67. Boundaries
Boundaries
67-es számú történet
Fandom: Kuroko no Basket
Párosítás: Kise Ryouta x Momoi Satsuki
Egyéb szereplők: -
Figyelmeztetés: AU
Korhatár: nem korhatáros
Megjegyzés: Igazából elképesztőnek tartom, hogy bárkivel képes vagyok shippelni Satsukit, de a tény az tény, és valamiért a „bárkik” közül Daiki után Kii-chan a kedvencem. Ez egy olyan történet azonban, ahol Daiki nem lenne egy jó választás. Mert most egy hercegre van szükség.
Szavak száma: 1746
Mivel nem esett le neki elsőre, ezért most kiírom, hogy nyilvánvaló legyen, mind a száz történetet Captain Obvious Szandinak ajánlom.
- Hercegnő, nem gondolom, hogy ez megfontolt…
- Jaj, Kii-chan, ne tegyél úgy, mintha te nem élveznéd! - méltatlankodott a lány, miközben belekapaszkodott a felé nyújtott kézbe, és kiugrott a földszinti ablakon, majd puhán landolt a jóval magasabb, fiatal férfi mellett a földön. Kise arcára vigyor kúszott: hiába, a hercegnő túl jól ismerte őt. - Minden a helyén? - kérdezte a hercegnő, miközben felnézett a másikra.
Kise Ryouta végignézett az előtte állón. Egyszerű szolgálólány ruhát viselt, a haját felkötötte és a köpenye csuklyája alá rejtette. Úgy nézett ki, mint akármelyik egyszerű alattvaló - amíg nem nyújtotta ki a tenyerét valaki felé persze, mert az ő bőre túl puha, túl tiszta volt ahhoz, hogy munkásemberé legyen.
- Minden rendben, hercegnő - mondta egy apró bólintás kíséretében, de azért előrenyúlt, és még mélyebben a másik szemébe húzta a csuklyát. Soha nem lettek túlzottan óvatosak.
- Akkor jó. Induljunk.
Kise Ryouta tizenöt éves kora óta volt a hercegnő elsőszámú testőre és lovagja, de már azelőtt is ismerték egymást. Mint a szomszédos királyság uralkodójának legfiatalabb gyermeke, nem igazán reménykedhetett olyan házasságban, amiről ő dönt, így inkább elszegődött. A legidősebb nővérét már férjhez adták, és eldöntött tény volt, hogy ő kapja majd a koronát az apjuk után. Kise pedig ugyan szeretett herceg lenni, de még jobban szerette, ha olyasmit csinálhatott, amit igazán akart.
Ellenben Satsuki hercegnő helyzete sokkal bonyolultabb volt. A hercegnőnek volt egy idősebb, ámde beteges bátyja, így az ő kiházasítását nem lehetett félvállról venni, ahogy arról sem dönthetett, mit akar kezdeni az életével. A lovag elgondolkodott azon, vajon mikor szeretett bele a hercegnőbe, és azon is, hogy miért? Tisztában volt vele, mennyire fájdalmas lesz majd szembenézni azzal a férfivel, akihez majd végül hozzáadják - és aki kétségtelenül nem ő lesz.
Kise Ryouta hajlott arra, hogy mindenben a hercegnő kedvére tegyen - persze ésszerű határokon belül. Éjnek idején kiszökni a palotából, lóra ülni és megkísérelni átszökni a határon kétségtelenül nem egy olyan dolog volt, amely ezeken a határokon belül mozgott. Természetesen a fiú megpróbálta őt lebeszélni a tervről, de Satsuki hajthatatlan volt, és Ryouta ismerte őt annyira, hogy tudja: éppen elég okos ahhoz, hogy túljárjon az eszén, aztán megpróbálja egyedül kivitelezni a dolgot. Annál pedig bármi jobb volt, mint hogy egyedül nekivágjon a királyságnak.
A lovag tudta, hogy ez csak amolyan dachadjárat a király ellen, amiért megtiltotta Satsukinak, hogy az anyjával tartson a körútján. Ha nem mehet a királynéval, hát akkor majd megy egymaga. Kise meg sem próbálta megérteni a nők kifacsart gondolkodásmódját, az ő személyes véleménye szerint egy kis puncsolással, hízelgéssel, talán egy apróbb hisztivel a hercegnő bármit elérhetett volna a királynál. Ő biztosan így csinálta volna. Persze, Satsuki nem értett a manipulációhoz, ahhoz túlságosan is egyenes volt a személyisége.
- Nem tudnál kicsit kevésbé… kitűnni? - kérdezte suttogva a lány, miközben beléptek az istállóba. - Süt rólad, hogy előkelő származású vagy - méltatlankodott. Kise elhúzta a száját.
- Ha nem tetszik a társaság, hercegnő, akkor még mindig visszamehetünk, következmények nélkül.
- Azt nem.
- Akkor minden tisztelettel kisasszony, fogja be a száját, és induljunk, mielőtt elkapnak - fogott meg egy nyerget a szőke, és rárakta egy szép, erősnek tűnő barna ló hátára.
Kisének rossz előérzete volt ezzel az úttal kapcsolatban, annak ellenére, hogy élvezte is a dolgot. Sietve nyergelte fel a két lovat, amelyikekkel utazni készültek, aztán előkotorta azt a nagy zsákot, amibe összekészítette a legszükségesebb dolgokat. Nem mehettek a főkapun, így olyan állatokat választott, amelyek munkához voltak szokva, és nem jelent majd nehézséget nekik, hogy átkeljenek a palota mögötti hegyen és erdőkön, amit - természetes akadály lévén - sokkal kevésbé őriztek.
Felsegítette a hercegnőt a nyeregbe, aztán maga is felpattant. Az éjszaka leple alatt elhagyták a kastélyt - a kastélyt, ahol Satsuki addigi életének tizennyolc évét leélte, és amelytől még soha nem volt egy kilométernél messzebb.
--
A lány úgy érezte, hogy forr a vére, és a dolognak semmi köze nem volt a meleg, nyári éjszakához. Még soha életében nem volt ennyire izgatott, pedig már akkor is nagyon hevesen vert a szíve, amikor megalkotta a szökési tervet. A kifogás, amivel Kii-channak előállt arról, hogy végre látni szeretné a királyságot, csak mese volt, olyasmi, amivel a fiú könnyedén meg tud birkózni. A valóságban Satsukinak egyáltalán eszébe sem jutott átlépni a határt, most még nem. De a meséje elég volt ahhoz, hogy Kii-chan mindenképpen vele akarjon tartani, és ez volt a cél.
Csak elég messze akart jutni ahhoz, hogy az apja egy héten belül ne találja meg. Ezért választotta a hegyeket.
Satsuki többször is átgondolta a tervet, és még mindig úgy gondolta, hogy jól döntött. Amikor egy hónappal korábban kihallgatta az anyja és az apja egyik beszélgetését, amelynek egyik mondatában együtt szerepelt a házasság, Satsuki és egy olyan pasas neve, akiről még életében nem hallott, tudta, hogy eljött a cselekvés ideje.
- Hercegnő, meg kell állnunk egy kicsit, különben a lovak teljesen kifulladnak. Ha fáradtan hajtjuk őket tovább, sokkal több időt veszítünk összességében, mint egy félórás pihenővel.
Satsuki bólintott, aztán lecsúszott a nyeregből. Kise vízzel kínálta, ő pedig örömmel elfogadta.
- Kii-chan… - mondta tétován, mire a lovag azonnal ráemelte a tekintetét. Az aranyszínű pillantás még éjjel a sötétben is átható volt. - Már a palotán kívül vagyunk, abbahagyhatod a magázódást, meg a hercegnőzést. Zavar - fordította el a fejét.
Három éve töltött be a másik testőri funkciót, de Satsuki még mindig nem értette, miért kellett ráállni ezekre a formalitásokra, amikor előtte, míg Ryouta náluk nevelkedett a palotában, mindig egyenrangúak voltak, egyidős gyerekek. Nem szerette, hogy csak azért, mert neki véletlenül kevesebb testvére volt, meg kicsit nagyobb esélye arra, hogy trónra kerüljön, nem lehet többé már csak egyszerűen Kise barátja.
- Hercegnő, ön is tudja, hogy…
- Kii-chan kérlek! - Satsuki olyan könyörgően nézett a másik arcára, amennyire csak képes volt rá.
- Satsuki.
A lány arca azonnal felderült. Mennyivel jobban hangzott ez Kii-chan szájából, mint a hercegnőzés!
Átutazták az egész éjszakát, és a következő napot. Elképzelni az egészet, korántsem volt annyira fárasztó, mint végigcsinálni, de Satsukinak eszébe sem jutott meghátrálni. Nem, ha már idáig eljutott.
Egy hegyi fogadóban szálltak meg, az egyik legtöbbet használt kereskedőút mellett állt, bár a hegyeken átvezető utak már korántsem voltak annyira népszerűek, mióta a királyság infrastruktúrája fejlődött, és a síkvidéken is elérhetővé váltak a környező államok. Számukra ez éppen megfelelő volt.
A hely nem volt zsúfolt, Satsuki mégis csak egy szobát vett ki. Nem volt ideje szégyenlősködni, és egyébként is beszélnie kellett Kii-channal, ráadásul sokkal inkább biztonságban érezte magát, ha a fiú a közelében volt.
A bőséges vacsorát a szobába kérték, ami meglehetősen egyszerű volt, de nagyon kényelmes. Amint megjött a gőzölgő étel enni kezdtek, és mikor befejezték, Satsuki semmire sem vágyott, csak arra, hogy bedőlhessen az ágyba, de tudta, hogy ki kell tartania.
- Ryouta. Beszélnünk kell.
A megszólításra a szőke azonnal felemelte a fejét. Tudta, hogy komoly dolgok következnek.
- Be kell vallanom valamit. Eszembe se jutott megszökni a királyságból. A dolog úgy áll, hogy apám férjhez akar adni.
Kise egy pillanatra elfelejtett levegőt venni. Hirtelen nem is tudta, hogy hogyan reagáljon, ez az ügy súlyosabb volt, mint sejtette, ráadásul ott volt a saját fájdalma is, amit az a néhány szó okozott. Apám férjhez akar adni.
- Végiggondoltam a dolgot, többször is. Nem akarok hozzámenni valakihez, akit nem ismerek, és nem szeretek, de tudom, hogy apám egy ilyen dologban hajthatatlan lenne. Ezért a saját kezembe kellett vennem a dolgokat. Az egyetlen megoldás az, ha még azelőtt sort kerítek egy esküvőre, mielőtt neki alkalma lenne rá. Persze háborogni fog, de ha nem egy túl alacsonyszármazású férfihez megyek hozzá, valamint a házasságból a királyságnak további előnye származhat, a végén úgyis belenyugszik. Apám értelmes ember.
Kise kezdte elveszíteni a fonalat. Akkor most ahhoz a férfihoz igyekeznek, akit a hercegnő végül is választott? Fogalma sem volt róla, ki lehet az, de meg tudta volna ölni. Ez a dolog kezdett minden határt átlépni.
- De hát nem egyszerű ilyen embert találni, és az is nagyon fontos szempont, hogy szeressem az illetőt. Aztán rájöttem, hogy a legkézenfekvőbb megoldást kell választanom: téged.
Ryouta éppen felemelte a poharát, hogy megnedvesítse kiszáradt ajkait, de ennek hallatán félrenyelt, és annyira köhögni kezdett, hogy azt hitte, menten megfullad.
- Hogy mi? - kérdezte könnybe lábadt szemekkel.
- Te szeretsz engem, Kii-chan, gyerekkorunk óta tudom. Jóképű vagy, nagyszájú, erős, de közben kedves és gyengéd is. Nem volt nehéz beléd szeretni, igazán - mosolyodott el Satsuki. Ez a mosoly valami gyönyörű volt, megdermesztette Ryoutát. - Ráadásul herceg vagy, királyi. A királyságok között persze mindig jó volt a viszonyt, de egy házasság veled még inkább elmélyíthetné a kapcsolatot a két ország között. Apám is bízik benned. Politikailag tökéletes megoldás vagy. És a szívem is téged választ. Azért hoztalak magammal, mert szeretném, ha feleségednek… fogadnál.
Ryouta akkor megértette, hogy egészen addig minden úgy történt, ahogy a hercegnő eltervezte. Nem tudta, mit mondhatna.
- Persze, ha nem akarod… akkor visszamehetünk. Vállalom a felelősséget mindenért - húzta ki magát a lány, de Kise még mindig szótlan volt. Percekig csak hallgattak.
- Nem helyénvaló ez így, Satsuki - köszörülte meg a torkát a fiú végül. - A királyfi dolga a lánykérés, nem pedig fordítva.
- De te soha nem kérted volna meg a kezem!
- Persze, mert a családjaink elég nyilvánvalóvá tették, hogy a dolog nem fog zöld utat kapni! - emelte fel a hangját Ryouta is kissé Satsuki méltatlankodására válaszul. - Én engedelmesebb gyerek vagyok, mint te. Mindig is az voltam.
- De a tervem… így lehet, hogy…
- Elsőre is értettem, mit mondasz - temette a tenyerébe az arcát a fiú - de nem hiszem, hogy ez egy olyan határ, amit átléphetünk.
- Kérlek, Ryouta. Szeretnék a feleséged lenni.
Kise mély levegőt vett, aztán felnézett, egyenesen a hercegnő szemébe.
- És ha fejünket veszik érte?
- Akkor meghalunk.
- Kész lennél meghalni értem?
- Ha nem lennék beléd szerelmes, akkor is. Együtt nőttünk fel. Nem tudom elképzelni az életemet nélküled.
Kise Ryouta tudta, hogy innen nincs vissza út. Már akkor elveszett, amikor Satsuki azt mondta: szeretném, ha feleségednek fogadnál. Csak az agyának józanabbik fele próbálta meg jobb belátásra bírni a többi részt, és elkerülni, hogy igent mondjon egy nyilvánvalóan teljesen őrült és irracionálist ötletre.
Kise Ryouta nem értette a nőket.
És amúgy sem bírta elviselni, hogy a lány, akit szeret, könyörögjön neki. Különösen nem azért, hogy vegye már el végre.
- Jó. De akkor rendesen fogjuk ezt az egészet csinálni, Satsuki. Nem akarom, hogy valami Isten háta mögötti helyen keljünk egybe, nem akarom mindezt apád áldása nélkül tenni, és azt meg különösen nem viseli túlságosan jól a büszkeségem, hogy te kérsz engem, hogy vegyelek el. Hazamegyünk, és valahogy megoldjuk ezt az egészet. Úgy, ahogy helyes. Úgy, ahogy csinálni kell az ilyesmit. A határokon belül maradva.
- Rendben - hajtotta le a fejét.
- Egyébként pedig, ha ilyesmit akarsz csinálni, azelőtt is beavathatnál, hogy elindulunk. Mindkettőnket felesleges idegeskedéstől kímélnél meg, hercegnő - húzta vigyorra a száját Kise.
- Fogd be. És hagyd abba a hercegnőzést.
- Ez most parancs volt?
- Csak fogd be, Kii-chan!