Oct 11, 2014 17:12
Tron rajongóknak: ugyanaz, mint a Legacy, csak most Sam is egy program. Jeff Bridges még csak át sem öltözött.:D
Amúgy: szerintem alaptalanul húzták le ennyire ezt a filmet. Nem olvastam a könyvet, de véleményem szerint ez egy teljesen nézhető és élvezhető alkotás volt. Nekem, ami nagyon hiányzott, az a magyarázat, hogy tulajdonképpen miért is éltek így az emberek. Ha csak a metaforikus részét nézzük, a szokásos „érzelmek, szeretet és fájdalom nélkül nem élet az élet” mondanivaló kifejezéséhez megfelelő ez a befejezés, világépítéshez viszont borzasztóan hiányos és értelmezhetetlen. Valahol azt olvastam, hogy az író, saját bevallása szerint, nem akart semmit mondani a filmmel, csak kitalálta ezt a történetet. Ezek szerint ő sem tudja, mi is a magyarázat, mert nem ez a lényeg.
Nagyon sok negatív kritikát olvastam a színészekről, hogy csak Jeff Bridges jó a filmben. Abban egyetértek, hogy ő tényleg jó volt benne, de nekem a főhőssel sem volt bajom. Nem tudom, mégis mit várnak egy 18-20 éves sráctól egy ilyen szerepben? Aranyos volt, szimpatikus, hihető. Nem is kellett más. Nekem a főhősnő is nagyon tetszett. A többi színésznek meg nem is volt sok dolga, hiszen mind orvosilag érzelemcsökkentek voltak szerep szerint, abban meg nehéz bármit is alkotni. De én így is meg voltam elégedve a szereposztással. Abban az egyben egyetértek a kritikákkal, hogy Meryl Streep már nagyon unalmas az ilyen szerepekben.
Felvéve és rendezve szépen volt a film, a zenéje is kellemes. Nagyon ügyesen játszottak a színekkel, a szűrőkkel, jól kihangsúlyozta a mondanivalót, a fontos történéseket, szavak nélkül.
Hatalmas előnye a filmnek, hogy csak 1 óra 37 perc. Manapság ritka az ilyen rövid film, mindent elhúznak 2,5 órára, de általában kitölteni nem tudják rendesen. Ez a film meg pont olyan hosszú volt, mint a mondanivalója. Piros pont.
Szóval nem egy kiemelkedően fantasztikus alkotás, de megnézésre határozottan alkalmas ez a film, és örülök, hogy sort kerítettem rá.:)
filmkritika,
film