99 Luftballons
Ma, Egerfelé az úton hallgattam az MP3 játszómat, amin elég eklektikus elegye van az elmúlt 70 év zenei termésének. Van rajta Lili Marlene, Bella Ciao, Losing My Religion, Blowing In The Wind (OK, szóval ez nem is kampány...) valamint Nena 99 Red Balloons című száma.
Nena. Gyerekkoromban a Mester utcán volt egy lemez bolt. Club 54 volt a neve, és lehetett pop sztár kitűzőket kapni. Meg punkokat is. 32 forint volt egy, amikor az én havi zsebpénzem 40 Ft volt. Práter Alexandrának volt Nenás kitűzője, amit nagyon irigyeltem tőle, mivel ebben az időben (általános iskola második osztály) Halász Judit és a Modern Talking után Nena volt a harmadik kedvencem.
Nagypapától kaptam én is egy kitűzőt, amit egy hét után ellopott a padtársam. Csak az év végén került vissza hozzám, és immáron 20 évvel később tavalilyentájt dobtam ki, miután kétszer is kimostam a blúzommal. Sőt, akkoriban dobtam ki életem első Popcorn magazinját. Leselejteztem a Jason Donovan képgyűjteményemet is. Kicsit vérzett a szivem, mert ezek a dolgok jelképezték az ifjúkori ellenzékiséget, amikor az úttörőtáborban illegálisan Nyugatról becsempészett, imperialista Bravo magazinokat bújtunk. Persze, angol tagozatosként egy kukkot sem értettünk németül, és ma is csak annyira emlékszem, hogy Lesen Sie der (die? das?) Packungsbeilage oder fragen Sie Ihre Doktor oder Apotheker, vagy valami hasonló.
Néha nem árt újra hallgatni azokat a számokat, amiket azokban az erőteljesen formáló években hallgatott az ember. Nekem ezek az évek egy kicsit egybe estek a rendszerváltás izgalmas, felkavaró és tanulságos éveivel. A német punk, az amerikai alternatív, KISZ, KISS, pop, félklasszikus és mozgalmi dal jól megfért a magyar népdalokkal és Szörényi Levente munkásságával... Nem éreztem akkor még annyira a politikát a dalok mögött, sokszor a mondanivalót sem értettem. Azóta értem a szavakat, és néha, bár ma már nem él a reflex, a sorok közt is olvasok.
Mert zene az kell, mert körül ölel....
Nena. Gyerekkoromban a Mester utcán volt egy lemez bolt. Club 54 volt a neve, és lehetett pop sztár kitűzőket kapni. Meg punkokat is. 32 forint volt egy, amikor az én havi zsebpénzem 40 Ft volt. Práter Alexandrának volt Nenás kitűzője, amit nagyon irigyeltem tőle, mivel ebben az időben (általános iskola második osztály) Halász Judit és a Modern Talking után Nena volt a harmadik kedvencem.
Nagypapától kaptam én is egy kitűzőt, amit egy hét után ellopott a padtársam. Csak az év végén került vissza hozzám, és immáron 20 évvel később tavalilyentájt dobtam ki, miután kétszer is kimostam a blúzommal. Sőt, akkoriban dobtam ki életem első Popcorn magazinját. Leselejteztem a Jason Donovan képgyűjteményemet is. Kicsit vérzett a szivem, mert ezek a dolgok jelképezték az ifjúkori ellenzékiséget, amikor az úttörőtáborban illegálisan Nyugatról becsempészett, imperialista Bravo magazinokat bújtunk. Persze, angol tagozatosként egy kukkot sem értettünk németül, és ma is csak annyira emlékszem, hogy Lesen Sie der (die? das?) Packungsbeilage oder fragen Sie Ihre Doktor oder Apotheker, vagy valami hasonló.
Néha nem árt újra hallgatni azokat a számokat, amiket azokban az erőteljesen formáló években hallgatott az ember. Nekem ezek az évek egy kicsit egybe estek a rendszerváltás izgalmas, felkavaró és tanulságos éveivel. A német punk, az amerikai alternatív, KISZ, KISS, pop, félklasszikus és mozgalmi dal jól megfért a magyar népdalokkal és Szörényi Levente munkásságával... Nem éreztem akkor még annyira a politikát a dalok mögött, sokszor a mondanivalót sem értettem. Azóta értem a szavakat, és néha, bár ma már nem él a reflex, a sorok közt is olvasok.
Mert zene az kell, mert körül ölel....