Hullócsillag 8./?
Két régi ismerősünk, _vejitto_ ha véletlenül erre jársz így pár év után...
(Előző részek a címke alatt.) Szokás szerint Marcus Terentius szemszögéből, de visszatértünk Angliába a Birodalomból.
Fandom: Saját. Hullócsillag
Karakterek: Lord A, Marcus Terentius,
490 szó
magyar
~~
És ugye érzed, titkon te is érzed
Ugye érzed legbelül
Nem vagy egyedül, senki se menekül
(Senki se,) senki se menekül - Quimby: Senki se menekül
Mióta világ a világ, az embereket két csoportba osztották: urak és szolgák. S hogy a kettő között barátság jöjjön létre az ritkább volt, mint a fehér holló. A szolgák hűsége csengő aranyért volt kapható akárcsak az urak becsülete - és ha valaki makacsnak bizonyult, azon éles szavak vagy még élesebb pengék segítettek.
Marcus Terentius térdei fájtak alig tíz perccel azután, hogy a hideg kőpadlón találta magát. Lehajtott fejjel nem láthatta a körülötte ítélkezők arcát, de ettől függetlenül tudta, hogy az életéről folyik a vita. Az, hogy gazdája nélkül tért haza nagyobb bűnnek számított, mint az, ha soha nem tért volna vissza a szigetországba. S mert beszélni nem hagyták - fél tucat pofont is kapott, mire rájött, hogy ne nyissa ki a száját -, tiltakozni sem tudott a vádak ellen. Szolga volt csak, és a szolgák mind hazudtak.
Félt, mert okos volt, talán okosabb, mint a jelenlevő urak némelyike, de nem rettegett. Furcsa volt belegondolnia mennyit változott. Kivert kutya volt, mikor Lord A először látta: siratatlan. előző gazdájának ostornyomát viselte szakadt ruhái alatt és félte új gazdájának legkisebb mozdulatát is. És évek teltek el és maga sem tudta hogyan, de Lord A a kezéhez szoktatta; sőt, megszelídítette. És cserébe Terence egy jó kutya hűségével szolgálta és imádta gazdáját; olyannyira, hogy még messze idegenbe, a civilizációtól távol, a Birodalom szívébe is elkísérte.
Marcus Terentius megpróbálta észrevétlenül áthelyezni a testsúlyát egyik térdéről a másikra, amikor úgy tűnt, hogy nem most fogják a sorsát eldönteni. A három bíra mögött becsapódott az ajtó; majd ismét, ahogyan az őrök is magára hagyták a cellájában.
Lord A késett. Ez volt Terence legfőbb félelme: hogy gazdája csupán az ítélethozatal és annak gyors végrehajtása után ér vissza a városba s szolgája helyett faragott sírkövet talál. Lassan, óvatosan maga alá húzta előbb az egyik, majd a másik lábát és kényszerítette magát, hogy felálljon. Megszédült és térdei ropogtak: hiába, nem volt fiatal. A cella fala azonban közel volt és elég hűvös ahhoz, hogy jólesően megtámassza a hátát addig, amíg elgémberedett végtagjait ismét uralma alá nem tudta hajtani.
Halk nyikordulás és Terence meglepetten vetette magát térdre: az őrök eddig mindig zajosak voltak, mindig volt figyelmeztetés, mielőtt a cellaajtó kinyílt. De fejét nem volt ideje elég gyorsan lehajtani, így láthatta a sötét, szúrós szemeket, a határozott vonalú állat, a sebhelyet, amely megfosztott egy birodalmat az örökösétől és egy gyermeket a hangjától, a finomszövésű szürke inget és fekete nadrágot, amely fekete, poros csizmákban végződött.
- Uram - Terence szinte sóhajtotta a szót, ahogyan a csizmák hangtalanul közeledtek, majd alig fél lépésnyire megálltak tőle. Erős ujjak fogtak őszes, seszínű hajába és Marcus Terentius lábra kecmergett.
Lord A szemében volt valami tüzes, valami, ami talán felháborodás volt, talán düh. Terence nyelt egyet és tudta, hogy ha bárki más nézne így rá, bizony rettegne. Kimondhatatlan volt, hogy szíve lecsillapodott és gondolatai megnyugodtak. A nemes elengedte a haját majd sarkon fordult és kimasírozott a cellából s Terence alig egy lépéssel maradt le mögötte, ahogyan azt egy jó - hű - szolgának illet.
~vége~
(Előző részek a címke alatt.) Szokás szerint Marcus Terentius szemszögéből, de visszatértünk Angliába a Birodalomból.
Fandom: Saját. Hullócsillag
Karakterek: Lord A, Marcus Terentius,
490 szó
magyar
~~
És ugye érzed, titkon te is érzed
Ugye érzed legbelül
Nem vagy egyedül, senki se menekül
(Senki se,) senki se menekül - Quimby: Senki se menekül
Mióta világ a világ, az embereket két csoportba osztották: urak és szolgák. S hogy a kettő között barátság jöjjön létre az ritkább volt, mint a fehér holló. A szolgák hűsége csengő aranyért volt kapható akárcsak az urak becsülete - és ha valaki makacsnak bizonyult, azon éles szavak vagy még élesebb pengék segítettek.
Marcus Terentius térdei fájtak alig tíz perccel azután, hogy a hideg kőpadlón találta magát. Lehajtott fejjel nem láthatta a körülötte ítélkezők arcát, de ettől függetlenül tudta, hogy az életéről folyik a vita. Az, hogy gazdája nélkül tért haza nagyobb bűnnek számított, mint az, ha soha nem tért volna vissza a szigetországba. S mert beszélni nem hagyták - fél tucat pofont is kapott, mire rájött, hogy ne nyissa ki a száját -, tiltakozni sem tudott a vádak ellen. Szolga volt csak, és a szolgák mind hazudtak.
Félt, mert okos volt, talán okosabb, mint a jelenlevő urak némelyike, de nem rettegett. Furcsa volt belegondolnia mennyit változott. Kivert kutya volt, mikor Lord A először látta: siratatlan. előző gazdájának ostornyomát viselte szakadt ruhái alatt és félte új gazdájának legkisebb mozdulatát is. És évek teltek el és maga sem tudta hogyan, de Lord A a kezéhez szoktatta; sőt, megszelídítette. És cserébe Terence egy jó kutya hűségével szolgálta és imádta gazdáját; olyannyira, hogy még messze idegenbe, a civilizációtól távol, a Birodalom szívébe is elkísérte.
Marcus Terentius megpróbálta észrevétlenül áthelyezni a testsúlyát egyik térdéről a másikra, amikor úgy tűnt, hogy nem most fogják a sorsát eldönteni. A három bíra mögött becsapódott az ajtó; majd ismét, ahogyan az őrök is magára hagyták a cellájában.
Lord A késett. Ez volt Terence legfőbb félelme: hogy gazdája csupán az ítélethozatal és annak gyors végrehajtása után ér vissza a városba s szolgája helyett faragott sírkövet talál. Lassan, óvatosan maga alá húzta előbb az egyik, majd a másik lábát és kényszerítette magát, hogy felálljon. Megszédült és térdei ropogtak: hiába, nem volt fiatal. A cella fala azonban közel volt és elég hűvös ahhoz, hogy jólesően megtámassza a hátát addig, amíg elgémberedett végtagjait ismét uralma alá nem tudta hajtani.
Halk nyikordulás és Terence meglepetten vetette magát térdre: az őrök eddig mindig zajosak voltak, mindig volt figyelmeztetés, mielőtt a cellaajtó kinyílt. De fejét nem volt ideje elég gyorsan lehajtani, így láthatta a sötét, szúrós szemeket, a határozott vonalú állat, a sebhelyet, amely megfosztott egy birodalmat az örökösétől és egy gyermeket a hangjától, a finomszövésű szürke inget és fekete nadrágot, amely fekete, poros csizmákban végződött.
- Uram - Terence szinte sóhajtotta a szót, ahogyan a csizmák hangtalanul közeledtek, majd alig fél lépésnyire megálltak tőle. Erős ujjak fogtak őszes, seszínű hajába és Marcus Terentius lábra kecmergett.
Lord A szemében volt valami tüzes, valami, ami talán felháborodás volt, talán düh. Terence nyelt egyet és tudta, hogy ha bárki más nézne így rá, bizony rettegne. Kimondhatatlan volt, hogy szíve lecsillapodott és gondolatai megnyugodtak. A nemes elengedte a haját majd sarkon fordult és kimasírozott a cellából s Terence alig egy lépéssel maradt le mögötte, ahogyan azt egy jó - hű - szolgának illet.
~vége~