Ha meglep az élet....
Tegnap az AlphaZoo-ba macskaalomért betérve sikerült legyőznöm az egyik legnagyobb félelmemet.
Kevés fóbiám van,de azok magában foglalják a csúszómászók iránti ellenszenvemet, úgyhogy amikor megláttam a gazdája nyakában tekergő boát, azt gondoltam, hibás döntés volt leváltani a Fressnapfot. A boltban a felelősségteljes állatartás érdekében tartottak kampányt, bár nem értettem, miért egy boa, egy tüskés agáma, egy teknős és egy kaméleon lettek a felhívás jelképei. Egyik sem olyan élőlény, amit anyáék megvennének egy gyereknek.
Ikrem az egyik invitáló hölgynek engedelmeskedve azonnal célbavette a boát és ment megsimogatni, amit én tisztes távoltból néztem és helyette az agámában gyönyörködtem. A gyíkokkal nem vagyok rossz viszonyban. Aztán, amikor a kígyó már megnyugodott (én nem emlékeztem arra, hogy a kígyók süketek, a gazdája mesélte el, amikor megemlítette, hogy az egyik barátja szabadon engedte a saját boáját a lakásba tekeregni egy kicsit, az azonnal a kedvenc fotelját vette célba, csakhogy azt már elfoglalta a gazdája felesége, amikor odatette a kisbabájukat. A kicsinek nem nagyon volt félelemérzete, amikor a kígyó körbevette, a gazdái a nevetésére mentek be. Én azt hiszem, ott kaptam volna kétoldalú infarktust azonnal.) , abba hagyta a szaglászást, már én is odaóvakodtam, és miután egy kisfiú baromi bátran odament megsimogatni a négyméteres állatot, erőt vettem magamon. Két simítás, ennyire telt, de legyőztem magam, és ez a lényeg.
Később egy másik kampányoló hölgy odahozta a kaméleonját, akinek olyan szimpatikus voltam, hogy átmászott rám. Iszonyatos édes kis állat volt és nagyon szép. Azt hittem, ilyen kéket és zöldet csak tengerben meg fűben látni, de ennek a gyíkocskának eszméletlen árnyalatai voltak. Igaz, a kép nem sikerült túl jól.
Azt hiszem, továbbra is macskás/kutyás maradok, bár, ahogy a pénztáros fiú mondta, akinek az agáma elégedetten elüldögélt a vállán, a hüllők nem hullatják a szőrüket, nem csinálnak rendetlenséget és csak kajára meg lámpára van szükségük a boldogsághoz. Ez azért nem billenti a javukra nálam a mérleget. :-)
Beneveztem magam egy középfokú francia nyelvvizsgára, ami azt mutatja, hogy nem vagyok épeszű. Megmondtam az ikremnek, ez az utolsó eset, hogy bármilyen nyelv tanulásába is belefogok.
Ha letudtam, végre ismét lesz időm írni, most, hogy visszatért az ihletem. Alig várom.
Kevés fóbiám van,de azok magában foglalják a csúszómászók iránti ellenszenvemet, úgyhogy amikor megláttam a gazdája nyakában tekergő boát, azt gondoltam, hibás döntés volt leváltani a Fressnapfot. A boltban a felelősségteljes állatartás érdekében tartottak kampányt, bár nem értettem, miért egy boa, egy tüskés agáma, egy teknős és egy kaméleon lettek a felhívás jelképei. Egyik sem olyan élőlény, amit anyáék megvennének egy gyereknek.
Ikrem az egyik invitáló hölgynek engedelmeskedve azonnal célbavette a boát és ment megsimogatni, amit én tisztes távoltból néztem és helyette az agámában gyönyörködtem. A gyíkokkal nem vagyok rossz viszonyban. Aztán, amikor a kígyó már megnyugodott (én nem emlékeztem arra, hogy a kígyók süketek, a gazdája mesélte el, amikor megemlítette, hogy az egyik barátja szabadon engedte a saját boáját a lakásba tekeregni egy kicsit, az azonnal a kedvenc fotelját vette célba, csakhogy azt már elfoglalta a gazdája felesége, amikor odatette a kisbabájukat. A kicsinek nem nagyon volt félelemérzete, amikor a kígyó körbevette, a gazdái a nevetésére mentek be. Én azt hiszem, ott kaptam volna kétoldalú infarktust azonnal.) , abba hagyta a szaglászást, már én is odaóvakodtam, és miután egy kisfiú baromi bátran odament megsimogatni a négyméteres állatot, erőt vettem magamon. Két simítás, ennyire telt, de legyőztem magam, és ez a lényeg.
Később egy másik kampányoló hölgy odahozta a kaméleonját, akinek olyan szimpatikus voltam, hogy átmászott rám. Iszonyatos édes kis állat volt és nagyon szép. Azt hittem, ilyen kéket és zöldet csak tengerben meg fűben látni, de ennek a gyíkocskának eszméletlen árnyalatai voltak. Igaz, a kép nem sikerült túl jól.
Azt hiszem, továbbra is macskás/kutyás maradok, bár, ahogy a pénztáros fiú mondta, akinek az agáma elégedetten elüldögélt a vállán, a hüllők nem hullatják a szőrüket, nem csinálnak rendetlenséget és csak kajára meg lámpára van szükségük a boldogsághoz. Ez azért nem billenti a javukra nálam a mérleget. :-)
Beneveztem magam egy középfokú francia nyelvvizsgára, ami azt mutatja, hogy nem vagyok épeszű. Megmondtam az ikremnek, ez az utolsó eset, hogy bármilyen nyelv tanulásába is belefogok.
Ha letudtam, végre ismét lesz időm írni, most, hogy visszatért az ihletem. Alig várom.