Egy fujoshi vallomásai
Bevallom, kicsit elszomorított, mikor befejezvén a Kuroshitsujit, nagy lelkesen beugorva a netes animevilág szentélyébe, szembesültem a ténnyel, hogy az AniDB-s reviewban egész egyszerűen (és többrendbelileg!) lefujoshiztak, amiért Sebastian merészelt levenni a lábamról. És az is, hogy persze a kedves review-író -feltételezem- úr szerint az ember lánya (vagy fia) már nem is lehet más, csak fujoshi (fudanshi), ha tetszik neki, amit lát. Mert hát ugye, a célközönség, az kérem ki van találva, és ha bejön a sorozat, akkor te is benne vagy a célközönségben. Mondjuk, ezt még le is nyelem, mert azért mégiscsak van abban vmi, hogy fujoshi vagyok. Na nem a szó legszorosabb értelmében, mert annyira nem tartom magam elvakult BL-fannak, hogy álmaimban összehozzam a sarki zöldséges fiát a szomszéd vegyesboltban a múlt héten kezdett ifjú titánnal (pedig milyen szép pár lennének! Répa-kun a totális uke, Zacskós tej-san pedig a határozott seme… Ahhh , KANPEKIII~~~~), de azért hű maradván romantika-szerető énemhez, való igaz, hogy nem nagyon szokott érdekelni a szerelmespárok neme. Engem ugyan nem zavar, jöhet minden. Heteró, shounen-ai, shoujou-ai, yaoi, yuri. Mondjuk ezen nem csodálkozom, tekintve, hogy egy fiú barátomat leszámítva az _ÖSSZES_ többi meleg. Na de miért kell a fujoshit pejoratívként kezelni? Mi ebben a rossz? Nem értem. Kinek ártok azzal, ha éjszakánként esetleg Répa-kun és Zacskó-san slasht álmodok (DE NEM TESZEM!!!)? Miért kellene szégyellnem magam, amiért legalább 4x visszanéztem Sebastian meghökkentő (-en rövid) szexjelenetét? (Igen, 17. rész, 12:30 körültől, nem tagadom, úgy meglepődtem rajta, hogy muszáj volt párszor visszanézni. És igen. Cserélnék azzal az apáca-sannal. Bármikor.) Kit zavar, hogy a telefonomon nem a barátom/-nőm/kiskutyám/kedvenc kaktuszom, hanem maga a Fekete Komornyik észveszejtően dögös képe díszeleg? Ki tiltja meg, hogy reggelente ne Seiran hangjára ébredjek (igen, gondolom, mindenkinem megvan. Pontosan. Saiunkoku Monogatari, Shi Seiran - ő az, aki hihetetlen szexi hangon közli velem minden reggel - igen, CSAK VELEM, of kóz- , hogy „ideje felkelni, úrnőm, ma is szép napra virradtunk!” ---- khm, akinek kell, feldobhatom MF-re *wink*)? Szóval mégis mi ezzel a gond?? Ja, hogy 27 vagyok és szingli (de rühellem ezt a szót!)? Hogy ideje lenne a rajzolt és nemrajzolt de szintén 2D-s bishikről váltanom valami térbelire, kézzelfoghatóra? Hogy esetleg jobb program elmenni a munkatársakkal seggrészegre inni magam péntek esténként, mint bekucorodni az ágyba és Sebastan Michaelist bámulni masszív orrvérzés közben? Hát, köszönöm, de nem. Sebastian legalább nem böfög a képembe és nem kéri 5 percenként, hogy hozzak neki még egy doboz sört. Ő pusztán csak azért létezik, hogy ÉN jól érezzem magam. Neki nem kell megjátszanom magam, nem kell kozmetikustól fodrászig rohannom, mielőtt találkozunk, neki jó vagyok kinyúlt melegítőben, zsíros hajjal is. Ő nem szól rám, ha tv-nézés közben rágyújtok, és nem szór szikrákat a szeme, ha 2 krémest eszek meg egymás után. És per pillanat nekem ennyi pontosan elég. Illetve, helyesbítek: jelen körülmények között elég. Mert ha létezne az a tökéletes valaki, aki az én értékrendszerem szerint A tökéletes pár lenne, akkor persze nem nyughatnék, amíg magamba nem bolondítom, de mivel erre jelenleg a leghaloványabb esélyt sem látom (mármint arra, hogy elérhető közelemben élne ilyen szőke herceg), maradok az instant érzelmeknél. Olyan ez, mint a porkávé: majdnem ugyanolyan jó, mint a rendes, csak még forró víz sem kell hozzá. Az meg kit izgat, hogy nincs benne koffein? Mutassatok a szomszédomban egy élő bishit, és rávetem magam. De addig hagyjatok békén. Fél-bishik szóba sem jöhetnek. Na de lényeg a lényeg: lehet, hogy saját magamat kárhoztattam örök vénlányságra azzal, hogy elvégeztem az egyetemet (és rájöttem, hogy lehetne másképp is), de akkor sem bánom. Nem fogom a mércémet lejjebb rakni. Inkább nem szexelek soha többé, minthogy olyan valaki mellett kössek ki, aki már az első randin nem tisztel meg annyival, hogy legalább megpróbálja visszatartani a böfögést, vagy aki életében egyszer sem bír maga elé engedni egy ajtónál, vagy aki nagy ívben leszarja, hogy nekem 48 órás ügyeletem lesz és legalább előtte való éjjel megpróbálnék normálisan aludni egyet (hopp, mit is mondtam?! Nem emberek, ezt nem hallottátok és főleg tőlem nem! Hivatalosan nem létezik 48 órás ügyelet, és papírforma szerint minden orvos, minden időben tökéletesen kipihent). Valóban olyan nagy kérés, hogy találjak végre valakit, aki nem gusztustalankodik előttem, tekintettel van rám, udvarias, tud viselkedni és esetleg még beszélgetni is lehet vele? Azt, hogy nézzen ki valahogy és a szex is legyen vele nagyon kyaaa~~~, már említeni sem merem. Szóval ja, magányos vagyok, de ez ne érdekeljen senkit, az én bajom, én szenvedek miatta. És ha úgy tetszik, akkor igenis jogom van -anélkül, hogy mindenféle rosszalló megjegyzés célpontjává válnék- fujoshiként élnem.
Mentem Kuroshitsuji II-t nézni.