Bejelentési kötelezettség - 4. rész
Negyedik - nem utolsó - rész ;)
Eli nincs benne, viszont szexi rész van. Természetesen :DDD
Korhatár: 18 év
Figyelmeztetések: erotikus tartalom, BDSM elemek, szókimondó szöveg, vérfarkasos AU világ, ismert a természetfeletti
A rendőrőrs otthonos volt - legalábbis Stiles számára, aki kamaszkorában rendszeresen járt itt az apjánál. Amióta felnőtt, már nem lopódzott titkon vagy vállaltan újra és újra be ide, de azért a portán ismerősként köszöntötték, és fent az apja egységénél mindenki mosolyogva intett neki.
- Mindent tudni akarok a Lahey-Hale ügyről - közölte Stiles, amint bezáródott mögöttük az apja szobájában az ajtaja.
- Bárcsak volna valami jogi szabályozás, amire hivatkozva most egyszerűen csak nemet mondhatnék - csóválta a fejét az apja. - Várjunk csak… de hiszen van! Nem társalgunk civilekkel folyamatban lévő ügyekről.
- Ki telefonált? - kérdezte Stiles ügyet sem vetve Noah szavaira.
- Nem mutatkozott be.
- Apa! - Stiles frusztráltan fújt egyet. - Ez az egész egy katasztrófa!
- Szerencsére nem annyira rossz a helyzet - jegyezte meg a férfi. - Isaac Laheyt én hallgattam ki, és elég jól válaszolgatott. Majdnem olyan nyugodt volt, mint egy stabil kötődésű béta. Ráadásul felnőtt állampolgár, beszámítható minden irata és az itteni vizsgálatok szerint is. Ha ehhez az alfához akar tartozni, megteheti.
- Derek akkor is azt hiszi, hogy én hívtalak ki titeket!
- Az lett volna a helyes. Még helyesebb lett volna, ha eléred, hogy ő és a bétája bejelentse a…
- Azt hiszed, nem próbáltam? - szakította félbe Stiles. A saját hajába markolt, cikázott az izmain a feszültség. - Folyamatosan ezzel jöttem neki, tisztára az idegeire mentem vele! Őszintén szólva Scott szerint mindennel a vérfarkasok idegeire megyek, szóval lehet, hogy meg kellett volna tiltanom neki, és akkor megcsinálja…
- Stiles…
- Én csak… tényleg csak azt szerettem volna, hogy rendben legyenek. Jó, azt is szerettem volna, hogy Derek megint minden estét velem töltsön, meg hogy én is a része legyek a falkájának. De akkor még nem tudtam, hogy Scott szerint idővel úgyis kinyírna. Mármint metaforikusan. Ez nem egy bejelentés, hogy halálosan megfenyegettek, vagy bármi…
- Stiles!
Az apja odalépett elé, és lefogta a kezét. Stiles most döbbent rá, hogy még mindig a saját haját tépi. Sajgott a fejbőre. Noah Stilinski szemében aggodalom csillant.
- Stiles, lélegezz mélyeket.
Könnyek szúrták Stiles szemét.
- Nem akarom elveszíteni őt.
- Értem. Lélegezz!
Stiles levegő után kapott.
- Lassabban… Nézz rám! Számolok.
Ezer éve csinálták ezt utoljára, a főiskolai felvételik idején, amikor Stilesra nyomasztóan nehezedett a jövőjével kapcsolatos döntések súlya. Azóta nem járt a pánik határán egyszer sem. Most engedte, hogy az apja leültesse valami egészen puha fotelbe, érezte a vállán a tenyere súlyát, és figyelte a száját, ahogy számolt. Belégzés négy, aztán öt, aztán már hat számolásig. Kilégzés mindig egy kicsit hosszabban.
A szíve kezdett elcsitulni.
- Oké, Stiles, figyelj rám. Isaac Laheyt bent kell tartanunk negyvennyolc órán keresztül megfigyelésre. A végén a szakértő még egyszer beszél vele, aztán eldöntheti, hova akar hazamenni. Feltéve, hogy azalatt Derek Hale elindítja a bejelentést. Ha kifejezi, hogy igényt tart rá bétaként, mehet vissza.
- Isaacet bántalmazta az apja.
Noah ajka megfeszült.
- Láttuk ennek jeleit, de ha ő maga nem tesz feljelentést, mi semmit sem tehetünk. Felnőtt állampolgár, beszámítható…
- Az áldozatokat általában annyira megfélemlítik, vagy átmossák az agyukat, hogy…
- Stiles! Elfogadjuk a döntését, mert nem gyerek és nem kell neki gyám.
Stiles fújt egyet.
- Derek is elfogadja. Gondolom, ezért megyek az alfák agyára. Mert mindig jobban tudom.
- Mi ez az egész? - kérdezte lágyan az apja. Stiles torkát gombóc szorította, megrázta a fejét.
- Scott… Olyasmiket mondott, amiket nem akartam volna hallani.
- Sajná…
- De nem ő számít, apa! Nekem Derek számít.
- Mr. Hale pénzbüntetésre számíthat, amiért mulasztott. De mivel a béta nem okozott semmilyen problémát, nem támadt vagy fenyegetett meg senkit, könnyedén elsimul az ügy.
- És Eli? - Stiles gyorsan összefoglalta, Derek hol tartott a fia befogadásában. A végére megint hadart, az apja megint megszorította a kezét.
- A rendőrségi eljárások valóban nem tesznek jót ilyen esetekben, de mivel a vérszerinti fiáról beszélünk, legfeljebb kicsit lelassul az ügy. A béta miatt amúgy is ez történne.
Stiles fintorgott. Derek éppen ezt akarta elkerülni. Ezért nem akarta Isaacet bejelenteni.
- Beszélhetek vele?
- A kisfiúval?
- Isaackel - magyarázta Stiles. - Tudnom kell, hogy kiment-e, szóba állt-e bárki mással. Tudnom kell, hogy ki jelentette fel őket, hogy megmondhassam Dereknek, hogy…
- Stiles, ha az az alfa nem bízik meg benned, és nem kér a társaságodból, kár erőltetned.
Stiles szíve összeszorult.
- Ez most más, apa. Más vele, mint bárki mással ezelőtt. Más, mint a Lydia-ügy volt, mert ő kér belőlem. És nekem sem olyan a közelében lennem, mint Scottnak volt. Sokkal többet jelent.
Az apja a fejét csóválta.
- Most az egyszer.
Stiles rámosolygott, és feltápászkodott.
A torkában dobogott a szíve, amíg az apja egyik embere odavezette a kihallgatóhoz. Kellett néhány perc, és Isaacet is bekísérték a fogdából.
- Stiles! - Isaac ott termett előtte, váratlan örömmel üdvözölte, gyakorlatilag hozzádörgölőzött. Aztán zavartan hátralépett, lesunyta a fejét. Stiles arca lángolt.
- Még… mindig derekszagom van, gondolom… - Kérdezni akarta, de kijelentés lett belőle. Isaac bólintott.
- Dereken annyira erősen éreztem a szagodat az elmúlt napokban, hogy… ez segített most a kihallgatáson.
- Hogy mi?
Isaac felnézett, a helyiség üvegablaka felé pillantott.
- Az apád, ugye? Mármint, be is mutatkozott, szóval nem nehéz kitalálni, de amúgy is. Éreztem, hogy rokonok vagytok. És a te szagod a falkához és Derekhez köt. Könnyebb volt észnél maradni, amíg kikérdeztek.
Stiles nyelt egyet. Derek tud erről? Mit szólna, ha tudna?
- Fogalmam sincs, hogy Derek valaha akar-e még a falkája közelében látni.
Isaac horkantott. Most felnézett, kihívó vigyor jelent meg az ajkán.
- Nem hiszem, hogy túl sok hetet kibírna nélküled…
Stiles szíve boldogan dobbant. Le kellett hűtenie magát, mert bármit mond is Isaac, Derek közölte, hogy soha többé nem akarja látni. Sőt, ez alapján annak sem örülne, hogy most a bétájával beszélget.
- Isaac, kimentél a lakásból? Lehetett olyan szomszéd vagy futár, postás, akárki, aki meglátott?
Isaac szeme mélyén aranylón parázslott fel a vérfarkas.
- Nem. Derek megtiltotta, és értettem is, hogy mit kockáztatok.
- De akkor ki…? - Stiles a hajába túrt, de aztán tudatosan engedte le a kezét. - Csak nem értem, ki jelenthette fel Dereket. Az apád? Ismerte a címét?
Isaac bizonytalan mozdulatot tett.
- Derek beszélt vele, de nem bírtam figyelni rájuk. Apa arról beszélt, mennyire megbánja, hogy a nyakába vesz…
- Sajnálom - sóhajtott Stiles. Isaac bizonytalan mozdulatot tett, mint aki szeretné azt mondani, hogy „nem számít”, de nem képes rá. Stiles a fejét csóválta, és töprengőn folytatta: - Nem értem, ki lehetett. És érteni akarom. Azt akarom, hogy Derek biztos lehessen benne, hogy nem árultam el.
- És a te apád? Nem beszéltél neki Derekről?
Stiles megrázta a fejét. Amikor még friss volt az egész, és Derek csak egy szexi alfa volt a szomszédból, elmondhatta volna, de nem tudta, meddig tart majd. És később, amikor már tudta, hogy azt akarja, örökké tartson, Isaac is ott volt a képben. Szóval nem beszélt neki. Scottnak és Kirának elmondta, de mikor lett volna alkalmuk feljelentést tenni a kocsmában? Megrázta a fejét. Kizárt.
- Ha kibírom a fogdában a vizsgálati időt, nem lesz jelentősége - szólalt meg Isaac. - Tudom, hogy mit akarok. A Hale-falkába akarok tartozni. A többi nem számít.
Stiles szomorúan mosolygott rá. Neki igenis számított.
- Ki kell küldenem valakit Mr. Laheyhez - bólintott Stiles apja -, de nem tartom valami professzionálisnak, hogy te is vele menj.
- Lehetnék független tanácsadó.
- Logisztikával foglalkozol.
- És jó az érzékem a természetfelettihez meg a titkokhoz! - emelte fel Stiles az ujját. Az apja a fejét csóválta. - Ezen kívül mindenképpen elmegyek hozzá, akár a te embereid kíséretében, akár nélkülük. Szóval akkor már mindenkinek biztonságosabb lehetne együtt.
- Biztonságosabb?
Stiles megvonta a vállát. Igenis emlékezett a sebhelyekre Isaac hátán, és nem tetszett neki az emlék. Attól nem tartott, hogy a béta apja rátámadna, de azért saját magáért nem mert volna kezességet vállalni. Az apja szeme elkerekedett, ahogy hallgatta.
- Néha jobb, ha nem felelsz kérdésekre. Egy embert és Jordant küldöm veled, és nem szeretnék megint arról hallani, hogy Jordannek közbe kellett avatkoznia miattad.
- Megint?
- Tudomásom szerint Derek Hale megsérült intézkedés közben.
Stiles beleborzongott az emlékbe. Nemcsak Derek szemének lángjába, hanem Parrish-ébe is.
- Az szükségtelen volt, tudtam kezelni a helyzetet.
Noah nem felelt semmit, csak a fejét csóválta, és szólt az embereinek, hogy vigyék magukkal Stilest is.
Miközben Mr. Lahey címére mentek, Stiles hallgatta a két rendőrt, ahogy azt egyeztették, mikor és hogyan értesítsék a gyámügyet és az otthont, ahol egyelőre Eli lakott. Hátradöntötte a fejét a kocsi hátsóülésén, figyelte, hogyan suhannak el a házak, a gyalogosok. Harag lüktetett benne, és ostoba módon azon tanakodott, hogyan tudta volna mégis rávenni Dereket, hogy szabályosan járjon el - pedig tisztában volt vele, hogy már így is túlságosan nyomult.
Kertvárosban álltak meg, napégette előkertek és ricsajozó gyerekek között. Tipikus hétvégi délelőtt, valahol már a faszenet is begyújtották, és karcos füst illata kavargott a levegőben.
Mr. Lahey csak a második kopogtatásra került elő. A tekintete végigfutott a két rendőrön meg Stileson, az ajka elkeskenyedett.
- Miről van szó? - kérdezte olyan hangon, mint aki nagyon is sejti, miről lesz szó.
- Isaac Lahey kapcsán szeretnénk feltenni pár kérdést.
- Nem veszem vissza a kölyköt - közölte a férfi kategorikusan.
- Talán nem maga büntette meg, amiért alfát talált magának? - szúrta oda Stiles. Mr. Lahey hátralépett, és rámarkolt az ajtóra.
- Ezzel kapcsolatban nincs mondandóm.
- Azért vagyunk itt, hogy tisztázzuk Isaac Lahey lakóhelyváltásának körülményeit - szólt közbe Parrish, és vetett egy rendreutasító pillantást Stilesra, amikor folytatta: - Nem másért.
- Bemehetünk, uram? - kérdezte a másik rendőr, egy ember, akinek nyilván Parrisht kellett volna ellensúlyoznia, de úgy tűnt, mindenkinek Stilest kell éppen ellensúlyoznia.
Forrt benne a harag, ahogy végigsétált az előszobában, be a nappaliba. Lahey háza teljesen hétköznapi volt. Normális, egészséges, már-már barátságos. Az is annak tűnt, ahogy a férfi hellyel és valami üdítővel kínálta őket. Stiles végigmérte a helyiséget, amíg az italokat hozta nekik. Nem voltak sehol fotók.
- A fiú felnevelése hatalmas munka volt - magyarázta Mr. Lahey, miután leültek. - Sejthetik, egy vérfarkas alakváltóval nem könnyű… A feleségem fel is adta. Elment, mintha csak ilyen egyszerűen kiléphetne ebből az életből. Gondolom, így is van. Rám maradt minden. Hogy megtanítsam az önuralmat, de az emberi szokásokat is. Elvégre köztünk él. Régen az ilyen gyerekek megszöktek az első átváltozásnál, és többi farkas gondjává váltak.
- Szökés közben általában elég véres gyilkosságokra is sor került - jegyezte meg Parrish. - Szerencse, hogy most már az első jelekre tudnak reagálni a szakemberek, és segíteni a családokat.
Lahey horkantott.
- Szerencse, hogyne! De az én fiam embernek sem, alakváltónak sem elég erős.
- Semmi gond nincs azzal, ha valaki béta - jelentette ki Stiles -, csak megfelelő közösségre van szüksége, akik segítenek neki kötődni.
- Maga ki is, és miért van itt? - mérte végig a férfi.
- Mr. Stilinski független tanácsadóként tartott velünk - közölte Parrish fapofával -, és Isaac távozásának körülményeiről szeretnénk hallani.
Lahey tett egy bizonytalan mozdulatot.
- Azt mondta, talált egy alfát magának… Én… - Megcsóválta a fejét. - Annyi éven keresztül igazítottam mindent ehhez. Szabadságok telihold környékén, különleges eszközök, a ház teljes átalakítása. De hát persze ezek ilyenek…
- Milyenek? - mordult Stiles. Parrish megint egy figyelmeztető pillantást vetett rá.
- Falkaállatok.
- Egy alakváltó nem állat - sziszegte Stiles.
- Nincs szükségem arra, hogy a saját otthonomban leckéztessen! - csattant fel a férfi.
- Megakadályozta Isaac távozását?
- Minek? Mérges voltam, igen. De tudja mit? Meg is könnyebbültem, miután az a Hale elvitte. Nem az én felelősségem többé. Eljött, láttam, hogy képes kontrollálni. Nekem eddig terjed szülőként a felelősségem, nem?
Stiles hátradőlt. Ha Lahey megkönnyebbült, minek jelentette volna fel őket? Minek tett volna úgy, mintha a fia elszökött vagy bajba került volna? Minek kockáztatta volna, hogy a rendőrség visszahozza Isaacet?
- Mi azt szeretnénk tudni, hogy történt-e bármi probléma a váltás során - szólalt meg a másik rendőr. Lahey a fejét csóválta.
- Az alfa idejött, bejelentette az igényét a fiamra, ítélkezett, hogy eddig hogyan bántam vele, majd elmentek. Mintha nem tudnám, hogyan bánnak az alfák a bétákkal, hogy kordában tartsák őket. De az persze jogos, hiszen ő az alfa…
Stiles a Derek testén lévő sebhelyekre gondolt. Az jogos, mert Isaac és Derek verekedtek, ha kordában kellett tartani a bétát. És lehet, hogy egy olyan seb, amit egy alfa okoz, lassabban gyógyul, de olyan nyomokat nem hagy, amik Isaac hátán voltak.
Parrish az alkarjára tette a kezét. Melegebb volt az érintése, mint egy átlagos emberé, de nem égetett. Csak figyelmeztetés volt benne. Nem ezért vannak itt, és ha Stiles nem nyeli vissza az okoskodását, csak kiteszik őket, mielőtt megtudhatná, amiért jött.
- Tett valamit az a kölyök? Elszabadult az alfánál, ezért vannak itt? - kérdezte Lahey.
- Szó sincs ilyesmiről - rázta meg a fejét Parrish. Stiles közbekérdezett:
- Szólt a rendőrségnek arról, hogy Isaac Dereknél van?
Lahey pillantása újra felé villant. Túl sokat árult el magáról azzal, hogy keresztnéven hívta Dereket. Állta a pasas tekintetét.
- Nem volt rá okom.
- Mérges volt, amiért elvitte a fiát.
- És? Felnőtt alakváltóról beszélünk. Neki joga van elmenni, nekem jogom van haragudni. Úgy tudom, a magafélék is ezt mondják mindig. Hogy jogunk van az érzéseinkhez.
Stiles nem javította ki, hogy nem pszichológus.
- És elmondta másnak?
- Szóba kerülhetett, amikor a nap végén ittunk egyet a cimborákkal.
- Mr. Hale neve szóba került? - kérdezte Parris. Lahey legyintett.
- Arra ittunk, hogy megszabadulok. Elutazhatok, nem kell néznem a holdnaptárat, aggódnom, hogy mikor csönget be a rendőrség. Legalábbis eddig azt hittem, nem kell aggódnom.
- Ez csak egy rutinlátogatás a váltás miatt - közölte Parrish. - Azt hiszem, végeztünk is.
Stiles újra körülnézett a nappaliban. Tiszta, rendezett, személyes tárgyak a polcokon, de semmi nyoma Isaacnek. Vagy az anyjának.
Parrish határozottan kiterelgette.
- Ez jól ment, és légy hálás miatta, Stiles. Nem kell, hogy provokáld az apát. Így a váltást biztonságosnak ítélhetjük, és ha Hale intézkedik, nem lesz probléma - mondta Stilesnak, miután beültek az autóba.
- Elhiszed, hogy nem ő jelentette fel Dereket? - kérdezte Stiles. Parrish szeme mélyén fellángolt a tűz.
- Nem hazudott - mondta. - Nem érdekli ennyire a fia.
- Micsoda apa… - sóhajtott a másik rendőr. - Ráfoghatja az alakváltóságra, de az ilyen emberek egy embergyerekkel se lennének kedvesebbek…
- Ha a fiú nem tesz feljelentést, nem a mi dolgunk - közölte Parrish, és beindította a motort. - Eldobjunk valahova, Stiles? Vagy visszajössz az apádhoz?
- Hazamegyek, köszi - motyogta Stiles, és nézte a távolodó házat. Utálta, hogy nem lett okosabb.
Még csak két perce volt otthon, máris kopogtak az ajtaján, és Stiles azelőtt érezte, hogy Derek lesz a folyosón, hogy kinyitotta volna az ajtót. A férfi szeme vörösen parázslott, a válla megfeszült, ahogy kihúzta magát. Be akart jönni. Nem mondta, nem is lépett közelebb, Stiles mégis pontosan érezte, és szó nélkül lépett hátra. Derek jelenléte kitöltötte körülötte a teret. Stiles nyelt egyet. Egy része szeretett volna bármit megadni az alfának, egy része viszont dühös volt, sőt, megbántott, és azt akarta, hogy ezt Derek tudja.
- Hol voltál? - A vérfarkas kérdése egyszerre tűnt szemrehányásnak és érdeklődésnek.
- A rendőrségen.
Derek felmordult, mélyen magába szívta a levegőt.
- Isaacnél - pontosított, és Stiles rábólintott. - Jól van?
- Jól.
Hallgattak. Lüktetett, pattogott közöttük a csend, Stiles bőre alá kúszott, bizsergette minden porcikáját.
- Nem engedik, hogy elhozzam magammal Elit! - szakadt ki hirtelen, panaszosan Derekből. Stiles szíve összeszorult. - Látogathatom az otthonban, de nem vihetem el semmilyen programra addig, amíg le nem zárul az ügy Isaackel. Nemcsak magamhoz, hanem nyilvános helyre sem.
- És kinek a hibája ez? - kérdezte Stiles anélkül, hogy belegondolt volna, okos dolog-e ezt kérdezni egy láthatóan nem túl boldog alfától. Derek ajka megrándult.
- Te jelentettél fel? - kérdezett vissza. Stiles állta a tekintetét.
- Nem. - Megugrott egy picit a szívverése, Derek enyhén oldalra hajtotta a fejét, úgy figyelte. Stiles nem tudta visszanyelni a folytatást: - Nem én telefonáltam be, és nem is meséltem senkinek rólad, aki megtehette volna. De attól még azt gondolom, hogy magadra idézted a bajt.
Derek lehunyta a szemét egy pillanatra, mély lélegzetet vett, és aztán Stiles előtt termett. Megaragadta a tarkóját. Stiles érezte a bőrén a karmok nyomását, de Derek nem sebezte meg, csak megtartotta a fejét, miközben az ajkára hajolt. Durván csókolta, harapva, keményen. Stiles orrát megtöltötte az illata, az izmai ösztönösen lazultak el Derek közelségétől, bizsergett az ajka, átjárta a férfi íze.
Mégis Derek mellkasára nyomta a tenyerét, de a vérfarkas nem húzódott hátra, helyette elkapta a csuklóját, mindkét karját a háta mögé vezette, félkézzel összefogta, ezzel egyszerre le- és magához szorította. Stiles elrántotta a fejét.
- Ne! - Mély lélegzetet vett, Derek felmordult, de nem lazította a szorításon. Stiles a szemébe nézett. - Nem érdemlek büntetést.
- Tudom. - Derek hangja rekedt volt.
- Az pedig nem oké, hogy rajtam vezesd le a frusztrációd. Nem így.
Derek ujjai egy pillanatra rászorította a csuklójára. Erővel, szinte durván. Aztán ellazultak, és Derek lassan hátrébb mozdult. Kifújta a levegőt, lángolt a szeme.
- Nem tudom elérni a falkám - mondta, és Stiles berezzent a fájdalomba, ami áradt belőle -, nem tudom velük körülvenni magam. Csak… csak te vagy.
- És én mi vagyok? A préda, akit levadászol dühödben?
- Te… - Derek megint közel húzta magához, hátrahúzta a fejét, felfedte a nyakát, az ajka végigfutott rajta. Puhán csiklandozta Stiles érzékeny bőrét, a lehelete melegen terült szét. - Te vagy, akire éhezem. Bent jártál Isaacnél. Tudom, hogy milyen vagy Elijal. A falkámhoz tartozol. Hozzám tartozol. Az enyém vagy, nem tudok és nem is akarok lemondani rólad.
- De… - Stiles elakadt, mert Derek végigharapdálta az állát. - De azt mondtad, ne jöjjek többet a közeledbe.
Derek mordult egyet.
- Halálosan megfenyegettél, komolyan azt hitted, hogy elárultalak! Ez nem oké! Most idejönni és rám mászni, mert magányos vagy, nem oké! Két nap, és Isaacet visszaengedik hozzád, akkor megint én leszek az ellenség, aki elárult, akit látni sem akarsz?
Derek frusztráltan fújt egyet, de hagyta, hogy Stiles kibontakozzon az öleléséből, és hátrébb lépjen.
- Ezt nem csinálhatod. Igen, hatsz rám és rohadtul kívánlak, de így nem akarom. Menj el a lakásomból!
- Nem akarok hazamenni - tiltakozott Derek, mint valami nyűgös kölyök.
- Rohadtul nem érdekel.
Derek hátrébb lépett, nekitámaszkodott az ajtónak, mintha ezzel akarná biztosítani, hogy nem teszik ki a szűrét.
- Nem zavarnálak.
- Éppen most zavarsz! - csattant fel Stiles. A konyhapulthoz lépett, megfogott egy bögrét, amit még reggel hagyott elöl, de aztán csak visszatette. Nem volt ereje a pótcselekvésekhez, nem volt ereje ahhoz, hogy a lakással vagy mosogatással foglalkozzon. Fájt minden pillanat, Derek sóvárgó vágya éppen úgy, mint korábban az elutasítása. Halkan szólalt meg: - Szeretném tudni, ki szólt rólad a rendőrségnek.
- Miért nem kérdezed meg őket?
- Nem tudják, névtelen bejelentés volt. Nem is fontos nekik. Nekem fontos.
- Nekem is az - jegyezte meg Derek. Stiles felnézett.
- Nem. Neked az kellene, hogy fontos legyen, hogy elintézd Isaac papírjait, mire kiengedik a fogdából. Hogy haladj a falkád megszilárdításával, és aztán végre hazahozasd végleg a kisfiadat. Nem a bosszú vagy az igazság a fontos.
Derek szeme felparázslott. Továbbra is az ajtónak simulva állt, megfeszített izmokkal. Stiles nézte egy pillanatig.
- Szeretnék bosszút állni - mondta a vérfarkas.
Stiles most újra a férfi elé lépett, keresztbefont karral, kalapáló szívvel.
- Akkor magadon kezdd, alfa! Azért tudtak megfogni, mert ellustultad a bejelentést. Nem hibáztathatsz mást. Az apám meg az emberei segíteni akarnak, de ha nem lesz Isaacnek engedélye hozzád, akkor hiába.
Derek felé mozdult, aztán visszahúzódott, a háta mögé rejtett kézzel, mintha így akarná visszafogni magát.
- Feltett szándékod provokálni, vagy akaratlanul jön belőled?
- Szerintem akaratlan, mert leginkább az a feltett szándékom, hogy beismerd, végig igazam volt.
Derek elkapta a vállát, maga felé rántotta, átfordult, és beszorította Stilest az ajtó és a saját teste közé. Stiles nyikkant egyet, a szíve túl hevesen és túl boldogan dobbant, Derek testének melege, illata beburkolta, a vérfarkas lehelete végigsimított a bőrén a halántékán, a fülén, aztán a nyaka oldalán.
- Megőrjítesz… - mormolta Derek. - Meddig akarsz büntetni? Kívánlak, te is kívánsz. Ez egyszerű.
Stiles szíve lüktetett. És a farka tényleg kőkemény volt Derek illatától, közelségétől, kisugárzásától. Előrehajolt, az ajka Derek ajkához ért, cirógatta, csalogatta, játszott vele. Derek morgott, utánakapott. A reakciója zsigeri és sokkal erőteljesebb volt, mint Stiles játéka: de talán éppen ez volt a lényeg. Bosszantani a fenevadat, és élvezni, ha lecsap rá. Márpedig Derek lecsapott. Stileson végigzsizsegett tőle az éhes vágy.
- Nem… mondtad ki… a varázsszót… - nyögte, amikor Derek áttért a nyakára. Derek mordult egyet.
- Az kell, hogy könyörögjek?
Stiles sértetten tolta hátrébb.
- Nem, kurvára nem az hiányzik!
Derek elkapta megint a csuklóját, az oldalához szorította, Stiles összerezzent, mert megnyomta a csípőjén a mostanra bekékült foltot. Derek megérezte a mozdulatot, talán még a fellobbanó fájdalmat is érzékelte, mert lazított a fogáson.
- Megsérültél.
Stiles nem felelt. Derek nyelt egyet.
- Bocsánat.
- Azért kérsz bocsánatot, mert belilult az oldalam?
- Mert bántottalak. Mert nem hittem benned.
Stiles mellkasában felengedett a szorítás. Derek bámulta, ahogy ellazul az arca, és a következő érintése egészen gyengéd volt, pihekönnyű simítás Stiles arcán.
- Bocsáss meg. Nem ezt érdemelted.
Stiles hozzátörleszkedett, köré fonta a karját, megcsókolta a férfit, élvezte, hogy Derek visszacsókol, de még lassú, még gyengéd, még kényeztet. Aztán a farkas rámarkolt a tarkójára, és a pult felé irányította.
- Vetkőzz, aztán támaszkodj meg ott!
Stiles engedelmeskedett. Kigombolta, letolta a nadrágját és az alsóját, Derek nem engedte, hogy teljesen levegye, helyette a konyhapulthoz tolta, hogy letámaszkodjon. A levegő hűvösen csókolta végig Stiles pőre fenekét, Derek érintése forrónak tűnt a nyomában. Hallotta a férfi cipzárjának a hangját, az anyag súrlódását, ahogy letolta a nadrágját. Érezte a teste melegét, a farka nyomását, ahogy a fenekéhez dörgölőzött.
- Nem tudok majd lassú és gyengéd lenni - suttogta Derek a fülébe. Perzselt a lehelete. - Éreznem kell, hogy itt vagy nekem, hogy bármit megtehetek.
Stiles nyelt egyet, és bólintott.
- Csináld!
Derek előrébb mozdult, a merevedése Stiles két farpofája közé feszült, a háta melegen, erősen simult hozzá. A vérfarkas felkapta az olajat a pultról, Stiles orrát csiklandozta a szaga, ahogy kinyitotta az üveget. Derek tényleg nem finomkodott: két ujja azonnal és mélyre csúszott Stiles testében. Ő felkiáltott.
- Sok vagy mehet? - kérdezte Derek rekedten. Stiles szíve beledobbant abba, hogy az ő korábbi kérdését ismétli. Hogy igenis ad lehetőséget a választásra.
- Mehet!
Derek kihúzta és újra mélyre nyomta az ujjait. Feszítő, bizsergető, édesen fájdalmas, lüktető érzést hozott minden mozdulata.
- Többet akarok - közölte alig két szempillantás után. Stiles rábólintott.
- Mehet.
Hallotta, ahogy Derek bekeni az olajjal a farkát, ahogy keze végigcsúszik a síkos felületen. Kicsit jobban előrehajolt, hátratolta a csípőjét, felkínálta magát, mély lélegzetet vett, és ahogy kifújta, Derek pontosan abban az ütemben csúszott a testébe. Kérlelhetetlenül, megállíthatatlanul.
Túl hirtelen volt.
- Sok! - nyögte Stiles.
Derek átölelte, a keze a pólója alá csúszott, síkos ujjai a mellbimbójával kezdtek játszani. Izgatón köröztek, finoman csíptek a húsába. Stiles felnyögött. Derek farka keményen lüktetett a testében, a lehelete a fülénél játszott.
- Itt vagyok… megtartalak… lélegezz…
Stiles szót fogadott. Engedte, hogy a teste belelazuljon az ölelésbe, hozzászokjon Derek farkához. Engedte, hogy a vérfarkas újra előredöntse, mindkét kezét a pultra szorítsa, és aztán erőteljes lökésekkel dugni kezdje. Nyögés szakadt ki Stilesból, végigfutott a testén az élvezet. Derek elégedetten mordult mögötte, kihúzódott, hogy újra mélyre lökje magát, kitöltse, a pulthoz szegezze. Stiles hátrafeszítette az altestét, lehajtotta a fejét, élvezte Derek ajkának és borostás arcának dörgölőzését a tarkóján, testének melegét a háta mögött, lökéseinek durva gyönyörét a testében.
Nyöszörgött és többet követelt, szikrázott benne az élvezet, amikor Derek ütemet, aztán szöget váltott, és eltalálta a prosztatáját.
- Tudsz te ennél hangosabb is lenni - morogta a férfi a fülébe. Stiles nagyot kortyolt a levegőből, reszkettek az izmai.
- Még… a szomszédaim szemébe akarok… nézni - nyögte.
- Ahhoz már késő. - Derek hangjában nevetés bujkált. Stiles nyögött egyet, Derek a hajába túrt. - Hozzám tartozol. És én nem szégyellem.
Stiles se szégyellte. Sem azt, hogy egymás életének részévé váltak, sem azt, hogy minden milyen jó. Mennyire élvezetes. Derek újra ütemet váltott, és Stiles felkiáltott. Derek elégedett mordulása alapján most már olyan hangerővel, ahogyan az alfa kívánta. Csattogott a testük, Stiles torka fájt a nyögésektől, kapaszkodót keresett a selymesre lakkozott konyhapulton, és Derek felkínálta a kezét, összefűzte az ujjaikat, magához vonta, ölelte, tartotta, izgatta, az orgazmusba sodorta.
Stiles szíve megtorpant, a lélegzet elakadt a torkában. Derek lüktetve, gyors lökésekkel élvezett a testébe, aztán kihúzódott, Stilest maga felé fordította, és szinte még magához sem tért, de már csókolni kezdte az arcát, ajkát, szemét. Stiles lassan tudta csak viszonozni a csókokat, az ölelést.
A végén Derek csak állt és a karjában tartotta. Stiles pihegett.
- Bocsáss meg - mondta újra Derek -, nem lett volna szabad kételkednem benned.
Stiles szíve mélyén virágként bomlott ki az öröm. A férfira mosolygott.
- Kicsináltál. És nem bírok majd a folyosón lakók szeme elé kerülne vagy egy hétig.
- Legalább egy szomszéddal nem lesz gondod - mutatott magára Derek. Stiles az égre emelte a szemét.
- Lezuhanyzom. Főzöl addig egy kávét?
Derek felmérte a kávéfőzőjét, aztán egy mordulással bólintott. Stiles lerúgta a bokájára csúszott nadrágot, és elindult a fürdőszoba felé. A gondolatai kavarogtak a mai nap eseményei után. Vöröslött a csuklója ott, ahol Derek rászorított, és a mellbimbói is elég meggyötörten festettek - arról nem is beszélve, mennyire édes-fájdalmasan bizsergett a feneke. Beállt a zuhany alá, hagyta, hogy a forró víz, masszírozza a testét. Hátrahajtotta a fejét.
És hirtelen, a semmiből robbant a fejébe a gondolat.
- Derek… Derek!
- Itt vagyok. - A férfi a zuhanyfülke túloldaláról felelt, mintha végig ott ácsorgott volna. Stiles elzárta a vizet, feltépte a fülke ajtaját, hogy láthassa Dereket. A vérfarkas tekintete végigfutott rajta, látványosan ugrott meg az ádámcsutkája, de Stiles most nem még egy menetben reménykedett.
- Azt mondtad, nem engedik, hogy elhozd Elit?
Derek elfintorodott. Odadobott neki egy törölközőt a szárítóról.
- Felhívtak, és közölték, hogy amíg nem tisztázódik a bétám ügye, nem vihetem el a gyereket.
- Mikor?
- Azt mondtad, két nap múlva Isaacet kiengedik, és…
- Mikor hívtak?
- Ma reggel.
- De… a rendőrség nem adta tovább az ügyet. Még amikor mentem Isaac apjához, akkor is csak tervezték, hogy mit mondjanak nekik.
Derek keresztbefonta a karját. Feljebb csúszott a karján a póló, Stiles észrevette a vörös tenyérnyomot a bőrén. Az alakváltók gyorsabban gyógyulnak, mint az emberek, de egy pokolkutya tüze még egy alfán is nyomot hagy egy időre.
- Mit akarsz ezzel mondani? - Derek kérdése visszaterelte Stiles figyelmét.
- Hogy tudtak az ügyről. Szerinted honnan tudtak?
Derek kinyitotta a száját, aztán összezárta.
- Derek, egy ötévesnek nem lesz sosem világos, hogy mi a titok…
- Nem mondtam Elinak, hogy konkrétan titok lenne Isaac ittléte. Pont azért, mert egy titkot nehezebb megtartania egy gyereknek.
- De valakinek nyilván beszélt róla. És valaki úgy tartotta bölcsnek, ha szól a rendőrségnek.
- Az otthonból… - mondta ki Derek vörösen ragyogó szemmel.
Stiles rábólintott. Erről az egészről tényleg csakis egyvalaki tehetett. És az a valaki most szégyentől és haragtól vörös arccal állt előtte a fürdőszobájában.
- Derek…
Derek nyelt egyet, és hátralépett.
- Most… most el kell mennem…
- Derek!
- Nem bírok egyhelyben maradni, muszáj… muszáj kifutnom magamból.
Derek megfordult és otthagyta. Stiles szíve összeszorult.
Dereknek erre tényleg nem volt szüksége - de ő persze nem gondolt bele abba, hogy mire lenne Dereknek szüksége. Íme egy újabb példa, amikor bölcsebb lett volna nem okoskodni.
Eli nincs benne, viszont szexi rész van. Természetesen :DDD
Korhatár: 18 év
Figyelmeztetések: erotikus tartalom, BDSM elemek, szókimondó szöveg, vérfarkasos AU világ, ismert a természetfeletti
A rendőrőrs otthonos volt - legalábbis Stiles számára, aki kamaszkorában rendszeresen járt itt az apjánál. Amióta felnőtt, már nem lopódzott titkon vagy vállaltan újra és újra be ide, de azért a portán ismerősként köszöntötték, és fent az apja egységénél mindenki mosolyogva intett neki.
- Mindent tudni akarok a Lahey-Hale ügyről - közölte Stiles, amint bezáródott mögöttük az apja szobájában az ajtaja.
- Bárcsak volna valami jogi szabályozás, amire hivatkozva most egyszerűen csak nemet mondhatnék - csóválta a fejét az apja. - Várjunk csak… de hiszen van! Nem társalgunk civilekkel folyamatban lévő ügyekről.
- Ki telefonált? - kérdezte Stiles ügyet sem vetve Noah szavaira.
- Nem mutatkozott be.
- Apa! - Stiles frusztráltan fújt egyet. - Ez az egész egy katasztrófa!
- Szerencsére nem annyira rossz a helyzet - jegyezte meg a férfi. - Isaac Laheyt én hallgattam ki, és elég jól válaszolgatott. Majdnem olyan nyugodt volt, mint egy stabil kötődésű béta. Ráadásul felnőtt állampolgár, beszámítható minden irata és az itteni vizsgálatok szerint is. Ha ehhez az alfához akar tartozni, megteheti.
- Derek akkor is azt hiszi, hogy én hívtalak ki titeket!
- Az lett volna a helyes. Még helyesebb lett volna, ha eléred, hogy ő és a bétája bejelentse a…
- Azt hiszed, nem próbáltam? - szakította félbe Stiles. A saját hajába markolt, cikázott az izmain a feszültség. - Folyamatosan ezzel jöttem neki, tisztára az idegeire mentem vele! Őszintén szólva Scott szerint mindennel a vérfarkasok idegeire megyek, szóval lehet, hogy meg kellett volna tiltanom neki, és akkor megcsinálja…
- Stiles…
- Én csak… tényleg csak azt szerettem volna, hogy rendben legyenek. Jó, azt is szerettem volna, hogy Derek megint minden estét velem töltsön, meg hogy én is a része legyek a falkájának. De akkor még nem tudtam, hogy Scott szerint idővel úgyis kinyírna. Mármint metaforikusan. Ez nem egy bejelentés, hogy halálosan megfenyegettek, vagy bármi…
- Stiles!
Az apja odalépett elé, és lefogta a kezét. Stiles most döbbent rá, hogy még mindig a saját haját tépi. Sajgott a fejbőre. Noah Stilinski szemében aggodalom csillant.
- Stiles, lélegezz mélyeket.
Könnyek szúrták Stiles szemét.
- Nem akarom elveszíteni őt.
- Értem. Lélegezz!
Stiles levegő után kapott.
- Lassabban… Nézz rám! Számolok.
Ezer éve csinálták ezt utoljára, a főiskolai felvételik idején, amikor Stilesra nyomasztóan nehezedett a jövőjével kapcsolatos döntések súlya. Azóta nem járt a pánik határán egyszer sem. Most engedte, hogy az apja leültesse valami egészen puha fotelbe, érezte a vállán a tenyere súlyát, és figyelte a száját, ahogy számolt. Belégzés négy, aztán öt, aztán már hat számolásig. Kilégzés mindig egy kicsit hosszabban.
A szíve kezdett elcsitulni.
- Oké, Stiles, figyelj rám. Isaac Laheyt bent kell tartanunk negyvennyolc órán keresztül megfigyelésre. A végén a szakértő még egyszer beszél vele, aztán eldöntheti, hova akar hazamenni. Feltéve, hogy azalatt Derek Hale elindítja a bejelentést. Ha kifejezi, hogy igényt tart rá bétaként, mehet vissza.
- Isaacet bántalmazta az apja.
Noah ajka megfeszült.
- Láttuk ennek jeleit, de ha ő maga nem tesz feljelentést, mi semmit sem tehetünk. Felnőtt állampolgár, beszámítható…
- Az áldozatokat általában annyira megfélemlítik, vagy átmossák az agyukat, hogy…
- Stiles! Elfogadjuk a döntését, mert nem gyerek és nem kell neki gyám.
Stiles fújt egyet.
- Derek is elfogadja. Gondolom, ezért megyek az alfák agyára. Mert mindig jobban tudom.
- Mi ez az egész? - kérdezte lágyan az apja. Stiles torkát gombóc szorította, megrázta a fejét.
- Scott… Olyasmiket mondott, amiket nem akartam volna hallani.
- Sajná…
- De nem ő számít, apa! Nekem Derek számít.
- Mr. Hale pénzbüntetésre számíthat, amiért mulasztott. De mivel a béta nem okozott semmilyen problémát, nem támadt vagy fenyegetett meg senkit, könnyedén elsimul az ügy.
- És Eli? - Stiles gyorsan összefoglalta, Derek hol tartott a fia befogadásában. A végére megint hadart, az apja megint megszorította a kezét.
- A rendőrségi eljárások valóban nem tesznek jót ilyen esetekben, de mivel a vérszerinti fiáról beszélünk, legfeljebb kicsit lelassul az ügy. A béta miatt amúgy is ez történne.
Stiles fintorgott. Derek éppen ezt akarta elkerülni. Ezért nem akarta Isaacet bejelenteni.
- Beszélhetek vele?
- A kisfiúval?
- Isaackel - magyarázta Stiles. - Tudnom kell, hogy kiment-e, szóba állt-e bárki mással. Tudnom kell, hogy ki jelentette fel őket, hogy megmondhassam Dereknek, hogy…
- Stiles, ha az az alfa nem bízik meg benned, és nem kér a társaságodból, kár erőltetned.
Stiles szíve összeszorult.
- Ez most más, apa. Más vele, mint bárki mással ezelőtt. Más, mint a Lydia-ügy volt, mert ő kér belőlem. És nekem sem olyan a közelében lennem, mint Scottnak volt. Sokkal többet jelent.
Az apja a fejét csóválta.
- Most az egyszer.
Stiles rámosolygott, és feltápászkodott.
A torkában dobogott a szíve, amíg az apja egyik embere odavezette a kihallgatóhoz. Kellett néhány perc, és Isaacet is bekísérték a fogdából.
- Stiles! - Isaac ott termett előtte, váratlan örömmel üdvözölte, gyakorlatilag hozzádörgölőzött. Aztán zavartan hátralépett, lesunyta a fejét. Stiles arca lángolt.
- Még… mindig derekszagom van, gondolom… - Kérdezni akarta, de kijelentés lett belőle. Isaac bólintott.
- Dereken annyira erősen éreztem a szagodat az elmúlt napokban, hogy… ez segített most a kihallgatáson.
- Hogy mi?
Isaac felnézett, a helyiség üvegablaka felé pillantott.
- Az apád, ugye? Mármint, be is mutatkozott, szóval nem nehéz kitalálni, de amúgy is. Éreztem, hogy rokonok vagytok. És a te szagod a falkához és Derekhez köt. Könnyebb volt észnél maradni, amíg kikérdeztek.
Stiles nyelt egyet. Derek tud erről? Mit szólna, ha tudna?
- Fogalmam sincs, hogy Derek valaha akar-e még a falkája közelében látni.
Isaac horkantott. Most felnézett, kihívó vigyor jelent meg az ajkán.
- Nem hiszem, hogy túl sok hetet kibírna nélküled…
Stiles szíve boldogan dobbant. Le kellett hűtenie magát, mert bármit mond is Isaac, Derek közölte, hogy soha többé nem akarja látni. Sőt, ez alapján annak sem örülne, hogy most a bétájával beszélget.
- Isaac, kimentél a lakásból? Lehetett olyan szomszéd vagy futár, postás, akárki, aki meglátott?
Isaac szeme mélyén aranylón parázslott fel a vérfarkas.
- Nem. Derek megtiltotta, és értettem is, hogy mit kockáztatok.
- De akkor ki…? - Stiles a hajába túrt, de aztán tudatosan engedte le a kezét. - Csak nem értem, ki jelenthette fel Dereket. Az apád? Ismerte a címét?
Isaac bizonytalan mozdulatot tett.
- Derek beszélt vele, de nem bírtam figyelni rájuk. Apa arról beszélt, mennyire megbánja, hogy a nyakába vesz…
- Sajnálom - sóhajtott Stiles. Isaac bizonytalan mozdulatot tett, mint aki szeretné azt mondani, hogy „nem számít”, de nem képes rá. Stiles a fejét csóválta, és töprengőn folytatta: - Nem értem, ki lehetett. És érteni akarom. Azt akarom, hogy Derek biztos lehessen benne, hogy nem árultam el.
- És a te apád? Nem beszéltél neki Derekről?
Stiles megrázta a fejét. Amikor még friss volt az egész, és Derek csak egy szexi alfa volt a szomszédból, elmondhatta volna, de nem tudta, meddig tart majd. És később, amikor már tudta, hogy azt akarja, örökké tartson, Isaac is ott volt a képben. Szóval nem beszélt neki. Scottnak és Kirának elmondta, de mikor lett volna alkalmuk feljelentést tenni a kocsmában? Megrázta a fejét. Kizárt.
- Ha kibírom a fogdában a vizsgálati időt, nem lesz jelentősége - szólalt meg Isaac. - Tudom, hogy mit akarok. A Hale-falkába akarok tartozni. A többi nem számít.
Stiles szomorúan mosolygott rá. Neki igenis számított.
- Ki kell küldenem valakit Mr. Laheyhez - bólintott Stiles apja -, de nem tartom valami professzionálisnak, hogy te is vele menj.
- Lehetnék független tanácsadó.
- Logisztikával foglalkozol.
- És jó az érzékem a természetfelettihez meg a titkokhoz! - emelte fel Stiles az ujját. Az apja a fejét csóválta. - Ezen kívül mindenképpen elmegyek hozzá, akár a te embereid kíséretében, akár nélkülük. Szóval akkor már mindenkinek biztonságosabb lehetne együtt.
- Biztonságosabb?
Stiles megvonta a vállát. Igenis emlékezett a sebhelyekre Isaac hátán, és nem tetszett neki az emlék. Attól nem tartott, hogy a béta apja rátámadna, de azért saját magáért nem mert volna kezességet vállalni. Az apja szeme elkerekedett, ahogy hallgatta.
- Néha jobb, ha nem felelsz kérdésekre. Egy embert és Jordant küldöm veled, és nem szeretnék megint arról hallani, hogy Jordannek közbe kellett avatkoznia miattad.
- Megint?
- Tudomásom szerint Derek Hale megsérült intézkedés közben.
Stiles beleborzongott az emlékbe. Nemcsak Derek szemének lángjába, hanem Parrish-ébe is.
- Az szükségtelen volt, tudtam kezelni a helyzetet.
Noah nem felelt semmit, csak a fejét csóválta, és szólt az embereinek, hogy vigyék magukkal Stilest is.
Miközben Mr. Lahey címére mentek, Stiles hallgatta a két rendőrt, ahogy azt egyeztették, mikor és hogyan értesítsék a gyámügyet és az otthont, ahol egyelőre Eli lakott. Hátradöntötte a fejét a kocsi hátsóülésén, figyelte, hogyan suhannak el a házak, a gyalogosok. Harag lüktetett benne, és ostoba módon azon tanakodott, hogyan tudta volna mégis rávenni Dereket, hogy szabályosan járjon el - pedig tisztában volt vele, hogy már így is túlságosan nyomult.
Kertvárosban álltak meg, napégette előkertek és ricsajozó gyerekek között. Tipikus hétvégi délelőtt, valahol már a faszenet is begyújtották, és karcos füst illata kavargott a levegőben.
Mr. Lahey csak a második kopogtatásra került elő. A tekintete végigfutott a két rendőrön meg Stileson, az ajka elkeskenyedett.
- Miről van szó? - kérdezte olyan hangon, mint aki nagyon is sejti, miről lesz szó.
- Isaac Lahey kapcsán szeretnénk feltenni pár kérdést.
- Nem veszem vissza a kölyköt - közölte a férfi kategorikusan.
- Talán nem maga büntette meg, amiért alfát talált magának? - szúrta oda Stiles. Mr. Lahey hátralépett, és rámarkolt az ajtóra.
- Ezzel kapcsolatban nincs mondandóm.
- Azért vagyunk itt, hogy tisztázzuk Isaac Lahey lakóhelyváltásának körülményeit - szólt közbe Parrish, és vetett egy rendreutasító pillantást Stilesra, amikor folytatta: - Nem másért.
- Bemehetünk, uram? - kérdezte a másik rendőr, egy ember, akinek nyilván Parrisht kellett volna ellensúlyoznia, de úgy tűnt, mindenkinek Stilest kell éppen ellensúlyoznia.
Forrt benne a harag, ahogy végigsétált az előszobában, be a nappaliba. Lahey háza teljesen hétköznapi volt. Normális, egészséges, már-már barátságos. Az is annak tűnt, ahogy a férfi hellyel és valami üdítővel kínálta őket. Stiles végigmérte a helyiséget, amíg az italokat hozta nekik. Nem voltak sehol fotók.
- A fiú felnevelése hatalmas munka volt - magyarázta Mr. Lahey, miután leültek. - Sejthetik, egy vérfarkas alakváltóval nem könnyű… A feleségem fel is adta. Elment, mintha csak ilyen egyszerűen kiléphetne ebből az életből. Gondolom, így is van. Rám maradt minden. Hogy megtanítsam az önuralmat, de az emberi szokásokat is. Elvégre köztünk él. Régen az ilyen gyerekek megszöktek az első átváltozásnál, és többi farkas gondjává váltak.
- Szökés közben általában elég véres gyilkosságokra is sor került - jegyezte meg Parrish. - Szerencse, hogy most már az első jelekre tudnak reagálni a szakemberek, és segíteni a családokat.
Lahey horkantott.
- Szerencse, hogyne! De az én fiam embernek sem, alakváltónak sem elég erős.
- Semmi gond nincs azzal, ha valaki béta - jelentette ki Stiles -, csak megfelelő közösségre van szüksége, akik segítenek neki kötődni.
- Maga ki is, és miért van itt? - mérte végig a férfi.
- Mr. Stilinski független tanácsadóként tartott velünk - közölte Parrish fapofával -, és Isaac távozásának körülményeiről szeretnénk hallani.
Lahey tett egy bizonytalan mozdulatot.
- Azt mondta, talált egy alfát magának… Én… - Megcsóválta a fejét. - Annyi éven keresztül igazítottam mindent ehhez. Szabadságok telihold környékén, különleges eszközök, a ház teljes átalakítása. De hát persze ezek ilyenek…
- Milyenek? - mordult Stiles. Parrish megint egy figyelmeztető pillantást vetett rá.
- Falkaállatok.
- Egy alakváltó nem állat - sziszegte Stiles.
- Nincs szükségem arra, hogy a saját otthonomban leckéztessen! - csattant fel a férfi.
- Megakadályozta Isaac távozását?
- Minek? Mérges voltam, igen. De tudja mit? Meg is könnyebbültem, miután az a Hale elvitte. Nem az én felelősségem többé. Eljött, láttam, hogy képes kontrollálni. Nekem eddig terjed szülőként a felelősségem, nem?
Stiles hátradőlt. Ha Lahey megkönnyebbült, minek jelentette volna fel őket? Minek tett volna úgy, mintha a fia elszökött vagy bajba került volna? Minek kockáztatta volna, hogy a rendőrség visszahozza Isaacet?
- Mi azt szeretnénk tudni, hogy történt-e bármi probléma a váltás során - szólalt meg a másik rendőr. Lahey a fejét csóválta.
- Az alfa idejött, bejelentette az igényét a fiamra, ítélkezett, hogy eddig hogyan bántam vele, majd elmentek. Mintha nem tudnám, hogyan bánnak az alfák a bétákkal, hogy kordában tartsák őket. De az persze jogos, hiszen ő az alfa…
Stiles a Derek testén lévő sebhelyekre gondolt. Az jogos, mert Isaac és Derek verekedtek, ha kordában kellett tartani a bétát. És lehet, hogy egy olyan seb, amit egy alfa okoz, lassabban gyógyul, de olyan nyomokat nem hagy, amik Isaac hátán voltak.
Parrish az alkarjára tette a kezét. Melegebb volt az érintése, mint egy átlagos emberé, de nem égetett. Csak figyelmeztetés volt benne. Nem ezért vannak itt, és ha Stiles nem nyeli vissza az okoskodását, csak kiteszik őket, mielőtt megtudhatná, amiért jött.
- Tett valamit az a kölyök? Elszabadult az alfánál, ezért vannak itt? - kérdezte Lahey.
- Szó sincs ilyesmiről - rázta meg a fejét Parrish. Stiles közbekérdezett:
- Szólt a rendőrségnek arról, hogy Isaac Dereknél van?
Lahey pillantása újra felé villant. Túl sokat árult el magáról azzal, hogy keresztnéven hívta Dereket. Állta a pasas tekintetét.
- Nem volt rá okom.
- Mérges volt, amiért elvitte a fiát.
- És? Felnőtt alakváltóról beszélünk. Neki joga van elmenni, nekem jogom van haragudni. Úgy tudom, a magafélék is ezt mondják mindig. Hogy jogunk van az érzéseinkhez.
Stiles nem javította ki, hogy nem pszichológus.
- És elmondta másnak?
- Szóba kerülhetett, amikor a nap végén ittunk egyet a cimborákkal.
- Mr. Hale neve szóba került? - kérdezte Parris. Lahey legyintett.
- Arra ittunk, hogy megszabadulok. Elutazhatok, nem kell néznem a holdnaptárat, aggódnom, hogy mikor csönget be a rendőrség. Legalábbis eddig azt hittem, nem kell aggódnom.
- Ez csak egy rutinlátogatás a váltás miatt - közölte Parrish. - Azt hiszem, végeztünk is.
Stiles újra körülnézett a nappaliban. Tiszta, rendezett, személyes tárgyak a polcokon, de semmi nyoma Isaacnek. Vagy az anyjának.
Parrish határozottan kiterelgette.
- Ez jól ment, és légy hálás miatta, Stiles. Nem kell, hogy provokáld az apát. Így a váltást biztonságosnak ítélhetjük, és ha Hale intézkedik, nem lesz probléma - mondta Stilesnak, miután beültek az autóba.
- Elhiszed, hogy nem ő jelentette fel Dereket? - kérdezte Stiles. Parrish szeme mélyén fellángolt a tűz.
- Nem hazudott - mondta. - Nem érdekli ennyire a fia.
- Micsoda apa… - sóhajtott a másik rendőr. - Ráfoghatja az alakváltóságra, de az ilyen emberek egy embergyerekkel se lennének kedvesebbek…
- Ha a fiú nem tesz feljelentést, nem a mi dolgunk - közölte Parrish, és beindította a motort. - Eldobjunk valahova, Stiles? Vagy visszajössz az apádhoz?
- Hazamegyek, köszi - motyogta Stiles, és nézte a távolodó házat. Utálta, hogy nem lett okosabb.
Még csak két perce volt otthon, máris kopogtak az ajtaján, és Stiles azelőtt érezte, hogy Derek lesz a folyosón, hogy kinyitotta volna az ajtót. A férfi szeme vörösen parázslott, a válla megfeszült, ahogy kihúzta magát. Be akart jönni. Nem mondta, nem is lépett közelebb, Stiles mégis pontosan érezte, és szó nélkül lépett hátra. Derek jelenléte kitöltötte körülötte a teret. Stiles nyelt egyet. Egy része szeretett volna bármit megadni az alfának, egy része viszont dühös volt, sőt, megbántott, és azt akarta, hogy ezt Derek tudja.
- Hol voltál? - A vérfarkas kérdése egyszerre tűnt szemrehányásnak és érdeklődésnek.
- A rendőrségen.
Derek felmordult, mélyen magába szívta a levegőt.
- Isaacnél - pontosított, és Stiles rábólintott. - Jól van?
- Jól.
Hallgattak. Lüktetett, pattogott közöttük a csend, Stiles bőre alá kúszott, bizsergette minden porcikáját.
- Nem engedik, hogy elhozzam magammal Elit! - szakadt ki hirtelen, panaszosan Derekből. Stiles szíve összeszorult. - Látogathatom az otthonban, de nem vihetem el semmilyen programra addig, amíg le nem zárul az ügy Isaackel. Nemcsak magamhoz, hanem nyilvános helyre sem.
- És kinek a hibája ez? - kérdezte Stiles anélkül, hogy belegondolt volna, okos dolog-e ezt kérdezni egy láthatóan nem túl boldog alfától. Derek ajka megrándult.
- Te jelentettél fel? - kérdezett vissza. Stiles állta a tekintetét.
- Nem. - Megugrott egy picit a szívverése, Derek enyhén oldalra hajtotta a fejét, úgy figyelte. Stiles nem tudta visszanyelni a folytatást: - Nem én telefonáltam be, és nem is meséltem senkinek rólad, aki megtehette volna. De attól még azt gondolom, hogy magadra idézted a bajt.
Derek lehunyta a szemét egy pillanatra, mély lélegzetet vett, és aztán Stiles előtt termett. Megaragadta a tarkóját. Stiles érezte a bőrén a karmok nyomását, de Derek nem sebezte meg, csak megtartotta a fejét, miközben az ajkára hajolt. Durván csókolta, harapva, keményen. Stiles orrát megtöltötte az illata, az izmai ösztönösen lazultak el Derek közelségétől, bizsergett az ajka, átjárta a férfi íze.
Mégis Derek mellkasára nyomta a tenyerét, de a vérfarkas nem húzódott hátra, helyette elkapta a csuklóját, mindkét karját a háta mögé vezette, félkézzel összefogta, ezzel egyszerre le- és magához szorította. Stiles elrántotta a fejét.
- Ne! - Mély lélegzetet vett, Derek felmordult, de nem lazította a szorításon. Stiles a szemébe nézett. - Nem érdemlek büntetést.
- Tudom. - Derek hangja rekedt volt.
- Az pedig nem oké, hogy rajtam vezesd le a frusztrációd. Nem így.
Derek ujjai egy pillanatra rászorította a csuklójára. Erővel, szinte durván. Aztán ellazultak, és Derek lassan hátrébb mozdult. Kifújta a levegőt, lángolt a szeme.
- Nem tudom elérni a falkám - mondta, és Stiles berezzent a fájdalomba, ami áradt belőle -, nem tudom velük körülvenni magam. Csak… csak te vagy.
- És én mi vagyok? A préda, akit levadászol dühödben?
- Te… - Derek megint közel húzta magához, hátrahúzta a fejét, felfedte a nyakát, az ajka végigfutott rajta. Puhán csiklandozta Stiles érzékeny bőrét, a lehelete melegen terült szét. - Te vagy, akire éhezem. Bent jártál Isaacnél. Tudom, hogy milyen vagy Elijal. A falkámhoz tartozol. Hozzám tartozol. Az enyém vagy, nem tudok és nem is akarok lemondani rólad.
- De… - Stiles elakadt, mert Derek végigharapdálta az állát. - De azt mondtad, ne jöjjek többet a közeledbe.
Derek mordult egyet.
- Halálosan megfenyegettél, komolyan azt hitted, hogy elárultalak! Ez nem oké! Most idejönni és rám mászni, mert magányos vagy, nem oké! Két nap, és Isaacet visszaengedik hozzád, akkor megint én leszek az ellenség, aki elárult, akit látni sem akarsz?
Derek frusztráltan fújt egyet, de hagyta, hogy Stiles kibontakozzon az öleléséből, és hátrébb lépjen.
- Ezt nem csinálhatod. Igen, hatsz rám és rohadtul kívánlak, de így nem akarom. Menj el a lakásomból!
- Nem akarok hazamenni - tiltakozott Derek, mint valami nyűgös kölyök.
- Rohadtul nem érdekel.
Derek hátrébb lépett, nekitámaszkodott az ajtónak, mintha ezzel akarná biztosítani, hogy nem teszik ki a szűrét.
- Nem zavarnálak.
- Éppen most zavarsz! - csattant fel Stiles. A konyhapulthoz lépett, megfogott egy bögrét, amit még reggel hagyott elöl, de aztán csak visszatette. Nem volt ereje a pótcselekvésekhez, nem volt ereje ahhoz, hogy a lakással vagy mosogatással foglalkozzon. Fájt minden pillanat, Derek sóvárgó vágya éppen úgy, mint korábban az elutasítása. Halkan szólalt meg: - Szeretném tudni, ki szólt rólad a rendőrségnek.
- Miért nem kérdezed meg őket?
- Nem tudják, névtelen bejelentés volt. Nem is fontos nekik. Nekem fontos.
- Nekem is az - jegyezte meg Derek. Stiles felnézett.
- Nem. Neked az kellene, hogy fontos legyen, hogy elintézd Isaac papírjait, mire kiengedik a fogdából. Hogy haladj a falkád megszilárdításával, és aztán végre hazahozasd végleg a kisfiadat. Nem a bosszú vagy az igazság a fontos.
Derek szeme felparázslott. Továbbra is az ajtónak simulva állt, megfeszített izmokkal. Stiles nézte egy pillanatig.
- Szeretnék bosszút állni - mondta a vérfarkas.
Stiles most újra a férfi elé lépett, keresztbefont karral, kalapáló szívvel.
- Akkor magadon kezdd, alfa! Azért tudtak megfogni, mert ellustultad a bejelentést. Nem hibáztathatsz mást. Az apám meg az emberei segíteni akarnak, de ha nem lesz Isaacnek engedélye hozzád, akkor hiába.
Derek felé mozdult, aztán visszahúzódott, a háta mögé rejtett kézzel, mintha így akarná visszafogni magát.
- Feltett szándékod provokálni, vagy akaratlanul jön belőled?
- Szerintem akaratlan, mert leginkább az a feltett szándékom, hogy beismerd, végig igazam volt.
Derek elkapta a vállát, maga felé rántotta, átfordult, és beszorította Stilest az ajtó és a saját teste közé. Stiles nyikkant egyet, a szíve túl hevesen és túl boldogan dobbant, Derek testének melege, illata beburkolta, a vérfarkas lehelete végigsimított a bőrén a halántékán, a fülén, aztán a nyaka oldalán.
- Megőrjítesz… - mormolta Derek. - Meddig akarsz büntetni? Kívánlak, te is kívánsz. Ez egyszerű.
Stiles szíve lüktetett. És a farka tényleg kőkemény volt Derek illatától, közelségétől, kisugárzásától. Előrehajolt, az ajka Derek ajkához ért, cirógatta, csalogatta, játszott vele. Derek morgott, utánakapott. A reakciója zsigeri és sokkal erőteljesebb volt, mint Stiles játéka: de talán éppen ez volt a lényeg. Bosszantani a fenevadat, és élvezni, ha lecsap rá. Márpedig Derek lecsapott. Stileson végigzsizsegett tőle az éhes vágy.
- Nem… mondtad ki… a varázsszót… - nyögte, amikor Derek áttért a nyakára. Derek mordult egyet.
- Az kell, hogy könyörögjek?
Stiles sértetten tolta hátrébb.
- Nem, kurvára nem az hiányzik!
Derek elkapta megint a csuklóját, az oldalához szorította, Stiles összerezzent, mert megnyomta a csípőjén a mostanra bekékült foltot. Derek megérezte a mozdulatot, talán még a fellobbanó fájdalmat is érzékelte, mert lazított a fogáson.
- Megsérültél.
Stiles nem felelt. Derek nyelt egyet.
- Bocsánat.
- Azért kérsz bocsánatot, mert belilult az oldalam?
- Mert bántottalak. Mert nem hittem benned.
Stiles mellkasában felengedett a szorítás. Derek bámulta, ahogy ellazul az arca, és a következő érintése egészen gyengéd volt, pihekönnyű simítás Stiles arcán.
- Bocsáss meg. Nem ezt érdemelted.
Stiles hozzátörleszkedett, köré fonta a karját, megcsókolta a férfit, élvezte, hogy Derek visszacsókol, de még lassú, még gyengéd, még kényeztet. Aztán a farkas rámarkolt a tarkójára, és a pult felé irányította.
- Vetkőzz, aztán támaszkodj meg ott!
Stiles engedelmeskedett. Kigombolta, letolta a nadrágját és az alsóját, Derek nem engedte, hogy teljesen levegye, helyette a konyhapulthoz tolta, hogy letámaszkodjon. A levegő hűvösen csókolta végig Stiles pőre fenekét, Derek érintése forrónak tűnt a nyomában. Hallotta a férfi cipzárjának a hangját, az anyag súrlódását, ahogy letolta a nadrágját. Érezte a teste melegét, a farka nyomását, ahogy a fenekéhez dörgölőzött.
- Nem tudok majd lassú és gyengéd lenni - suttogta Derek a fülébe. Perzselt a lehelete. - Éreznem kell, hogy itt vagy nekem, hogy bármit megtehetek.
Stiles nyelt egyet, és bólintott.
- Csináld!
Derek előrébb mozdult, a merevedése Stiles két farpofája közé feszült, a háta melegen, erősen simult hozzá. A vérfarkas felkapta az olajat a pultról, Stiles orrát csiklandozta a szaga, ahogy kinyitotta az üveget. Derek tényleg nem finomkodott: két ujja azonnal és mélyre csúszott Stiles testében. Ő felkiáltott.
- Sok vagy mehet? - kérdezte Derek rekedten. Stiles szíve beledobbant abba, hogy az ő korábbi kérdését ismétli. Hogy igenis ad lehetőséget a választásra.
- Mehet!
Derek kihúzta és újra mélyre nyomta az ujjait. Feszítő, bizsergető, édesen fájdalmas, lüktető érzést hozott minden mozdulata.
- Többet akarok - közölte alig két szempillantás után. Stiles rábólintott.
- Mehet.
Hallotta, ahogy Derek bekeni az olajjal a farkát, ahogy keze végigcsúszik a síkos felületen. Kicsit jobban előrehajolt, hátratolta a csípőjét, felkínálta magát, mély lélegzetet vett, és ahogy kifújta, Derek pontosan abban az ütemben csúszott a testébe. Kérlelhetetlenül, megállíthatatlanul.
Túl hirtelen volt.
- Sok! - nyögte Stiles.
Derek átölelte, a keze a pólója alá csúszott, síkos ujjai a mellbimbójával kezdtek játszani. Izgatón köröztek, finoman csíptek a húsába. Stiles felnyögött. Derek farka keményen lüktetett a testében, a lehelete a fülénél játszott.
- Itt vagyok… megtartalak… lélegezz…
Stiles szót fogadott. Engedte, hogy a teste belelazuljon az ölelésbe, hozzászokjon Derek farkához. Engedte, hogy a vérfarkas újra előredöntse, mindkét kezét a pultra szorítsa, és aztán erőteljes lökésekkel dugni kezdje. Nyögés szakadt ki Stilesból, végigfutott a testén az élvezet. Derek elégedetten mordult mögötte, kihúzódott, hogy újra mélyre lökje magát, kitöltse, a pulthoz szegezze. Stiles hátrafeszítette az altestét, lehajtotta a fejét, élvezte Derek ajkának és borostás arcának dörgölőzését a tarkóján, testének melegét a háta mögött, lökéseinek durva gyönyörét a testében.
Nyöszörgött és többet követelt, szikrázott benne az élvezet, amikor Derek ütemet, aztán szöget váltott, és eltalálta a prosztatáját.
- Tudsz te ennél hangosabb is lenni - morogta a férfi a fülébe. Stiles nagyot kortyolt a levegőből, reszkettek az izmai.
- Még… a szomszédaim szemébe akarok… nézni - nyögte.
- Ahhoz már késő. - Derek hangjában nevetés bujkált. Stiles nyögött egyet, Derek a hajába túrt. - Hozzám tartozol. És én nem szégyellem.
Stiles se szégyellte. Sem azt, hogy egymás életének részévé váltak, sem azt, hogy minden milyen jó. Mennyire élvezetes. Derek újra ütemet váltott, és Stiles felkiáltott. Derek elégedett mordulása alapján most már olyan hangerővel, ahogyan az alfa kívánta. Csattogott a testük, Stiles torka fájt a nyögésektől, kapaszkodót keresett a selymesre lakkozott konyhapulton, és Derek felkínálta a kezét, összefűzte az ujjaikat, magához vonta, ölelte, tartotta, izgatta, az orgazmusba sodorta.
Stiles szíve megtorpant, a lélegzet elakadt a torkában. Derek lüktetve, gyors lökésekkel élvezett a testébe, aztán kihúzódott, Stilest maga felé fordította, és szinte még magához sem tért, de már csókolni kezdte az arcát, ajkát, szemét. Stiles lassan tudta csak viszonozni a csókokat, az ölelést.
A végén Derek csak állt és a karjában tartotta. Stiles pihegett.
- Bocsáss meg - mondta újra Derek -, nem lett volna szabad kételkednem benned.
Stiles szíve mélyén virágként bomlott ki az öröm. A férfira mosolygott.
- Kicsináltál. És nem bírok majd a folyosón lakók szeme elé kerülne vagy egy hétig.
- Legalább egy szomszéddal nem lesz gondod - mutatott magára Derek. Stiles az égre emelte a szemét.
- Lezuhanyzom. Főzöl addig egy kávét?
Derek felmérte a kávéfőzőjét, aztán egy mordulással bólintott. Stiles lerúgta a bokájára csúszott nadrágot, és elindult a fürdőszoba felé. A gondolatai kavarogtak a mai nap eseményei után. Vöröslött a csuklója ott, ahol Derek rászorított, és a mellbimbói is elég meggyötörten festettek - arról nem is beszélve, mennyire édes-fájdalmasan bizsergett a feneke. Beállt a zuhany alá, hagyta, hogy a forró víz, masszírozza a testét. Hátrahajtotta a fejét.
És hirtelen, a semmiből robbant a fejébe a gondolat.
- Derek… Derek!
- Itt vagyok. - A férfi a zuhanyfülke túloldaláról felelt, mintha végig ott ácsorgott volna. Stiles elzárta a vizet, feltépte a fülke ajtaját, hogy láthassa Dereket. A vérfarkas tekintete végigfutott rajta, látványosan ugrott meg az ádámcsutkája, de Stiles most nem még egy menetben reménykedett.
- Azt mondtad, nem engedik, hogy elhozd Elit?
Derek elfintorodott. Odadobott neki egy törölközőt a szárítóról.
- Felhívtak, és közölték, hogy amíg nem tisztázódik a bétám ügye, nem vihetem el a gyereket.
- Mikor?
- Azt mondtad, két nap múlva Isaacet kiengedik, és…
- Mikor hívtak?
- Ma reggel.
- De… a rendőrség nem adta tovább az ügyet. Még amikor mentem Isaac apjához, akkor is csak tervezték, hogy mit mondjanak nekik.
Derek keresztbefonta a karját. Feljebb csúszott a karján a póló, Stiles észrevette a vörös tenyérnyomot a bőrén. Az alakváltók gyorsabban gyógyulnak, mint az emberek, de egy pokolkutya tüze még egy alfán is nyomot hagy egy időre.
- Mit akarsz ezzel mondani? - Derek kérdése visszaterelte Stiles figyelmét.
- Hogy tudtak az ügyről. Szerinted honnan tudtak?
Derek kinyitotta a száját, aztán összezárta.
- Derek, egy ötévesnek nem lesz sosem világos, hogy mi a titok…
- Nem mondtam Elinak, hogy konkrétan titok lenne Isaac ittléte. Pont azért, mert egy titkot nehezebb megtartania egy gyereknek.
- De valakinek nyilván beszélt róla. És valaki úgy tartotta bölcsnek, ha szól a rendőrségnek.
- Az otthonból… - mondta ki Derek vörösen ragyogó szemmel.
Stiles rábólintott. Erről az egészről tényleg csakis egyvalaki tehetett. És az a valaki most szégyentől és haragtól vörös arccal állt előtte a fürdőszobájában.
- Derek…
Derek nyelt egyet, és hátralépett.
- Most… most el kell mennem…
- Derek!
- Nem bírok egyhelyben maradni, muszáj… muszáj kifutnom magamból.
Derek megfordult és otthagyta. Stiles szíve összeszorult.
Dereknek erre tényleg nem volt szüksége - de ő persze nem gondolt bele abba, hogy mire lenne Dereknek szüksége. Íme egy újabb példa, amikor bölcsebb lett volna nem okoskodni.