SebSon fanfic - Szeretők part 2
Cím: Szeretők
Páros: Sebastian Vettel/Jenson Button (SebSon)
Korhatár: +18 (NC-17)
Szavak száma: 9993
Leírás: Jenson Button évekkel ezelőtt beleesett élete legnagyobb hibájába, amikor néhány F1-es haverjával egy alkohol mámoros éjszaka kipróbálta, milyen érzés az azonos nemmel hálni. Akkor még nem sejtette, hogy ez lesz a végzete. Csak szórakozásnak indult, ami aztán egy visszatérő rossz szokássá vált, míg végül eljött a nap, amikor megismerkedett az újonc pilótával, Sebastian Vettellel. A fiú szinte azonnal a bűvkörébe vonta őt az ártatlan mosolyával, és bárhogy próbálta őt elkerülni, Jenson rémülten tapasztalta magán, hogy egyre inkább vonzódik az elérhetetlen, örök vidám fiúhoz. Aztán egy éjszaka, amikor egy véletlen folytán rádöbben, hogy a fiú nem is annyira ártatlan, mint látszik, mi több, ugyanazzal múlatja szabadidejét, mint ő maga, a düh kínzó méregként járja át, s két héttel később nem is habozik elérni, amire már évek óta vágyott. És ez az éjszaka mindent megváltoztat.
Miért vonzódik annyira a fiatal fiúhoz? Valóban csak játék lenne, ami köztük van? És Sebastian tényleg nem is olyan ártatlan, vagy végig csak álarcot viselt?
Másnap Jenson egykedvűen sétálgatott a bokszutcában. Az éjjel egy szemhunyást sem bírt aludni, s végül arra jutott, hogy hiába minden fájdalom, minden düh, amit az iránt a kis szaros iránt érez, nem tudja őt kiverni a fejéből, nem tudja elfelejteni, ellökni magától. Egyszerűen csak szüksége van rá, még ha csak egy-egy éjszakára is kaphatja meg. Őrültek módjára vágyott rá, és talán az esti összezördülésük is közrejátszott, de most még az eddigieknél is jobban kívánta őt. Tekintetével szüntelenül a szőke fiút kereste, s mikor időnként ráakadt, újra és újra belenyilallt a fájdalom a szívébe. Hol Sebastian szomorú, kialvatlan arcát látva, ilyenkor mindig arra gondolt, ugyan nem-e miatta volt ilyen állapotban, hogy vajon a másik is olyan keveset aludt-e, mint ő, de ezen gondolatokat hamar elhessegette, nem akart hiú ábrándokat kergetni. Máskor azért szorult el a szíve, mert Sebastiant együtt látta hol Markkal, hol Heikkivel, s ilyenkor a legszélesebb mosolyával beszélt hozzájuk. Csak kevés kivétel akadt, amikor nem. Ezt látva Jens legszívesebben oda ment volna Sebhez és elrángatta volna a többiektől, hogy számon kérje a viselkedését. Hát ennyire hidegen hagyja az esti beszélgetésük? De ezek a dühkitörések sosem fajultak tettlegességig, így végül maradt a csendben kukkolás.
Amikor az első szabadedzés végére értek, Jenson valami őrült ötlettől vezérelve úgy határozott, követi Sebastiant. Hogy mit is akart tenni, maga sem tudta, át se gondolta, mit csinál, csak megindult, s legközelebb akkor tért magához, mikor a piszoár előtt ácsorgó Seb mögött állt. A fiú látszólag nem vette észre őt, nyugodtan végezte tovább dolgát, egészen addig, míg Jens át nem ölelte hátulról, s a nyakába nem csókolt.
Seb gyorsan rendbe szedte magát, aztán fejét kelletlenül Jens felé fordította.
- Akarsz valamit?
- Igen. Téged - válaszolta a brit fölényesen, majd ajkait finoman Sebéhez érintette. Ő azonban más véleményen volt. Eltolta magától a McLarenest, aztán gonosz mosollyal közel hajolt hozzá és ajkai fölött suttogva szólalt meg.
- Undorító vagy.
Jens szemei haragosan húzódtak össze, valójában azonban jeges áramlatként hasított belé a felismerés, a mondat, amit hallott, ugyanaz, amit ő mondott az elmúlt este Sebnek. A szíve őrült vágtába kezdett, de igyekezett semmi jelét sem adni idegességének. Nagyot nyelt, hogy meg tudjon szólalni, aztán nagy nehezen kimondta élete talán legröhejesebb, legszánalmasabb kérdését.
- És miért?
- Hogy is mondtad? Te akarsz lenni az első, és nem fogsz hozzámérni, miután már valaki másnak széttettem a lábaim? Nos, akkor én sem hagyom ezentúl, hogy azután dugj meg, miután valakit már megkúrtál. Lewist, például. Csakhogy a tegnapot említsem - mosolyodott el Seb gúnyosan, míg Jens egyre kellemetlenebbnek érezte a beszélgetést. Megdugni? Ez annyira nyersen hangzott így, annyira nem annak, aminek ő érezte az együttléteiket. Jóllehet, még egy napja sincs, hogy ráébredt az érzéseire. Arról már nem is beszélve, milyen igaza volt Sebnek. Bár erre már az éjszaka folyamán rájött, volt ideje az egész éjen át tartó gondolkodás alatt ráébredni saját hülyeségére. Ő is csak ugyanazt csinálta, amit Sebastian. Semmivel sem volt tőle különb egy pillanatig sem. Így van. - Ma pedig... Úgy érzem, Fernando íze van a szádnak. Hányni tudnék - adta meg a kegyelemdöfést Seb, aztán odébb lökte Jensont, hogy a mosdóhoz sétálva megmoshassa kezét, többé ügyet sem vetve Jensonre.
Az idősebb nem tudott mit szólni, és nem is akart igazán. Mit is mondhatott volna? Kért volna bocsánatot? Mi értelme lett volna? Hát akkor? Mentegetőzött volna? Csak rontott volna a helyzetén, főleg hogy Sebnek tökéletesen igaza volt. Így hát nem szólt semmit, állt maga elé bámulva, hallgatva Seb motozását, aztán az ajtó nyikordulását és csapódását, ahogy bezárult a Red Bullos mögött.
A vasárnap esti after partin céltalanul bolyongott a tömegben, igyekezve mindenkit elkerülni. Jelen pillanatban senkihez sem volt kedve. Talán csak egyetlen emberhez, de az az ember pont nem volt rá kíváncsi. Mellesleg ha már róla van szó, nem is látta még az este folyamán. Talán a szobájában van, és ott múlatja az időd valamelyik szeretőjével. A gondolatra ujjai erősen rászorítottak kezében tartott poharára. Mélyet sóhajtott és igyekezett kiűzni az efféle gondolatokat fejéből, de sehogy sem jött össze, minduntalan maga elé képzelte a Mark alatt kéjtől vonagló Sebet. Aztán már Heikkivel látta ugyanezt. Majd Michaellel.
Elég már!
Italát egy kortyra felhörpintette, majd kisietett a szűk teremből. Szinte már fojtogatta az az embertömeg, az a sok boldog arc, az a vidám dübörgés a hangszórókból. Muszáj volt valami csendes helyre mennie. Maga sem tudta, hová tart, csak ment végig az épület előtti kihalt utcán, elhagyva sok autót, padot, tűzcsapot... Aztán váratlanul megtorpant. Talán csak képzelte. Szinte félve fordult meg, aztán elszorult a torka és dermedten állt még legalább egy percig, mielőtt óvatos léptekkel megindulhatott volna vissza. Mintha egy félős, kóbor kiskutyát próbált volna megközelíteni.
Sebastian ott kuporgott az egyik autó mellett, kezében egy már szinte üres sörösüveggel. Fejét térdére hajtotta, de időnkén meg-megránduló válla arról adott tanúságot, hogy a fiú ébren volt, mi több; sírt.
Jens egészen lassan leguggolt a fiú mellé, aki erre érdeklődve felemelte fejét, s amint meglátta, ki zavarta meg szomorkodásában, egy alig észrevehető mozdulttal elmaszatolta könnyeit arcán és mosolyogva nézett Jensre.
- Szia! - köszönt neki, mintha mi sem történt volna az elmúlt napokban.
Jenson meg is lepődött Seb viselkedésén, de végül az alkohol hatásának könyvelte el kedvességét, és magában még örült is neki.
- Szia - köszönt neki szintén mosolyogva, igyekezve minél több törődést csempészni hangjába. - Minden oké?
- Hm? Ó, persze - törölte meg még egyszer Seb az arcát, aztán üvegét ajkaihoz emelte és belekortyolt a sörébe. - Csak egy kicsit egyedül akartam lenni - tette még hozzá.
- Értem.
Kellemetlen csönd telepedett rájuk, ahogy mindketten gondolataikba merülve, szinte zakatoló aggyal próbáltak kutatni valami értelmes téma után, de fogalmuk sem volt, hogyan kezdhetnének bele egy normális beszélgetésbe, különösen a történtek után.
- Figyelj, Jens! - Jenson érdeklődve kapta fejét Seb felé, s szinte csüngött az ajkain, úgy várta, hogy ugyan mit fog mondani neki. - Gondolkodtam.
A legrosszabb mondat, amit ember életében hallhat.
- És min?
- Kettőnkön. Úgy értem...
Jens döbbenten nézett barátjára, azon gondolkodva, ugyan mit érthet Seb kettőjük alatt? A választ hamar megkapta.
- Úgy értem, azon, hogy talán jobb lenne, ha abbahagynánk ezt.
- Pontosan mit is?
A balsejtelme egyre növekedett, elszoruló torokkal várta, mit fog mondani a másik, magában imádkozva, hogy ne arra gondoljon, amire ő gondol. Talán valamit rosszul csinált fohászkodás közben...
- Ezt. Amit mindig csinálunk. Tudod... Ne érts félre, nincs veled bajom. De te is tudod, én is tudom, milyenek vagyunk. Pontosan tudom, te mit csinálsz titokban, és te is tudod ugyanezt rólam. Maradjunk is ennyiben és ne keverjük egymást bele többet ebbe a dologba. A barátom vagy, és úgy látom, a barátságunkra nincs jó hatással, ha mást is csinálunk a megszokott baráti dolgokon kívül. Úgyhogy én azt mondom, maradjunk is ennyiben és többet ne keressük egymás társaságát. Hacsak nem baráti szándékkal.
- Szóval továbbra is űzöd az ipart, megteszed bárkivel, csak velem nem? - kérdezte Jens indulatosan. Nem mérges volt igazából. Sokkal inkább kétségbeesett, hogy még azt a keveset is elveszíti, amije van. És milyen igaza lesz akkor Lewisnak! Francba, miért nem tudott már előbb beszólni neki?
Seb egy pillanatra eltátotta ajkait, aztán szomorúan mosolyogva válaszolt.
- Hiszen épp erről beszélek. Nem veled van bajom. De a tegnapi dolog nekem világosan azt mutatta, hogy valami nincs rendben köztünk.
- Hogy nincs rendben? Seb! Egy kicsit összevitázunk valamin... Most az egyszer! És te rögtön hisztizel miatta, és azt mondod, nem akarsz többet velem lenni? Miért, mit tettem ellened? Azt ne mondd, hogy a többiekkel nem szoktál vitázni!
A haragos kirohanás azonban nemhogy nem javított a helyzetén, egyenesen rontott rajta. Seb immár dühösen tekintett rá, és ugyanolyan lekezelő hangon vágott vissza, ahogyan az imént még Jens beszélt hozzá.
- Jó! Akkor azt mondom, hogy hozzád nincs kedvem, és téma lezárva! Fogadd el, hogy nekem jobb lesz nélküled az életem és kész.
Azzal felállt, s már ment volna tovább, de Jens szinte reflexszerűen kapott a keze után.
Seb szemeiben a döbbenet, Jensében a rémület tükröződött, de hiába látták tisztán egymás tekintetét, a bennük tomboló heves érzelmek olyan vakká tették őket, hogy azt sem voltak képesek meglátni, ami az orruk előtt volt.
- Hát ennyi? Azt mondod, vége? - kérdezte a McLarenes, olyan halk, erőtlen hangon, amin a fiatalabb fiú, ha lehet, még jobban meglepődött.
- Igen, vége.
Jens erre felállt, és egyenesen Sebastian szemébe nézve szólalt meg újra. Hangja ezúttal már nem árulkodott félelemről, kétségbeesésről, szomorúságról. Határozott volt és egyenes.
- Akkor mit szólnál, ha szépen zárnánk ezt le, és még egyszer, utoljára megtennénk?
*
A hotelig vezető utat kézen fogva tették meg, Sebastian ha akart, se tudott volna tiltakozni az övére kulcsolódó ujjak béklyójától. Jens kérdésére olyannyira megdöbbent, hogy egy szót sem tudott szólni, csak elkerekedett szemekkel bámult barátjára, aki meg se várva, mit felel, már szaladt is szállásuk irányába magával húzva őt, mit sem törődve azzal, kik, vagy hányan látják meg őket abban a helyzetben.
Végül Jenson szobájában kötöttek ki, s amint kattant mögöttük a zár, a McLarenes nyomban Sebastian ajkaira vetette magát. Mindketten reszkettek a bennük tomboló feszültségtől, a vágytól, a félelemtől, a kellemetlen érzéstől, ami minduntalan hatalmába kerítette őket, valahányszor eszükbe jutott, hogy ez lesz az utolsó alkalom, s melytől kétségbeesetten igyekeztek megszabadulni.
Lassan elbotorkáltak az ágyig, s egyszerre terültek el rajta. A ruhából csak lassan hámozták ki egymást, elnyújtva minden apró érintést, újra és újra végigsimítva a másik bőrén, kiélvezve annak puha tapintását. Egyikük sem akarta elsietni, most nem. Az utolsó alkalmat nem szabad. Ha már úgyse lesz több, legalább ez tartson sokáig.
A ruhák lassacskán a földön landoltak elszórtan, némelyikből az ágyra is jutott, amelyeket nem dobtak elég messzire. Jens vágyakozva simult Seb felhevült, meztelen testéhez, amit a fiú odaadóan viszonzott. Úgy bújt a másikhoz, mintha az élete múlt volna rajta, s valahol ez igaz is volt. Az életének egy darabját készült eldobni. Egy nagyon fontos darabját. Jens lehajolt és ajkaival lágyan becézgette barátja száját, aki reszketve nyílt meg Jens forró ajkai előtt. A csók más volt mint máskor. Ugyanaz az őrült vágy készült előtörni belőlük, de egy keserédes érzés vegyült a kéjes örömbe, amit sehogy nem tudtak félredobni. Úgy ölelték egymást, mint ahogy a hajótörött kapaszkodik az utolsó megmaradt fadarabba, s igyekeztek mindent odaadni a másiknak, amijük volt.
Jens csókjaival lassan feltérképezte Seb minden porcikáját, ujjai gyengéden simogatták a selymes, már jól ismert bőrt, bejárva a fiút milliméterről milliméterre, újabb és újabb gyönyörhullámokat okozva ezzel szerelmének. Seb már-már kétségbeesetten kapaszkodott belé, ujjai végigsimítottak Jens gerince mentén, aki az érzésre megborzongott, aztán lejjebb csusszant barátján, és csókjaival ezúttal az érzékeny hasfalat járta be, néha nyelvét kidugva, meg-megízlelve a testén gyöngyöző izzadságcseppeket, vagy fogaival finoman végigkaristolva a bőrt. Seb a vágytól remegve tartotta őt karjai között, még inkább felkorbácsolva Jens vágyát, de az idősebb nem akart semmit elsietni. Gyengéden simított végig Sebastian combjain, lassan haladva felfelé férfiasságához, de végül kikerülte azt, csak egy pimasz mosollyal reagált Seb méltatlankodó morranására. Aztán lehajolt és ajkaival járta be az imént megtett útvonalat, a legédesebb hangokat kikövetelve Sebből, aki most megint a lepedőbe mart ujjaival, hogy valamit kezdeni tudjon kezével.
Végül mégis Jens felé kapott, s mielőtt barátja még elérhette volna férfiasságát, a fiú felhúzta magához és szenvedélyesen megcsókolta. Jenson viszonozta a csókot, egyik kezével barátja arcára simított, másik keze tovább cirógatta nyakát, mellkasát, oldalát. Sebastian nem bírta tovább a gyötrő játékot, ágyékát Jensének feszítette és férfiasságát szerelme ágyékának dörzsölt. Az érzésre mindketten hangosan belenyögtek a csókba, de nem hagyták abba a mozgást. Egyre követelőzőbben feszültek egymáshoz, zihálásuk mind hangosabban töltötte be a szobát. Aztán Jens váratlanul a másik csípőjére mart és lefogta, hogy ne tudjon mozdulni. Seb értetlenül, érdeklődve figyelte, mire készül barátja, de nem kellett sokáig várnia, Jenson előbb belecsókolt a nyakába, majd nyelvét ismét kidugva lassan végignyalt Sebastian felsőtestén, csillogó nyálcsíkot hagyva maga után. Amikor Seb már merev férfiasságához ért, a fiú tágra nyílt szemekkel, szinte rémülten figyelte barátja következő lépését. Fene tudja, miért, de hónapok óta tartó románcuk alatt idáig valahogy még sosem jutottak el.
Amikor Jens nyelve végül kínzóan lassan végig nyalt Sebastian férfiasságának teljes hosszán, a fiú figyelmeztetően nyögte Jens nevét.
- Jens...
- Fogd be! - morogta az idősebb, egy pillanatra sem elhajolva szerelmétől, majd egy másodperccel később már szájába is fogadta. Nem lehet úgy vége, hogy még ezt sem tette meg. Nem csak Seb miatt, maga miatt sem. Őszintén akarta a gyönyörnek ezt a formáját nyújtani a másiknak.
Seb kétségbeesetten vonaglott, ahogy Jens forró ajka körül ölelte, meg-megszívva, néha fogával is finoman végigkarcolva férfiasságát, épp csak annyira, ami még nem okozott fájdalmat, csak kínzó gyönyört. A tudat, hogy Jens teszi ezt meg neki, hogy az ő forró ajkát érzi maga körül, az ő nyelve simogatja olyan őrjítően, az ő lélegzete cirógatja bőrét, az ő szeme figyeli olyan vággyal teli tekintettel, az őrületbe kergette. Ujjaival a másik hajába túrt, néha finom meghúzva a puha szálakat, ajkait ismét harapdálni kényszerült, de a nyögéseket így sem tudta tompítani. Nem is tartott igazán sokáig az egész, a rengeteg ingertől, ami egyszerre érte, szinte elemi erővel söpört végig rajta az orgazmus, hogy aztán zavartan pislogjon kajánul vigyorgó barátjára, akinek eszében sem volt elengedi őt, amikor átlépte a gyönyör kapuját. Minden cseppjét lenyelte, mintha nem is az lett volna, ami, hanem legalábbis egy finom, egzotikus ital.
- Sajnálom. Nagyon gyorsan történt... - próbált mentegetőzni Seb, utalva rá, hogy ő ugyan akart szólni, hogy már nem kéne folytatni a kényeztetését, csakhogy ideje sem volt rá, olyan hirtelen jött az egész.
De Jens egy pillanatig sem tűnt dühösnek, nem is undorodott tőle, csak kéjesen mosolygott, aztán ismét végig csókolta barátja testét, ezúttal megint felfelé haladva. Miután nyakát is végig csókolta, kellemes borzongást keltve a németben, utóbbi elhajolt tőle, és mélyen szerelme szemeibe nézett. Hosszan bámulták egymás elsötétült tekintetét, aztán Sebastian váratlanul Jenshez hajolt, és hevesen megcsókolta. Jenson belenyögött a csókba. Nem gondolta volna, hogy közvetlenül azután, hogy a másik épp csak elment a szájában, meg fogja őt csókolni, de látszólag Sebastiant egy pillanatig se zavarta a dolog. E gondolatra a brit elmosolyodott, mire barátja értetlenül hajolt el tőle, de ideje sem volt igazán meglepődni, a McLarenes újra nyakához hajolt és forró csókokkal jutalmazta az érzékeny bőrt. Heves mozdulatai közben olykor fogai is a másik nyakába martak, de Seb nem szólt rá. Nem úgy mint ahogy Lewis tette mindig, ha harapott. Sebastiant ez a legkevésbé sem érdekelte, főleg most, mikor utoljára voltak együtt. Sőt, inkább utánozta Jenson mozdulatait, s míg ajkaival, fogaival barátja nyakhajlatát, vállát kényeztette, ujjai ismét a másik gerince mentén cirógattak végig újra és újra, aztán egyszer lejjebb simított kezével, egészen a másik fenekéig, végigsimítva a két formás félgömbön. Jens a türelmetlen érintésekre belekuncogott Seb nyakába, s feljebb emelkedett róla, hogy ismét a szemébe nézhessen. Vidám arcát látva lassan Sebastian is felengedett egy kicsit, már amennyire a helyzet engedte. A brit sem volt igazán vidám, inkább csak igyekezett őszintén kiélvezni az utolsó alkalmat. Miután Seb viszonozta mosolyát, egy gyors puszit nyomott annak ajkaira, majd a párna alá nyúlva kotorászott egy rövid ideig, hogy pár másodperccel később egy tubus síkosítót és egy csomag óvszert húzzon ki onnan. Erre már Seb is elvigyorodott, s amint Jenson az egyik óvszeres tasakot fogaival feltépve azon igyekezett, hogy felhúzza magára a gumit, Seb a kezéhez nyúlt és elvette tőle. Jens szó nélkül hagyta, hogy barátja maga simítsa fel férfiasságára a kondomot, ügyelve rá, hogy rendesen fel legyen simítva, s mindezt a legangyalibb mosollyal tette.
A brit csak megrázta a fejét, aztán hátra döntötte Sebet, nyomott a kezére a síkosítóból, s amint a másik széjjelebb nyitotta lábait és kicsit megemelte fenekét, hogy könnyebben bejáratához férjen, ajkait a Sebastianéra tapasztotta, s úgy kezdte eleinte csak simogatni síkosítós ujjaival az érzékeny területet. A német az érzésre fel-felsóhajtott, aztán Jenson megpróbálta először egy ujjával tágítani barátját, aki erre még csak fel sem szisszent. Mikor a második ujjat a harmadik is követte, érezte, ahogy a fiú egy pillanatra megfeszül körülötte, de több jelét nem adta annak, hogy kellemetlen lenne, amit Jens csinál. Ez a tudat egy kicsit még dühítette is, hisz mi másnak tudhatta be a reakciót, ha nem annak, hogy épp eleget van együtt a többi pilótával is ahhoz, hogy különösebb tágítás nélkül is könnyedén menjenek a dolgok. Most, hogy jobban belegondolt, ez valahogy mindig is zavarta.
Amikor Seb már csak az ujjai kényeztetése nyomán is eszét vesztve vonaglott alatta, abbahagyta a fiú előkészítését. A síkosítóból nyomott még egy kicsit, amit végül férfiasságára kent, majd egyik karjával Sebastian mellett megtámaszkodott, míg másik kezével barátja bejáratához igazította magát, és lassan beléhatolt. Seb lehunyt szemmel tűrte a mozdulatot, teste egészen megfeszült egy pillanatra, aztán nagyot szusszantott, hogy egy másodperccel később már ellazultan fogadja magába Jenst teljes hosszában. Egy ideig egyikük sem mozdult, aztán a fiatalabb már éppen emelte volna kezeit, melyek eddig a párnát gyűrték feje fölött, hogy átkarolja szerelme nyakát, de Jenson egy pimasz mosollyal megragadta őket, s ujjaikat összefonva szegezte Sebet az ágyhoz. Sebastiant már ettől átjárta a kéjes borzongás, hát még amikor a másik lassan megmozdult felette. Csókjaival ismét Seb ajkait hintette, csípője ritmikusan járt, s igyekezett minél mélyebben elmerülni benne, de a tempón egy pillanatig sem gyorsított. Így ment ez hosszú percekig, csak néha váltott ritmust Jenson, de épp csak pár pillanatra, néhány mozdulat erejéig, aztán ugyanúgy visszavett és lassan merült el a fiúban.
Hamarosan már mindketten az őrület határán voltak, Jens is egyre nehezebben fogta vissza magát, minden porcikája reszketett, magában véres csatát vívott a józaneszével, vagy talán inkább a szívével, és a belőle kitörni készülő állattal, ami nem akart mást, csak elvenni, és átlendülni már végre azon a bizonyos határvonalon. De nem. Még nem most.
Ajkai közben még mindig a fiú nyakát, ha nem a kulcscsontját, vagy ajkait csókolták, szívták, olykor nyelvével vagy fogaival is kínozva barátját. Aztán Seb megelégelte a huzavonát.
- Kérlek...
Szinte már könyörgő volt a hangja, ahogy Jenst arra ösztönözte, gyorsítson már a tempón. Ő azonban csak szomorúan mosolyogva válaszolt.
- Ne siess annyira - hajolt ajkaihoz közel, majd egy gyors csókot nyomott rájuk, s el sem hajolva folytatta. - Ez lesz az utolsó alkalom.
Seb tüdejében bennrekedt a levegő egy pillanatra. Még mozdulni is elfelejtett, csak enyhén elnyílt szájával bámult Jensre, aki nem hagyta sokáig gondolkodni, heves csókba invitálta Sebastiant és fokozatosan gyorsított a tempón. Elengedte Seb kezeit, helyette barátja oldalánál támaszkodott meg, aki kihasználta az alkalmat és karjaival kétségbeesetten kapaszkodott meg szerelme nyakában. Nyögéseik egyre sűrűsödtek, egyre hangosabbakká váltak, ott visszhangoztak a szobában, a fülükben, a fejükben. Utolsó erejükkel is próbálták ennek a búcsú alkalomnak minden pillanatát elraktározni, igyekeztek még inkább elnyújtani, hogy minél tovább tartson, de a vágyuk már erősebb volt józaneszüknél, és mind hevesebben űzték egymást és magukat a kielégülés felé.
Seb szemeiből egy kósza könnycsepp gördült le és vegyült az izzadságcseppek közé, ahogy minden erejével próbált kapaszkodni az álomszerű képbe, tudván, hogy pillanatokon belül vége. Örökre vége.
Végül ő ért fel először a csúcsra, szédülve, görcsösen kapaszkodva szerelmébe, ahogy teste megfeszült a mámoros kéjtől. Elhaló nyögéseibe egy név vegyült, egy név, amit mindvégig igyekezett magába fojtani, de az öntudatlanság e gyenge pillanatában a védőfala leomlott, és önkéntelenül szaladt ki száján a féltve őrzött név.
- Jens...
A Jens körül megfeszülő izomgyűrű már önmagában elég lett volna, hogy magával húzza őt is az édes kábulatba, de amint meghallotta saját nevét kiszökni Sebastian ajkai közül, egyszerre lepődött meg, s ugyanakkor az orgazmus oly’ erővel söpört végig egész testén, hogy minden igyekezete ellenére hangosan felnyögött, ahogy minden porcikája megfeszült, hogy másodpercekkel később erőtlenül rogyjon rá barátjára.
Egy darabig mozdulatlanul feküdtek, csak kapkodták a levegőt, egyikük sem akart eltávolodni a másiktól. Aztán Jens óvatosan legördült Sebről, de nem távolodott el, felé fordult és ölelésébe vonta a fiút. Sebastian egy pillanatra levegőt venni is elfelejtett. Ez volt az első alkalom, hogy az együttlétük után Jens magához ölelte. És valószínűleg az utolsó is.
Jens azonban nem csak ölelte őt, ujjai gyengéden, kedveskedve cirógatták hátát. Seb nagyot sóhajtott, aztán „mit veszíthet?” alapon közelebb bújt Jensonhöz.
- Mindig a nevét nyögöd annak, akivel éppen vagy? - túrt bele Jens Sebastian hajába.
Félt a választól, de úgy érezte, muszáj megtudnia, hogy ez gyakori jelenség-e, vagy csak néha fordul elő? Vajon más nevét is nyögi? Markét? A gondolatra mintha nyakon öntötték volna egy vödör hideg vízzel, kellemetlenül megborzongott.
- Nem. - A válaszra nagyot dobbant a szíve, igazán mégis csak akkor váltott őrült tempóba szívverése, mikor meghallotta a folytatást. - Mindig csak a tiédet.
Jens megállt mozdulatai közben, ujjai nem babráltak tovább a puha hajtincsekkel, csak nézett maga elé, ahogy a gondolatok egymást kergették a fejében. Fogalma sem volt, mit mondhatna, így végül megpróbálta egy poénnal elütni a dolgot. Nem akart bemagyarázni magának semmit.
- Szóval ezért harapta úgy szét a szádat Mark a múltkor? Ez volt a büntetésed? - nevetett halkan, de hangján Seb is jól hallotta, hogy ez nem egy őszinte nevetés, sokkal inkább kínos.
- Nem, azt én haraptam szét.
Azzal Sebastian kimászott Jens ölelő karjai közül, feltápászkodott az ágyról, s miután minden ruhadarabját megtalálta és magára öltötte, az ajtó felé vette az irányt.
- Azt hiszem, ideje mennem...
- Magyarázd meg!
- Hogy?
- Tudod jól. Magyarázd ezt meg előbb.
Sebastian egy pillanatig dermedten állt. Mindegy volt már minden, többet úgyse lesznek együtt. De a barátságát akkor sem akarta elveszíteni. Nem, azt semmiképpen. Hülye volt, amikor nem hazudott inkább valamit a férfi kérdéseire. De valami arra késztette, hogy legalább most az egyszer legyen őszinte vele. Valahol mélyen magában nagyon is szerette volna, hogy barátja végre ráébredjen, mit is érez iránta.
- Ezen nincs mit megmagyarázni.
Jens erre felpattant az ágyról, magára kapta alsóját, s egy ugrással az épp menekülni igyekvő Sebhez szökkent.
- Nagyon tévedsz! - ragadta meg a fiú két kezét és az ajtónak préselte őt.
- Engedj el Jens.
Sebastian hangja halk volt, nem követelt, csak kért. Nem akart már mást, csak eltűnni végre, hogy mielőbb elfelejthesse szerelmét.
- Addig nem engedlek el, míg nem adsz magyarázatot!
- Mégis mire?
Ezúttal már Seb is indulatosabb volt, megpróbálta magát kiszabadítani Jenson szorításából, de túl erősen fogta őt a férfi.
- Magyarázd meg, miért az én nevem?
- Ezen nincs mit megmagyarázni.
- Szerinted talán nincs, szerintem viszont nagyon is van.
- Jens...
- Sebastian!
- Sebastian? Ó, nagyon mérges lehetsz, ha már a teljes nevemen szólítsz - jegyezte meg gúnyosan mosolyogva, majd jobb híján, ha már menekülni úgysem tudott, elfordította fejét barátjáról és az ablakon bámult kifelé.
- Ne szórakozz velem.
- Én nem szórakozom!
- Akkor miért nem mondod el?
- Mert ezen nincs mit elmondani vagy elmagyarázni, annyira világos! - ordította Seb most már magából kikelve, s ezúttal könnyeit sem tudta tovább visszatartani. - Csak egy olyan nehézfelfogású idióta nem érti ezt meg magától is, mint te! - szipogta, aztán lehajtotta fejét, hogy még véletlenül se keljen a másik szemeibe néznie.
Jens szótlanul állt Seb előtt, már a szorítása sem volt olyan erős, miden erő kifutott belőle, ahogy lassan kezdte megérteni, amit Seb mondott. Csak egy baj volt; bár kezdte felfogni, nem akarta elhinni.
- Ha elengedsz, már itt sem vagyok. Ne aggódj, majd valahogy megpróbállak elkerülni.
Jenson ekkor értette meg, hogy szerelme nem viccelődik, sőt, az ő saját képzelete sem űz tréfát vele, minden szavát tökéletesen értelmezte barátjának. S most mit kell hallania, Sebastian el akarja kerülni? Na, már csak az kéne!
Mint egy őrült, csapott le Sebastian ajkaira, elengedve annak kezeit, hogy tenyereit a fiú könnyáztatta arcára simíthassa. Seb fel sem fogta igazán, ami történt, döbbenten hagyta, hogy a szeretett férfi csókjaival kényeztetve nyugtassa meg háborgó lelkét.
- Olyan hülye vagy. Olyan nagyon hülye vagy! - motyogta Jens csókjai között, majd karjaival szorosan magához ölelte a még mindig a döbbenettől és értetlenségtől tátogó Sebet. Arcát a fiú vállára hajtotta, s mélyet lélegzett jól ismert illatából.
- Miről beszélsz?
Seb hangja egészen rekedt volt a feltörő érzésektől. Csak sejtette a valóságot, de hinni ő sem mert benne.
- Arról - emelte fel fejét Jens és simított végig egyik kezével újra szerelme arcán -, hogy egy cipőben járunk. És ha most mégis elmersz hagyni, vagy bárki más karjai között meglátlak, abba biztosan belehalok. De előbb téged öllek meg a partnereddel együtt.
- Jens...
- Szeretlek - Jens nagyot szusszantott, ahogy kimondta a kulcsszót. Ez volt az első alkalom, hogy kimondta. Nem csak hangosan. Úgy általában. Mert kimondani mindezidáig még magában sem merte. De meglepő módon, ahogy kiejtette ajkain azt a pár betűt, mintha minden súly elszállt volna szívéről, önfeledten felkacagott, aztán nagyot sóhajtott, s ezúttal már hangosabban ismételte meg Seb könnyes szemeibe, melyek még mindig hitetlenkedve bámultak rá. - Szeretlek!
Seb egy pillanatra elfordította a fejét, ahogy végre kezdte elhinni a férfi szavait. Próbálta összeszedni magát, nem a nyakába vetni magát, vagy eszeveszetten felkacagni, végül harmadik lehetőségként ismét sírásra fakadt, s már ő is mosolyogva mondta ki a tényt, ami már oly’ régóta mardosta a szívét.
- Én is szeretlek.
Jens vigyora, ha lehet, még szélesebb lett, és az ő szemébe is könnyek szöktek, a megkönnyebbülés és a boldogság könnyei, de nem eresztette ki őket. Lágyan Seb ajkaira tapasztotta övéit, és a leggyengédebb csókba vonta, amit valaha életükben kaptak, vagy adtak.
Seb kétségbeesetten kapaszkodott a nyakába, s igyekezett minél jobban belesimulni az őt ölelő karokba.
- És mi lesz ezután? - kérdezte végül a Red Bullos, mikor végre elváltak egymástól.
- Megmondom én, mi lesz - adott egy apró puszit az arcára Jens. - Egyrészt felmondunk a szeretőinknek, másrészt búcsút mondunk a barátnőinknek.
Seb arca egy pillanatra elkomorult a bűntudattól. Szerette Hannát, de tény, hogy már nem szerelemmel. Évekkel ezelőtt szakítania kellett volna vele. Jens nem kérdezte meg, mi baja, ő is ugyanazt érezte Jessy iránt. És nem, esze ágában sem volt a médiát is bevonni kettejük kapcsolatába, és kitárni a világnak, ami Seb és közte van. De nem volt már értelme tovább együtt lenniük azokkal a nőkkel, akik szívből szerették őket, s akiket ők már rég nem szerettek.
Seb végül nem szólt, csak kedvesen elmosolyodott, és egy apró, egyetértő bólintás után Jens immáron újból mosolygó ajkaira hajolt.
Páros: Sebastian Vettel/Jenson Button (SebSon)
Korhatár: +18 (NC-17)
Szavak száma: 9993
Leírás: Jenson Button évekkel ezelőtt beleesett élete legnagyobb hibájába, amikor néhány F1-es haverjával egy alkohol mámoros éjszaka kipróbálta, milyen érzés az azonos nemmel hálni. Akkor még nem sejtette, hogy ez lesz a végzete. Csak szórakozásnak indult, ami aztán egy visszatérő rossz szokássá vált, míg végül eljött a nap, amikor megismerkedett az újonc pilótával, Sebastian Vettellel. A fiú szinte azonnal a bűvkörébe vonta őt az ártatlan mosolyával, és bárhogy próbálta őt elkerülni, Jenson rémülten tapasztalta magán, hogy egyre inkább vonzódik az elérhetetlen, örök vidám fiúhoz. Aztán egy éjszaka, amikor egy véletlen folytán rádöbben, hogy a fiú nem is annyira ártatlan, mint látszik, mi több, ugyanazzal múlatja szabadidejét, mint ő maga, a düh kínzó méregként járja át, s két héttel később nem is habozik elérni, amire már évek óta vágyott. És ez az éjszaka mindent megváltoztat.
Miért vonzódik annyira a fiatal fiúhoz? Valóban csak játék lenne, ami köztük van? És Sebastian tényleg nem is olyan ártatlan, vagy végig csak álarcot viselt?
Másnap Jenson egykedvűen sétálgatott a bokszutcában. Az éjjel egy szemhunyást sem bírt aludni, s végül arra jutott, hogy hiába minden fájdalom, minden düh, amit az iránt a kis szaros iránt érez, nem tudja őt kiverni a fejéből, nem tudja elfelejteni, ellökni magától. Egyszerűen csak szüksége van rá, még ha csak egy-egy éjszakára is kaphatja meg. Őrültek módjára vágyott rá, és talán az esti összezördülésük is közrejátszott, de most még az eddigieknél is jobban kívánta őt. Tekintetével szüntelenül a szőke fiút kereste, s mikor időnként ráakadt, újra és újra belenyilallt a fájdalom a szívébe. Hol Sebastian szomorú, kialvatlan arcát látva, ilyenkor mindig arra gondolt, ugyan nem-e miatta volt ilyen állapotban, hogy vajon a másik is olyan keveset aludt-e, mint ő, de ezen gondolatokat hamar elhessegette, nem akart hiú ábrándokat kergetni. Máskor azért szorult el a szíve, mert Sebastiant együtt látta hol Markkal, hol Heikkivel, s ilyenkor a legszélesebb mosolyával beszélt hozzájuk. Csak kevés kivétel akadt, amikor nem. Ezt látva Jens legszívesebben oda ment volna Sebhez és elrángatta volna a többiektől, hogy számon kérje a viselkedését. Hát ennyire hidegen hagyja az esti beszélgetésük? De ezek a dühkitörések sosem fajultak tettlegességig, így végül maradt a csendben kukkolás.
Amikor az első szabadedzés végére értek, Jenson valami őrült ötlettől vezérelve úgy határozott, követi Sebastiant. Hogy mit is akart tenni, maga sem tudta, át se gondolta, mit csinál, csak megindult, s legközelebb akkor tért magához, mikor a piszoár előtt ácsorgó Seb mögött állt. A fiú látszólag nem vette észre őt, nyugodtan végezte tovább dolgát, egészen addig, míg Jens át nem ölelte hátulról, s a nyakába nem csókolt.
Seb gyorsan rendbe szedte magát, aztán fejét kelletlenül Jens felé fordította.
- Akarsz valamit?
- Igen. Téged - válaszolta a brit fölényesen, majd ajkait finoman Sebéhez érintette. Ő azonban más véleményen volt. Eltolta magától a McLarenest, aztán gonosz mosollyal közel hajolt hozzá és ajkai fölött suttogva szólalt meg.
- Undorító vagy.
Jens szemei haragosan húzódtak össze, valójában azonban jeges áramlatként hasított belé a felismerés, a mondat, amit hallott, ugyanaz, amit ő mondott az elmúlt este Sebnek. A szíve őrült vágtába kezdett, de igyekezett semmi jelét sem adni idegességének. Nagyot nyelt, hogy meg tudjon szólalni, aztán nagy nehezen kimondta élete talán legröhejesebb, legszánalmasabb kérdését.
- És miért?
- Hogy is mondtad? Te akarsz lenni az első, és nem fogsz hozzámérni, miután már valaki másnak széttettem a lábaim? Nos, akkor én sem hagyom ezentúl, hogy azután dugj meg, miután valakit már megkúrtál. Lewist, például. Csakhogy a tegnapot említsem - mosolyodott el Seb gúnyosan, míg Jens egyre kellemetlenebbnek érezte a beszélgetést. Megdugni? Ez annyira nyersen hangzott így, annyira nem annak, aminek ő érezte az együttléteiket. Jóllehet, még egy napja sincs, hogy ráébredt az érzéseire. Arról már nem is beszélve, milyen igaza volt Sebnek. Bár erre már az éjszaka folyamán rájött, volt ideje az egész éjen át tartó gondolkodás alatt ráébredni saját hülyeségére. Ő is csak ugyanazt csinálta, amit Sebastian. Semmivel sem volt tőle különb egy pillanatig sem. Így van. - Ma pedig... Úgy érzem, Fernando íze van a szádnak. Hányni tudnék - adta meg a kegyelemdöfést Seb, aztán odébb lökte Jensont, hogy a mosdóhoz sétálva megmoshassa kezét, többé ügyet sem vetve Jensonre.
Az idősebb nem tudott mit szólni, és nem is akart igazán. Mit is mondhatott volna? Kért volna bocsánatot? Mi értelme lett volna? Hát akkor? Mentegetőzött volna? Csak rontott volna a helyzetén, főleg hogy Sebnek tökéletesen igaza volt. Így hát nem szólt semmit, állt maga elé bámulva, hallgatva Seb motozását, aztán az ajtó nyikordulását és csapódását, ahogy bezárult a Red Bullos mögött.
A vasárnap esti after partin céltalanul bolyongott a tömegben, igyekezve mindenkit elkerülni. Jelen pillanatban senkihez sem volt kedve. Talán csak egyetlen emberhez, de az az ember pont nem volt rá kíváncsi. Mellesleg ha már róla van szó, nem is látta még az este folyamán. Talán a szobájában van, és ott múlatja az időd valamelyik szeretőjével. A gondolatra ujjai erősen rászorítottak kezében tartott poharára. Mélyet sóhajtott és igyekezett kiűzni az efféle gondolatokat fejéből, de sehogy sem jött össze, minduntalan maga elé képzelte a Mark alatt kéjtől vonagló Sebet. Aztán már Heikkivel látta ugyanezt. Majd Michaellel.
Elég már!
Italát egy kortyra felhörpintette, majd kisietett a szűk teremből. Szinte már fojtogatta az az embertömeg, az a sok boldog arc, az a vidám dübörgés a hangszórókból. Muszáj volt valami csendes helyre mennie. Maga sem tudta, hová tart, csak ment végig az épület előtti kihalt utcán, elhagyva sok autót, padot, tűzcsapot... Aztán váratlanul megtorpant. Talán csak képzelte. Szinte félve fordult meg, aztán elszorult a torka és dermedten állt még legalább egy percig, mielőtt óvatos léptekkel megindulhatott volna vissza. Mintha egy félős, kóbor kiskutyát próbált volna megközelíteni.
Sebastian ott kuporgott az egyik autó mellett, kezében egy már szinte üres sörösüveggel. Fejét térdére hajtotta, de időnkén meg-megránduló válla arról adott tanúságot, hogy a fiú ébren volt, mi több; sírt.
Jens egészen lassan leguggolt a fiú mellé, aki erre érdeklődve felemelte fejét, s amint meglátta, ki zavarta meg szomorkodásában, egy alig észrevehető mozdulttal elmaszatolta könnyeit arcán és mosolyogva nézett Jensre.
- Szia! - köszönt neki, mintha mi sem történt volna az elmúlt napokban.
Jenson meg is lepődött Seb viselkedésén, de végül az alkohol hatásának könyvelte el kedvességét, és magában még örült is neki.
- Szia - köszönt neki szintén mosolyogva, igyekezve minél több törődést csempészni hangjába. - Minden oké?
- Hm? Ó, persze - törölte meg még egyszer Seb az arcát, aztán üvegét ajkaihoz emelte és belekortyolt a sörébe. - Csak egy kicsit egyedül akartam lenni - tette még hozzá.
- Értem.
Kellemetlen csönd telepedett rájuk, ahogy mindketten gondolataikba merülve, szinte zakatoló aggyal próbáltak kutatni valami értelmes téma után, de fogalmuk sem volt, hogyan kezdhetnének bele egy normális beszélgetésbe, különösen a történtek után.
- Figyelj, Jens! - Jenson érdeklődve kapta fejét Seb felé, s szinte csüngött az ajkain, úgy várta, hogy ugyan mit fog mondani neki. - Gondolkodtam.
A legrosszabb mondat, amit ember életében hallhat.
- És min?
- Kettőnkön. Úgy értem...
Jens döbbenten nézett barátjára, azon gondolkodva, ugyan mit érthet Seb kettőjük alatt? A választ hamar megkapta.
- Úgy értem, azon, hogy talán jobb lenne, ha abbahagynánk ezt.
- Pontosan mit is?
A balsejtelme egyre növekedett, elszoruló torokkal várta, mit fog mondani a másik, magában imádkozva, hogy ne arra gondoljon, amire ő gondol. Talán valamit rosszul csinált fohászkodás közben...
- Ezt. Amit mindig csinálunk. Tudod... Ne érts félre, nincs veled bajom. De te is tudod, én is tudom, milyenek vagyunk. Pontosan tudom, te mit csinálsz titokban, és te is tudod ugyanezt rólam. Maradjunk is ennyiben és ne keverjük egymást bele többet ebbe a dologba. A barátom vagy, és úgy látom, a barátságunkra nincs jó hatással, ha mást is csinálunk a megszokott baráti dolgokon kívül. Úgyhogy én azt mondom, maradjunk is ennyiben és többet ne keressük egymás társaságát. Hacsak nem baráti szándékkal.
- Szóval továbbra is űzöd az ipart, megteszed bárkivel, csak velem nem? - kérdezte Jens indulatosan. Nem mérges volt igazából. Sokkal inkább kétségbeesett, hogy még azt a keveset is elveszíti, amije van. És milyen igaza lesz akkor Lewisnak! Francba, miért nem tudott már előbb beszólni neki?
Seb egy pillanatra eltátotta ajkait, aztán szomorúan mosolyogva válaszolt.
- Hiszen épp erről beszélek. Nem veled van bajom. De a tegnapi dolog nekem világosan azt mutatta, hogy valami nincs rendben köztünk.
- Hogy nincs rendben? Seb! Egy kicsit összevitázunk valamin... Most az egyszer! És te rögtön hisztizel miatta, és azt mondod, nem akarsz többet velem lenni? Miért, mit tettem ellened? Azt ne mondd, hogy a többiekkel nem szoktál vitázni!
A haragos kirohanás azonban nemhogy nem javított a helyzetén, egyenesen rontott rajta. Seb immár dühösen tekintett rá, és ugyanolyan lekezelő hangon vágott vissza, ahogyan az imént még Jens beszélt hozzá.
- Jó! Akkor azt mondom, hogy hozzád nincs kedvem, és téma lezárva! Fogadd el, hogy nekem jobb lesz nélküled az életem és kész.
Azzal felállt, s már ment volna tovább, de Jens szinte reflexszerűen kapott a keze után.
Seb szemeiben a döbbenet, Jensében a rémület tükröződött, de hiába látták tisztán egymás tekintetét, a bennük tomboló heves érzelmek olyan vakká tették őket, hogy azt sem voltak képesek meglátni, ami az orruk előtt volt.
- Hát ennyi? Azt mondod, vége? - kérdezte a McLarenes, olyan halk, erőtlen hangon, amin a fiatalabb fiú, ha lehet, még jobban meglepődött.
- Igen, vége.
Jens erre felállt, és egyenesen Sebastian szemébe nézve szólalt meg újra. Hangja ezúttal már nem árulkodott félelemről, kétségbeesésről, szomorúságról. Határozott volt és egyenes.
- Akkor mit szólnál, ha szépen zárnánk ezt le, és még egyszer, utoljára megtennénk?
*
A hotelig vezető utat kézen fogva tették meg, Sebastian ha akart, se tudott volna tiltakozni az övére kulcsolódó ujjak béklyójától. Jens kérdésére olyannyira megdöbbent, hogy egy szót sem tudott szólni, csak elkerekedett szemekkel bámult barátjára, aki meg se várva, mit felel, már szaladt is szállásuk irányába magával húzva őt, mit sem törődve azzal, kik, vagy hányan látják meg őket abban a helyzetben.
Végül Jenson szobájában kötöttek ki, s amint kattant mögöttük a zár, a McLarenes nyomban Sebastian ajkaira vetette magát. Mindketten reszkettek a bennük tomboló feszültségtől, a vágytól, a félelemtől, a kellemetlen érzéstől, ami minduntalan hatalmába kerítette őket, valahányszor eszükbe jutott, hogy ez lesz az utolsó alkalom, s melytől kétségbeesetten igyekeztek megszabadulni.
Lassan elbotorkáltak az ágyig, s egyszerre terültek el rajta. A ruhából csak lassan hámozták ki egymást, elnyújtva minden apró érintést, újra és újra végigsimítva a másik bőrén, kiélvezve annak puha tapintását. Egyikük sem akarta elsietni, most nem. Az utolsó alkalmat nem szabad. Ha már úgyse lesz több, legalább ez tartson sokáig.
A ruhák lassacskán a földön landoltak elszórtan, némelyikből az ágyra is jutott, amelyeket nem dobtak elég messzire. Jens vágyakozva simult Seb felhevült, meztelen testéhez, amit a fiú odaadóan viszonzott. Úgy bújt a másikhoz, mintha az élete múlt volna rajta, s valahol ez igaz is volt. Az életének egy darabját készült eldobni. Egy nagyon fontos darabját. Jens lehajolt és ajkaival lágyan becézgette barátja száját, aki reszketve nyílt meg Jens forró ajkai előtt. A csók más volt mint máskor. Ugyanaz az őrült vágy készült előtörni belőlük, de egy keserédes érzés vegyült a kéjes örömbe, amit sehogy nem tudtak félredobni. Úgy ölelték egymást, mint ahogy a hajótörött kapaszkodik az utolsó megmaradt fadarabba, s igyekeztek mindent odaadni a másiknak, amijük volt.
Jens csókjaival lassan feltérképezte Seb minden porcikáját, ujjai gyengéden simogatták a selymes, már jól ismert bőrt, bejárva a fiút milliméterről milliméterre, újabb és újabb gyönyörhullámokat okozva ezzel szerelmének. Seb már-már kétségbeesetten kapaszkodott belé, ujjai végigsimítottak Jens gerince mentén, aki az érzésre megborzongott, aztán lejjebb csusszant barátján, és csókjaival ezúttal az érzékeny hasfalat járta be, néha nyelvét kidugva, meg-megízlelve a testén gyöngyöző izzadságcseppeket, vagy fogaival finoman végigkaristolva a bőrt. Seb a vágytól remegve tartotta őt karjai között, még inkább felkorbácsolva Jens vágyát, de az idősebb nem akart semmit elsietni. Gyengéden simított végig Sebastian combjain, lassan haladva felfelé férfiasságához, de végül kikerülte azt, csak egy pimasz mosollyal reagált Seb méltatlankodó morranására. Aztán lehajolt és ajkaival járta be az imént megtett útvonalat, a legédesebb hangokat kikövetelve Sebből, aki most megint a lepedőbe mart ujjaival, hogy valamit kezdeni tudjon kezével.
Végül mégis Jens felé kapott, s mielőtt barátja még elérhette volna férfiasságát, a fiú felhúzta magához és szenvedélyesen megcsókolta. Jenson viszonozta a csókot, egyik kezével barátja arcára simított, másik keze tovább cirógatta nyakát, mellkasát, oldalát. Sebastian nem bírta tovább a gyötrő játékot, ágyékát Jensének feszítette és férfiasságát szerelme ágyékának dörzsölt. Az érzésre mindketten hangosan belenyögtek a csókba, de nem hagyták abba a mozgást. Egyre követelőzőbben feszültek egymáshoz, zihálásuk mind hangosabban töltötte be a szobát. Aztán Jens váratlanul a másik csípőjére mart és lefogta, hogy ne tudjon mozdulni. Seb értetlenül, érdeklődve figyelte, mire készül barátja, de nem kellett sokáig várnia, Jenson előbb belecsókolt a nyakába, majd nyelvét ismét kidugva lassan végignyalt Sebastian felsőtestén, csillogó nyálcsíkot hagyva maga után. Amikor Seb már merev férfiasságához ért, a fiú tágra nyílt szemekkel, szinte rémülten figyelte barátja következő lépését. Fene tudja, miért, de hónapok óta tartó románcuk alatt idáig valahogy még sosem jutottak el.
Amikor Jens nyelve végül kínzóan lassan végig nyalt Sebastian férfiasságának teljes hosszán, a fiú figyelmeztetően nyögte Jens nevét.
- Jens...
- Fogd be! - morogta az idősebb, egy pillanatra sem elhajolva szerelmétől, majd egy másodperccel később már szájába is fogadta. Nem lehet úgy vége, hogy még ezt sem tette meg. Nem csak Seb miatt, maga miatt sem. Őszintén akarta a gyönyörnek ezt a formáját nyújtani a másiknak.
Seb kétségbeesetten vonaglott, ahogy Jens forró ajka körül ölelte, meg-megszívva, néha fogával is finoman végigkarcolva férfiasságát, épp csak annyira, ami még nem okozott fájdalmat, csak kínzó gyönyört. A tudat, hogy Jens teszi ezt meg neki, hogy az ő forró ajkát érzi maga körül, az ő nyelve simogatja olyan őrjítően, az ő lélegzete cirógatja bőrét, az ő szeme figyeli olyan vággyal teli tekintettel, az őrületbe kergette. Ujjaival a másik hajába túrt, néha finom meghúzva a puha szálakat, ajkait ismét harapdálni kényszerült, de a nyögéseket így sem tudta tompítani. Nem is tartott igazán sokáig az egész, a rengeteg ingertől, ami egyszerre érte, szinte elemi erővel söpört végig rajta az orgazmus, hogy aztán zavartan pislogjon kajánul vigyorgó barátjára, akinek eszében sem volt elengedi őt, amikor átlépte a gyönyör kapuját. Minden cseppjét lenyelte, mintha nem is az lett volna, ami, hanem legalábbis egy finom, egzotikus ital.
- Sajnálom. Nagyon gyorsan történt... - próbált mentegetőzni Seb, utalva rá, hogy ő ugyan akart szólni, hogy már nem kéne folytatni a kényeztetését, csakhogy ideje sem volt rá, olyan hirtelen jött az egész.
De Jens egy pillanatig sem tűnt dühösnek, nem is undorodott tőle, csak kéjesen mosolygott, aztán ismét végig csókolta barátja testét, ezúttal megint felfelé haladva. Miután nyakát is végig csókolta, kellemes borzongást keltve a németben, utóbbi elhajolt tőle, és mélyen szerelme szemeibe nézett. Hosszan bámulták egymás elsötétült tekintetét, aztán Sebastian váratlanul Jenshez hajolt, és hevesen megcsókolta. Jenson belenyögött a csókba. Nem gondolta volna, hogy közvetlenül azután, hogy a másik épp csak elment a szájában, meg fogja őt csókolni, de látszólag Sebastiant egy pillanatig se zavarta a dolog. E gondolatra a brit elmosolyodott, mire barátja értetlenül hajolt el tőle, de ideje sem volt igazán meglepődni, a McLarenes újra nyakához hajolt és forró csókokkal jutalmazta az érzékeny bőrt. Heves mozdulatai közben olykor fogai is a másik nyakába martak, de Seb nem szólt rá. Nem úgy mint ahogy Lewis tette mindig, ha harapott. Sebastiant ez a legkevésbé sem érdekelte, főleg most, mikor utoljára voltak együtt. Sőt, inkább utánozta Jenson mozdulatait, s míg ajkaival, fogaival barátja nyakhajlatát, vállát kényeztette, ujjai ismét a másik gerince mentén cirógattak végig újra és újra, aztán egyszer lejjebb simított kezével, egészen a másik fenekéig, végigsimítva a két formás félgömbön. Jens a türelmetlen érintésekre belekuncogott Seb nyakába, s feljebb emelkedett róla, hogy ismét a szemébe nézhessen. Vidám arcát látva lassan Sebastian is felengedett egy kicsit, már amennyire a helyzet engedte. A brit sem volt igazán vidám, inkább csak igyekezett őszintén kiélvezni az utolsó alkalmat. Miután Seb viszonozta mosolyát, egy gyors puszit nyomott annak ajkaira, majd a párna alá nyúlva kotorászott egy rövid ideig, hogy pár másodperccel később egy tubus síkosítót és egy csomag óvszert húzzon ki onnan. Erre már Seb is elvigyorodott, s amint Jenson az egyik óvszeres tasakot fogaival feltépve azon igyekezett, hogy felhúzza magára a gumit, Seb a kezéhez nyúlt és elvette tőle. Jens szó nélkül hagyta, hogy barátja maga simítsa fel férfiasságára a kondomot, ügyelve rá, hogy rendesen fel legyen simítva, s mindezt a legangyalibb mosollyal tette.
A brit csak megrázta a fejét, aztán hátra döntötte Sebet, nyomott a kezére a síkosítóból, s amint a másik széjjelebb nyitotta lábait és kicsit megemelte fenekét, hogy könnyebben bejáratához férjen, ajkait a Sebastianéra tapasztotta, s úgy kezdte eleinte csak simogatni síkosítós ujjaival az érzékeny területet. A német az érzésre fel-felsóhajtott, aztán Jenson megpróbálta először egy ujjával tágítani barátját, aki erre még csak fel sem szisszent. Mikor a második ujjat a harmadik is követte, érezte, ahogy a fiú egy pillanatra megfeszül körülötte, de több jelét nem adta annak, hogy kellemetlen lenne, amit Jens csinál. Ez a tudat egy kicsit még dühítette is, hisz mi másnak tudhatta be a reakciót, ha nem annak, hogy épp eleget van együtt a többi pilótával is ahhoz, hogy különösebb tágítás nélkül is könnyedén menjenek a dolgok. Most, hogy jobban belegondolt, ez valahogy mindig is zavarta.
Amikor Seb már csak az ujjai kényeztetése nyomán is eszét vesztve vonaglott alatta, abbahagyta a fiú előkészítését. A síkosítóból nyomott még egy kicsit, amit végül férfiasságára kent, majd egyik karjával Sebastian mellett megtámaszkodott, míg másik kezével barátja bejáratához igazította magát, és lassan beléhatolt. Seb lehunyt szemmel tűrte a mozdulatot, teste egészen megfeszült egy pillanatra, aztán nagyot szusszantott, hogy egy másodperccel később már ellazultan fogadja magába Jenst teljes hosszában. Egy ideig egyikük sem mozdult, aztán a fiatalabb már éppen emelte volna kezeit, melyek eddig a párnát gyűrték feje fölött, hogy átkarolja szerelme nyakát, de Jenson egy pimasz mosollyal megragadta őket, s ujjaikat összefonva szegezte Sebet az ágyhoz. Sebastiant már ettől átjárta a kéjes borzongás, hát még amikor a másik lassan megmozdult felette. Csókjaival ismét Seb ajkait hintette, csípője ritmikusan járt, s igyekezett minél mélyebben elmerülni benne, de a tempón egy pillanatig sem gyorsított. Így ment ez hosszú percekig, csak néha váltott ritmust Jenson, de épp csak pár pillanatra, néhány mozdulat erejéig, aztán ugyanúgy visszavett és lassan merült el a fiúban.
Hamarosan már mindketten az őrület határán voltak, Jens is egyre nehezebben fogta vissza magát, minden porcikája reszketett, magában véres csatát vívott a józaneszével, vagy talán inkább a szívével, és a belőle kitörni készülő állattal, ami nem akart mást, csak elvenni, és átlendülni már végre azon a bizonyos határvonalon. De nem. Még nem most.
Ajkai közben még mindig a fiú nyakát, ha nem a kulcscsontját, vagy ajkait csókolták, szívták, olykor nyelvével vagy fogaival is kínozva barátját. Aztán Seb megelégelte a huzavonát.
- Kérlek...
Szinte már könyörgő volt a hangja, ahogy Jenst arra ösztönözte, gyorsítson már a tempón. Ő azonban csak szomorúan mosolyogva válaszolt.
- Ne siess annyira - hajolt ajkaihoz közel, majd egy gyors csókot nyomott rájuk, s el sem hajolva folytatta. - Ez lesz az utolsó alkalom.
Seb tüdejében bennrekedt a levegő egy pillanatra. Még mozdulni is elfelejtett, csak enyhén elnyílt szájával bámult Jensre, aki nem hagyta sokáig gondolkodni, heves csókba invitálta Sebastiant és fokozatosan gyorsított a tempón. Elengedte Seb kezeit, helyette barátja oldalánál támaszkodott meg, aki kihasználta az alkalmat és karjaival kétségbeesetten kapaszkodott meg szerelme nyakában. Nyögéseik egyre sűrűsödtek, egyre hangosabbakká váltak, ott visszhangoztak a szobában, a fülükben, a fejükben. Utolsó erejükkel is próbálták ennek a búcsú alkalomnak minden pillanatát elraktározni, igyekeztek még inkább elnyújtani, hogy minél tovább tartson, de a vágyuk már erősebb volt józaneszüknél, és mind hevesebben űzték egymást és magukat a kielégülés felé.
Seb szemeiből egy kósza könnycsepp gördült le és vegyült az izzadságcseppek közé, ahogy minden erejével próbált kapaszkodni az álomszerű képbe, tudván, hogy pillanatokon belül vége. Örökre vége.
Végül ő ért fel először a csúcsra, szédülve, görcsösen kapaszkodva szerelmébe, ahogy teste megfeszült a mámoros kéjtől. Elhaló nyögéseibe egy név vegyült, egy név, amit mindvégig igyekezett magába fojtani, de az öntudatlanság e gyenge pillanatában a védőfala leomlott, és önkéntelenül szaladt ki száján a féltve őrzött név.
- Jens...
A Jens körül megfeszülő izomgyűrű már önmagában elég lett volna, hogy magával húzza őt is az édes kábulatba, de amint meghallotta saját nevét kiszökni Sebastian ajkai közül, egyszerre lepődött meg, s ugyanakkor az orgazmus oly’ erővel söpört végig egész testén, hogy minden igyekezete ellenére hangosan felnyögött, ahogy minden porcikája megfeszült, hogy másodpercekkel később erőtlenül rogyjon rá barátjára.
Egy darabig mozdulatlanul feküdtek, csak kapkodták a levegőt, egyikük sem akart eltávolodni a másiktól. Aztán Jens óvatosan legördült Sebről, de nem távolodott el, felé fordult és ölelésébe vonta a fiút. Sebastian egy pillanatra levegőt venni is elfelejtett. Ez volt az első alkalom, hogy az együttlétük után Jens magához ölelte. És valószínűleg az utolsó is.
Jens azonban nem csak ölelte őt, ujjai gyengéden, kedveskedve cirógatták hátát. Seb nagyot sóhajtott, aztán „mit veszíthet?” alapon közelebb bújt Jensonhöz.
- Mindig a nevét nyögöd annak, akivel éppen vagy? - túrt bele Jens Sebastian hajába.
Félt a választól, de úgy érezte, muszáj megtudnia, hogy ez gyakori jelenség-e, vagy csak néha fordul elő? Vajon más nevét is nyögi? Markét? A gondolatra mintha nyakon öntötték volna egy vödör hideg vízzel, kellemetlenül megborzongott.
- Nem. - A válaszra nagyot dobbant a szíve, igazán mégis csak akkor váltott őrült tempóba szívverése, mikor meghallotta a folytatást. - Mindig csak a tiédet.
Jens megállt mozdulatai közben, ujjai nem babráltak tovább a puha hajtincsekkel, csak nézett maga elé, ahogy a gondolatok egymást kergették a fejében. Fogalma sem volt, mit mondhatna, így végül megpróbálta egy poénnal elütni a dolgot. Nem akart bemagyarázni magának semmit.
- Szóval ezért harapta úgy szét a szádat Mark a múltkor? Ez volt a büntetésed? - nevetett halkan, de hangján Seb is jól hallotta, hogy ez nem egy őszinte nevetés, sokkal inkább kínos.
- Nem, azt én haraptam szét.
Azzal Sebastian kimászott Jens ölelő karjai közül, feltápászkodott az ágyról, s miután minden ruhadarabját megtalálta és magára öltötte, az ajtó felé vette az irányt.
- Azt hiszem, ideje mennem...
- Magyarázd meg!
- Hogy?
- Tudod jól. Magyarázd ezt meg előbb.
Sebastian egy pillanatig dermedten állt. Mindegy volt már minden, többet úgyse lesznek együtt. De a barátságát akkor sem akarta elveszíteni. Nem, azt semmiképpen. Hülye volt, amikor nem hazudott inkább valamit a férfi kérdéseire. De valami arra késztette, hogy legalább most az egyszer legyen őszinte vele. Valahol mélyen magában nagyon is szerette volna, hogy barátja végre ráébredjen, mit is érez iránta.
- Ezen nincs mit megmagyarázni.
Jens erre felpattant az ágyról, magára kapta alsóját, s egy ugrással az épp menekülni igyekvő Sebhez szökkent.
- Nagyon tévedsz! - ragadta meg a fiú két kezét és az ajtónak préselte őt.
- Engedj el Jens.
Sebastian hangja halk volt, nem követelt, csak kért. Nem akart már mást, csak eltűnni végre, hogy mielőbb elfelejthesse szerelmét.
- Addig nem engedlek el, míg nem adsz magyarázatot!
- Mégis mire?
Ezúttal már Seb is indulatosabb volt, megpróbálta magát kiszabadítani Jenson szorításából, de túl erősen fogta őt a férfi.
- Magyarázd meg, miért az én nevem?
- Ezen nincs mit megmagyarázni.
- Szerinted talán nincs, szerintem viszont nagyon is van.
- Jens...
- Sebastian!
- Sebastian? Ó, nagyon mérges lehetsz, ha már a teljes nevemen szólítsz - jegyezte meg gúnyosan mosolyogva, majd jobb híján, ha már menekülni úgysem tudott, elfordította fejét barátjáról és az ablakon bámult kifelé.
- Ne szórakozz velem.
- Én nem szórakozom!
- Akkor miért nem mondod el?
- Mert ezen nincs mit elmondani vagy elmagyarázni, annyira világos! - ordította Seb most már magából kikelve, s ezúttal könnyeit sem tudta tovább visszatartani. - Csak egy olyan nehézfelfogású idióta nem érti ezt meg magától is, mint te! - szipogta, aztán lehajtotta fejét, hogy még véletlenül se keljen a másik szemeibe néznie.
Jens szótlanul állt Seb előtt, már a szorítása sem volt olyan erős, miden erő kifutott belőle, ahogy lassan kezdte megérteni, amit Seb mondott. Csak egy baj volt; bár kezdte felfogni, nem akarta elhinni.
- Ha elengedsz, már itt sem vagyok. Ne aggódj, majd valahogy megpróbállak elkerülni.
Jenson ekkor értette meg, hogy szerelme nem viccelődik, sőt, az ő saját képzelete sem űz tréfát vele, minden szavát tökéletesen értelmezte barátjának. S most mit kell hallania, Sebastian el akarja kerülni? Na, már csak az kéne!
Mint egy őrült, csapott le Sebastian ajkaira, elengedve annak kezeit, hogy tenyereit a fiú könnyáztatta arcára simíthassa. Seb fel sem fogta igazán, ami történt, döbbenten hagyta, hogy a szeretett férfi csókjaival kényeztetve nyugtassa meg háborgó lelkét.
- Olyan hülye vagy. Olyan nagyon hülye vagy! - motyogta Jens csókjai között, majd karjaival szorosan magához ölelte a még mindig a döbbenettől és értetlenségtől tátogó Sebet. Arcát a fiú vállára hajtotta, s mélyet lélegzett jól ismert illatából.
- Miről beszélsz?
Seb hangja egészen rekedt volt a feltörő érzésektől. Csak sejtette a valóságot, de hinni ő sem mert benne.
- Arról - emelte fel fejét Jens és simított végig egyik kezével újra szerelme arcán -, hogy egy cipőben járunk. És ha most mégis elmersz hagyni, vagy bárki más karjai között meglátlak, abba biztosan belehalok. De előbb téged öllek meg a partnereddel együtt.
- Jens...
- Szeretlek - Jens nagyot szusszantott, ahogy kimondta a kulcsszót. Ez volt az első alkalom, hogy kimondta. Nem csak hangosan. Úgy általában. Mert kimondani mindezidáig még magában sem merte. De meglepő módon, ahogy kiejtette ajkain azt a pár betűt, mintha minden súly elszállt volna szívéről, önfeledten felkacagott, aztán nagyot sóhajtott, s ezúttal már hangosabban ismételte meg Seb könnyes szemeibe, melyek még mindig hitetlenkedve bámultak rá. - Szeretlek!
Seb egy pillanatra elfordította a fejét, ahogy végre kezdte elhinni a férfi szavait. Próbálta összeszedni magát, nem a nyakába vetni magát, vagy eszeveszetten felkacagni, végül harmadik lehetőségként ismét sírásra fakadt, s már ő is mosolyogva mondta ki a tényt, ami már oly’ régóta mardosta a szívét.
- Én is szeretlek.
Jens vigyora, ha lehet, még szélesebb lett, és az ő szemébe is könnyek szöktek, a megkönnyebbülés és a boldogság könnyei, de nem eresztette ki őket. Lágyan Seb ajkaira tapasztotta övéit, és a leggyengédebb csókba vonta, amit valaha életükben kaptak, vagy adtak.
Seb kétségbeesetten kapaszkodott a nyakába, s igyekezett minél jobban belesimulni az őt ölelő karokba.
- És mi lesz ezután? - kérdezte végül a Red Bullos, mikor végre elváltak egymástól.
- Megmondom én, mi lesz - adott egy apró puszit az arcára Jens. - Egyrészt felmondunk a szeretőinknek, másrészt búcsút mondunk a barátnőinknek.
Seb arca egy pillanatra elkomorult a bűntudattól. Szerette Hannát, de tény, hogy már nem szerelemmel. Évekkel ezelőtt szakítania kellett volna vele. Jens nem kérdezte meg, mi baja, ő is ugyanazt érezte Jessy iránt. És nem, esze ágában sem volt a médiát is bevonni kettejük kapcsolatába, és kitárni a világnak, ami Seb és közte van. De nem volt már értelme tovább együtt lenniük azokkal a nőkkel, akik szívből szerették őket, s akiket ők már rég nem szerettek.
Seb végül nem szólt, csak kedvesen elmosolyodott, és egy apró, egyetértő bólintás után Jens immáron újból mosolygó ajkaira hajolt.