Nov 24, 2009 22:11
El se hiszem hogy egy hét múlva már a repcsin csücsülök :DDD
Ma megint kiakasztó volt a főnök^^; Úgy kezdődött a dolog, hogy tegnap első szünet után összefutottunk az ebédlőben, és mondta, hogy: "Jajj, már nem sok időd van hátra." Én meg: "Aham, és szombaton már nagyon nem szeretnék jönni." (mmint túlórázni aznap is) Ezt igazából szimpla ténynek szántam, nem eldöntendő kérdésnek, ahogy ő vette. Mert azt mondta, hogy majd meglátjuk.
Gondoltam jól van kivárok, hátha vmi front lesz és tud normális is lenni, és majd vmelyik nap szól, hogy oké, nem kell jönnöm, vagy szimplán majd látom kinn a listát a nevem nélkül.
Ma szintén összefutottam vele az ebédlőben reggel, most Kati is velem volt. Erre kérdezi a főnök, hogy mikor is indulok, én meg gyanútlanul mondtam, hogy egy hét múlva. Visszakérdez, hogy: "Kedden?" ( még mindig nem sejtettem semmit ) "Igen." - mondtam. (bár Kati már tudta, mire akar kilyukadni ezzel ) Erre mondta, hogy oké, akkor szombaton mégis jó lenne ha jönnék, erre mondtam, hogy én nem akarok. Válasza az volt, hogy kötelező túlóra lesz, én meg mondtam, hogy akkor sem. XDD (visszagondolva kicsit vicces, mint az óvodások) Erre mondja, hogy hát ő így is szívességet tett, hogy bedolgozhattam azt a 4 napot stb. (nem mintha nem tehetné meg ezt bárki más aki ugyanígy megkérdezi, sz'al tényleg kösz a kivételezést xD ) Hát annyit mondtam csak, hogy majd meggondolom. xD
Aztán mikor szünet után visszaértem a terembe bevillant amit reggel láttam/hallottam. Ma még két munkatársam lopakodott oda az asztalához és megkérték, hogy ne kelljen jönniük szombaton. Egyiknek simán megengedte a másiknak meg szintén vmi kétes dolgot mondott, de a csajszi vigyorgott sz'al sztem az igenre hajlott a dolog.
Hogy az a...!! >___< Én tegnap már szóltam neki, hogy nem akarok jönni (sőt tök szépen úgy fogalmaztam, hogy "nem szeretnék" jönni ) erre ma szól még két ember, és nekik simán hagyja engem meg behív?? Nem én kértem előbb?? Dehát ezt jól elcseszte, én akkor se fogok bejönni :PPP Olyan nyugisan fogok még akkor alukálni, mikor majd szépen felfogja hogy ott se vagyok xDDDD De jó lesz, kár hogy a fejét nem látom majd xDDDD
Nade azért Katival ledumáltam, hogyha előbb megkérdezné hogy mi lesz majd megmondom, hogy oké jövök, mert a Kati is rábeszélt. (neki tényleg kötelező^^; de nekem mondta, hogy még ő is meglátja majd ^^) Aztán legalább leszáll majd rólam addig is. xD
Tehát a visszaszámlálás elindult, tényleg már csak egy hét van hátra,
Juuuuuuuuuujjj~~~ azért kicsit tényleg olyan félős-izgulós érzés van bennem, de nyugtasson meg vki hogy ez még rendben van :D
~*~ még 7 nap~*~