a macska
WEÖRES SÁNDOR CENTENÁRIUM
A MACSKA
Simaselymű a szőröm, karcsu a testem és fogaim hófehérek,
ezért kegyel a legmagasabb úr, dél piros papja, kilenc mély bók a nevének.
Hálótermében, nagy vánkoson alszom, selyemszőröm szétsimul a selymen,
hátamat álom puposítja, rózsaszín orrom a földre ernyed és nincs ki ílyenkor zavarni merjen.
Dél-papja zsarátnok-színü ruhát hord, a bojtok a földig érnek,
de meztelen volt, hogy ölébe vett, kilenc mély bók a nevének.
Ölébe vett, szivére szorított, zümmögött két zárt ajka között,
mint a folyó, ha kiszökött a zöld ínyű hegység fogsora közül és sások ezrébe öltözött.
Ott tipródtam az ölében én, nyolc karmom a húsába mélyedt,
dél-papja combján kiserkedt a vér, kilenc mély bók a nevének.
Olyan kegyes volt és a vérét testes kehelyben fogta föl és megkinált a kehellyel,
de én csak tipródtam és mosakodtam, mivel már jóllaktam az este kaláccsal és elefántcsont-szinü tejjel.
Ő dúdolt, halkan zümmögött, két zárt ajkán rezgett az ének,
sós könnye a számra hullott, földoromboltam dél-papja ölén, kilenc mély bók a nevének.
Most vánkosomon fekszem, körülöttem mindenféle tálak,
rajtuk mécsesek égnek, háromlábú vékony állványokon állnak.
De két csukott szemhéjam alatt, mint a fehér bél a töretlen dióban, ragyogóbb mécsesek égnek,
dél-papja értük és helyettük alszik, az arca lisztes, a homloka kő, kilenc mély bók a nevének.