Az utóbbi időben, - hála az egyik lengyel televíziónak, mely műsorra tűzte - kitört rajtam (ismételten) a Due South (Fraser és a farkas) mánia.
Ennek köszönhetően, nekiestem egy történet fordításának és terveim szerint, lesz még jó pár történet, mert imádom őket. A történetet csak azok láthatják majd, akik bebarátoltak. :)
És mielőtt elkezdődne a történet, íme egy kis magyarázat és egy kis előzetes mindazoknak (és szerintem sokan vannak vele így), akik nem ismerik a sorozatot.
A Due South egy 1994-ben indult 4 évados (összesen 68 részes) kanadai sorozat, melyet nagy sikerrel adtak le szerte a világon. Magyarországon is levetítették (már nem emlékszem pontosan mikor, de tudom, hogy valamikor a középiskola vége után néztem - magyarán baromi régen - és azóta se adta le újra egyik tv-adó sem). Sajnos magyarul sehol sem lehet megtalálni, de még felirat sincs hozzá. Az angolul tudóknak és érdeklődőknek azonban jó hír, hogy angol nyelven elég sok helyen letölthető. És, ha netán van még rajtam kívül más is, aki tud lengyelül, akkor nekik öröm, hogy Lengyelországban jelenleg is fut a sorozat, így lengyelül is megtekinthető.
A sorozat főszereplője Benton Fraser (Paul Gross), aki egy mountie - azaz a Királyi Kanadai Lovasrendőrség tagja. Pár éve megölték az apját, és a gyilkos nyomai Chicagóba vezettek, így jutott el eme városba Fraser. Itt ismerkedett meg Ray Vecchio (David Marciano) nyomozóval, aki segített felderíteni az ügyet, de ezzel Benton egy olyan ügybe mászott bele, ami miatt el kellett hagynia Kanadát. Ezért jelenleg a chicagói Kanadai Konzulátuson dolgozik, mint összekötő tiszt az amerikai-kanadai rendőrség között. Barátsága azóta is töretlen Ray-el.
Azonban meg kell említeni, hogy Ray Vecchio nyomozóból kettő van. Az első (eredeti) Ray a második évad végén kimarad a sorozatból, amit úgy oldottak meg, hogy Ray beépült a maffiába informátorként, azonban, hogy az inkognitója megmaradjon egy alteregó jelenik meg a harmadik évadtól, aki nem más, mint Stanley Ray Kowalski (Callum Keith Rennie). Benton nem kissé lepődik meg, mikor egy hosszabb szabadság után visszatérve egy vadidegen pasas üdvözli lelkesen Ray Vecchiókét. Nem kell hosszú idő ahhoz, hogy Ben és Ray Kowalski nagyon jó barátokká váljanak.
Amit még a szereplőkről érdemes tudni: Benton Fraser apja szinte soha nem volt otthon, mikor gyerek volt, azonban halála után a jó öreg Fraser rendőr szellemként sokszor megjelenik a fiának, hogy „segítsen” neki. A harmadik évadtól szinte állandó szereplő lesz, mert egy saját „irodát” is kiépít magának Ben „otthonában”.
Fraser nem mondható nagy nőcsábásznak, annak ellenére, hogy az összes nő azonnal rajongani kezd érte (ez alól nem kivétel a felettese Meg Thatcher sem, bár igyekszik titkolni), és be akar mászni az ágyába. Komoly kapcsolata egyszer volt, egy Victoria nevű nővel, aki azonban bűnöző volt (akit Fraser csukatott le) és végül megszökött.
Jelenleg nincs senkije egyedül él süket fél-farkasával Diefenbakerrel, aki Chicagóba is követte a mountie-t. Kedves, udvarias, soha (legalábbis szinte soha) nem cselekszik nem megfelelően és nem mellékesen okos. És az sem mellékes, hogy szeret mindent megszagolni, megnyalni, társai nem kis undorodására. :D
Ray Vecchio (az eredeti) egy nagy olasz család tagja, a chicagói rendőrségnél dolgozik. Ő segít Frasernek az apja gyilkosait megtalálni, majd nagyon jó barátokká válnak. Ray húga, Francesca állandóan meg akarja szerezni Bent, ezzel nem kevés aggodalmat okozva bátyjának. (És az ő apja is megjelenik néha szellemként, bár abban sincs köszönet.) Ray a harmadik évadtól kimarad a sorozatból, az ő helyét veszi át Ray Kowalski (Vecchio).
Ray Kowalski (Vecchio): nem véletlenül lett ő Vecchio alteregója, hiszen nagyon jó rendőr. Miután Fraser számára kiderül, ki is ő, onnantól kezdve szinte azonnal elválaszthatatlanok lesznek. Mély barátság alakul ki közöttük, állandóan segítik egymást. Ray azért vállalta el ezt a munkát, mert épp előtte vált el a feleségétől - Stellától - akivel még gyerekként ismerkedett meg, és akivel 15 évig élt együtt. Nehezen tudja magát túltenni a váláson, de azért igyekszik. :D Utálja a hullákat, és a hullaházakat.
Ray Kowalski (Vecchio) és Benton Fraser:
Ray Vecchio, Ray Kowalski, Diefenbaker, Benton Fraser: