Tökéletes kombináció - 2. fejezet
Hahó drága olvasók! Folytatnám a Tökéletes kombinációt, mert már eltelt egy egész hét az első fejezet óta. Arra gondoltam, figyelmeztetek mindenkit, hogy a jelenbeli részek némileg fluffba hajlanak, és aki ezt nem bírja gyomorral, ne olvassa el, de van olyan ember, aki nem bírja Dereket és Stilest fluffban? Na ugye ;-)
Szóval azt azért jelezném, hogy a fejezet már 18-as korhatárral bír, meg csúnya szavak is vannak benne, továbbá Derek-nézőpontú, és még nem indul be igazán a történet benne. De ami késik, az megvalósul a harmadik fejezetben, csak győzzétek kivárni.
Ja, és még azt akartam mondani, hogy bátran írhattok véleményt, nem harapok ;-)
Tökéletes kombináció
Második fejezet
- Ilyenkor úgy érzem magam, mintha szuperhős lennék - jelentette ki Stiles. Derek felpillantott, és végigmérte a fiút. Kitárt karokkal állt a sziklán, a szél belekapott piros pulóverébe, és úgy rángatta, hogy félszemmel, hunyorítva egy rövidlátó ember nagy jóindulattal szuperhősnek is nézhette volna.
- Batman vagy Vasember? - érdeklődött Derek. Stiles felnevetett, leeresztette a karját, lelépett a szikláról, és jókedvű ugrabugrálással közelebb jött a férfihez.
- Fejlődsz. Ezt szeretem. Egyébként még nem választottam magunknak nevet.
Derek magában jót mulatott a „még” kifejezésen. Stiles mással sem töltötte az idejét, csak nevet próbált találni kettejüknek. Mármint olyankor, amikor nem kutatott valami után az interneten, vagy tervezte a következő összecsapást, esetleg programozta a szimulációkat és az applikációkat. Vagy tanult. Szóval az élete fennmaradó egy-két százalékát a névválasztás kötötte le.
- De amikor itt állok, és lenézek Beacon Hillsre, és tudom, hogy megint megmentettük őket valami szörnyetegtől, akkor totál úgy érzem magam, mintha Gotham Cityben lennék. - Stiles merengve, kissé összevont szemmel bámult a városra. Derek pedig élvezettel bámulta a fiú arcát. Stiles visszafordult. - Azért valamit mi is kivetíthetnénk, mint Batman a denevérszárnyakat.
- És mit képzeltél el? - kérdezte Derek, és le merte volna fogadni, hogy Stiles a következő szimulációba programozni fog valamilyen kivetített képet is.
- Egy farkas fejre gondoltam - jelentette be Stiles, és csak úgy sugárzott róla a boldogság, hogy ezt közölheti. Derek valamilyen aljas csapdát sejtett, és lényegében biztos volt benne, hogy bármit válaszol is, azzal bele fog sétálni. De Stiles olyan várakozón meredt rá, hogy végül sóhajtva mégis megszólalt:
- De az csak én lennék.
- Tévedés - emelte fel Stiles az ujját jókedvűen -, te csak a farkas vagy. De én vagyok a fej. Az ész. A koponya. Az agy.
- És főleg a nyelv és a száj - szúrta közbe Derek szárazon.
- És főleg. - Stiles most már egészen közel lépett hozzá, megtámaszkodott mellette a Camarón, és csak úgy áradt belőle az az illatorgia, amivel mindig őrületbe kergette Dereket. - Nyelv és száj, hm? Ez… totál szexi, azt hiszem.
Közel hajolt. Nagyon közel. Túl közel. Derek vére meglódult, ahogy magába lélegezte a fiú illatát. Stiles belemarkolt a hajába, kicsit hátrébb húzta a fejét, és Derek minden jobbik meggyőződése ellenére tűrte, hogy felfedje a torkát. Stiles puhán megpuszilta, aztán meg is nyalta a bőrét az ádámcsutka alatt. Derek nyelt egyet.
Az ösztönök azt súgták volna, hogy lökje félre a fiút. Vagy egyszerűen csak fordítsa át magukat, nyomja a kocsi fémtestéhez Stilest, és csókolja olyan durván, ahogy csak képes rá. De Derek szeretett szembemenni az ösztönökkel. És túl jó volt az, ahogy Stiles megtartotta a fejét, majd szívogatva végighaladt a nyakán. Sokkal jobb, mintsem hogy leállítsa. Felmordult, élvezettel, ahogy a macskák dorombolnak.
- Na, mit gondolsz? - kérdezte Stiles, amikor már a szájánál járt. Derek semmit sem gondolt, mert nem is igen tudta, miről kellene véleményt mondania. Azaz, amit mégis gondolt, az semmi másról nem szólt, csak Stiles ajkáról. Meg még esetleg Derek határozottan ébredező farkáról. Szerencsére az esetek kilencven százalékában Stiles kérdéseire elég volt egy szemöldökrándulással válaszolni. Mint most is.
- Nem figyeltél, mi? - buktatta le Stiles. Sajnos már elég jól kiismerte a szemöldökrándulásait, és azonnal tudta, mikor kamuzik velük.
- Éppen a nyakamat harapdáltad - védekezett Derek.
- Egy vérfarkas, akinek a nyakát harapdálják… - Stiles élvezettel húzta még egy kicsit hátrébb a fejét. Derek felmordult. Ezúttal picit figyelmeztetően. Nem mintha Stilesra valaha is hatott volna egy figyelmeztető mordulás. Azaz hatott, de éppen az ellenkezőjét érte el. - A szó, amit keresünk, a paradoxon - tudatta Stiles.
- A szó, amit keresünk, a szex - javasolta Derek.
Stiles félrehajtott a fejét, méregette néhány másodpercig, aztán nagylelkűen bólintott.
- Elfogadva.
Derek szemből szerette a legjobban. Látni a fiú arcát, érezni a mellkasán a bőrét, belenézni a szemébe. Stiles a nyakára tette a tenyerét. Nem szorította meg, még csak nyomást sem gyakorolt rá, csupán finoman ott tartotta, hogy Derek érezhesse a hosszú, vékony ujjak súlyát a torkán. Mint a nyakörv, ami néha előkerült az ágyban, és zavarba ejtően izgatóan simult a bőrére. A farkas-ösztönök persze ellenszegültek a nyakörv gondolatának is, de ettől valahogy duplán izgató lett.
Dereket nem érdekelték a szabályok. Stiles pedig a maga tizennyolc évével mindenre vevő volt a játékoktól kezdve a szenvedélyes dugáson át a hosszú, gyengéd szeretkezésekig. Úgyhogy mindre sort is kerítettek.
Derek felszisszent, amikor a fiú a testébe hatolt. Stiles várt néhány másodpercet, Derek szinte simogatásnak érezte a bőrén a pillantását. A fiú kényelmesen, mélyen csókolta, és amikor megmozdult a testében, Derek az élvezettől nyögött fel. Nem siettek. Derek érezte a mellkasán Stiles szívének dobbanásait, magába szívta testének sós-ízes kipárolgását, élvezettel borzongott meg, amikor a fiú tenyere újra a nyakára simult.
- Annyira szexi vagy… - suttogta Stiles. Derek felnézett rá, és hallgatta, hogy a fiú hogyan kommentálja végig a szeretkezésüket, de csak engedte, hogy a szavak végigzubogjanak az elméjén, nem figyelt a jelentésükre.
Az orgazmus közelében még a megszokottnál is jobban kiélesedtek az érzékei. A naptól langyos szikla a háta alatt, Stiles lélegzetének sziszegése, csókjának gyümölcsaromája, az izgalom orrcsiklandozó illata. Derek karmai előtörtek, és Stiles hátába martak. A fiú felkiáltott, Derek pontosan érezte, hogy elélvez a testében, és a nyögése, az izmai megfeszülése, a sperma illata magával rántotta a férfit is.
Egy pillanatnyi kiszolgáltatott tökéletesség. Stiles szagával telítődött az orra.
Az első találkozás után napokig ott lebegett a tudata peremén a fiú. Főleg a szaga. Egyszer még a gimnázium közelébe is elment, de még időben sarkon fordult, és eldöntötte, hogy távol fogja tartani magát a kölyöktől. Még a gondolatától is. Az elhatározás mindösszesen fél napig tartott ki.
Már negyed mérföldről megérezte a fiú szagát. Le is lassított, mert nem lepte volna meg, ha a kölyök már megint az erdőben kóborol, és nem volt nagy kedve elütni. Zavar, idegesség, harag és vágy viaskodott benne a gondolatra, hogy a fiú felbukkant. De amikor megérkezett a házhoz, és meglátta, hogy a tornác lépcsőjén üldögél, főleg a harag maradt meg.
Vett egy mély lélegzetet - a száján keresztül, természetesen -, ellazította az izmait, és nagyon lassan szállt ki a kocsiból.
- Hali, Derek Hale - vigyorgott rá a fiú -, öröm megint látni téged.
- Mit keresel itt? - Összeszorította a mellkasát a düh. Igyekezett távol maradni a kölyöktől. Stilestól. Pontosan emlékezett a nevére.
- Csak arra gondoltam, milyen jó lenne fecserészni kicsit. Esetleg ma megpróbálkozhatnánk a kétoldalú kommunikációval is. Hátha ezúttal nagyobb sikerrel járunk.
- Honnan tudtad, hogy itt lakom? - Derek még mindig jobbnak látta, ha távol marad Stilestól. A fiú végigmérte a romos épületet.
- Sohasem találtam volna ki, hogy valaki, akinek ilyen kocsija van - biccentett a Camaro felé, amivel Derek járt -, ilyen lepra helyen lakik. De a ház a te tulajdonod. Ahogy a kocsi is. A rendszám segített kideríteni. Igaz, azt kellett hazudnom az apámnak, hogy elgázoltál majd cserben hagytál egy kisgyereket, hogy a rendszámod alapján kiderítse a nevedet, de hát istenem… - Derek felmordult. Legszívesebben behúzott volna egyet a kölyöknek; semmi kedve nem volt a rendőrökkel bíbelődni.
- Seggfej.
- Csak vicceltem, haver! - Stiles az égre emelte a szemét. - Neked nincs semmi humorérzéked? Természetesen nem avattam be az apámat. Ismerem az összes jelszavát, simán megnéztem az adatbázisban a nevedet, meg azt is, hogy ez a ház a tiéd.
Derek kieresztette a levegőt. Végre elszakadt a kocsitól, és közelebb ment a kölyökhöz. Stiles felállt, kényelmesen nyújtózott egyet, és Derek azon kapta magát, hogy megbámulja a fiú megnyúló, majd elernyedő izmait, hallgatja, ahogy elégedetten sóhajt. Nagyon idegesítette a kölyök.
- Konyhád van? - érdeklődött Stiles. - Innék egy üdítőt, miközben elcsevegünk a továbbiakról. - Derek a maga részéről semmiről sem szeretett volna csevegni, de Stiles felment a lépcsőn, és benyitott, majd be is trappolt a házba. - Haver, nem ártana kicsit felújítani, ha már itt akarsz élni - szakadt ki belőle, ahogy körülnézett. Derek megint felmordult. - Oké, semmi közöm hozzá, nagyfiú - emelte fel a kölyök a kezét, és közben ráérősen körbefordulva nézelődött -, de nem lehet itt elkapni mindenféle fertőzéseket?
- Ha ez aggaszt, akár haza is mehetsz - javasolta Derek. Stiles ránézett.
- Akár. Téged persze nem aggasztanak a fertőzések, mi? Na - tett egy tétova lépést a folyosó felé -, van konyha? Szoktál enni egyáltalán?
Derek elkapta a pólóját még azelőtt, hogy rásétált volna egy olyan területre, ahol a padlódeszkák elkorhadtak. Nem most akarta kipróbálni, hogy beszakadnak-e. Visszarántotta a fiút, aminek következtében közel került hozzá. Az illata úgy csapta meg, mint egy pofon. Stiles majdnem olyan magas volt, mint ő, és volt benne valami megkapó, talán a grimaszai, talán a világosbarna szemekben megülő nyíltság. Derek valami idegesítő okból kifolyólag vágyott arra, hogy végigsimítsa egészen rövidre nyírt haját - csupán hogy megtudja, inkább csiklandós vagy inkább szúrós érzés a tenyere alatt.
- Maradj a nyomomban - utasította, majd elindult a konyha irányába. Úgy tett, mintha egyáltalán nem érdekelné, hogy Stiles követi-e, és képes-e kikerülni a házban csapdaként rejtőző kiálló deszkákat, lelógó léceket és feltépett padlót. De azért végig fülelt a kölyök lépteire.
A konyhában fáradtan zümmögött a hűtő. Derek egy üveg vizet lökött a nemkívánatos vendég elé. Stiles megforgatta, majd vállat vonva kinyitotta és belekortyolt. Körülnézett, és végül felült a széles és használaton kívüli konyhapultra.
- Valószínűleg már az is segítene, ha kitakarítanál. Meg ha lenne néhány működőképes lámpád, és nem egy félhomályos szellemkastélyban élnél.
- Lenyűgöző a lakberendezői érzéked, de még mindig nem értem, mit keresel itt - morogta Derek. Leginkább azért volt morcos, mert Stiles nagyon is érzékeny pontra tapintott. Jobb lett volna bérelni egy lakást a városban. De a keserédes emlékek nem engedték el.
- Szóval, Derek Hale - mondta ki a fiú újra a nevét, mint aki különösen büszke arra, hogy kiderítette -, egy picit elgondolkoztam a múltkori találkozónkon. - Lecsusszant a pultról, és fel-alá kezdett járkálni, miközben tovább magyarázott. Derek a falnak támaszkodott, és figyelte. - Volt néhány furcsaság rajtad, amikor csak úgy felbukkantál az erdőben. Tudod, amikor elvágtad - ujjaival mutatta az idézőjelet - a jaguár torkát. Megjegyzem, ha tényleg késsel végeztél volna vele, akkor nem elvágni kellett volna a nyakát, hanem beleállítani a kést. Szinte ő maga szaladt volna bele. Na mindegy is, mert történetesen emlékszem, hogy nem volt kés egyik kezedben sem. Volt viszont karmod.
Stiles várakozón ránézett, de Derek nem látott semmi okot arra, hogy a benne kavargó érzések és gondolatok közül bármit is a fiú orrára kössön. Éppen elég volt magában megküzdeni a vággyal, hogy végre beavasson valakit, akivel nyíltan beszélhet. Stiles a rövid csend végén vállat vont, és folytatta:
- Akkor a hallgatás egyenlő beleegyezés elve alapján a karmokban megállapodtunk. Mi volt még? Extrém gyorsaság. Gyanítom, hogy egész jó lehet a látásod, ha sötétben elvezetgetted a kocsit a fák között. Fogalmunk sincs, hogy mi alapján, de hazavittél engem. Valakit, akivel akkor találkoztál először. Talán a szagom segített tájékozódni? Összegzek - emelte fel Stiles a kezét. Derek figyelte az ujjait, ahogy számlálta rajta az érveket. - Karmok. Zárójelben: fogak is. Sebesség. Látás. Szaglás. Nem teszteltük, de gyanakszom, hogy a hallásod se rossz. És… igen, na mit felejtettem ki? Hogy mindez éppen teliholdkor történt. Érdekes, nem?
- Minden hónapban van telihold, szóval nem - jegyezte meg Derek színtelen hangon. Stiles rámosolygott.
- Persze. A telihold nem érdekes. Már ha az ember nem vérfarkas.
Derek felvont szemöldökkel meredt rá. Megvárta, amíg elcsitul kicsit a szívverése, aztán az arcára varázsolt egy gúnyos mosolyt.
- Valaki túl sok sorozatot nézett, nem?
- Sokkal többről van itt szó a tévénézési szokásaimnál - vágta rá Stiles. Olyan széles gesztusokkal magyarázott, hogy Derek kezdte bölcs előrelátásnak érezni, hogy semmit sem tart a konyhapulton: most biztosan a fele a földön landolt volna. - Alaposan utánajártam a dolgoknak. Mélyfúrás, ezt úgy hívják. Amikor egy témával kapcsolatban tényleg leásol az internet mélyére. Legendák, újságcikkek, megoldatlan rendőrségi ügyek, fura beszámolók, európai mesék, igen, hála neked google fordító, eredeti nyelven. Aztán minden anyag összevetése, a túlzások és ellentmondások kirostálása, és ami fennmarad… Az azért elég elgondolkodtató.
- Neked nincsenek barátaid, ugye? - vonta fel Derek a szemöldökét. A fájdalmas grimasz csupán egyetlen pillanatra futott át a fiú arcán, de ez és a szíve ideges dobbanása elég volt, hogy Derek megállapítsa, ezúttal ő tapintott érzékeny pontra. De a várt diadal helyett inkább sajnálatot érzett. És vágyat arra, hogy megérintse a fiú arcát. Csupán egyetlen pillanatra, egyetlen ujjal, egészen puhán.
Megrázta magát. Utálta az omegalétet és a fura gondolatokat, amiket szült.
- A tárgynál maradva - folytatta Stiles ugyanolyan könnyedén, ahogy eddig beszélt -, a kutatás végére már kezdett értelmet nyerni, hogy mi az a lény, ami miatt a környék minden teliholdkor feszült. Meg ami egy jaguárt annyira meg tud ijeszteni, hogy rettegésből rátámad egy emberre. Tudtad amúgy, hogy a jaguár csúcsragadozó? Nem lenne mitől tartania a területén. Egyébként már szinte teljesen kiirtották Kaliforniában. Kösz, hogy végeztél az utolsó példánnyal is.
- Igazad van, hagyni kellett volna, hogy átharapja a torkodat - fonta Derek keresztbe a karját.
- Oké - Stiles felemelte a kezét, és közelebb lépett hozzá. - Még egyszer kösz, hogy megmentettél, haver.
- Még egyszer? - Dereknek nem rémlett, hogy a fiú akár egyszer is megköszönte volna. Sem a jaguárt, sem utána a vadászokat. Stiles az égre emelte a szemét, aztán megveregette Derek vállát, és nyilván mondani is akart közben valamit, de nem került rá sor, mivel Derek előbb mozdult, mintsem gondolkozott volna. Olyan gyorsan söpörte le magáról a fiú kezét, ahogy csak tudta, és arrébb is ugrott csaknem egy yardnyit. Stiles kissé zavartan lépett hátrébb.
- Rendben, nincs tapizás. - Derek ösztönösen rámorgott. Stiles felvont szemöldökkel nézett rá. - Te morogsz? És még én nézek túl sok sorozatot?
- Tünés a házamból! - Derek kezdte elveszíteni a türelmét. A kölyök szaga zavarba ejtette, a viselkedése pedig egyenesen dühítette. Annyira, de annyira egyedül volt, és a farkas-ösztönök szinte könyörögtek azért, hogy ne engedje el a fiút! Úgyhogy nagyon gyorsan el kellett zavarnia. - Ha még egyszer meglátlak a környéken, hívom a rendőröket.
- Jaj, ez a megmondalak az apukádnak szöveg olyan gyerekes, nem gondolod? - vigyorgott Stiles. - Szerintem meg tudjuk oldani a dolgot egymás között is.
Derek odalépett a fiú elé, megmarkolta a pólóját, az első mozdulattal közel rántotta magához, de aztán sikerült uralkodnia az ösztönökön, és nekilökte a falnak. A borostyánszínű szemekben várakozás, bizonytalanság és egy egészen kevés vágy jelent meg. Derek olyan dühösen beszélt, hogy az már közel járt a morgáshoz.
- Ne merészelj a közelembe jönni. Leszarom, hogy milyen történeteket olvastál az interneten, és milyen hülyeségeket találtál ki belőle. Ha újra meglátlak itt, simán feljelentelek. Remélem, egy seriff fiacskája megérti, hogy ez mit jelent.
Stiles arca megrándult. Derek elengedte, és hátralépett. Hallgattak. Derek igyekezett lecsillapítani a szívverését. Hallotta, hogy a fiúé is hozzá hasonló ütemben kalapál.
- Kifelé!
Őszintén reménykedett benne, hogy nem villantotta fel a szemét. Bár a kölyök úgy takarodott ki a házból, mintha a farkas-énje parancsolt volna rá. Derek a falnak dőlt, hallgatta, ahogy Stiles távolodik, és lassan fújta ki a levegőt.
Majdnem alulmaradt.
A szürkület kényelmesen nyújtózott el a város fölött. Derek érezte, hogy Stiles megborzong a gyorsan hűlő levegőben, de nem volt kedve elengedni a fiút, ahhoz pedig különösen nem, hogy felvegyék a pólójukat is. A sziklán ültek, már nadrágban, Stiles a férfi karjának és lábának ölelésében, hátát Derek meztelen mellkasának döntve. A férfi ráérősen cirógatta a bőrét, állát a fiú vállára támasztotta, hallgatta a szívverését, ami most nyugodt és elégedett volt, és magába lélegezte az illatát.
Derek furcsán állt az érintésekkel. Egyfelől vágyott a fizikai közelségre, mint minden farkas. Elveszni a falka illatában, hagyni, hogy felolvadjon valami nagy egészben, érezni maga mellett a másik test szuszogását, melegét. Másfelől az emberi emlékek miatt utálta, ha valaki rákényszeríti a jelenlétét, és még kevésbé tudta elviselni azt, ha hirtelen érintették meg. Az első reakció mindig az ösztönös elutasítás maradt.
Úgyhogy Stiles nagyon figyelt arra, hogy Derek mindig tudja, mikor fog hozzáérni. Néha még be is jelentette, máskor csak lassan nyúlt felé, és kivárt, amíg Derek elfogadja a dolgot. A férfi odafúrta a fejét a fiú nyakához, finoman megharapta a bőrét. Stiles sóhajtott egyet.
- Haza kellene mennem - jegyezte meg. Derek tiltakozón morrant fel, szorosabban fonta a karját a libabőrös mellkas köré. Stiles törleszkedve simult hozzá. - Velem jöhetnél, apa nem bánja, ha nálunk vacsorázol.
- Tudom. De tanulnod kell, gondolom.
- Ja, sajnos nem adják meg a szuperhősöknek csak úgy ránézésre a jó jegyeket. Pedig csak nekem köszönhetik, hogy nem eszi meg őket egy wendigo.
- Csak neked… - bólogatott Derek jókedvűen. Stiles hátranyúlt, és beletúrt a hajába. Derek egyszerre élvezte és érezte kellemetlennek az érintést. Stiles csitítóan suttogott valamit, megfordult a karjaiban, és nem törődve kicsavarodott helyzete kényelmetlenségével, lassan és puhán kezdte csókolni a férfit.
Derek imádott belemerülni Stilesba. Olyan mélyen csókolni, amennyire csak képes volt rá, harapni az ajkát, az arcát, a nyakát. Vagy belemarkolni a hajába, amit az elmúlt évek alatt hagyott hosszabbra nőni, megtartani a fejét, és csak nézni a fiú arcát, lágy mosolyát, a szemében megülő szikrákat.
- Azért átjössz éjjelre? - kérdezte Stiles. - Szeretnék veled aludni. Amíg nem kell megint valami idióta miatt őrjáratoznod odakint.
- Persze, hogy jövök - bólintott Derek. - Na gyere, hazaviszlek…
Jó néhány csókolózással töltött perccel később, kelletlenül kászálódtak fel a szikláról. Derek felvette a pólóját, és figyelte, ahogy Stiles a sajátjával foglalkozik. Kifordította, kirázogatta, tűnődve megnézte a feliratot rajta („This isn’t a democracy anymore… it’s a Ricktatership” - Derek néha tényleg nem értette, miért néz a fiú még a tévében is olyan sorozatokat, amik az életükre emlékeztettek. Vagy valami még rosszabbra.), aztán macskakecsességgel belebújt.
Sehol sem volt már az az esetlenség, ami a tizenhat éves Stilest jellemezte. A kapkodás, hadonászás, túl sovány test, túl ideges mozdulatok. Nem mintha a kölyök ne lett volna még mindig túlmozgásos, és nem mintha ne tudott volna bárkinek is lyukat beszélni a hasába. De másfél év néhány kóbor vérfarkas, megannyi vadász, wendigók és egy-két őrült ember ellenfeleként, határozottan felnőttesebbé teszi az embert. És izmosabbá. Derek arra gondolt, ahogy Stiles megszorította a csípőjét, miközben elélvezett. Annak még egy farkas számára is volt ereje.
- Min tűnődsz? - kérdezte Stiles. Derek megrázta a fejét. Nem nagyon akarta kifejteni. Nem mintha ne szerette volna tudatni a fiúval, hogy mennyire vonzónak tartja, de még mindig nem érezte a szavakat a saját terepének. Különösen nem a kedveskedőket. Túl hosszú időt töltött el magányosan és minimalizálva a kommunikációt. Megérintette a fiú arcát. Stiles belesimult a tenyerébe.
- Izgulsz az SAT miatt?
- Inkább azért izgulok, hogy hogyan fogod túlélni, amíg én a főiskolán leszek - vigyorgott rá a fiú. - Eléggé rossznéven venném, ha valaki kinyírna a távollétemben.
- Ne vedd sértésnek, de addig is egészen jól boldogultam, amíg nem rontottál be a házamba az elméleteddel, hogy vérfarkas vagyok.
Stiles felvont szemöldökkel nézett rá.
- Nem lehet örökké szerencséd.
- Ha az lenne, sohasem botlottam volna beléd - morogta Derek. Eleinte félt, hogy Stiles megsértődik az ilyen megjegyzéseken, mégis mindig csak utólag döbbent rá, hogy olyasmit mondott, ami bántó. De a fiú többnyire csak beleboxolt a karjába, aztán odébb sietett, nehogy ösztönösen visszaüssön. Most viszont elkapta a karját, odahúzta magához, és a másik tenyerét finoman rátette Derek nyakára.
- Én a helyedben sokkal óvatosabban nyilatkoznék, nagyfiú. - Derek nyelt egyet. Szerette ezt. Szerette Stiles sötétebb és határozott énjét. Béta volt, időnként szüksége volt parancsszavakra, irányításra, dicséretre. De szerette azt is, amikor a fiú gyengédségre vágyott, vagy egyszerűen csak hagyta, hogy éreztesse vele, ő a farkas, tehát ő az erősebb. Stiles most lágyan mosolyodott el, keze átcsúszott Derek tarkójára, gyengéden cirógatta, miközben folytatta: - Tudom, hogy megoldod. De jobban szeretem, ha valaki a te seggedre is vigyáz, miközben őrzöd a városodat.
Elengedte, és bevágódott az autóba. Derek követte.
- Azt hittem, a mi városunk, nem az enyém - jegyezte meg, miközben beindította a kocsit. Stiles vállat vont.
- Én csak Robin vagyok, tudod, a „futottak még” kategória.
Derek gyorsan végigpörgette magában a képregényeket és a szuperhősös filmeket, amiket az elmúlt évek során volt szerencséje végignézni Stilesnak köszönhetően, hogy rátaláljon Robinra. Aztán vetett egy oldalpillantást a fiúra.
- Ebben az esetben a ruhád még hagy némi kívánnivalót. Hiányolom a feszes nadrágot és a maszkot is.
- Tényleg? Ezen könnyen segíthetünk. - Stiles azonnal felvillanyozódott. Előkapta a telefonját, és már pötyögött is a keresőbe. - Képregény vagy filmes verzió?
- Nyilván képregény.
- Oldschool változat? - nézegette tovább Stiles a képeket. Derek nem tudott elnyomni egy mosolyt. Az utat figyelte, és közben hallgatta Stiles határozott tiltakozását a forrónadrággal szemben. - Mondjuk a maszk, az tényleg tetszik… - tette hozzá a fiú elgondolkozva. - Nahát, ha Batman-jelmezt is rendelek hozzá, úgy olcsóbb!
- Azt hiszem, te vagy a legnagyobb perverz, akit életemben láttam - csóválta a fejét Derek. Stiles megütötte a karját.
- Már elnézést, de az egész a te ötleted volt. És most már nem fogod megúszni, remélem tudod.
Derek az égre emelte a szemét. Jobbkézzel végigsimította és enyhén megszorította Stiles combját.
- Nem is akarom megúszni - felelt mosolyogva. Stiles rávigyorgott.
- Imádlak.
Szóval azt azért jelezném, hogy a fejezet már 18-as korhatárral bír, meg csúnya szavak is vannak benne, továbbá Derek-nézőpontú, és még nem indul be igazán a történet benne. De ami késik, az megvalósul a harmadik fejezetben, csak győzzétek kivárni.
Ja, és még azt akartam mondani, hogy bátran írhattok véleményt, nem harapok ;-)
Tökéletes kombináció
Második fejezet
- Ilyenkor úgy érzem magam, mintha szuperhős lennék - jelentette ki Stiles. Derek felpillantott, és végigmérte a fiút. Kitárt karokkal állt a sziklán, a szél belekapott piros pulóverébe, és úgy rángatta, hogy félszemmel, hunyorítva egy rövidlátó ember nagy jóindulattal szuperhősnek is nézhette volna.
- Batman vagy Vasember? - érdeklődött Derek. Stiles felnevetett, leeresztette a karját, lelépett a szikláról, és jókedvű ugrabugrálással közelebb jött a férfihez.
- Fejlődsz. Ezt szeretem. Egyébként még nem választottam magunknak nevet.
Derek magában jót mulatott a „még” kifejezésen. Stiles mással sem töltötte az idejét, csak nevet próbált találni kettejüknek. Mármint olyankor, amikor nem kutatott valami után az interneten, vagy tervezte a következő összecsapást, esetleg programozta a szimulációkat és az applikációkat. Vagy tanult. Szóval az élete fennmaradó egy-két százalékát a névválasztás kötötte le.
- De amikor itt állok, és lenézek Beacon Hillsre, és tudom, hogy megint megmentettük őket valami szörnyetegtől, akkor totál úgy érzem magam, mintha Gotham Cityben lennék. - Stiles merengve, kissé összevont szemmel bámult a városra. Derek pedig élvezettel bámulta a fiú arcát. Stiles visszafordult. - Azért valamit mi is kivetíthetnénk, mint Batman a denevérszárnyakat.
- És mit képzeltél el? - kérdezte Derek, és le merte volna fogadni, hogy Stiles a következő szimulációba programozni fog valamilyen kivetített képet is.
- Egy farkas fejre gondoltam - jelentette be Stiles, és csak úgy sugárzott róla a boldogság, hogy ezt közölheti. Derek valamilyen aljas csapdát sejtett, és lényegében biztos volt benne, hogy bármit válaszol is, azzal bele fog sétálni. De Stiles olyan várakozón meredt rá, hogy végül sóhajtva mégis megszólalt:
- De az csak én lennék.
- Tévedés - emelte fel Stiles az ujját jókedvűen -, te csak a farkas vagy. De én vagyok a fej. Az ész. A koponya. Az agy.
- És főleg a nyelv és a száj - szúrta közbe Derek szárazon.
- És főleg. - Stiles most már egészen közel lépett hozzá, megtámaszkodott mellette a Camarón, és csak úgy áradt belőle az az illatorgia, amivel mindig őrületbe kergette Dereket. - Nyelv és száj, hm? Ez… totál szexi, azt hiszem.
Közel hajolt. Nagyon közel. Túl közel. Derek vére meglódult, ahogy magába lélegezte a fiú illatát. Stiles belemarkolt a hajába, kicsit hátrébb húzta a fejét, és Derek minden jobbik meggyőződése ellenére tűrte, hogy felfedje a torkát. Stiles puhán megpuszilta, aztán meg is nyalta a bőrét az ádámcsutka alatt. Derek nyelt egyet.
Az ösztönök azt súgták volna, hogy lökje félre a fiút. Vagy egyszerűen csak fordítsa át magukat, nyomja a kocsi fémtestéhez Stilest, és csókolja olyan durván, ahogy csak képes rá. De Derek szeretett szembemenni az ösztönökkel. És túl jó volt az, ahogy Stiles megtartotta a fejét, majd szívogatva végighaladt a nyakán. Sokkal jobb, mintsem hogy leállítsa. Felmordult, élvezettel, ahogy a macskák dorombolnak.
- Na, mit gondolsz? - kérdezte Stiles, amikor már a szájánál járt. Derek semmit sem gondolt, mert nem is igen tudta, miről kellene véleményt mondania. Azaz, amit mégis gondolt, az semmi másról nem szólt, csak Stiles ajkáról. Meg még esetleg Derek határozottan ébredező farkáról. Szerencsére az esetek kilencven százalékában Stiles kérdéseire elég volt egy szemöldökrándulással válaszolni. Mint most is.
- Nem figyeltél, mi? - buktatta le Stiles. Sajnos már elég jól kiismerte a szemöldökrándulásait, és azonnal tudta, mikor kamuzik velük.
- Éppen a nyakamat harapdáltad - védekezett Derek.
- Egy vérfarkas, akinek a nyakát harapdálják… - Stiles élvezettel húzta még egy kicsit hátrébb a fejét. Derek felmordult. Ezúttal picit figyelmeztetően. Nem mintha Stilesra valaha is hatott volna egy figyelmeztető mordulás. Azaz hatott, de éppen az ellenkezőjét érte el. - A szó, amit keresünk, a paradoxon - tudatta Stiles.
- A szó, amit keresünk, a szex - javasolta Derek.
Stiles félrehajtott a fejét, méregette néhány másodpercig, aztán nagylelkűen bólintott.
- Elfogadva.
Derek szemből szerette a legjobban. Látni a fiú arcát, érezni a mellkasán a bőrét, belenézni a szemébe. Stiles a nyakára tette a tenyerét. Nem szorította meg, még csak nyomást sem gyakorolt rá, csupán finoman ott tartotta, hogy Derek érezhesse a hosszú, vékony ujjak súlyát a torkán. Mint a nyakörv, ami néha előkerült az ágyban, és zavarba ejtően izgatóan simult a bőrére. A farkas-ösztönök persze ellenszegültek a nyakörv gondolatának is, de ettől valahogy duplán izgató lett.
Dereket nem érdekelték a szabályok. Stiles pedig a maga tizennyolc évével mindenre vevő volt a játékoktól kezdve a szenvedélyes dugáson át a hosszú, gyengéd szeretkezésekig. Úgyhogy mindre sort is kerítettek.
Derek felszisszent, amikor a fiú a testébe hatolt. Stiles várt néhány másodpercet, Derek szinte simogatásnak érezte a bőrén a pillantását. A fiú kényelmesen, mélyen csókolta, és amikor megmozdult a testében, Derek az élvezettől nyögött fel. Nem siettek. Derek érezte a mellkasán Stiles szívének dobbanásait, magába szívta testének sós-ízes kipárolgását, élvezettel borzongott meg, amikor a fiú tenyere újra a nyakára simult.
- Annyira szexi vagy… - suttogta Stiles. Derek felnézett rá, és hallgatta, hogy a fiú hogyan kommentálja végig a szeretkezésüket, de csak engedte, hogy a szavak végigzubogjanak az elméjén, nem figyelt a jelentésükre.
Az orgazmus közelében még a megszokottnál is jobban kiélesedtek az érzékei. A naptól langyos szikla a háta alatt, Stiles lélegzetének sziszegése, csókjának gyümölcsaromája, az izgalom orrcsiklandozó illata. Derek karmai előtörtek, és Stiles hátába martak. A fiú felkiáltott, Derek pontosan érezte, hogy elélvez a testében, és a nyögése, az izmai megfeszülése, a sperma illata magával rántotta a férfit is.
Egy pillanatnyi kiszolgáltatott tökéletesség. Stiles szagával telítődött az orra.
Az első találkozás után napokig ott lebegett a tudata peremén a fiú. Főleg a szaga. Egyszer még a gimnázium közelébe is elment, de még időben sarkon fordult, és eldöntötte, hogy távol fogja tartani magát a kölyöktől. Még a gondolatától is. Az elhatározás mindösszesen fél napig tartott ki.
Már negyed mérföldről megérezte a fiú szagát. Le is lassított, mert nem lepte volna meg, ha a kölyök már megint az erdőben kóborol, és nem volt nagy kedve elütni. Zavar, idegesség, harag és vágy viaskodott benne a gondolatra, hogy a fiú felbukkant. De amikor megérkezett a házhoz, és meglátta, hogy a tornác lépcsőjén üldögél, főleg a harag maradt meg.
Vett egy mély lélegzetet - a száján keresztül, természetesen -, ellazította az izmait, és nagyon lassan szállt ki a kocsiból.
- Hali, Derek Hale - vigyorgott rá a fiú -, öröm megint látni téged.
- Mit keresel itt? - Összeszorította a mellkasát a düh. Igyekezett távol maradni a kölyöktől. Stilestól. Pontosan emlékezett a nevére.
- Csak arra gondoltam, milyen jó lenne fecserészni kicsit. Esetleg ma megpróbálkozhatnánk a kétoldalú kommunikációval is. Hátha ezúttal nagyobb sikerrel járunk.
- Honnan tudtad, hogy itt lakom? - Derek még mindig jobbnak látta, ha távol marad Stilestól. A fiú végigmérte a romos épületet.
- Sohasem találtam volna ki, hogy valaki, akinek ilyen kocsija van - biccentett a Camaro felé, amivel Derek járt -, ilyen lepra helyen lakik. De a ház a te tulajdonod. Ahogy a kocsi is. A rendszám segített kideríteni. Igaz, azt kellett hazudnom az apámnak, hogy elgázoltál majd cserben hagytál egy kisgyereket, hogy a rendszámod alapján kiderítse a nevedet, de hát istenem… - Derek felmordult. Legszívesebben behúzott volna egyet a kölyöknek; semmi kedve nem volt a rendőrökkel bíbelődni.
- Seggfej.
- Csak vicceltem, haver! - Stiles az égre emelte a szemét. - Neked nincs semmi humorérzéked? Természetesen nem avattam be az apámat. Ismerem az összes jelszavát, simán megnéztem az adatbázisban a nevedet, meg azt is, hogy ez a ház a tiéd.
Derek kieresztette a levegőt. Végre elszakadt a kocsitól, és közelebb ment a kölyökhöz. Stiles felállt, kényelmesen nyújtózott egyet, és Derek azon kapta magát, hogy megbámulja a fiú megnyúló, majd elernyedő izmait, hallgatja, ahogy elégedetten sóhajt. Nagyon idegesítette a kölyök.
- Konyhád van? - érdeklődött Stiles. - Innék egy üdítőt, miközben elcsevegünk a továbbiakról. - Derek a maga részéről semmiről sem szeretett volna csevegni, de Stiles felment a lépcsőn, és benyitott, majd be is trappolt a házba. - Haver, nem ártana kicsit felújítani, ha már itt akarsz élni - szakadt ki belőle, ahogy körülnézett. Derek megint felmordult. - Oké, semmi közöm hozzá, nagyfiú - emelte fel a kölyök a kezét, és közben ráérősen körbefordulva nézelődött -, de nem lehet itt elkapni mindenféle fertőzéseket?
- Ha ez aggaszt, akár haza is mehetsz - javasolta Derek. Stiles ránézett.
- Akár. Téged persze nem aggasztanak a fertőzések, mi? Na - tett egy tétova lépést a folyosó felé -, van konyha? Szoktál enni egyáltalán?
Derek elkapta a pólóját még azelőtt, hogy rásétált volna egy olyan területre, ahol a padlódeszkák elkorhadtak. Nem most akarta kipróbálni, hogy beszakadnak-e. Visszarántotta a fiút, aminek következtében közel került hozzá. Az illata úgy csapta meg, mint egy pofon. Stiles majdnem olyan magas volt, mint ő, és volt benne valami megkapó, talán a grimaszai, talán a világosbarna szemekben megülő nyíltság. Derek valami idegesítő okból kifolyólag vágyott arra, hogy végigsimítsa egészen rövidre nyírt haját - csupán hogy megtudja, inkább csiklandós vagy inkább szúrós érzés a tenyere alatt.
- Maradj a nyomomban - utasította, majd elindult a konyha irányába. Úgy tett, mintha egyáltalán nem érdekelné, hogy Stiles követi-e, és képes-e kikerülni a házban csapdaként rejtőző kiálló deszkákat, lelógó léceket és feltépett padlót. De azért végig fülelt a kölyök lépteire.
A konyhában fáradtan zümmögött a hűtő. Derek egy üveg vizet lökött a nemkívánatos vendég elé. Stiles megforgatta, majd vállat vonva kinyitotta és belekortyolt. Körülnézett, és végül felült a széles és használaton kívüli konyhapultra.
- Valószínűleg már az is segítene, ha kitakarítanál. Meg ha lenne néhány működőképes lámpád, és nem egy félhomályos szellemkastélyban élnél.
- Lenyűgöző a lakberendezői érzéked, de még mindig nem értem, mit keresel itt - morogta Derek. Leginkább azért volt morcos, mert Stiles nagyon is érzékeny pontra tapintott. Jobb lett volna bérelni egy lakást a városban. De a keserédes emlékek nem engedték el.
- Szóval, Derek Hale - mondta ki a fiú újra a nevét, mint aki különösen büszke arra, hogy kiderítette -, egy picit elgondolkoztam a múltkori találkozónkon. - Lecsusszant a pultról, és fel-alá kezdett járkálni, miközben tovább magyarázott. Derek a falnak támaszkodott, és figyelte. - Volt néhány furcsaság rajtad, amikor csak úgy felbukkantál az erdőben. Tudod, amikor elvágtad - ujjaival mutatta az idézőjelet - a jaguár torkát. Megjegyzem, ha tényleg késsel végeztél volna vele, akkor nem elvágni kellett volna a nyakát, hanem beleállítani a kést. Szinte ő maga szaladt volna bele. Na mindegy is, mert történetesen emlékszem, hogy nem volt kés egyik kezedben sem. Volt viszont karmod.
Stiles várakozón ránézett, de Derek nem látott semmi okot arra, hogy a benne kavargó érzések és gondolatok közül bármit is a fiú orrára kössön. Éppen elég volt magában megküzdeni a vággyal, hogy végre beavasson valakit, akivel nyíltan beszélhet. Stiles a rövid csend végén vállat vont, és folytatta:
- Akkor a hallgatás egyenlő beleegyezés elve alapján a karmokban megállapodtunk. Mi volt még? Extrém gyorsaság. Gyanítom, hogy egész jó lehet a látásod, ha sötétben elvezetgetted a kocsit a fák között. Fogalmunk sincs, hogy mi alapján, de hazavittél engem. Valakit, akivel akkor találkoztál először. Talán a szagom segített tájékozódni? Összegzek - emelte fel Stiles a kezét. Derek figyelte az ujjait, ahogy számlálta rajta az érveket. - Karmok. Zárójelben: fogak is. Sebesség. Látás. Szaglás. Nem teszteltük, de gyanakszom, hogy a hallásod se rossz. És… igen, na mit felejtettem ki? Hogy mindez éppen teliholdkor történt. Érdekes, nem?
- Minden hónapban van telihold, szóval nem - jegyezte meg Derek színtelen hangon. Stiles rámosolygott.
- Persze. A telihold nem érdekes. Már ha az ember nem vérfarkas.
Derek felvont szemöldökkel meredt rá. Megvárta, amíg elcsitul kicsit a szívverése, aztán az arcára varázsolt egy gúnyos mosolyt.
- Valaki túl sok sorozatot nézett, nem?
- Sokkal többről van itt szó a tévénézési szokásaimnál - vágta rá Stiles. Olyan széles gesztusokkal magyarázott, hogy Derek kezdte bölcs előrelátásnak érezni, hogy semmit sem tart a konyhapulton: most biztosan a fele a földön landolt volna. - Alaposan utánajártam a dolgoknak. Mélyfúrás, ezt úgy hívják. Amikor egy témával kapcsolatban tényleg leásol az internet mélyére. Legendák, újságcikkek, megoldatlan rendőrségi ügyek, fura beszámolók, európai mesék, igen, hála neked google fordító, eredeti nyelven. Aztán minden anyag összevetése, a túlzások és ellentmondások kirostálása, és ami fennmarad… Az azért elég elgondolkodtató.
- Neked nincsenek barátaid, ugye? - vonta fel Derek a szemöldökét. A fájdalmas grimasz csupán egyetlen pillanatra futott át a fiú arcán, de ez és a szíve ideges dobbanása elég volt, hogy Derek megállapítsa, ezúttal ő tapintott érzékeny pontra. De a várt diadal helyett inkább sajnálatot érzett. És vágyat arra, hogy megérintse a fiú arcát. Csupán egyetlen pillanatra, egyetlen ujjal, egészen puhán.
Megrázta magát. Utálta az omegalétet és a fura gondolatokat, amiket szült.
- A tárgynál maradva - folytatta Stiles ugyanolyan könnyedén, ahogy eddig beszélt -, a kutatás végére már kezdett értelmet nyerni, hogy mi az a lény, ami miatt a környék minden teliholdkor feszült. Meg ami egy jaguárt annyira meg tud ijeszteni, hogy rettegésből rátámad egy emberre. Tudtad amúgy, hogy a jaguár csúcsragadozó? Nem lenne mitől tartania a területén. Egyébként már szinte teljesen kiirtották Kaliforniában. Kösz, hogy végeztél az utolsó példánnyal is.
- Igazad van, hagyni kellett volna, hogy átharapja a torkodat - fonta Derek keresztbe a karját.
- Oké - Stiles felemelte a kezét, és közelebb lépett hozzá. - Még egyszer kösz, hogy megmentettél, haver.
- Még egyszer? - Dereknek nem rémlett, hogy a fiú akár egyszer is megköszönte volna. Sem a jaguárt, sem utána a vadászokat. Stiles az égre emelte a szemét, aztán megveregette Derek vállát, és nyilván mondani is akart közben valamit, de nem került rá sor, mivel Derek előbb mozdult, mintsem gondolkozott volna. Olyan gyorsan söpörte le magáról a fiú kezét, ahogy csak tudta, és arrébb is ugrott csaknem egy yardnyit. Stiles kissé zavartan lépett hátrébb.
- Rendben, nincs tapizás. - Derek ösztönösen rámorgott. Stiles felvont szemöldökkel nézett rá. - Te morogsz? És még én nézek túl sok sorozatot?
- Tünés a házamból! - Derek kezdte elveszíteni a türelmét. A kölyök szaga zavarba ejtette, a viselkedése pedig egyenesen dühítette. Annyira, de annyira egyedül volt, és a farkas-ösztönök szinte könyörögtek azért, hogy ne engedje el a fiút! Úgyhogy nagyon gyorsan el kellett zavarnia. - Ha még egyszer meglátlak a környéken, hívom a rendőröket.
- Jaj, ez a megmondalak az apukádnak szöveg olyan gyerekes, nem gondolod? - vigyorgott Stiles. - Szerintem meg tudjuk oldani a dolgot egymás között is.
Derek odalépett a fiú elé, megmarkolta a pólóját, az első mozdulattal közel rántotta magához, de aztán sikerült uralkodnia az ösztönökön, és nekilökte a falnak. A borostyánszínű szemekben várakozás, bizonytalanság és egy egészen kevés vágy jelent meg. Derek olyan dühösen beszélt, hogy az már közel járt a morgáshoz.
- Ne merészelj a közelembe jönni. Leszarom, hogy milyen történeteket olvastál az interneten, és milyen hülyeségeket találtál ki belőle. Ha újra meglátlak itt, simán feljelentelek. Remélem, egy seriff fiacskája megérti, hogy ez mit jelent.
Stiles arca megrándult. Derek elengedte, és hátralépett. Hallgattak. Derek igyekezett lecsillapítani a szívverését. Hallotta, hogy a fiúé is hozzá hasonló ütemben kalapál.
- Kifelé!
Őszintén reménykedett benne, hogy nem villantotta fel a szemét. Bár a kölyök úgy takarodott ki a házból, mintha a farkas-énje parancsolt volna rá. Derek a falnak dőlt, hallgatta, ahogy Stiles távolodik, és lassan fújta ki a levegőt.
Majdnem alulmaradt.
A szürkület kényelmesen nyújtózott el a város fölött. Derek érezte, hogy Stiles megborzong a gyorsan hűlő levegőben, de nem volt kedve elengedni a fiút, ahhoz pedig különösen nem, hogy felvegyék a pólójukat is. A sziklán ültek, már nadrágban, Stiles a férfi karjának és lábának ölelésében, hátát Derek meztelen mellkasának döntve. A férfi ráérősen cirógatta a bőrét, állát a fiú vállára támasztotta, hallgatta a szívverését, ami most nyugodt és elégedett volt, és magába lélegezte az illatát.
Derek furcsán állt az érintésekkel. Egyfelől vágyott a fizikai közelségre, mint minden farkas. Elveszni a falka illatában, hagyni, hogy felolvadjon valami nagy egészben, érezni maga mellett a másik test szuszogását, melegét. Másfelől az emberi emlékek miatt utálta, ha valaki rákényszeríti a jelenlétét, és még kevésbé tudta elviselni azt, ha hirtelen érintették meg. Az első reakció mindig az ösztönös elutasítás maradt.
Úgyhogy Stiles nagyon figyelt arra, hogy Derek mindig tudja, mikor fog hozzáérni. Néha még be is jelentette, máskor csak lassan nyúlt felé, és kivárt, amíg Derek elfogadja a dolgot. A férfi odafúrta a fejét a fiú nyakához, finoman megharapta a bőrét. Stiles sóhajtott egyet.
- Haza kellene mennem - jegyezte meg. Derek tiltakozón morrant fel, szorosabban fonta a karját a libabőrös mellkas köré. Stiles törleszkedve simult hozzá. - Velem jöhetnél, apa nem bánja, ha nálunk vacsorázol.
- Tudom. De tanulnod kell, gondolom.
- Ja, sajnos nem adják meg a szuperhősöknek csak úgy ránézésre a jó jegyeket. Pedig csak nekem köszönhetik, hogy nem eszi meg őket egy wendigo.
- Csak neked… - bólogatott Derek jókedvűen. Stiles hátranyúlt, és beletúrt a hajába. Derek egyszerre élvezte és érezte kellemetlennek az érintést. Stiles csitítóan suttogott valamit, megfordult a karjaiban, és nem törődve kicsavarodott helyzete kényelmetlenségével, lassan és puhán kezdte csókolni a férfit.
Derek imádott belemerülni Stilesba. Olyan mélyen csókolni, amennyire csak képes volt rá, harapni az ajkát, az arcát, a nyakát. Vagy belemarkolni a hajába, amit az elmúlt évek alatt hagyott hosszabbra nőni, megtartani a fejét, és csak nézni a fiú arcát, lágy mosolyát, a szemében megülő szikrákat.
- Azért átjössz éjjelre? - kérdezte Stiles. - Szeretnék veled aludni. Amíg nem kell megint valami idióta miatt őrjáratoznod odakint.
- Persze, hogy jövök - bólintott Derek. - Na gyere, hazaviszlek…
Jó néhány csókolózással töltött perccel később, kelletlenül kászálódtak fel a szikláról. Derek felvette a pólóját, és figyelte, ahogy Stiles a sajátjával foglalkozik. Kifordította, kirázogatta, tűnődve megnézte a feliratot rajta („This isn’t a democracy anymore… it’s a Ricktatership” - Derek néha tényleg nem értette, miért néz a fiú még a tévében is olyan sorozatokat, amik az életükre emlékeztettek. Vagy valami még rosszabbra.), aztán macskakecsességgel belebújt.
Sehol sem volt már az az esetlenség, ami a tizenhat éves Stilest jellemezte. A kapkodás, hadonászás, túl sovány test, túl ideges mozdulatok. Nem mintha a kölyök ne lett volna még mindig túlmozgásos, és nem mintha ne tudott volna bárkinek is lyukat beszélni a hasába. De másfél év néhány kóbor vérfarkas, megannyi vadász, wendigók és egy-két őrült ember ellenfeleként, határozottan felnőttesebbé teszi az embert. És izmosabbá. Derek arra gondolt, ahogy Stiles megszorította a csípőjét, miközben elélvezett. Annak még egy farkas számára is volt ereje.
- Min tűnődsz? - kérdezte Stiles. Derek megrázta a fejét. Nem nagyon akarta kifejteni. Nem mintha ne szerette volna tudatni a fiúval, hogy mennyire vonzónak tartja, de még mindig nem érezte a szavakat a saját terepének. Különösen nem a kedveskedőket. Túl hosszú időt töltött el magányosan és minimalizálva a kommunikációt. Megérintette a fiú arcát. Stiles belesimult a tenyerébe.
- Izgulsz az SAT miatt?
- Inkább azért izgulok, hogy hogyan fogod túlélni, amíg én a főiskolán leszek - vigyorgott rá a fiú. - Eléggé rossznéven venném, ha valaki kinyírna a távollétemben.
- Ne vedd sértésnek, de addig is egészen jól boldogultam, amíg nem rontottál be a házamba az elméleteddel, hogy vérfarkas vagyok.
Stiles felvont szemöldökkel nézett rá.
- Nem lehet örökké szerencséd.
- Ha az lenne, sohasem botlottam volna beléd - morogta Derek. Eleinte félt, hogy Stiles megsértődik az ilyen megjegyzéseken, mégis mindig csak utólag döbbent rá, hogy olyasmit mondott, ami bántó. De a fiú többnyire csak beleboxolt a karjába, aztán odébb sietett, nehogy ösztönösen visszaüssön. Most viszont elkapta a karját, odahúzta magához, és a másik tenyerét finoman rátette Derek nyakára.
- Én a helyedben sokkal óvatosabban nyilatkoznék, nagyfiú. - Derek nyelt egyet. Szerette ezt. Szerette Stiles sötétebb és határozott énjét. Béta volt, időnként szüksége volt parancsszavakra, irányításra, dicséretre. De szerette azt is, amikor a fiú gyengédségre vágyott, vagy egyszerűen csak hagyta, hogy éreztesse vele, ő a farkas, tehát ő az erősebb. Stiles most lágyan mosolyodott el, keze átcsúszott Derek tarkójára, gyengéden cirógatta, miközben folytatta: - Tudom, hogy megoldod. De jobban szeretem, ha valaki a te seggedre is vigyáz, miközben őrzöd a városodat.
Elengedte, és bevágódott az autóba. Derek követte.
- Azt hittem, a mi városunk, nem az enyém - jegyezte meg, miközben beindította a kocsit. Stiles vállat vont.
- Én csak Robin vagyok, tudod, a „futottak még” kategória.
Derek gyorsan végigpörgette magában a képregényeket és a szuperhősös filmeket, amiket az elmúlt évek során volt szerencséje végignézni Stilesnak köszönhetően, hogy rátaláljon Robinra. Aztán vetett egy oldalpillantást a fiúra.
- Ebben az esetben a ruhád még hagy némi kívánnivalót. Hiányolom a feszes nadrágot és a maszkot is.
- Tényleg? Ezen könnyen segíthetünk. - Stiles azonnal felvillanyozódott. Előkapta a telefonját, és már pötyögött is a keresőbe. - Képregény vagy filmes verzió?
- Nyilván képregény.
- Oldschool változat? - nézegette tovább Stiles a képeket. Derek nem tudott elnyomni egy mosolyt. Az utat figyelte, és közben hallgatta Stiles határozott tiltakozását a forrónadrággal szemben. - Mondjuk a maszk, az tényleg tetszik… - tette hozzá a fiú elgondolkozva. - Nahát, ha Batman-jelmezt is rendelek hozzá, úgy olcsóbb!
- Azt hiszem, te vagy a legnagyobb perverz, akit életemben láttam - csóválta a fejét Derek. Stiles megütötte a karját.
- Már elnézést, de az egész a te ötleted volt. És most már nem fogod megúszni, remélem tudod.
Derek az égre emelte a szemét. Jobbkézzel végigsimította és enyhén megszorította Stiles combját.
- Nem is akarom megúszni - felelt mosolyogva. Stiles rávigyorgott.
- Imádlak.