Fear, and Loathing in Las Vegas - All That We Have Now album
Augusztus elején megjelent a Fear, and Loathing in Las Vegas új albuma, az All That We Have Now! Véleményezésem következik.
Az album borítója nagyon tipikus ezekkel az élénk színekkel (a mindenféle erős neonszínben fürdő és villogó klipjeik jutnak róla eszembe XD) és a sok összezsúfolt tárggyal, eddig is mindig ilyesmikkel álltak elő, és hát persze ebből sejthető, hogy ez az egész nagyon mozgalmas és partibarát lesz. :D
01. Acceleration: A fiúk nem finomkodnak, szokásuk szerint azon nyomban belecsapnak a közepébe ezzel a sebesen iramló bemelegítő nótával. Kitűnően megalapozza a hangulatot, mivel teljesen az ő mozgalmas stílusukat hozza, és elő is készíti a fülünket a majd később következő vadabb, elvetemültebb hangzásokra. :D A cím tökéletesen jellemzi a dalt: az őrült száguldás és a dinamika a két legjobb kifejezés rá. 10/10
02. Scream Hard as You Can: Az Acceleration után sebesen belerohanunk az album egyik legelvetemültebb dalába. Tökéletesen kiszámíthatatlan, egymástól teljesen független részekből épül fel, melyek valahogy mégis illenek egymáshoz. Ez a dal kegyetlenül letapossa az embert és viszi magával egy tébolyult, örvénylő utazásra. Valahányszor meghallgatom, színes fények táncolnak a szemem előtt, és jó tíz percre kiszív belőlem minden értelmes gondolatot. :'DDD Élettel teli, túláradóan energikus dal. 10/10 (És azt hiszem, már említettem, mennyire tetszik, ahogy So jobbra-balra ugrabugrál a rövidgatyájában, Minami meg körívben lóbálja a mikrofonját, amikor a neonfények elöntik a teret. XDDD)
03. Crossover: Nem állhatunk meg, egy igazán brutális szám következik, mellyel az album még mindig megállíthatatlanul törtet előre!! Ha az előző szám mindent letapos, akkor ez csak port és törmeléket hagy maga után. Erős, kemény basszus és különösen agyament hörgős vokál jellemzi. Nagyon erősen érvényesül benne a metálos hangzás, So szép tiszta énekét teljesen ki is hagyták belőle a minél durvább hatás érdekében, de a beteg elektronikai betétek természetesen nem hiányozhatnak. :D 10/10
04. How Old You are Never Forget Your Dream: Aki ilyen eszeveszetten rohan megállás nélkül, annak előbb utóbb meg kell állnia pihenni egyet. És erre ez a szám tökéletes, bár tény, hogy úgy összességében nem teljesen illik bele az album vad koncepciójába. Lassabb és nyugodtabb, szinte már szimpla elektropopnak mondható, bár kétségkívül magán hordozza az együttes igen jellegzetes ujjlenyomatát a kellemesen klimpírozgató zongoraszólamaival. Egy kevés hörgés ebben is megjelenik, de hogy így fejezzem ki magam, csak azért, hogy neve legyen a gyereknek. Mindazonáltal szerintem ez egy szerethető szám, a zongorás részek különösen tetszenek. 8/10
05. Interlude 1: Még mindig fáradtak vagyunk egy picit, úgyhogy elhallgatnánk még egy kis zongorázást. Elvégre egy kis játék a billentyűkkel mindenkit felfrissít. A végefelé pedig újra teljesen kivirultunk, tehát az együttes újra behozza a képbe az elektronikát, így előkészítve a következő számot. 8/10
06. Just Awake: Ezt a dalt már ismerhetjük régebbről, hisz' kislemezen is megjelent. Kicsit még a régebbi és egy egész picit nyugodtabb stílusukat idézi. Jó, tény, hogy ez az együttes mindig is őrült volt, de ezzel az albummal különösen elszálltak agyilag. :D Ez a nóta inkább a bulizásra teszi a hangsúlyt, az elmés és kicsit villogásszerűen ható elektronikai betétek sokkal jobban előtérbe kerültek, mint a metál. Igazából egy kellemes kis laza futkározásra emlékeztet a szám, amit vidám ugrabugrálással és pörgéssel-forgással dobsz fel. Tudom, idétlen hasonlat. :D 9/10
07. Defeat and Beat: Az együttes ismét bekeményített!!! Igazán durva és beteg dal, mintha kemény ritmusával könyörtelenül földbe döngölnék utolsó ép agysejtjeinket is. Minami hörgős vokálja talán ebben a dalban a leginkább elborult. XD Az elektronikus és metálos hangzásokat pont a legkellemesebb arányban oszlatták el, így kaptunk egy pörgős, de veszettül vad és eredeti dalt. 10/10
08. In the End, the Choice is All Yours: Tomboljunk tovább! Az album elmeroggyantságának egyik csúcspontja ez a dal: úgy hangzik, mintha Super Mario az érmék gyűjtögetése és a gombák széttaposása közben nekiállna őrült metálkoncertet tartani, aztán Perzsia hercege is bekapcsolódna egy menetre. A dal szinte már visszavisz minket az időben régi kedvenc prüntyögős játékainkhoz, és közben még bulizunk is egy jót a legelborultabb elektronikával kevert metálos hangzásokra. :D 10/10
09. Ley-Line: Az előző két dal elvetemülten tébolyult hangzása után a csapat egy kicsit nyugodtabb vizekre evezik. Nyugodtabbat mondtam? Hát, mindenki maga döntse el, hogy a Ley-Line mennyire békés a többi számhoz képest. Tény, hogy az elektronika erősen túlsúlyba került benne, a gitárokból sem hallatszik sok, meg Minami sem óbégat annyit, de ez még nem jelenti azt, hogy ezt a számot alá szabad becsülni. Kifejezetten beteg, dallamos és változatos nótával van dolgunk, szóval megvan az oka, hogy ez a harmadik dal, amelyhez klip is készült. :D A 2:03-tól 2:27-ig terjedő rész a kedvencem. :'DDD 10/10
10. Interlude 2: Az Interlude 1 is jó volt, de szerintem a kettes számú ötletesebb valamivel. :) Viccesen vágták meg So hangját, olyan, mintha egy külön hangszer lenne, mely állandóan eltűnik egy pillanatra, aztán hirtelen visszatér, de mindig máshonnan hallani. :D Ez a keringő hangzavar pedig a végén ismét egy ütemes elektronikai részbe torkollik. 9/10
11. Don't Suffer Alone: Az album végén következik a szám, ami a legkevésbé tetszik a lemezről. XD Egyáltalán nem rossz egyébként, de szerintem annyira nem ötletes, mint a többi. Pedig ebben is vannak őrült betoldások bőven. :D Mindazonáltal befejezésnek egész jó, bár arra valahogy mindig nagy, hacacárés dalt vár az ember. :) 7,5/10
Mindent összevetve nem csalódtam bennük, sőt jóval túl is szárnyalták a várakozásaimat. Az előző lemezeik is igen tetszetősek voltak, sőt imádtam őket (valljuk be, kicsit elfogult vagyok velük szemben XD;), de ez még azoknál is jobban sikerült. Az őrület olyan karneválját vonultatták fel az ember elméje előtt, melyre eddig még nemigen láttam példát. Az album legnagyobb része teljességgel kiszámíthatatlan, sohasem sejthető meg, hogy mi fog jönni legközelebb, és ezt alaposan ki is használták. A számokon belül állandóan jönnek a betegebbnél betegebb csavarok és fordulatok, így az egész egy hihetetlenül meglepő, elsöprő egészt alkot. A csapat lendülete menthetetlenül magával ragadja az embert és magával viszi egy változatos színekkel és érzetekkel teli, életerőtől duzzadó utazásra. Egyszóval ragyogó lemez lett ez, az összpontszám és a százalék pedig...
101,5/110 pont ---> 92,27%
(Ej, de irtó elfogultnak hangzok. XDD Pedig én csak leírtam, amit érzek. :'DDD)
Az album borítója nagyon tipikus ezekkel az élénk színekkel (a mindenféle erős neonszínben fürdő és villogó klipjeik jutnak róla eszembe XD) és a sok összezsúfolt tárggyal, eddig is mindig ilyesmikkel álltak elő, és hát persze ebből sejthető, hogy ez az egész nagyon mozgalmas és partibarát lesz. :D
01. Acceleration: A fiúk nem finomkodnak, szokásuk szerint azon nyomban belecsapnak a közepébe ezzel a sebesen iramló bemelegítő nótával. Kitűnően megalapozza a hangulatot, mivel teljesen az ő mozgalmas stílusukat hozza, és elő is készíti a fülünket a majd később következő vadabb, elvetemültebb hangzásokra. :D A cím tökéletesen jellemzi a dalt: az őrült száguldás és a dinamika a két legjobb kifejezés rá. 10/10
02. Scream Hard as You Can: Az Acceleration után sebesen belerohanunk az album egyik legelvetemültebb dalába. Tökéletesen kiszámíthatatlan, egymástól teljesen független részekből épül fel, melyek valahogy mégis illenek egymáshoz. Ez a dal kegyetlenül letapossa az embert és viszi magával egy tébolyult, örvénylő utazásra. Valahányszor meghallgatom, színes fények táncolnak a szemem előtt, és jó tíz percre kiszív belőlem minden értelmes gondolatot. :'DDD Élettel teli, túláradóan energikus dal. 10/10 (És azt hiszem, már említettem, mennyire tetszik, ahogy So jobbra-balra ugrabugrál a rövidgatyájában, Minami meg körívben lóbálja a mikrofonját, amikor a neonfények elöntik a teret. XDDD)
Click to view03. Crossover: Nem állhatunk meg, egy igazán brutális szám következik, mellyel az album még mindig megállíthatatlanul törtet előre!! Ha az előző szám mindent letapos, akkor ez csak port és törmeléket hagy maga után. Erős, kemény basszus és különösen agyament hörgős vokál jellemzi. Nagyon erősen érvényesül benne a metálos hangzás, So szép tiszta énekét teljesen ki is hagyták belőle a minél durvább hatás érdekében, de a beteg elektronikai betétek természetesen nem hiányozhatnak. :D 10/10
04. How Old You are Never Forget Your Dream: Aki ilyen eszeveszetten rohan megállás nélkül, annak előbb utóbb meg kell állnia pihenni egyet. És erre ez a szám tökéletes, bár tény, hogy úgy összességében nem teljesen illik bele az album vad koncepciójába. Lassabb és nyugodtabb, szinte már szimpla elektropopnak mondható, bár kétségkívül magán hordozza az együttes igen jellegzetes ujjlenyomatát a kellemesen klimpírozgató zongoraszólamaival. Egy kevés hörgés ebben is megjelenik, de hogy így fejezzem ki magam, csak azért, hogy neve legyen a gyereknek. Mindazonáltal szerintem ez egy szerethető szám, a zongorás részek különösen tetszenek. 8/10
05. Interlude 1: Még mindig fáradtak vagyunk egy picit, úgyhogy elhallgatnánk még egy kis zongorázást. Elvégre egy kis játék a billentyűkkel mindenkit felfrissít. A végefelé pedig újra teljesen kivirultunk, tehát az együttes újra behozza a képbe az elektronikát, így előkészítve a következő számot. 8/10
06. Just Awake: Ezt a dalt már ismerhetjük régebbről, hisz' kislemezen is megjelent. Kicsit még a régebbi és egy egész picit nyugodtabb stílusukat idézi. Jó, tény, hogy ez az együttes mindig is őrült volt, de ezzel az albummal különösen elszálltak agyilag. :D Ez a nóta inkább a bulizásra teszi a hangsúlyt, az elmés és kicsit villogásszerűen ható elektronikai betétek sokkal jobban előtérbe kerültek, mint a metál. Igazából egy kellemes kis laza futkározásra emlékeztet a szám, amit vidám ugrabugrálással és pörgéssel-forgással dobsz fel. Tudom, idétlen hasonlat. :D 9/10
07. Defeat and Beat: Az együttes ismét bekeményített!!! Igazán durva és beteg dal, mintha kemény ritmusával könyörtelenül földbe döngölnék utolsó ép agysejtjeinket is. Minami hörgős vokálja talán ebben a dalban a leginkább elborult. XD Az elektronikus és metálos hangzásokat pont a legkellemesebb arányban oszlatták el, így kaptunk egy pörgős, de veszettül vad és eredeti dalt. 10/10
08. In the End, the Choice is All Yours: Tomboljunk tovább! Az album elmeroggyantságának egyik csúcspontja ez a dal: úgy hangzik, mintha Super Mario az érmék gyűjtögetése és a gombák széttaposása közben nekiállna őrült metálkoncertet tartani, aztán Perzsia hercege is bekapcsolódna egy menetre. A dal szinte már visszavisz minket az időben régi kedvenc prüntyögős játékainkhoz, és közben még bulizunk is egy jót a legelborultabb elektronikával kevert metálos hangzásokra. :D 10/10
09. Ley-Line: Az előző két dal elvetemülten tébolyult hangzása után a csapat egy kicsit nyugodtabb vizekre evezik. Nyugodtabbat mondtam? Hát, mindenki maga döntse el, hogy a Ley-Line mennyire békés a többi számhoz képest. Tény, hogy az elektronika erősen túlsúlyba került benne, a gitárokból sem hallatszik sok, meg Minami sem óbégat annyit, de ez még nem jelenti azt, hogy ezt a számot alá szabad becsülni. Kifejezetten beteg, dallamos és változatos nótával van dolgunk, szóval megvan az oka, hogy ez a harmadik dal, amelyhez klip is készült. :D A 2:03-tól 2:27-ig terjedő rész a kedvencem. :'DDD 10/10
10. Interlude 2: Az Interlude 1 is jó volt, de szerintem a kettes számú ötletesebb valamivel. :) Viccesen vágták meg So hangját, olyan, mintha egy külön hangszer lenne, mely állandóan eltűnik egy pillanatra, aztán hirtelen visszatér, de mindig máshonnan hallani. :D Ez a keringő hangzavar pedig a végén ismét egy ütemes elektronikai részbe torkollik. 9/10
11. Don't Suffer Alone: Az album végén következik a szám, ami a legkevésbé tetszik a lemezről. XD Egyáltalán nem rossz egyébként, de szerintem annyira nem ötletes, mint a többi. Pedig ebben is vannak őrült betoldások bőven. :D Mindazonáltal befejezésnek egész jó, bár arra valahogy mindig nagy, hacacárés dalt vár az ember. :) 7,5/10
Mindent összevetve nem csalódtam bennük, sőt jóval túl is szárnyalták a várakozásaimat. Az előző lemezeik is igen tetszetősek voltak, sőt imádtam őket (valljuk be, kicsit elfogult vagyok velük szemben XD;), de ez még azoknál is jobban sikerült. Az őrület olyan karneválját vonultatták fel az ember elméje előtt, melyre eddig még nemigen láttam példát. Az album legnagyobb része teljességgel kiszámíthatatlan, sohasem sejthető meg, hogy mi fog jönni legközelebb, és ezt alaposan ki is használták. A számokon belül állandóan jönnek a betegebbnél betegebb csavarok és fordulatok, így az egész egy hihetetlenül meglepő, elsöprő egészt alkot. A csapat lendülete menthetetlenül magával ragadja az embert és magával viszi egy változatos színekkel és érzetekkel teli, életerőtől duzzadó utazásra. Egyszóval ragyogó lemez lett ez, az összpontszám és a százalék pedig...
101,5/110 pont ---> 92,27%
(Ej, de irtó elfogultnak hangzok. XDD Pedig én csak leírtam, amit érzek. :'DDD)