moziünnep 4

Sep 29, 2008 13:56

Üdv minden idetévedőnek!

Mint ahogy korábban is írtam, hétvégén voltam a moziünnepen. 3 filmet tudtam csak megmézni időhiányában és persze jegy hiányában.
Az egyik a Másik Boleyn lány című történelmi dráma volt, Eric Banaval, Natalie Portmannel és Scarlett Johanssonnal.
Vélemény: nekem nagyon tetszett, hiteles szinészi alakítások, jó a történet és a történelmet amúgy is nagyon szeretem, így nyert ügye volt nálam.

A másik a Mamma mia! című film volt. Őszintén szólva szkeptikusan ültam be, mert bár nagyon szeretem az ABBA zenéjét, féltem, hogy a színészek mit fognak alkotni éneklés címén. Hát kellemesen csalódtam. A film végig szórakoztató volt, egyszerű, könnyed. Egyetlen kivétel volt: Pierce Brosnan. Színészként imádom, most is tetszett, de inkább ne énekeljen. Ő volt az egyetlen, akinek nem tetszett az énekhangja. Végül úgy jöttem ki, hogy teljesen elfeledkeztem erre a másfél órára a hétköznapokról.

Szombaton a francia MR 73 című filmet néztem Daniel Auteuil-jel a főszerepben. Hideg, kegyetlen, megdöbbentően naturalista ábrázolású. Végig éreztem valami sötétet, míg néztem. Szinte sejtettem, hogy nem lesz happy end a végén, mégis megdöbbentett a végkifejlet. Auteuil-t mindíg nagyon szerettem, szerintem jó színész, bár néha mintha kicsit túlértékelnék. Bár ez a lényegen mit sem változtat. Ha valaki szereti az igazi drámát, és a kegyetlen, pontos ábrázolást és nem hiányolja a rózsaszín felhőket, akkor nézze meg. Megdöbbentő és sokkoló.

Erről ennyit:) Jó, hogy van ez a moziünnep, bár ha valaki szereti a mozit, annak nem kell ünnep, anélkül is elmegy, nem is keveset:) Én is így vagyok vele.De kétségkívűl, bár nem hiányolom a rózsaszín felhőket, azért legközelebb egy vígjátékra ülök be. Kell az a pozitív energia, még ha közvetve is!
Previous post Next post
Up