Boldog új évet!
Végre kész vagyok a kis történettel, amit újév alkalmából írtam :) Lady, a vers az most nem jött össze, de helyette itt van ez a ficc! Remélem mindenki tetszését elnyeri, már vagy három napja csak ezen dolgoztam! Kommentet elfogadok!
Cím: Boldog új évet!
Fandom: kivételesen saját :)
Műfaj: f/f kapcsolat, romantic
Korhatár: PG-13
Szavak: kb. 3700
Megjegyzés: Ajánlom mindenkinek, boldog új évet drágáim! :3
December 31-e hamarabb eljött, mint hittem volna. Ennek pedig egyáltalán nem örültem.
Az eddigi szilvesztereim többsége baromi gázul sült el, hála annak a kedvezőtlen tulajdonságomnak, hogy nem bírom az alkoholt. Nem telt el még úgy újév napja, hogy ne csináltam volna valami baromságot. Csakhogy említsek egyet, három évvel ezelőtt kiugrottam a földszinti ablakon - miközben az be volt zárva. Az volt a legfájdalmasabb élményem eddig, de a tavalyi buli akkor is viszi a pálmát. Még most is átkozom magamat, ha eszembe jut. Végül is, csak akkor tudta meg a fél város, hogy Aaron Voltowsky, azaz szerény személyem meleg. Elég illuminált állapotban voltam, emellett pedig rettentően szerelmes. A probléma csak annyi volt, hogy a legjobb barátomba voltam belezúgva, aki viszont totál hetero. Szóval először mindenki jót szórakozott rajtam, de amikor lesmároltam Dave-et az arcukra fagyott a mosoly. Mondanom sem kell, hogy melegségem híre elriasztotta tőlem azokat is, akiket közeli barátnak hittem. Dave ugyan megbocsátott, de ő is inkább került engem ezután. Tehát tök jól kezdtem el ezt az évet.
Épp a havas főtéren sétálgattam, miközben ezeken a dolgokon merengtem. Ugyan megfogadtam, hogy ezen a szilveszteren nem csinálok magamból hülyét, feleslegesen tettem, mivel nem hívtak sehova. Dave még arra is lusta volt, hogy boldog karácsonyt kívánjon nekem, Ray és a többiek pedig a barátnőikkel töltötték az ünnepeket. Legalábbis nekem ezt adták be, de tudtam, hogy megint kibéreltek valami drága kócerájt, hogy egy rohadt nagyot bulizzanak. Ezúttal nélkülem.
Felsóhajtottam. Annyira magányosnak és szánalmasnak éreztem magam, hogy tökéletesen illet rám a „Joke” becenév. Egy apró mosoly jelent meg az arcomon. Mennyire utáltam ezt a gúnynevet, de most ölni tudtam volna azért, hogy újra hallhassam.
„Nézz magadra, nem vagy más, csak egy vicc.”
Ez volt az egyik első mondat, amit a nagy Joe Sanders szájából hallottam. Fájó volt bevallani, de jobban hiányoztak a férfi erős karjai, mint valaha. A kiállhatatlan és undok személyisége ellenére, ő volt az egyetlen, aki az utóbbi évben emberszámba vett. Egy hónapja viszont őt se láttam, azt mondta üzleti útra megy.
Gondolataimból a tűzijátékok fénye rázott fel. A városban minden szilveszter így kezdődött, habár ez volt az első alkalom, hogy eljöttem megnézni. Ámulattal figyeltem a színes jelenségeket az égen, nem gondoltam volna, hogy ez ilyen gyönyörű lehet.
Pont a legnagyobb rakéták repültek fel, amikor megrezzent a telefonom. Biztos megint a nővérem az, gondoltam bosszúsan. Legnagyobb meglepetésemre viszont egy ismeretlen számtól jött sms. Izgatottan nyomtam meg az „olvasás” gombot.
„Rég találkoztunk, kisfiú. Gyere a Veritasba és kérd a 406-os szobát. Várlak. Joe.”
A szívem hatalmasat dobbant, sőt még annál is nagyobbat, ha ez lehetséges. Joe visszajött a városba? Ez túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. Körülbelül egy hónapja nem jártam a Veritasban, pedig akár minden nap kiszolgáltak volna ingyen. Joe ugyanis a szállodalánc tulajdonosa. Románcunk persze hamar kiderült az alkalmazottak körében, engem már csak úgy fogadnak ott, mint egy régi barátot. Az egész azonban mit sem ér, ha egyedül kell ott lennem a szőke férfi nélkül. De most végre visszatért!
Örömtáncot lejtve rohantam ki a tűzijátékot bámuló embertömegből, majd úgy szedtem a lábam, mint még soha. A hotel nem volt messze, tekintélyes helyet foglalt el a város szívében. Én mégis úgy éreztem kilométerek választanak el tőle.
Mikor odaértem hangos zene hallatszott az alagsorból, mivel ott volt a hotel bálterme. Hirdetésekben olvastam róla, hogy hatalmas bulit rendeznek újév alkalmából, de most nem is ez foglalkoztatott. Szinte beszáguldottam a díszes ajtón, és már láttam is a recepciós vigyorgó arcát.
- Rég láttunk már, kis rocker! - üdvözölt Gina a szokásos modorban, én pedig annyira izgatott voltam, hogy még fel sem háborodtam a megszólításon. - Tessék, itt a kulcs - nyomta a kezembe a 406-os szoba kulcskártyáját, mielőtt én még bármit is mondhattam volna.
- Köszi! Majd beszélünk - hadartam, miközben egyik kezemmel arcomba lógó hajtincseimet simítottam hátra, a másikkal pedig a kezembe vettem a kártyát. Ezután már sokkal nyugodtabb lépésekkel mentem a lifthez. Nem akartam, hogy Gina vagy bármelyik itt dolgozó lássa mennyire izgatott vagyok.
Amikor felértem végre és megtaláltam a 406-os szobát, hirtelen ledermedtem. Mit fogok mondani Joe-nak, ha meglátom? Hisz legutóbbi beszélgetésünk során épp elküldtem a francba. Bár mikor nem küldtem el a francba? Ezt átgondolva egy mosoly futott át sápadt arcomon. Nem is gondolkodtam tovább, behelyeztem a nyílásba a kártyát, majd egy prüttyögés után már ki is nyílt az ajtó.
Hihetetlen látvány fogadott. Mindig is tudtam, hogy Joe fantáziája határtalan, de ez még a legvadabb álmaimat is felülszárnyalta. Fekete és bordóvörös falak, jacuzzi beépített tévével, sarokasztal gyümölcstállal, egy hatalmas nagy bőrdívány modern üvegasztallal és egy hatalmas síkképernyős tévé játékkonzolokkal. És mindez a szoba nappalijában. A hálószobáról pedig inkább nem is beszélek, mert túl szép ahhoz, hogy szavakba tudjam önteni. Mindez ámulatba ejtett, de a kérdés, hogy hol van Joe?
Ekkor egy kis csomagot pillantottam meg az egyik fotelben, melyre az volt ráírva, hogy „Joke”. Fintorogva bontottam ki. A csomagban egy csodálatos fekete-szürke csíkos ing és hozzá illő fekete nadrág volt vörös nyakkendővel. Mellékletként pedig találtam egy kis lapot: „Remélem jól fogsz benne kinézni. Vedd fel és gyere le a bálterembe.”
Nem is Joe lenne. Mindenesetre nagyon szépek voltak a ruhák, és tökéletesen passzoltak rám. A nyakkendőt ugyan nem vettem fel, mert egyszerűen nem bírom. Utoljára a nővérem diplomaosztóján erőltettek rám egyet, akkor is úgy éreztem magam, mint egy pingvin.
Szerintem az összhatás így is tökéletes volt, a hajamat még kicsit megigazítottam, majd mit sem sejtve elindultam a bálterem felé.
***
Nos, amilyen tökéletesnek képzeltem el az este további részét, annyira nem jöttek be a számításaim. A hatalmas csarnokba belépve ugyan nagyon jó hangulat és zene fogadott, de az emberek akiket megláttam, már egyáltalán nem voltak nekem szimpatikusak. Hihetetlenül ideges lettem.
- Helló, Ray! Látom nagyon jó a buli a barátnőddel! - léptem oda a velem egykorú társasághoz, akik megrezzentek a hangom hallatán. Számítottam rá, hogy valami nagy helyen fognak bulizni, de akkor is dühített, hogy pont itt, a Veritasban.
- Ó, Aaron! Tudod nem úgy alakultak a dolgok. Én igazán akartam neked szólni, de nem volt pénzem, szóval… - habogta nekem Ray, miközben kezével ide-oda hadonászott. A társaságban volt még Dave is, aki csak lesütve szemeit kortyolgatta a Martini koktélját. Ebben a pillanatban legszívesebben a képébe borítottam volna azt az édes szart.
- Figyelj, nekem nem kell megmagyarázni. Rohadt bunkók vagytok, ez a lényeg - mindezt olyan kimérten és gúnyosan mondtam nekik, hogy szinte láttam, ahogy megy fel bennük a pumpa. De nem érdekelt. Basztak engem felhívni egész szünetben, aztán meg képesek voltak idetolni a pofájukat, ebbe a hotelbe. Nem mintha tudtak volna rólam és Joe-ról, de ez most rohadtul idegesített.
- Mi vagyunk a rohadt bunkók? Tudod, csak nem akarok újév napján arra felébredni, hogy te éppen cumizol, kicsi csillag - szólalt meg Jeremy is, aki több mint egy éve még szintén nagyon jó barátom volt. Most nem láttam mást a szemében csak gyűlöletet és megvetést. Erre a kijelentésre körülbelül ő is hasonlót láthatott az én tekintetemben.
- Jeremy, én… - kezdtem bele ökölbe rándult kézzel, mire Dave letette az italát és a vállamra helyezte a tenyerét. Hihetetlenkedve fordultam hozzá, de ő nem nézett a szemembe.
- Aaron. Kérlek. - szólalt meg azon a nyugalmas, lágy hangján. Tudtam, hogy ő is utál engem, és már nem is voltam belé szerelmes, de valahol mélyen még mindig nagyon fájt.
- David, te csak ne…
- Aaron - nem hagyta, hogy befejezzem. - Tudom, hogy ez neked nagyon szar, meg minden, de fogadd el - ebben a pillanatban felnézett rám, én pedig meglepődtem. Nem gyűlölet volt a szemeiben, egyáltalán nem. Ez a tekintet viszont belehasított a szívembe. Ez szánalom volt. Színtiszta szánalom. - Fogadd el, hogy többé nem vagyunk barátok...
Arrébb löktem a kezét, és pár lépést hátráltam. A testem remegett a dühtől, vagyis azt hittem attól. Mindnyájan helyeseltek Dave kijelentésére, én pedig úgy éreztem nem tudok beszélni. Vissza akartam szólni nagyon csúnyákat, de nem tudtam. Pedig ott volt a nyelvemen a válasz. Végül egy szó nélkül elsétáltam tőlük. Fogalmam sincs miért, a testem magától cselekedett. Csak arra emlékszem, hogy hirtelen minden nagyon homályos lett…
Fogadd el, hogy többé nem vagyunk barátok.
Már rég tisztában voltam vele, hogy nem vagyunk barátok, akkor ez most miért fájt ennyire? Az egyik asztalnál ültem, miközben éreztem, hogy folynak a könnyeim. Fasza. Már csak ez hiányzott nekem, hogy bőgjek. Ettől nagyobb buzi már úgyse leszek a szemükben, nemde? Gratulálok Voltowsky. Már épp teljes önsajnálatba kezdtem, amikor elém dobtak egy zsebkendőt.
- Ne légy szánalmas, mindenki téged néz - hallottam magam mögül, és egy pillanat alatt elzáródtak a könnycsatornáim. Egy gyors mozdulattal megfordultam, majd szembetaláltam magam a férfival, aki talán még hozhat egy kis boldogságot az életembe.
- Joe!! - kiáltottam fel örömtelien, majd úgy a nyakába ugrottam, hogy aki eddig nem nézett engem a bőgés miatt, az is felénk fordult. Szőke barátomat ez persze egyáltalán nem zavarta, magasról tett az emberek véleményére.
- Te kis pisis, ennyire hiányoztam? - suttogta gúnyosan a fülembe, ezzel ellentétben úgy szorított, hogy minden porcikám beleremegett. Az a kellemes parfümillat ismét teljesen rabul ejtett, ami az öltönyéből áradt.
- Menj a francba, te állat - válaszoltam vigyorogva, majd amikor szétváltunk alaposan végigmértem. Nem változott semmit. Ugyanolyan elegáns, borzas hajú és borostás volt, mint mindig. De elképesztően jól nézett ki. Sosem értettem, hogy mit eszik egy olyan egyszerű srácon, mint én.
- Látom a kisfiúnak megmaradt a modora, már féltem, hogy egy bőgőmasina miatt utaztam több száz kilométert - nézett rám ördögien, de én akkor is láttam azt az elégedett mosolyt a szája szélén. Tetszett neki, hogy felvettem az általa vett ruhát. Habár nem mondta, de a szemei mindent elárultak. Ekkor viszont teljesen megkeményedett. - Mi adott okot a sírásra? Légy szíves ne hazudj.
Az arcomra fagyott a mosoly. Épp a tökéletes hazugságon gondolkodtam, de Joe túl jól ismert. Egy szavamból rájött, hogy az igazat mondom-e vagy sem. Így inkább nem mondtam semmit, csak az ujjammal a nem messze álló csoport felé böktem. A férfi arca idegbe rándult. Jól ismerte a Dave-es sztorit, hisz az volt az egyik legelső történet, amit megosztottam vele. Joe az első pillanattól fogva gyűlölte a volt baráti társaságomat.
- Rontsam el a szilveszter estjüket? Csak egy szavadba kerül, bogaram - fordult vissza hozzám, majd megsimította a hajamat. A mellettem üllő idősebb nő majdnem rosszul lett a jelenettől, engem viszont a kedves jelző döbbentett meg. Joe kék szemei olyan áthatóan néztek rám, hogyha nem bámult volna mindenki, megcsókoltam volna. Ezt viszont nem mertem bevállalni.
- Hagyd őket, nem kell, hogy téged is utáljanak - mondtam mosolyogva.
Joe nem volt olyan bátortalan, mint én. Elővette azt a sajátos vigyorát, majd közelebb hajolt. Éreztem, hogy elvörösödök, pedig nem ez volt az első alkalom. Mégis olyan hatással volt rám ez a férfi, hogy én magam sem hittem el. Ajkai gyengéden simultak a sajátomhoz, én pedig utat adtam neki. Vad és követelőző csók volt, mégis érzelmes. Csak most tudatosult bennem, hogy mennyire hiányzott ez nekem.
- Ha rólad van szó, nem érdekel, hogy utálnak-e vagy sem - suttogta érzékien a fülembe, mikor szétváltunk. Mély hangja teljesen megbabonázott, észre sem vettem, hogy a távolból kerek szemekkel bámulnak.
- Mr. Sanders, Mr. Sanders - rohant hozzánk az egyik pincérlány, akit nem régen vehettek fel, mert nem ismertem. Arca piros volt, minden bizonnyal ő is tanúja volt az előző jelenetnek. Úristen. Most esett le, hogy Joe ezzel mindenki számára egyértelművé tette, hogy meleg. Ezt azért nem képzeltem volna, hogy megteszi. A szívem a torkomban dobogott, nem is hallottam, hogy miről beszél Joe a pincérlánnyal.
- Aaron, sajnos most mennem kell. Később találkozunk, ne feledd egy tánc csak a tiéd. Várj meg! - kacsintott rám, majd ismét egy csókot nyomott a számra. A nő, aki mellettünk volt immár tíz hellyel arrébb ült. De már ez sem tudott érdekelni. Fülig érő vigyorral ültem vissza a székemre, és hagytam, hogy mindenki megbámuljon. Igen, én vagyok Joe Vincent Sanders szerelme, jól nézzetek meg, seggfejek.
***
Körülbelül 11 óra lehetett. Pontosan 1 órája ültem már azon a rohadt széken, és kezdtem nagyon-nagyon ideges lenni. Ez alatt az egy óra alatt többen odajöttek hozzám, hogy kérdezgessenek engem Joe-ról. Én persze udvariasan leráztam mindenkit, de volt egy szőke plázacicákból álló társaság, akik nagyon nem akartak lekopni. Végig arról fecsegtek, hogy mennyire tetszik nekik Joe, és hogy mennyire igazságtalan, hogy meleg. Én türelmesen vártam, hogy mikor mennek már el, de egyszer csak nagyon elegem lett. Az egyik csaj azt mondta, hogy Joe micsoda pedofil, hogy egy nála 11 évvel fiatalabb sráccal kezd ki. Ez volt az a pont, hogy felálltam az asztaltól.
- De gondolom az egyáltalán nem lenne pedofilság, ha veled járna - szóltam vissza a csajszinak, akiről tudtam, hogy évfolyamtársak vagyunk. Erre fülvégig elvörösödött, és bocsánatot kért. Engem persze nem nagyon hatott meg, szépen faképnél hagytam a társaságot és odamentem az italos asztalhoz. Úgy gondoltam egy pohár koktéltól - vagy mi volt az a piros lötty - nem megyek a falnak.
Épp idegesen iszogattam a piros vackot, amikor mellettem termett Jeremy. Ahogy végignéztem rajta már nem nagyon volt magánál, különben a közelembe se férkőzött volna. Beletelt neki pár másodpercbe, hogy felfogja, én vagyok az.
- Na mi van, hülyebuzi? - nézett rám üveges szemekkel, én meg nagyon türtőztettem magam, hogy ne húzzak be neki. - Látom egyedül hagyott a pasid, hahaha - úgy felröhögött, hogy láttam az összevissza álló fogazatát. Gusztustalan látvány volt.
- Jeremy. Én ma már egyszer majdnem szétvertelek, és ezúttal nem lesz itt Dave, hogy megállítson - próbáltam elővenni a legszúrósabb tekintetemet. - Én a helyedben azzal törődnék, hogy minden haverodnak sikerült találnia egy táncpartnert, csak neked nem.
Ezzel kicsit túllőttem a célon, de ez volt az igazság. Rayék már vagy egy fél órája becsajoztak, Jeremy volt az egyetlen, aki egyedül verte magát a táncparketten. Gondolom megunta, hogy nem tud befűzni senkit, ezért jött ismét az italos pulthoz. Ha nincs csaj, jó a pia.
- Te kis nyomorék, nem tudod hol a határ, mi? - ragadta meg az ingemet, amire mellesleg egész este vigyáztam, hogy ne piszkoljam össze.
- Inkább te nem tudod, úgy bűzlesz, mint egy disznó - hessegettem el a felém áradó alkoholszagot, mire Jeremy nekivágott a koktélokkal teli asztalnak. Mondanom sem kell, az asztal tartalma az ingemre került, ez pedig olyan mértékben felbaszott, hogy feltápászkodtam, majd nekirontottam egykori jóbarátomnak.
Mivel nagyon sokan táncoltak és nagyon jó hangulat alakult ki az idő folyamán, így nem nagyon vették észre a mi kis magánakciónkat. Ez pedig nekem csak jó volt. Jeremy egy pillanat alatt a földre vágódott, az egész jelenet olyan volt, mint amikor eldől egy zsák. Egy nagyon súlyos zsák. Jeremy hangosat nyögött, ahogy megérezte az öklömet az arcán.
- Tudod ki az anyáddal szórakozz! - húztam be neki balról majd jobbról, ő pedig próbált védekezni, de nem nagyon tudott. Totál részeg volt szerencsétlen. Talán kicsit túlzásba vittem az ütlegelést, de hihetetlen ideges voltam. Már folyt az orra vérre, amikor odaszaladt egy nagyobb darab férfi és leszedett róla.
- Fiam, teljesen megőrültél? Még egyet beléütsz, ez itt hal szörnyet! - mordult rám ijedten, én pedig kiszabadítottam magam a fogásából.
- Jól van, hagyjon békén. Megérdemelte - sóhajtoztam még az indulat hevétől, majd hátrasimítottam arcomba lógó hajamat. Gyűlölettel néztem rá Jeremyre, aki csak szaporán szedte a levegőt, miközben megállíthatatlanul folyt a vére.
- Ki fogod fizetni az inget - mondtam neki ridegen, majd otthagytam. A távolból láttam, hogy Dave odarohan és felsegíti…
***
Nem hazudtoltam meg magamat. Ismét sikerült csinálnom valami hülyeséget, és még nem is ütött éjfélt az óra. Éreztem, ahogy az ing nedvesen tapad a hátamra, ez pedig elég kellemetlen érzés volt a szélfúvásban. Kint sétáltam a hotel parkolójában. Tudtam, hogyha bent maradok sikerül összeverekednem a banda többi tagjával is. Ami nem nekem lett volna gond, hanem nekik.
Sétálgattam még egy kicsit, majd amikor lenyugodtam visszamentem a 406-os szobába. Joe hiába ígérte meg, tudtam, hogy úgyse fog egyhamar visszajönni a bálterembe. Utáltam, hogy mindig elfoglalt és hogy mindig elszakítanak minket a kötelességek. A luxusszobába visszatérve levettem az inget, aminek csak most láttam a címkéjét: Gucci. Anyám. Tönkretettem egy több száz dolláros cuccot, csodálatos. Szinte égett a képem, amikor visszavettem az én 15 dolláros, agyonmosott pulcsimat.
De már nem tudtam mit tenni. Ismét úrrá lett rajtam a magányosság. Unalmamban bekapcsoltam a hatalmas plazmatévét, de még nevetni sem tudtam a szilveszteri műsoron. Tíz percig ücsörögtem fapofával, amikor szirénázásra lettem figyelmes.
Mi a fene? Gondoltam csodálkozva, majd kinéztem az ablakon. Egy rendőrautó állt a parkolóban, melyből két öregebb pasi szállt ki. Ekkor megjelent Joe is, hogy kezet fogjon velük. Hm... Erre kíváncsi voltam. Nem is vártam tovább, felkaptam a sportcipőmet és már száguldottam is lefelé.
Amikor leértem a hotel elé, Joe vidáman szívta a cigarettáját és nagyon elégedettnek tűnt. Odafutottam hozzá, mire még ragyogóbb lett az arca.
- Mi történt? - kérdeztem kezeimet keresztbe téve, mert a nagy sietségben még a kabátomat is fent hagytam. Szőke barátom nem válaszolt, csak tovább pöfékelt. Ekkor kivágódott a hotel ajtaja. Billiárdgolyó méretűre nőttek a szemeim, amikor megláttam Rayt, Jeremyt, Dave-t és a banda többi tagját levánszorogni a lépcsőkön.
- De biztos úr, én nem is ittam, én nem is ittam! - habogta Ray, miközben nem vette észre az utolsó lépcsőfokot és kivágódott a kavicsos útra.
- Majd magyarázd meg édesanyádnak az őrsön - válaszolt neki az egyik kövér férfi, majd felhúzta a földről. A többiek is eléggé imbolyogva meneteltek a kocsihoz. Persze egyből észrevettek engem, Dave csodák csodájára még hozzám is szólt.
- Nem beszélnél a pasiddal az érdekünkben? - nézett rám segélykérően, de nem tudott meghatni. Ő is tudta, hogy csak egy szavamba kerül és Joe elintézi nekik a dolgot. De nem tettem meg. Ugyanolyan szánalommal néztem rá, mint ahogy ő rám a bálteremben.
- Bocsáss meg David, már nem vagyunk barátok.
A srác arca olyan fehér lett, mintha minden vére elszállt volna. Végre megtudta, milyen érzés, amikor az embert visszautasítják. Szó se róla, nem vagyok egy kárörvendő, de mindezek után amit tettek velem ebben az évben, igazán megérdemelték.
Láttam Dave arcán, hogy akar még mondani valamit, de nem tudta megtenni, mert a kocsiba tuszkolták. Rezzenéstelen arccal néztem végig, ahogy elhajt velük a rendőrautó. Annyira elmerengtem, hogy amikor Joe meleg keze a derekamra kulcsolódott majdnem felugrottam ijedtemben.
- Most már láthatok egy mosolyt az arcodon? - csókolt a nyakamba, én pedig szembefordultam vele. Hirtelen ezer meg ezer kérdés cikázott a fejemben.
- Ugye nem csak a pia miatt vitték el őket? - kérdeztem, mert volt egy olyan gyanúm, hogy a kedves tulajnak is köze van a dologhoz. Joe még mindig csak mosolygott.
- Hát volt ugye még a rendbontás, valamint belépőkártya nélkül tartózkodtak a buliban.
- Rendbontás? Akarod mondani, amikor megvertem Jeremyt? - Joe bólogatott. Nekem akkor sem állt össze a kép, mellesleg mi az, hogy belépőkártya nélkül? Gina nekem nem adott ilyesmit, habár az is igaz, hogy én ingyen jöttem be minden rendezvényre.
- Jaj, ne törd már a fejed a dolgon. Legyen annyi elég, hogy megvannak a saját módszereim. Csak azt sajnálom, hogy egy órára egyedül kellett, hogy hagyjalak - mondta bánatos hangon Joe, de volt valami furcsa a hangjában. Közben végig a hátamat simogatta. - Látom az ingnek annyi, de ebben sem nézel ki rosszul.
- Um, igazán sajnálom, majd ha lesz egy kis spórolt pénzem… - hajtottam le a fejem, mert tényleg sajnáltam, hogy tönkretettem egy olyan drága cuccot.
- Ne hülyéskedj már, az csak egy ruha! Na, most pedig menjünk be, mert van egy kis meglepetésem! - Joe szemei tényleg nem mutattak haragot, sőt csakúgy ragyogtak. El nem tudtam képzelni mi vár rám bent, de szeretőmet ismerve biztos nem lesz „kicsi” a meglepetés.
***
A bálterembe belépve már sokkal jobb volt a hangulatom. Végre nem voltak ott Jeremyék és azokat az idegesítő szőke ribancokat sem láttam. Valószínűleg kiiszkoltak, amikor megtudták, hogy itt vannak a rendőrök.
Joe leültetett az egyik táncparketthez közeli asztalhoz, majd felsétált a színpadra és elhalkult a zene. Mindenki kíváncsi tekintettel nézett rá, én is vártam a fejleményeket. Joe megköszörülte torkát, majd beleszólt a mikrofonba:
- Szeretettel köszöntök mindenkit, ezen a különleges estén a Veritas Hotelben! Mindössze 5 perc választ el az újévtől, ezért is sietek a mondandómmal - itt tartott egy kis hatásszünetet, majd csillogó szemekkel tovább beszélt - Tudják nekem ez az év azért nagyon fontos, mert megismerkedtem valakivel. Valakivel, akit először nem vettem komolyan, de az idő folyamán....tudják… - itt lehajtotta a fejét, és életemben először tanúja lehettem annak, hogy elpirul. A nagy Joe Sanders elpirult. Tátott szájjal néztem, amikor pedig visszanézett rám engem is elöntött a forróság. - Tudják, én teljesen beleszerettem. Aaron, kérlek fogadd szeretettel a következő fellépőinket, akik az est hátralévő részében szórakoztatnak. Jöjjön a Black Days’ Hell!
Atya.Úr.Isten. Nem, nem az együttes miatt mondom. Felálltam a székről, majd odarohantam Joe-hoz, aki épp most ért le a színpadról a tapsvihar közepette. Nem vártam meg, hogy mondjon bármit is. A nyakába ugrottam, majd úgy elkezdtem csókolni, hogy majdnem felborultunk. A háttérben eközben megszólalt a kedvenc együttesem énekese.
- Üdvözöllek benneteket! Az első alkalommal vagyunk New Yorkban, de én mondom kurva jó ez a város! - a közönség őrjöngve fogadta ezt a kis üdvözlést Chris Briantől, de számomra teljesen eltompultak a hangok. - Most pedig számoljunk vissza éjfélig, úgy látom már csak fél perc… 30… 29…
Eközben mi vadul csókolóztunk, de ez senkit nem foglalkoztatott. Amikor a levegőhiány miatt elszakadtunk mosolyogva néztem Joe arcát.
- Ígérj meg nekem valamit - kezdtem bele komoly hangon.
- 15… 14…
- Bármit.
- A jövőben többször mondod majd, hogy szeretsz! - néztem rá csillogó szemekkel, ő pedig átölelt.
- Ez esetben nekem is van egy kérésem! - mondta nekem ravasz vigyorral, majd a fülemhez hajolt.
- 3…2…1… Boldog új évet!
Őrjöngött mindenki, én pedig fülvégig pirultam. Joe olyan dolgokat mondott nekem, hogy az eleve szűkös nadrágom, még szűkebb lett.
- Boldog új évet! - nézett aztán rám álszenten, majd egy puszit nyomott a számra. - Szeretlek!
- Tudod mit? - egy gonosz vigyor jelent meg az arcomon, miközben próbáltam nem azzal törődni, hogy mindjárt kireped a gatyám. - Menj a francba!
- Csak utánad! - nevetett rám Joe, majd amilyen gyorsan csak tudtunk elhúztunk a bálteremből, fel a 406osba.
Így esett meg, hogy teljesen józanul éltem át egy szilvesztert. Teljesen józanul és annyira vad szeretkezéssel, hogy életem végéig emlékezni fogok rá. Egy dolgot azért sajnálok. A Black Day’ Hell koncertjéről teljesen lemaradtam. És mindez Joe hibája. Talán valamikor megbocsátok neki. Majd… Egyelőre büntetésben van, lehet mindjárt megint megleckéztetem. Igen. Ez fájni fog neki. Szerintem jobb is, ha most befejezem a történetet. Mindenkinek boldog új évet kívánok és vigyázzatok magatokra!
~ Vége, de nem a románcnak :)
Cím: Boldog új évet!
Fandom: kivételesen saját :)
Műfaj: f/f kapcsolat, romantic
Korhatár: PG-13
Szavak: kb. 3700
Megjegyzés: Ajánlom mindenkinek, boldog új évet drágáim! :3
December 31-e hamarabb eljött, mint hittem volna. Ennek pedig egyáltalán nem örültem.
Az eddigi szilvesztereim többsége baromi gázul sült el, hála annak a kedvezőtlen tulajdonságomnak, hogy nem bírom az alkoholt. Nem telt el még úgy újév napja, hogy ne csináltam volna valami baromságot. Csakhogy említsek egyet, három évvel ezelőtt kiugrottam a földszinti ablakon - miközben az be volt zárva. Az volt a legfájdalmasabb élményem eddig, de a tavalyi buli akkor is viszi a pálmát. Még most is átkozom magamat, ha eszembe jut. Végül is, csak akkor tudta meg a fél város, hogy Aaron Voltowsky, azaz szerény személyem meleg. Elég illuminált állapotban voltam, emellett pedig rettentően szerelmes. A probléma csak annyi volt, hogy a legjobb barátomba voltam belezúgva, aki viszont totál hetero. Szóval először mindenki jót szórakozott rajtam, de amikor lesmároltam Dave-et az arcukra fagyott a mosoly. Mondanom sem kell, hogy melegségem híre elriasztotta tőlem azokat is, akiket közeli barátnak hittem. Dave ugyan megbocsátott, de ő is inkább került engem ezután. Tehát tök jól kezdtem el ezt az évet.
Épp a havas főtéren sétálgattam, miközben ezeken a dolgokon merengtem. Ugyan megfogadtam, hogy ezen a szilveszteren nem csinálok magamból hülyét, feleslegesen tettem, mivel nem hívtak sehova. Dave még arra is lusta volt, hogy boldog karácsonyt kívánjon nekem, Ray és a többiek pedig a barátnőikkel töltötték az ünnepeket. Legalábbis nekem ezt adták be, de tudtam, hogy megint kibéreltek valami drága kócerájt, hogy egy rohadt nagyot bulizzanak. Ezúttal nélkülem.
Felsóhajtottam. Annyira magányosnak és szánalmasnak éreztem magam, hogy tökéletesen illet rám a „Joke” becenév. Egy apró mosoly jelent meg az arcomon. Mennyire utáltam ezt a gúnynevet, de most ölni tudtam volna azért, hogy újra hallhassam.
„Nézz magadra, nem vagy más, csak egy vicc.”
Ez volt az egyik első mondat, amit a nagy Joe Sanders szájából hallottam. Fájó volt bevallani, de jobban hiányoztak a férfi erős karjai, mint valaha. A kiállhatatlan és undok személyisége ellenére, ő volt az egyetlen, aki az utóbbi évben emberszámba vett. Egy hónapja viszont őt se láttam, azt mondta üzleti útra megy.
Gondolataimból a tűzijátékok fénye rázott fel. A városban minden szilveszter így kezdődött, habár ez volt az első alkalom, hogy eljöttem megnézni. Ámulattal figyeltem a színes jelenségeket az égen, nem gondoltam volna, hogy ez ilyen gyönyörű lehet.
Pont a legnagyobb rakéták repültek fel, amikor megrezzent a telefonom. Biztos megint a nővérem az, gondoltam bosszúsan. Legnagyobb meglepetésemre viszont egy ismeretlen számtól jött sms. Izgatottan nyomtam meg az „olvasás” gombot.
„Rég találkoztunk, kisfiú. Gyere a Veritasba és kérd a 406-os szobát. Várlak. Joe.”
A szívem hatalmasat dobbant, sőt még annál is nagyobbat, ha ez lehetséges. Joe visszajött a városba? Ez túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. Körülbelül egy hónapja nem jártam a Veritasban, pedig akár minden nap kiszolgáltak volna ingyen. Joe ugyanis a szállodalánc tulajdonosa. Románcunk persze hamar kiderült az alkalmazottak körében, engem már csak úgy fogadnak ott, mint egy régi barátot. Az egész azonban mit sem ér, ha egyedül kell ott lennem a szőke férfi nélkül. De most végre visszatért!
Örömtáncot lejtve rohantam ki a tűzijátékot bámuló embertömegből, majd úgy szedtem a lábam, mint még soha. A hotel nem volt messze, tekintélyes helyet foglalt el a város szívében. Én mégis úgy éreztem kilométerek választanak el tőle.
Mikor odaértem hangos zene hallatszott az alagsorból, mivel ott volt a hotel bálterme. Hirdetésekben olvastam róla, hogy hatalmas bulit rendeznek újév alkalmából, de most nem is ez foglalkoztatott. Szinte beszáguldottam a díszes ajtón, és már láttam is a recepciós vigyorgó arcát.
- Rég láttunk már, kis rocker! - üdvözölt Gina a szokásos modorban, én pedig annyira izgatott voltam, hogy még fel sem háborodtam a megszólításon. - Tessék, itt a kulcs - nyomta a kezembe a 406-os szoba kulcskártyáját, mielőtt én még bármit is mondhattam volna.
- Köszi! Majd beszélünk - hadartam, miközben egyik kezemmel arcomba lógó hajtincseimet simítottam hátra, a másikkal pedig a kezembe vettem a kártyát. Ezután már sokkal nyugodtabb lépésekkel mentem a lifthez. Nem akartam, hogy Gina vagy bármelyik itt dolgozó lássa mennyire izgatott vagyok.
Amikor felértem végre és megtaláltam a 406-os szobát, hirtelen ledermedtem. Mit fogok mondani Joe-nak, ha meglátom? Hisz legutóbbi beszélgetésünk során épp elküldtem a francba. Bár mikor nem küldtem el a francba? Ezt átgondolva egy mosoly futott át sápadt arcomon. Nem is gondolkodtam tovább, behelyeztem a nyílásba a kártyát, majd egy prüttyögés után már ki is nyílt az ajtó.
Hihetetlen látvány fogadott. Mindig is tudtam, hogy Joe fantáziája határtalan, de ez még a legvadabb álmaimat is felülszárnyalta. Fekete és bordóvörös falak, jacuzzi beépített tévével, sarokasztal gyümölcstállal, egy hatalmas nagy bőrdívány modern üvegasztallal és egy hatalmas síkképernyős tévé játékkonzolokkal. És mindez a szoba nappalijában. A hálószobáról pedig inkább nem is beszélek, mert túl szép ahhoz, hogy szavakba tudjam önteni. Mindez ámulatba ejtett, de a kérdés, hogy hol van Joe?
Ekkor egy kis csomagot pillantottam meg az egyik fotelben, melyre az volt ráírva, hogy „Joke”. Fintorogva bontottam ki. A csomagban egy csodálatos fekete-szürke csíkos ing és hozzá illő fekete nadrág volt vörös nyakkendővel. Mellékletként pedig találtam egy kis lapot: „Remélem jól fogsz benne kinézni. Vedd fel és gyere le a bálterembe.”
Nem is Joe lenne. Mindenesetre nagyon szépek voltak a ruhák, és tökéletesen passzoltak rám. A nyakkendőt ugyan nem vettem fel, mert egyszerűen nem bírom. Utoljára a nővérem diplomaosztóján erőltettek rám egyet, akkor is úgy éreztem magam, mint egy pingvin.
Szerintem az összhatás így is tökéletes volt, a hajamat még kicsit megigazítottam, majd mit sem sejtve elindultam a bálterem felé.
***
Nos, amilyen tökéletesnek képzeltem el az este további részét, annyira nem jöttek be a számításaim. A hatalmas csarnokba belépve ugyan nagyon jó hangulat és zene fogadott, de az emberek akiket megláttam, már egyáltalán nem voltak nekem szimpatikusak. Hihetetlenül ideges lettem.
- Helló, Ray! Látom nagyon jó a buli a barátnőddel! - léptem oda a velem egykorú társasághoz, akik megrezzentek a hangom hallatán. Számítottam rá, hogy valami nagy helyen fognak bulizni, de akkor is dühített, hogy pont itt, a Veritasban.
- Ó, Aaron! Tudod nem úgy alakultak a dolgok. Én igazán akartam neked szólni, de nem volt pénzem, szóval… - habogta nekem Ray, miközben kezével ide-oda hadonászott. A társaságban volt még Dave is, aki csak lesütve szemeit kortyolgatta a Martini koktélját. Ebben a pillanatban legszívesebben a képébe borítottam volna azt az édes szart.
- Figyelj, nekem nem kell megmagyarázni. Rohadt bunkók vagytok, ez a lényeg - mindezt olyan kimérten és gúnyosan mondtam nekik, hogy szinte láttam, ahogy megy fel bennük a pumpa. De nem érdekelt. Basztak engem felhívni egész szünetben, aztán meg képesek voltak idetolni a pofájukat, ebbe a hotelbe. Nem mintha tudtak volna rólam és Joe-ról, de ez most rohadtul idegesített.
- Mi vagyunk a rohadt bunkók? Tudod, csak nem akarok újév napján arra felébredni, hogy te éppen cumizol, kicsi csillag - szólalt meg Jeremy is, aki több mint egy éve még szintén nagyon jó barátom volt. Most nem láttam mást a szemében csak gyűlöletet és megvetést. Erre a kijelentésre körülbelül ő is hasonlót láthatott az én tekintetemben.
- Jeremy, én… - kezdtem bele ökölbe rándult kézzel, mire Dave letette az italát és a vállamra helyezte a tenyerét. Hihetetlenkedve fordultam hozzá, de ő nem nézett a szemembe.
- Aaron. Kérlek. - szólalt meg azon a nyugalmas, lágy hangján. Tudtam, hogy ő is utál engem, és már nem is voltam belé szerelmes, de valahol mélyen még mindig nagyon fájt.
- David, te csak ne…
- Aaron - nem hagyta, hogy befejezzem. - Tudom, hogy ez neked nagyon szar, meg minden, de fogadd el - ebben a pillanatban felnézett rám, én pedig meglepődtem. Nem gyűlölet volt a szemeiben, egyáltalán nem. Ez a tekintet viszont belehasított a szívembe. Ez szánalom volt. Színtiszta szánalom. - Fogadd el, hogy többé nem vagyunk barátok...
Arrébb löktem a kezét, és pár lépést hátráltam. A testem remegett a dühtől, vagyis azt hittem attól. Mindnyájan helyeseltek Dave kijelentésére, én pedig úgy éreztem nem tudok beszélni. Vissza akartam szólni nagyon csúnyákat, de nem tudtam. Pedig ott volt a nyelvemen a válasz. Végül egy szó nélkül elsétáltam tőlük. Fogalmam sincs miért, a testem magától cselekedett. Csak arra emlékszem, hogy hirtelen minden nagyon homályos lett…
Fogadd el, hogy többé nem vagyunk barátok.
Már rég tisztában voltam vele, hogy nem vagyunk barátok, akkor ez most miért fájt ennyire? Az egyik asztalnál ültem, miközben éreztem, hogy folynak a könnyeim. Fasza. Már csak ez hiányzott nekem, hogy bőgjek. Ettől nagyobb buzi már úgyse leszek a szemükben, nemde? Gratulálok Voltowsky. Már épp teljes önsajnálatba kezdtem, amikor elém dobtak egy zsebkendőt.
- Ne légy szánalmas, mindenki téged néz - hallottam magam mögül, és egy pillanat alatt elzáródtak a könnycsatornáim. Egy gyors mozdulattal megfordultam, majd szembetaláltam magam a férfival, aki talán még hozhat egy kis boldogságot az életembe.
- Joe!! - kiáltottam fel örömtelien, majd úgy a nyakába ugrottam, hogy aki eddig nem nézett engem a bőgés miatt, az is felénk fordult. Szőke barátomat ez persze egyáltalán nem zavarta, magasról tett az emberek véleményére.
- Te kis pisis, ennyire hiányoztam? - suttogta gúnyosan a fülembe, ezzel ellentétben úgy szorított, hogy minden porcikám beleremegett. Az a kellemes parfümillat ismét teljesen rabul ejtett, ami az öltönyéből áradt.
- Menj a francba, te állat - válaszoltam vigyorogva, majd amikor szétváltunk alaposan végigmértem. Nem változott semmit. Ugyanolyan elegáns, borzas hajú és borostás volt, mint mindig. De elképesztően jól nézett ki. Sosem értettem, hogy mit eszik egy olyan egyszerű srácon, mint én.
- Látom a kisfiúnak megmaradt a modora, már féltem, hogy egy bőgőmasina miatt utaztam több száz kilométert - nézett rám ördögien, de én akkor is láttam azt az elégedett mosolyt a szája szélén. Tetszett neki, hogy felvettem az általa vett ruhát. Habár nem mondta, de a szemei mindent elárultak. Ekkor viszont teljesen megkeményedett. - Mi adott okot a sírásra? Légy szíves ne hazudj.
Az arcomra fagyott a mosoly. Épp a tökéletes hazugságon gondolkodtam, de Joe túl jól ismert. Egy szavamból rájött, hogy az igazat mondom-e vagy sem. Így inkább nem mondtam semmit, csak az ujjammal a nem messze álló csoport felé böktem. A férfi arca idegbe rándult. Jól ismerte a Dave-es sztorit, hisz az volt az egyik legelső történet, amit megosztottam vele. Joe az első pillanattól fogva gyűlölte a volt baráti társaságomat.
- Rontsam el a szilveszter estjüket? Csak egy szavadba kerül, bogaram - fordult vissza hozzám, majd megsimította a hajamat. A mellettem üllő idősebb nő majdnem rosszul lett a jelenettől, engem viszont a kedves jelző döbbentett meg. Joe kék szemei olyan áthatóan néztek rám, hogyha nem bámult volna mindenki, megcsókoltam volna. Ezt viszont nem mertem bevállalni.
- Hagyd őket, nem kell, hogy téged is utáljanak - mondtam mosolyogva.
Joe nem volt olyan bátortalan, mint én. Elővette azt a sajátos vigyorát, majd közelebb hajolt. Éreztem, hogy elvörösödök, pedig nem ez volt az első alkalom. Mégis olyan hatással volt rám ez a férfi, hogy én magam sem hittem el. Ajkai gyengéden simultak a sajátomhoz, én pedig utat adtam neki. Vad és követelőző csók volt, mégis érzelmes. Csak most tudatosult bennem, hogy mennyire hiányzott ez nekem.
- Ha rólad van szó, nem érdekel, hogy utálnak-e vagy sem - suttogta érzékien a fülembe, mikor szétváltunk. Mély hangja teljesen megbabonázott, észre sem vettem, hogy a távolból kerek szemekkel bámulnak.
- Mr. Sanders, Mr. Sanders - rohant hozzánk az egyik pincérlány, akit nem régen vehettek fel, mert nem ismertem. Arca piros volt, minden bizonnyal ő is tanúja volt az előző jelenetnek. Úristen. Most esett le, hogy Joe ezzel mindenki számára egyértelművé tette, hogy meleg. Ezt azért nem képzeltem volna, hogy megteszi. A szívem a torkomban dobogott, nem is hallottam, hogy miről beszél Joe a pincérlánnyal.
- Aaron, sajnos most mennem kell. Később találkozunk, ne feledd egy tánc csak a tiéd. Várj meg! - kacsintott rám, majd ismét egy csókot nyomott a számra. A nő, aki mellettünk volt immár tíz hellyel arrébb ült. De már ez sem tudott érdekelni. Fülig érő vigyorral ültem vissza a székemre, és hagytam, hogy mindenki megbámuljon. Igen, én vagyok Joe Vincent Sanders szerelme, jól nézzetek meg, seggfejek.
***
Körülbelül 11 óra lehetett. Pontosan 1 órája ültem már azon a rohadt széken, és kezdtem nagyon-nagyon ideges lenni. Ez alatt az egy óra alatt többen odajöttek hozzám, hogy kérdezgessenek engem Joe-ról. Én persze udvariasan leráztam mindenkit, de volt egy szőke plázacicákból álló társaság, akik nagyon nem akartak lekopni. Végig arról fecsegtek, hogy mennyire tetszik nekik Joe, és hogy mennyire igazságtalan, hogy meleg. Én türelmesen vártam, hogy mikor mennek már el, de egyszer csak nagyon elegem lett. Az egyik csaj azt mondta, hogy Joe micsoda pedofil, hogy egy nála 11 évvel fiatalabb sráccal kezd ki. Ez volt az a pont, hogy felálltam az asztaltól.
- De gondolom az egyáltalán nem lenne pedofilság, ha veled járna - szóltam vissza a csajszinak, akiről tudtam, hogy évfolyamtársak vagyunk. Erre fülvégig elvörösödött, és bocsánatot kért. Engem persze nem nagyon hatott meg, szépen faképnél hagytam a társaságot és odamentem az italos asztalhoz. Úgy gondoltam egy pohár koktéltól - vagy mi volt az a piros lötty - nem megyek a falnak.
Épp idegesen iszogattam a piros vackot, amikor mellettem termett Jeremy. Ahogy végignéztem rajta már nem nagyon volt magánál, különben a közelembe se férkőzött volna. Beletelt neki pár másodpercbe, hogy felfogja, én vagyok az.
- Na mi van, hülyebuzi? - nézett rám üveges szemekkel, én meg nagyon türtőztettem magam, hogy ne húzzak be neki. - Látom egyedül hagyott a pasid, hahaha - úgy felröhögött, hogy láttam az összevissza álló fogazatát. Gusztustalan látvány volt.
- Jeremy. Én ma már egyszer majdnem szétvertelek, és ezúttal nem lesz itt Dave, hogy megállítson - próbáltam elővenni a legszúrósabb tekintetemet. - Én a helyedben azzal törődnék, hogy minden haverodnak sikerült találnia egy táncpartnert, csak neked nem.
Ezzel kicsit túllőttem a célon, de ez volt az igazság. Rayék már vagy egy fél órája becsajoztak, Jeremy volt az egyetlen, aki egyedül verte magát a táncparketten. Gondolom megunta, hogy nem tud befűzni senkit, ezért jött ismét az italos pulthoz. Ha nincs csaj, jó a pia.
- Te kis nyomorék, nem tudod hol a határ, mi? - ragadta meg az ingemet, amire mellesleg egész este vigyáztam, hogy ne piszkoljam össze.
- Inkább te nem tudod, úgy bűzlesz, mint egy disznó - hessegettem el a felém áradó alkoholszagot, mire Jeremy nekivágott a koktélokkal teli asztalnak. Mondanom sem kell, az asztal tartalma az ingemre került, ez pedig olyan mértékben felbaszott, hogy feltápászkodtam, majd nekirontottam egykori jóbarátomnak.
Mivel nagyon sokan táncoltak és nagyon jó hangulat alakult ki az idő folyamán, így nem nagyon vették észre a mi kis magánakciónkat. Ez pedig nekem csak jó volt. Jeremy egy pillanat alatt a földre vágódott, az egész jelenet olyan volt, mint amikor eldől egy zsák. Egy nagyon súlyos zsák. Jeremy hangosat nyögött, ahogy megérezte az öklömet az arcán.
- Tudod ki az anyáddal szórakozz! - húztam be neki balról majd jobbról, ő pedig próbált védekezni, de nem nagyon tudott. Totál részeg volt szerencsétlen. Talán kicsit túlzásba vittem az ütlegelést, de hihetetlen ideges voltam. Már folyt az orra vérre, amikor odaszaladt egy nagyobb darab férfi és leszedett róla.
- Fiam, teljesen megőrültél? Még egyet beléütsz, ez itt hal szörnyet! - mordult rám ijedten, én pedig kiszabadítottam magam a fogásából.
- Jól van, hagyjon békén. Megérdemelte - sóhajtoztam még az indulat hevétől, majd hátrasimítottam arcomba lógó hajamat. Gyűlölettel néztem rá Jeremyre, aki csak szaporán szedte a levegőt, miközben megállíthatatlanul folyt a vére.
- Ki fogod fizetni az inget - mondtam neki ridegen, majd otthagytam. A távolból láttam, hogy Dave odarohan és felsegíti…
***
Nem hazudtoltam meg magamat. Ismét sikerült csinálnom valami hülyeséget, és még nem is ütött éjfélt az óra. Éreztem, ahogy az ing nedvesen tapad a hátamra, ez pedig elég kellemetlen érzés volt a szélfúvásban. Kint sétáltam a hotel parkolójában. Tudtam, hogyha bent maradok sikerül összeverekednem a banda többi tagjával is. Ami nem nekem lett volna gond, hanem nekik.
Sétálgattam még egy kicsit, majd amikor lenyugodtam visszamentem a 406-os szobába. Joe hiába ígérte meg, tudtam, hogy úgyse fog egyhamar visszajönni a bálterembe. Utáltam, hogy mindig elfoglalt és hogy mindig elszakítanak minket a kötelességek. A luxusszobába visszatérve levettem az inget, aminek csak most láttam a címkéjét: Gucci. Anyám. Tönkretettem egy több száz dolláros cuccot, csodálatos. Szinte égett a képem, amikor visszavettem az én 15 dolláros, agyonmosott pulcsimat.
De már nem tudtam mit tenni. Ismét úrrá lett rajtam a magányosság. Unalmamban bekapcsoltam a hatalmas plazmatévét, de még nevetni sem tudtam a szilveszteri műsoron. Tíz percig ücsörögtem fapofával, amikor szirénázásra lettem figyelmes.
Mi a fene? Gondoltam csodálkozva, majd kinéztem az ablakon. Egy rendőrautó állt a parkolóban, melyből két öregebb pasi szállt ki. Ekkor megjelent Joe is, hogy kezet fogjon velük. Hm... Erre kíváncsi voltam. Nem is vártam tovább, felkaptam a sportcipőmet és már száguldottam is lefelé.
Amikor leértem a hotel elé, Joe vidáman szívta a cigarettáját és nagyon elégedettnek tűnt. Odafutottam hozzá, mire még ragyogóbb lett az arca.
- Mi történt? - kérdeztem kezeimet keresztbe téve, mert a nagy sietségben még a kabátomat is fent hagytam. Szőke barátom nem válaszolt, csak tovább pöfékelt. Ekkor kivágódott a hotel ajtaja. Billiárdgolyó méretűre nőttek a szemeim, amikor megláttam Rayt, Jeremyt, Dave-t és a banda többi tagját levánszorogni a lépcsőkön.
- De biztos úr, én nem is ittam, én nem is ittam! - habogta Ray, miközben nem vette észre az utolsó lépcsőfokot és kivágódott a kavicsos útra.
- Majd magyarázd meg édesanyádnak az őrsön - válaszolt neki az egyik kövér férfi, majd felhúzta a földről. A többiek is eléggé imbolyogva meneteltek a kocsihoz. Persze egyből észrevettek engem, Dave csodák csodájára még hozzám is szólt.
- Nem beszélnél a pasiddal az érdekünkben? - nézett rám segélykérően, de nem tudott meghatni. Ő is tudta, hogy csak egy szavamba kerül és Joe elintézi nekik a dolgot. De nem tettem meg. Ugyanolyan szánalommal néztem rá, mint ahogy ő rám a bálteremben.
- Bocsáss meg David, már nem vagyunk barátok.
A srác arca olyan fehér lett, mintha minden vére elszállt volna. Végre megtudta, milyen érzés, amikor az embert visszautasítják. Szó se róla, nem vagyok egy kárörvendő, de mindezek után amit tettek velem ebben az évben, igazán megérdemelték.
Láttam Dave arcán, hogy akar még mondani valamit, de nem tudta megtenni, mert a kocsiba tuszkolták. Rezzenéstelen arccal néztem végig, ahogy elhajt velük a rendőrautó. Annyira elmerengtem, hogy amikor Joe meleg keze a derekamra kulcsolódott majdnem felugrottam ijedtemben.
- Most már láthatok egy mosolyt az arcodon? - csókolt a nyakamba, én pedig szembefordultam vele. Hirtelen ezer meg ezer kérdés cikázott a fejemben.
- Ugye nem csak a pia miatt vitték el őket? - kérdeztem, mert volt egy olyan gyanúm, hogy a kedves tulajnak is köze van a dologhoz. Joe még mindig csak mosolygott.
- Hát volt ugye még a rendbontás, valamint belépőkártya nélkül tartózkodtak a buliban.
- Rendbontás? Akarod mondani, amikor megvertem Jeremyt? - Joe bólogatott. Nekem akkor sem állt össze a kép, mellesleg mi az, hogy belépőkártya nélkül? Gina nekem nem adott ilyesmit, habár az is igaz, hogy én ingyen jöttem be minden rendezvényre.
- Jaj, ne törd már a fejed a dolgon. Legyen annyi elég, hogy megvannak a saját módszereim. Csak azt sajnálom, hogy egy órára egyedül kellett, hogy hagyjalak - mondta bánatos hangon Joe, de volt valami furcsa a hangjában. Közben végig a hátamat simogatta. - Látom az ingnek annyi, de ebben sem nézel ki rosszul.
- Um, igazán sajnálom, majd ha lesz egy kis spórolt pénzem… - hajtottam le a fejem, mert tényleg sajnáltam, hogy tönkretettem egy olyan drága cuccot.
- Ne hülyéskedj már, az csak egy ruha! Na, most pedig menjünk be, mert van egy kis meglepetésem! - Joe szemei tényleg nem mutattak haragot, sőt csakúgy ragyogtak. El nem tudtam képzelni mi vár rám bent, de szeretőmet ismerve biztos nem lesz „kicsi” a meglepetés.
***
A bálterembe belépve már sokkal jobb volt a hangulatom. Végre nem voltak ott Jeremyék és azokat az idegesítő szőke ribancokat sem láttam. Valószínűleg kiiszkoltak, amikor megtudták, hogy itt vannak a rendőrök.
Joe leültetett az egyik táncparketthez közeli asztalhoz, majd felsétált a színpadra és elhalkult a zene. Mindenki kíváncsi tekintettel nézett rá, én is vártam a fejleményeket. Joe megköszörülte torkát, majd beleszólt a mikrofonba:
- Szeretettel köszöntök mindenkit, ezen a különleges estén a Veritas Hotelben! Mindössze 5 perc választ el az újévtől, ezért is sietek a mondandómmal - itt tartott egy kis hatásszünetet, majd csillogó szemekkel tovább beszélt - Tudják nekem ez az év azért nagyon fontos, mert megismerkedtem valakivel. Valakivel, akit először nem vettem komolyan, de az idő folyamán....tudják… - itt lehajtotta a fejét, és életemben először tanúja lehettem annak, hogy elpirul. A nagy Joe Sanders elpirult. Tátott szájjal néztem, amikor pedig visszanézett rám engem is elöntött a forróság. - Tudják, én teljesen beleszerettem. Aaron, kérlek fogadd szeretettel a következő fellépőinket, akik az est hátralévő részében szórakoztatnak. Jöjjön a Black Days’ Hell!
Atya.Úr.Isten. Nem, nem az együttes miatt mondom. Felálltam a székről, majd odarohantam Joe-hoz, aki épp most ért le a színpadról a tapsvihar közepette. Nem vártam meg, hogy mondjon bármit is. A nyakába ugrottam, majd úgy elkezdtem csókolni, hogy majdnem felborultunk. A háttérben eközben megszólalt a kedvenc együttesem énekese.
- Üdvözöllek benneteket! Az első alkalommal vagyunk New Yorkban, de én mondom kurva jó ez a város! - a közönség őrjöngve fogadta ezt a kis üdvözlést Chris Briantől, de számomra teljesen eltompultak a hangok. - Most pedig számoljunk vissza éjfélig, úgy látom már csak fél perc… 30… 29…
Eközben mi vadul csókolóztunk, de ez senkit nem foglalkoztatott. Amikor a levegőhiány miatt elszakadtunk mosolyogva néztem Joe arcát.
- Ígérj meg nekem valamit - kezdtem bele komoly hangon.
- 15… 14…
- Bármit.
- A jövőben többször mondod majd, hogy szeretsz! - néztem rá csillogó szemekkel, ő pedig átölelt.
- Ez esetben nekem is van egy kérésem! - mondta nekem ravasz vigyorral, majd a fülemhez hajolt.
- 3…2…1… Boldog új évet!
Őrjöngött mindenki, én pedig fülvégig pirultam. Joe olyan dolgokat mondott nekem, hogy az eleve szűkös nadrágom, még szűkebb lett.
- Boldog új évet! - nézett aztán rám álszenten, majd egy puszit nyomott a számra. - Szeretlek!
- Tudod mit? - egy gonosz vigyor jelent meg az arcomon, miközben próbáltam nem azzal törődni, hogy mindjárt kireped a gatyám. - Menj a francba!
- Csak utánad! - nevetett rám Joe, majd amilyen gyorsan csak tudtunk elhúztunk a bálteremből, fel a 406osba.
Így esett meg, hogy teljesen józanul éltem át egy szilvesztert. Teljesen józanul és annyira vad szeretkezéssel, hogy életem végéig emlékezni fogok rá. Egy dolgot azért sajnálok. A Black Day’ Hell koncertjéről teljesen lemaradtam. És mindez Joe hibája. Talán valamikor megbocsátok neki. Majd… Egyelőre büntetésben van, lehet mindjárt megint megleckéztetem. Igen. Ez fájni fog neki. Szerintem jobb is, ha most befejezem a történetet. Mindenkinek boldog új évet kívánok és vigyázzatok magatokra!
~ Vége, de nem a románcnak :)