Menedék 2. rész
Ez pedig a Menedék folytatása, feltétlenül olvasd el az első részt, mielőtt belekezdenél ;)
Figyelmeztetés: 18-as korhatár, erotikus tartalom (igazából minden szexjelenet ebben a felében van :D )
Stilesban bizonytalanság kavargott. A tekintete az alfa és a bétája között ingadozott. Képtelen volt eldönteni, hogy a saját ellenérzéseit érzi-e a bűbáj feloldásának gondolatára, vagy a bétáét. Derekét. Derek felől bizalom, vágyakozás, figyelem sugárzott. Stiles nem értette az egészet, mert képtelenségnek tűnt, hogy valaki egy ilyen varázslat közben hazudni tudna, de az sem volt logikus, hogy Derek tényleg ezt érezze.
- Fel kellene oldanod a bűbájt - utasította az alfa. Stiles tekintete megállapodott rajta.
- Nem tudom. Ennek a varázslatnak lejárati ideje van, de nincs visszafordítása.
Derek sziszegve engedte ki a levegőt mellette. Megkönnyebbülés. Stilest hullámokban járta át. Az alfa ajka viszont mérgesen feszült meg. Ez óvatosságra intette Stilest.
- Akkor viszont tekintettel kell lenned rá is!
- Nekem nem gond, ha a folyosón alszom - közölte Derek.
- De igen, gond. Szívesen vendégül látunk, Stiles, és bármennyi napon keresztül tanulmányozhatod Alan jegyzeteit odabent. De a bétámnak pihenésre van szüksége.
- Anya, nem vagyok… - Derek elharapta a mondatot, amikor az alfa szeme vörösen rávillant.
Stiles ránézett a férfire. Ezúttal nem csak rápillantott, hanem druida-szemmel nézte. Kimerült volt. Meggyötört.
- Rendben - biccentett Stiles -, beviszlek.
- Tessék?! - Az alfából sütött az ellenkezés.
- Odabent van ágy, ahol alhat. Nekem pedig nincs felesleges időm. Maradj mellettem!
Stiles megragadta a béta tarkóját. A férfi felmordult, ösztönösen, de nem állt igazán ellen, amikor maga mellé húzta. Stiles lehunyta a szemét, a védővarázslatokat figyelte, amiket Deaton felállított. A kőriskör egyszerű volt, ahhoz csak ki kellett mozdítania a küszöböt, de a többivel volt munkája. Végül inkább arra fókuszált, hogy Dereket körülölelje a saját erejével. Derek felsóhajtott.
Átlépték a küszöböt. Stiles kiengedte a megfeszített munkától bent tartott levegőt.
A szoba elképesztően rendezett volt, amikor Stiles bejött. És persze azóta már felforgatta az egészet, mert az első órában egyik helyről a másikra ugrált, hogy mindent felmérjen. Derek tekintete körbefutott a jegyzetek, gyógynövények, poros könyvek között.
- Ott az ágy. Én tényleg nem alszom. Még… - tette hozzá Stiles, habár úgy érezte, vétek lenne akár két-három órát is alvással tölteni.
- Mi volt a baj? - kérdezte Derek, miközben szófogadóan letelepedett az ágyra. Odafigyelt, hogy kikerülgesse a felstócolt papírokat és könyveket, amíg odament.
- Pánikroham. Nem nagy ügy, szokott lenni. - Stiles megvonta a vállát.
- De mitől kaptál pánikrohamot? Történt itt valami?
Stiles sóhajtott. Most mégis ő is odament az ágyhoz, és felült rá. A falnak támasztotta a hátát, törökülésbe rendezte a lábait. Derek szembehelyezkedett vele. Hihetetlen, mennyire tudott figyelni. Stiles nemcsak a tekintetét érezte magán, de a lényéből áradó várakozás, kíváncsiság is átjárta. Stiles nyelt egyet. Zavaróan jólesett a vérfarkas figyelme.
Összeszedte magát, hogy megfelelően tudjon válaszolni.
- Deaton druidákat keresett, hogy kiképezhesse őket.
- Tudom. Te nem tudtad?
- Nem sokat mesélt magáról, de nem az zaklatott fel, hogy nemcsak engem tanítgatott, hanem egy rakás más kölyköt is. Vezetett egy táblázatot. És… tudod, mi történik a legtöbb tanítványával? Falkákhoz kerülnek.
- Nem feltétlenül kényszerből - jegyezte meg Derek.
- Olyan falkák, mint ti vagytok? Ártatlannak, kedvesnek látszó falkák, akik aztán magukhoz láncolnak?
- Te láncoltál magadhoz engem - mutatott rá Derek.
- És te nem tiltakoztál különösebben.
Derek nagyot fújt. Zavar érződött felőle.
- Én sem tudom, mi ez. Érzékelem a mágiádat.
- Persze, ez a lényege ennek a…
- Nem erre gondolok, druida! - szakította félbe Derek. - Amióta felfogtam a kitörést, érzékelem a mágiádat. Ezért találtalak meg, amikor megpróbáltál lelépni. Én nem tudom, ki láncol magához kit, azt sem tudom, mi ennek az egésznek a magyarázata, de… Nem akarom, hogy elmenj. Nem azért, mert küldöttet akarok a falkámnak, hanem…
Derek elhallgatott.
- Magadnak akarsz - mondta ki helyette Stiles, mert érezte, hogyan bomlik ki a vérfarkasban a birtokló vágy, mint egy virág. - Ez mennyire gyakori?
- Ha van válasz erre a kérdésre, itt van ebben a szobában - mordult Derek. Valószínűleg kényelmetlenül érintette, hogy Stiles érezte és kimondta a vágyát.
- Ez valamiféle plátói vonzódás, vagy kívánsz is? - kérdezte Stiles. Derek egy pillanat alatt elvörösödött.
- Élvezed, ha zavarba hozhatsz? - morogta. Stiles közelebb mozdult hozzá, megérintette az arcát. Derek felszisszent.
Stiles látta, mennyire szép férfi, mennyire erőteljes farkas. Érezte, hogyan dobban a szíve, melegszik át az érintéstől a bőre.
- Nekem kutatnom kell - suttogta Stiles.
- Nekem meg aludnom - vágta rá Derek.
Stiles vonakodva szakította el a kezét Derektől. Egy pillanatig olyan letaglózó volt a hiány, hogy Stilesnak fogalma sem volt, melyiküké. Talán egyszerre szikrázott fel mindkettejükben. Derek nyüszített. Aztán viszont hátrébb mozdult, hogy Stiles felállhasson.
- Jól vagy? - kérdezte Stiles.
Derek némán bólintott, és elfeküdt az ágyon. Igazán fáradtnak látszott. Stiles néhány pillanatig még figyelte, aztán ahogy Derekben szétáradt a béke, ő is visszatért Alan Deaton megannyi jegyzetéhez és anyagához, és azokkal kezdett foglalkozni.
Ahogy teltek az órák, egyre jobban belefáradt a munkába. Nem pár nap, hanem évek képzése állt összegyűjtve ebben a szobában a szakkönyvek, jegyzetek és Deaton kicsit köhögve, de azért korrektül elműködő Macintoshának merevlemeze együtt talán Stiles összes kérdését megválaszolta volna.
Ha szán rá időt.
De nincs ideje. El kell innen tűnnie, amint lehet.
Valószínűleg belealudt egy ponton az egészbe, mert arra riadt fel, hogy felemelik a földről, és az ágyra fektetik. A puha matrac felsóhajtott alatta.
- Derek?
- Pihenned kell - mondta a vérfarkas lágyan. Stiles nem akarta, hogy elmenjen, nem akart egyedül maradni az ágyon a gondolataival. Derek talán pontosan érezte, hogy mire vágyik, mert mellé helyezkedett.
Stiles felnézett. A farkas szeme egészen világos zöld volt, a tekintete figyelmes. Stiles bőrét megint végigbizsergette az a különös élmény, hogy a vérfarkas csakis vele foglalkozik, rá figyel minden porcikájával.
- Mi bánt? - kérdezte Derek.
- Sohasem fogok ennek a végére érni.
Dereken öröm futott keresztül, Stiles összevonta a szemöldökét.
- Ha nem érsz a végére soha, nem mész el soha - magyarázta meg Derek kérdés nélkül az érzést.
Stiles fújt egyet, de több volt benne a játék, mint a harag vagy az ellenkezés. Azért kimondta:
- Ne reménykedj abban, hogy örökké ebben a szobában tartasz.
- Őszintén szólva eléggé reménykedem benne, hogy hamarosan kimegyünk ebből a szobából - vágta rá Derek. Stiles rábámult. Az érzései nem ezt mondták. - A konyhát választanám első úti célnak.
- Ó…
Deaton szobájában volt instant kávé és fileteres tea, egy vízforraló és egy cseppnyi mosdó is, de úgy tűnt, egy vérfarkas ennyin nem él el. Stiles jobban megfontolva belátta, hogy ő maga sem él el ennyin. De Derek nem mehetett ki valami harapnivalóért.
Stiles sóhajtott, és a hátára hengeredett.
- Szóval vigyelek el a konyhába?
- Nem kell. Előbb valami más kell.
Derek fölé helyezkedett. Stiles szíve felgyorsult, Derek egy pillanatig összevont szemöldökkel figyelte, bizonyára igyekezett értelmezni a szívritmus-változást, hogy a félelem okozza-e, vagy valami más. Határozottan valami más volt.
Derek megérintette Stiles arcát. Meleg és óvatos volt a simítása, a bizsergést, ami a nyomán született, Stiles nemcsak az arcán, hanem az alhasában is érezte. A vérfarkas ujjai úgy csodálták végig az arcát, a nyakát, a kulcscsontját, a karjait, mint a tekintete. És aztán, mielőtt Stiles akár csak megszólalt volna, Derek odahajolt hozzá, és ezúttal az orra futott végig Stileson, ahogy az előbb a keze, belélegezte Stilest, és ez egyszerre volt zavarba ejtő és végtelenül természetes, talán mert Derek természetesnek érezte. Érinteni, szagolni, ízlelni a másikat. Egy vérfarkasnak minden érzéke beszállt még egy ágyjelenetbe is.
Stiles megborzongott.
Ez ennyire jó érzés? Akkor ezért van, hogy egyes druidák önszántukból akarják?
- Meg akarlak csókolni - suttogta Derek. - Szabad?
- Erre kérsz engedélyt? - sziszegte Stiles elszoruló torokkal. - Amilyen ez a műsor volt, azt hittem, el fogsz menni csak attól, hogy szaglászol…
Derek felnevetett, egész testével hozzásimult, és Stiles megérezte a merevedését.
- Nem vagyunk messze tőle.
- Csókolj meg… - Stiles nem tudta eldönteni, hogy engedélyt ad, vagy pedig kér.
Derek a szájára hajolt.
Stiles nem hitte volna, hogy egy ilyen egyszerű érintés ennyi boldogsággal, ennyi remegős vággyal járhat együtt. És Derek érzései ott visszhangoztak benne, az érintéssel és az érzésekkel is egymásnak feleltek, hogy Stiles gyomra összerándult tőle.
Derek lassan csókolta. Élvezettel. Egyik keze Stiles hajába túrt, a teste kemény és kellemesen meleg volt, ahogy Stilesra nehezedett. Hozzádörgölte az ágyékát, szabad keze Stiles nadrágját bontotta ki, hogy a merevedéséhez férhessen. Cirógatott. Stiles megremegett tőle.
Aztán mégis egymás szemébe néztek. Vágy és gyönyör páraként fogta körül Stilest. Nem számított többé, mit érez Derek és mit ő. Eggyé váltak, közös volt az élvezet, közös volt minden sóhaj, minden nyögés, minden simítás. A sperma és a nyál illata, a másik bőrének puhasága, izzadtságának sója. Közös az orgazmus.
Utána végtelen pillanatokig feküdtek egymás karjában, egymást bámulva.
- Ha tudom, hogy ez ilyen, minden szexpartnert magamhoz kötök - mondta végül Stiles, hogy oldja kicsit a mellkasát szorító feszültséget.
- Ne rontsd el! - mordult Derek. De igazából jól szórakozott rajta. Stiles tisztán érezte.
Derek szendergett még kicsit az ágyon, Stiles meg kerített egy könyvet, és azt olvasgatta mellette. Évek óta kiválóan megvolt kevés alvással, és most valahogy külön feltöltötte a vérfarkas békéje és nyugalma.
A konyhában ott volt a teljes falka. És Stiles szeretett volna ódzkodni tőlük, de Derek olyan hihetetlen, már-már gyerekes örömmel fogadta, hogy nyolcórányi alvás után is megvannak, ahogy egy kutya érezheti magát, ha egy munkanap után hazajön a gazdája épségben és egészségben.
Stiles hálás volt, hogy az őket összekötő bűbájjal nem járt gondolatolvasás is, mert volt egy olyan érzése, hogy Derek eléggé rossznéven venné, hogy kutyákhoz hasonlítja őket.
Ennek ellenére tényleg olyan hihetetlen lelkesedéssel ölelték meg egymást, dörgölték össze az arcukat mindenkivel, mintha legalábbis háborús övezetből érkezett volna vissza valamelyikük. Talán a többiek úgy is érezték, hogy Derek ott volt… Elvégre egy druida berángatta magával egy védett szobába, ahová ők nem tudtak utánamenni.
- Miattam vagytok így megkergülve, vagy alapjáraton olyan lelkesedéssel üdvözlitek egymást minden reggel, mintha csoda lenne, hogy mindenki túlélte az éjszakát? - kérdezte végül, és büszke volt magára, hogy sem farokcsóválást, sem kutyákat nem említett.
- Ki a tökéletesen tiszteletlen kölyök? - szólalt meg a háta mögött egy vérfarkas. Kihívás csengett a hangjában. Stiles megfordult és ránézett, és ösztönös óvatosság született benne.
Derek úgy húzódott mellé azonnal, mintha tényleg védelemre lenne szüksége. Pedig örült a jövevénynek. Azaz csak Stiles érzéseire reagált.
- Druida - mondta az alfa -, bánj vele… legalább a tiszteletre halványan emlékeztető módon, Peter.
A farkas vicsorszerű mosolyt villantott Stilesra. Látta az arca mögött a ragadozót. Kéken ragyogott a szeme, veszélyesnek tűnt minden mozdulata.
- A nagybátyám. Csak a szája nagy - jelentette ki Derek, és figyelmeztetőnek tűnt a hangja.
- Bizony, sokszor kérdezik is tőlem, hogy „nagymama, miért olyan nagy a szád”? - közölte Peter, és elsétált mellettük, hogy kávét töltsön magának.
Stilesnak sorra bemutatták a falka minden tagját. És mind megérintették, körülszaglászták, érdeklődőn szemlélték.
- Majd hozzászoksz - ígérte Derek, de végig a közelében maradt, és ha Stilesnak kezdett kicsit sok lenni a többiek közelsége, finoman arrébb terelt mindenkit.
- Máris úgy számolsz, hogy itt maradok? - morogta Stiles.
- Úgy számol, hogy sokat lesz a társaságunkban, és akkor te is kénytelen leszel itt lenni - felelt a fiatal nő még tegnapról. Cora.
Stiles megdermedt. Derekhez fordult.
- Ez a terved? Hogy a szükségleteidre hivatkozva távol tartasz a kutatásoktól?
- A vérfarkasoknak tényleg szükségük van a falkájukra - szögezte le Cora.
- Akkor is! Csak két napom van…
- Bármennyi ideig maradhatsz - szúrta közbe az alfa. Stiles nem fordította el a tekintetét Derekről.
- Ez a terv? Hogy a falkád mellett tartasz, amíg össze vagyunk kapcsolva, hátha a te… érzelmeid átragadnak rám is?
- Te mindig ilyen bosszantóan gyanakvó vagy? - szólalt meg Peter. Hintázott a széken, valami péksütemény volt a kezében.
- Mindig - bólintott Derek.
- Te is az lennél, ha egész életedben vadásznának rád… - sziszegte Stiles.
- Akkor mondok valami meglepőt, kölyök - hajolt előre Peter. - Egész életünkben vadásznak ránk. Kik is…? Ó, megvan, a vadászok. Végül is ez a nevük.
- De hát… az törvénytelen!
- Az. De mégis mit gondolsz, miért akar minden falka druidát magának? A küldött megerősíti a falkát, segít a védekezésben.
- Azt hittem, diplomáciai szerepe van…
- Igen, az. A többi falka és a vadászok felé is. Mert az emberek talán elismerik a létezésünk létjogosultságát, de szemet hunynak bizonyos „balesetek” felett.
Stiles bizonytalanul hallgatott. Hallott már vadászatról, igen. De a múlt századból.
- Peter, ez nem szükséges - szólalt meg az alfa.
- Miért? Jó, ha tudja, mitől foszt meg minket, ha távozik.
Stiles nyelt egyet, feszültség ébredt benne. Veszélyeztetné ezt a falkát, ha elmenne? Eddig csak úgy gondolta, nem hagyná, hogy a falka kihasználja. De lehet, hogy ennél többről van szó? Felpörgött a szíve.
- Elég! - csattant Derek. - Ne hergeld tovább!
Derek nagyot nyelt. És Stiles rájött, hogy ő is érzi a gyomra mélyén születő pánikot.
- Stiles… nézz rám! - Derek maga felé fordította. Stilesnak jólesett az érintése melege, a tekintete simogatása. - Nyugodj meg.
- Ha elmegyek… bajban leszel? Vadásznak rátok?
Derek sóhajtott.
- Állandóan vadásznak ránk.
Stilesnak ez nem volt elég. Ha úgy dönt, Dereknek baja esik? Vagy a családjának? Ezt nem engedheti!
És akkor megértette: már kötődött hozzájuk! Jó, elsősorban Derekhez, de most érzi saját magában azt a féltő, gondoskodó szeretetet, ami Derekben lüktet, ha a falkájára gondol. Már nem állhat csak úgy fel. Basszus!
- Basszus…
- Ez a varázslat kétélű fegyver - mondta halkan Talia. Stiles ránézett.
- Mégis azt akartad, hogy szüntessem meg.
- Mert nem akarlak erővel itt tartani. Akkor sem, ha a saját bűbájod ejt csapdába. Légy mellettünk és figyelj, szerezz saját benyomásokat a falkáról. Aztán dönts. Kérlek.
Stiles sóhajtott. Nem volt olyan könnyű nemet mondani.
*
Reggeli után ki-ki a dolgára indult, hogy a falka cégének ügyeit intézze, vagy éppen más, az alfa utasításainak megfelelő feladatokat lássa el. Csak Derek maradt Stiles közelében. Elkísérte a druidát a mosdóhoz, a folyosón állt meg, hogy kivárja, amíg végez.
Mikor felzubogott odabent a víz, az alfa és Peter odalépett mellé.
- Nem dolgod, hogy meggyőzd a druidát - mondta Talia. A víz zaja mellett biztosak voltak abban, hogy az ember nem hallja őket. Másfelől sajnos Derek fejében kéretlen képek születtek Stilesról a zuhany alatt.
- De nem lenne haszontalan, ha odahatnál rá, ha már így összekapcsolt titeket - veregette meg a vállát Peter. Talia sóhajtott. - Mi az? Én csak kimondom azt, amit a te elveid nem engednének kimondani, de azért még gondolsz rájuk…
- Nem erre gondoltam - szögezte le az alfa. - Derek nehéz helyzetbe került.
- Mert vonzódni kezdtél ehhez a kölyökhöz?
- Nem kölyök - sziszegte Derek tiltakozva. - Ő a druidám. Druidánk - javította ki magát zavartan.
Az anyja és a nagybátyja tekintete találkozott. Peter az égre emelte a szemét.
- Ha ez a kissárc elmegy innen, lesz még egy olyan druida, akinek minden rezdülésére ugrunk? - morgott Peter. - Mikor származik már valami előnyünk is abból, hogy indokolatlan módon vonzódtok a varázserejű lényekhez?
- Alan sokszor kisegített már minket - mondta Talia.
- Sokszor. Sokszor meg mi segítettük ki őt. Figyelj ide, öcsi - fordult Peter Derekhez. - Ez a kölyök még kiforratlan, nincsenek olyan komoly elvei, mint Deatonnek. Úgyhogy rajtad a világ szeme. Kell nekünk a druida!
- Csendesebben - szólt rá Talia a férfire.
- Miért? Nehogy Stiles meghallja? Tényleg csapdába akarjátok csalni? - fonta keresztbe a karját Derek. A tekintete egyikükről a másikra villant. A nagybátyja mindig is számító volt, ezen nem lepődött meg. De az alfa? A saját druidáját sosem kényszerítené, az övét akarja?
- Derek, neki akarok jót. - Az alfa odaállt elé, megérintette a felkarját, Derek ösztönösen lazult el a tenyere alatt, magába lélegezte a szagát, azt a szagot, ami biztonságot, otthont és figyelmet jelentett. - A fiú nem tud eleget ahhoz, hogy a maga útját járja. Alan is megmondta, hogy segítenünk kell neki. Nem tarthatom itt erővel, de a kötődés, ami közöttetek kialakult, segíthet. Mindenki érdekében.
- Csak akkor segítem ezt az egészet, ha biztos lehetek benne, hogy nem akarjátok kihasználni - felelt Derek. Peter sziszegett.
- Ez itt a falkád, öcsi! Elsősorban nekünk tartozol hűséggel.
Derek rápillantott, aztán vissza az anyjára. Az alfa szeme vörösen ragyogott fel.
- Nem akarom kihasználni a druidát. Szeretném, ha fejlődne és szeretném, ha velünk maradna, de elsősorban segíteni akarok neki.
Derek nagyot bólintott.
Akkor érezte meg, hogy nem csak az ő szíve dobog izgatottan. Stiles. Mégis hallotta őket. Derek riadtan lépett oda a fürdőszoba ajtajához.
- Stiles?
Kattant a zár, kitárult az ajtó. Stiles kilépett eléjük. A felsőteste meztelen volt, de a nadrágját még le se vette. Bőrén sötét tetoválásként látszottak a rúnák. Az alfa felszisszent, és Peter biztosan mondani akart valamit, de elhallgattatták. Derek szíve elszorult.
- Én nem…
- Tudom - szakította félbe Stiles. - Hallottam.
A druida bőrére friss jelek rajzolódtak ki, ahogy gyűlt benne a feszültség. Végig az alkarján, aztán a kézfején is, felfelé a nyakán. Derek már pontosan tudta, hogy ez mit jelent. Közelebb mozdult, hogy elvezesse a mágiát azelőtt, hogy kitörne, de Stiles felemelt tenyérrel állította meg. A tenyerén ősi rúna lüktetett. Erő és fenyegetés.
Derek nyelt egyet, ösztönösen helyezkedett az alfa és a druida közé, hogy ha támadás történne, védhessen. Bármelyiket. Peter is mozdult, az alfa mellé, a fogai előtörtek, a szemében fenyegetés ragyogott.
- Nem akarunk harcot - mondta Talia.
- De ha mégis belefognánk, ne felejtsd el, hogy többen vagyunk és sokkal hatékonyabbak nálad - sziszegte Peter fenyegetően.
Derek érezte, hogyan pulzál Stiles testében a mágia. Mint a szívdobbanás, csak éppen minden egyes dobbanásra nőtt a szintje, ahogy a tengerszint emelkedik dagálykor minden hullámverésre. Ki fog törni, irányíthatatlanul árasztja el őket, ha nem vezeti el időben.
Aztán megérezte, ahogy Stilesban az energia lüktetése lassan megváltozik. Formálódik, irányított, de nem kevésbé növekvő erő lesz.
- Stiles?
- Már tanultam pár dolgot - sziszegte a druida az összeszorított fogai közül. - Úgyhogy talán én sem vagyok olyan védtelen, mint hiszed, farkas.
- Stiles, nyugodj meg - szólt közbe az alfa. - Megígértem a bétámnak és megígérem neked is. Nem kényszerítünk, nem zárunk be. Segítünk. És bármikor elmehetsz.
- Akár most is? - kérdezte Stiles.
Derek szíve fájdalmasan dobbant.
- Akár most is - mondta Talia -, de tekintve, hogy hozzákötötted magad az egyik bétámhoz.
- És ha magammal viszem?
Stiles odalépett Derek mellé, kinyújtott tenyerét még mindig az alfára szegezte, de a másik kezével megérintette Derek tarkóját. Önkéntelenül rezzent össze, olyan forróság, olyan erő áradt a druidából, ahogy a tarkójára markolt. Derek azonnal reagált erre az erőre, ahogy az alfára is reagált volna. A hatalom és a kötődés különös egységgé vált, ami beindította az ösztöneit. Egy bétának szüksége van valakire, akire rábízhatja magát. És Stilesban mert bízni.
- Ne…
- Anya, ne - szólt közbe Derek. - Most engedd el. Ez a legjobb, amit tehetsz.
Peter morgott, de Talia a karjára tette a kezét.
- Elég. Engedd el őket.
Stiles közel lépett Derekhez, beborította a mágiája, az illata, és Derek szinte fürdött a közelségében. Kábán hagyta, hogy a druida varázslata őt is körülfonja, rá is ugyanúgy hasson, őt is láthatatlanná tegye. Aztán engedte, hogy Stiles vezesse, ki a házból, ki az utcára.
Egy szűk, letisztult, egyszobás lakásba érkeztek. Stiles fellélegzett, amikor belülről bezárta az ajtót. Derek tanulmányozta a komoly zárakkal ellátott ajtót, aztán körülnézett a szobányi lakásban. Nem volt se sok bútor, se sok könyv. Nem volt semmilyen szempontból sem olyan, amilyennek Stiles otthonát elképzelte volna.
- Itt laksz?
- Most itt húzom meg magam - vont vállat Stiles. Már nem ragyogtak a bőrén a különös druida-rúnák: ahogy felhasználta a mágiát a varázslathoz, lassan elenyésztek. Derek bámulta a felsőtestét, a sápadt bőrön megülő anyajegyeket.
- Azt hittem, tele lesz az otthonod könyvekkel és szárított növényekkel, mint Alan szobája.
Stiles felnevetett.
- Itt van minden tudásom - emelt fel egy laptopot. Derek közelebb mozdult hozzá, de nem érintette meg. Nem mintha problémája lett volna a modern technológiával, inkább azért, mert tisztelte a druidák titkait.
Stiles a kanapé felé intett a fejével.
- Nos… foglalj helyet. Innál vagy ennél valamit? Én lassan tényleg lezuhanyoznék, de addig érezd itthon magad.
Derek szíve megdobbant. A gondolat, hogy Stiles ezúttal tényleg beáll a zuhany alá, forrósággal töltötte meg az alhasát. Stiles megdermedt, rábámult.
- Vagy inkább… csatlakoznál?
Derek odalépett a druida elé.
- Lehet?
Stiles megérintette a tarkóját, a szorítása megborzongatta Dereket, és Stiles biztosan érzékelte is, mennyire erősen hat rá az érintése, mert a szeme elégedetten csillogott.
A fürdőszoba is csöppnyi volt. Stiles lehúzta Derekről a pólót, a keze végigsimította a mellkasát, aztán a hasát is. A tekintete követte az ujjai útját, a lélegzete kapkodóvá vált, Derek érezte, ahogy felizgul.
És ismét feleltek egymásnak a bennük születő érzések.
Derek is megérintette Stiles selymes bőrét, lehúzta róla a nadrágot, a tekintete és az ujja ismét végigcsodálta a péniszét. Stiles sóhajtva mozdult bele az érintésébe.
- Gyere…
Sietősen vetkőztette le Dereket, és behúzta az üvegfalú zuhanykabinba. A kellemesen meleg víz permetként hullott rájuk a kabin tetejére szerelt zuhanyrózsából. Stiles felemelte a fejét, lehunyta a szemét, engedte, hogy az arca fürdőzzön. Szép volt, egyszerre védtelen és elbájoló. Derek ujjbegye elkente az arcán, aztán a torkán a vizet.
Stiles felnézett, a szempilláján cseppek táncoltak.
- Dugj meg!
Derek közelebb húzódott a druidához, végigsimította a hátát, a tenyere megállapodott a derekán. Stiles bőrén új rúnák születtek, ahogy felbizsergett benne a vágy. Derek ajka itta fel róla a mágiát és a vizet, ahogy lassan letérdelt elé. Stiles tusfürdőt nyomott az ujjára. Derek a férfi merevedését ízlelte, a keze pedig a fenekét kezdte masszírozni. Stiles sóhajtott.
Derekben bizsergett az izgalom, a vágyakozás és aztán az élvezet emléke is, ahogy Stilesnak egyre jobban esett minden érintése. Úgy érezte, megőrül, mire végre felállt és az üvegfalhoz tolta a druidát. Stiles hozzádörgölte a fenekét, a mozdulat egyszerre volt incselkedő és türelmetlen. Derek mély lélegzetet vett, lassan fújta ki, ahogy a druidába hatolt.
Stiles felkiáltott.
Egymásba kapaszkodott a kezük, Derek türelemre intette magát, de Stiles hátralökött a csípőjével.
- Légy határozott!
Úgyhogy Derek az lett. Szikrázott benne az élvezet, Stiles tarkójára rúnákat rajzolt a gyülekező energia, Derek borzongott bele, ahogy magába itta őket. Lelassult az idő, Derek fülében egyszerre dobbant mindkettejük szíve, koppantak a vízcseppek a kerámialapon a talpuk alatt, sziszegett Stiles jóleső sóhaja minden mozdulatra. Sperma és tusfürdő illata keveredett a párás levegőben.
Végtelen energiahullám volt a gyönyör.
Stiles az üveglapnak támaszkodva pihegett, amikor Derek felocsúdott.
- Lassan… tényleg megmosdok - motyogta Stiles. Derek nevetett, és végigcsókolta a vállát. - Adnék neked is tiszta ruhákat, csak szerintem semmi se lesz jó rád.
- Akkor maradok meztelen - vonta meg a vállát Derek.
Stiles felnevetett.
Végül kapott valami tréningnadrágot és egy Stilesra nyilvánvalóan zavaróan bő pólót. A druida teát főzött - és kiderült, hogy gyógynövények igenis rejtőznek a fiókjában.
- És most mi a terved? - kérdezte Derek, amikor végül mégis leült a kanapéra, ahogy Stiles javasolta. Örült, hogy a fiú odaül a közelébe, a kezük kereste egymást, az ujjaik összesimultak. - Otthagytad Alan összes anyagát és jegyzetét.
- Akkor akarok dönteni, amikor ez - mutatott Stiles kettejükre - már elmúlik. Addig is elküldtem magamnak jó pár dolgot, amiket most tanulmányozhatok, meg kipróbálhatok néhány bűbájt is.
Derek biccentett. Stiles odahajolt hozzá, csókként lehelte a következő szavakat a szájára:
- Vagy csak dughatunk. Az se rossz program.
Derek az ajka után kapott. Csókolták egymást, aztán sóhajtva engedték el.
Stiles végül tényleg felnyitotta a laptopját.
Csendesen telt el a következő nap. Csókokkal, összesimulással, Derek részéről képregények lapozgatásával, így aztán amíg Stiles belemélyedt Alan anyagaiba, Derek felzárkózott a Marvel univerzum szuperhőseiből.
- Szégyen, hogy eddig ezt kihagytad, de így már hajlandó vagyok mutatkozni veled - közölte Stiles.
- Igazán nagylelkű - biccentett Derek. Stiles ránevetett, aztán magához húzta, gyengéden csókolta.
Jó volt. Túl jó. Derek rettegett, hogy ha a bűbáj megszűnik, a kötődés is felolvad közöttük. Stiles is tarthatott ettől - vagy talán Derek feszültsége lelt visszhangra benne -, mert ahogy közeledett a második nap vége, egyre csendesebbé vált.
Egymást nézték, egymás kezét fogták, amikor letelt a két nap.
Derek minden csontja átmelegedett, bizsergette a bűbáj, szinte érezte, ahogy sűrűsödnek körülöttük az energiák. Stiles ajka megfeszült, a szíve hevesen vert.
Aztán vége lett. Mintha elvágták volna, úgy szűnt meg Derek mellkasa mélyéről Stiles minden érzése, és ettől megszakadt a szíve. Hiába ült a férfi ott előtte, hiába látta, hogy lélegzik, az arca kipirult és legfeljebb egy kicsit szomorúnak tűnik, Derekre mégis olyan erővel szakadt rá a szomorúság, mintha a férfi meghalt volna. Mert valami meg is halt abból, ami idáig kettejük között feszült.
- Ez… rettenetes - suttogta Derek.
Stiles magához húzta, szorosan ölelte, a lélegzete párája megült Derek bőrén. Végtelen idő telt el némán, aztán Stiles lassan elengedte őt, és hátrahúzódott.
- És most menj el - mondta halkan. Rekedt volt a hangja, könnyektől terhes.
Derek rábámult, a szíve veszettül dobolt.
- Miért…?
- Mert már nem köt hozzám a bűbáj.
- A bűbáj nem, de… - Derek elharapta a mondatot. Mit mondjon? Hogy az érzései nagyon is Stileshoz kötik? A druidának tudnia kellene. Biztosan tudja is.
De a druidák szabad, büszke, önálló lények.
- És… a tudás, amit Alan felhalmozott?
- Rájöttem, hogyan lépjek vele kapcsolatba - mondta Stiles. - Ezért estem pánikba még azon az éjszakán. Mert rájöttem, hogyan érhetem el, de összekötöttem magunkat, megengedtem a falkádnak, hogy két teljes napig ott tartson és befolyásoljon…
- De nem akartak befolyás…
- Nem? Talán nem az volt a tervük, hogy annyira kötődjek hozzád és rajtad keresztül hozzájuk is, és többé ne akarjak elmenni?
Derek nagyot nyelt. A fájdalom üresen kongott benne, mert fogalma sem volt, hogy Stiles mit érez. Stilesnak fáj ez az elválás, vagy már terhes volt neki a jelenléte?
Felállt. Stiles vele egyszerre mozdult, hátrált egy lépést. Távolodott. Derek meg akarta még egyszer érinteni, de a druida mozdulatában elutasítás volt. Úgyhogy végül Derek csak felrángatta a saját ruháit, amiket Stiles mostanra már kimosott, és amik még őrizték a druida otthonának illatát, és kisietett, hogy nehogy meggondolja magát, nehogy könyörögjön.
*
Stiles tarkóján végigfutott a borzongás, ahogy bekanyarodott az utcán. Önkéntelenül nézett körül, a gyomra mélyére süllyesztette a mágiát, de még így is lepillantott a kezére. Nem volt rajta semmi árulkodó, csak a sima bőr.
Tömeg járt az utcákon. New York látszólag semmit sem változott. Turisták, dolguk után igyekvő helyi lakosok, kéregetők és utcai árusok. Vérfarkasok. Stiles tudta, hogy itt mozognak körülötte, de azt is tudta, hogy nem kell tartania tőlük. Most nem. Már nem.
A szíve mégis olyan hevesen vert, hogy az már-már rettegésnek tetszett, amikor odaért az ajtóhoz. Az ösztönök vezették ide, mert ő maga nem emlékezett arra, milyen utat jártak be Derekkel, amikor két éve idejött. Idehozták. Most viszont jött. Önként és vágyakozva.
Még be se zörgetett, amikor az ajtó már ki is tárult, és ott állt Derek. Éppen olyan jóképű volt, mint amilyenre Stiles emlékezett. Mélyet lélegzett, fellángolt a szemében a farkas.
- Stiles…
- Honnan tudtad?
Derek fájdalmasan mosolyodott el.
- Ha egyszer kötődtünk egy druidához, nem szakadunk el tőle igazán. Idő volt, mire megtaláltalak magamban, de utána… Éreztem, amikor megjöttél a városba. És éreztem, ahogyan közeledtél.
- Derek, én…
- Druida vagy. - Derek megvonta a vállát, de látszott rajta, hogy bántja a helyzet. - Egy druida szabadon jön és megy. Örömmel látunk az otthonunkban, kérlek, gyere beljebb.
Derek hátralépett, Stiles követte. Belökte maga mögött az ajtót, de ottmaradt az előszoba hosszúkás folyosóján, nem indult meg Derek nyomában a nappali vagy a konyha felé. A tekintete végigfutott a helyiségen. Nem változott számottevően ahhoz képest, ami az emlékezetében élt. Csak a családi képek alakultak. Egy kisgyerek. Bővült a falka. Stilesnak indokolatlanul jó volt ezt látni.
Derek visszafordult, kérdőn nézett rá, közelebb lépett, aztán azonnal el is hátrált, mint aki nem bízik meg magában. Stiles viszont nem bírta tovább. Odalépett a farkas elé, megérintette a csuklóját. Fellángolt benne a boldogság Derek bőrének selymességétől. Derek összerezzent.
- Ne haragudj… - Stiles kényszerítette magát, hogy eleressze a férfit.
- Nem. Ne kérj elnézést. Akarom, csak… - Derek félrefordította a tekintetét. - Tudom, hogy milyenek vagytok, tudom, hogy el fogsz menni, és el is fogadom. De ha most megérintelek, és aztán megint két évre eltűnsz a szemem elől, az… kibírhatatlan lenne.
Stiles a tenyerébe vette a férfi arcát. Derek felzihált. Stiles nézte a vonásait, nézte az emberi arc mögött a farkas alakját. Csodálatosnak találta.
- Azért jöttem vissza, mert küldött akarok lenni.
Derek felszisszent. Stiles kivárt, de a farkas nem szólt semmit, csak tág pupillával bámulta.
- Fel akarom ajánlani a szolgálataimat egy falkának. Ennek a falkának. Ha… még mindig érdekel titeket, ha nem lett más küldöttetek… - Stiles elakadt. Alan azt mondta neki, hogy a Hale falkának nincs küldötte, és ő hitt is a mesterének, de most kétségek gyötörték.
- Miért? - kérdezte Derek. Stiles értette a kérdést: miért ment el, miért ilyen sokára jött vissza, miért éppen hozzájuk?
- Ha már akkor maradok és elköteleződöm, sohasem jövök rá, hogy önszántamból választottam-e. Alannel felvehettem volna a kapcsolatot, akkor is segített volna, de bennem örökké ott maradt volna a kétség, hogy csőbe húztatok.
- És én? Arra nem gondoltál, hogy nekem milyen?
Stiles bólintott, és elengedte a farkast. A kötődés néha nem elég. A sértettség olyan fal, amit nem lehet áttörni, legfeljebb téglánként lebontani.
- Bocsánat. Sajnálom, hogy bántottalak. És kész vagyok jóvá tenni, ha… elfogadtok küldöttnek.
- Végig tudtad, hogy erre nem fogunk nemet mondani! - csattant fel Derek. - Szükségünk van druidára, és nem olyan könnyű találni egyet, aki küldött akarna lenni.
- És te? Te mondhatsz nemet nekem. Mondhatod, hogy annyira megbántottalak, hogy többé nem kívánsz a közelemben lenni. És ha ennek ellenére a küldöttetek lehetek, el fogom fogadni a döntésedet, nem zaklatlak, és…
- Stiles, elég! - Derek odatoppant elé, magához húzta, a nyakába fúrta az arcát, magába lélegezte a szagát. - Sosem mondanék nemet… Sosem…
Stiles beleremegett a megkönnyebbülésbe. Derek csókolta az arcát, a fülét, a szemét és az ajkát is. Csókolóztak, először kapkodva, majd lassabban. Gyengéd szeretettel. És Stiles végre azt érezte, hogy hazatalált. Derek ölelésében, lélegzetével az ajkán, illatától beborítva otthon volt végre.
- Gyere, odakísérlek az alfához - suttogta Derek. - Így is elég nagy kihívás lehetett nekik nem hallgatózni…
Stiles felnevetett. Összekulcsolták az ujjaikat, így indultak meg a lakás mélyére, az alfához. Stiles új falkájához.
Figyelmeztetés: 18-as korhatár, erotikus tartalom (igazából minden szexjelenet ebben a felében van :D )
Stilesban bizonytalanság kavargott. A tekintete az alfa és a bétája között ingadozott. Képtelen volt eldönteni, hogy a saját ellenérzéseit érzi-e a bűbáj feloldásának gondolatára, vagy a bétáét. Derekét. Derek felől bizalom, vágyakozás, figyelem sugárzott. Stiles nem értette az egészet, mert képtelenségnek tűnt, hogy valaki egy ilyen varázslat közben hazudni tudna, de az sem volt logikus, hogy Derek tényleg ezt érezze.
- Fel kellene oldanod a bűbájt - utasította az alfa. Stiles tekintete megállapodott rajta.
- Nem tudom. Ennek a varázslatnak lejárati ideje van, de nincs visszafordítása.
Derek sziszegve engedte ki a levegőt mellette. Megkönnyebbülés. Stilest hullámokban járta át. Az alfa ajka viszont mérgesen feszült meg. Ez óvatosságra intette Stilest.
- Akkor viszont tekintettel kell lenned rá is!
- Nekem nem gond, ha a folyosón alszom - közölte Derek.
- De igen, gond. Szívesen vendégül látunk, Stiles, és bármennyi napon keresztül tanulmányozhatod Alan jegyzeteit odabent. De a bétámnak pihenésre van szüksége.
- Anya, nem vagyok… - Derek elharapta a mondatot, amikor az alfa szeme vörösen rávillant.
Stiles ránézett a férfire. Ezúttal nem csak rápillantott, hanem druida-szemmel nézte. Kimerült volt. Meggyötört.
- Rendben - biccentett Stiles -, beviszlek.
- Tessék?! - Az alfából sütött az ellenkezés.
- Odabent van ágy, ahol alhat. Nekem pedig nincs felesleges időm. Maradj mellettem!
Stiles megragadta a béta tarkóját. A férfi felmordult, ösztönösen, de nem állt igazán ellen, amikor maga mellé húzta. Stiles lehunyta a szemét, a védővarázslatokat figyelte, amiket Deaton felállított. A kőriskör egyszerű volt, ahhoz csak ki kellett mozdítania a küszöböt, de a többivel volt munkája. Végül inkább arra fókuszált, hogy Dereket körülölelje a saját erejével. Derek felsóhajtott.
Átlépték a küszöböt. Stiles kiengedte a megfeszített munkától bent tartott levegőt.
A szoba elképesztően rendezett volt, amikor Stiles bejött. És persze azóta már felforgatta az egészet, mert az első órában egyik helyről a másikra ugrált, hogy mindent felmérjen. Derek tekintete körbefutott a jegyzetek, gyógynövények, poros könyvek között.
- Ott az ágy. Én tényleg nem alszom. Még… - tette hozzá Stiles, habár úgy érezte, vétek lenne akár két-három órát is alvással tölteni.
- Mi volt a baj? - kérdezte Derek, miközben szófogadóan letelepedett az ágyra. Odafigyelt, hogy kikerülgesse a felstócolt papírokat és könyveket, amíg odament.
- Pánikroham. Nem nagy ügy, szokott lenni. - Stiles megvonta a vállát.
- De mitől kaptál pánikrohamot? Történt itt valami?
Stiles sóhajtott. Most mégis ő is odament az ágyhoz, és felült rá. A falnak támasztotta a hátát, törökülésbe rendezte a lábait. Derek szembehelyezkedett vele. Hihetetlen, mennyire tudott figyelni. Stiles nemcsak a tekintetét érezte magán, de a lényéből áradó várakozás, kíváncsiság is átjárta. Stiles nyelt egyet. Zavaróan jólesett a vérfarkas figyelme.
Összeszedte magát, hogy megfelelően tudjon válaszolni.
- Deaton druidákat keresett, hogy kiképezhesse őket.
- Tudom. Te nem tudtad?
- Nem sokat mesélt magáról, de nem az zaklatott fel, hogy nemcsak engem tanítgatott, hanem egy rakás más kölyköt is. Vezetett egy táblázatot. És… tudod, mi történik a legtöbb tanítványával? Falkákhoz kerülnek.
- Nem feltétlenül kényszerből - jegyezte meg Derek.
- Olyan falkák, mint ti vagytok? Ártatlannak, kedvesnek látszó falkák, akik aztán magukhoz láncolnak?
- Te láncoltál magadhoz engem - mutatott rá Derek.
- És te nem tiltakoztál különösebben.
Derek nagyot fújt. Zavar érződött felőle.
- Én sem tudom, mi ez. Érzékelem a mágiádat.
- Persze, ez a lényege ennek a…
- Nem erre gondolok, druida! - szakította félbe Derek. - Amióta felfogtam a kitörést, érzékelem a mágiádat. Ezért találtalak meg, amikor megpróbáltál lelépni. Én nem tudom, ki láncol magához kit, azt sem tudom, mi ennek az egésznek a magyarázata, de… Nem akarom, hogy elmenj. Nem azért, mert küldöttet akarok a falkámnak, hanem…
Derek elhallgatott.
- Magadnak akarsz - mondta ki helyette Stiles, mert érezte, hogyan bomlik ki a vérfarkasban a birtokló vágy, mint egy virág. - Ez mennyire gyakori?
- Ha van válasz erre a kérdésre, itt van ebben a szobában - mordult Derek. Valószínűleg kényelmetlenül érintette, hogy Stiles érezte és kimondta a vágyát.
- Ez valamiféle plátói vonzódás, vagy kívánsz is? - kérdezte Stiles. Derek egy pillanat alatt elvörösödött.
- Élvezed, ha zavarba hozhatsz? - morogta. Stiles közelebb mozdult hozzá, megérintette az arcát. Derek felszisszent.
Stiles látta, mennyire szép férfi, mennyire erőteljes farkas. Érezte, hogyan dobban a szíve, melegszik át az érintéstől a bőre.
- Nekem kutatnom kell - suttogta Stiles.
- Nekem meg aludnom - vágta rá Derek.
Stiles vonakodva szakította el a kezét Derektől. Egy pillanatig olyan letaglózó volt a hiány, hogy Stilesnak fogalma sem volt, melyiküké. Talán egyszerre szikrázott fel mindkettejükben. Derek nyüszített. Aztán viszont hátrébb mozdult, hogy Stiles felállhasson.
- Jól vagy? - kérdezte Stiles.
Derek némán bólintott, és elfeküdt az ágyon. Igazán fáradtnak látszott. Stiles néhány pillanatig még figyelte, aztán ahogy Derekben szétáradt a béke, ő is visszatért Alan Deaton megannyi jegyzetéhez és anyagához, és azokkal kezdett foglalkozni.
Ahogy teltek az órák, egyre jobban belefáradt a munkába. Nem pár nap, hanem évek képzése állt összegyűjtve ebben a szobában a szakkönyvek, jegyzetek és Deaton kicsit köhögve, de azért korrektül elműködő Macintoshának merevlemeze együtt talán Stiles összes kérdését megválaszolta volna.
Ha szán rá időt.
De nincs ideje. El kell innen tűnnie, amint lehet.
Valószínűleg belealudt egy ponton az egészbe, mert arra riadt fel, hogy felemelik a földről, és az ágyra fektetik. A puha matrac felsóhajtott alatta.
- Derek?
- Pihenned kell - mondta a vérfarkas lágyan. Stiles nem akarta, hogy elmenjen, nem akart egyedül maradni az ágyon a gondolataival. Derek talán pontosan érezte, hogy mire vágyik, mert mellé helyezkedett.
Stiles felnézett. A farkas szeme egészen világos zöld volt, a tekintete figyelmes. Stiles bőrét megint végigbizsergette az a különös élmény, hogy a vérfarkas csakis vele foglalkozik, rá figyel minden porcikájával.
- Mi bánt? - kérdezte Derek.
- Sohasem fogok ennek a végére érni.
Dereken öröm futott keresztül, Stiles összevonta a szemöldökét.
- Ha nem érsz a végére soha, nem mész el soha - magyarázta meg Derek kérdés nélkül az érzést.
Stiles fújt egyet, de több volt benne a játék, mint a harag vagy az ellenkezés. Azért kimondta:
- Ne reménykedj abban, hogy örökké ebben a szobában tartasz.
- Őszintén szólva eléggé reménykedem benne, hogy hamarosan kimegyünk ebből a szobából - vágta rá Derek. Stiles rábámult. Az érzései nem ezt mondták. - A konyhát választanám első úti célnak.
- Ó…
Deaton szobájában volt instant kávé és fileteres tea, egy vízforraló és egy cseppnyi mosdó is, de úgy tűnt, egy vérfarkas ennyin nem él el. Stiles jobban megfontolva belátta, hogy ő maga sem él el ennyin. De Derek nem mehetett ki valami harapnivalóért.
Stiles sóhajtott, és a hátára hengeredett.
- Szóval vigyelek el a konyhába?
- Nem kell. Előbb valami más kell.
Derek fölé helyezkedett. Stiles szíve felgyorsult, Derek egy pillanatig összevont szemöldökkel figyelte, bizonyára igyekezett értelmezni a szívritmus-változást, hogy a félelem okozza-e, vagy valami más. Határozottan valami más volt.
Derek megérintette Stiles arcát. Meleg és óvatos volt a simítása, a bizsergést, ami a nyomán született, Stiles nemcsak az arcán, hanem az alhasában is érezte. A vérfarkas ujjai úgy csodálták végig az arcát, a nyakát, a kulcscsontját, a karjait, mint a tekintete. És aztán, mielőtt Stiles akár csak megszólalt volna, Derek odahajolt hozzá, és ezúttal az orra futott végig Stileson, ahogy az előbb a keze, belélegezte Stilest, és ez egyszerre volt zavarba ejtő és végtelenül természetes, talán mert Derek természetesnek érezte. Érinteni, szagolni, ízlelni a másikat. Egy vérfarkasnak minden érzéke beszállt még egy ágyjelenetbe is.
Stiles megborzongott.
Ez ennyire jó érzés? Akkor ezért van, hogy egyes druidák önszántukból akarják?
- Meg akarlak csókolni - suttogta Derek. - Szabad?
- Erre kérsz engedélyt? - sziszegte Stiles elszoruló torokkal. - Amilyen ez a műsor volt, azt hittem, el fogsz menni csak attól, hogy szaglászol…
Derek felnevetett, egész testével hozzásimult, és Stiles megérezte a merevedését.
- Nem vagyunk messze tőle.
- Csókolj meg… - Stiles nem tudta eldönteni, hogy engedélyt ad, vagy pedig kér.
Derek a szájára hajolt.
Stiles nem hitte volna, hogy egy ilyen egyszerű érintés ennyi boldogsággal, ennyi remegős vággyal járhat együtt. És Derek érzései ott visszhangoztak benne, az érintéssel és az érzésekkel is egymásnak feleltek, hogy Stiles gyomra összerándult tőle.
Derek lassan csókolta. Élvezettel. Egyik keze Stiles hajába túrt, a teste kemény és kellemesen meleg volt, ahogy Stilesra nehezedett. Hozzádörgölte az ágyékát, szabad keze Stiles nadrágját bontotta ki, hogy a merevedéséhez férhessen. Cirógatott. Stiles megremegett tőle.
Aztán mégis egymás szemébe néztek. Vágy és gyönyör páraként fogta körül Stilest. Nem számított többé, mit érez Derek és mit ő. Eggyé váltak, közös volt az élvezet, közös volt minden sóhaj, minden nyögés, minden simítás. A sperma és a nyál illata, a másik bőrének puhasága, izzadtságának sója. Közös az orgazmus.
Utána végtelen pillanatokig feküdtek egymás karjában, egymást bámulva.
- Ha tudom, hogy ez ilyen, minden szexpartnert magamhoz kötök - mondta végül Stiles, hogy oldja kicsit a mellkasát szorító feszültséget.
- Ne rontsd el! - mordult Derek. De igazából jól szórakozott rajta. Stiles tisztán érezte.
Derek szendergett még kicsit az ágyon, Stiles meg kerített egy könyvet, és azt olvasgatta mellette. Évek óta kiválóan megvolt kevés alvással, és most valahogy külön feltöltötte a vérfarkas békéje és nyugalma.
A konyhában ott volt a teljes falka. És Stiles szeretett volna ódzkodni tőlük, de Derek olyan hihetetlen, már-már gyerekes örömmel fogadta, hogy nyolcórányi alvás után is megvannak, ahogy egy kutya érezheti magát, ha egy munkanap után hazajön a gazdája épségben és egészségben.
Stiles hálás volt, hogy az őket összekötő bűbájjal nem járt gondolatolvasás is, mert volt egy olyan érzése, hogy Derek eléggé rossznéven venné, hogy kutyákhoz hasonlítja őket.
Ennek ellenére tényleg olyan hihetetlen lelkesedéssel ölelték meg egymást, dörgölték össze az arcukat mindenkivel, mintha legalábbis háborús övezetből érkezett volna vissza valamelyikük. Talán a többiek úgy is érezték, hogy Derek ott volt… Elvégre egy druida berángatta magával egy védett szobába, ahová ők nem tudtak utánamenni.
- Miattam vagytok így megkergülve, vagy alapjáraton olyan lelkesedéssel üdvözlitek egymást minden reggel, mintha csoda lenne, hogy mindenki túlélte az éjszakát? - kérdezte végül, és büszke volt magára, hogy sem farokcsóválást, sem kutyákat nem említett.
- Ki a tökéletesen tiszteletlen kölyök? - szólalt meg a háta mögött egy vérfarkas. Kihívás csengett a hangjában. Stiles megfordult és ránézett, és ösztönös óvatosság született benne.
Derek úgy húzódott mellé azonnal, mintha tényleg védelemre lenne szüksége. Pedig örült a jövevénynek. Azaz csak Stiles érzéseire reagált.
- Druida - mondta az alfa -, bánj vele… legalább a tiszteletre halványan emlékeztető módon, Peter.
A farkas vicsorszerű mosolyt villantott Stilesra. Látta az arca mögött a ragadozót. Kéken ragyogott a szeme, veszélyesnek tűnt minden mozdulata.
- A nagybátyám. Csak a szája nagy - jelentette ki Derek, és figyelmeztetőnek tűnt a hangja.
- Bizony, sokszor kérdezik is tőlem, hogy „nagymama, miért olyan nagy a szád”? - közölte Peter, és elsétált mellettük, hogy kávét töltsön magának.
Stilesnak sorra bemutatták a falka minden tagját. És mind megérintették, körülszaglászták, érdeklődőn szemlélték.
- Majd hozzászoksz - ígérte Derek, de végig a közelében maradt, és ha Stilesnak kezdett kicsit sok lenni a többiek közelsége, finoman arrébb terelt mindenkit.
- Máris úgy számolsz, hogy itt maradok? - morogta Stiles.
- Úgy számol, hogy sokat lesz a társaságunkban, és akkor te is kénytelen leszel itt lenni - felelt a fiatal nő még tegnapról. Cora.
Stiles megdermedt. Derekhez fordult.
- Ez a terved? Hogy a szükségleteidre hivatkozva távol tartasz a kutatásoktól?
- A vérfarkasoknak tényleg szükségük van a falkájukra - szögezte le Cora.
- Akkor is! Csak két napom van…
- Bármennyi ideig maradhatsz - szúrta közbe az alfa. Stiles nem fordította el a tekintetét Derekről.
- Ez a terv? Hogy a falkád mellett tartasz, amíg össze vagyunk kapcsolva, hátha a te… érzelmeid átragadnak rám is?
- Te mindig ilyen bosszantóan gyanakvó vagy? - szólalt meg Peter. Hintázott a széken, valami péksütemény volt a kezében.
- Mindig - bólintott Derek.
- Te is az lennél, ha egész életedben vadásznának rád… - sziszegte Stiles.
- Akkor mondok valami meglepőt, kölyök - hajolt előre Peter. - Egész életünkben vadásznak ránk. Kik is…? Ó, megvan, a vadászok. Végül is ez a nevük.
- De hát… az törvénytelen!
- Az. De mégis mit gondolsz, miért akar minden falka druidát magának? A küldött megerősíti a falkát, segít a védekezésben.
- Azt hittem, diplomáciai szerepe van…
- Igen, az. A többi falka és a vadászok felé is. Mert az emberek talán elismerik a létezésünk létjogosultságát, de szemet hunynak bizonyos „balesetek” felett.
Stiles bizonytalanul hallgatott. Hallott már vadászatról, igen. De a múlt századból.
- Peter, ez nem szükséges - szólalt meg az alfa.
- Miért? Jó, ha tudja, mitől foszt meg minket, ha távozik.
Stiles nyelt egyet, feszültség ébredt benne. Veszélyeztetné ezt a falkát, ha elmenne? Eddig csak úgy gondolta, nem hagyná, hogy a falka kihasználja. De lehet, hogy ennél többről van szó? Felpörgött a szíve.
- Elég! - csattant Derek. - Ne hergeld tovább!
Derek nagyot nyelt. És Stiles rájött, hogy ő is érzi a gyomra mélyén születő pánikot.
- Stiles… nézz rám! - Derek maga felé fordította. Stilesnak jólesett az érintése melege, a tekintete simogatása. - Nyugodj meg.
- Ha elmegyek… bajban leszel? Vadásznak rátok?
Derek sóhajtott.
- Állandóan vadásznak ránk.
Stilesnak ez nem volt elég. Ha úgy dönt, Dereknek baja esik? Vagy a családjának? Ezt nem engedheti!
És akkor megértette: már kötődött hozzájuk! Jó, elsősorban Derekhez, de most érzi saját magában azt a féltő, gondoskodó szeretetet, ami Derekben lüktet, ha a falkájára gondol. Már nem állhat csak úgy fel. Basszus!
- Basszus…
- Ez a varázslat kétélű fegyver - mondta halkan Talia. Stiles ránézett.
- Mégis azt akartad, hogy szüntessem meg.
- Mert nem akarlak erővel itt tartani. Akkor sem, ha a saját bűbájod ejt csapdába. Légy mellettünk és figyelj, szerezz saját benyomásokat a falkáról. Aztán dönts. Kérlek.
Stiles sóhajtott. Nem volt olyan könnyű nemet mondani.
*
Reggeli után ki-ki a dolgára indult, hogy a falka cégének ügyeit intézze, vagy éppen más, az alfa utasításainak megfelelő feladatokat lássa el. Csak Derek maradt Stiles közelében. Elkísérte a druidát a mosdóhoz, a folyosón állt meg, hogy kivárja, amíg végez.
Mikor felzubogott odabent a víz, az alfa és Peter odalépett mellé.
- Nem dolgod, hogy meggyőzd a druidát - mondta Talia. A víz zaja mellett biztosak voltak abban, hogy az ember nem hallja őket. Másfelől sajnos Derek fejében kéretlen képek születtek Stilesról a zuhany alatt.
- De nem lenne haszontalan, ha odahatnál rá, ha már így összekapcsolt titeket - veregette meg a vállát Peter. Talia sóhajtott. - Mi az? Én csak kimondom azt, amit a te elveid nem engednének kimondani, de azért még gondolsz rájuk…
- Nem erre gondoltam - szögezte le az alfa. - Derek nehéz helyzetbe került.
- Mert vonzódni kezdtél ehhez a kölyökhöz?
- Nem kölyök - sziszegte Derek tiltakozva. - Ő a druidám. Druidánk - javította ki magát zavartan.
Az anyja és a nagybátyja tekintete találkozott. Peter az égre emelte a szemét.
- Ha ez a kissárc elmegy innen, lesz még egy olyan druida, akinek minden rezdülésére ugrunk? - morgott Peter. - Mikor származik már valami előnyünk is abból, hogy indokolatlan módon vonzódtok a varázserejű lényekhez?
- Alan sokszor kisegített már minket - mondta Talia.
- Sokszor. Sokszor meg mi segítettük ki őt. Figyelj ide, öcsi - fordult Peter Derekhez. - Ez a kölyök még kiforratlan, nincsenek olyan komoly elvei, mint Deatonnek. Úgyhogy rajtad a világ szeme. Kell nekünk a druida!
- Csendesebben - szólt rá Talia a férfire.
- Miért? Nehogy Stiles meghallja? Tényleg csapdába akarjátok csalni? - fonta keresztbe a karját Derek. A tekintete egyikükről a másikra villant. A nagybátyja mindig is számító volt, ezen nem lepődött meg. De az alfa? A saját druidáját sosem kényszerítené, az övét akarja?
- Derek, neki akarok jót. - Az alfa odaállt elé, megérintette a felkarját, Derek ösztönösen lazult el a tenyere alatt, magába lélegezte a szagát, azt a szagot, ami biztonságot, otthont és figyelmet jelentett. - A fiú nem tud eleget ahhoz, hogy a maga útját járja. Alan is megmondta, hogy segítenünk kell neki. Nem tarthatom itt erővel, de a kötődés, ami közöttetek kialakult, segíthet. Mindenki érdekében.
- Csak akkor segítem ezt az egészet, ha biztos lehetek benne, hogy nem akarjátok kihasználni - felelt Derek. Peter sziszegett.
- Ez itt a falkád, öcsi! Elsősorban nekünk tartozol hűséggel.
Derek rápillantott, aztán vissza az anyjára. Az alfa szeme vörösen ragyogott fel.
- Nem akarom kihasználni a druidát. Szeretném, ha fejlődne és szeretném, ha velünk maradna, de elsősorban segíteni akarok neki.
Derek nagyot bólintott.
Akkor érezte meg, hogy nem csak az ő szíve dobog izgatottan. Stiles. Mégis hallotta őket. Derek riadtan lépett oda a fürdőszoba ajtajához.
- Stiles?
Kattant a zár, kitárult az ajtó. Stiles kilépett eléjük. A felsőteste meztelen volt, de a nadrágját még le se vette. Bőrén sötét tetoválásként látszottak a rúnák. Az alfa felszisszent, és Peter biztosan mondani akart valamit, de elhallgattatták. Derek szíve elszorult.
- Én nem…
- Tudom - szakította félbe Stiles. - Hallottam.
A druida bőrére friss jelek rajzolódtak ki, ahogy gyűlt benne a feszültség. Végig az alkarján, aztán a kézfején is, felfelé a nyakán. Derek már pontosan tudta, hogy ez mit jelent. Közelebb mozdult, hogy elvezesse a mágiát azelőtt, hogy kitörne, de Stiles felemelt tenyérrel állította meg. A tenyerén ősi rúna lüktetett. Erő és fenyegetés.
Derek nyelt egyet, ösztönösen helyezkedett az alfa és a druida közé, hogy ha támadás történne, védhessen. Bármelyiket. Peter is mozdult, az alfa mellé, a fogai előtörtek, a szemében fenyegetés ragyogott.
- Nem akarunk harcot - mondta Talia.
- De ha mégis belefognánk, ne felejtsd el, hogy többen vagyunk és sokkal hatékonyabbak nálad - sziszegte Peter fenyegetően.
Derek érezte, hogyan pulzál Stiles testében a mágia. Mint a szívdobbanás, csak éppen minden egyes dobbanásra nőtt a szintje, ahogy a tengerszint emelkedik dagálykor minden hullámverésre. Ki fog törni, irányíthatatlanul árasztja el őket, ha nem vezeti el időben.
Aztán megérezte, ahogy Stilesban az energia lüktetése lassan megváltozik. Formálódik, irányított, de nem kevésbé növekvő erő lesz.
- Stiles?
- Már tanultam pár dolgot - sziszegte a druida az összeszorított fogai közül. - Úgyhogy talán én sem vagyok olyan védtelen, mint hiszed, farkas.
- Stiles, nyugodj meg - szólt közbe az alfa. - Megígértem a bétámnak és megígérem neked is. Nem kényszerítünk, nem zárunk be. Segítünk. És bármikor elmehetsz.
- Akár most is? - kérdezte Stiles.
Derek szíve fájdalmasan dobbant.
- Akár most is - mondta Talia -, de tekintve, hogy hozzákötötted magad az egyik bétámhoz.
- És ha magammal viszem?
Stiles odalépett Derek mellé, kinyújtott tenyerét még mindig az alfára szegezte, de a másik kezével megérintette Derek tarkóját. Önkéntelenül rezzent össze, olyan forróság, olyan erő áradt a druidából, ahogy a tarkójára markolt. Derek azonnal reagált erre az erőre, ahogy az alfára is reagált volna. A hatalom és a kötődés különös egységgé vált, ami beindította az ösztöneit. Egy bétának szüksége van valakire, akire rábízhatja magát. És Stilesban mert bízni.
- Ne…
- Anya, ne - szólt közbe Derek. - Most engedd el. Ez a legjobb, amit tehetsz.
Peter morgott, de Talia a karjára tette a kezét.
- Elég. Engedd el őket.
Stiles közel lépett Derekhez, beborította a mágiája, az illata, és Derek szinte fürdött a közelségében. Kábán hagyta, hogy a druida varázslata őt is körülfonja, rá is ugyanúgy hasson, őt is láthatatlanná tegye. Aztán engedte, hogy Stiles vezesse, ki a házból, ki az utcára.
Egy szűk, letisztult, egyszobás lakásba érkeztek. Stiles fellélegzett, amikor belülről bezárta az ajtót. Derek tanulmányozta a komoly zárakkal ellátott ajtót, aztán körülnézett a szobányi lakásban. Nem volt se sok bútor, se sok könyv. Nem volt semmilyen szempontból sem olyan, amilyennek Stiles otthonát elképzelte volna.
- Itt laksz?
- Most itt húzom meg magam - vont vállat Stiles. Már nem ragyogtak a bőrén a különös druida-rúnák: ahogy felhasználta a mágiát a varázslathoz, lassan elenyésztek. Derek bámulta a felsőtestét, a sápadt bőrön megülő anyajegyeket.
- Azt hittem, tele lesz az otthonod könyvekkel és szárított növényekkel, mint Alan szobája.
Stiles felnevetett.
- Itt van minden tudásom - emelt fel egy laptopot. Derek közelebb mozdult hozzá, de nem érintette meg. Nem mintha problémája lett volna a modern technológiával, inkább azért, mert tisztelte a druidák titkait.
Stiles a kanapé felé intett a fejével.
- Nos… foglalj helyet. Innál vagy ennél valamit? Én lassan tényleg lezuhanyoznék, de addig érezd itthon magad.
Derek szíve megdobbant. A gondolat, hogy Stiles ezúttal tényleg beáll a zuhany alá, forrósággal töltötte meg az alhasát. Stiles megdermedt, rábámult.
- Vagy inkább… csatlakoznál?
Derek odalépett a druida elé.
- Lehet?
Stiles megérintette a tarkóját, a szorítása megborzongatta Dereket, és Stiles biztosan érzékelte is, mennyire erősen hat rá az érintése, mert a szeme elégedetten csillogott.
A fürdőszoba is csöppnyi volt. Stiles lehúzta Derekről a pólót, a keze végigsimította a mellkasát, aztán a hasát is. A tekintete követte az ujjai útját, a lélegzete kapkodóvá vált, Derek érezte, ahogy felizgul.
És ismét feleltek egymásnak a bennük születő érzések.
Derek is megérintette Stiles selymes bőrét, lehúzta róla a nadrágot, a tekintete és az ujja ismét végigcsodálta a péniszét. Stiles sóhajtva mozdult bele az érintésébe.
- Gyere…
Sietősen vetkőztette le Dereket, és behúzta az üvegfalú zuhanykabinba. A kellemesen meleg víz permetként hullott rájuk a kabin tetejére szerelt zuhanyrózsából. Stiles felemelte a fejét, lehunyta a szemét, engedte, hogy az arca fürdőzzön. Szép volt, egyszerre védtelen és elbájoló. Derek ujjbegye elkente az arcán, aztán a torkán a vizet.
Stiles felnézett, a szempilláján cseppek táncoltak.
- Dugj meg!
Derek közelebb húzódott a druidához, végigsimította a hátát, a tenyere megállapodott a derekán. Stiles bőrén új rúnák születtek, ahogy felbizsergett benne a vágy. Derek ajka itta fel róla a mágiát és a vizet, ahogy lassan letérdelt elé. Stiles tusfürdőt nyomott az ujjára. Derek a férfi merevedését ízlelte, a keze pedig a fenekét kezdte masszírozni. Stiles sóhajtott.
Derekben bizsergett az izgalom, a vágyakozás és aztán az élvezet emléke is, ahogy Stilesnak egyre jobban esett minden érintése. Úgy érezte, megőrül, mire végre felállt és az üvegfalhoz tolta a druidát. Stiles hozzádörgölte a fenekét, a mozdulat egyszerre volt incselkedő és türelmetlen. Derek mély lélegzetet vett, lassan fújta ki, ahogy a druidába hatolt.
Stiles felkiáltott.
Egymásba kapaszkodott a kezük, Derek türelemre intette magát, de Stiles hátralökött a csípőjével.
- Légy határozott!
Úgyhogy Derek az lett. Szikrázott benne az élvezet, Stiles tarkójára rúnákat rajzolt a gyülekező energia, Derek borzongott bele, ahogy magába itta őket. Lelassult az idő, Derek fülében egyszerre dobbant mindkettejük szíve, koppantak a vízcseppek a kerámialapon a talpuk alatt, sziszegett Stiles jóleső sóhaja minden mozdulatra. Sperma és tusfürdő illata keveredett a párás levegőben.
Végtelen energiahullám volt a gyönyör.
Stiles az üveglapnak támaszkodva pihegett, amikor Derek felocsúdott.
- Lassan… tényleg megmosdok - motyogta Stiles. Derek nevetett, és végigcsókolta a vállát. - Adnék neked is tiszta ruhákat, csak szerintem semmi se lesz jó rád.
- Akkor maradok meztelen - vonta meg a vállát Derek.
Stiles felnevetett.
Végül kapott valami tréningnadrágot és egy Stilesra nyilvánvalóan zavaróan bő pólót. A druida teát főzött - és kiderült, hogy gyógynövények igenis rejtőznek a fiókjában.
- És most mi a terved? - kérdezte Derek, amikor végül mégis leült a kanapéra, ahogy Stiles javasolta. Örült, hogy a fiú odaül a közelébe, a kezük kereste egymást, az ujjaik összesimultak. - Otthagytad Alan összes anyagát és jegyzetét.
- Akkor akarok dönteni, amikor ez - mutatott Stiles kettejükre - már elmúlik. Addig is elküldtem magamnak jó pár dolgot, amiket most tanulmányozhatok, meg kipróbálhatok néhány bűbájt is.
Derek biccentett. Stiles odahajolt hozzá, csókként lehelte a következő szavakat a szájára:
- Vagy csak dughatunk. Az se rossz program.
Derek az ajka után kapott. Csókolták egymást, aztán sóhajtva engedték el.
Stiles végül tényleg felnyitotta a laptopját.
Csendesen telt el a következő nap. Csókokkal, összesimulással, Derek részéről képregények lapozgatásával, így aztán amíg Stiles belemélyedt Alan anyagaiba, Derek felzárkózott a Marvel univerzum szuperhőseiből.
- Szégyen, hogy eddig ezt kihagytad, de így már hajlandó vagyok mutatkozni veled - közölte Stiles.
- Igazán nagylelkű - biccentett Derek. Stiles ránevetett, aztán magához húzta, gyengéden csókolta.
Jó volt. Túl jó. Derek rettegett, hogy ha a bűbáj megszűnik, a kötődés is felolvad közöttük. Stiles is tarthatott ettől - vagy talán Derek feszültsége lelt visszhangra benne -, mert ahogy közeledett a második nap vége, egyre csendesebbé vált.
Egymást nézték, egymás kezét fogták, amikor letelt a két nap.
Derek minden csontja átmelegedett, bizsergette a bűbáj, szinte érezte, ahogy sűrűsödnek körülöttük az energiák. Stiles ajka megfeszült, a szíve hevesen vert.
Aztán vége lett. Mintha elvágták volna, úgy szűnt meg Derek mellkasa mélyéről Stiles minden érzése, és ettől megszakadt a szíve. Hiába ült a férfi ott előtte, hiába látta, hogy lélegzik, az arca kipirult és legfeljebb egy kicsit szomorúnak tűnik, Derekre mégis olyan erővel szakadt rá a szomorúság, mintha a férfi meghalt volna. Mert valami meg is halt abból, ami idáig kettejük között feszült.
- Ez… rettenetes - suttogta Derek.
Stiles magához húzta, szorosan ölelte, a lélegzete párája megült Derek bőrén. Végtelen idő telt el némán, aztán Stiles lassan elengedte őt, és hátrahúzódott.
- És most menj el - mondta halkan. Rekedt volt a hangja, könnyektől terhes.
Derek rábámult, a szíve veszettül dobolt.
- Miért…?
- Mert már nem köt hozzám a bűbáj.
- A bűbáj nem, de… - Derek elharapta a mondatot. Mit mondjon? Hogy az érzései nagyon is Stileshoz kötik? A druidának tudnia kellene. Biztosan tudja is.
De a druidák szabad, büszke, önálló lények.
- És… a tudás, amit Alan felhalmozott?
- Rájöttem, hogyan lépjek vele kapcsolatba - mondta Stiles. - Ezért estem pánikba még azon az éjszakán. Mert rájöttem, hogyan érhetem el, de összekötöttem magunkat, megengedtem a falkádnak, hogy két teljes napig ott tartson és befolyásoljon…
- De nem akartak befolyás…
- Nem? Talán nem az volt a tervük, hogy annyira kötődjek hozzád és rajtad keresztül hozzájuk is, és többé ne akarjak elmenni?
Derek nagyot nyelt. A fájdalom üresen kongott benne, mert fogalma sem volt, hogy Stiles mit érez. Stilesnak fáj ez az elválás, vagy már terhes volt neki a jelenléte?
Felállt. Stiles vele egyszerre mozdult, hátrált egy lépést. Távolodott. Derek meg akarta még egyszer érinteni, de a druida mozdulatában elutasítás volt. Úgyhogy végül Derek csak felrángatta a saját ruháit, amiket Stiles mostanra már kimosott, és amik még őrizték a druida otthonának illatát, és kisietett, hogy nehogy meggondolja magát, nehogy könyörögjön.
*
Stiles tarkóján végigfutott a borzongás, ahogy bekanyarodott az utcán. Önkéntelenül nézett körül, a gyomra mélyére süllyesztette a mágiát, de még így is lepillantott a kezére. Nem volt rajta semmi árulkodó, csak a sima bőr.
Tömeg járt az utcákon. New York látszólag semmit sem változott. Turisták, dolguk után igyekvő helyi lakosok, kéregetők és utcai árusok. Vérfarkasok. Stiles tudta, hogy itt mozognak körülötte, de azt is tudta, hogy nem kell tartania tőlük. Most nem. Már nem.
A szíve mégis olyan hevesen vert, hogy az már-már rettegésnek tetszett, amikor odaért az ajtóhoz. Az ösztönök vezették ide, mert ő maga nem emlékezett arra, milyen utat jártak be Derekkel, amikor két éve idejött. Idehozták. Most viszont jött. Önként és vágyakozva.
Még be se zörgetett, amikor az ajtó már ki is tárult, és ott állt Derek. Éppen olyan jóképű volt, mint amilyenre Stiles emlékezett. Mélyet lélegzett, fellángolt a szemében a farkas.
- Stiles…
- Honnan tudtad?
Derek fájdalmasan mosolyodott el.
- Ha egyszer kötődtünk egy druidához, nem szakadunk el tőle igazán. Idő volt, mire megtaláltalak magamban, de utána… Éreztem, amikor megjöttél a városba. És éreztem, ahogyan közeledtél.
- Derek, én…
- Druida vagy. - Derek megvonta a vállát, de látszott rajta, hogy bántja a helyzet. - Egy druida szabadon jön és megy. Örömmel látunk az otthonunkban, kérlek, gyere beljebb.
Derek hátralépett, Stiles követte. Belökte maga mögött az ajtót, de ottmaradt az előszoba hosszúkás folyosóján, nem indult meg Derek nyomában a nappali vagy a konyha felé. A tekintete végigfutott a helyiségen. Nem változott számottevően ahhoz képest, ami az emlékezetében élt. Csak a családi képek alakultak. Egy kisgyerek. Bővült a falka. Stilesnak indokolatlanul jó volt ezt látni.
Derek visszafordult, kérdőn nézett rá, közelebb lépett, aztán azonnal el is hátrált, mint aki nem bízik meg magában. Stiles viszont nem bírta tovább. Odalépett a farkas elé, megérintette a csuklóját. Fellángolt benne a boldogság Derek bőrének selymességétől. Derek összerezzent.
- Ne haragudj… - Stiles kényszerítette magát, hogy eleressze a férfit.
- Nem. Ne kérj elnézést. Akarom, csak… - Derek félrefordította a tekintetét. - Tudom, hogy milyenek vagytok, tudom, hogy el fogsz menni, és el is fogadom. De ha most megérintelek, és aztán megint két évre eltűnsz a szemem elől, az… kibírhatatlan lenne.
Stiles a tenyerébe vette a férfi arcát. Derek felzihált. Stiles nézte a vonásait, nézte az emberi arc mögött a farkas alakját. Csodálatosnak találta.
- Azért jöttem vissza, mert küldött akarok lenni.
Derek felszisszent. Stiles kivárt, de a farkas nem szólt semmit, csak tág pupillával bámulta.
- Fel akarom ajánlani a szolgálataimat egy falkának. Ennek a falkának. Ha… még mindig érdekel titeket, ha nem lett más küldöttetek… - Stiles elakadt. Alan azt mondta neki, hogy a Hale falkának nincs küldötte, és ő hitt is a mesterének, de most kétségek gyötörték.
- Miért? - kérdezte Derek. Stiles értette a kérdést: miért ment el, miért ilyen sokára jött vissza, miért éppen hozzájuk?
- Ha már akkor maradok és elköteleződöm, sohasem jövök rá, hogy önszántamból választottam-e. Alannel felvehettem volna a kapcsolatot, akkor is segített volna, de bennem örökké ott maradt volna a kétség, hogy csőbe húztatok.
- És én? Arra nem gondoltál, hogy nekem milyen?
Stiles bólintott, és elengedte a farkast. A kötődés néha nem elég. A sértettség olyan fal, amit nem lehet áttörni, legfeljebb téglánként lebontani.
- Bocsánat. Sajnálom, hogy bántottalak. És kész vagyok jóvá tenni, ha… elfogadtok küldöttnek.
- Végig tudtad, hogy erre nem fogunk nemet mondani! - csattant fel Derek. - Szükségünk van druidára, és nem olyan könnyű találni egyet, aki küldött akarna lenni.
- És te? Te mondhatsz nemet nekem. Mondhatod, hogy annyira megbántottalak, hogy többé nem kívánsz a közelemben lenni. És ha ennek ellenére a küldöttetek lehetek, el fogom fogadni a döntésedet, nem zaklatlak, és…
- Stiles, elég! - Derek odatoppant elé, magához húzta, a nyakába fúrta az arcát, magába lélegezte a szagát. - Sosem mondanék nemet… Sosem…
Stiles beleremegett a megkönnyebbülésbe. Derek csókolta az arcát, a fülét, a szemét és az ajkát is. Csókolóztak, először kapkodva, majd lassabban. Gyengéd szeretettel. És Stiles végre azt érezte, hogy hazatalált. Derek ölelésében, lélegzetével az ajkán, illatától beborítva otthon volt végre.
- Gyere, odakísérlek az alfához - suttogta Derek. - Így is elég nagy kihívás lehetett nekik nem hallgatózni…
Stiles felnevetett. Összekulcsolták az ujjaikat, így indultak meg a lakás mélyére, az alfához. Stiles új falkájához.