38. Super Junior fanfiction (9/22)
Cím: A thousand beautiful things
Páros: KangTeuk
Többi páros: Heechul x Hangeng, Yunho x Jaejoong, Yesung x Ryeowook, Siwon x Kyuhyun
Műfaj: kaland/romantikus/angst
Korhatár: NC-17
Felhívás: yaoi
A Super Junior az SM Entertainmenthez tartozik
Megjegyzés:
Maffia AU. Kangin nem számít arra, hogy talál egy gyereket miközben megtámadja a rivális családot. Szintén nem számít arra, hogy a gyerek olyan valaki lesz, akire a leginkább kincsként tekint. A fanfiction nem az enyém, csak fordítom. Az írá sharl tulajdona! A fordítás a szerző engedélyével készül.
9. fejezet
Kopogtak az ajtón, és Hangeng még arra sem volt hajlandó, hogy felemelje a fejét mielőtt válaszolt volna.
- Gyere be. - Egy másodperccel később a túlbuzgó Jungsu karjai ölelték át. A kölyöknél most egy plüss majom volt a szokásos oroszlán helyett, amit általában mindenhová magával vitt.
- Hangeng-hyung, hiányoztál! - Jungsu kis karjai szorosan ölelték körül Hangeng derekát, az idősebb férfi pedig összerezzent, mivel pont azon a ponton szorították, ahol korábban meglőtték és a seb még nem gyógyult meg teljesen.
- Jungsu, ne öleld túl szorosan - sétált oda Jaejoong, nyilván látta, hogy Hangeng kényelmetlenül érezte magát. Az írónál volt néhány zacskó és nagyon fáradtnak tűnt. Heechul csillogó szemekkel és reménykedve méregette a csomagokat, imádkozott, hogy Jaejoong hozott némi ennivalót magával, lehetőleg házi készítésűt, mert a kórházi koszt tényleg nagyon unalmas volt. Nem mintha ezt megmondaná Yunhonak, hiszen hálás volt érte, hogy megmentette az életüket.
Jaejoong észrevette Heechul reményteli kifejezését és elmosolyodott. - Igen Chullie, hoztam neked egy kis ételt. - Heechul boldogan felkiáltott és felült az ágyában, várta, hogy Jaejoong kipakolja a csomagok tartalmát. - Ne mondd meg Yunhonak! - tette hozzá fenyegető tekintettel.
Heechul hümmögött válaszként, kezei pedig már szorgalmasan bontogatták ki az ételes dobozokat. A finom illatok rögtön ellepték a szobát. Jaejoong japán gombás rizst csinált, tekercseket, szusit, néhány lazacos onigirit, marhát teriyaki szósszal, végül pedig egy kis fagylaltos mochit; bár ezt vásárolta, de Heechul biztosan nem fog panaszkodni miatta. Hálásan mosolygott Jaejoongra, felvette az evőpálcikákat és enni kezdett.
Hangeng szájában még a nyál is összefutott a finom ételek látványa miatt, ő is enni akart belőle. Szerencsétlenségére Jungsu kis karjai még mindig ölelték, így képtelenné téve őt a mozgásra. Ránézett Jaejoongra, a szerző pedig egyből megértette.
- Jungsu, mit mondtam?
A fiú kicsit duzzogott, de kicsit gyengített a szorításán, de nem engedte el Hangenget.
- Jungsu - szólt rá ismét Jaejoong.
- De három napig nem láttam és hiányzott - nyöszörgött Jungsu.
- Tudom drága, de ennem kell - mondta neki Hangeng. - Miért nem eszel velem, hmm? Azt hiszem van valahol egy kis csokis mochi.
Amint megemlítették a csokoládét, Jungsu azonnal kimászott Hangeng öléből és kotorászni kezdett a desszertek között. Miután látta, hogy a fiú zavartan keresi a sok mochi között, Jaejoong közelebb sétált és segített kiválasztani a csokisat. Szerencsére az üzletekben megjelölik kívül a csokisokat, így Jaejoong könnyen kiválasztotta az egyiket és átadta Jungsunak.
Hangeng most, hogy már szabadon ehetett, felkapott egy onigirit. Majdnem felnyögött az íz miatt, olyan régen evett már normális ételt. Egy pár pillanatig senki sem beszélt, kivéve Jaejoong, aki figyelmeztette Jungsut, hogy ne egyen túl sok desszertet, mert magad lesz a vércukorszintje.
- Említette Yunho, hogy mikor mehettek haza?
- Holnap - válaszolta Heechul szusival teli szájjal. - Nagyon szigorú utasításokat adott a napirendünkről, például, hogy egy hétig még a kúriában kell maradnunk, mielőtt kimegyünk, és még kettőt, mielőtt elutazhatnánk az országból.
Jaejoong összevonta a szemöldökét: - Hát, ez durva. Akkor valakinek be kell töltenie a pozíciótokat Kínában. Hangeng, nem neked kellene jövő héten ott lenned?
Hangeng bólintott. - Gondolom Kangin majd elküldi Siwont, vagy talán ő maga megy. - Felsóhajtott, mielőtt megette volna a maradék onigirijét, majd egy szusi tekercsért nyúlt. - Ilyen időkben azt kívánom, bárcsak minden olyan lenne, mint régen. Mikor az egész Család együtt volt.
- Jó lenne, ha Changmin tovább maradna és ismét tag lenne, de Kangin beszélt már vele erről? - kérdezte Heechul.
- Kangin megkérte Yunhot, hogy beszéljen Changminnal erről. Reméli, hogy Yunho... ráveszi, gondolom. - Jaejoong nyújtózkodott egyet a székében. - Úgy tűnik, hogy Changmin még mindig nem tette túl magát azon a baleseten, habár már rég volt.
Hangeng váltott egy pillantást Heechullal, aki csak megrázta a fejét, jelezve, hogy ne beszéljenek róla, mivel Jungsu a szobában volt. A gyerekek nagyon figyelmesek, ezért lehet, hogy magukra vennének pár felesleges terhet. Hangeng bólintott és Jungsura nézett, aki a plüss majmát ölelte, nyilvánvalóan több csokoládét evett, mint amit Jaejoong megengedett.
- Hol van Leon? - kérdezte szórakozottan Hangeng.
- Kangin-hyungnál hagytam, hogy megvédje. - Jungsu szélesen elmosolyodott. - A hyung nagyon fáradtnak tűnik, szóval Leon majd segít neki elaludni.
Heechul válaszolni akart, hogy ‘Kangin-hyungnak csak az kell, hogy mellé feküdj és elalszik," de Jaejoong pillantása csendre intette. Nyilvánvalóan az író még nem felejtette el, hogy Heechul és Hangeng miatt Jungsu ki volt téve a "madarak és méhecskék" dolognak.
- Egyébként Jungsu, nem akarsz engem is megölelni? Vagy már el is felejtetted ezt a vénembert? - kérdezte Heechul gúnyosan.
A fiú kuncogott és megrázta a fejét. Jungsu közelebb kúszott és leült Heechul ölébe, szembe az idősebb férfivel. A kis karjai felemelkedtek és azokat Heechul nyaka köré fonta.
- Bocsánat, hyung. Nem felejtettelek el, de Jaejoong-hyung azt mondta, hogy nem ölelhetem meg a derekad, mert ott bántottak. Bocsáss meg nekem, jó? - suttogta félénken.
- Persze, kölyök. De attól tartok, hogy meg kell, hogy büntesselek - mosolygott Heechul.
Jungsu felnézett.
- Meg kell, hogy csókolj. Itt - mutatott Heechul az arácra.
Jungsu egy kicsit kuncogott, majd egy kis puszit nyomott a férfi arcára, ahogy azt kérte. Hangeng és Jaejoong elmosolyodott; Heechul lehetett egy ribanc, egy seggfej és kétségtelenül nagyon önző is, de volt neki is néhány gyengéje, és látszólag Jungsu volt az egyik.
*************************************************
Yunho bájosan mosolygott a recepciósra, próbálta nem megforgatni a szemeit, mikor látta, hogy a huncut lány elpirult, pont, ahogy várta. Komolyan, mi van a lányokkal? Mindegyik ezt csinálta, mikor mosolygott. Nem lehetnének olyanok, mint Jaejoong? Az író csak felvonta a szemöldökét és gúnyolódott, mikor Yunho először rámosolygott. De talán ezt találta vonzónak Jaejoongban, és egyáltalán nem bánta meg.
A sebész körbenézett a modern előtérben, mielőtt leült az egyik furcsa alakú és nem túl kényelmes kanapéra. Changmin laborjában volt, vagyis pontosabban szemben a laborral, ahol Changmin dolgozott, mivel látta, hogy nem csak Changmin volt az, aki birtokolta.
Arra gondolt, hogy mi történt ma reggeli közben. Kangin megkérte őt, hogy beszéljen Changminnal, remélve, hogy Yunho képes rávenni a zsenit, hogy csatlakozzon ismét hozzájuk, mint teljes jogú tag. Changmin bebizonyította magáról, hogy felbecsülhetetlen segítség volt az egész Jung családdal kapcsolatos incidensnél. Most, hogy Hangeng és Heechul még lábadozik, szükségük volt minden férfi erőre, hogy ellássák a feladataikat. Changmin nem csak a technológiával kapcsolatban volt zseni, hanem kiváló tárgyaló is volt. Ha a család egyik fő tagja lesz, biztos nagy segítséget fog nyújtani. Sajnos, a Jung család támadása után - Yunho szíve összeszorult - Changmin egyből eltűnt, esélyt sem adva Kanginnak, hogy rendesen megköszönje az egészet.
De Yunho nem csak azért volt itt, hogy Kangin helyett meghálálja, hanem azért is, hogy meggyőzze, csatlakozzon ismét a családhoz. A sebész rájött, hogy ez nem lesz könnyű feladat, különösen azért, mert Changmin nem szorul a család segítségére, ellenben Yunhoval és Jaejoonggal, akiknek szükségük van a segítségre, hogy vigyázzanak Jungsura.
- Hyung? - Changmin hangja rántotta vissza Yunhot a valóságba. - Micsoda kellemes meglepetés, de természetesen nem váratlan.
Yunho elrejtette a vigyorát, ahogy ezt hallotta. Changmin arrogáns volt, mint mindig, nem törődött azzal, hogy elrejtse a fölényét. De Yunho ezt már megszokta, tudta, hogy ez egyike volt Changmin számos vonzó tulajdonságának. Vagy egyesek szerint Changmin számos kevésbé vonzó tulajdonságának. Felállt és követte a másikat, aki mutatta az utat.
Changmin kinyitotta a személyes irodájának az ajtaját. Mivel ő volt az egyik legfontosabb kutató, az intézmény adott neki egy saját irodát, ez pedig megtiszteltetésnek számított, még akkor is, mikor kicsi volt. Mégis ez volt az egyik olyan dolog, amire büszke volt. Az irodája talán nem volt túl nagy, de kényelmes volt és a zsúfolt laborban fel lehetett ismerni az ízlését. Intett Yunhonak, hogy foglaljon helyet, Changmin pedig az asztalához sétált és lehuppant a puffjára.
- Szóval, mit keresel itt? - Changmin soha nem volt egy igazán udvarias ember; rögtön a lényegre tért. Plusz, az az érzése volt, hogy ez a beszélgetés nem lesz könnyű; volt valami, amit Yunho akart, és Changmin pedig nem.
A sebész a másik arcát figyelte, próbálta leolvasni a másik gondolatait az érzelemmentes maszk alól a fiú testbeszédéből. De Changmin túl jó volt. Annak ellenére, hogy már rég kimaradt a családi ügyekből, még mindig emlékezett rá, hogyan rejtse el az érzelmeit. Végül Yunho is úgy döntött, hogy nem futja le a felesleges udvarias köröket.
- Kangin azt akarja, hogy gyere vissza hozzánk.
Changmin elfintorodott. Ahogy várta. Ránézett Yunhora és határozottan válaszolt: - Nem.
Yunho próbált nem mosolyogni. Épp, ahogy várta. - Gondoltam, hogy ezt mondod. Megkérdezhetem, miért?
- Kiszálltam - jött a gyors válasz.
- Min, a "gyere vissza" szavakat használta. Nem azt, hogy "csatlakozz."
Changmin dobott felé egy lesújtó pillantást. Felvett egy tollat és pörgetni kezdte, nyilvánvalóan jobb okot keresve. Amikor végül nem talált semmit, a kutatónak nem volt más választása, halkan azt mondta: - Túl sok az emlék. - Fájdalmas emlékek, suttogta a szíve.
Yunho lopva a fiatalabbra nézett. A férfi érzelemmentes álarca önkéntelenül hullott le egy pillanatra, rálátást nyerve Yunhonak a jóképű arcon átsuhanó érzelmekre, mielőtt az ismét üressé nem vált. De ez épp elég volt számára, hogy tudja, mi jár éppen Changmin eszében.
- Tudod, az nem a te hibád volt. Bármi is történt Yoochunnal, az nem állhat közéd és Junsu közé.
A kutató arca megkeményedett és kíméletlenül vágta a szavakat az idősebb felé: - Úgy érted, mint te és Jae-hyung? Szerencséd, hogy nem volt akkor a kocsiban.
- Erre ne is gondolj, dongsaeng.”- Yunho szemei összeszűkültek.
Changmin felsóhajtott. - Sajnálom, hyung. Elnézést kérek, ez övön aluli volt. - Elfordult, hogy átnézzen pár papírt, amit akart, de Yunho már elég rég ismerte ahhoz, hogy tudja, a másik csak tettet.
- Changmin - kezdte újra Yunho. - Te is tudod, hogy nem a te hibád volt.
- Tudom - suttogta Changmin -, de ő nem. - Vett egy mély lélegzetet és ismét Yunho szemeibe nézett. - Különben is, nem vagyok hajlandó visszamenni a családhoz. De ha segítség kell, nyugodtan keressetek meg bármikor. Megígérem, hogy mindent megteszek, mint a legutóbb.
Most Yunho volt az, aki felsóhajtott. - Gondolom, nincs más választásom. Megmondom Kanginnak is. Örülök, hogy újra láttalak, Min. Tartsuk a kapcsolatot, oké? - Felállt és az ajtóhoz sétált. Épp a kilincset nyomta volna le, mikor Changmin hangja szakította félbe.
- Hyung, és veled mi van, jól vagy?
- Mire gondolsz? - fordult meg Yunho. Changmin nem válaszolt, csak tovább nézte. A sebész felsóhajtott. Megértette, hogy Changmin mire gondol, és ha színészkedik, az sem segít. - Jól vagyok, Min. Nem mintha nem veszítettem volna el már korábban az egész családot. Az, hogy egy nap kiderült, hogy életben vannak, semmin sem változtatott. A történelem megismételte magát, ez minden.
*************************************************
Kangin nem nyomta el az ásítását, engedte, hogy kitörjön belőle. Fáradtan dörzsölte meg szemeit és megpróbálta már ötödik alkalommal ugyanazt a sort elolvasni. Nem segített az sem, hogy az egész szoba csendes volt, kivéve Yesungot, aki előtte ült.
Yesung a főnökét nézte, megjegyezte magának, hogy a Don mennyire fáradtnak tűnik, és hogy sötét karikák vannak a szemei körül. Már két napja történt a Jung családos eset és Kangin azóta nem aludt. Persze ő és a család többi tagja próbálta meggyőzni a Dont, hogy pihenjen egy kicsit, de Kangin mindig azt felelte, hogy akármeddig fekszik az ágyában, képtelen elaludni. Siwon megesküdött rá, hogy ha a következő három napon is ez lesz az állapot, akkor kényszeríti majd Kangint, hogy látogasson el egy terapeutához, vagy legalább vegyen be altatót.
- Szóval - szólalt meg hirtelen Kangin -, a Busanból származó bevételünk a felére csökkent, az előző két héthez képest. Mi történt és miért nem informáltatok korábban?
- Ez azért van uram, mert az ottani főnök új, még szüksége van egy kis időre az alkalmazkodáshoz. De már jelentette, hogy a jövedelem ismét visszaállt. Ez ott van, um - tette hozzá kényelmetlenül - , körülbelül négy bekezdéssel feljebb, mint amit ön olvas, főnök.
A Don ránézett az említett paragrafusra és valóban ott volt, figyelmesen aláhúzva. Kangin káromkodott, hogy a fenébe kerülhette el ez a figyelmét? Nagyon fáradtnak kellett lennie hozzá, fáradtabbnak, mint gondolta volna.
Nyilvánvalóan Yesung is ugyanarra gondolt, de úgy döntött, hogy még nem kéri meg, hogy feküdjön le.
- Úgy néz ki uram, magára férne egy kis pihenés.
- Azt majd én eldöntöm - válaszolta Kangin szárazon.
Pár pillanatig senki sem beszélt, a Don ismét a jelentést olvasta, miközben Yesung bölcsen befogta a száját. Tudta, hogy jobb nem zavarni a főnököt, amikor az dolgozik, különösen akkor, ha a főnök nagyon rossz hangulatban volt az alvászavara miatt. Végül Kangin szólalt meg először.
- Van valami mozgolódás a Kang család körül? Bármi hír?
- Nincs, uram, nagyon csendesek mostanában. - Yesung csendesen megrázta a fejét. - Így pedig a Choik sem hivatkoznak semmilyen kifogásra a Jung család balesetét illetőlen. Ez a tizenkettedik oldalon van uram, két oldallal hátrább.
Kangin Yesungra emelte a tekintetét a látszólagos tiszteletlenség miatt, de a másik - mint a többi tag - már immunis volt a főnökük gyilkos tekintetére. Küzdött azért, hogy az arca érzelemmentes maradjon, de hirtelen a Don tekintete jobban megkeményedett.
Végül Yesung felsóhajtott: - Uram, ha nem tud elaludni, csak ölelje meg Jungsut.
Erre Kangin felkapta a fejét és morogni kezdett.
- Tudod, hogy van egy határ, amit nem kellene átlépned, ha a főnököddel beszélsz?
Yesung nyelt egyet. Oké, a főnöke talán most nagyon dühös volt. Mégis próbált javítani a helyzetén és zavartan válaszolt: - Csak pár veszélyes lépésre vagyok tőle, igaz?
Kangin a fejét rázta.
- Nézz magad mögé.
Az alárendelt bólintott, mint egy kimondatlan bocsánatkérés és jelezte, hogy igen, megértette, csendben fog maradni, ha ő beszélt. És mikor ez történt, természetesen szívesen válaszolt a legnagyobb tisztelettel az urának.
Hirtelen kivágódott az ajtó és Ryeowook jött be rajta. Általában nem szokott így berontani a főnöke irodájába, de tudta, hogy csak Yesung van ott és annak a lehetősége, hogy valami rendkívül titkosat beszéltek, nagyon kicsi volt.
- Látta valaki Jungsut? - Kicsit csalódott volt és kapkodta a levegőt, de Yesung nem állapított meg semmiféle pánikot a szerelme hangjában.
- Miért? Hol van? - állt fel hirtelen.
Figyelembe véve a főnök hirtelen hangulatváltozását, Ryeowook azonnal kijavította a hibáját és hevesen tagadni kezdett.
- Nem, nem, nem, rendben van, csak bújócskázunk. Már két órája elbújt. Nem aggódok érte, mivel limitáltuk a kúria rejtózködési helyeit, szóval lehetetlen, hogy valaki elrabolja, vagy valami, szóval minden rendben.
A Don láthatóan megnyugodott.
- Oké, de ha nem találod meg két órán belül, keresni kezdjük.
Ryeowook bólintott. - Hogyne, főnök. De biztos, hogy nem jött ide? - Kangin és Yesung is megrázta a fejét, Ryeowook pedig bocsánatot kért. - Rendben. Bocsánat, hogy így berontottam, akkor tovább keresem. - Végül elhagyta a szobát.
Yesung nem tudta elrejteni a szórakozott mosolyát. Tudta, hogy a Don gyenge pontja a fiú, de azt soha nem mutatta ki igazán. A Don akár realizálta, akár nem, a lehetőség, hogy Jungsu eltűnt, pánik közeli állapotba sodorta. Kangin, a Kim család félelmetes vezetője el volt bűvölve.
*************************************
- Mit akarsz? - pislogott Kangin Jaejoongra.
A szerző a szemeit forgatta; már egy ideje a Donnal beszélgetett, de az utolsó tíz percben pár hümmögés és bólintáson kívül nem volt egyéb jele, hogy Kangin figyel rá, a válaszai nagyon hiányosak voltak, ezért úgy döntött, hogy felhozza témának Jungsut. Aztán a Don végül reagált rá. Meglepő.
- Azt mondtam, be szeretnénk íratni egy iskolába.
- Hmm. - Kangin egy pillanatra elgondolkodott. - Van ennek valami köze-?
- Nincs - szakította határozottan félbe Jaejoong. - Nincs semmi köze... ahhoz. - Kicsit dohogott és duzzogott, kicsit lehangolt volt az miatt, mert a tegnapi bújócskás eset emlékeztette arra, amikor Jungsut elrabolták. - Csak szerintem az lenne a legjobb, ha lehetősége lenne korabeli barátokat szerezni, olyanokat, akik lehetőleg nem a család tagjai. Fejlesztené a szociális és kommunikációs képességeit is.
- Készen áll rá? - kérdezte a Don. - Úgy értem, a gyerekek az ő korában már ismerik a betűket és a számokat, és a hasonló dolgokat. Meg tudná már csinálni?
Jaejoong az ajkába harapott. - Yunhonak is ez a fő aggodalma; pár hete elkezdtük olvasni tanítani, és habár ez már óriási előrelépés, ez talán még nem elég.
- Én is erre gondoltam - bólintott Kangin. - Támogatom az ötleted, Jaejoong, el kell küldenünk egy átlagos iskolába, hogy szocializálódjon, de még várjunk egy-két évet. Engedjük, hogy kicsit még a kúriában maradjon, szerzünk neki egy magántanárt, hogy tanítsa meg neki a szükséges dolgokat.
A szerző átgondolta ezt az egészet. Ez nem lenne ideális, hiszen akkor Jungsu jóval idősebb lenne a társainál. De annak ellenére még mindig nagyon sovány volt, pedig Jaejoong nagyon figyel a fiú etetésére, szóval talán ez nem lenne probléma. Végül beleegyezett.
- Holnap elkezdek egy tanárt keresni.
- Engedd, hogy az embereink először leellenőrizzék a hátterét, győződj meg róla, hogy hajlandó lenne a hét huszonnégy órájában a fiúra figyelni, és arra is, hogy aláírja a titoktartási szerződést - emlékeztette Kangin.
Jaejoong biccentett. - Megfogok. Nos akkor, jobb, ha megyek. Hamarosan találkozom a szerkesztőmmel. Próbálok majd találkozni pár informátorunkkal, hátha tudnak valamit a szeretett Choi családról - tette hozzá szarkasztikusan.
- Akkor légy óvatos - kuncogott a Don. - Oh, Jungsuról jut eszembe, hol van?
- A medencében. Ne aggódj, Kyuhyun vele van.
Kangin biztosra ment, megtalálta Jungsut a medencében, pár vízilabdával játszott, amit Yunho oly' kegyesen vásárolt neki. Kyuhyun kényelmesen ült a medence szélénél lévő padon, napszemüvegben olvasott egy könyvet. Útját a számítógépes zseni felé vette és meglökte üdvözlés gyanánt. Kyuhyun felnézett a könyvéből és felderült: - Végre valaki! Szükségem van egy új könyvre, ezt mindjárt befejezem, és valaki kell bébicsősznek - mutatott a pancsoló Jungsu felé.
- És szerinted nekem van időm vigyázni rá? - kérdezte szárazon Kangin.
Kyuhyun felvonta a szemöldökét. - Itt vagy, nem? Ennek pedig csak két oka lehet: látni akartál, amit nem hiszek, vagy szeretnéd megölelni Jungsut.
A Don a homlokát ráncolta, ahogy felrémlett benne a kép, hogy a bántalmazott Jungsut öleli. Komolyan, mi ütött mostanában a többiekre? A francba is, ő volt a Kim család vezetője, nem ölelget senkit. Nem számít, hogy Jungsu milyen édes volt. Kyuhyun a jelek szerint nem értette, hogy a másik miért ráncolta a homlokát, vagy csak egyszerűen figyelmen kívül hagyta. Kanginnak most már komolyan szigorítania kell, hogy a tagok tiszteljék őt, túl sok mindent engednek meg maguknak.
- Szóval valószínűleg elég időd van figyelni rá egy pár percre.
- Túl sok időt töltesz Changminnal.
Kyuhyun felnevetett: - Talán. Nos, az erős karjaidra bízom Jungsut, főnök. - Azzal felállt és távozott, így Kanginra hárult az a nemes feladat, hogy figyeljen a fiúra, mint egy bébiszitter. A Dong grimaszolt egyet a gondolatra. Egy maffiavezérből átavanzsált egy bébiszitterré. Megremegett; nem volt valami biztató gondolat. Hirtelen arra lett figyelmes, hogy valaki hangosan csapkodja a vizet, és mikor odanézett, Kangin érezte, hogy fagy meg az ereiben a vér.
Jungsu fuldoklott.
A következő pillanatban Kangin a medencébe ugrott, nem törődve azzal, hogy az ezer dolláros öltönye tönkremenne a klórozott víz miatt. Rekordidő alatt ragadta meg a fuldokló fiút és úszott a medence széléhez. A szilárd talajon Jungsu köhögött párszor, ahogy próbált megszabadulni a tüdejébe jutott víztől. Kangin Jungsuval a karjaiban rohant be a hatalmas házba.
A fenébe is, hol a pokolban volt Yunho és Ryeowook mikor szükség lett volna rájuk? Yunho talán a kórházban lehetett akkor, de a sebész beosztása szinte hetente változott, tehát valahol a kúriában kellett lennie. De Yunhoval ellentétben, Ryeowook szinte soha nem hagyta el az épületet, így remélhetőleg az egyiket biztos megtalálja. Szerencsére meglátta az egyik alkalmazottat és odakiáltotta neki a parancsot: - Keresd meg Yunhot vagy Ryeowookot, most! - Aki a parancsot kapta még nagyon fiatal volt, valószínűleg újonc és félt a Dontól. A tény, hogy a főnök zaklatott volt, szintén nem segített. Kangin rosszul érezte magát, amiért így ráijesztett a fiatalemberre, de ez sürgős volt. Meg kellett szabadítania Jungsut a vizes úszónadrágjától és megszárítani a vizes fiút.
Berohant Jungsu szobájába, berúgta a fürdőajtót és a kölyköt a fürdőkádba tette. Megnyitotta a meleg víz csapját és rápillantott Jungsura, aki még nem volt teljesen a tudatában, de reszketett. Kangin levette róla az úszónadrágot, ám észrevette, hogy annak ellenére, hogy a fiú mennyit eszik, még mindig nagyon sovány volt. Kicsit várnia kellett, meg kellett bizonyosodnia róla, hogy Jungsu teste teljesen felmelegedett-e. Felemelte a zuhany fejét és engedte, hogy a víz felmelegítse Jungsu apró testét.
- Főnök? - szólalt meg hirtelen mögötte Ryeowook.
Kangin megkönnyebbülve nézett rá.
- Oh, jó, hogy itt vagy. Fuldoklott a medencében. Már leszedtem róla a nedves ruhát, de még mindig reszket.
Ryeowook először letérdelt a kád mellé. Elvette a zuhanyrózsát Kangintól és locsolni kezdte Jungsu bőrét, mintha fürdette volna. Remélhetőleg ez ad némi hőt a fiúnak. - Tudnál hozni neki pár ruhát? Azt hiszem, Jaejoong tett párat a szekrénybe. Néhány törülközőt is! - kiáltotta ki, mikor Kangin kirohant a szobába. Miután átadta Ryeowooknak a kért dolgokat, Kangin a szobájába sietett átvenni a saját ruháit. Az sem lett volna jó senkinek, ha ő betegszik meg.
Tíz perccel később Jungsu már az ágyában feküdt, pulcsiban és nadrágban, kényelmesen és melegen betakarva, mivel még mindig reszketett kicsit, így Ryeowook jobbnak látta betakarni. - Hagyd egy kicsit pihenni. Megyek és csinálok neki egy kis ennivalót, lehet éhes lesz, mikor felébred.
Kangin csak bólintott, hogy hallotta, de a szemeivel még mindig Jungsut nézte. A fiú annyira törékenynek tűnt a nehéz takaró alatt, és a Don késztetést érzett, hogy kicsit kényelmesebbé tegye ezt az egészet. Azt is csinálta.
Gondolkodás nélkül mászott be ő is a takaró alá. Jungsu, ahogy megérezte maga mellett a meleg testet, közelebb mászott hozzá és az idősebb férfi felé fordult. A kis kezei pedig az idősebb férfi pólójába kapaszkodtak. Kangin elcsodálkozott, hogy ez a kisfiú az életének a része lett. Az elméje zakatolt, a gondolatai a fuldokló Jungsu körül jártak, a szíve pedig hevesen dobogott. Ő pedig öntudatlanul szorosabban is magához ölelte Jungsut.
Pár órával később Jaejoong is hazasietett, ahol megtalálta a mélyen alvó Dont, Jungsut pedig szorosan a férfi biztonságot nyújtó karjaiba zárva.