Anime 2014 első félév
Na, gondoltam, hogyha már úgyis olyan kegyetlen sok animét megnéztem 2014 első felében, akkor ideje lenne összegezni, hogy mit is láthattunk eddig idén. Ez a lista természetesen teljes mértékben objektív, és véletlenül sem leszek elfogult senki irányába, csak hogy tudjátok. Nem fogok nyáladzani sem. Nyilván.
Honnan jön a tyúktojás?
Mivel yappa slice of life is the best, nem is kezdhetjük mással, mint ezzel. Idén kaptunk belőle rendesen, de hát nem kerülhet ide más cím a Gin no Sajin kívül. Bár az Isshuukan Friends is rendkívül édes volt, és csodálatos karaktereket vonultatott fel, a Gin no Saji második évada semmiben sem múlta alul az elképesztő első évadot. Humorosan kezdtünk, aztán sírással zártunk, ahogy az már megszokott volt az első évadban is. A karakterek a régiek voltak, a nevetésfaktor is, és közben végig azon izgulhattunk, hogy Hachiken szedje már végre össze magát és vegye szépen feleségül Akit.
Bőgésfaktor overload
Bár a Nagi no Asukara nem idén kezdődött, de idén lett vége, így ezt beleszámítom azok közé, amiket a 2014-es animékhez sorolunk. A Nagi no Asukara csodálatos anime, nem csak az animációval és a zenével végeztek kimagasló munkát, a szinkronszínészek is zseniálisak voltak, a forgatókönyv íróknak pedig minimum egy kézcsók kijár. A történet egy pillanatig sem laposodik el (csak a telebőgött zsebkendők száma nő egyenes arányban az epizódok előrehaladásával), a karakterek fejlődnek, és mi mindennek a tanúja vagyunk. Az anime belevon a világába, együtt szenvedünk és együtt nevetünk, és azt akarjuk, hogy ne legyen vége.
Így jártam a 12 éves kiskirállyal
Nem sok jó shoujo van. Szeretjük a shoujót, még ha magunknak nem is ismerjük be, de attól még nem sok jó van belőlük. A Soredemo Sekai wa Utsukushii azonban az egyik legjobb, amibe valaha belefutottam, és higgyétek el, én szégyellem, hogy mennyit olvasok, nektek nem kell róla tudni. (Nagyon sokat. NAGYON sokat.)
Az egy dolog, hogy Nikét nem lehet nem szeretni - és lássuk be, ez egy igen ritka tulajdonsága shoujo mangák női főszereplőinek -, és hogy mennyire szép ennek az animének a zenéje, de hogy Livi hogyan lehet ENNYIRE ROHADTUL KÚLOS AMIKOR CSAK TIZENEGY ÉVES (vagy legalábbis nem néz ki többnek tizenkettőnél), az már az én tudásszintemet is meghaladja (hozzá kell tennem, hogy ebben azért Shimazaki énvagyokatökéletessötéthajúkékszeműkarakterekhangjaNobu Nobunagának elég nagy szerepe volt).
Szóval, ha valaki kellemes felüdülésre vágyik a rengeteg gimis shoujo történet között, az legyen szíves és vágjon bele a Soredemóba.
Hárem Ono Daisuke nélkül
Ne beszéljünk arról, milyen volt a tavaszi hárem felhozatal, mert mindannyiunkban csak annyi fog felrémleni, hogy még mindig csak azért érdemes ezeket megnézni, mert Ono Daisuke szinkronizál bennük. Viszont van itt egy különös kis történetecske, ami már csak azért is érdekes, merthogy azonkívül, hogy gyönyörű (és ha jól emlékszem amúgy a JUMP-ban fut), fiúknak szól. Igen, tudom, fura. A Nisekoi aranyos. És vicces. Az ember bizonyos ponton ugyanúgy falnak megy tőle, mint a lányoknak szóló animéknél, de mivel ez fiúknak szól, itt ellensúlyozzák a dolgot egy jó nagy adag poénnal. És eszméletlen jó karakterekkel. Szóval ha nem zavarnak a nagymellű lányok (egyébként külön jó, mert tulajdonképpen a vége illusztrációkon kívül nincs benne ecchi), és amúgy meg szeretsz nevetni (meg hallani akarod, milyen, amikor Kaji Yuuki perverz), akkor a Nisekoi a te animéd.
Nem ez volt azonban az egyetlen háremjellegű sorozat az első félévben, volt nekünk ugyanis egy Mangaka-sanunk is. Hasonlóképpen nem igazán nőket lőtte be ez sem célközönségének, éppen ezért nagyon szórakoztatóra sikerül. A Mangaka-san to Assistant-san a maga heti 13 percével igazi felüdülés volt.
Az istenek a fejükre estek 15648413
Amikor megírtam a seiyuus posztomat arról, hogy Kamiyan állandóan ilyen… fura (értsd: totál elmebeteg) karaktereket szinkronizál, még annyira se lőttem mellé, mint amennyire gondoltam, hogy fogok. Volt nekünk ugyanis a téli szezonban egy Noragamink ami valami… hihetetlen tökéletes volt. A téma, a kivitelezés, a halál utáni élet és a barátság fontosságának boncolgatása… A Noragami egy olyan anime, ami a vicces jelenetek mellett néha a komolyabbnál is komolyabb témákat boncolgat, kezdve azzal, hogy mennyire fontos saját magunk elfogadása.
Mindfuck 2.0
Néha az embernek szüksége van a fura dolgokra. És néha az embernek szüksége van Suwabe Junichire is. És amikor ez a kettő találkozik, az ember letölti a Space Dandyt. Aztán elindítja a lejátszót.
És 23 perccel később fogalma sincsen róla, hogy mit látott.
És aztán megnézi a következő részt.
És még mindig nem tudja, hogy mi történt.
Aztán végignézi az egész évadot…
ÉS MÉG MINDIG ROHADTUL NEM ÉRTI, HOGY MI VAN.
Ettől függetlenül viszont a Space Dandy nagyon jó. Egyrészt olyan szinten elmebeteg, hogy az már szórakoztató, másrészt pedig az ember nem gondolná, de van egy-két rész, ami kifejezetten elgondolkodtató.
Szóval, ha nem zavar, hogy a részek teljesen összefüggéstelenek, és csak az első évadban legalább hatszor meghal a főszereplő, majd úgy folytatjuk, mintha mi sem történt volna, akkor hajrá. Nézd meg a Space Dandyt.
Harry Potter sem tudta, milyen szexis lehet egy ogre
2013 vége és 2014 eleje elővette a jó kis mahou témát, ami elég ígéretesnek tűnt… aztán a Mahou Sensouval minden befuccsolt. Hogy ez az anime mennyire rossz volt, arra szavaim nincsenek, de NAGYON. Ellenben volt nekünk egy Tokyo Ravens, ami a lassú start után eléggé felpörgette az eseményeket, ráadásul szép volt, jó volt, a karakterek tetszősek, a zene király, egyedül a CGI-t kellett volna rövid pórázon tartani, de majd legközelebb. És igen, ajánlom, hogy legyen legközelebb akkora cliffhanger vég után.
És igen, volt benne egy szexis vörös ogre is.
Metro bringa, Tesco bringa, meg is kaptam karácsonyra
A Yowamushi Pedal egy a tökéleteshez nagyon közel álló sport anime. Egyrészt, baromi sokáig fókuszál a karakterekre, a karakterek háttér sztorijára, amitől kicsit lassúnak tűnhet, viszont legalább imádni kezdett az összes fiút benne. Másrészt, amikor végre eljutunk a versenyig, az kellően izgalmas (habár itt sem tudták levetkőzni a felesleges nyújtást). Harmadrészt, embert nem utáltál még annyira, mint az ügyeletes seggfej karakterét. Negyedrészt, mindegyik openingje tökéletes. Ötödrészt…
HIME HIME SUKI SUKI DAISUKI HIME HIME HIME WA HIME NANO.
A tizenhat éves szűzfiúk esete az ollóval
Más néven Kuroko no Basuke 2nd Season. Az anime, ami elvileg fiúknak szól, gyakorlatilag olyan srácok vannak benne, akiket meglátva azon kapod magadat, hogy a képernyőt nyalogatod.
Többek között.
A KnB háza táján nem volt sok változás az első évadhoz képest. Még mindig zseniális, még mindig pörgős, még mindig nyolc óráig tart egy meccs, még mindig szerelmesek vagyunk Aomine Daikiba, csak a második évadban rájöttünk, hogy Kagami Taigába és Midorima Shintarouba is. Még mindig alig mutatják Seit, de ennyi idő éppen elég arra, hogy megállapítsuk, a Kamiyan karakterek még mindig őrültek, Kurokót még mindig nem lehet észrevenni, és még mindig azon szurkolunk, hogy HYUUGA VAGY TEPPEI ESETLEG MIND A KETTŐ VEGYE EL RIKÓT. VÉGRE.
Jah, és amúgy tizenhat évesek.
Ami hazugság.
Kawaii is justice
Avagy otaku-gamer nem volt még ennyire szexi és intelligens, mint Sora, és nem volt még annyira kawaii, mint Shiro a No Game No Life-ban. Egy dolog, hogy ez az anime gyönyörű, egy másik, hogy Sora és Shiro mennyire tökéletesek, és ez a történet mennyire well-written.
A Sword Art Online után az anime készítők rákaptak arra, ami egyszer bejött: a szereplőket játékba importálták, ahonnan nem lehet kijönni. A No Game No Life azonban az első olyan volt, ami felveti a kérdést: de miért akarnánk egyáltalán kijönni? Ha valaki esetleg azért nem akar belekezdeni, mert SOA szintű combvillanásokra és élethalál harcokra számít, akkor rosszul teszi. Bár combok itt is villannak, egyébként a két anime ennél jobban nem is különbözhetne
Alibaba és a negyven dzsinn
A Maggi leveskocka Magi második évada rögtön ott veszi fel az anime fonalát, ahol az első abbamaradt, csak éppen hőseinknek egy sokkal sötétebb jövővel kell szembenéznie. Lényeges különbség az előző szezonhoz képest, hogy három főszereplőnk külön folytatja útját, ami remek lehetőség arra, hogy az ember még több jó karakterrel megismerkedjen (aztán jól meg is sirassa őket, mert ilyen ez a rohadt anime biznisz), és arra is, hogy a több szálón futó cselekmény egy gigantikus végkifejletben újra egyesüljön.
Ha szeretted az első szezont, úgyis szeretni fogod, ha meg nem…
MI AZ HOGY NEM? NA HÚZZÁL SZÉPEN ÚJRA MEGNÉZNI!
Magi is justice!!!!!
Please don’t be dead
Az első félév két ellentmondásos animével is megajándékozott minket, és mindkettő elég unfair volt a maga módján. Az első a Hamatora, a második pedig a Mekakucity Actors. Míg a Mekaku elég vegyes benyomást tett a nézőközönségen (nem rajtam, mert én imádtam, arról nem is beszélve, hogy ha nem lett volna a Sidonia, simán betoltam volna a legjobb OST-nak járó helyre) meglehetősen egyedi történetvezetésével és -mesélésével, addig a Hamatora egy ideig elég egységesen, úristendekurvajó teljesítményt nyújtott. Végre egy nyomozós sorozat, ami nem megy az agyadra, gyerekek szperképességekkel, Birthday és Ratio (BIRTHDAY ÉS RATIO)… Aztán things happened.
ÉS SOHA NE BÍZZ A FEHÉR HAJÚ KARAKTEREKBEN.
Viszont nézd meg mind a két animét.
Páncélt fel, fotoszintetizálás indul
Bár a Kakumeiki után feltettem magamnak a kérdést, hogy miért szeretem a mecha animéket (többször is), a Sidonia no Kishi helyrebillentette a dolgot. Bár az anime látványvilága meglehetősen egyedi, az ember egy idő után hozzászokik a CGI-hez. Meg aztán, a történet és a zene bőséggel kárpótol mindenért. Szeretem a nagy robotokat, az űreposzokat, meg a reménytelen szerelmi történeteket, arról nem is beszélve, milyen jó ötletnek tartom, hogy behoztak a történetbe egy harmadik nemet. A dologhoz nem csak a tökéletes opening tesz hozzá, hanem a háttérzene úgy összességében, és ugh…
A Sidonia csak… kicsavarja az embert. Zseniális az anime.
A hang
Úgy döntöttem, ha már ennyit szenvedtem ennek a megírásával, nem árt meg, ha különdíjakat is osztunk. Az elmúlt félév hangja kétségkívül az a Nakamura Yuuichi volt, aki úgy döntött, hogy minden animében szeretne legalább egy szerepet. Mondjuk a legkúlosabb srácét. MINDEN.EGYES.ALKALOMMAL.
Ezenkívül osszunk egy best opening-endinget is. Mivel az előbbi témakörben nem tudtam dönteni, ezért a Sidonia no Kishi és a Noragami holtversenyben végzett. Az endinget pedig a Yowamushi Pedal első záródala nyerte.
Honnan jön a tyúktojás?
Mivel yappa slice of life is the best, nem is kezdhetjük mással, mint ezzel. Idén kaptunk belőle rendesen, de hát nem kerülhet ide más cím a Gin no Sajin kívül. Bár az Isshuukan Friends is rendkívül édes volt, és csodálatos karaktereket vonultatott fel, a Gin no Saji második évada semmiben sem múlta alul az elképesztő első évadot. Humorosan kezdtünk, aztán sírással zártunk, ahogy az már megszokott volt az első évadban is. A karakterek a régiek voltak, a nevetésfaktor is, és közben végig azon izgulhattunk, hogy Hachiken szedje már végre össze magát és vegye szépen feleségül Akit.
Bőgésfaktor overload
Bár a Nagi no Asukara nem idén kezdődött, de idén lett vége, így ezt beleszámítom azok közé, amiket a 2014-es animékhez sorolunk. A Nagi no Asukara csodálatos anime, nem csak az animációval és a zenével végeztek kimagasló munkát, a szinkronszínészek is zseniálisak voltak, a forgatókönyv íróknak pedig minimum egy kézcsók kijár. A történet egy pillanatig sem laposodik el (csak a telebőgött zsebkendők száma nő egyenes arányban az epizódok előrehaladásával), a karakterek fejlődnek, és mi mindennek a tanúja vagyunk. Az anime belevon a világába, együtt szenvedünk és együtt nevetünk, és azt akarjuk, hogy ne legyen vége.
Így jártam a 12 éves kiskirállyal
Nem sok jó shoujo van. Szeretjük a shoujót, még ha magunknak nem is ismerjük be, de attól még nem sok jó van belőlük. A Soredemo Sekai wa Utsukushii azonban az egyik legjobb, amibe valaha belefutottam, és higgyétek el, én szégyellem, hogy mennyit olvasok, nektek nem kell róla tudni. (Nagyon sokat. NAGYON sokat.)
Az egy dolog, hogy Nikét nem lehet nem szeretni - és lássuk be, ez egy igen ritka tulajdonsága shoujo mangák női főszereplőinek -, és hogy mennyire szép ennek az animének a zenéje, de hogy Livi hogyan lehet ENNYIRE ROHADTUL KÚLOS AMIKOR CSAK TIZENEGY ÉVES (vagy legalábbis nem néz ki többnek tizenkettőnél), az már az én tudásszintemet is meghaladja (hozzá kell tennem, hogy ebben azért Shimazaki énvagyokatökéletessötéthajúkékszeműkarakterekhangjaNobu Nobunagának elég nagy szerepe volt).
Szóval, ha valaki kellemes felüdülésre vágyik a rengeteg gimis shoujo történet között, az legyen szíves és vágjon bele a Soredemóba.
Hárem Ono Daisuke nélkül
Ne beszéljünk arról, milyen volt a tavaszi hárem felhozatal, mert mindannyiunkban csak annyi fog felrémleni, hogy még mindig csak azért érdemes ezeket megnézni, mert Ono Daisuke szinkronizál bennük. Viszont van itt egy különös kis történetecske, ami már csak azért is érdekes, merthogy azonkívül, hogy gyönyörű (és ha jól emlékszem amúgy a JUMP-ban fut), fiúknak szól. Igen, tudom, fura. A Nisekoi aranyos. És vicces. Az ember bizonyos ponton ugyanúgy falnak megy tőle, mint a lányoknak szóló animéknél, de mivel ez fiúknak szól, itt ellensúlyozzák a dolgot egy jó nagy adag poénnal. És eszméletlen jó karakterekkel. Szóval ha nem zavarnak a nagymellű lányok (egyébként külön jó, mert tulajdonképpen a vége illusztrációkon kívül nincs benne ecchi), és amúgy meg szeretsz nevetni (meg hallani akarod, milyen, amikor Kaji Yuuki perverz), akkor a Nisekoi a te animéd.
Nem ez volt azonban az egyetlen háremjellegű sorozat az első félévben, volt nekünk ugyanis egy Mangaka-sanunk is. Hasonlóképpen nem igazán nőket lőtte be ez sem célközönségének, éppen ezért nagyon szórakoztatóra sikerül. A Mangaka-san to Assistant-san a maga heti 13 percével igazi felüdülés volt.
Az istenek a fejükre estek 15648413
Amikor megírtam a seiyuus posztomat arról, hogy Kamiyan állandóan ilyen… fura (értsd: totál elmebeteg) karaktereket szinkronizál, még annyira se lőttem mellé, mint amennyire gondoltam, hogy fogok. Volt nekünk ugyanis a téli szezonban egy Noragamink ami valami… hihetetlen tökéletes volt. A téma, a kivitelezés, a halál utáni élet és a barátság fontosságának boncolgatása… A Noragami egy olyan anime, ami a vicces jelenetek mellett néha a komolyabbnál is komolyabb témákat boncolgat, kezdve azzal, hogy mennyire fontos saját magunk elfogadása.
Mindfuck 2.0
Néha az embernek szüksége van a fura dolgokra. És néha az embernek szüksége van Suwabe Junichire is. És amikor ez a kettő találkozik, az ember letölti a Space Dandyt. Aztán elindítja a lejátszót.
És 23 perccel később fogalma sincsen róla, hogy mit látott.
És aztán megnézi a következő részt.
És még mindig nem tudja, hogy mi történt.
Aztán végignézi az egész évadot…
ÉS MÉG MINDIG ROHADTUL NEM ÉRTI, HOGY MI VAN.
Ettől függetlenül viszont a Space Dandy nagyon jó. Egyrészt olyan szinten elmebeteg, hogy az már szórakoztató, másrészt pedig az ember nem gondolná, de van egy-két rész, ami kifejezetten elgondolkodtató.
Szóval, ha nem zavar, hogy a részek teljesen összefüggéstelenek, és csak az első évadban legalább hatszor meghal a főszereplő, majd úgy folytatjuk, mintha mi sem történt volna, akkor hajrá. Nézd meg a Space Dandyt.
Harry Potter sem tudta, milyen szexis lehet egy ogre
2013 vége és 2014 eleje elővette a jó kis mahou témát, ami elég ígéretesnek tűnt… aztán a Mahou Sensouval minden befuccsolt. Hogy ez az anime mennyire rossz volt, arra szavaim nincsenek, de NAGYON. Ellenben volt nekünk egy Tokyo Ravens, ami a lassú start után eléggé felpörgette az eseményeket, ráadásul szép volt, jó volt, a karakterek tetszősek, a zene király, egyedül a CGI-t kellett volna rövid pórázon tartani, de majd legközelebb. És igen, ajánlom, hogy legyen legközelebb akkora cliffhanger vég után.
És igen, volt benne egy szexis vörös ogre is.
Metro bringa, Tesco bringa, meg is kaptam karácsonyra
A Yowamushi Pedal egy a tökéleteshez nagyon közel álló sport anime. Egyrészt, baromi sokáig fókuszál a karakterekre, a karakterek háttér sztorijára, amitől kicsit lassúnak tűnhet, viszont legalább imádni kezdett az összes fiút benne. Másrészt, amikor végre eljutunk a versenyig, az kellően izgalmas (habár itt sem tudták levetkőzni a felesleges nyújtást). Harmadrészt, embert nem utáltál még annyira, mint az ügyeletes seggfej karakterét. Negyedrészt, mindegyik openingje tökéletes. Ötödrészt…
HIME HIME SUKI SUKI DAISUKI HIME HIME HIME WA HIME NANO.
A tizenhat éves szűzfiúk esete az ollóval
Más néven Kuroko no Basuke 2nd Season. Az anime, ami elvileg fiúknak szól, gyakorlatilag olyan srácok vannak benne, akiket meglátva azon kapod magadat, hogy a képernyőt nyalogatod.
Többek között.
A KnB háza táján nem volt sok változás az első évadhoz képest. Még mindig zseniális, még mindig pörgős, még mindig nyolc óráig tart egy meccs, még mindig szerelmesek vagyunk Aomine Daikiba, csak a második évadban rájöttünk, hogy Kagami Taigába és Midorima Shintarouba is. Még mindig alig mutatják Seit, de ennyi idő éppen elég arra, hogy megállapítsuk, a Kamiyan karakterek még mindig őrültek, Kurokót még mindig nem lehet észrevenni, és még mindig azon szurkolunk, hogy HYUUGA VAGY TEPPEI ESETLEG MIND A KETTŐ VEGYE EL RIKÓT. VÉGRE.
Jah, és amúgy tizenhat évesek.
Ami hazugság.
Kawaii is justice
Avagy otaku-gamer nem volt még ennyire szexi és intelligens, mint Sora, és nem volt még annyira kawaii, mint Shiro a No Game No Life-ban. Egy dolog, hogy ez az anime gyönyörű, egy másik, hogy Sora és Shiro mennyire tökéletesek, és ez a történet mennyire well-written.
A Sword Art Online után az anime készítők rákaptak arra, ami egyszer bejött: a szereplőket játékba importálták, ahonnan nem lehet kijönni. A No Game No Life azonban az első olyan volt, ami felveti a kérdést: de miért akarnánk egyáltalán kijönni? Ha valaki esetleg azért nem akar belekezdeni, mert SOA szintű combvillanásokra és élethalál harcokra számít, akkor rosszul teszi. Bár combok itt is villannak, egyébként a két anime ennél jobban nem is különbözhetne
Alibaba és a negyven dzsinn
A Maggi leveskocka Magi második évada rögtön ott veszi fel az anime fonalát, ahol az első abbamaradt, csak éppen hőseinknek egy sokkal sötétebb jövővel kell szembenéznie. Lényeges különbség az előző szezonhoz képest, hogy három főszereplőnk külön folytatja útját, ami remek lehetőség arra, hogy az ember még több jó karakterrel megismerkedjen (aztán jól meg is sirassa őket, mert ilyen ez a rohadt anime biznisz), és arra is, hogy a több szálón futó cselekmény egy gigantikus végkifejletben újra egyesüljön.
Ha szeretted az első szezont, úgyis szeretni fogod, ha meg nem…
MI AZ HOGY NEM? NA HÚZZÁL SZÉPEN ÚJRA MEGNÉZNI!
Magi is justice!!!!!
Please don’t be dead
Az első félév két ellentmondásos animével is megajándékozott minket, és mindkettő elég unfair volt a maga módján. Az első a Hamatora, a második pedig a Mekakucity Actors. Míg a Mekaku elég vegyes benyomást tett a nézőközönségen (nem rajtam, mert én imádtam, arról nem is beszélve, hogy ha nem lett volna a Sidonia, simán betoltam volna a legjobb OST-nak járó helyre) meglehetősen egyedi történetvezetésével és -mesélésével, addig a Hamatora egy ideig elég egységesen, úristendekurvajó teljesítményt nyújtott. Végre egy nyomozós sorozat, ami nem megy az agyadra, gyerekek szperképességekkel, Birthday és Ratio (BIRTHDAY ÉS RATIO)… Aztán things happened.
ÉS SOHA NE BÍZZ A FEHÉR HAJÚ KARAKTEREKBEN.
Viszont nézd meg mind a két animét.
Páncélt fel, fotoszintetizálás indul
Bár a Kakumeiki után feltettem magamnak a kérdést, hogy miért szeretem a mecha animéket (többször is), a Sidonia no Kishi helyrebillentette a dolgot. Bár az anime látványvilága meglehetősen egyedi, az ember egy idő után hozzászokik a CGI-hez. Meg aztán, a történet és a zene bőséggel kárpótol mindenért. Szeretem a nagy robotokat, az űreposzokat, meg a reménytelen szerelmi történeteket, arról nem is beszélve, milyen jó ötletnek tartom, hogy behoztak a történetbe egy harmadik nemet. A dologhoz nem csak a tökéletes opening tesz hozzá, hanem a háttérzene úgy összességében, és ugh…
A Sidonia csak… kicsavarja az embert. Zseniális az anime.
A hang
Úgy döntöttem, ha már ennyit szenvedtem ennek a megírásával, nem árt meg, ha különdíjakat is osztunk. Az elmúlt félév hangja kétségkívül az a Nakamura Yuuichi volt, aki úgy döntött, hogy minden animében szeretne legalább egy szerepet. Mondjuk a legkúlosabb srácét. MINDEN.EGYES.ALKALOMMAL.
Ezenkívül osszunk egy best opening-endinget is. Mivel az előbbi témakörben nem tudtam dönteni, ezért a Sidonia no Kishi és a Noragami holtversenyben végzett. Az endinget pedig a Yowamushi Pedal első záródala nyerte.
Click to view