Búcsú
Szereplők: McShep
Műfaj: az alábbi dalszöveg és csatolt dal alapján készüljön, songfic.
Terjedelem: ~480 szó
Besorolás: nincs
Búcsú
Hová mentél
szerelmem, barátom?
Valahová, ahol nincs eső.
- Sheppard! - hallom kétségbeesett hangod, ahogy elesek a füvön, ameddig az én és a te végső energiatartalékainkkal karöltve támogattál. Kezem még mindig döbbenten szorítom hasamra, és nézem, ahogy elfolyó vérem vörösre festi napsütötte barnaságát.
- John! - bíztat az a számomra oly kedves hang. - Tarts ki! Ha már idáig eljutottunk, nem adhatod fel! Nem hagyhatsz csak úgy el... - kiáltasz felém és már ott guggolsz mellettem a smaragdzöld fűben, próbálva menedéket adni a hulló esőcseppek elöl.
- Félek... - suttogom. - Rodney… - felnyögök, ahogy megpróbálsz kényelembe helyezni. - Kérlek… hagyj elmenni... - szavaim úgy fájnak neked, mint nekem.
- Tarts ki! Már csak pár méter és elérjük a kaput... - hangod egyre halkul, szívem lassuló dobogása visszhangzik fülemben egy kérdéssel.
Félek, egyedül vagyok.
Találkozunk majd megint?
A szemedbe nézek, látom a dühöt és tehetetlenséget, mely elönti azt a kékséget, ahogy sérülésemre nézel. Érzem életem lassan elcsurogni ujjaim között, ahogy a víz a barlangok mélyén építi csodáját. És látom a fényt, mely egyre közelít, s alakot ölt.
Vissza tudod idézni, amit valaha tudtunk?
Valahol fájdalom nélkül.
Félek, de nem vagyok egyedül.
Újra találkozni fogunk.
Életem lepereg előttem - látom első találkozásunk, az első csókot, az első együttlétet, a szerelmünket. Hangod egyre távolibb, ahogy értem sírsz, de érezlek, itt vagy a szívemben, örökre.
Nem hallom a hangod
de te tudod, érzem a lelked.
- Most elmegyek... - suttogom és lassan felemelem remegő kezem, hogy letöröljem gyémántként ragyogó könnycseppeidet arcodról. - Már várnak rám...
Nem hallom hangod,
de te tudod, érzem a lelked.
Hová mentél
Szerelmem, barátom?
- Ne... - suttogod. - Nem hagyhatsz itt... - zokogva kapaszkodsz kezembe, mint fuldokló a felé dobott mentőövbe. De a fényben már várnak rám, már nem vagyok egyedül, már nem félek; ahogy lelkem egyre közelít feléjük és felismerem őket.
Valahová, ahol nincs fájdalom.
Nem félek, nem vagyok egyedül,
újra találkozni fogunk.
- Szeretlek... - suttogom utolsó leheletemmel és eltávolodva kiürült testemtől fénnyé válok, elszállok egy másik létbe. Ott várok rád ahol nincs fájdalom, nincs tér, nincs idő, semmi sincs, ahol majd találkozunk újra, és együtt leszünk.
Műfaj: az alábbi dalszöveg és csatolt dal alapján készüljön, songfic.
Terjedelem: ~480 szó
Besorolás: nincs
Click to viewBúcsú
Hová mentél
szerelmem, barátom?
Valahová, ahol nincs eső.
- Sheppard! - hallom kétségbeesett hangod, ahogy elesek a füvön, ameddig az én és a te végső energiatartalékainkkal karöltve támogattál. Kezem még mindig döbbenten szorítom hasamra, és nézem, ahogy elfolyó vérem vörösre festi napsütötte barnaságát.
- John! - bíztat az a számomra oly kedves hang. - Tarts ki! Ha már idáig eljutottunk, nem adhatod fel! Nem hagyhatsz csak úgy el... - kiáltasz felém és már ott guggolsz mellettem a smaragdzöld fűben, próbálva menedéket adni a hulló esőcseppek elöl.
- Félek... - suttogom. - Rodney… - felnyögök, ahogy megpróbálsz kényelembe helyezni. - Kérlek… hagyj elmenni... - szavaim úgy fájnak neked, mint nekem.
- Tarts ki! Már csak pár méter és elérjük a kaput... - hangod egyre halkul, szívem lassuló dobogása visszhangzik fülemben egy kérdéssel.
Félek, egyedül vagyok.
Találkozunk majd megint?
A szemedbe nézek, látom a dühöt és tehetetlenséget, mely elönti azt a kékséget, ahogy sérülésemre nézel. Érzem életem lassan elcsurogni ujjaim között, ahogy a víz a barlangok mélyén építi csodáját. És látom a fényt, mely egyre közelít, s alakot ölt.
Vissza tudod idézni, amit valaha tudtunk?
Valahol fájdalom nélkül.
Félek, de nem vagyok egyedül.
Újra találkozni fogunk.
Életem lepereg előttem - látom első találkozásunk, az első csókot, az első együttlétet, a szerelmünket. Hangod egyre távolibb, ahogy értem sírsz, de érezlek, itt vagy a szívemben, örökre.
Nem hallom a hangod
de te tudod, érzem a lelked.
- Most elmegyek... - suttogom és lassan felemelem remegő kezem, hogy letöröljem gyémántként ragyogó könnycseppeidet arcodról. - Már várnak rám...
Nem hallom hangod,
de te tudod, érzem a lelked.
Hová mentél
Szerelmem, barátom?
- Ne... - suttogod. - Nem hagyhatsz itt... - zokogva kapaszkodsz kezembe, mint fuldokló a felé dobott mentőövbe. De a fényben már várnak rám, már nem vagyok egyedül, már nem félek; ahogy lelkem egyre közelít feléjük és felismerem őket.
Valahová, ahol nincs fájdalom.
Nem félek, nem vagyok egyedül,
újra találkozni fogunk.
- Szeretlek... - suttogom utolsó leheletemmel és eltávolodva kiürült testemtől fénnyé válok, elszállok egy másik létbe. Ott várok rád ahol nincs fájdalom, nincs tér, nincs idő, semmi sincs, ahol majd találkozunk újra, és együtt leszünk.