatou :D
A vágy lassan eluralkodik rajtunk.
Nem szól hozzám. Egy teljes hete. Egyszerűen, mintha nem is léteznék. Nem mintha engem ez zavarna. De azt hiszem, egyedül vagyok ezzel. Mármint, hogy nem zavar, mert rajtam kívül mindenkit zavar, hogy nem szól hozzám. Még a saját anyámat is. Meg az összes többi rajongóimat, meg a csapatot, meg a főnökséget, egy szóval tényleg mindenkit. Mert annak a nagyra nőtt gyereknek sikerült olyan jól titokban tartani azt, hogy nincs köztünk minden rendben, hogy csak a hülye nem jött rá. Igazából közöttünk nincs semmi és talán ez a baj? Igazából nem értem mi a baja. Ő csókolt meg, ő volt az, aki felhozta a témát, ha rajtam múlott volna megvárom míg elfelejtem. De nem! Idejön jelenetet rendez, megcsókol, majd… mi a fene történt ott a teraszon? Az a baj, hogy kimondtam, amit ki kellett? Vagy mi? Nekem sem lett jobb, meg neked sem. Te már egy hete kínzod magad azzal, hogy levegőnek nézel, én meggazdagodtam még egy álomképpel. Mondhatom, fantasztikus.
Elnyomom a cigim és készülök bemenni, de e helyett inkább még egyre rágyújtok.
A franc essen beléd Yamashita Tomohisa. Mi a faszért kellett felkavarnod az állóvizemet? Ki a jó isten vagy te, hogy csak így belegázolsz az életembe?
És, amikor ezekre a kérdésekre nem találom meg magamban a választ, elmegyek lefeküdni. Hiszen még másfél óra hátra van az éjszakából. Vajon az életemből több van még?
Reggel görcsösen ragaszkodom az álmomhoz. Az egyetlen dologhoz, amiben még kapcsolatban állsz velem. Egy hete még mit nem adtam volna, hogy elfejtsem, hogy békén hagyjon. Most meg minden egyes kicsi részletét, úgy szívom magamba, mint anno az anyatejet. Gyűlölöm ezt az állapotot.
Mérgesen csörtetek be az öltőzőbe. Melegen ajánlom, ne szóljon hozzám, mert nagy bajban lesz.
- Etto…Ryo… -oké, mindig is tudtam, hogy Tego hülye.
- Mi akarsz? -vakkantom oda.
- Pi-chan üzeni, hogy ha ráérsz a próba szünetében vár a szokásos helyeteken -hadarja egy szuszra és már ott sincs.
Percekig tartott mire minden egyes szót szétszedtem. De megvan! Szóval a szokásos időben, a szokásos helyen. És ezt mért kellett a kis taknyosra bízni? Mostanra már biztos tudja az egész JE. Szuper.
Idegesen toporgok fent. Még nem vagy itt, pedig vagy tíz perce itt kéne lenned. Lassan rövidül a cigi hossza a kezemben. Aztán egyszer csak tudom, hogy itt vagy. Nem szólalsz meg, nem csapsz zajt, csak állsz, mint az utolsó beszélgetésünk alkalmakor. Én se szólalok meg, ez egész jól megy nekünk.
- Mit rontottunk el? -kérdezi végül.
- Azt a péntek estét -válaszolom, hallom, ahogy benne reked a levegő -nem kellett volna letagadnunk - a levegő hangosan illan el belőle.
- És most mit csináljunk?
- Kezdjük elölről?
- Elölről?
- Igen, a csóktól.
- És -nyel egyet -mit változtatnál rajta?
Határozottan fordulok meg és lépek elé. Számat a szájara tapasztom, nyelvemmel behatolok a szájába. Elveszünk egymásban, legszívesebben abba sem hagynám, ha nem kezdene el rezegni a telefonom. A picsába!
-Elkezdődött a próba! Azonnali hatállyal jelenjetek meg itt!
Nem hiszem el. Már megint a Happy Birthday. Lehet, hogy tényleg nincs más számunk.
A próba után úgy eltűntél, mint a kámfor. A nyomodat sem láttam. Először azt hittem kint fogsz várni rám, de amikor ott sem találtalak rád csörögtem. Többször is. Tíz perc alatt ötször. Egyszer sem vettél fel. A hatodiknál ki voltál kapcsolva. És most újra itt állok, kint a lakásom teraszán. Egy újabb szál cigivel. Tüdőrákban fogok meghalni. Na és? Vagy a hiányodban. Miért kínozzuk mi egymást? Nem lehetne, csak valahogy kilendítenünk magunkat a holtpontról? Miért jó, az egyszer így, utána meg a még annyira sem helyezet, mint amit elvárnak tőlünk? Nyálas lettem, nem jó ez így. Vajon megoldás lenne, ha visszamennék Oszakába és nem érdekelne többé a NEWS? A többiek megölnének, te nem, mert úgy érzem, hogy megint nem fogsz szóba állni velem egy darabig. Mi lenne, ha te is döntenél végre? Tudom, hogy nem szabadna rágnom magam rajta. A te életed, csak az az igazság, hogy ezzel tönkre teszed az én életemet is. Ma, odafent a tetőn, úgy éreztem, hogy túljutottunk a holt ponton. Éreztem rajtad, hogy te is akarod. Akkor mi a csuda változott meg a próba második felében? Amikor megcsókoltam, az egész teste remegett és kívánt. Tudom, ott voltam, szinte az egész levegő vibrált köztünk. És az a pillanat, amikor elhagytuk a helyet, mélyen a szemembe néztél, én pedig a tiédbe és a borzongás csapott végig rajtunk. Igen, mi ez, ha nem az a kémia, aminek meg kell lennie? A szemed csak úgy sugárzott valamit felém, amit én úgy értelmeztem, hogy akarlak, folytassuk, kérlek. De ezek szerint ez más volt. Nem, biztos vagyok benne, hogy jól láttam. Vágy tükröződött a mélybarna íriszben. Még most is, ha visszaidézem, azt a röpke másodpercet, tisztán látom benne. De lehet, hogy csak az én vágyam tükröződött vissza? Szeretném, ha újra fent lennénk ott és újra élnénk a pillanatot. Már rég nem cigi van a kezemben, hanem egy üveg vodka. Vannak idők, amikor már nem segít a cigi, több kell. Azt hiszem, ez határozottan olyan. Nem mintha ez segíteni egy csöppet is. Inkább csak sanyargat. Mámoritass perceimben egyre élénkebben élnek, annak a lassan már történelemmé váló pénteknek a percei. Minden egyes mozdulatod tisztán és erőteljesen hat rám. Nem is tudom, hogy mikor kerülök be a szobámba és mikor csapnak át a hullámok a fejem felett. Egyszer csak már nem tudok megálljt parancsolni sem a testemnek, sem a kezemnek. Emlékképekre élvezek el. Undorító.
Hirtelen döntésből felpattanok az ágyamról. Ez így nem mehet tovább. Elég volt, így gyorsan a zuhany alá vettem magam és rendbe szedem kissé zilált kinézetem. Tudom, hogy a pia dolgozik bennem, de nem érdekel. Kell valaki, akin levezethetem a frusztráltságomat. Nem érdekel, hogy csaj vagy pasi, még az sem, hogy hány éves. Ha elég laza, ahhoz, hogy most azonnal, akkor nekem mindegy. Felkapok valamit magamra, meg sem nézem, hogy mit, már indulnék. Minek rám ruha, ha úgy is lekerül rólam hamarosan? Semmi haszna, de azért meztelenül mégsem rohangálhatok Tokióban, ugye? Bár, amilyen kerge város ez, lehet, hogy fel sem tűnne nekik.
Az ajtómban szembe találom magam valakivel. Határozottan déja vu érzésem van és ezt most sajnos nem a pia okozza. Mintha egy hete is valami hasonló történt volna. De most annyi a különbség, hogy a becsapódó ajtó egy ideig nem fog kinyílni, még akkor sem, ha láttam rajta, hogy ő is erősen alkoholhatás alatt áll. Nem megyek sehova, így állunk. Te meg, kedves YamaPi, remélem, megdermedsz oda kint.