[FanFic] I Wanna Be Your Pumpkin
Ugyan ezt sokan nem tudják, de az első memés fanfictiont már megírtam, Szandinak, csak mivel túl személyes lett, semmiképp sem akartam postolni :) Íme viszont a második memés ficc, Macusnak <3 Ezzel pedig jelenthetem: 5 megírandó történet maradt még.
I WANNA BE YOUR PUMPKIN
Író: Jarith
Ajándékozott: Macus <3
Kért párosítás: JinDa [Akanishi Jin x Ueda Tatsuya]
Kért kívánság: konkrétum nincs, csak ne legyen benne semmi korhatáros
Korhatár: nincs
Figyelmeztetés: nincs
Rövid történet: Akanishi Jin Amerikával kapcsolatos fanatizmusa nem ismer határokat. Eldöntötte, hogy mindenképp megünnepli a halloweent, és azt is eldöntötte, hogy nem egyedül teszi - csakhogy mint tudjuk, a dolgok sokszor nem úgy alakulnak, ahogy az embert azt eltervezi…
Megjegyzés: Ez a ficc biztonsággal olvasható még egy Akamés számára is, nem véletlenül nincs korhatár. Egy rövid, könnyednek szánt egyperces, semmi több :) Remélem, Macus számára kellemes első JinDás élmény lesz - esetleg másoknak is.
A konyhára ereszkedő csend gyakorlatilag kézzel fogható volt. Rátelepedett a mosogató mellett száradó poharakra, az asztalra, az ablakpárkányra és a rajta levő, túlélőnek számító cserepes virágokra, illetve a helyiségben álló két alakra is.
- Remélem, a saját érdekedben, hogy ezt most nem gondoltad komolyan - törte meg a szótlanságot a pultnak támaszkodó, igencsak rezignált arckifejezésű férfi.
- Megígérted! - nyögte ki a másik az első érvet, ami eszébe jutott. Kicsit nehezére esett a logikus gondolkodás, mikor a veszélyérzete üvöltve, cintányérokat csattogtatva fújt riadót a fejében.
- Mégis mit?
- Hogy megünnepled velem…
- Ez így is van kezdte ingerülten -, de nem úgy, hogy közben rám erőlteted a mocskos perverzióidat, Jin!
Akanishi a lehető legártatlanabb pillantását vette elő, ami megbújt mély tarsolyában, többi praktikája mellett. A párjával töltött hónapok alatt rengeteget fejlődtek színészi képességei - szüksége is volt rá a túlélése érdekében.
- Milyen perverzióikról beszélsz te?
- Tudod azt nagyon jól - kulcsolta össze a karjait a mellkasa előtt az idősebb.
- Én csak halloweenezni akarok veled, Tat-chan~
Ueda pillantása nehezen lehetett volna ennél is lesújtóbb, de fenyegető élét kezdte elveszíteni. Mindig ez volt. Egészen hozzászokott már, hogy szerelme folyton képes előállni valami képtelen marhasággal és egyben oltári hülyeséggel, ami a legtöbb ember fejébe még csak be sem köszönne, ám a legszebb az egészben, hogy Jin rendszerint elérte, hogy a végén partnere legyen ezekben a dolgokban.
- Aha.
- Nem hiszel nekem?
- Abban kételkedem, hogy normális lennél.
Jin elvigyorodott, majd némi bátorságot összekapargatva az asztalra könyökölt, ami miatt tovább csökkent közöttük a távolság. A fa bútordarabon és néhány méteren kívül más akadály már nem feszült közéjük.
- Ugyan már, Tat-chan! - duruzsolta finoman csücsörítve. - Tudom, hogy szeretnél beöltözni velem.
- Hercegnőnek? - vonta fel a szemöldökét azzal a tipikus arckifejezéssel karöltve, amiről sütött, hogy nagyon szívesen letörölné azt az élvezkedő vigyort barátja arcáról.
- Azt gondoltam, ez… testhez álló lenne neked. Tudod, habos-babos ruha, hosszú uszály, tiara… vagy korona. Esetleg valami szép jogart is szerzünk neked, ami passzolna a cipellőkhöz, meg persze szőke parókát! - Olyannyira belemelegedett - önmaga által zseniálisnak tartott- ötletének ecsetelésébe, hogy csak késve vette észre, mennyire elfelhősödött Ueda arca. Kicsit bizonytalanul törte meg a hallgatást. - Vagy… inkább vöröset szeretnél?
- Jin - szólalt meg csendesen, miután magában számolt lassan, borzasztóan lassan tízig. - Nem fogom NŐI báli ruhában körbe kocsikázni veled a várost , és nem fogok NŐI báli ruhában bekopogni az összes haverodhoz csokiért!
Akanishi kiegyenesedett, tűnődve meredt maga elé… aztán már amiatt erőlködött, hogy visszafojtja kitörni készülő nevetését.
- Mondhattad volna, hogy sokkal szívesebben lennél tündér.
A sokak által igencsak kedvelt és helyesnek tartott arcot csak néhány centiméterre került el egy műanyag doboz, ami átrepült a helyiségen.
Egy perc sem telt el és Jin már a hátán, röhögve feküdt a sötétkék kanapén, párja fölötte térdelt és mindent megtett, hogy egy párnát passzírozzon a fiatalabb képébe, aki csak összeszorított szemmel kacagott.
Szerette felhúzni Tatsuyát, mert az esetek többségében nagyon kellemes végeredménnyel zárultak ezek a kis heccelések. Kivéve, mikor nem, de Jin ezeket az eseteket hajlamos volt egyszerűen kitörölni az emlékezetéből.
Levegőért kapkodva, elcsukló hangok kíséretében igyekezett lelökni magáról a boxolót, ami körülbelül annyira lett sikeres, mint mikor Will Smith ellen küzdött scanderben, így aztán más módszerhez folyamodott. Nehézkesen kiszabadította a karját a teste alól, majd Tatsuya csípőjére csúsztatta, hogy megkeresse a férfi fölsőjének alsó szegélyét. Miután sikerült, gondolkodás nélkül belecsípett a csupasz bőrbe… aminek következményeként Ueda nekiugrott a kanapé háttámlájának.
Az idősebb az oldalát dörzsölve, vádlón meredt a tejbe tök módjára vigyorgó Akanishira.
- Te megcsíptél!
- Én Pikachunak fogok öltözni - jelentette be ünnepélyesen.
- Pikachunak - ismételte kifejezéstelenül.
- Igen.
Ueda halványan elmosolyodott. Baka. Pontosan jól tudta, mennyire aranyosan fog kinézni párja. Ennek örömére fejét csóválva lemászott róla és elindult a fürdőszoba irányába.
- Most hová mész? - kérdezte Jin nagyot szusszantva, fejét leejtve a kanapéról. Szerette heccelni Tatsuyát, mikor a heccelés végén egy bizonyos sz-betűs szóig jutottak miatta. Azt már kevésbé szerette, amikor - mint most is - szerelme ott hagyta az izgató gondolataival és szűkebb térfogatú nadrágjával.
- Megnézem, a lakás melyik pontja nincs földelve! Ha már így beléd bújt a kóbor áram.
- Kac-kac, nagyon vicces vagy! - kiáltott utána játszva a sértettet.
Elégedetten nyújtózott egyet és már megvolt az elhatározás is benne, hogy felkel és követi a másikat, azonban a nadrágzsebe váratlan rezgése és csörgése megállította ebben. Kicsit ügyetlenkedve előrángatta a mobilját, aztán anélkül, hogy egy pillantást is vetett volna a kijelzőre, felvette - ellenkező esetben lehet, meggondolta volna.
A menedzsere volt az. Sűrű „Sajnálom!” és „Elnézést!” szavak röpködése közepette kinyögte, hogy be kellene mennie az egyik hangstúdióba, mert az egyik szám tegnap készített verziója valamiért néhány ponton hibás lett, amit azonnal korrigálni kell, hogy a következő fázisnak vethessék alá az elkészített listát. Jin hiába mondta, hogy ez most megoldhatatlan és mára amúgy is szabadnapot vett ki, két héttel előre egyeztetve, a menedzser hajthatatlan volt, és természetesen elővette a mindig hatásos érveit.
- Rendben - szólalt meg végül kifejezéstelenül. - Bemegyek.
A lehető legudvariasabb és egyben legszemélytelenebb búcsúzás zajlott le közöttük, ami csak lehetséges, aztán Jin összecsapta a telefont és felkelt a kanapéról.
Uedát a fürdőszobában, a tükör előtt találta meg.
- El kell mennem, majd jövök.
- Hová? - pillantott rá meglepetten a tükrön keresztül az idősebb.
- Munka.
- Azt hittem, szabadnapos vagy.
- Én is.
A csípős választ követően kifordult a helyiségből. Tatsuya csak az ajtóig sétált el, hallgatta párja dúló-fúló mozdulatait, a pakolászás zörejét, aztán a kulcscsörgés hangját, végül a bejárati ajtó csapódását.
Egy hümmögés kíséretében ment vissza befejezni a haja igazgatását.
~ ~ ~
Jin, miután lenyugodott, átfutotta magában a lehetőségeket.
Ha újra is kellett venni teljesen az egyik számot, egy óránál tovább az sem tarthatott. Legrosszabb eset címén úgy állapította meg, maximum két órát kell a menedzsere társaságában töltenie, aztán indulhat haza, és még mindig halloweenezhet Tatsuyával. A jelmezesdiről le bírt volna mondani, ha ezen múlik.
Ezek a gondolatok pedig kellőképp feldobták ahhoz, hogy képes legyen mosolyogni, amint belépett a robosztus, ám nem hivalkodó épületbe, ahol a stúdió is helyet kapott.
Ezt a kialakult derűsséget taposta ripityára a sors. A menedzser tényleg csak ötven percet rabolt el az életéből, utána viszont lavinaszerűen mindenki megtalálta valamivel. Megbeszélések, korrigálások, néhány papír kitöltése, ötletelés, egy kis segítség kérés onnan, egy kicsi innen… az órák pedig repültek.
Az óra este nyolcat ütött, mikor besokallt, és nemes egyszerűséggel, tréningjeiken szerzett ösztöneit kihasználva lelépett, mielőtt még valaki felfedezhette volna a személyét.
Kilenc is elmúlt, mire az esti dugóban haza keveredett, és ez a tény egyáltalán nem volt jó hatással a hangulatára. Igazság szerint már semmi máshoz nem maradt kedve az alvást leszámítva. Lehetőleg négy napon át. Az is csak tovább keserítette, hogy látta, Tatsuya az összes redőnyt leengedte, mögülük pedig nem vett észre fényt átszűrődni. Vagyis nagy valószínűséggel a boxoló megunta a rá való várakozást (természetesen arra sem jutott szusszanásnyi ideje, hogy felhívja a férfit) és lefeküdt.
Hibáztatni nem tudta, de azért nem érintette jól.
A teljes szórakoztatóipart ezerháromszáztizennégy évre elátkozva kereste meg a kulcsát és küzdött meg a zárral, ami legalább volt annyira empatikus, hogy ezúttal nem szórakozott vele, és beengedte a meleg falak közé.
Amint túljutott az előszobán, meglepve konstatálta, hogy tévedett. Volt fény a lakásban, még hozzá a konyhába égett valami kis fénnyel. Pedig emlékei szerint semmiféle apróbb lámpát nem szereltek szerelmével oda.
- Mi a…?
Az asztal közepén egy óriási töklámpás trónolt. Hatalmas szemein és cápafogakkal tarkított száján keresztül ömlött kifelé a belsejébe bújtatott gyertyák fénye. Borzasztóan hangulatos volt. Pontosan olyan, amilyennek Jin előzőleg elképzelte. A tök körül legalább három zacskóra való csoki és cukorka hegyek emelkedtek, a mosogató mellett pedig észrevett egy kisebb töklámpást is.
Annyira lenyűgözte a látvány, hogy ijedten felkiáltott, mikor hátulról két kar csúszott a dereka köré.
- Boldog halloweent, Jin! - tette az állát a férfi vállára Ueda. A fiatalabb meglepetten pillantott oldalra, majd minden bántó szándék nélkül, de felnevetett.
- Mi ez a fejeden?
Mikor Tatsuya elengedte, hogy kihúzza magát, gyorsan megfordult.
A rezes tincsek tetején fehér, bolyhos cicafülek meredtek a plafon irányába, de nem ez volt az egyetlen szokatlan tényező rajta. A jobb lába mellett ott ringatózott a levegőben egy macskafarok, a kezei pedig szintén cicákra jellemző mancsokban végződtek.
- Megmondtam, hogy nem leszek hercegnő, ez pedig tetszett - vonta meg a vállát Ueda. - Na, menj a hálóba! Ott a tiéd, vedd fel, mielőtt meggondolom magam. Amúgy is ebben a cuccban vagyok már egy órája és ez a farmer iszonyatosan szűk. Fogalm…
Meglepetten pislogott néhányat, mikor megérezte a száján Jin ajkait.
- Köszönöm - mosolygott hálásan. - Mindent egyedül csináltál…?
- Nem volt különösebben nehéz - rántotta meg a vállát a férfi. - Bár a tökökkel megszenvedtem, úgyhogy értékeld! Jövőre te csinálod, ezt most közlöm.
- Értékelem, - vigyorgott gyerekes lelkesedéssel párja - és ezek szerint jövőre is megünnepled velem?
- Ne hergelj fel, Pikachu!
Jin felnevetett, majd ujjait a másik csuklója köré fonva közelebb vonta magához. Érezte Tatsuya tusfürdőjének és samponjának illatát, illetve… valami ismerős aromát, amit kicsit késve ismert fel: tökillat.
Gondolt egyet és elmosolyodva játékosan megpöckölte Ueda egyik cicafülét, aztán az arckifejezését látva kitört belőle a nevetés.
- Akarod, hogy megharapjalak?
- Ugyan, Cicám~
- Jin… Ha még egyszer így szólítasz, élő töklámpást csinálok belőled.
- Ez alatt azt érted, hogy nekem esel egy nagykéssel, vagy azt, hogy belém gyömöszölsz néhány mécsest?
A huncut mosolyból, amit a konyhából kifelé menet vetett rá, a fiatalabbnak nem volt nehéz kitalálnia a választ.
A te kedvedért akár mindkettőt.
I WANNA BE YOUR PUMPKIN
Író: Jarith
Ajándékozott: Macus <3
Kért párosítás: JinDa [Akanishi Jin x Ueda Tatsuya]
Kért kívánság: konkrétum nincs, csak ne legyen benne semmi korhatáros
Korhatár: nincs
Figyelmeztetés: nincs
Rövid történet: Akanishi Jin Amerikával kapcsolatos fanatizmusa nem ismer határokat. Eldöntötte, hogy mindenképp megünnepli a halloweent, és azt is eldöntötte, hogy nem egyedül teszi - csakhogy mint tudjuk, a dolgok sokszor nem úgy alakulnak, ahogy az embert azt eltervezi…
Megjegyzés: Ez a ficc biztonsággal olvasható még egy Akamés számára is, nem véletlenül nincs korhatár. Egy rövid, könnyednek szánt egyperces, semmi több :) Remélem, Macus számára kellemes első JinDás élmény lesz - esetleg másoknak is.
A konyhára ereszkedő csend gyakorlatilag kézzel fogható volt. Rátelepedett a mosogató mellett száradó poharakra, az asztalra, az ablakpárkányra és a rajta levő, túlélőnek számító cserepes virágokra, illetve a helyiségben álló két alakra is.
- Remélem, a saját érdekedben, hogy ezt most nem gondoltad komolyan - törte meg a szótlanságot a pultnak támaszkodó, igencsak rezignált arckifejezésű férfi.
- Megígérted! - nyögte ki a másik az első érvet, ami eszébe jutott. Kicsit nehezére esett a logikus gondolkodás, mikor a veszélyérzete üvöltve, cintányérokat csattogtatva fújt riadót a fejében.
- Mégis mit?
- Hogy megünnepled velem…
- Ez így is van kezdte ingerülten -, de nem úgy, hogy közben rám erőlteted a mocskos perverzióidat, Jin!
Akanishi a lehető legártatlanabb pillantását vette elő, ami megbújt mély tarsolyában, többi praktikája mellett. A párjával töltött hónapok alatt rengeteget fejlődtek színészi képességei - szüksége is volt rá a túlélése érdekében.
- Milyen perverzióikról beszélsz te?
- Tudod azt nagyon jól - kulcsolta össze a karjait a mellkasa előtt az idősebb.
- Én csak halloweenezni akarok veled, Tat-chan~
Ueda pillantása nehezen lehetett volna ennél is lesújtóbb, de fenyegető élét kezdte elveszíteni. Mindig ez volt. Egészen hozzászokott már, hogy szerelme folyton képes előállni valami képtelen marhasággal és egyben oltári hülyeséggel, ami a legtöbb ember fejébe még csak be sem köszönne, ám a legszebb az egészben, hogy Jin rendszerint elérte, hogy a végén partnere legyen ezekben a dolgokban.
- Aha.
- Nem hiszel nekem?
- Abban kételkedem, hogy normális lennél.
Jin elvigyorodott, majd némi bátorságot összekapargatva az asztalra könyökölt, ami miatt tovább csökkent közöttük a távolság. A fa bútordarabon és néhány méteren kívül más akadály már nem feszült közéjük.
- Ugyan már, Tat-chan! - duruzsolta finoman csücsörítve. - Tudom, hogy szeretnél beöltözni velem.
- Hercegnőnek? - vonta fel a szemöldökét azzal a tipikus arckifejezéssel karöltve, amiről sütött, hogy nagyon szívesen letörölné azt az élvezkedő vigyort barátja arcáról.
- Azt gondoltam, ez… testhez álló lenne neked. Tudod, habos-babos ruha, hosszú uszály, tiara… vagy korona. Esetleg valami szép jogart is szerzünk neked, ami passzolna a cipellőkhöz, meg persze szőke parókát! - Olyannyira belemelegedett - önmaga által zseniálisnak tartott- ötletének ecsetelésébe, hogy csak késve vette észre, mennyire elfelhősödött Ueda arca. Kicsit bizonytalanul törte meg a hallgatást. - Vagy… inkább vöröset szeretnél?
- Jin - szólalt meg csendesen, miután magában számolt lassan, borzasztóan lassan tízig. - Nem fogom NŐI báli ruhában körbe kocsikázni veled a várost , és nem fogok NŐI báli ruhában bekopogni az összes haverodhoz csokiért!
Akanishi kiegyenesedett, tűnődve meredt maga elé… aztán már amiatt erőlködött, hogy visszafojtja kitörni készülő nevetését.
- Mondhattad volna, hogy sokkal szívesebben lennél tündér.
A sokak által igencsak kedvelt és helyesnek tartott arcot csak néhány centiméterre került el egy műanyag doboz, ami átrepült a helyiségen.
Egy perc sem telt el és Jin már a hátán, röhögve feküdt a sötétkék kanapén, párja fölötte térdelt és mindent megtett, hogy egy párnát passzírozzon a fiatalabb képébe, aki csak összeszorított szemmel kacagott.
Szerette felhúzni Tatsuyát, mert az esetek többségében nagyon kellemes végeredménnyel zárultak ezek a kis heccelések. Kivéve, mikor nem, de Jin ezeket az eseteket hajlamos volt egyszerűen kitörölni az emlékezetéből.
Levegőért kapkodva, elcsukló hangok kíséretében igyekezett lelökni magáról a boxolót, ami körülbelül annyira lett sikeres, mint mikor Will Smith ellen küzdött scanderben, így aztán más módszerhez folyamodott. Nehézkesen kiszabadította a karját a teste alól, majd Tatsuya csípőjére csúsztatta, hogy megkeresse a férfi fölsőjének alsó szegélyét. Miután sikerült, gondolkodás nélkül belecsípett a csupasz bőrbe… aminek következményeként Ueda nekiugrott a kanapé háttámlájának.
Az idősebb az oldalát dörzsölve, vádlón meredt a tejbe tök módjára vigyorgó Akanishira.
- Te megcsíptél!
- Én Pikachunak fogok öltözni - jelentette be ünnepélyesen.
- Pikachunak - ismételte kifejezéstelenül.
- Igen.
Ueda halványan elmosolyodott. Baka. Pontosan jól tudta, mennyire aranyosan fog kinézni párja. Ennek örömére fejét csóválva lemászott róla és elindult a fürdőszoba irányába.
- Most hová mész? - kérdezte Jin nagyot szusszantva, fejét leejtve a kanapéról. Szerette heccelni Tatsuyát, mikor a heccelés végén egy bizonyos sz-betűs szóig jutottak miatta. Azt már kevésbé szerette, amikor - mint most is - szerelme ott hagyta az izgató gondolataival és szűkebb térfogatú nadrágjával.
- Megnézem, a lakás melyik pontja nincs földelve! Ha már így beléd bújt a kóbor áram.
- Kac-kac, nagyon vicces vagy! - kiáltott utána játszva a sértettet.
Elégedetten nyújtózott egyet és már megvolt az elhatározás is benne, hogy felkel és követi a másikat, azonban a nadrágzsebe váratlan rezgése és csörgése megállította ebben. Kicsit ügyetlenkedve előrángatta a mobilját, aztán anélkül, hogy egy pillantást is vetett volna a kijelzőre, felvette - ellenkező esetben lehet, meggondolta volna.
A menedzsere volt az. Sűrű „Sajnálom!” és „Elnézést!” szavak röpködése közepette kinyögte, hogy be kellene mennie az egyik hangstúdióba, mert az egyik szám tegnap készített verziója valamiért néhány ponton hibás lett, amit azonnal korrigálni kell, hogy a következő fázisnak vethessék alá az elkészített listát. Jin hiába mondta, hogy ez most megoldhatatlan és mára amúgy is szabadnapot vett ki, két héttel előre egyeztetve, a menedzser hajthatatlan volt, és természetesen elővette a mindig hatásos érveit.
- Rendben - szólalt meg végül kifejezéstelenül. - Bemegyek.
A lehető legudvariasabb és egyben legszemélytelenebb búcsúzás zajlott le közöttük, ami csak lehetséges, aztán Jin összecsapta a telefont és felkelt a kanapéról.
Uedát a fürdőszobában, a tükör előtt találta meg.
- El kell mennem, majd jövök.
- Hová? - pillantott rá meglepetten a tükrön keresztül az idősebb.
- Munka.
- Azt hittem, szabadnapos vagy.
- Én is.
A csípős választ követően kifordult a helyiségből. Tatsuya csak az ajtóig sétált el, hallgatta párja dúló-fúló mozdulatait, a pakolászás zörejét, aztán a kulcscsörgés hangját, végül a bejárati ajtó csapódását.
Egy hümmögés kíséretében ment vissza befejezni a haja igazgatását.
~ ~ ~
Jin, miután lenyugodott, átfutotta magában a lehetőségeket.
Ha újra is kellett venni teljesen az egyik számot, egy óránál tovább az sem tarthatott. Legrosszabb eset címén úgy állapította meg, maximum két órát kell a menedzsere társaságában töltenie, aztán indulhat haza, és még mindig halloweenezhet Tatsuyával. A jelmezesdiről le bírt volna mondani, ha ezen múlik.
Ezek a gondolatok pedig kellőképp feldobták ahhoz, hogy képes legyen mosolyogni, amint belépett a robosztus, ám nem hivalkodó épületbe, ahol a stúdió is helyet kapott.
Ezt a kialakult derűsséget taposta ripityára a sors. A menedzser tényleg csak ötven percet rabolt el az életéből, utána viszont lavinaszerűen mindenki megtalálta valamivel. Megbeszélések, korrigálások, néhány papír kitöltése, ötletelés, egy kis segítség kérés onnan, egy kicsi innen… az órák pedig repültek.
Az óra este nyolcat ütött, mikor besokallt, és nemes egyszerűséggel, tréningjeiken szerzett ösztöneit kihasználva lelépett, mielőtt még valaki felfedezhette volna a személyét.
Kilenc is elmúlt, mire az esti dugóban haza keveredett, és ez a tény egyáltalán nem volt jó hatással a hangulatára. Igazság szerint már semmi máshoz nem maradt kedve az alvást leszámítva. Lehetőleg négy napon át. Az is csak tovább keserítette, hogy látta, Tatsuya az összes redőnyt leengedte, mögülük pedig nem vett észre fényt átszűrődni. Vagyis nagy valószínűséggel a boxoló megunta a rá való várakozást (természetesen arra sem jutott szusszanásnyi ideje, hogy felhívja a férfit) és lefeküdt.
Hibáztatni nem tudta, de azért nem érintette jól.
A teljes szórakoztatóipart ezerháromszáztizennégy évre elátkozva kereste meg a kulcsát és küzdött meg a zárral, ami legalább volt annyira empatikus, hogy ezúttal nem szórakozott vele, és beengedte a meleg falak közé.
Amint túljutott az előszobán, meglepve konstatálta, hogy tévedett. Volt fény a lakásban, még hozzá a konyhába égett valami kis fénnyel. Pedig emlékei szerint semmiféle apróbb lámpát nem szereltek szerelmével oda.
- Mi a…?
Az asztal közepén egy óriási töklámpás trónolt. Hatalmas szemein és cápafogakkal tarkított száján keresztül ömlött kifelé a belsejébe bújtatott gyertyák fénye. Borzasztóan hangulatos volt. Pontosan olyan, amilyennek Jin előzőleg elképzelte. A tök körül legalább három zacskóra való csoki és cukorka hegyek emelkedtek, a mosogató mellett pedig észrevett egy kisebb töklámpást is.
Annyira lenyűgözte a látvány, hogy ijedten felkiáltott, mikor hátulról két kar csúszott a dereka köré.
- Boldog halloweent, Jin! - tette az állát a férfi vállára Ueda. A fiatalabb meglepetten pillantott oldalra, majd minden bántó szándék nélkül, de felnevetett.
- Mi ez a fejeden?
Mikor Tatsuya elengedte, hogy kihúzza magát, gyorsan megfordult.
A rezes tincsek tetején fehér, bolyhos cicafülek meredtek a plafon irányába, de nem ez volt az egyetlen szokatlan tényező rajta. A jobb lába mellett ott ringatózott a levegőben egy macskafarok, a kezei pedig szintén cicákra jellemző mancsokban végződtek.
- Megmondtam, hogy nem leszek hercegnő, ez pedig tetszett - vonta meg a vállát Ueda. - Na, menj a hálóba! Ott a tiéd, vedd fel, mielőtt meggondolom magam. Amúgy is ebben a cuccban vagyok már egy órája és ez a farmer iszonyatosan szűk. Fogalm…
Meglepetten pislogott néhányat, mikor megérezte a száján Jin ajkait.
- Köszönöm - mosolygott hálásan. - Mindent egyedül csináltál…?
- Nem volt különösebben nehéz - rántotta meg a vállát a férfi. - Bár a tökökkel megszenvedtem, úgyhogy értékeld! Jövőre te csinálod, ezt most közlöm.
- Értékelem, - vigyorgott gyerekes lelkesedéssel párja - és ezek szerint jövőre is megünnepled velem?
- Ne hergelj fel, Pikachu!
Jin felnevetett, majd ujjait a másik csuklója köré fonva közelebb vonta magához. Érezte Tatsuya tusfürdőjének és samponjának illatát, illetve… valami ismerős aromát, amit kicsit késve ismert fel: tökillat.
Gondolt egyet és elmosolyodva játékosan megpöckölte Ueda egyik cicafülét, aztán az arckifejezését látva kitört belőle a nevetés.
- Akarod, hogy megharapjalak?
- Ugyan, Cicám~
- Jin… Ha még egyszer így szólítasz, élő töklámpást csinálok belőled.
- Ez alatt azt érted, hogy nekem esel egy nagykéssel, vagy azt, hogy belém gyömöszölsz néhány mécsest?
A huncut mosolyból, amit a konyhából kifelé menet vetett rá, a fiatalabbnak nem volt nehéz kitalálnia a választ.
A te kedvedért akár mindkettőt.