Andy Weir: A marsi
Az utóbbi időben szinte csak jó könyvek kerülnek a kezembe. Nem sokkal ez előtt a Madarak a dobozban , ami magával ragadott a világával és a női főszereplőjével. Most A marsival jártam ugyanígy, csak itt meg a férfi főszereplő egyedi stílusa volt az, ami lenyűgözött. Határozottan beléptem a képzeletbeli Mark Watney rajongói klubba. :)
Amikor az ember felnéz az égre, nem igazán azon gondolkodik, hogy milyen veszélyeket rejt, hanem, hogy milyen szépen csillog. Valahogy én is így voltam ezzel ennek a könyvnek az elolvasásáig, ami azzal a gondolattal játszik el, mi történik, amikor az ember eljut egy másik bolygóra, méghozzá ennek minden lehetséges hátulütőjét felsorakoztatva.
Az alapötletből kiindulva, arra számítottam, hogy kemény drámát kapok, mert a helyzet adta magát, ehhez képest egy humoros kalandregény elevenedett meg a lapokon, ami elsodorja az olvasót egészen a Mars vörös homokjáig, hogy együtt élje át a kalandokat Watneyval.
Kimagasló könyvélmény, az utobbi időben ez volt az egyik könyv, amit alig tudtam letenni, ami leginkább az író közvetlen, egyedi stílusának és főszereplő világlátásának köszönhető.
Mark Watney pedig nem keseredik el egy ilyen lehetetlen szituációban sem, hanem kihozza a lehetőségeiből a legjobbat. Néhány apróbb kesergést leszámítva vidám és pozitív, pedig egyedül van egy kietlen, veszélyes bolygón, ami mint többször hangoztatja is az ellensége és ki akarja nyírni. Ám Mark dacol vele, nem is akár hogy. Még növényt is termesz a marsi földből meg egy kis fekáliából létrehozott táptalajon, ami egész kis krupli farmot eredményez :) Nagyon jól kijött ebben a momentumban a "Mutasdd, ne mondd!" elv, mert a kruplifarmjának nevelgetése és a mindennapi problémáinak megoldása közben megismerjük Watney személyiségét, a cselekedetei mesélnek róla, nem pedig a külső-, belsőtulajdonságainak a direkt leírásai.
És ez igaz a történetre végig, a cselehedeteik alapján ismerjük meg a karaktereket, nem unalmas leírásokból. Így ugyan nem mélyíti el őket, nem mély drámai hősök, de minden kiderül róluk, ami a történethez kell, sőt ezenkívül érdekes apró részletek is helyet kapnak, amik talán egy direkt karakterleírásból kimaradnának. Én nagyon élveztem a karakterek ilyen megismerését.
Viszont, amit a karaktereknél nem hiányoltam, az hiányzott a leírásokból. A terek, helyek, helyszí
nek részletesebb leírására jobban kíváncsi lettem volna, de az író inkább a párbeszédekre, cselekményre fektette a hangsúlyt. Így ugyan egyedibben tudtam elképzelni a helyszíneket, de kíváncsi lettem volna arra, hogy az író hogyan képzeli el őket. Bár olvasás közben ez annyira nem zavart, csak így utólag gondolkoztam el róla.
Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet annak ellenére is, hogy elég sok tudományos leírást tartalmaz, viszont ez ne riasszon el senkit, mert nagyon közérthetően ír le mindent az író. A legjobban az tetszett, hogy a NASA különleges világába is be
tekintést nyerhettünk a könyv által, ami engem mindig is érdekelt. Érdekes emberek ezek az űrmániások :)
Amikor az ember felnéz az égre, nem igazán azon gondolkodik, hogy milyen veszélyeket rejt, hanem, hogy milyen szépen csillog. Valahogy én is így voltam ezzel ennek a könyvnek az elolvasásáig, ami azzal a gondolattal játszik el, mi történik, amikor az ember eljut egy másik bolygóra, méghozzá ennek minden lehetséges hátulütőjét felsorakoztatva.
Az alapötletből kiindulva, arra számítottam, hogy kemény drámát kapok, mert a helyzet adta magát, ehhez képest egy humoros kalandregény elevenedett meg a lapokon, ami elsodorja az olvasót egészen a Mars vörös homokjáig, hogy együtt élje át a kalandokat Watneyval.
Kimagasló könyvélmény, az utobbi időben ez volt az egyik könyv, amit alig tudtam letenni, ami leginkább az író közvetlen, egyedi stílusának és főszereplő világlátásának köszönhető.
Mark Watney pedig nem keseredik el egy ilyen lehetetlen szituációban sem, hanem kihozza a lehetőségeiből a legjobbat. Néhány apróbb kesergést leszámítva vidám és pozitív, pedig egyedül van egy kietlen, veszélyes bolygón, ami mint többször hangoztatja is az ellensége és ki akarja nyírni. Ám Mark dacol vele, nem is akár hogy. Még növényt is termesz a marsi földből meg egy kis fekáliából létrehozott táptalajon, ami egész kis krupli farmot eredményez :) Nagyon jól kijött ebben a momentumban a "Mutasdd, ne mondd!" elv, mert a kruplifarmjának nevelgetése és a mindennapi problémáinak megoldása közben megismerjük Watney személyiségét, a cselekedetei mesélnek róla, nem pedig a külső-, belsőtulajdonságainak a direkt leírásai.
És ez igaz a történetre végig, a cselehedeteik alapján ismerjük meg a karaktereket, nem unalmas leírásokból. Így ugyan nem mélyíti el őket, nem mély drámai hősök, de minden kiderül róluk, ami a történethez kell, sőt ezenkívül érdekes apró részletek is helyet kapnak, amik talán egy direkt karakterleírásból kimaradnának. Én nagyon élveztem a karakterek ilyen megismerését.
Viszont, amit a karaktereknél nem hiányoltam, az hiányzott a leírásokból. A terek, helyek, helyszí
nek részletesebb leírására jobban kíváncsi lettem volna, de az író inkább a párbeszédekre, cselekményre fektette a hangsúlyt. Így ugyan egyedibben tudtam elképzelni a helyszíneket, de kíváncsi lettem volna arra, hogy az író hogyan képzeli el őket. Bár olvasás közben ez annyira nem zavart, csak így utólag gondolkoztam el róla.
Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet annak ellenére is, hogy elég sok tudományos leírást tartalmaz, viszont ez ne riasszon el senkit, mert nagyon közérthetően ír le mindent az író. A legjobban az tetszett, hogy a NASA különleges világába is be
tekintést nyerhettünk a könyv által, ami engem mindig is érdekelt. Érdekes emberek ezek az űrmániások :)