Closure

Jul 02, 2019 09:40

Szia!
Tudom, hogy ezt személyesen kellene intézni, de egyszerűen képtelen vagyok rá, és elegem van belőle, hogy nagyjából öt napja ki vagyok készülve idegileg. Egyszerűen csak szeretném lezárni a dolgot és továbblépni. Nagyon sok gondolat átfutott az agyamon az elmúlt napokban, és mindenfélét akartam írni neked, de rájöttem, hogy mind úgy hangozna, mintha egy sértett óvodás mondaná (aminek egyébként érzem is magam), ráadásul fogalmam sincs, mi áll a háttérben, és semmi jogom bármit is a fejedhez vágni a tények ismerete nélkül. Nem tudom, mi változott meg az elmúlt kb. másfél hétben, de érzem, hogy valami megváltozott. Azzal is tisztában vagyok, hogy a nagy része csak a fejemben van, mert ilyen vagyok, és túlgondolok mindent. De azok után, hogy csütörtökön megbeszéltük, milyen jól megy köztünk a kommunikáció, egyszerűen csak szarul esik, hogy nem szólsz hozzám, de még egy szimpla sms-re sem tudsz válaszolni. Nekem teljesen oké lett volna, ha megbeszéljük, hogy innentől kezdve nem találkozunk és nem beszélünk egymással, csak akkor ezt meg kellett volna beszélni. Lehet, hogy tévedtem, lehet, hogy nem, de egy őszinte embernek ismertelek meg, és olyan szinten megbíztam benned, mint a legjobb barátaimban, akik a legközelebb állnak hozzám.
Mint mondtam, nem áll szándékomban semmit sem a fejedhez vágni, nem ez a célom, főleg úgy, hogy fogalmam sincs, mi történt, az is lehet, hogy semmi. Csak rájöttem, hogy nekem ez a dolog nem működik, és le kell zárnom, hogy tovább tudjak lépni. Nem kell rá válaszolnod semmit, abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán végigolvasod-e. Mindenesetre köszönöm ezt a pár hónapot, amíg barátok voltunk, sokat jelentett nekem, és remélem, olyan életed lesz a jövőben, amilyet szeretnél, és őszintén kívánom, hogy boldog legyél.
Üdv,
Rita

lost soul, life

Previous post Next post
Up