Nyomorultak - filmkritika
Mivel nem olvastam a könyvet, az égvilágon semmi elvárásom nem volt a karaktereket vagy a történetet illetően. Sosem tudtam, miről szól a Nyomorultak és a musical negyvenedik perce után kifakadtam, hogy nem is fogom, mert nem bírtam továbbnézni a filmet. Igyekeztem nagyon lelkesen leülni elé, hogy most egyrészt művelődök, másrészt végre megnézem Hugh Jackmant musicalszerepben és meghallgatom Russel Crowe operaénekesi hangját. Viszont a filmkészítők abba a hibába estek, hogy mint többen már előttük, félreértelmezték a musical, mint műfaj fogalmát.
A klasszikus musicalben prózai jelenet között a fontosabb érzelmi tartalmú történéseket jól megírt dalban adják elő. Az olyan félreértelmezett musicalben, mint ez is, mindent elénekelnek, még azt is, ha csak a budira mennek ki. És ezt én nem bírom idegekkel. Amikor a két csávó hót komoly fejjel énekelve! bemutatkozik egymásnak és teljesen hétköznapi mondatokat dallamosan intonálva „beszélgetnek”, sem komolyan venni, sem élvezni nem tudom. Ennek így semmi értelme. Most vagy írjunk egy rímelő, szép, költői dalszöveget egy jó zenével, vagy mondjunk el valamit normális prózában, de ne énekeljük azt, hogy „ Jónapot, hogy van?”, vagy, hogy „Basszus, belerúgtam a küszöbbe!”.
További hiba, hogy a rendes musicalfilm nem film. Csak egy külső helyszíneken, nagyobb költségvetéssel megrendezett, kamerával szépen felvett musical előadás. A Nyomorultak ellenben megpróbált film lenni. A színészek remekül játszottak, ami a zenei rész rovására ment. Nem azt mondom, hogy ne érzelmekkel fűtötten adjunk elő egy dalt, de sírva, üvöltve, fetrengve, fuldokolva egy zeneszám élvezhetetlen. Érzelmesen, de színpadiasan kell előadni egy musical számait, utána meg a prózában lehet színészkedni. Keverni a kettőt felesleges és megöli az egészet.
Ezek után már csak a színészek hangjáról mondanék pár szót, mert arról tudok jót is szólni. Hugh Jackmannek jó, musicalszínész hangja van, ami annyit tesz, hogy nem a legjobb énekes a világon, viszont tisztán énekel és jól ad elő, ami ebben a műfajban a legfontosabb. Russel Crowe-nak valóban remek, erős, operaénekes hangja van, amit profi módon itt visszafogottabban használt, hogy passzoljon egy musicalhez. Anne Hathewaynek pedig szép, tisztán csengő énekhangja van, amit amúgy pont ide találtak ki. Szóval örülök, hogy a színészek miatt belenéztem a filmbe, de sajnálom, hogy ennyi dolog kárbament. Szerencsére, azóta el lett nekem mesélve a vége, szóval legalább végre megtudtam, miről is szól a Nyomorultak. Teljesen ledöbbentem, hogy jó vége van.XD
A klasszikus musicalben prózai jelenet között a fontosabb érzelmi tartalmú történéseket jól megírt dalban adják elő. Az olyan félreértelmezett musicalben, mint ez is, mindent elénekelnek, még azt is, ha csak a budira mennek ki. És ezt én nem bírom idegekkel. Amikor a két csávó hót komoly fejjel énekelve! bemutatkozik egymásnak és teljesen hétköznapi mondatokat dallamosan intonálva „beszélgetnek”, sem komolyan venni, sem élvezni nem tudom. Ennek így semmi értelme. Most vagy írjunk egy rímelő, szép, költői dalszöveget egy jó zenével, vagy mondjunk el valamit normális prózában, de ne énekeljük azt, hogy „ Jónapot, hogy van?”, vagy, hogy „Basszus, belerúgtam a küszöbbe!”.
További hiba, hogy a rendes musicalfilm nem film. Csak egy külső helyszíneken, nagyobb költségvetéssel megrendezett, kamerával szépen felvett musical előadás. A Nyomorultak ellenben megpróbált film lenni. A színészek remekül játszottak, ami a zenei rész rovására ment. Nem azt mondom, hogy ne érzelmekkel fűtötten adjunk elő egy dalt, de sírva, üvöltve, fetrengve, fuldokolva egy zeneszám élvezhetetlen. Érzelmesen, de színpadiasan kell előadni egy musical számait, utána meg a prózában lehet színészkedni. Keverni a kettőt felesleges és megöli az egészet.
Ezek után már csak a színészek hangjáról mondanék pár szót, mert arról tudok jót is szólni. Hugh Jackmannek jó, musicalszínész hangja van, ami annyit tesz, hogy nem a legjobb énekes a világon, viszont tisztán énekel és jól ad elő, ami ebben a műfajban a legfontosabb. Russel Crowe-nak valóban remek, erős, operaénekes hangja van, amit profi módon itt visszafogottabban használt, hogy passzoljon egy musicalhez. Anne Hathewaynek pedig szép, tisztán csengő énekhangja van, amit amúgy pont ide találtak ki. Szóval örülök, hogy a színészek miatt belenéztem a filmbe, de sajnálom, hogy ennyi dolog kárbament. Szerencsére, azóta el lett nekem mesélve a vége, szóval legalább végre megtudtam, miről is szól a Nyomorultak. Teljesen ledöbbentem, hogy jó vége van.XD