Emlékek - Tizenhatodik fejezet - 2/1

[evilnobara]

*meow*

Cím: Emlékek (Memories)
Párosítás: One Piece Zoro/Sanji
Korhatár: 17+
Eredeti író: Stark Black
Az angol verzió: Itt olvasható

Karácsony tizenegyedik napja! ♥

Előző fejezetek listája.



~oOo~
Tizenhatodik fejezet, első rész.

A lakásukhoz vezető út további részét hallgatással töltötték. Sanji nem tudta ugyan, hogy a csend mennyire mélyen érinti a másik férfit, de még ő is érezte a köztük lévő feszültséget. A szája kiszáradt, a gyomra már azóta rendetlenkedett, hogy elhagyták Kaya házát, a mellkasa pedig annyira feszült, hogy szinte csodaszámba ment, hogy kapott még levegőt. Hogy az ördögbe álljon egyáltalán neki? Számtalanszor átismételte már magában, hogy mit is mondjon majd Zoronak, de egyik sem tűnt igazán megfelelőnek. Szinte már minden szavát átfogalmazta, de a mondandója még így is nyálasnak tűnt, és valahogy nem igazán hatott őszintének. Azért vonult vissza a Baratien a szobájába, hogy megnyugodjon kicsit, és hogy gondolkodni tudjon, de mikor megtalálta azt a régi fotót kettejükről amit Ace ballagási partiján készítettek, már nem volt képes visszafogni az érzelmeit, és teljesen kiborult.

Emlékezett rá, mikor először meglátta Zorot, hogy mérte végig a tüskés, zöld frizuráját, a fülbevalóit, a rosszfiús ruházatát, és hogy mennyire tetszett neki az a nyers stílus. Olyan kiegyensúlyozottnak és magabiztosnak tűnt, hogy kezdett kételkedni Ace abbéli állításában, hogy Zoro félénk lenne.

Most pedig itt ült, a saját autója anyósülésén, csak mert még ahhoz is túl feszült volt, hogy vezessen. A szíve a torkában dobogott, a szeme pedig még mindig vörös és duzzadt volt. Kissé szégyellte magát az egész helyzet miatt. Zoro bizonyára sokkal kevesebbre tartja majd amiatt, hogy elrejtőzött egy sarokban, csak hogy ott pityeregjen. Az a Sanji, akit ő ismert, bizonyára jót nevetett volna rajta, hogy ennyire gyenge. Kibaszottul szánalmas volt.

Azt kívánta, bár csak ne hallgatna a másik. Bármit mondhatna, csak törje meg végre a csendet, de tudta, hogy ez csupán hiú ábránd. A férfi ugyanolyan nyugodt és magabiztos volt, mint mindig. A szörnyeteg. Hogy lehet még mindig ilyen kiegyensúlyozott, mindezek után? Hogy nem esett még darabokra? Olyan volt, mint egy kőszikla, szilárd és rendíthetetlen. A belőle áradó sztoikus nyugalom szinte már a közöny határát súrolta, mint ha nem is igazán érdekelné Sanji belső vívódása.

Aztán hirtelen összeállt a kép. Majdnem kiejtette a cigarettát az autó ablakán, a szíve pedig görcsbe rándult.

Mi van, ha Zoro azért volt ilyen közönyös, mert… már nem is annyira érdekli a dolog? Lehetséges volna? Az elején még eléggé zavarta ugyan az egész, de már akkor is eltelt egy év. Talán már rég túltette magát a dolgon, míg arra várt, hogy Sanji végre rájöjjön, mit is érez?

Ó basszus… A szakács gyomra bukfencet vetett. Lehet, hogy elkéstem?

Igaz ugyan, hogy reggel elcsattant egy csók a konyhában, de lehet, hogy az csak a szexuális feszültség miatt történt. Ha Zoro valóban hűséges maradt hozzá, márpedig a jelleme alapján biztos, hogy az volt, akkor ez azt jelentette, hogy egy jó évig nem volt senkivel. Rohadt nehéz dolga lehetett, főleg, hogy minden nap látták egymást… ó Istenem… a harc. A harc, és a korlát, ahogy egymásnak simultak… Basszus…

Ez alkalommal tényleg kiejtette a cigarettát az ablakon. Szorosan befúrta mindkét tenyerét a karja alá és elfordult, hogy Zoro ne láthassa meg a tekintetében, a lelke mélyéről feltörő érzelmeket. Lassan kifújta a tüdejében rekedt levegőt, miközben a szégyen jeges karmai végigszántottak a bensőjén. Mekkora barom volt! Amíg ő szép kényelmesen elfilózgatott a döntésen, amit már napokkal korábban meg kellett volna hoznia, addig Zoro csendesen, türelmesen várt rá, de mélyen, legbelül, biztos a poklok poklát élte meg. Azt hitte, hogy majd szép kényelmesen elmélkedhet a dolgon, hiszen a kardforgató amúgy is szereti, és addig vár rá, amíg csak döntést nem hoz. De, ó, Istenem… mi van, ha tévedett?

Érezte, amint felforrósodik az arca, miközben a szégyen hullámai újra és újra átcsaptak fölötte. Szinte röhejesen naiv volt és önző. Csoda, hogy Zoro még nem döngölte a padlóba, azt ordítva, hogy kapja végre össze magát. Sanji vajon tényleg ennyire nem volt képben önmagával? Hogy nem vette ezt már korábban észre? A kurva életbe, rohadt nagy szarban van!

Sanji visszafordult, és a kardforgató térdét bámulta. Képtelen volt a szemébe nézni, félve attól, hogy mit is pillanthatna meg benne így, hogy már tisztán látja a helyzetet.

- Zoro… - kezdett neki halkan, miközben megpróbálta palástolni a lelkét mardosó szégyent. - Én… annyira sajnálom…

A kardforgató felnyögött, ezzel csendre kárhoztatva a meglepett szakácsot.

- Kérlek… - mondta végül halkan a zöldhajú, miután megköszörülte a torkát. - Ne most. Már csak pár percre vagyunk a lakástól.

Sanji meglepve pislantott fel a férfira, nem értve miért lett hirtelen ilyen zárkózott, de egyetértően bólintott, és visszasüppedt a székébe.

- Rendben… - suttogta.

Zoro leállította a kocsit, és késlekedés nélkül megindult a lifthez, átszelve az előteret. Sanji szorosan követte, de vigyáznia kellett a lépteire, hogy orra ne bukjon. Miközben a lift számlapján váltakozó számokat figyelte, gyors oldalpillantást vetett a kardforgatóra, a falra szerelt tükörben. Úgy tűnt, mélyen a gondolataiba van merülve, ezért inkább meg sem próbálta megszólítani. Fojtogató csendben tették hát meg a további utat, és némán léptek be a lakásba. A nagydarab férfi azonnal útba vette a konyhát, de Sanji letáborozott az előtérben.

- Ööö… - nyögte a szakács, és idegesen megdörzsölte az állát. - El kell mennem a mosdóba, de rögtön jövök.

Zoro megállt, és a tenyerét a pultra simította, mint ha támaszra lenne szüksége. Sanji felé fordult ugyan, de képtelenség volt kivenni a vonásait a sötétben.

- Rendben… - mondta puhán. - Nem muszáj sietned… Megvárlak…

Sanji döbbenten állt. Ismét azt a gyengéd férfit látta maga előtt, aki a kórházban látogatta. A férfit, aki gondját viselte, miután bőrig ázott az esőben, a férfit, akivel vásárolni ment, és aki váltig állította, hogy a baleset, és mindez az egész nem az ő hibája volt. Basszus! Basszus! BASSZUS! Képtelen volt eldönteni, hogy mit is gondoljon erről az egészről, és szinte felbukott abbéli igyekezetében, hogy elmeneküljön.

- Csak… egy perc… - hebegte. - Én… csak… csak megmosakszom kicsit. Tisztára… oregánó… és… ööö, hagyma szagom van… - A kardforgató ismét bólintott, Sanji pedig elmenekült a fürdőbe.

Zoro végignézte a másik férfi távozását, de nem mozdult mindaddig, míg csak meg nem hallotta az ajtó csukódását. Lomhán fordulva végigpásztázta a sötéten ásítozó konyhát, és végigfuttatta ujjait a pulton. Hagyta, hogy a kék és zöld márvány csiszolt felülete a tenyere alá simuljon, majd pár lépéssel megkerülte az előkészítő szigetet, és elindult az étkezőbe. Megigazgatta a székeket az asztal körül, majd megállt a bébi dodzsó szélén. Habár homályba veszett, mégis maga előtt látta a keményfa padló legapróbb mintázatát is. Hosszú órákat töltött itt meditációval, vagy épp edzett Sanjival, ezért úgy ismerte már, mint a tenyerét. A szobát szinte átjárta a több száz, Ace-szel lejátszott kártyaparti, születésnapra, vagy épp előléptetésekre szervezett buli, és a számtalan szeretkezéssel eltöltött éjszaka emléke. Különösnek hatott, hogy egy helyiség, ami ilyen gyakran telik meg élettel és szerelemmel, most mégis ilyen baljóslatúnak, üresnek és hidegnek tűnhet.

Csendes léptekkel szelte át a szobát, és útba vette a hatalmas, földig érő ablakokat. A helyet, ahol a lakásban először szeretkeztek, miután beköltöztek, és megkezdték közös életüket. A nadrágzsebébe csúsztatta a kezeit, és közelebb lépett, hogy lássa, amint az első esőcseppek halk koppanással nekiütődnek az üvegtábláknak.

Tisztában volt vele, hogy elérte a végső határait, és hogy az őt megszálló nyugalom, csupán a vihar előtti csend. Tudta, hogy az önfegyelem, melyet magára erőltetett, bármelyik pillanatban darabjaira hullhat, és akkor az elmúlt hetek minden elfojtott érzése a felszínre tör majd.

Csupán csak remélhette, hogy a szakács nem gyűlöli meg a gyengesége miatt.

Sanji eközben a fürdőpultra dobta a levetett dzsekijét, feltűrte az ingujját, hideg vizet fröcskölt az arcára, majd halkan felsóhajtott, és a mosdó szélére támaszkodva megpróbálta leküzdeni a zsigereit mardosó, rátörő rosszullétet. Nem halogathatja tovább, mihelyst visszamegy az ebédlőbe, túl kell esnie rajta, bármit is mondjon majd. Megpróbálta megacélozni a lelkét, és egyre jobban dobogó szívvel emlékeztetni magát arra, hogy Zoro csupán csak a döntésére vár, hogy végre folytathassa az életét. Nem pesztrálhatja őt örökké, szóval bárhogy dönt is, az biztos könnyebbséggel tölti majd el a kardforgatót.

Megrázta a szőke fürtjeit, és összeszorította a szemét. Nem azt akarod, duruzsolta a szíve. Azt szeretnéd, hogy a karjaiba vegyen, és soha többet ne engedjen el. Hogy addig csókoljon, míg csak végleg el nem veszik a tekintetéből a szomorúság. Hogy láthasd végre, ahogy mosolyog, és azt mondja szere…

A szakács kihúzta magát, és a tükörképére bámult. Végignézte, amint az apró vízcseppek végigfutnak a mézszínű tincsein, hogy aztán a pultra hulljanak, vagy hogy a nyakán végigfolyva sötétre színezzék az inge gallérját. A szemei már nem voltak vörösek, de sötét táskák lógtak alatta. Egyszóval szörnyen festett.

Felvett egy fésűt a szekrényről, és megpróbálta visszakényszeríteni a frizuráját az eredeti formájába. Miközben újra és újra végighúzta a fogakat a puha fürtökön, felötlött benne, hogy mennyire röhejesen is viselkedik.

- Hiszen te vagy Sanji kibaszott Black! - mondta ki hangosan - Nem pedig valami pityergő, buta kis libuska, aki a fürdőben bujkál. Nem futamodsz meg senki elől! Most pedig kimész innen, és elmondod Zoronak amit érzel, és mindeközben szívdöglesztően nézel majd ki. Ha pedig nem kellesz neki, hát úgy is jó. Azt is túléled.

Megmosta a fogát, közben pedig lerugdosta magáról a cipőjét, és a zokniját. Nyújtott egy kicsit a talpain, majd megfeszítette, mielőtt végigropogtatta volna a lábujjait a padlón. Az ízületek hangos pattanása visszhangot vetett a tágas fürdőben. Mikor végzett, megigazította az ingét, és csípőre vágta a kezeit. A tükörképe visszabámult rá. Már sokkal jobban nézett ki, úgy, mint aki végre ismét önmaga ura. A szeme alatti sötét karikák még mindig láthatóak voltak ugyan, de ezen már csak a smink segíthetett volna, erre pedig még gondolni is rossz volt.

Vett még pár mély lélegzetet, majd a fürdőből kilépve lekapcsolta a lámpát maga után, és csendes léptekkel megindult, végig a folyosó keményfa padlóján.

Homlokráncolva konstatálta, hogy nem égnek a fények. A konyhát és az étkezőt, puha sötétség borította. Bekukucskált a nappaliba, hátha Zoro már a heverőn várja, de ott sem látta a férfit. Miközben végigsétált az előkészítő pult mellet, tenyerét végighúzta a felület hűs márványán, hogy biztos léptekkel haladhasson, míg a szeme hozzá nem szokik a sötétséghez. Az ebédlőben végre megpillantotta a kardforgatót.
Esőcseppek koppantak a sarokablak üvegén, ami mellett a férfi állt. A város tompa fényei körülragyogták a testét, amint felemelt karjával az üvegnek dőlt, homlokát az alkarján nyugtatva. Egyenletesen lélegezve, nyugodt tartással várakozott. Nem látszott rajta semmilyen feszültség, amint az esőt bámulta.

Sanji kezei reszkettek, miközben szórakozottan a cigarettája után kotorászott. Csak aztán ötlött az eszébe, hogy a fürdőben felejtette, a dzsekije zsebében. Elnyomott egy kitörni készülő, cifra káromkodást, és keresztbe fonta maga előtt a kezeit.

Igen. Ez volt az a pillanat, amikor végre döntenie kellett a további sorsáról. Azalatt az elveszett egy év alatt, Zoro szerves részévé vált az életének. Semmi sem volt már olyan, mint régen. Bárhova nézett is, minden, amit érzett, látott, hallott, a pokolba is, még a levegő is, amit belélegzett át volt itatva a kardforgató lényével. Életük fonala olyan szorosan szövődött össze, hogy tudta, vagy tovább fojtatja ott, ahol minden abbamaradt, vagy végképp el kell varrnia a szálakat, és újrakezdeni az életét. És egy homlokegyenest más utat kell akkor választania.

- Zoro? - szólt halkan, miközben belépett a dodzsóba.

A kardforgató vállai még mélyebbre süllyedtek mikor a férfi felsóhajtott, majd megfordulva az üvegnek dőlt.

- Igen…

Sanji hangja a torkára forrt, ezért megpróbálta köhögéssel palástolni a dolgot. Ekkor tudatosult csak benne, hogy a kezei, valamikor az elmúlt pár másodpercben, önálló életre keltek valahogy, kiszabadították magukat a korábbi, maga előtt keresztbe font tartásból, és most épp ökölbe szorulnak, ezért inkább a farmerja zsebébe rejtette őket. Tudta, hogy ennyire még soha nem rettegett életében, de megpróbált túllépni ezen, hogy inkább utat adhasson az eltökéltségének.

Hát jó… vágjunk bele…

- Zoro… - szólította meg a kardforgatót, és csupán enyhén remegett meg a hangja. - Nem igazán… - ismét megköszörülte a torkát - nem igazán tudom, hogy mondjam el…

- Akkor ne tedd… - vágott a szavába halkan, a nagydarab férfi.

Sanji kővé meredten állt. Úgy érezte, az ereiben csordogáló vér hirtelen jéggé dermed, a lélegzete pedig a gondolataival együtt akadt el. Ne tegye… de mégis mit?

- Hogy mi? - nyögte ki végül.

Zoro leengedte a karát, és a farmerja zsebébe csúsztatta a kezét. A szakács ekkor vette csak észre, hogy a kardforgató még mindig az utcai ruhájában van, sem a cipőit, sem a dzsekijét nem vette le. A pánik lassan kezdett eluralkodni rajta. Mit jelentsen mégis mindez? Nem akar maradni? Talán nem is érdekli a mondandója?

- Nem akarom ezt végigcsinálni - suttogta Zoro. Habár ellépett már az ablaktól, még mindig háttal állt a szakácsnak.

Sanji érezte, amint a maradék lélekjelenléte is elillan.
- Mégis hogy a francba érted ezt?

A férfi végre ráemelte a tekintetét, de így sem lehetett kivenni a vonásait a félhomályban.
- Pontosan úgy értettem, ahogy mondtam. Nem. Akarom. Ezt. Végigcsinálni.

A szakács idegessége és félelme lassan elpárolgott, hogy átadja helyét a gyomra mélyéről felgyűrűző dühnek. Ökölbe szorította a kezeit, és cigaretta híján összecsikordította a fogait.

- Mi a fasz?! - mordult fel halkan. - Egész nap gyomoridegem volt, mert azon agyaltam, hogy mondjam el neked a dolgokat, és most csak így, egyszerűen lerázol? Meg kell beszélnünk valamit, és ha most nem mondom el…

- De én nem akarom hallani - fordult felé végre teljes testével a kardforgató. Az arca még mindig sötétben volt, de a körvonalai tisztán kirajzolódtak az ablaküveg előtt. Ugyanolyan lazán és nyugodtan álldogált ott, mint mindig. Sanji biztos volt benne, ha végre megpillanthatná az ábrázatát, akkor sem látna rajta érzelmet, mint ha rohadtul nem érdekelné semmi.

- Te faszfej! - sziszegett felé összeszorított fogai közül, és kihúzta a kezét a zsebeiből.

Előre lendült, mely egy laza, köríves rúgásban teljesedett ki. A sarka pontosan Zoro állkapcsán csattant, földre víve a férfit, Sanji pedig egy röpke pillanatig elgondolkodott rajta, hogy miért is nem sikerült a másiknak blokkolni a támadást. De ekkor a kardforgató érte nyúlt, és kirántotta alóla a lábát. Bár a háta keményen a földnek csapódott, Sanji ismét rúgott, pont a mellkasa közepén eltalálva a kardforgatót. A nagydarab férfi felnyögött, majd arccal a másik irányba, az oldalára fordult, miközben nehezen szedve a levegőt, mellkasára szorított kézzel fel-felköhögött.

Sanji felült, és Zoro hátát bámulta. Egy pillanatra elöntötte a félelem, hogy talán nagyobb sérülést okozott, mint akart, mivel a kardforgató még mindig összegömbölyödve feküdt, és meg sem próbálta folytatni a harcot.

De a félelme hamar elpárolgott, mikor eszébe ötlöttek Zoro utolsó szavai. Elöntötte a szégyen, és a másik férfi érdektelensége csak még jobban felszította a haragját. Feltérdelt hát, majd a leharcolt zöldhajú fölé hajolva hanyatt lökte, és a csípőjére ülve megragadta a gallérját, hogy a másik, még mindig árnyak takarta arcába vicsoroghasson.

- Te szemét állat, mégis miért nem szóltál korábban? - A férfi, amennyire csak tudott, elfordult tőle, de Sanji hajthatatlan volt. Tudat alatt aggódott ugyan egy kicsit, hogy Zoro miért is nem támad vissza, de a benne felgyűlt düh tovább hajtotta.

- Mindkettőnknek szívességet tettél volna, ha már korábban szólsz!

A kardforgató még mindig úgy feküdt ott, mint egy rongybaba. Sanjitól elfordulva az étkező sötétjébe bámult, a légzése pedig olyan sekélyes volt, hogy szinte alig lehetett érezni.

A szakácsban ekkor végleg elpattant valami. Mindezek után! A tengernyi feszültség, lelki trauma és finomkodás után, hogy hogyan is mondja el neki anélkül, hogy fájdalmat okozna, a kibaszott zöldhajú szörnyeteg még képes semmibe venni! Ez a szánalmas megfutamodás feltornázta benne a pumpát annyira, hogy megemelje végre a hangját, és ordítani kezdjen.

- Nézz rám, ha veled beszélek, a kurva életbe! El sem hiszem, hogy azt hittem…

A torkára forrt a szó, mikor Zoro végre felé fordult. A város beszűrődő fényei megcsillantak a kardforgató könnyáztatta szemében. A forró cseppek végiggördültek a sima járomcsonton, és a keményfa padlóra folytak. Bár a férfi testtartása továbbra is passzív volt, a szemeiben olyan bánat tükröződött, hogy Sanji dühe egy pillanat alatt elpárolgott. A szakács szíve görcsbe rándult, és úgy érezte, legszívesebben ő is könnyekre fakadna a látványtól.

- Zoro? - suttogta. - Mi…

- Csak mondd ki… - szinte alig lehetett hallani a szavakat.

- Mit mondjak? - kérdezte Sanji, miközben lazított a másik gallérjának szorításán.

Zoro lehunyta a szemét, amitől újabb cseppek gördültek végig a lezárt pillák alól, majd nyelt egy nagyot, és csendesen fellélegzett.

- Csak mondd ki, hogy már nem kellek neked, hadd mehessek végre…

Sanji hitetlenkedve pislogott rá.
- Hogy mehess? - kérdezte végül.

- Igen… - folytatta a kardforgató, ugyanazon a színtelen hangon. - Tudom, azt mondtam, hogy megpróbálok csak a barátod lenni. Megpróbálok… örülni csupán annak, hogy melletted lehetek… - szünetet tartott, hogy visszafojtson egy kitörni készülő szipogást. Sanji mindezt érezte, de aztán a Zoro pár reszketeg lélegzetvétel után megnyugodott annyira, hogy folytatni tudja.

- Nem vagyok rá képes… - sziszegte. - Nem tudlak úgy látni nap mint nap, hogy ne lehessek együtt veled. Nem tudom elviselni, hogy úgy legyek a közeledben, hogy ne… ne tarthassalak a karjaimban. Megpróbáltam, bassza meg, rohadtul próbáltam! De nem vagyok rá képes… nem… és nem… - fél kezével eltakarta a szemeit, és némán zokogni kezdett. Szinte egész testében rázta az elemi erővel rátörő reszketés, de Sanji halk lélegzetvételein, és az eső szüntelen kopogásán kívül, más hang nem hallatszott a szobában.

A szakács alig hitt a fülének. Értetlenül, bambán bámulta, az alatta fekvő férfit. Mégis mit mondhatott, amivel azt a látszatot kelthette a másikban, hogy mindennek vége? Semmi olyasmit nem tett, amivel azt sugallta volna, hogy meg akar szabadulni tőle… Hiszen a konyhában még csókolóztak is.

Aztán hirtelen mindent megértett. Ha talpon lett volna, bizonyára összecsuklottak volna a térdei a felismeréstől. Összegörnyedve a másik férfi széles mellkasának koccantotta a homlokát, a szoba pedig körtáncot kezdett lejteni, amint a kirakós utolsó darabjai is a helyükre csúsztak. Zoro nem közömbösen viselkedett, hanem úgy, mint aki vereséget szenvedett. Amit közönynek vélt, az valójában legyőzöttség volt.

Sanji felemelte a fejét, és nagyujjával végigsimított a kardforgató járomcsontján. Akkor, és ott, az ő szíve is millió darabra tört, miközben megpróbálta gyengéden lecirógatni a könnycseppeket a másik férfi nap barnította bőréről.

Halkan kezdett suttogni. A lehelete táncot járt Zoro torkán.

- Te idióta…

A férfi összeszorította a fogait, de még ezzel sem tudta megakadályozni az állkapcsa remegését, amint Sanji végigsimított a bőrén.

A szakács ujjai megállapodtak a puha ajkak felett.
- Hol van az a férfi, aki soha nem adta fel a reményt? - kérdezte lágyan.

A lezárt szemek felpattantak, Sanji pedig érezte, amint az alatta fekvő kardforgató levegő után kap. Kihasználta hát a helyzetet, és Zoro szájára hajolt. A zöldhajú lélegzete egy pillanatra elakadt az érintéstől, de amint a szakács egyik keze megtalálta az utat a tüskés tincsek közé, lassan megemelte a fejét, hogy viszonozza a puha ajkak nyomását. Mikor pedig egy erős kar megragadta a csípőjét, a másik kezével is elengedte a nagydarab férfi dzsekijét.

Még felocsúdni sem volt ideje, máris háttal a padlón találta magát. A tüdejéből kiszorult a levegő, a testén pedig végig gyűrűzött a fájdalom. A kardforgató töredék másodpercek alatt fölé került, a csuklóinál fogva leszorítva őt, lovagló ülésben elhelyezkedve Sanji egyik combján. Olyan közelről bámult rá, hogy az orruk szinte összeért.

Zoronak fogalma sem volt róla, mit is gondoljon erről az egészről. Talán álmodik, csakis ez lehetet az egyetlen magyarázat. A férfi a kezében tartotta a szívét! Odaadta a szakácsnak, hogy törje darabokra, de a rohadt szemét még mindig képes volt előrukkolni valami újjal. Megcsókolta! Kibaszottul megcsókolta! Mi a fasz!? Mi. A. Fasz!?

A kardforgató szíve olyan sebesen vert, hogy az már fájt. A bordái már biztos nem bírják sokáig ezt a terhelést. Kizárt, hogy a teste egyben maradjon az után a lelki megrázkódtatás után, amit épp átél. Egyetlen emberi elme sem képes átvészelni mindezt anélkül, hogy bele ne őrülne.

Csak bámulta az alatta fekvő férfi csodaszép, azúrkék szemeit, a férfiét, aki a kezében tartja az életét. És az egyetlen lény a világon, aki Zoro megváltása, vagy elpusztítója lehet, halkan zihálva hevert alatta, felé fordított, tiszta tekintettel nézve vissza rá, miközben az eső leömlő cseppjeinek árnya, könnyekként csordult végig a bőrén.

- Sanji… mi… - a kardforgató egy pillanatra szünetet tartott, hogy nyeljen egyet, gyűlölve a tényt, hogy a hangja milyen rettenetesen gyengének hallatszik.

- Sanji… ha ezt csak szánalomból teszed… vagy valami beteges bosszúból, hogy visszavágj, amiért elvettem a régi életed, hát a nagybátyám életére esküszöm…

- Csak csókolj meg - suttogta alóla a szakács, majd kissé félrebillentve megemelte a fejét. Az ajkai enyhén szétnyíltak, és elnehezülő pillákkal bámult rá.

Zoro mindennél jobban vágyott rá. Minden idegszálával, minden porcikájával csak őt kívánta. Lepillantott a szerelmére, és ismét olyannak látta, mint régen, kimondhatatlanul erotikusnak, ahogy kócosan, a korábbi harctól kipirultan, a földhöz szegezve hevert alatta. A kardforgató pedig végre megtehette azt, amire mindennél jobban vágyott, és nekieshetett azoknak a puha, készséges ajkaknak, olyan hévvel akár csak egy szomjhalál küszöbén lévő ember, aki végre oázist lel.

Sanji ajkai árnyalatnyit szétnyíltak, Zoro pedig teljes egészében kihasználta ezt. Mikor megérezte végre az ismerős ízt, önkéntelenül is felmordult. Már olyan régóta vágyott erre, hogy az idejét sem tudta. Sanji mindig is fantasztikusan csókolt, de a sóvárgás és kétségbeesés, amit a kardforgató a férfi minden mozdulatában érzett, még érzékibbé tette az egészet. Zoro szinte egész testében reszketett a vágytól, hogy végre ismét együtt lehessenek. Lassan elengedte Sanji csuklóit, és megtámaszkodott a parkettán. A szakács ujjai szinte azonnal megtalálták az utat a zöld tincsekhez, hogy aztán gyengéden belekapaszkodva igazítsanak kissé Zoro fejtartásán, hogy még jobban elmélyíthesse a csókot. Mikor Sanji a szabadon maradt lábával magához fonta a combját, lazított kicsit a testtartásán, és a férfi ágyékának dörzsölődött, majd megismételte a mozdulatot, elérve ezzel, hogy a szakács halkan felnyögjön.

Álmodni sem merte volna, hogy egyszer még hallja majd ezt a hangot Sanjitól. Kissé felbátorodva tehát ismét végiggördült a csípőjén, majd végigfuttatta egyik kezét a férfi oldalán, és a medencéjét megragadva még szorosabbra fonta a testüket. Ez alkalommal Sanji törte meg a csókot, levegő után kapkodva, és még erősebben markolta meg a zöld frizurát. Zoro felmordult, és már szinte durván, nyitott ajkakkal végigcsókolta Sanji állkapcsát és nyakát, könnyű nyomokat hagyva ezzel a szakács sápadt bőrén.

A férfi kissé elfordította a fejét, hogy jobb hozzáférést engedjen Zoronak, majd addig matatott, míg ismét meg nem lelte a kardforgató gallérját. Miután a bőrdzseki alá csúsztatta a tenyereit, elkezdte lecsúsztatni azt, a széles vállakról, és majdnem felnyögött, mikor a puha ajkak elszakadtak az övétől. Hallotta, amint a dzseki valahol a keményfa padlón puffan, de nem igazán látta, és nem is igazán érdekelte, hol landol, főleg, hogy a férfi közben ugyanott folytatta a csókot, ahol megszakította. Gondos ujjak gombolták ki az ingét elképesztő sebességgel, gyengéden kiszabadították a trikóját is, és egy meleg, kérges tenyér simított végig a mellkasán. A bőr érintésétől borzongás futott végig a rajta, és egy pillanatra önkéntelenül is megfeszítette a testét, majd a szimmetria jegyében kirángatta Zoro betűrt pulóverét. Nem kellett sokáig szenvednie, a kardforgató ugyanis önként szabadult meg a ruhadarabtól és a trikótól, felfedve ezzel az alattuk rejtőző, sebhellyel szabdalt, színizom felsőtestét. Sanji azon kapta magát, hogy keveselli a dodzsóban uralkodó fényviszonyokat. Az ablakon beszűrődő halovány lámpafény nem volt elegendő hozzá, hogy tisztán lássa a fölötte ívelő testet, így érintéssel próbálta meg feltérképezni a napbarnította férfit, újra, meg újra végigsimítva a felkínált bőrfelületen.

Zoro megborzongott, mikor Sanji végigfuttatta a kezeit a sebhelyén. Mikor pedig egyik ujja súrolta a mellbimbóját, szinte erővel kellett visszatartania a kikívánkozó nyögés. Már olyan régóta nem érintette meg így senki, hogy extra érzékeny volt mindenre, amit Sanji tett. Azt el sem merte képzelni, mi történne, ha a férfi még a nyelvét is használná, milyen lenne, ha megérintené a meztelen combjait, fenekét, vagy más érzékeny testrészét. A gondolattól kísértve halkan felmordult, és az alkarjára támaszkodva lejjebb engedte a felsőtestét, hogy saját bőrén érezhesse Sanji kidolgozott hasizmait.

A hűvös és kemény parketta eszébe juttatta Zorot, hol is vannak valójában, arra késztetve ezzel, hogy felegyenesedjen. A szakács torkából halk nyüszítés tört fel a hirtelen mozdulatra, és homlokráncolva nézett fel a férfira.

- Valami baj van? - lihegte Sanji.

- Egyáltalán nincs - válaszolt Zoro kissé bizonytalanul.

Feltápászkodott, majd felsegítette a másik férfit is, és kézen fogva elkezdte maga után húzni a nappalin keresztül, az előtéren át.

- Csupán csak egy év után végre először, nem fogok veled a kőkemény padlón szeretkezni.

~oOo~

A tizenhatodik fejezet első részének vége~>

Fordítói vélemény: -_- A vulgáris, orvosi és gyermeknyelvi szavak Bermuda háromszögében elvesztek valahogy a nemi szerveket erotikusan leíró kifejezések… Több tucat szavunk van rájuk, és egyikkel sem lehet dolgozni… Szégyen...

Ja, és még nincs bétázva, szóval a változtatás jogát fenntartom... ^_^;

Pusza: Nob~>

*