Álmomban csak te és én - 2. rész
Az örült száguldozásommal másfél óra lehetett, mikor eljutottam addig a pontig, hogy képes voltam tisztán átgondolni a következő lépést, behajtottam az első benzinkútra, feltankoltam a kocsit, és magamat is megdobtam egy doboz Philip Morissal. Kilépve az épületből, rögtön rágyújtok, a füst kellemes aromája teljesen lenyugtat. Már kezdenének gondolataim újra kavarogni, és ordibálva követelik szabad áramlásukat, de még egy időre rájuk zárom a rácsot, csak picit, amíg elállok a kocsival és a falnak dőlve újabb füstölgő szállal kezdem mérgezni magam. Feloldom gondolataim gátját, mik mint az örült kezdik kergetni egymást.
Ma reggel, felfedeztem magamon az öregség első jeleit, túl tettem magam rajta. Utána csődöt mondtam, mint művész, és? Mindenkinek van mélypontja. Ezek után egy vadidegen annyira elvarázsol, hogy az előző kettő probléma eltűnik. Szögezzük le, nem hiszek a szerelem első látásban. Sőt a szerelemben sem! Csak a vágyak vannak, és a kölcsönös kielégítése ezeknek. Az emberek érdekből vannak egymás mellett, feltétel nélküli szeretet nincs. A gyerekedet is azért szereted, mert a tied. Minden csak a birtoklás. De ha nincs ilyen, akkor mi volt az a stúdióban?!?! Én nem csak megkefélni akartam, az a kis hülye megragadott, elvette a józan eszem pedig csak a szemébe néztem !!! Határoztam, el akarom felejteni. Erre pedig a legjobb hely egy bár. Visszatérve a reggeli tervre, bebaszok, és megbaszok valakit. Elnyomtam az utolsó csikket és beszaladok még egy dobozért. Beszállok a fullextrás kincsemben és elindultam, a város buli negyede felé.
Leparkolok egy mélygarázsba, célomtól nem messze. Mikor már a Dream előtt állok egy újabb cigivel a számban, ha ideges vagyok egyszerűen láncdohányossá válok, elnyomom magamban az utolsó értelmes kis hangot a tagságimat megmutatom és belépek, a hangos zene betölti az egész helyiséget, meleg van, a lángoló testekből árad ez a hőség. A pasik a parketten vonzanak, kellenek. Nem ők, csak a testük. Innentől kezdve vadász vagyok, és mindenki más préda. A pultnál rendelek egy felest, amit kapásból lehajtok, ezután még jött egy-két ugyanilyen meg sör is valamennyi. Amikor már józan eszem is köszönte és integetve továbbállt, megnézem ma milyen a felhozatal. Rövidebb nézelődés után, megtalálom amit keresek. Egy alkalmi, ahogy Risa szerette hívni őket. Nem a könnyen hódítható kis kurva, könnyű vadra nem lövök. Azaz igazi betörésre váró, öntudatos kis passzív, tökéletes testtel. Mellé lépek és minden további nélkül közlöm vele mit akarok.
- Meg akarlak baszni, édes! Remélem nincs kifogás - ragadozó vigyor és a legvonzóbb tekintet, amit ilyen állapotban művelni tudok.
Szegényke először fel sem fogja mit akarok, miután leesik neki elpirul majd felháborodva nyitná a száját hogy beolvasson, mikor is letámadom az ajkait, nem kérek, akarok, irányítok és elveszek. Már fulladozik, mikor lélegzetvételnyi időt adok neki, az esetleges ellenkezésre. Csak tátog, pedig nem rég még igen dühös volt. Mosolyognom kell, hisz már az enyém, nem érdekel más csak hogy végre otthon baszhassam a kis kawaiit. Újabb csók és már kifelé húzom, leintek egy taxit és bevágódva a hátsó ülésre egy percre sem abbahagyva a testi kontaktust közlöm a címet, és már folytatom is áldott vagy átkozott ki tudhatná milyen tevékenységem a nyakán. Sosem érdekelt mit gondolnak rólam az emberek és ez nem most fog megváltozni.
- Várj…hhh…hhh - lihegni is alig tud de küzdd ezt szeretem, megvárom míg elmondja mi a baja, de időközben beindult kezem egy percre sem veszem le hasáról már közel járok büszkeségéhez, de azért ingyen pornót senkinek sem adok. - Sofőr…hhh…néz…ne - kis pirulós, kíváncsi vagyok szűz e még, mert annak tűnik, a reakcióiból ítélve. Kicsit lassítok a tempón, de el nem eresztem. Elérkezettnek látom a pillanatot, hogy megtudjam, ma kinek a nevét fogom nyögni.
- Neved? - hirtelen tér magához, és csak pillanatok múlva válaszol.
- Rei,…hívj Reinek - édes, hogy milyen zavarban van. Egyre jobban érdekel, mennyire tud elpirulni, vajon mi a legvörösebb színe?
- Lyon - ezzel letudottnak vélem a bemutatkozást.
Ismerős a környék, két sarok után már nálam vagyunk, kifizetem a taxit, és elkezdem felrángatni a lépcsőn, hogy miért nem lifttel mentünk nem tudom, de per pillanat semmit sem tudok. Berángatom a lakásomba, még próbálkozik picit a lassításommal, de hamar feladja. Tombolok, és húzom magammal őt is az eszeveszett forróságba. Engedelmesen alám veti magát. Testemmel tolom a hálószoba felé, a ruhái már nincsenek rajta mikor, átlépjük a küszöböt. Fejemmel az ágyra bökök, s ő értve az utasítást leül rá. Magamat is megszabadítom a ruháktól. Már szükségem volt rá, azt hittem velem együtt ők is lángra kapnak és elkozmálnak a belőlem áramló hőtől, s férfiasságom is nagyon kívánta már a szabadságát. Lábai közé térdelek és ledőlök vele az ágyra. Kezem onnan folytatja dolgát ahonnan abbahagyta, nyelvem is vissza talál a már végig járt utakra. Lassan de biztosan, így lesz neki is és nekem is a legjobb, minden percét ki akarom élvezni. Félszegen bár de mikor már köldökét kóstolom, úgy véli neki is be kell szállnia közös játékunkba, pedig nem kellett, nem zavart, ha csak nyögdécsel alattam az is elég lett volna. Már elég kemény, a lelkem, hogy rátérhessek az est fénypontjára, de csak a biztonság kedvéért, lassan elindulok lentről, mellkasán csíkot húzva egészen mellkasa hullámzó voltából kitűnő két kis csúcsig, melyet felváltva kezemmel, s számmal ingerlek, míg másik kezemmel sikerül előbűvészkednem egy csomag gumit és némi síkosítót. A másodikkal kezdem és ujjamra nyomva belőle, amit szintén egy kézzel oldottam meg, elmehetnék a lepedő Houdinijének, és tovább kényeztetve mellkasát, egy újjal, kitapintom, gyönyöreink leendő kapuját, és körözésből hirtelen hatolok belé. Nyelvem eközben felkúszik nyakán, hogy fájó nyögését csókkal hallgattassa el. Tapasztalatból tudom, hogy meg fog nyugodni, és el fog múlni a fájdalma, de addig is óvatosan bánok vele, vigyázok rá, mint szerelmesemre. Mindenkire vigyáztam eddig, akivel voltam, nekem adják maguk, és én nem adom cserébe testem vagy lelkem, de az élvezet az övék is. Lassan tovább merészkedem és bal kezemmel még tovább tágítom, előző ujjamhoz még egyet hozzáadva újra megfeszül, kellemetlen érzését simogatásommal próbálom csitítani. Nem tudom meddig bírom még, de még egy ujjal tudom enyhíteni, a későbbiek fájdalmát. Csókolom, simogatom s ő kapaszkodik belém, lassan már élvezi annyira, hogy amennyire kiszolgáltatott helyzetéből ez lehetséges ellentétesen mozogjon ujjaimmal. Ekkor látom megfelelőnek az időpontot, hogy ujjaimat kihúzva belőle, az óvszert magamra húzzam, szemei sötéten csillognak, minden mozdulatomat figyeli, ki van pirulva, és érzem hogy tart attól ami most fog jönni. Rámosolygok, próbálom nyugtatni valamennyire, puszit adok homlokára és belényomulok, gyorsan és könyörtelenül, de így legalább csak rövid ideig szenved. Megállok és várok, sír, nem fújok visszavonulót, a fájdalom úgyis megmaradna. Fölé hajolok, homlokunkat összeérintem suttogom neki a valót, nem szerelmes szavakat, mikre vágyna, tudom hogy vágyna, nem pont tőlem, bárkitől. Törődésre vágyik, megadom neki ma, de soha többet, szeretetet viszont nem adhatok.
- Rei! Lazíts! Nyugi, el fog múlni! - ennyi telik tőlem.
- Fáj… - nyüszíti.
És elhiszem, hogy így van, könnyeit lecsókolom. Várok, és a percek telnek, nem sietek sehova sem. Megvárom, amíg megnyugszik. Kapkodja a levegőt, de már nem küzdd minden izma ellenem. Lassan mozdulok benne. Felszisszen. Ügyelek mozdulataimra, csak akkor kezdem, felvenni az ősi ritmust, mikor már élvezi minden rezdülését együttlétünknek. Átadom magam a sodrásnak, egymást repítjük a mennyek felé, és mikor megtörténik percekig vagyok fenn, vele együtt. Mikor gyönyörtől homályos arcára tekintek nem őt látom, méregzöld szemei mélykékké változnak, feketesége arany barnává varázsolódik. Az esti fiút látom, nem őt. Melléfekszem, és ő hozzám bújik. Nem zavar tegye csak, tincseit birizgálom, míg szuszogása el nem mélyül, utána én is átadom, magam az álmok birodalmának, melyben a tengerek mélysége, és a búzaföldek csillogása megfért egymás mellett, és mellettem.