lépjek túl? jó.
Nem hittem volna egy hete, sőt, még két napja sem, hogy most itt fogok ülni, bedagadt szemekkel, és ezt írom. Pont Neked. De egyszerűen... megőrülök, érted? És nem túlzok: majd' szétrobbanok a gondolatoktól, amik úgy kavarognak a fejemben, mint a por a lábad alatt ha belerohansz. Ez az egész egyszerűen hihetetlen. Hogy voltunk képesek idáig jutni? Ezt valahogy nem értem. Nem is fogom talán soha.
Bár te azt mondtad, hogy soha nem fogod elmesélni a történetedet, de én azért szeretném az enyémet megosztani veled. Hátha érdekel. ; D Bár nem túl érdekfeszítő. De csak valami.
Látszólag valami elképesztő életem van. Három testvérem van, mindegyik egészséges; apum és anyum nem váltak el, boldogok. Apum jól keres, szép lakásunk van, közel élek az iskolához, ahol jó tanításban részesülök. Odaadó barátaim vannak, nővérem Amerikában él, és járhattam már sok szép helyen a világon. Tudok zongorázni, fogjuk rá, hogy énekelni és rajzolni is, értek az íráshoz, a videoszerkesztéshez, a grafikához és a honlapszerkesztéshez, jó a nyelvérzékem, könnyen megjegyzek dolgokat. Én is egészséges vagyok, és jólétben élek. Márkás cuccokat hordhatok, és általában megkapom, amit szeretnék. Ha pedig nem, akkor nem hisztizek, csak elfogadom, hogy ez van. Azt hiszem ennél nem kell több senkinek.
De aztán, ha félrerakjuk ezt a sok körülményt, ott vagyok én magam. Vannak céljaim, álmaim, és eddig úgy éreztem, hogy egész jól ki vagyok békülve magammal. Hogy kicsit különbözöm a többiektől, hogy nem vagyok ugyanolyan sémára tervezve, mint mások. És aztán felébredtem a szép álomvilágból, és itt állt az orrom előtt a jeges valóság: hogy tökéletesen ugyanolyan vagyok, mint mások. Átlátszó, kétszínű, álszent kis pisis, aki azt hitte, hogy felnőttként kezeli a dolgokat, pedig a frászt. Aki azt hitte, hogy azzal, hogy nem mondja el, mi a baja, nem bánt meg vele másokat. Rengeteg problémám volt már ebből az életben. Vesztettem el barátot, nem is egyet. Volt, akit visszakaptam. A sors akarta így. Hiszem, hogy semmi nem véletlen; ez se, hogy mindez megtörtént. Mindenesetre átértékeltem sok dolgot, és jobban érzem magam.
Bárki, esküszöm az égre, bárki lehet a tanúja, hogy nem vagyok rosszindulatú. Meg lehet kérdezni akárkit, soha senkinek nem ártottam szándékosan, csak azért, hogy rossz legyen neki. Voltak ballépéseim, csináltam hülyeségeket, ezzel bizonyítva, hogy nem vagyok tökéletes, és nem is gondolom azt magamról, de soha nem bántottam szándékosan senkit. Épp ellenkezőleg: inkább magamba fojtom a rosszallásom csak azért, hogy mást ne bántsak. Álszentnek tűnhet, talán az is, de ez sem rosszindulatból van. Mindig más van elöl a listámon, és ez sokszor okoz letargiát nálam, és ezzel kell elfogadni. Néha szar kedvem van, néha mindenkinek, de ha kiagyaltam magam rajta, akkor megint a régi vagyok. Azt hiszem, erről már ti is meggyőződhettetek.
Rossz tulajdonságom még továbbá, hogy akit rég ismerek, azzal kegyetlenül őszinte vagyok. Timi a tökéletes példa. Neki aztán megmondom, ha valami böki a csőröm, és sokszor megbántom vele, de ismer, és tudja, hogy ezt sem azért mondom, hogy bántsam, hanem neki akarok jót. Egy ideig sokszor volt belőle probléma, hogy a saját mintámra akartam formálni Timit, de utána megváltoztam, és elfogadtam, hogy az ő életébe én nem szólhatok bele. Azóta csak szorosabb a barátságunk. (Ez csöpög Stefan és Damon kapcsolatából is. Pedig úúgy próbáltam legyűrni, de mindig csak ő bántott, én még egy ujjal nem értem Stefóhoz. :D Nem tudom feltűnt-e... :D)
Még van pár hasonló barátom, akikről csak szépeket mondhatnék, kit régebb óta ismerek, kit annyira nem, de java részükben közös valami. Internetről ismerem őket. Általában jobban kijövök azokkal, akikkel még nem találkoztam; talán mindig sikerül kifognom a normális egyedeket.
Te és Judy... Megváltoztattátok a nyaramat. Azt hittem, hogy képtelen leszek túlélni ezt a két hónapot. Hogy egyetlen barátom sincs a közelben, hogy két hónapig nem röhöghetek úgy igazán, mert senki nem lesz, hogy velem röhögjön. Azt hittem, magamra leszek maradva.
Bűn vagy sem, de néha tényleg egyedül érzem magam. És ha a rosszkedvem valakin kitöltöm, akkor ugyan miért is ne azon, akit szeretek. Sokan vagyunk így vele a világon gondolom, és borzasztó rossz szokás.
Reni! Az, hogy most épp rajtad csattant az ostor, végzetes hiba volt tőlem. Megkaptam a magamét, és szerintem már hónapok óta nem bőgtem ennyit, mint ma összesen. Elveszettnek, keserűnek éreztem magam, mintha összeomlott volna körülöttem egy egész világ. Amit Judynak rólad mondtam, rohadjak meg, ha igaz volt. Te lennél az utolsó ember a földön, akit azzal vádolnék, hogy kihasznál, és ez talán utólag már semmit nem old meg, de el szeretném mondani, hogy igazán mit gondolok rólad.
Azt gondolom, hogy elképesztő vagy. Nincs a világon még egy ilyen ember, mint te. Valahányszor beszéltünk, úgy éreztem, mintha tényleg itt lennél mellettem, és együtt röhögnénk. Azt az érzést adtad vissza, amit annyira kegyetlenül hiányolok. És ezért vagy pótolhatatlan. Veled tudok komolyan is beszélni, de ugyanakkor, rá öt percre könnyesre tudom röhögni magam. Tudom, hogy rád számíthatok, hogy neked bármit elmondhatok, és te sosem élnél ezzel vissza.
Ha olyan környezetben élsz nap mint nap, ahol a barátaid nap mint nap előszeretettel hangoztatják, hogy mennyire fontos vagy nekik és szeretnek, akkor a tudatalattidba beivódik, és egy idő után mindenkitől hasonlót vársz el. Ha pedig nem kapod meg, pedig te mondod, mintha csak a többieknek mondanád, akkor kialakul az érzés, hogy "Lehet, hogy ő nem is szeret annyira?", és olyankor már nem számít az, hogy te nem szavakkal fejezed ki, hanem érezteted. Biztos, hogy ebben is fogsz találni kivetnivalót, de én már belefáradtam, hogy cáfolatokkal rukkoljak elő. Amit el szeretnék érni az az, hogy minden olyan legyen mint régen volt. Hogy tudd, hogy az előbb leírt véleményemet nem most alkottam meg rólad, hanem ez már bennem él amióta megcsináltam az RPG-t. Nekem mindennél többet jelent a barátságunk, és nem akarom, hogy emiatt tönkremenjen. Azt szeretném, hogy meg tudj bocsátani, és nem a hamis véleményemért, hanem azért, amilyen veled voltam. Nem vagyok a barátnők mintapéldája, de ha Damon vissza tudta szerezni RendziElenát, akkor én is ugyanezt meg tudom tenni Rendzivel. (: Legalábbis hiszek benne. :D
Nem tudom elképzelni, hogy milyen sebet szakítottam fel, és biztos vagyok benne, hogy te tovább fogsz lépni. Erős vagy, sokkal erősebb, mint én valaha leszek. De pont ezért, nagyon felnézek rád, és ha továbbra is volna kedved a jó úton nevelni az ifjú Padavant, akkor én is képes leszek túllépni bármin. (:
I don't want to loose you. <3
http://www.youtube.com/watch?v=OSCoO791Ua0&feature=related
Ui.: Vihar van. :D Ha esetleg holnap nem mennék MSN-re, akkor tudjátok, hogy kibaszta az áramot megint. De ezt ugye senki nem szeretné, legkevésbé én. :D
Bár te azt mondtad, hogy soha nem fogod elmesélni a történetedet, de én azért szeretném az enyémet megosztani veled. Hátha érdekel. ; D Bár nem túl érdekfeszítő. De csak valami.
Látszólag valami elképesztő életem van. Három testvérem van, mindegyik egészséges; apum és anyum nem váltak el, boldogok. Apum jól keres, szép lakásunk van, közel élek az iskolához, ahol jó tanításban részesülök. Odaadó barátaim vannak, nővérem Amerikában él, és járhattam már sok szép helyen a világon. Tudok zongorázni, fogjuk rá, hogy énekelni és rajzolni is, értek az íráshoz, a videoszerkesztéshez, a grafikához és a honlapszerkesztéshez, jó a nyelvérzékem, könnyen megjegyzek dolgokat. Én is egészséges vagyok, és jólétben élek. Márkás cuccokat hordhatok, és általában megkapom, amit szeretnék. Ha pedig nem, akkor nem hisztizek, csak elfogadom, hogy ez van. Azt hiszem ennél nem kell több senkinek.
De aztán, ha félrerakjuk ezt a sok körülményt, ott vagyok én magam. Vannak céljaim, álmaim, és eddig úgy éreztem, hogy egész jól ki vagyok békülve magammal. Hogy kicsit különbözöm a többiektől, hogy nem vagyok ugyanolyan sémára tervezve, mint mások. És aztán felébredtem a szép álomvilágból, és itt állt az orrom előtt a jeges valóság: hogy tökéletesen ugyanolyan vagyok, mint mások. Átlátszó, kétszínű, álszent kis pisis, aki azt hitte, hogy felnőttként kezeli a dolgokat, pedig a frászt. Aki azt hitte, hogy azzal, hogy nem mondja el, mi a baja, nem bánt meg vele másokat. Rengeteg problémám volt már ebből az életben. Vesztettem el barátot, nem is egyet. Volt, akit visszakaptam. A sors akarta így. Hiszem, hogy semmi nem véletlen; ez se, hogy mindez megtörtént. Mindenesetre átértékeltem sok dolgot, és jobban érzem magam.
Bárki, esküszöm az égre, bárki lehet a tanúja, hogy nem vagyok rosszindulatú. Meg lehet kérdezni akárkit, soha senkinek nem ártottam szándékosan, csak azért, hogy rossz legyen neki. Voltak ballépéseim, csináltam hülyeségeket, ezzel bizonyítva, hogy nem vagyok tökéletes, és nem is gondolom azt magamról, de soha nem bántottam szándékosan senkit. Épp ellenkezőleg: inkább magamba fojtom a rosszallásom csak azért, hogy mást ne bántsak. Álszentnek tűnhet, talán az is, de ez sem rosszindulatból van. Mindig más van elöl a listámon, és ez sokszor okoz letargiát nálam, és ezzel kell elfogadni. Néha szar kedvem van, néha mindenkinek, de ha kiagyaltam magam rajta, akkor megint a régi vagyok. Azt hiszem, erről már ti is meggyőződhettetek.
Rossz tulajdonságom még továbbá, hogy akit rég ismerek, azzal kegyetlenül őszinte vagyok. Timi a tökéletes példa. Neki aztán megmondom, ha valami böki a csőröm, és sokszor megbántom vele, de ismer, és tudja, hogy ezt sem azért mondom, hogy bántsam, hanem neki akarok jót. Egy ideig sokszor volt belőle probléma, hogy a saját mintámra akartam formálni Timit, de utána megváltoztam, és elfogadtam, hogy az ő életébe én nem szólhatok bele. Azóta csak szorosabb a barátságunk. (Ez csöpög Stefan és Damon kapcsolatából is. Pedig úúgy próbáltam legyűrni, de mindig csak ő bántott, én még egy ujjal nem értem Stefóhoz. :D Nem tudom feltűnt-e... :D)
Még van pár hasonló barátom, akikről csak szépeket mondhatnék, kit régebb óta ismerek, kit annyira nem, de java részükben közös valami. Internetről ismerem őket. Általában jobban kijövök azokkal, akikkel még nem találkoztam; talán mindig sikerül kifognom a normális egyedeket.
Te és Judy... Megváltoztattátok a nyaramat. Azt hittem, hogy képtelen leszek túlélni ezt a két hónapot. Hogy egyetlen barátom sincs a közelben, hogy két hónapig nem röhöghetek úgy igazán, mert senki nem lesz, hogy velem röhögjön. Azt hittem, magamra leszek maradva.
Bűn vagy sem, de néha tényleg egyedül érzem magam. És ha a rosszkedvem valakin kitöltöm, akkor ugyan miért is ne azon, akit szeretek. Sokan vagyunk így vele a világon gondolom, és borzasztó rossz szokás.
Reni! Az, hogy most épp rajtad csattant az ostor, végzetes hiba volt tőlem. Megkaptam a magamét, és szerintem már hónapok óta nem bőgtem ennyit, mint ma összesen. Elveszettnek, keserűnek éreztem magam, mintha összeomlott volna körülöttem egy egész világ. Amit Judynak rólad mondtam, rohadjak meg, ha igaz volt. Te lennél az utolsó ember a földön, akit azzal vádolnék, hogy kihasznál, és ez talán utólag már semmit nem old meg, de el szeretném mondani, hogy igazán mit gondolok rólad.
Azt gondolom, hogy elképesztő vagy. Nincs a világon még egy ilyen ember, mint te. Valahányszor beszéltünk, úgy éreztem, mintha tényleg itt lennél mellettem, és együtt röhögnénk. Azt az érzést adtad vissza, amit annyira kegyetlenül hiányolok. És ezért vagy pótolhatatlan. Veled tudok komolyan is beszélni, de ugyanakkor, rá öt percre könnyesre tudom röhögni magam. Tudom, hogy rád számíthatok, hogy neked bármit elmondhatok, és te sosem élnél ezzel vissza.
Ha olyan környezetben élsz nap mint nap, ahol a barátaid nap mint nap előszeretettel hangoztatják, hogy mennyire fontos vagy nekik és szeretnek, akkor a tudatalattidba beivódik, és egy idő után mindenkitől hasonlót vársz el. Ha pedig nem kapod meg, pedig te mondod, mintha csak a többieknek mondanád, akkor kialakul az érzés, hogy "Lehet, hogy ő nem is szeret annyira?", és olyankor már nem számít az, hogy te nem szavakkal fejezed ki, hanem érezteted. Biztos, hogy ebben is fogsz találni kivetnivalót, de én már belefáradtam, hogy cáfolatokkal rukkoljak elő. Amit el szeretnék érni az az, hogy minden olyan legyen mint régen volt. Hogy tudd, hogy az előbb leírt véleményemet nem most alkottam meg rólad, hanem ez már bennem él amióta megcsináltam az RPG-t. Nekem mindennél többet jelent a barátságunk, és nem akarom, hogy emiatt tönkremenjen. Azt szeretném, hogy meg tudj bocsátani, és nem a hamis véleményemért, hanem azért, amilyen veled voltam. Nem vagyok a barátnők mintapéldája, de ha Damon vissza tudta szerezni RendziElenát, akkor én is ugyanezt meg tudom tenni Rendzivel. (: Legalábbis hiszek benne. :D
Nem tudom elképzelni, hogy milyen sebet szakítottam fel, és biztos vagyok benne, hogy te tovább fogsz lépni. Erős vagy, sokkal erősebb, mint én valaha leszek. De pont ezért, nagyon felnézek rád, és ha továbbra is volna kedved a jó úton nevelni az ifjú Padavant, akkor én is képes leszek túllépni bármin. (:
I don't want to loose you. <3
http://www.youtube.com/watch?v=OSCoO791Ua0&feature=related
Ui.: Vihar van. :D Ha esetleg holnap nem mennék MSN-re, akkor tudjátok, hogy kibaszta az áramot megint. De ezt ugye senki nem szeretné, legkevésbé én. :D