Mert már rég írtam ide bármit is
Hm, vannak mondatok, amiket nagyon nem szeretek, és talán rajtam kívül mások is vannak ezzel így.
-Mert olyan félénk vagy.
-Amúgy eljársz néha valahova?
-Te mindig ilyen távolságtartó vagy?
-Miért húzod ki mindig magad a buliból?
Mintha halálos bűn lenne zárkózottnak lenni. Mintha a föld alá kéne süllyednem azért, mert introvertált vagyok.
Ezen nem tudok változtatni, a szakember szerint nem is lehet. Ezeket a kérdéseket általában azzal hárítom el, hogy tipikus Bak vagyok, azok meg zárkózottak, de nagylelkűek. És belül sírok. Mert rosszul esik, hiszen én sem szeretnék ilyen lenni, és nem esik jól megkapni a fenti kérdések egyikét sem.
Mint ahogy azokat a jó tanácsokat sem szeretem, amik így szólnak:
-Tessék kimozdulni.
-Tessék eljárni hazulról.
-Tessék elmenni a programra.
-Tessék ezt, tessék azt.
Tessék tudomásul venni, hogy ez nem ennyire egyszerű egy introvertáltnak.
Mindezt azért, hogy mások ne érezzék rosszul magukat, amiért kilógok a sorból. Véleménye, ajánlása mindenkinek van, elmondja, és tovább lép, de én maradok, aki vagyok.
A könyvespolcon sorban állnak az önsegítő, önmegismerést segítő könyvek, szelíd hanggal közlik, hogy ilyen vagy, más nem lehetsz, de próbálkozz, hogy az extrovertáltak elfogadjanak. Pedig nem tudnak. Nincs idejük, türelmük hozzá.
Nem is tudom, leginkább az a rossz, hogy a tanácsadás néha eltávolít olyan emberektől, akiket tisztelek és becsülök. Mert azt érezteti velem, hogy nem vagyok jó, nem vagyok normális.
Mert ciki, ha az értékrended nem követi a többiekét, ha nem veszel félvállról dolgokat, ha elszomorít, ami a világban van.
Két hete elég korán kellett kelnem, dolgom volt a városban. Metróra menet egy szivárvány fél íve nézett szembe velem, megálltam lefényképezni. Rajtam kívül senki nem nézett az égre.
És még én vagyok a furi...
-Mert olyan félénk vagy.
-Amúgy eljársz néha valahova?
-Te mindig ilyen távolságtartó vagy?
-Miért húzod ki mindig magad a buliból?
Mintha halálos bűn lenne zárkózottnak lenni. Mintha a föld alá kéne süllyednem azért, mert introvertált vagyok.
Ezen nem tudok változtatni, a szakember szerint nem is lehet. Ezeket a kérdéseket általában azzal hárítom el, hogy tipikus Bak vagyok, azok meg zárkózottak, de nagylelkűek. És belül sírok. Mert rosszul esik, hiszen én sem szeretnék ilyen lenni, és nem esik jól megkapni a fenti kérdések egyikét sem.
Mint ahogy azokat a jó tanácsokat sem szeretem, amik így szólnak:
-Tessék kimozdulni.
-Tessék eljárni hazulról.
-Tessék elmenni a programra.
-Tessék ezt, tessék azt.
Tessék tudomásul venni, hogy ez nem ennyire egyszerű egy introvertáltnak.
Mindezt azért, hogy mások ne érezzék rosszul magukat, amiért kilógok a sorból. Véleménye, ajánlása mindenkinek van, elmondja, és tovább lép, de én maradok, aki vagyok.
A könyvespolcon sorban állnak az önsegítő, önmegismerést segítő könyvek, szelíd hanggal közlik, hogy ilyen vagy, más nem lehetsz, de próbálkozz, hogy az extrovertáltak elfogadjanak. Pedig nem tudnak. Nincs idejük, türelmük hozzá.
Nem is tudom, leginkább az a rossz, hogy a tanácsadás néha eltávolít olyan emberektől, akiket tisztelek és becsülök. Mert azt érezteti velem, hogy nem vagyok jó, nem vagyok normális.
Mert ciki, ha az értékrended nem követi a többiekét, ha nem veszel félvállról dolgokat, ha elszomorít, ami a világban van.
Két hete elég korán kellett kelnem, dolgom volt a városban. Metróra menet egy szivárvány fél íve nézett szembe velem, megálltam lefényképezni. Rajtam kívül senki nem nézett az égre.
És még én vagyok a furi...