Fic: Hullócsillag előzmény [HUN] 2/2
Fandom: Hullócsillag
Karakterek: Lord A, Marcus Terentius
Figyelmeztetés: Erőszak. Flashback.
Ajánlás: pottyoszebra és _vejitto_-nak.
Előző rész: itt
~~~
Kevés az ember,
sok az emberszerű lény.
Sötét szobában épp csak
dereng a lámpafény. - Quimby: Az egyik ember...
Ezernyi csillag és a dagadó hold ragyogott a város felett, megvilágítva a macskaköves utcákat, a sikátorok mélyén lapuló gyilkosokat; megcsillant a tőrökön, és a méreggel teli üvegcséken. Az elfüggönyözött szobákban az intrikával terhes suttogás és a parfümök illata ült meg; a selyemmel borított ágyakon asszonyok kényeztették urukat, majd gyilkos hazugságokat mormoltak.
Ez volt az a világ, ahonnan Lord A származott, bár gyermekként még magas kőfalak óvták, akárcsak legifjabb testvérét. Nem tudott aludni. Hat nyarat már megélt, tanárai csak dicsérni tudták gyors eszét, tudásra éhes kérdéseit. De a hold, amely alig pár napra volt a teljességtől, besütött a magas, vékony ablakon, amelynek teteje hagymakupolára emlékeztetett, át a színezett, ólomkeretbe foglalt üveglemezeken, rá a fiú ágyára. Sötét szemekkel bámult a magas, festett plafonra, de az álom nem akarta meglepni. Felült, majd egy könnyű köntöst magára véve halk léptekkel elindult. A függöny, amely a hálórészt eltakarta súlyos volt, kiszűrte a zajokat és a fényt, de ha csupán a szélét emelték föl egy hat-éves-forma gyermek egyszerűen ki tudott slisszolni alatta.
Az előtérből számos út vezetett tovább: testvérei szobája hasonlóképp volt elválasztva, mint az övé, és jobbra helyezkedtek el. Apja feleségének ajtaja is volt, egy másik ajtó a fürdőszobába vezetett, a harmadik mögött pedig az őrök vigyázták az életüket.
Osonni kezdett, mezítelen talpa alatt a szőnyeg puha és meleg volt. Az egyik ajtó mögül fény szivárgott ki, és a fiú engedett kíváncsiságának. Odament apja feleségének a szobájához és fülelni kezdett. Bár a szavakat nem értette, de egyértelműen vitáztak odabenn. Egy férfi - de nem az apja -, volt odabenn az asszonnyal. Az ajtóhoz simult, és szája szélét beharapva hallgatózott tovább. Később értette csupán meg, hogy nem számított, mit értett, és mit nem; nem számított, miről folyt a társalgás. Elég volt, hogy tudta, egy idegen férfi volt ott.
Hirtelen csend lett. A fiú rossz érzéssel telve elhátrált az ajtótól, de alig lépett párat az kitárult. Magas, sötét alak nézett vissza rá. A döbbenet, hogy egy gyermeket talált az ajtó túl felén nem tartott soká; elkapta a fiút és balját a szájára tapasztotta, hogy a meglepett sikolyt benntartsa.
Apja felesége egy sötét hajú, sötét bőrű szépség volt, teljesen más, mint a fiú saját anyja (aki szőkeségével, fehér bőrével elütött a város, sőt az egész Birodalom lakóitól), teste kellemesen gömbölyödött és fekete szemében a gyűlölet lángja égett, amikor a gyerekre nézett.
- Öld meg! - parancsolta, és a fiú megremegett. Ficánkolni kezdett, de fogva tartója erős volt és tapasztalt; nem tudott kiszabadulni.
A férfi jobbjába egy kés csillogott a lámpás fényében, de nem csapott le. - Muszáj? Gyermek még.
- Soha nem lesz még egy ilyen esélyünk - rázta meg a fejét az asszony. Közelebb lépett és elvette a férfitől a pengét. - Ha te nem, majd én.
A fiú látta a saját halálát a fekete szemekben, és minden erejét megfeszítve sikerült egy pár pillanatra megszabadulnia a férfi fogásából. Sikított, ahogy a torkán kifért, csengett a saját füle, a kés meglendült, és hirtelen elnémult; csak a fájdalom maradt és a forró vér, ami a torkából ömleni kezdett.
Lord A abbahagyta a történetet és elfordult, ellépett az ablakig. Odakinn ezernyi csillag ragyogott az égen, körbevéve a dagadó holdat, amely pár napra volt csupán a teljességtől. Marcus Terentius nem szólalt meg, de a léptei furcsán hangosak voltak a csendes szobában. Lord A csupán egy leheletnyit fordította el a fejét, amikor a szolgája odaért mellé, hogy szemügyre vegye a sápadt arcot, a lefelé görbülő, határozottan összeszorított ajkakat, és az idegesen mozgó vékony ujjakat.
A történet őt alig rázta meg, hiszen azóta hosszú évek teltek el, három évtizednél is több. Így inkább türelmesen várt, de nem tudta, miféle megjegyzésre számíthat. Szánalom? Sajnálat? Düh? Harag? Együttérzés? Egyikkel sem tudott volna mit kezdeni.
A hosszú ujjak megmozdultak, és Lord A karjára tévedtek; Terence nem kért engedélyt, ahogyan végigsimított az inggel fedett alkaron, és nem nézett ura szemébe, ahogyan a feljebb tévedt, egészen Lord A válláig, nyakáig. A nemes felemelte az állát, és hagyta, hogy a szolgája egy ujjbeggyel végigkövesse a sebet.
- Köszönöm, uram, a bizalmat. - Marcus Terentius visszahúzta a kezét, és kinézett az ablakon.
Lord A bólintott egyszer, de a tekintete London helyett a szolgáján pihent; és látni vélte a hűség láncát, amely egymáshoz kötötte őket.
~vége~
Karakterek: Lord A, Marcus Terentius
Figyelmeztetés: Erőszak. Flashback.
Ajánlás: pottyoszebra és _vejitto_-nak.
Előző rész: itt
~~~
Kevés az ember,
sok az emberszerű lény.
Sötét szobában épp csak
dereng a lámpafény. - Quimby: Az egyik ember...
Ezernyi csillag és a dagadó hold ragyogott a város felett, megvilágítva a macskaköves utcákat, a sikátorok mélyén lapuló gyilkosokat; megcsillant a tőrökön, és a méreggel teli üvegcséken. Az elfüggönyözött szobákban az intrikával terhes suttogás és a parfümök illata ült meg; a selyemmel borított ágyakon asszonyok kényeztették urukat, majd gyilkos hazugságokat mormoltak.
Ez volt az a világ, ahonnan Lord A származott, bár gyermekként még magas kőfalak óvták, akárcsak legifjabb testvérét. Nem tudott aludni. Hat nyarat már megélt, tanárai csak dicsérni tudták gyors eszét, tudásra éhes kérdéseit. De a hold, amely alig pár napra volt a teljességtől, besütött a magas, vékony ablakon, amelynek teteje hagymakupolára emlékeztetett, át a színezett, ólomkeretbe foglalt üveglemezeken, rá a fiú ágyára. Sötét szemekkel bámult a magas, festett plafonra, de az álom nem akarta meglepni. Felült, majd egy könnyű köntöst magára véve halk léptekkel elindult. A függöny, amely a hálórészt eltakarta súlyos volt, kiszűrte a zajokat és a fényt, de ha csupán a szélét emelték föl egy hat-éves-forma gyermek egyszerűen ki tudott slisszolni alatta.
Az előtérből számos út vezetett tovább: testvérei szobája hasonlóképp volt elválasztva, mint az övé, és jobbra helyezkedtek el. Apja feleségének ajtaja is volt, egy másik ajtó a fürdőszobába vezetett, a harmadik mögött pedig az őrök vigyázták az életüket.
Osonni kezdett, mezítelen talpa alatt a szőnyeg puha és meleg volt. Az egyik ajtó mögül fény szivárgott ki, és a fiú engedett kíváncsiságának. Odament apja feleségének a szobájához és fülelni kezdett. Bár a szavakat nem értette, de egyértelműen vitáztak odabenn. Egy férfi - de nem az apja -, volt odabenn az asszonnyal. Az ajtóhoz simult, és szája szélét beharapva hallgatózott tovább. Később értette csupán meg, hogy nem számított, mit értett, és mit nem; nem számított, miről folyt a társalgás. Elég volt, hogy tudta, egy idegen férfi volt ott.
Hirtelen csend lett. A fiú rossz érzéssel telve elhátrált az ajtótól, de alig lépett párat az kitárult. Magas, sötét alak nézett vissza rá. A döbbenet, hogy egy gyermeket talált az ajtó túl felén nem tartott soká; elkapta a fiút és balját a szájára tapasztotta, hogy a meglepett sikolyt benntartsa.
Apja felesége egy sötét hajú, sötét bőrű szépség volt, teljesen más, mint a fiú saját anyja (aki szőkeségével, fehér bőrével elütött a város, sőt az egész Birodalom lakóitól), teste kellemesen gömbölyödött és fekete szemében a gyűlölet lángja égett, amikor a gyerekre nézett.
- Öld meg! - parancsolta, és a fiú megremegett. Ficánkolni kezdett, de fogva tartója erős volt és tapasztalt; nem tudott kiszabadulni.
A férfi jobbjába egy kés csillogott a lámpás fényében, de nem csapott le. - Muszáj? Gyermek még.
- Soha nem lesz még egy ilyen esélyünk - rázta meg a fejét az asszony. Közelebb lépett és elvette a férfitől a pengét. - Ha te nem, majd én.
A fiú látta a saját halálát a fekete szemekben, és minden erejét megfeszítve sikerült egy pár pillanatra megszabadulnia a férfi fogásából. Sikított, ahogy a torkán kifért, csengett a saját füle, a kés meglendült, és hirtelen elnémult; csak a fájdalom maradt és a forró vér, ami a torkából ömleni kezdett.
Lord A abbahagyta a történetet és elfordult, ellépett az ablakig. Odakinn ezernyi csillag ragyogott az égen, körbevéve a dagadó holdat, amely pár napra volt csupán a teljességtől. Marcus Terentius nem szólalt meg, de a léptei furcsán hangosak voltak a csendes szobában. Lord A csupán egy leheletnyit fordította el a fejét, amikor a szolgája odaért mellé, hogy szemügyre vegye a sápadt arcot, a lefelé görbülő, határozottan összeszorított ajkakat, és az idegesen mozgó vékony ujjakat.
A történet őt alig rázta meg, hiszen azóta hosszú évek teltek el, három évtizednél is több. Így inkább türelmesen várt, de nem tudta, miféle megjegyzésre számíthat. Szánalom? Sajnálat? Düh? Harag? Együttérzés? Egyikkel sem tudott volna mit kezdeni.
A hosszú ujjak megmozdultak, és Lord A karjára tévedtek; Terence nem kért engedélyt, ahogyan végigsimított az inggel fedett alkaron, és nem nézett ura szemébe, ahogyan a feljebb tévedt, egészen Lord A válláig, nyakáig. A nemes felemelte az állát, és hagyta, hogy a szolgája egy ujjbeggyel végigkövesse a sebet.
- Köszönöm, uram, a bizalmat. - Marcus Terentius visszahúzta a kezét, és kinézett az ablakon.
Lord A bólintott egyszer, de a tekintete London helyett a szolgáján pihent; és látni vélte a hűség láncát, amely egymáshoz kötötte őket.
~vége~