Nyúúú

May 29, 2008 18:46

Végre elolvastam Kripke interjúját, bár már enélkül is tudtam az egészről. Szóval... néha ez az ember nagyon fel tudja baszni az agyam ^^"  És ezt szívesen meg is osztanám vele, legalább örülne neki. Elvileg az volt a célja, hogy felidegesítsen minket, nem?
Szóval azt mondja a drága, hogy Dean kb. 6 hónapot lesz a pokolban (emberi időben), de a pokolban ez ki tudja hány évnek felel meg. Mondhatom ez überfasza. És már megint elém került az a mondat, hogy Sam és Dean kapcsolatában erőteljes változások következnek majd be. Én erre továbbra is azt mondom, hogy akkor én erőteljesen szétrugom Eric seggét :) That's all... Ez annyira ááá...
Szóval továbbra is fenntartom azt a tendenciát, miszerint Kripke egy hazudozó. Ezzel egyetértett már sok mindenki, sőt még az osztálytársaim is bőszen helyeseltek és megállapítottuk, hogy Kripke annyira idióta, hogy már zseni :D Tehát... Nem bírom azt elképzelni, hogy Sammy üldögélni fog a seggén és megvárja, amíg a bátyja kikaparja magát a pokolból... Ez képtelenség :) Ráadásul azt mondja Mr. Kripke, hogy nem démonként fog visszajönni Dean...hát elég érdekes, mert 6 hónap alatt az emberi teste igencsak rothadásnak indul. Persze erre is biztos kitalálnak majd valamit, Bobby valami fincsi varázsigével lefagyasztja a testét vagy Idontknow. De nekem akkoris zavaros ez az egész és annyira idegesít, hogy hihetetlen. Még mindig ez az "erőteljes változás" böki a csőröm. Nem akarok elhidegült Winchestereket, az egész annyira elvesztené a feelingjét...  elvégre a testvéri szeretet az egész sorozat mozgatórugója. Igen, nem is a szörnyek, meg nem is a misztikum. Ez a sorozat egy családról szól, két testvérről, akik szeretik egymást. Szeretném, ha Kripkének eszébejutna az a sok szép gondolat, amit ezzel kapcsolatban anno elmondott..... Ráadásul mi a francnak oszt meg velünk ennyi spoilert? Én szeretném elhinni, hogy ez az egész tényleg csak hazugság. Legyen az. Könyörgök....

*dead* Elmentem Lostot nézni mert kikészülök. Később leszek msnen drágák, puszika!

supernatural

Previous post Next post
Up