Könyvkritika - Büszkeség és Balítélet
Elöljáróban annyit megemlítenék, hogy mind a régi BBC minisorozatot, mind a legújabb filmfeldolgozást többször láttam és nagyon szeretem, valamint magyarul olvastam a könyvet.
Úgy vélem, ha nem láttam volna már ezt a történetet filmen, a könyv feleennyire sem tetszett volna. Nem nagyon rossz, csak inkább üres volt. Tényleg szellemesek a párbeszédek és szórakoztatóak a figurák, viszont rajtuk kívül minden hiányzott nekem. Nem volt semmiről leírás. A főhősöknek a hajuk színét sem tudtuk meg és Elizabethről is csak annyi derült ki a könyv felénél, hogy 20 éves. Darcyról meg, hogy magas és jóképű. Annyiból érthető, hogy ha a főhősnő szemszögéből olvassuk az egészet, valóban csak az derül ki az olvasónak, ami a lánynak is fontos lehet. De ez még így is nagyon minimalista volt számomra.
A párbeszédekkel hasonló problémám volt. Maga a mondanivaló nagyon jó volt, de sosem tudtuk, az adott karakter milyen gesztusokkal kíséri, milyen hangulatban mondja, így az a benyomása lehetne az egyszeri olvasónak, hogy üres arcok a semmibe olvasnak fel szövegeket. Nekem is csak azért nem tűnt így, mert igyekeztem mögéképzelni, amit a filmekben láttam. Azok nélkül egyes jelenetek cseppet sem lettek volna ilyen egyértelműek.
Nem csodálom ezek után, hogy a két filmfeldolgozás ennyire különbözően jeleníti meg a szereplőket és a környezetet, és csak a szövegezésben egyezik valamelyest.
A filmekben valóban csak azt sajnálom, hogy miután a két főhős végre egymásra talál, nincs valami olyan levezetés, mint a könyvben, ahol egy napig nem is szólnak róla senkinek és utána pedig az írónő nagyvonalakban elmeséli még, melyik szereplőnek hogyan alakult később a sorsa.
További furcsaság volt számomra, hogy szinte a legfontosabb reagálások, mondanivalók nem jelentek meg párbeszéd formájában, csak leírásban. Például nem olvashatjuk Darcy szerelmes áradozását a könyv végén, csak annyit, hogy megteszi. Nem értem, hogy az írónő nem tudott vagy nem akart megküzdeni egyes szenvedélyesebb jelenetekkel, és ezért egyszerűen csak tényszerűsítette őket vagy eleve így akarta megírni meg nem tartotta fontosnak? Mindenesetre nagyon zavaró volt. A felsorolt negatívumok tekintetében kíváncsi lennék, hogy akkoriban ez volt az elfogadott és elvárt írói stílus, vagy csak Jane Austinra volt ez jellemző.
Összességében nem tetszett a könyv, és csak azért olvastam ilyen lelkesen végig, mert azt hittem valami mélyebb bepillantást adhat egy általam nagyon szeretett történetbe, de csalódnom kellett.
Most elkezdem az Emmát angolul, ami nővérem szerint még jobb könyvben, mint filmeken, pedig utóbbiakat is nagyon szeretjük mind a ketten. Remélem ez jobban fog tetszeni.
Úgy vélem, ha nem láttam volna már ezt a történetet filmen, a könyv feleennyire sem tetszett volna. Nem nagyon rossz, csak inkább üres volt. Tényleg szellemesek a párbeszédek és szórakoztatóak a figurák, viszont rajtuk kívül minden hiányzott nekem. Nem volt semmiről leírás. A főhősöknek a hajuk színét sem tudtuk meg és Elizabethről is csak annyi derült ki a könyv felénél, hogy 20 éves. Darcyról meg, hogy magas és jóképű. Annyiból érthető, hogy ha a főhősnő szemszögéből olvassuk az egészet, valóban csak az derül ki az olvasónak, ami a lánynak is fontos lehet. De ez még így is nagyon minimalista volt számomra.
A párbeszédekkel hasonló problémám volt. Maga a mondanivaló nagyon jó volt, de sosem tudtuk, az adott karakter milyen gesztusokkal kíséri, milyen hangulatban mondja, így az a benyomása lehetne az egyszeri olvasónak, hogy üres arcok a semmibe olvasnak fel szövegeket. Nekem is csak azért nem tűnt így, mert igyekeztem mögéképzelni, amit a filmekben láttam. Azok nélkül egyes jelenetek cseppet sem lettek volna ilyen egyértelműek.
Nem csodálom ezek után, hogy a két filmfeldolgozás ennyire különbözően jeleníti meg a szereplőket és a környezetet, és csak a szövegezésben egyezik valamelyest.
A filmekben valóban csak azt sajnálom, hogy miután a két főhős végre egymásra talál, nincs valami olyan levezetés, mint a könyvben, ahol egy napig nem is szólnak róla senkinek és utána pedig az írónő nagyvonalakban elmeséli még, melyik szereplőnek hogyan alakult később a sorsa.
További furcsaság volt számomra, hogy szinte a legfontosabb reagálások, mondanivalók nem jelentek meg párbeszéd formájában, csak leírásban. Például nem olvashatjuk Darcy szerelmes áradozását a könyv végén, csak annyit, hogy megteszi. Nem értem, hogy az írónő nem tudott vagy nem akart megküzdeni egyes szenvedélyesebb jelenetekkel, és ezért egyszerűen csak tényszerűsítette őket vagy eleve így akarta megírni meg nem tartotta fontosnak? Mindenesetre nagyon zavaró volt. A felsorolt negatívumok tekintetében kíváncsi lennék, hogy akkoriban ez volt az elfogadott és elvárt írói stílus, vagy csak Jane Austinra volt ez jellemző.
Összességében nem tetszett a könyv, és csak azért olvastam ilyen lelkesen végig, mert azt hittem valami mélyebb bepillantást adhat egy általam nagyon szeretett történetbe, de csalódnom kellett.
Most elkezdem az Emmát angolul, ami nővérem szerint még jobb könyvben, mint filmeken, pedig utóbbiakat is nagyon szeretjük mind a ketten. Remélem ez jobban fog tetszeni.