[Fanfic] Aduász | Tizenharmadik fejezet
Cím: Aduász
Író: jarithka
Fandom: Marvel/Avengers
Párosítás: Loki/Tony, mellékpárosként Natasha/Clint várható
Típus: multichapter
Korhatár: NC-17
Figyelmeztetések: az összes fejezetre vonatkozóan erőszak, trágár beszéd, nem kevés vér, kínzás
Szószám: 5384
Történet: Öt hónap telt el azóta, hogy Manhattan a Chituri és Loki támadásának áldozatává vált. Mindenki azt hitte, hogy ezzel vége, mert vége is kellett volna legyen, Asgard Thor személyében a szavát adta erre. Aztán egy váratlan napon Loki visszatér, de egyáltalán nem úgy, ahogy a Bosszúállók várták volna.
Ajánlás: Azt hiszem, ezt mindenkinek ajánlom, aki lát egy kis fantáziát ebben a párosban :)
Megjegyzés: Nem olyan hosszú, mint a korábbiak, viszont egyben nem is akartam megírni ezt a nagyon-nagyon hosszú jelenetet, így két nagyobb részre szedtem szét - ez az első. Nem is olyan vicces, mint a korábbiak, de sokan jól ráéreztetek, hogy a vége felé jön a komolyodás, tehát azoktól előre is bocsánat, akik csak Tony humora miatt olvassák a történetet :)
A címért copyright a Gyűrűk Ura filmek magyar fordítóinak.
Tizenharmadik fejezet - Dobognak a mélyben I.
Tony ujjai először végigcsúsztak a pohara szögletes élén, aztán a talpán, végül visszatért a pereméhez, hogy újra kezdhesse ezt a végeláthatatlan körforgást, most már sokadik alkalommal. A pohár fenekén még hullámzott egy ujjnyi whiskey, de percek óta csak szemezett vele, nem emelte az ajkához a poharat. Valahogy nem kívánta.
Más járt a fejében, egészen más foglalkoztatta. A mellette, hason heverő férfi.
Loki hátán még mindig gyöngyözött egy kis nedvesség, ami vizes hajának és a tincsei végéről lepergő cseppeknek volt köszönhető. Lehunyt szemmel, mindkét kezével a feje alatt feküdt, a légzése egyenletes és nyugodt volt.
Tony már éppen elhitte, hogy a váratlan szexet követően elszenderedett, de Loki ismét a fejébe látott. Lassan láthatóvá vált a kielégülés érzésétől mélyzöld szempár.
- Ha valamit mondani akarsz, Anthony, miért habozol?
A kérdezett letette az éjjeliszekrényre a poharat, aztán kicsit feljebb húzva a takarót magán, egészen a köldökéig, fél oldalasan a másikhoz fordult.
- Nem kellett volna megölnöd - jelentette ki szemrebbenés nélkül Tony. - Eldurrant az agyad, és a falra kented az egyetlen nyomunkat, szó szerint. Lehet, hogy nem mondott semmit, de attól még…
Loki arckifejezése láttán elhallgatott. Dühöt, esetleg dacos makacsságot várt, de nem azt, hogy az arcára árnyékok kússzanak, a szemébe pedig valami olyasmi, amit eddig még nem látott rajta, sosem. Olyannak hatott, akár a sebzett állat utolsó leheletig tartó vergődése.
Teljesen felült, aztán magára kaparva a takaró rá eső részét közelebb húzódott a félistenhez.
- Mi történt odabent?
- Nem azért öltem meg, mert nem tudtam kiszedni belőle semmit - válaszolta Loki természetellenesen nyugodtan, a hangja suttogó, mégis tisztán hallható volt az ódon hatású kőfalak repedései között is.
Tony összeráncolta a homlokát.
- Azt mondtad-
- Azt mondtam, hogy nem tudott semmit - vágott a szavába a másik. - Semmi olyat nem tudott, ami számomra újdonságot jelentene.
Ez nem volt kielégítő válasz, a legkevésbé sem. Ez pontosan egy olyan válasz volt, amivel Stark kitörölhette a seggét, amennyiben akarja, csakhogy erre a legkevésbé sem vágyott. Értelmes, használható, rébuszmentes válaszokat akart.
- Már megint kevered a szart - horkant fel Tony, és elfordult, hogy megkeresse a nadrágját, ami valószínűleg még mindig ugyanott hevert csuromvizesen, ahova ledobta, mikor előbotorkáltak a fürdőből.
Még bele sem tudott merülni a folyamatba, mikor Loki hűvös ujjai a csuklója köré kulcsolódtak. A méltósága szörnyű kínhalált halt, ahogy összerándult és egy aprót még ugrott is meglepetésében-ijedtében, de Loki elérte vele a célját, mert hirtelen mozdulni sem bírt.
- Értem fognak jönni - mondta lassan. A homályban még sápadtabbnak tűnt, mint egyébként, és ezen az sem segített, hogy a szokásos öt helyett mindössze egyetlen gyertya pislákolt a fejük felett.
- Kik? - értetlenkedett Tony. - A varangyos béka komái? Mindvégig tudtad?
Loki bólintott, bár abban a másodpercben az arca mindenféle benyomást keltett, csak határozott személyiségét nem, noha a milliomos jól tudta, hogy ez alapvetően nem így volt.
- Mi a francért nem mondtad? - Lerázhatta volna magáról a mágus ujjait, még sem tette. Megnyugtatta a dér hűvösségű érintés a bőrén. - Tudod, én rohadtul igyekszem bízni benned, és nem tudom, észrevetted-e, de rajtam kívül senki sem teszi, és pontosan tudom, milyen érzés az, ám egyáltalán nem könnyíted meg a dolgom.
Az egész beszélgetés úgy volt abszurd, ahogy azt kitalálni sem lehetett volna. Tony nem értette magát, egyáltalán miért kezdett bele? Senkivel sem szokott szex után társalogni és elcsevegni az élet ügyes-bajos dolgairól, sem megmagyarázhatatlan és értelmetlen gyilkosságokról. El kellett volna húznia a csíkot, jó messzire. Bosszantotta, hogy Loki még mindig nem nőtte ki a kényszert, hogy mindenkit valótlan dolgokkal vakítson, de ezt leszámítva nem kellett volna érdekelnie.
Nem kellett volna.
- Nem kerülhetek vissza oda, Anthony - mormolta alig hallhatóan a szavakat a félisten, és közben eleresztette a férfi csuklóját, majd alig észrevehetően hátrébb is húzódott. Tonynak hiányérzete támadt, szinte rögtön. - Az tűnt a legbiztosabbnak, ha itt maradok. Amennyiben megtudjátok, hogy azok férgek engem keresnek, átadtatok volna Thornak és Asgardnak.
- Nem vagyok épp gyenge szellemi képességű pasas - kezdett bele torok köszörülve Tony -, de ezt nem értem. Gondolod, hogy az általad lesajnált emberek között nagyobb biztonságban vagy, mint a szivárvány túlsó felén, ahol a nem-apád Odin védhetné a segget?
Ezúttal Loki horkant fel, mint aki nem tudta eldönteni, sírjon vagy nevessen a hallottakon.
- Igen. Nem érzem magam éppen biztonságban a helyen, ahol elárultak, és megkötözve átadtak az ellenségeinknek.
- Ők adtak át? - pislogott Stark hüledezve. Hirtelen még az sem tudta felkelteni az érdeklődését, hogy Lokiról szinte már teljesen lecsúszott a takaró, a köldöke alatt pedig ott sötétlett a fanszőrzete. Ami igencsak csábító látvány volt egy második körre. - Én azt hittem, hogy megszöktél. Thor azt mondta…
- Mit tud Thor? - nevetett fel Loki gyűlölködve, keserűen. - Annyit, hogy állítólag börtönbe zártak. Ahova neki nem volt belépése vagy egyszerűen nem fáradt annyit, hogy vessen rám egy pillantást. Mindössze ennyit tudott.
Tony nem mert hinni mindabban, amit a másik mondott. Tartott attól, hogy az egész mindössze mese, kitalált történet annak érdekében, hogy Loki a hatalmába csábítsa. Csakhogy azt már megtehette volna eddig is. Arra pedig hirtelen ötlete sem volt, miért hazudott volna pont erről.
- Kik adtak át nekik? - kérdezte, de amint eljutott a végére, már tudta, hogy rossz hangsúllyal tette fel a kérdést. Túlságosan telve volt a hangja együttérzéssel. Ami túlságosan is másnak csengett a szavai mögött.
Loki hevesen, gyilkos tekintettel meredt rá, a nyakán megfeszültek az ínak az indulattól.
- Mit számít az? - sziszegte. - Nincs szükségem a sajnálatodra, Anthony. Sem a szánakozásodra. Semmire sincs szükségem tőled.
- Először is, nem szánakozok - szögezte le Tony, és megpróbált néhány centivel közelebb kerülni a félistenhez, de az tüntetőleg megfeszítette a vállát, így inkább nem kísérletezett tovább. Nem látta még igazi akcióban Lokit, de el tudott képzelni néhány nagyon undorító varázslatot a tarsolyában. - Másodszor pedig, hiába mondogatod ezt magadnak, ha egyszer nincs így. Szükséged van rám. Vagy legalábbis a védelmünkre. Mi másért nem próbálkoztál egyszer sem szökéssel?
Aztán Tony rájött. A felismerés úgy érte, mint kacsákat a vadászidény.
Nagyon idiótának érezte magát. Utoljára tinédzserkorában érezte ezt, mielőtt még az utolsó pislákoló reményfény is kihunyt a szívében azzal kapcsolatban, hogy lehet még normális családja. Normális élete.
- Az LS-200 miatt maradtál. - Loki még csak fejmozdulattal sem jelezte, hogy igaz-e, de a milliomos tudta, hogy így van. - Azért maradtál, mert tudtad, azzal, hogy elnyomja az energiádat, mások nem tudnak rád találni. Azok sem, akik keresnek.
Tony nem véletlenül nem bízott meg senkiben magán kívül. Nem véletlenül volt önmagának a legjobb társasága. Amint lankadt a figyelme, a vonalai mögé kerültek, és ezek az illetők mindig… mindig kárt okoztak ott, ahol nem is lett volna helyük.
- Francba - morogta.
- Anthony - kezdte Loki, de a másik megrázta a fejét.
- Ne Anthonyzz itt nekem! Hülye voltam, hogy azt hittem-
- Mit? - vonta fel a szemöldökét a félisten, és a tekintete megkeményedett. - Mit hittél? Hogy csakis amiatt maradtam itt az elejétől kezdve, mert az életemmel tartozom neked? Nem tartozom semmivel, ezt már elmondtam. Komolyan azt hitted, hogy miattad maradtam?
Igen.
Persze, nem a kezdetektől fogva, és Tony nem dédelgetett illúziókat az ölében, tudta jól, hogy Loki nem éppen az a szentimentális típus, romantikus és gyengéd pedig végképp nem. Abban sem lehetett biztos, hogy képes volt még olyan érzéseket táplálni, mint tiszta, érdek nélküli vonzalom. Nem lehetett biztos benne, ám azok után, hogy Loki csak vele volt hajlandó kommunikálni, ő nyeshette ki a madzagot a szájából, és ő érte el a félistennél, hogy tegye neki szét a lábát… Nos, igen, megfordult a fejében, hogy nemcsak a puszta előnyvágy vagy a sármja hajtja a férfit.
Tévedett.
Tony abban a másodpercben nagyon szeretett volna elsüllyedni. Mondjuk egy Marianna-árok mélység kezdetnek megtette volna.
- Ez nagyon édes - húzta széles mosolyra a száját Loki.
- Rohadj meg! - morrant rá Tony, és úgy döntött visszatér a ruhái összeszedéséhez. Ezzel kellett volna kezdenie, nem aggódnia Loki lelki állapota miatt.
Magában felhorkant. Mintha lett volna még neki olyanja, hogy „lelki” állapot.
Miközben az alsónadrágját rángatta fel magára, várta a további csípős megjegyzéseket, de valamiért egy sem érkezett. Loki viszont úgy mustrálta, mint egy köteg húst.
- Biztos nem láttál még mindent - vetette oda ingerülten. A sértett önérzete egyszerűen nem hagyta nyugodni, a helyzeten pedig mit sem segített a váratlan kopogás az ajtón. Annyi elégedettsége származott a dologból, hogy még Loki is összerándult.
Tony kis híján hanyatt esett, mikor az ajtón túlról felcsendült Clint zavart, de leginkább erőltetett hangja. Valószínűleg ő is szeretett volna sok más helyen lenni.
- Loki, Barton vagyok. Starkot keresem. Nincs itt?
Loki feje azonnal Tony felé fordult, aki hevesen megrázta a sajátját, amiről sejthette volna, hogy a fordított pszichológia tökéletes esete lesz. A zöld szempár vidáman megcsillant, mielőtt Loki egy vigyorral megköszörülte a torkát.
- De, itt van - szólt ki. Tony hozzávágta a karóráját, amit áldozata könnyedén hárított.
Clint megkönnyebbült sóhaja még a szobába is behallatszott, azonban utána feltűnően elcsendesedett.
- Ruha van rajtatok?
Loki megforgatta a szemét, és felkelt az ágyról. Még el sem érte az ajtót, mikor a testén megjelent egy zöld, selyem köntös, ami egészen a bokájáig hullott, és ami tökéletesen takarta minden porcikáját.
Csaló - futott át a gondolat Stark agyán, mielőtt kétségbeesetten vetette magát a nadrágjára. Clint erre a látványra lépett a szobába, mikor Loki ajtót nyitott neki, egy dívát megszégyenítő, pedikűrre váró félistenre, és Tony Stark padlón térdeplő, alsógatyában pucsító látványára, amint épp a nadrágját szorongatja, akár élete utolsó szalmaszálát.
Barton pislogott egyet.
- Inkább nem akarom tudni - préselte ki magából.
- Hálás köszönetem.
---
- Nem biztos, hogy ez jelent bármit is - magyarázta Clint, miután Tonynak sikerült előásnia azokat a tervrajzokat és videófelvételeket, amiket a másik kért. A mesterlövész egész hamar túltette magát a tényen, hogy Tonyra Loki szobájában, boxerben talált rá. Vagy csak próbálta még az írmagját is kiirtani a tudatából, a milliomos egyik lehetőséget sem zárhatta ki biztosan.
Loki a hátuk mögött áll, ezúttal teljes fegyverzetben. Tony is magára szenvedte a farmerjét és egy piros, hosszú ujjú fölsőt.
- Fent voltam a tetőn, és először fel sem tűnt, de… Emlékszel arra a hírre, amit két napja a híradókban adtak le? Hogy több helyen csőtörések voltak a városban, de az ok ismeretlen, és még tart a vizsgálat, hogy mi történhetett?
- Aha - bólintott Tony. Steve ötlete volt, hogy nézzék meg mindig az aznapi híradót, mert amennyiben bármi gyanús történik, ők azt ki tudják szúrni a hétköznapi esetek között, és esetlegesen előre felkészíthetik az embereket. - Mi van vele?
Clint megkerülte a műszerfalat, hogy a kivetített képhez jusson, és rábökhessen több pontra a város tervrajzán.
- Ezeken a pontokon oszlopszerű gőzfelhők kígyóznak felfelé - magyarázta a férfi, téve egy lépést hátra, hogy maga is lássa, amiről beszél. - Némelyik olyan magas, hogy a házak teteje fölött látható innen.
Az elég merészen hangzott. Tony nem mert volna biztosan fogadni rá, hogy azok a jelenségek gőzből lennének. Olyan magasra nem szabadna felszállniuk, legalábbis egybefüggő oszlopként biztosan nem.
- Nem látom az összefüggést - ráncolta a homlokát végül Tony pontosan abban a pillanatban, hogy megcsörrent a telefonja. A képernyőn Pepper mosolygó arcképe jelent meg. - Ez hiányzott még - nyögte. A világ összeesküdött ellene, ez már biztos volt. Több pénzt kellett volna forgatnia az alapítványaiba. A karmája kinyírja. - Kicsit elfoglalt vagyok jelen pillanatban, Pepper, nem hívhatná- Nem, nem olyasmivel vagyok elfoglalva. Igen. Itt vagy? Adj tíz percet, addig majd Steve szórakoztat, a társalgóban láttam utoljára.
Miközben kinyomta a hívást, a szeme sarkából látta, amint Loki nem tetszését kifejezve a szája sarkára harapott. Tony kihívóan nézett rá. Próbálta a tekintetével sugallni, hogy Lokinak sincs túl sok oka pattogni, gyakorlatilag miatta szakított a nővel, úgyhogy képen röhögte volna, ha még neki áll feljebb.
- Nos, mivel Pepper szerint halaszthatatlan lenne aláírnom egy fél esőerdőnyi papírhalmot, fogd rövidre - fordult vissza Bartonhoz, aki ennek hallatán megforgatta a szemét.
- Mindegyik gőzoszlop egy-egy csatornafedél alól jön - intett vissza a tervrajzok felé. - Tizennyolcat számoltam össze, de azóta persze már lehet több is. Ami pedig a furcsa, hogy az összes a torony felé halad.
Tony fejében információk tengere és kérdések egész hada kezdett ámokfutásba, hogy összerakhassa a kirakóst, amiből már nem sok darab hiányzott. Nem lehet véletlen ez a rengeteg csőtörés, sem az, hogy a felszabaduló víz gőzként (vagy valami ahhoz hasonlóként) távozik, az pedig már végképp elképzelhetetlennek hatott, hogy emellett - teljesen véletlenül - a céltábla közepén megint ő és a tornya legyen.
- Jelöld meg a pontokat, amikre emlékszel!
Hátralépett, hogy helyet adjon Clintnek, aki szó nélkül és fürgén teljesítette a majdnem parancsot. Míg várakoztak, elkövette azt a hibát a milliomos, hogy a mellette állóra pillantott. Loki nyugtalannak látszott.
- Nem tetszik ez az arckifejezés - közölte Stark. A félisten felvont szemöldöke csak úgy üvöltött a gúnytól. - Mikor legutóbb ilyen képet vágtál, vállba lőttek. Nem biztos, hogy a következő balesetet megúszom élve. Te rájöttél valamire?
Loki kivárt néhány másodpercet, mintha vívódott volna belül, hogy válaszoljon-e a kérdésre vagy sem, pedig Tony szerint ez az ő érdeke is lett volna, ha biztonságban akarta tudni a hamvas popsiját, de mielőtt megszólalhatott volna, Clint megelőzte.
- Kész!
A tervrajz annyiban változott meg, hogy most egy tucatnál is több piros pötty hevert rajta, első látásra rendszertelenül, de egy kis szemmeresztés árán Tony is észrevette a mintát, amit Bartonnak sikerült. A pöttyök egy egyre szűkölő csigavonalat adtak ki, a legutolsó piros pont pedig nem lehetett négy háztömbnyire sem a toronytól.
- Hogy a jó fenébe sikerült ezt meglátnod odafent ülve? - tette karba a kezét.
- Nekem nem véletlenül lett a nevem Sólyomszem, Stark - villantott meg egy félvigyort Clint, egész szolidan utalva arra, hogy egy gramm vas sincs gyakorlatilag Tony páncéljában.
- Pofád lapos, de mint Alabama.
- Anthony.
Tony meglepetten fordult meg. Loki nem hívta őt még egyszer sem így más társaságában, és nem kerülte el a figyelmét, hogy a mesterlövész a szó szoros értelmében megmerevedett a megnevezésen. Loki viszont csak az ábrát bámulta, aztán Tonyt.
- Itt vannak.
Valószínűleg kevésbé lett volna drámai és hatásos ez a kijelentés, ha nem roggyan meg váratlanul a lábuk alatt a talaj. Tony majdnem elhasalt a padlón a hirtelen remegéstől és padlómozgástól, és Clint is csak azért nem került közelebbi ismeretségbe a földdel, mert a háta mögött lévő asztal megtámasztotta.
Loki felszisszent, a szemébe smaragd lángok gyűltek.
Tony nem akarta elfogadni azt, amit az arcán látott. Kiverte a víz annak gondolatára, hogy Loki félt, mert mégis mi volt az, ami megrémíthetett egy szociopata, skandináv félistent? Valami még rosszabb egy szociopata, skandináv félistennél.
- Mi a büdös franc folyik itt? - tette fel sokkal esztétikusabban a kérdést Clint, mint ahogy Tony akarta volna a helyében.
- Azt hiszem, össze akarják dönteni az épületet! - kiabálta túl az egyre erősödő robajt a férfi, mialatt odabotladozott a kezelőpanelhez, hogy távolságilag elindítsa a páncélja előkészítését. - JARVIS, figyelmeztesd a többieket!
- Megtörtént, uram. Az épület negyven centivel megsüllyedt.
- Fasza - morogta, befejezve az utolsó pár billentyű leütését. - Folyamatosan tájékoztass!
- Igen, uram.
- Stark - kapta el a karját Clint -, mennyi időnk maradt kijutni?
- Ha minden igaz…
Ebben a pillanatban elérte a robaj azt a hangerősséget, amit már nem tudtak túlordítani a tüdejük biológiai adottságaiból adódóan, majd mintha csak egy cérnaszál lett volna, elvágták az egészet, és baljós csend telepedett a helyiségre, illetve az épület többi részére is.
Tony várt egy másodpercet, mielőtt kifújta a benntartott levegőt. Lokira nézett.
- Vidd magaddal Clintet, és szólj Thornak meg a többieknek, hogy minél előbb hagyják el az épületet. Vigyék Peppert is, aztán találkozzunk a műhelyemben.
Nem tudta eldönteni, hogy ő maga vagy Barton lepődött meg jobban azon, hogy Loki egy szó nélkül engedelmeskedett (amihez ráadásul meg kellett érintenie a mesterlövész vállát, Clint pedig ennek hála úgy festett, mint egy gyerek, aki a délutáni matiné helyett egy kiadós hasba rúgást kapott, és ez rendkívül szórakoztató látvány volt). Legalábbis eltűntek a szeme elől, vagyis gyaníthatóan azt tette, amire Tony kérte.
El kellett jutnia a páncéljához. Tudta, hogy lesz elég idejük kijutni, mert pár dolgot ugyan elcseszett az épület tervezésekor, de arra számított, hogy nemcsak a levegőből támadhatják meg egyszer a nem is olyan távoli jövőben. Bár tény és való, hogy az ellenségeik nagyon rafinált módszert választottak arra, hogy kifüstöljék őket a helyükről. Az épület alapja alatti területet felgőzölhették és elönthették vízzel, ami két nap alatt eléggé kifejthette a hatását, így az egész épület megsüllyedt, illetve mindezt addig fogja folytatni, amíg a falakra túl nagy terhelés nem nehezedik, és megroppannak a súly alatt. Csakhogy Tony pontosan emiatt tervezett be biztosító pilléreket. Ezeknek egy darabig tartaniuk kell a tornyot, de a végtelenségig nem fogják tudni.
Sietniük kellett.
A talpán érezte a lágy remegést, ahogy zokniban végigrohant a műhelyén, mikor a lift végre valahára megállt az emeleten. A páncélja használatra készen várta, hála JARVISnak.
Az ismerős, jóleső bizsergés bejárta az egész testét, mikor az aranyszín páncél szép lassan a teste köré fonódott. Ez nem egyszerűen egy védelmi eszköz, fegyver vagy találmány volt. Tony a másik felét alkotta meg vele. Mindaz, ami lehetett volna, amennyiben a fizikai adottságai engedik. A páncél és ő egyek voltak. Tökéletesen egyek. Mint egy második, igen vastag bőr, olyan volt számára.
Már csak a sisak fedőlapja maradt, mikor Loki felbukkant előtte, bár néhány méterrel arrébb.
A szokásosnál is sápadtabb, és sokkal komolyabb volt.
- Sikerült? - kérdezte Tony, lelépve az emelvényről. A talpa hangosat döndült a kemény földön.
- Igen - biccentett válaszul.
- Mondj valamit arról, mit kell tudnunk ezekről a lényekről. - Ebben a helyzetben szinte ugyanakkora volt, mint Loki, talán csak egy, maximum két centivel maradt el tőle, ám mindenképp haladás volt a körülbelül félfejnyi magasságkülönbséghez képest. A páncéllal a testén már nem gyötörte az az érzés, hogy nem egyenrangúak a férfivel. - Miért rettegsz tőlük annyira? És mielőtt azzal kezdesz szédíteni, hogy te vagy Spartacus, és te ugyan nem félsz semmitől, inkább ugorjuk az egészet, mert tudom, hogy marhaság.
Loki dühösnek látszott. Sértettnek. Azonban az a harmadik érzés, amire Tony nem túl kedvesen felhívta a figyelmet, erősebbnek bizonyult mindkettőnél, mert a félisten érdemben reagált a kérésére.
- Ne sajnáld meg őket. Nem érdemelnek könyörületet, és ők sem adnának neked.
Tony meg akarta kérdezni. Tényleg meg akarta tenni.
Jól vagy?
Egyszerűen csak nem tudta az ajkaira kényszeríteni ezt a két szót. Loki tudott magára vigyázni, Tony pedig nem arról volt híres, hogy érzelmekről kezdeményez beszélgetést. Ennek ellenére pedig nem érezte jól magát a hallgatástól. Mert pontosan ugyanazt csinálta, amit a környezete vele. Ha ő nem tett semmit a változásért, másoknak miért kellett volna?
- Az egyetlen mód, hogy megöld őket az, ha átdöföd a szívüket. - Loki lecsúsztatta egyik kezét a testén, ameddig meg nem állapodott a csípőcsontja alatt nem sokkal, a medencéjénél. - Ami itt van.
- Ott? - Jó pap holtáig tanult, ugyebár. - JARVIS, rögzítsd az elsődleges támadási pontot, és oszd meg a többiekkel is, amint él a rádiókapcsolat.
- Igenis, uram. Az épület további hat centit csúszott lefelé. A pillérek várható terhelési ideje egy óra.
- Utána meg baszhatom - morogta Tony.
- Szofisztikált és pontos megfogalmazás, mint mindig, uram.
A sisak maszk része is a helyére csúszott, az ellenőrző felület kék derengése megjelent a szeme előtt, és elöntötte egyfajta higgadt békesség. Tudta, hogy óriási gondjaik voltak, amik valószínűleg csak rosszabbak lesznek a percek teltével, de Vasember már bizonyított, nem egyszer. Igaz, hogy a New York-i rémálom ismét megelevenedni látszott, de legutóbb is sikerült véget vetniük neki.
A kis hang pedig ezután suttogta csak a fülébe, hogy valóban, de akkor majdnem belehalt. A kis hangot szerette volna agyontaposni, főleg mivel idegesítően hasonlított Pepper józan és tisztán csengő hangjára.
- Pepper - csúszott ki a száján a hirtelen rátámadó aggodalom, Loki ennek hallatán pedig összeszűkítette a szemét. - Lehetne, hogy az egész ufó invázió után beszéljük a territórium határokat? Nem fogom hagyni, hogy meghaljon miattam.
- Ostoba vagy, Anthony - sziszegte a másik.
- Lehet. Különben veled sem kezdtem volna ki - közölte, aztán a műhely hátsó része felé fordult, ahol egy óriási, duplafalu zsilipkapu magasodott, amin keresztül könnyedén elhagyhatta a tornyot. - Bízni akarok benned, Loki - jelentette ki, mikor egy erősebb remegés végigfutott az épületen, ami mutatta, hogy az idejük rohamos fogy. - Akarok. De ehhez te is kellesz. Legutóbb te vezetted őket ide, most pedig téged követtek. Ha nem velünk vagy, akkor…
Nyitva hagyta a mondatot. Nem kellett befejeznie, mindketten tudták, mit akart mondani. Amennyiben Loki nem segített nekik, azzal gyakorlatilag az ellenségeiket segítette, akik a történet szerint csakis miatta voltak itt. Loki százakat ölhet meg azzal, hogy nem tesz semmit. Tony pedig nem pusztán emiatt aggódott. A többiek nem fogják azt lesni, mi történik Lokival. Nem áll érdekükben.
Loki kurtán biccentett. Tony nem vette készpénznek, de ez is valami volt.
- Lekapcsolom az LS-200-at, de esküszöm, ha valami hozzád illő görénységet csinálsz, nem habozok, ahogy legutóbb sem.
Loki elvigyorodott, ami még ijesztőbbnek hatott a megvillanó lámpafényben, amit az áramingadozás okozott.
- Komolyan azt gondoltad, Anthony, hogy a kis szerkezeted eddig is bármiben meggátolt engem?
Vagyis nem. Vagyis az elejétől fogva az orránál fogva vezette. Tony nem egészen volt benne biztos, de mintha már említette volna, hogy mennyire ki nem állhatja Lokit.
- Te hazug mocsokláda.
Tony néha úgy érezte, mintha önmagával kezdett volna kapcsolatot, mikor Loki előrukkolt egy-egy újabb ütőkártyával.
---
A város első pillantásra úgy festett, mint London egy ködterhes őszi napon. Baljósló és nyálkásan ismeretlen volt, olyan helyként tetszelgett, ahova az emberek nem szívesen léptek ki, mert nem tudhatták, mi várja őket a következő szürkeségbe vesző sarkon.
Az összes utcán gomolyfelhőkként úsztak a gőzkígyók, szinte minden csatornafedél alól sűrű, fehér köd tört elő, ami egyrészt nem volt lehetséges, másrészt semmiképp sem természetes, ennek köszönhetően viszont a pánik hívatlan vendégként bukkant fel az emberek között. Az utakon az autósok araszolva vagy egyáltalán nem is haladtak, mindenhol dugók alakultak, a gyalogosok pedig értetlenül, ösztönösen a házak oldalához közelebb sétáltak.
- Láttok bármit is? - kérdezte Tony, miután megtett egy viszonylag nagy kört a belváros felett annak érdekében, hogy felmérje a terepet, de a szokatlan természeti jelenségen kívül semmi más nem keltette fel a figyelmét. Bár ennek az volt az egyetlen oka, hogy szart sem látott, és JARVIS szerint az érzékelők sem tudtak megbirkózni a köddel.
- Semmit - érkezett Steve nyugtalan válasza. - A vadászgép sem képes eloszlatni a felhőket.
- Mert ezek nem felhők - közölte nemes egyszerűséggel. - JARVIS, vegyél mintát és analizáld, amilyen hamar csak lehetséges.
- Igenis, uram. Mellesleg a torony már nyolcvankét centiméter mélyen van a földben. Tizenkilenc perc és a földszint eltűnik.
- Végül is - fújta Tony, miközben próbálta értelmezni a szeme előtt ugráló számsorokat, és latolgatni a lehetőségeiket -, kinek van szüksége főbejáratra, ha egyszer ő Vasember?
A gőz egyre csak sűrűsödött, felesleges volt arra várniuk, hogy jobbak legyenek a látási viszonyok, és minél tovább tétlenkedtek idefent, annál nagyobbra nőhettek a dolgok odalent.
- Le kell ereszkednünk a felhőréteg alá - közölte Tony.
- Nem fogom a gépet vaktában letenni, Stark - jelentette ki Barton. A hangja olykor még idegesítőbbnek tetszett, mikor igaza volt és mindezt rádión keresztül kellett Tonynak hallgatnia. - Civilek lehetnek odalent.
- Akkor szálljatok le az egyik háztetőre, és odalent találkozunk - mondta türelmetlenül. - A szőke Conan merre van?
- Mögöttünk jött - mondta Steve, és volt a hangjában egy kis bizonytalanság, ami nem sűrűn fordult elő, főleg nem éles helyzetekben. A kimondatlan kérdés, hogy merre van Thor, a következő másodpercben meg is válaszolódott, mikor a felhőkarcoló tetején, ahova Tony utasítása szerint le kellett volna szállniuk Clintéknek a vadászgéppel, felbukkant Loki.
Pár pillanattal később már Thor is ott volt mellette, valamit hevesen magyarázott a testvérének, de Loki Tonyra szegezte a pillantását.
- Ő mit keresett ott? - kérdezte Bruce idegesen.
- Erre nem érünk rá! - vágott a vita elébe Rogers, ez pedig őszintén szólva meglepte Starkot. Hogy pont ő ne használta volna ki az újabb alkalmat, hogy kioktassa… - Amennyiben Loki nem minket vagy a civil lakosságot támadja, ne foglalkozzatok vele. Tony, menj és adj nekik rádiót, hogy kapcsolatban lehessünk. Clint lerakja a gépet, addig Thor próbáljon meg kezdeni valamit ezekkel a felhőkkel. Natasha, te maradsz Pepperrel.
A Bosszúállók egyike sem kérdezett, nem is feleseltek, mindenki bólintott egyet, Tonyval egyetemben, aztán tették, amit a kapitány mondott.
- Hé, csöppség!
Thor arckifejezésből ítélve szívesen csinált volna kétdimenziós alakzatot Tony háromdimenziós fejéből, de pöröly ide vagy oda, ez a páncél viselése mellett nehezen kivitelezhető transzformáció lett volna, és ezt Stark is tudta. Úgyhogy nem félt. Megvolt ez a rossz szokása; sosem félt, mikor kellett volna.
- Szuper, hogy egymásra találtatok és dúl a la mour a viking paradicsomban, de van egy kis dolgunk.
- Ne szólj bele, fémember! - morrant rá a szőke. Loki szórakozottan pillantott hol egyikükre, hol a másikra.
Tony felvonta a szemöldökét, annak ellenére, hogy tudta, a másik ezt nem láthatta. Szerencsére a hangja zseniális módon tudta tükrözni az arckifejezését is. Évek kemény munkáját ölte bele.
- Bármiről is folyt a diskurzus, ráér később. A város veszélyben, az öcséd seggével egyetemben.
- Anthony!
Tony figyelmen kívül hagyta a mágus fenyegető, és végtelenül klisés közbeszólását.
- Tudom, hogy problémád van az mindazzal, amit Lokival csinálunk, viszont nem lehetne valahogy megoldani, hogy ezt azután rendezzük le, hogy megakadályoztuk a tornyom összedőlését, és a nyakunkon lévő földönkívüli inváziót, amikről mellesleg csak annyit tudunk, hogy megrémítik még Lokit is, és felfalták Furyt?
Tizenkét másodpercen keresztül néztek farkasszemet Thorral, mire a nagyra nőtt félisten vett egy mély levegőt az orrán keresztül, és vetett egy pillantást Lokira, aki kifejezéstelen arccal állt mellettük, még arra sem rezzent meg, hogy Tony a „rémület” érzésével gyanúsította. Aztán felsóhajtott.
- Mit akarsz, mit tegyek?
- Vesd be magad! - válaszolta azonnal Tony. Kifejezni sem tudta, mennyire megkönnyebbült. Férfiasan bevallotta magának, legutóbb, mikor összeakadt a bajsza Thorral, nem feltétlen fogadott volna magára. - Kavarj vihart, fújjon a szél, csinálj akármit, csak próbáld meg kisöpörni ezt a gőztenger a városból. Ó, és ezt rakd a füledbe - tette hozzá, közelebb lépve Thorhoz, a bal keze tenyérrel fölfelé kinyújtva. Egy aprócska, kör alakú rádió pihent ott.
Thor nem túl lelkesen, de átvette a felajánlott kommunikációs egységet, biccentett, majd leakasztotta az övéről a Mjölnirt, mielőtt a levegőbe emelkedett volna, és eltűnt a fehér, vattacukorszerű gömbfelhő egyikében.
Tony Loki felé fordult, de nem mondott semmit, ahogy a másik férfi sem, a céltalan ácsorgást viszont az utóbbi unta meg először. Eltűnt a szeme elől, Tony mindössze a nem olyan messze felvillanó zöld fényből sejtette, hogy merre.
- Hogy Óz vakargasson szemölcsöt a hátadról - morogta.
Tony a ház széléhez sétált, a beton ropogott a léptei alatt, aztán gondolkodás nélkül leugrott a peremről.
Amint leért az utcára odalent, hökkent kis nyögés hagyta el az ajkait, amint körbenézett. A talajszint felett egyáltalán nem uralkodott a gőz, sőt, két méterrel a milliomos feje fölött kezdődött a sűrű massza, alatta teljesen tisztának tűnt a levegő - viszont nem látott senkit. Az egész utca kihalt volt, elhagyott, még járó motorú autók, eldöntött biciklik, az épületek üvegein keresztül sem tükröződött egyetlen arc sem.
Nagyon rossz érzése támadt.
- JARVIS, van már eredménye az elemzésnek?
- Még nincs, uram. Úgy néz ki, az anyag szerkezetét felépítő atomok nem találhatóak meg a Földön.
Tony összeráncolta a homlokát, miközben tovább elsétált a kereszteződésig, ahol legutóbb még azzal a felfuvalkodott brokkolival küzdöttek. Azóta szépen felújították az összes utcát, és bár sejtette, hogy most megint kicsit átrendezésre fog kerülni a környék, azért csodálta a munkások tempóját. Ennek ellenére sem volt egyszerű úgy értékelni a látványt, hogy Manhattan közepe úgy festett, mint egy kísértetváros. Azóta nem lehettek ennyire üresek ezek az utcák, hogy megalapították a várost 1624-ben.
- És mégis megmarad a mi bolygónk által biztosított környezeti viszonyok mellett?
- Úgy néz ki.
- Zseniális. A torony helyzete?
- Még hat perc a földszint elsüllyedéséig.
Már éppen kitört belőle egy cifra jelzőkkel teletűzdelt mondat reagálásként, mikor egyszer csak bekapcsolódott a beszélgetésbe Natasha hangja.
- Tony, Thornak sikerült kitakarítani egy részen a gőzt, és lesz egy kis problémánk.
- Csak egy? - nevetett fel a férfi. - Ez már egy remek hír, drágám.
- Az aszfalt végig beszakadt azon a vonalon, ahol a szivárgó csatornák vannak, és a résből folyamatosan áramlik ki a gőz. Több jön elő, mint amennyit Thor képes eltakarítani - mondta a kémnő sztoikusan, ahogy szokta. A legjobb és legrosszabb híreket is képes volt ugyanolyan hangszínen előadni, ez pedig valahol ámulatba ejtette Tonyt.
- Mindjárt utánanézek, két utcával arrébb vagyok. Barton és a Kapitány jelentkeztek már?
- Még nem, egyelőre próbálnak lejutni az utcára. Bruce itt maradt velem, még nem akar beleavatkozni.
- Helyes. - Végre átért a sarkon, úgyhogy a levegőbe emelkedett, hogy a maradék utat repülve tegye meg a pontig, amiről Natasha beszélt. - Lokit láttad valamerre?
- Nem - válaszolta röviden és tömören.
- Összeszedettek vagyunk, mint mindig - mormogta. Mint egy láda legó, legalább annyira. - Nem látok egyetlen embert sem. Hova tűnt a lakosság? Steve szólt a nemzeti gárdának, hogy vigyék őket biztonságos helyre?
- Nem szóltam nekik - válaszolta Rogers váratlanul. - Próbáltam most felvenni velük a kapcsolatot… - Hangos csattanás hangja szűrődött az éterbe, mintha egy lakat tört volna el. - … De senki sem válaszolt.
- Bögyös! - mondta némi gondolkodás után Tony, miközben ismét leereszkedett az aszfaltra. Megérkezett ahhoz az árokhoz, amiről a nő beszélt, és ami legalább négy méter széles, de többszörösen mély lehetett, legalábbis első ránézésre. - Add át egy pillanatra Peppert.
Natasha nem értékelhette a megnevezést, de egy szót sem szólt, a következő percben pedig felhangzott a milliomos exének bizonytalan hangja.
- Lehet, hogy nem ma kellett volna átjönnöm azokkal a szerződésekkel.
- Okos nő vagy, többek közt ezért is bírtad ki velem - ismerte el Tony, felmérve, hogy vajon mekkorát fog esni, ha beleugrik a lyukba. - Figyelj, neked vannak kapcsolataid a médiával. Tudnunk kell, hogy mi folyik a város külső részeiben is. Van nálad mobil?
- Persze, de…
- Hívd fel minden ismerősödet, és mondd meg, hogy az évszázad kibaszott hírét szerezhetik meg maguknak. Mondd, hogy a Bosszúállók is megint mind itt vannak, és… - Elgondolkozott. Tony szeretett kockáztatni, de általában, mikor ezt tette, csak saját károkat okozott vele. Mint mikor előre megírt beszédet kellett felolvasnia, és ehelyett mégis úgy döntött, hogy kitálal az egész világ előtt arról, hogy ő Vasember. Ezúttal mások is vele üthették a bokájukat. - És Loki is.
- Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? - Pepper nem volt benne biztos, Tony ezt odáig érezte, ahol ő állt.
- Igen. Nem. Passz. Mindenesetre csináld, és tudj meg a médiából minél többet. Jó lenne tudni, hogy mekkora területet érint ez a szellemjárás.
Mielőtt a nő reagálhatott volna, Tony beleugrott a beszakadt árokba, és döbbenten konstatálta, hogy legalább tizenöt méterrel lehetett a felszín alatt, mire szilárd talajt ért. Gyakorlatilag odáig már a fény sem ért le teljesen, ahol ő volt, és térdig érő vízben gázolt. A téglával vagy betonnal burkolt falak több helyen átszakadt, sár és folyamatosan szivárgó víz ömlött át ennek köszönhetően ebbe a csatornába. Néhol vezetékeket is látott himbálózni a sötétben, amiknek a vége fel-felszikrázott a gőztenger alatt, ami csak a plafon közelében áramlott egyre az óriási lyuk felé.
- JARVIS, jelentést! - kérte, és a hangja még a sisakon keresztül is visszhangot vert odalent, ahogy haladt előre a vízben, a vállrészre szerelt reflektorral, pedig igyekezett minél többet megvilágítani a lyukból, amiben haladt.
- Már csak két perc és a teljes földszint a föld alá kerül. Az elemzés szerint pedig az anyag, amit analizálásra kért, uram, szerkezetileg a szén-dioxidhoz hasonlít a leginkább, mikor a szilárd formája hőenergiát vesz fel.
- Vagyis, mint a szárazjég - hümmögött Tony.
Valahogy nem állt össze ez az egész. Mi értelme volt elsüllyeszteni a tornyát? Mi értelme volt gőzzel elárasztani a várost? Mi értelme volt annak, hogy létrehozták ezt a majdnem összefüggő árkot? Hova tűnt el New York lakosságának egy nyolcad része hirtelen? A milliomost leginkább az zavarta, hogy ez az egész túlzottan megtervezett volt, és nem tudták, hova vezetni a szálak. Pontosabban tudták, hiszen Loki maga mondta, hogy…
- Loki - torpant meg. Hát persze. Loki.
Még szinte az elhatározás sem fészkelt be a fejébe, mikor egyszer csak kimozdult a lába alól a talaj, és egy hökkent „Hoppá!” nyögés kíséretében elvágódott, teljesen elmerülve a vízben. A páncélba nem jutott be ugyan egy csepp sem, amiatt sem kellett aggódnia, hogy megfullad a levegőhiánytól, viszont hosszasan akkor sem tudott volna ott maradni, mert nem működtek az érzékelői és a páncél sem bírta örökké, viszont mikor megpróbált felkelni, mindkét karja kicsúszott maga alól.
- Mi a franc? JARVIS, valami nincs-
A mocskos vízben nem látta, mindössze érezte, hogy mindkét csuklójára, a páncél derekára, és a lábaira is rátekeredik valami. Valami vastag és erős. Nyikorgott a szorítás alatt a fém, és a kijelzők is azt mutatták, hogy a borítás megrepedt.
A B lehetőség a rakéták bevetése lett volna, de ideje sem maradt rá, mert ami elkapta, azzal a lendülettel fel is rántotta a földről, és elsőként nekicsapódott a plafonnak, aztán egy nagyobb csobbanással visszaesett le. Még éppen sikerült meglátnia egy ugyanolyan indás óriásparadicsomot, ami legutóbb is majdhogynem helyben hagyta, aztán a feje fölött megroppant a betonozott alagút.
- Ha ezt túlélem, talán megtérek, és erkölcsös életet fogok élni - motyogta az orra alatt, és JARVIS is mondott neki valamit, de már nem hallotta, mert az egész alagút a fejére omlott.
előző | következő
Író: jarithka
Fandom: Marvel/Avengers
Párosítás: Loki/Tony, mellékpárosként Natasha/Clint várható
Típus: multichapter
Korhatár: NC-17
Figyelmeztetések: az összes fejezetre vonatkozóan erőszak, trágár beszéd, nem kevés vér, kínzás
Szószám: 5384
Történet: Öt hónap telt el azóta, hogy Manhattan a Chituri és Loki támadásának áldozatává vált. Mindenki azt hitte, hogy ezzel vége, mert vége is kellett volna legyen, Asgard Thor személyében a szavát adta erre. Aztán egy váratlan napon Loki visszatér, de egyáltalán nem úgy, ahogy a Bosszúállók várták volna.
Ajánlás: Azt hiszem, ezt mindenkinek ajánlom, aki lát egy kis fantáziát ebben a párosban :)
Megjegyzés: Nem olyan hosszú, mint a korábbiak, viszont egyben nem is akartam megírni ezt a nagyon-nagyon hosszú jelenetet, így két nagyobb részre szedtem szét - ez az első. Nem is olyan vicces, mint a korábbiak, de sokan jól ráéreztetek, hogy a vége felé jön a komolyodás, tehát azoktól előre is bocsánat, akik csak Tony humora miatt olvassák a történetet :)
A címért copyright a Gyűrűk Ura filmek magyar fordítóinak.
Tizenharmadik fejezet - Dobognak a mélyben I.
Tony ujjai először végigcsúsztak a pohara szögletes élén, aztán a talpán, végül visszatért a pereméhez, hogy újra kezdhesse ezt a végeláthatatlan körforgást, most már sokadik alkalommal. A pohár fenekén még hullámzott egy ujjnyi whiskey, de percek óta csak szemezett vele, nem emelte az ajkához a poharat. Valahogy nem kívánta.
Más járt a fejében, egészen más foglalkoztatta. A mellette, hason heverő férfi.
Loki hátán még mindig gyöngyözött egy kis nedvesség, ami vizes hajának és a tincsei végéről lepergő cseppeknek volt köszönhető. Lehunyt szemmel, mindkét kezével a feje alatt feküdt, a légzése egyenletes és nyugodt volt.
Tony már éppen elhitte, hogy a váratlan szexet követően elszenderedett, de Loki ismét a fejébe látott. Lassan láthatóvá vált a kielégülés érzésétől mélyzöld szempár.
- Ha valamit mondani akarsz, Anthony, miért habozol?
A kérdezett letette az éjjeliszekrényre a poharat, aztán kicsit feljebb húzva a takarót magán, egészen a köldökéig, fél oldalasan a másikhoz fordult.
- Nem kellett volna megölnöd - jelentette ki szemrebbenés nélkül Tony. - Eldurrant az agyad, és a falra kented az egyetlen nyomunkat, szó szerint. Lehet, hogy nem mondott semmit, de attól még…
Loki arckifejezése láttán elhallgatott. Dühöt, esetleg dacos makacsságot várt, de nem azt, hogy az arcára árnyékok kússzanak, a szemébe pedig valami olyasmi, amit eddig még nem látott rajta, sosem. Olyannak hatott, akár a sebzett állat utolsó leheletig tartó vergődése.
Teljesen felült, aztán magára kaparva a takaró rá eső részét közelebb húzódott a félistenhez.
- Mi történt odabent?
- Nem azért öltem meg, mert nem tudtam kiszedni belőle semmit - válaszolta Loki természetellenesen nyugodtan, a hangja suttogó, mégis tisztán hallható volt az ódon hatású kőfalak repedései között is.
Tony összeráncolta a homlokát.
- Azt mondtad-
- Azt mondtam, hogy nem tudott semmit - vágott a szavába a másik. - Semmi olyat nem tudott, ami számomra újdonságot jelentene.
Ez nem volt kielégítő válasz, a legkevésbé sem. Ez pontosan egy olyan válasz volt, amivel Stark kitörölhette a seggét, amennyiben akarja, csakhogy erre a legkevésbé sem vágyott. Értelmes, használható, rébuszmentes válaszokat akart.
- Már megint kevered a szart - horkant fel Tony, és elfordult, hogy megkeresse a nadrágját, ami valószínűleg még mindig ugyanott hevert csuromvizesen, ahova ledobta, mikor előbotorkáltak a fürdőből.
Még bele sem tudott merülni a folyamatba, mikor Loki hűvös ujjai a csuklója köré kulcsolódtak. A méltósága szörnyű kínhalált halt, ahogy összerándult és egy aprót még ugrott is meglepetésében-ijedtében, de Loki elérte vele a célját, mert hirtelen mozdulni sem bírt.
- Értem fognak jönni - mondta lassan. A homályban még sápadtabbnak tűnt, mint egyébként, és ezen az sem segített, hogy a szokásos öt helyett mindössze egyetlen gyertya pislákolt a fejük felett.
- Kik? - értetlenkedett Tony. - A varangyos béka komái? Mindvégig tudtad?
Loki bólintott, bár abban a másodpercben az arca mindenféle benyomást keltett, csak határozott személyiségét nem, noha a milliomos jól tudta, hogy ez alapvetően nem így volt.
- Mi a francért nem mondtad? - Lerázhatta volna magáról a mágus ujjait, még sem tette. Megnyugtatta a dér hűvösségű érintés a bőrén. - Tudod, én rohadtul igyekszem bízni benned, és nem tudom, észrevetted-e, de rajtam kívül senki sem teszi, és pontosan tudom, milyen érzés az, ám egyáltalán nem könnyíted meg a dolgom.
Az egész beszélgetés úgy volt abszurd, ahogy azt kitalálni sem lehetett volna. Tony nem értette magát, egyáltalán miért kezdett bele? Senkivel sem szokott szex után társalogni és elcsevegni az élet ügyes-bajos dolgairól, sem megmagyarázhatatlan és értelmetlen gyilkosságokról. El kellett volna húznia a csíkot, jó messzire. Bosszantotta, hogy Loki még mindig nem nőtte ki a kényszert, hogy mindenkit valótlan dolgokkal vakítson, de ezt leszámítva nem kellett volna érdekelnie.
Nem kellett volna.
- Nem kerülhetek vissza oda, Anthony - mormolta alig hallhatóan a szavakat a félisten, és közben eleresztette a férfi csuklóját, majd alig észrevehetően hátrébb is húzódott. Tonynak hiányérzete támadt, szinte rögtön. - Az tűnt a legbiztosabbnak, ha itt maradok. Amennyiben megtudjátok, hogy azok férgek engem keresnek, átadtatok volna Thornak és Asgardnak.
- Nem vagyok épp gyenge szellemi képességű pasas - kezdett bele torok köszörülve Tony -, de ezt nem értem. Gondolod, hogy az általad lesajnált emberek között nagyobb biztonságban vagy, mint a szivárvány túlsó felén, ahol a nem-apád Odin védhetné a segget?
Ezúttal Loki horkant fel, mint aki nem tudta eldönteni, sírjon vagy nevessen a hallottakon.
- Igen. Nem érzem magam éppen biztonságban a helyen, ahol elárultak, és megkötözve átadtak az ellenségeinknek.
- Ők adtak át? - pislogott Stark hüledezve. Hirtelen még az sem tudta felkelteni az érdeklődését, hogy Lokiról szinte már teljesen lecsúszott a takaró, a köldöke alatt pedig ott sötétlett a fanszőrzete. Ami igencsak csábító látvány volt egy második körre. - Én azt hittem, hogy megszöktél. Thor azt mondta…
- Mit tud Thor? - nevetett fel Loki gyűlölködve, keserűen. - Annyit, hogy állítólag börtönbe zártak. Ahova neki nem volt belépése vagy egyszerűen nem fáradt annyit, hogy vessen rám egy pillantást. Mindössze ennyit tudott.
Tony nem mert hinni mindabban, amit a másik mondott. Tartott attól, hogy az egész mindössze mese, kitalált történet annak érdekében, hogy Loki a hatalmába csábítsa. Csakhogy azt már megtehette volna eddig is. Arra pedig hirtelen ötlete sem volt, miért hazudott volna pont erről.
- Kik adtak át nekik? - kérdezte, de amint eljutott a végére, már tudta, hogy rossz hangsúllyal tette fel a kérdést. Túlságosan telve volt a hangja együttérzéssel. Ami túlságosan is másnak csengett a szavai mögött.
Loki hevesen, gyilkos tekintettel meredt rá, a nyakán megfeszültek az ínak az indulattól.
- Mit számít az? - sziszegte. - Nincs szükségem a sajnálatodra, Anthony. Sem a szánakozásodra. Semmire sincs szükségem tőled.
- Először is, nem szánakozok - szögezte le Tony, és megpróbált néhány centivel közelebb kerülni a félistenhez, de az tüntetőleg megfeszítette a vállát, így inkább nem kísérletezett tovább. Nem látta még igazi akcióban Lokit, de el tudott képzelni néhány nagyon undorító varázslatot a tarsolyában. - Másodszor pedig, hiába mondogatod ezt magadnak, ha egyszer nincs így. Szükséged van rám. Vagy legalábbis a védelmünkre. Mi másért nem próbálkoztál egyszer sem szökéssel?
Aztán Tony rájött. A felismerés úgy érte, mint kacsákat a vadászidény.
Nagyon idiótának érezte magát. Utoljára tinédzserkorában érezte ezt, mielőtt még az utolsó pislákoló reményfény is kihunyt a szívében azzal kapcsolatban, hogy lehet még normális családja. Normális élete.
- Az LS-200 miatt maradtál. - Loki még csak fejmozdulattal sem jelezte, hogy igaz-e, de a milliomos tudta, hogy így van. - Azért maradtál, mert tudtad, azzal, hogy elnyomja az energiádat, mások nem tudnak rád találni. Azok sem, akik keresnek.
Tony nem véletlenül nem bízott meg senkiben magán kívül. Nem véletlenül volt önmagának a legjobb társasága. Amint lankadt a figyelme, a vonalai mögé kerültek, és ezek az illetők mindig… mindig kárt okoztak ott, ahol nem is lett volna helyük.
- Francba - morogta.
- Anthony - kezdte Loki, de a másik megrázta a fejét.
- Ne Anthonyzz itt nekem! Hülye voltam, hogy azt hittem-
- Mit? - vonta fel a szemöldökét a félisten, és a tekintete megkeményedett. - Mit hittél? Hogy csakis amiatt maradtam itt az elejétől kezdve, mert az életemmel tartozom neked? Nem tartozom semmivel, ezt már elmondtam. Komolyan azt hitted, hogy miattad maradtam?
Igen.
Persze, nem a kezdetektől fogva, és Tony nem dédelgetett illúziókat az ölében, tudta jól, hogy Loki nem éppen az a szentimentális típus, romantikus és gyengéd pedig végképp nem. Abban sem lehetett biztos, hogy képes volt még olyan érzéseket táplálni, mint tiszta, érdek nélküli vonzalom. Nem lehetett biztos benne, ám azok után, hogy Loki csak vele volt hajlandó kommunikálni, ő nyeshette ki a madzagot a szájából, és ő érte el a félistennél, hogy tegye neki szét a lábát… Nos, igen, megfordult a fejében, hogy nemcsak a puszta előnyvágy vagy a sármja hajtja a férfit.
Tévedett.
Tony abban a másodpercben nagyon szeretett volna elsüllyedni. Mondjuk egy Marianna-árok mélység kezdetnek megtette volna.
- Ez nagyon édes - húzta széles mosolyra a száját Loki.
- Rohadj meg! - morrant rá Tony, és úgy döntött visszatér a ruhái összeszedéséhez. Ezzel kellett volna kezdenie, nem aggódnia Loki lelki állapota miatt.
Magában felhorkant. Mintha lett volna még neki olyanja, hogy „lelki” állapot.
Miközben az alsónadrágját rángatta fel magára, várta a további csípős megjegyzéseket, de valamiért egy sem érkezett. Loki viszont úgy mustrálta, mint egy köteg húst.
- Biztos nem láttál még mindent - vetette oda ingerülten. A sértett önérzete egyszerűen nem hagyta nyugodni, a helyzeten pedig mit sem segített a váratlan kopogás az ajtón. Annyi elégedettsége származott a dologból, hogy még Loki is összerándult.
Tony kis híján hanyatt esett, mikor az ajtón túlról felcsendült Clint zavart, de leginkább erőltetett hangja. Valószínűleg ő is szeretett volna sok más helyen lenni.
- Loki, Barton vagyok. Starkot keresem. Nincs itt?
Loki feje azonnal Tony felé fordult, aki hevesen megrázta a sajátját, amiről sejthette volna, hogy a fordított pszichológia tökéletes esete lesz. A zöld szempár vidáman megcsillant, mielőtt Loki egy vigyorral megköszörülte a torkát.
- De, itt van - szólt ki. Tony hozzávágta a karóráját, amit áldozata könnyedén hárított.
Clint megkönnyebbült sóhaja még a szobába is behallatszott, azonban utána feltűnően elcsendesedett.
- Ruha van rajtatok?
Loki megforgatta a szemét, és felkelt az ágyról. Még el sem érte az ajtót, mikor a testén megjelent egy zöld, selyem köntös, ami egészen a bokájáig hullott, és ami tökéletesen takarta minden porcikáját.
Csaló - futott át a gondolat Stark agyán, mielőtt kétségbeesetten vetette magát a nadrágjára. Clint erre a látványra lépett a szobába, mikor Loki ajtót nyitott neki, egy dívát megszégyenítő, pedikűrre váró félistenre, és Tony Stark padlón térdeplő, alsógatyában pucsító látványára, amint épp a nadrágját szorongatja, akár élete utolsó szalmaszálát.
Barton pislogott egyet.
- Inkább nem akarom tudni - préselte ki magából.
- Hálás köszönetem.
---
- Nem biztos, hogy ez jelent bármit is - magyarázta Clint, miután Tonynak sikerült előásnia azokat a tervrajzokat és videófelvételeket, amiket a másik kért. A mesterlövész egész hamar túltette magát a tényen, hogy Tonyra Loki szobájában, boxerben talált rá. Vagy csak próbálta még az írmagját is kiirtani a tudatából, a milliomos egyik lehetőséget sem zárhatta ki biztosan.
Loki a hátuk mögött áll, ezúttal teljes fegyverzetben. Tony is magára szenvedte a farmerjét és egy piros, hosszú ujjú fölsőt.
- Fent voltam a tetőn, és először fel sem tűnt, de… Emlékszel arra a hírre, amit két napja a híradókban adtak le? Hogy több helyen csőtörések voltak a városban, de az ok ismeretlen, és még tart a vizsgálat, hogy mi történhetett?
- Aha - bólintott Tony. Steve ötlete volt, hogy nézzék meg mindig az aznapi híradót, mert amennyiben bármi gyanús történik, ők azt ki tudják szúrni a hétköznapi esetek között, és esetlegesen előre felkészíthetik az embereket. - Mi van vele?
Clint megkerülte a műszerfalat, hogy a kivetített képhez jusson, és rábökhessen több pontra a város tervrajzán.
- Ezeken a pontokon oszlopszerű gőzfelhők kígyóznak felfelé - magyarázta a férfi, téve egy lépést hátra, hogy maga is lássa, amiről beszél. - Némelyik olyan magas, hogy a házak teteje fölött látható innen.
Az elég merészen hangzott. Tony nem mert volna biztosan fogadni rá, hogy azok a jelenségek gőzből lennének. Olyan magasra nem szabadna felszállniuk, legalábbis egybefüggő oszlopként biztosan nem.
- Nem látom az összefüggést - ráncolta a homlokát végül Tony pontosan abban a pillanatban, hogy megcsörrent a telefonja. A képernyőn Pepper mosolygó arcképe jelent meg. - Ez hiányzott még - nyögte. A világ összeesküdött ellene, ez már biztos volt. Több pénzt kellett volna forgatnia az alapítványaiba. A karmája kinyírja. - Kicsit elfoglalt vagyok jelen pillanatban, Pepper, nem hívhatná- Nem, nem olyasmivel vagyok elfoglalva. Igen. Itt vagy? Adj tíz percet, addig majd Steve szórakoztat, a társalgóban láttam utoljára.
Miközben kinyomta a hívást, a szeme sarkából látta, amint Loki nem tetszését kifejezve a szája sarkára harapott. Tony kihívóan nézett rá. Próbálta a tekintetével sugallni, hogy Lokinak sincs túl sok oka pattogni, gyakorlatilag miatta szakított a nővel, úgyhogy képen röhögte volna, ha még neki áll feljebb.
- Nos, mivel Pepper szerint halaszthatatlan lenne aláírnom egy fél esőerdőnyi papírhalmot, fogd rövidre - fordult vissza Bartonhoz, aki ennek hallatán megforgatta a szemét.
- Mindegyik gőzoszlop egy-egy csatornafedél alól jön - intett vissza a tervrajzok felé. - Tizennyolcat számoltam össze, de azóta persze már lehet több is. Ami pedig a furcsa, hogy az összes a torony felé halad.
Tony fejében információk tengere és kérdések egész hada kezdett ámokfutásba, hogy összerakhassa a kirakóst, amiből már nem sok darab hiányzott. Nem lehet véletlen ez a rengeteg csőtörés, sem az, hogy a felszabaduló víz gőzként (vagy valami ahhoz hasonlóként) távozik, az pedig már végképp elképzelhetetlennek hatott, hogy emellett - teljesen véletlenül - a céltábla közepén megint ő és a tornya legyen.
- Jelöld meg a pontokat, amikre emlékszel!
Hátralépett, hogy helyet adjon Clintnek, aki szó nélkül és fürgén teljesítette a majdnem parancsot. Míg várakoztak, elkövette azt a hibát a milliomos, hogy a mellette állóra pillantott. Loki nyugtalannak látszott.
- Nem tetszik ez az arckifejezés - közölte Stark. A félisten felvont szemöldöke csak úgy üvöltött a gúnytól. - Mikor legutóbb ilyen képet vágtál, vállba lőttek. Nem biztos, hogy a következő balesetet megúszom élve. Te rájöttél valamire?
Loki kivárt néhány másodpercet, mintha vívódott volna belül, hogy válaszoljon-e a kérdésre vagy sem, pedig Tony szerint ez az ő érdeke is lett volna, ha biztonságban akarta tudni a hamvas popsiját, de mielőtt megszólalhatott volna, Clint megelőzte.
- Kész!
A tervrajz annyiban változott meg, hogy most egy tucatnál is több piros pötty hevert rajta, első látásra rendszertelenül, de egy kis szemmeresztés árán Tony is észrevette a mintát, amit Bartonnak sikerült. A pöttyök egy egyre szűkölő csigavonalat adtak ki, a legutolsó piros pont pedig nem lehetett négy háztömbnyire sem a toronytól.
- Hogy a jó fenébe sikerült ezt meglátnod odafent ülve? - tette karba a kezét.
- Nekem nem véletlenül lett a nevem Sólyomszem, Stark - villantott meg egy félvigyort Clint, egész szolidan utalva arra, hogy egy gramm vas sincs gyakorlatilag Tony páncéljában.
- Pofád lapos, de mint Alabama.
- Anthony.
Tony meglepetten fordult meg. Loki nem hívta őt még egyszer sem így más társaságában, és nem kerülte el a figyelmét, hogy a mesterlövész a szó szoros értelmében megmerevedett a megnevezésen. Loki viszont csak az ábrát bámulta, aztán Tonyt.
- Itt vannak.
Valószínűleg kevésbé lett volna drámai és hatásos ez a kijelentés, ha nem roggyan meg váratlanul a lábuk alatt a talaj. Tony majdnem elhasalt a padlón a hirtelen remegéstől és padlómozgástól, és Clint is csak azért nem került közelebbi ismeretségbe a földdel, mert a háta mögött lévő asztal megtámasztotta.
Loki felszisszent, a szemébe smaragd lángok gyűltek.
Tony nem akarta elfogadni azt, amit az arcán látott. Kiverte a víz annak gondolatára, hogy Loki félt, mert mégis mi volt az, ami megrémíthetett egy szociopata, skandináv félistent? Valami még rosszabb egy szociopata, skandináv félistennél.
- Mi a büdös franc folyik itt? - tette fel sokkal esztétikusabban a kérdést Clint, mint ahogy Tony akarta volna a helyében.
- Azt hiszem, össze akarják dönteni az épületet! - kiabálta túl az egyre erősödő robajt a férfi, mialatt odabotladozott a kezelőpanelhez, hogy távolságilag elindítsa a páncélja előkészítését. - JARVIS, figyelmeztesd a többieket!
- Megtörtént, uram. Az épület negyven centivel megsüllyedt.
- Fasza - morogta, befejezve az utolsó pár billentyű leütését. - Folyamatosan tájékoztass!
- Igen, uram.
- Stark - kapta el a karját Clint -, mennyi időnk maradt kijutni?
- Ha minden igaz…
Ebben a pillanatban elérte a robaj azt a hangerősséget, amit már nem tudtak túlordítani a tüdejük biológiai adottságaiból adódóan, majd mintha csak egy cérnaszál lett volna, elvágták az egészet, és baljós csend telepedett a helyiségre, illetve az épület többi részére is.
Tony várt egy másodpercet, mielőtt kifújta a benntartott levegőt. Lokira nézett.
- Vidd magaddal Clintet, és szólj Thornak meg a többieknek, hogy minél előbb hagyják el az épületet. Vigyék Peppert is, aztán találkozzunk a műhelyemben.
Nem tudta eldönteni, hogy ő maga vagy Barton lepődött meg jobban azon, hogy Loki egy szó nélkül engedelmeskedett (amihez ráadásul meg kellett érintenie a mesterlövész vállát, Clint pedig ennek hála úgy festett, mint egy gyerek, aki a délutáni matiné helyett egy kiadós hasba rúgást kapott, és ez rendkívül szórakoztató látvány volt). Legalábbis eltűntek a szeme elől, vagyis gyaníthatóan azt tette, amire Tony kérte.
El kellett jutnia a páncéljához. Tudta, hogy lesz elég idejük kijutni, mert pár dolgot ugyan elcseszett az épület tervezésekor, de arra számított, hogy nemcsak a levegőből támadhatják meg egyszer a nem is olyan távoli jövőben. Bár tény és való, hogy az ellenségeik nagyon rafinált módszert választottak arra, hogy kifüstöljék őket a helyükről. Az épület alapja alatti területet felgőzölhették és elönthették vízzel, ami két nap alatt eléggé kifejthette a hatását, így az egész épület megsüllyedt, illetve mindezt addig fogja folytatni, amíg a falakra túl nagy terhelés nem nehezedik, és megroppannak a súly alatt. Csakhogy Tony pontosan emiatt tervezett be biztosító pilléreket. Ezeknek egy darabig tartaniuk kell a tornyot, de a végtelenségig nem fogják tudni.
Sietniük kellett.
A talpán érezte a lágy remegést, ahogy zokniban végigrohant a műhelyén, mikor a lift végre valahára megállt az emeleten. A páncélja használatra készen várta, hála JARVISnak.
Az ismerős, jóleső bizsergés bejárta az egész testét, mikor az aranyszín páncél szép lassan a teste köré fonódott. Ez nem egyszerűen egy védelmi eszköz, fegyver vagy találmány volt. Tony a másik felét alkotta meg vele. Mindaz, ami lehetett volna, amennyiben a fizikai adottságai engedik. A páncél és ő egyek voltak. Tökéletesen egyek. Mint egy második, igen vastag bőr, olyan volt számára.
Már csak a sisak fedőlapja maradt, mikor Loki felbukkant előtte, bár néhány méterrel arrébb.
A szokásosnál is sápadtabb, és sokkal komolyabb volt.
- Sikerült? - kérdezte Tony, lelépve az emelvényről. A talpa hangosat döndült a kemény földön.
- Igen - biccentett válaszul.
- Mondj valamit arról, mit kell tudnunk ezekről a lényekről. - Ebben a helyzetben szinte ugyanakkora volt, mint Loki, talán csak egy, maximum két centivel maradt el tőle, ám mindenképp haladás volt a körülbelül félfejnyi magasságkülönbséghez képest. A páncéllal a testén már nem gyötörte az az érzés, hogy nem egyenrangúak a férfivel. - Miért rettegsz tőlük annyira? És mielőtt azzal kezdesz szédíteni, hogy te vagy Spartacus, és te ugyan nem félsz semmitől, inkább ugorjuk az egészet, mert tudom, hogy marhaság.
Loki dühösnek látszott. Sértettnek. Azonban az a harmadik érzés, amire Tony nem túl kedvesen felhívta a figyelmet, erősebbnek bizonyult mindkettőnél, mert a félisten érdemben reagált a kérésére.
- Ne sajnáld meg őket. Nem érdemelnek könyörületet, és ők sem adnának neked.
Tony meg akarta kérdezni. Tényleg meg akarta tenni.
Jól vagy?
Egyszerűen csak nem tudta az ajkaira kényszeríteni ezt a két szót. Loki tudott magára vigyázni, Tony pedig nem arról volt híres, hogy érzelmekről kezdeményez beszélgetést. Ennek ellenére pedig nem érezte jól magát a hallgatástól. Mert pontosan ugyanazt csinálta, amit a környezete vele. Ha ő nem tett semmit a változásért, másoknak miért kellett volna?
- Az egyetlen mód, hogy megöld őket az, ha átdöföd a szívüket. - Loki lecsúsztatta egyik kezét a testén, ameddig meg nem állapodott a csípőcsontja alatt nem sokkal, a medencéjénél. - Ami itt van.
- Ott? - Jó pap holtáig tanult, ugyebár. - JARVIS, rögzítsd az elsődleges támadási pontot, és oszd meg a többiekkel is, amint él a rádiókapcsolat.
- Igenis, uram. Az épület további hat centit csúszott lefelé. A pillérek várható terhelési ideje egy óra.
- Utána meg baszhatom - morogta Tony.
- Szofisztikált és pontos megfogalmazás, mint mindig, uram.
A sisak maszk része is a helyére csúszott, az ellenőrző felület kék derengése megjelent a szeme előtt, és elöntötte egyfajta higgadt békesség. Tudta, hogy óriási gondjaik voltak, amik valószínűleg csak rosszabbak lesznek a percek teltével, de Vasember már bizonyított, nem egyszer. Igaz, hogy a New York-i rémálom ismét megelevenedni látszott, de legutóbb is sikerült véget vetniük neki.
A kis hang pedig ezután suttogta csak a fülébe, hogy valóban, de akkor majdnem belehalt. A kis hangot szerette volna agyontaposni, főleg mivel idegesítően hasonlított Pepper józan és tisztán csengő hangjára.
- Pepper - csúszott ki a száján a hirtelen rátámadó aggodalom, Loki ennek hallatán pedig összeszűkítette a szemét. - Lehetne, hogy az egész ufó invázió után beszéljük a territórium határokat? Nem fogom hagyni, hogy meghaljon miattam.
- Ostoba vagy, Anthony - sziszegte a másik.
- Lehet. Különben veled sem kezdtem volna ki - közölte, aztán a műhely hátsó része felé fordult, ahol egy óriási, duplafalu zsilipkapu magasodott, amin keresztül könnyedén elhagyhatta a tornyot. - Bízni akarok benned, Loki - jelentette ki, mikor egy erősebb remegés végigfutott az épületen, ami mutatta, hogy az idejük rohamos fogy. - Akarok. De ehhez te is kellesz. Legutóbb te vezetted őket ide, most pedig téged követtek. Ha nem velünk vagy, akkor…
Nyitva hagyta a mondatot. Nem kellett befejeznie, mindketten tudták, mit akart mondani. Amennyiben Loki nem segített nekik, azzal gyakorlatilag az ellenségeiket segítette, akik a történet szerint csakis miatta voltak itt. Loki százakat ölhet meg azzal, hogy nem tesz semmit. Tony pedig nem pusztán emiatt aggódott. A többiek nem fogják azt lesni, mi történik Lokival. Nem áll érdekükben.
Loki kurtán biccentett. Tony nem vette készpénznek, de ez is valami volt.
- Lekapcsolom az LS-200-at, de esküszöm, ha valami hozzád illő görénységet csinálsz, nem habozok, ahogy legutóbb sem.
Loki elvigyorodott, ami még ijesztőbbnek hatott a megvillanó lámpafényben, amit az áramingadozás okozott.
- Komolyan azt gondoltad, Anthony, hogy a kis szerkezeted eddig is bármiben meggátolt engem?
Vagyis nem. Vagyis az elejétől fogva az orránál fogva vezette. Tony nem egészen volt benne biztos, de mintha már említette volna, hogy mennyire ki nem állhatja Lokit.
- Te hazug mocsokláda.
Tony néha úgy érezte, mintha önmagával kezdett volna kapcsolatot, mikor Loki előrukkolt egy-egy újabb ütőkártyával.
---
A város első pillantásra úgy festett, mint London egy ködterhes őszi napon. Baljósló és nyálkásan ismeretlen volt, olyan helyként tetszelgett, ahova az emberek nem szívesen léptek ki, mert nem tudhatták, mi várja őket a következő szürkeségbe vesző sarkon.
Az összes utcán gomolyfelhőkként úsztak a gőzkígyók, szinte minden csatornafedél alól sűrű, fehér köd tört elő, ami egyrészt nem volt lehetséges, másrészt semmiképp sem természetes, ennek köszönhetően viszont a pánik hívatlan vendégként bukkant fel az emberek között. Az utakon az autósok araszolva vagy egyáltalán nem is haladtak, mindenhol dugók alakultak, a gyalogosok pedig értetlenül, ösztönösen a házak oldalához közelebb sétáltak.
- Láttok bármit is? - kérdezte Tony, miután megtett egy viszonylag nagy kört a belváros felett annak érdekében, hogy felmérje a terepet, de a szokatlan természeti jelenségen kívül semmi más nem keltette fel a figyelmét. Bár ennek az volt az egyetlen oka, hogy szart sem látott, és JARVIS szerint az érzékelők sem tudtak megbirkózni a köddel.
- Semmit - érkezett Steve nyugtalan válasza. - A vadászgép sem képes eloszlatni a felhőket.
- Mert ezek nem felhők - közölte nemes egyszerűséggel. - JARVIS, vegyél mintát és analizáld, amilyen hamar csak lehetséges.
- Igenis, uram. Mellesleg a torony már nyolcvankét centiméter mélyen van a földben. Tizenkilenc perc és a földszint eltűnik.
- Végül is - fújta Tony, miközben próbálta értelmezni a szeme előtt ugráló számsorokat, és latolgatni a lehetőségeiket -, kinek van szüksége főbejáratra, ha egyszer ő Vasember?
A gőz egyre csak sűrűsödött, felesleges volt arra várniuk, hogy jobbak legyenek a látási viszonyok, és minél tovább tétlenkedtek idefent, annál nagyobbra nőhettek a dolgok odalent.
- Le kell ereszkednünk a felhőréteg alá - közölte Tony.
- Nem fogom a gépet vaktában letenni, Stark - jelentette ki Barton. A hangja olykor még idegesítőbbnek tetszett, mikor igaza volt és mindezt rádión keresztül kellett Tonynak hallgatnia. - Civilek lehetnek odalent.
- Akkor szálljatok le az egyik háztetőre, és odalent találkozunk - mondta türelmetlenül. - A szőke Conan merre van?
- Mögöttünk jött - mondta Steve, és volt a hangjában egy kis bizonytalanság, ami nem sűrűn fordult elő, főleg nem éles helyzetekben. A kimondatlan kérdés, hogy merre van Thor, a következő másodpercben meg is válaszolódott, mikor a felhőkarcoló tetején, ahova Tony utasítása szerint le kellett volna szállniuk Clintéknek a vadászgéppel, felbukkant Loki.
Pár pillanattal később már Thor is ott volt mellette, valamit hevesen magyarázott a testvérének, de Loki Tonyra szegezte a pillantását.
- Ő mit keresett ott? - kérdezte Bruce idegesen.
- Erre nem érünk rá! - vágott a vita elébe Rogers, ez pedig őszintén szólva meglepte Starkot. Hogy pont ő ne használta volna ki az újabb alkalmat, hogy kioktassa… - Amennyiben Loki nem minket vagy a civil lakosságot támadja, ne foglalkozzatok vele. Tony, menj és adj nekik rádiót, hogy kapcsolatban lehessünk. Clint lerakja a gépet, addig Thor próbáljon meg kezdeni valamit ezekkel a felhőkkel. Natasha, te maradsz Pepperrel.
A Bosszúállók egyike sem kérdezett, nem is feleseltek, mindenki bólintott egyet, Tonyval egyetemben, aztán tették, amit a kapitány mondott.
- Hé, csöppség!
Thor arckifejezésből ítélve szívesen csinált volna kétdimenziós alakzatot Tony háromdimenziós fejéből, de pöröly ide vagy oda, ez a páncél viselése mellett nehezen kivitelezhető transzformáció lett volna, és ezt Stark is tudta. Úgyhogy nem félt. Megvolt ez a rossz szokása; sosem félt, mikor kellett volna.
- Szuper, hogy egymásra találtatok és dúl a la mour a viking paradicsomban, de van egy kis dolgunk.
- Ne szólj bele, fémember! - morrant rá a szőke. Loki szórakozottan pillantott hol egyikükre, hol a másikra.
Tony felvonta a szemöldökét, annak ellenére, hogy tudta, a másik ezt nem láthatta. Szerencsére a hangja zseniális módon tudta tükrözni az arckifejezését is. Évek kemény munkáját ölte bele.
- Bármiről is folyt a diskurzus, ráér később. A város veszélyben, az öcséd seggével egyetemben.
- Anthony!
Tony figyelmen kívül hagyta a mágus fenyegető, és végtelenül klisés közbeszólását.
- Tudom, hogy problémád van az mindazzal, amit Lokival csinálunk, viszont nem lehetne valahogy megoldani, hogy ezt azután rendezzük le, hogy megakadályoztuk a tornyom összedőlését, és a nyakunkon lévő földönkívüli inváziót, amikről mellesleg csak annyit tudunk, hogy megrémítik még Lokit is, és felfalták Furyt?
Tizenkét másodpercen keresztül néztek farkasszemet Thorral, mire a nagyra nőtt félisten vett egy mély levegőt az orrán keresztül, és vetett egy pillantást Lokira, aki kifejezéstelen arccal állt mellettük, még arra sem rezzent meg, hogy Tony a „rémület” érzésével gyanúsította. Aztán felsóhajtott.
- Mit akarsz, mit tegyek?
- Vesd be magad! - válaszolta azonnal Tony. Kifejezni sem tudta, mennyire megkönnyebbült. Férfiasan bevallotta magának, legutóbb, mikor összeakadt a bajsza Thorral, nem feltétlen fogadott volna magára. - Kavarj vihart, fújjon a szél, csinálj akármit, csak próbáld meg kisöpörni ezt a gőztenger a városból. Ó, és ezt rakd a füledbe - tette hozzá, közelebb lépve Thorhoz, a bal keze tenyérrel fölfelé kinyújtva. Egy aprócska, kör alakú rádió pihent ott.
Thor nem túl lelkesen, de átvette a felajánlott kommunikációs egységet, biccentett, majd leakasztotta az övéről a Mjölnirt, mielőtt a levegőbe emelkedett volna, és eltűnt a fehér, vattacukorszerű gömbfelhő egyikében.
Tony Loki felé fordult, de nem mondott semmit, ahogy a másik férfi sem, a céltalan ácsorgást viszont az utóbbi unta meg először. Eltűnt a szeme elől, Tony mindössze a nem olyan messze felvillanó zöld fényből sejtette, hogy merre.
- Hogy Óz vakargasson szemölcsöt a hátadról - morogta.
Tony a ház széléhez sétált, a beton ropogott a léptei alatt, aztán gondolkodás nélkül leugrott a peremről.
Amint leért az utcára odalent, hökkent kis nyögés hagyta el az ajkait, amint körbenézett. A talajszint felett egyáltalán nem uralkodott a gőz, sőt, két méterrel a milliomos feje fölött kezdődött a sűrű massza, alatta teljesen tisztának tűnt a levegő - viszont nem látott senkit. Az egész utca kihalt volt, elhagyott, még járó motorú autók, eldöntött biciklik, az épületek üvegein keresztül sem tükröződött egyetlen arc sem.
Nagyon rossz érzése támadt.
- JARVIS, van már eredménye az elemzésnek?
- Még nincs, uram. Úgy néz ki, az anyag szerkezetét felépítő atomok nem találhatóak meg a Földön.
Tony összeráncolta a homlokát, miközben tovább elsétált a kereszteződésig, ahol legutóbb még azzal a felfuvalkodott brokkolival küzdöttek. Azóta szépen felújították az összes utcát, és bár sejtette, hogy most megint kicsit átrendezésre fog kerülni a környék, azért csodálta a munkások tempóját. Ennek ellenére sem volt egyszerű úgy értékelni a látványt, hogy Manhattan közepe úgy festett, mint egy kísértetváros. Azóta nem lehettek ennyire üresek ezek az utcák, hogy megalapították a várost 1624-ben.
- És mégis megmarad a mi bolygónk által biztosított környezeti viszonyok mellett?
- Úgy néz ki.
- Zseniális. A torony helyzete?
- Még hat perc a földszint elsüllyedéséig.
Már éppen kitört belőle egy cifra jelzőkkel teletűzdelt mondat reagálásként, mikor egyszer csak bekapcsolódott a beszélgetésbe Natasha hangja.
- Tony, Thornak sikerült kitakarítani egy részen a gőzt, és lesz egy kis problémánk.
- Csak egy? - nevetett fel a férfi. - Ez már egy remek hír, drágám.
- Az aszfalt végig beszakadt azon a vonalon, ahol a szivárgó csatornák vannak, és a résből folyamatosan áramlik ki a gőz. Több jön elő, mint amennyit Thor képes eltakarítani - mondta a kémnő sztoikusan, ahogy szokta. A legjobb és legrosszabb híreket is képes volt ugyanolyan hangszínen előadni, ez pedig valahol ámulatba ejtette Tonyt.
- Mindjárt utánanézek, két utcával arrébb vagyok. Barton és a Kapitány jelentkeztek már?
- Még nem, egyelőre próbálnak lejutni az utcára. Bruce itt maradt velem, még nem akar beleavatkozni.
- Helyes. - Végre átért a sarkon, úgyhogy a levegőbe emelkedett, hogy a maradék utat repülve tegye meg a pontig, amiről Natasha beszélt. - Lokit láttad valamerre?
- Nem - válaszolta röviden és tömören.
- Összeszedettek vagyunk, mint mindig - mormogta. Mint egy láda legó, legalább annyira. - Nem látok egyetlen embert sem. Hova tűnt a lakosság? Steve szólt a nemzeti gárdának, hogy vigyék őket biztonságos helyre?
- Nem szóltam nekik - válaszolta Rogers váratlanul. - Próbáltam most felvenni velük a kapcsolatot… - Hangos csattanás hangja szűrődött az éterbe, mintha egy lakat tört volna el. - … De senki sem válaszolt.
- Bögyös! - mondta némi gondolkodás után Tony, miközben ismét leereszkedett az aszfaltra. Megérkezett ahhoz az árokhoz, amiről a nő beszélt, és ami legalább négy méter széles, de többszörösen mély lehetett, legalábbis első ránézésre. - Add át egy pillanatra Peppert.
Natasha nem értékelhette a megnevezést, de egy szót sem szólt, a következő percben pedig felhangzott a milliomos exének bizonytalan hangja.
- Lehet, hogy nem ma kellett volna átjönnöm azokkal a szerződésekkel.
- Okos nő vagy, többek közt ezért is bírtad ki velem - ismerte el Tony, felmérve, hogy vajon mekkorát fog esni, ha beleugrik a lyukba. - Figyelj, neked vannak kapcsolataid a médiával. Tudnunk kell, hogy mi folyik a város külső részeiben is. Van nálad mobil?
- Persze, de…
- Hívd fel minden ismerősödet, és mondd meg, hogy az évszázad kibaszott hírét szerezhetik meg maguknak. Mondd, hogy a Bosszúállók is megint mind itt vannak, és… - Elgondolkozott. Tony szeretett kockáztatni, de általában, mikor ezt tette, csak saját károkat okozott vele. Mint mikor előre megírt beszédet kellett felolvasnia, és ehelyett mégis úgy döntött, hogy kitálal az egész világ előtt arról, hogy ő Vasember. Ezúttal mások is vele üthették a bokájukat. - És Loki is.
- Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? - Pepper nem volt benne biztos, Tony ezt odáig érezte, ahol ő állt.
- Igen. Nem. Passz. Mindenesetre csináld, és tudj meg a médiából minél többet. Jó lenne tudni, hogy mekkora területet érint ez a szellemjárás.
Mielőtt a nő reagálhatott volna, Tony beleugrott a beszakadt árokba, és döbbenten konstatálta, hogy legalább tizenöt méterrel lehetett a felszín alatt, mire szilárd talajt ért. Gyakorlatilag odáig már a fény sem ért le teljesen, ahol ő volt, és térdig érő vízben gázolt. A téglával vagy betonnal burkolt falak több helyen átszakadt, sár és folyamatosan szivárgó víz ömlött át ennek köszönhetően ebbe a csatornába. Néhol vezetékeket is látott himbálózni a sötétben, amiknek a vége fel-felszikrázott a gőztenger alatt, ami csak a plafon közelében áramlott egyre az óriási lyuk felé.
- JARVIS, jelentést! - kérte, és a hangja még a sisakon keresztül is visszhangot vert odalent, ahogy haladt előre a vízben, a vállrészre szerelt reflektorral, pedig igyekezett minél többet megvilágítani a lyukból, amiben haladt.
- Már csak két perc és a teljes földszint a föld alá kerül. Az elemzés szerint pedig az anyag, amit analizálásra kért, uram, szerkezetileg a szén-dioxidhoz hasonlít a leginkább, mikor a szilárd formája hőenergiát vesz fel.
- Vagyis, mint a szárazjég - hümmögött Tony.
Valahogy nem állt össze ez az egész. Mi értelme volt elsüllyeszteni a tornyát? Mi értelme volt gőzzel elárasztani a várost? Mi értelme volt annak, hogy létrehozták ezt a majdnem összefüggő árkot? Hova tűnt el New York lakosságának egy nyolcad része hirtelen? A milliomost leginkább az zavarta, hogy ez az egész túlzottan megtervezett volt, és nem tudták, hova vezetni a szálak. Pontosabban tudták, hiszen Loki maga mondta, hogy…
- Loki - torpant meg. Hát persze. Loki.
Még szinte az elhatározás sem fészkelt be a fejébe, mikor egyszer csak kimozdult a lába alól a talaj, és egy hökkent „Hoppá!” nyögés kíséretében elvágódott, teljesen elmerülve a vízben. A páncélba nem jutott be ugyan egy csepp sem, amiatt sem kellett aggódnia, hogy megfullad a levegőhiánytól, viszont hosszasan akkor sem tudott volna ott maradni, mert nem működtek az érzékelői és a páncél sem bírta örökké, viszont mikor megpróbált felkelni, mindkét karja kicsúszott maga alól.
- Mi a franc? JARVIS, valami nincs-
A mocskos vízben nem látta, mindössze érezte, hogy mindkét csuklójára, a páncél derekára, és a lábaira is rátekeredik valami. Valami vastag és erős. Nyikorgott a szorítás alatt a fém, és a kijelzők is azt mutatták, hogy a borítás megrepedt.
A B lehetőség a rakéták bevetése lett volna, de ideje sem maradt rá, mert ami elkapta, azzal a lendülettel fel is rántotta a földről, és elsőként nekicsapódott a plafonnak, aztán egy nagyobb csobbanással visszaesett le. Még éppen sikerült meglátnia egy ugyanolyan indás óriásparadicsomot, ami legutóbb is majdhogynem helyben hagyta, aztán a feje fölött megroppant a betonozott alagút.
- Ha ezt túlélem, talán megtérek, és erkölcsös életet fogok élni - motyogta az orra alatt, és JARVIS is mondott neki valamit, de már nem hallotta, mert az egész alagút a fejére omlott.
előző | következő