A Színvonal rombolás MAGAS ISKOLÁJA

Jan 17, 2010 20:40


Tény és való h. szörnyű a helyesírásom , nem tagadom. Most is inkább a magyar tételeim felet kéne kotlanom és megpróbálni valami kis tudást tölteni magamba, DE NEM! Itt ülök és verem a fejemet az asztalba egy magyar fanfiction oldal véget.
Az oldalt nevezzük „X”-nek.
Nos tehát X egy igazán kellemes kis oldal volt hónapokkal ezelőtt. Igaz, tele volt felesleges ,a színvonalt rontó helyesírási hibával jó némelyik ill. X-nek már eléggé a végét járta az adatbázisa. -> KÖLTÖZTEK! HURÁÁÁ!
Nagyobb és szebb oldal lett, ehhez hozzá jön h. megalkották a feltöltési és helyesírási szabályzatukat is , valamint VÉLETLENSZERŰEN választottak adminokat. Ezeknek az adminoknak a feladata az irományok szűrése. Némelyik admin eléggé modortalan, lusta és ha mégis átnézi történetünket visszautasítja arra hivatkozva h. helyesírási hiba volt. Na ,de hol?!
Válasz semmi, erre nagyidő múlva kiköpi h. vesszőhiba…erre már végképpen nem szólok semmit sem.
Ilyenkor merül fel a kérdés, mi van ha elfogadják? PÁR HÉTEN BELÜL FELTÖLTIK (kitudja mennyi időbe telt ellenőrizni. Jó tudom h. ez egy önkéntes munka és semmi hasznuk nem származik belőle.). Még jobban kedvelem azokat az adminokat akik szvsz csupán rá bólintanak a feltöltésre és át sem futják az írást. Talán ez utóbbi a legszörnyűbb(!), rengetek stilisztikailag hibás, undormány, összecsapott….és így folytathatnám a sort.
Gondoltam h. írok ma a fórumba mindezeket megemlíteni, na de igen…látszik h. itt sem regisztráltam magam -_- , szóval jobbhián beleolvastam a fórumba. - bár ne tettem volna.
Még egyszer elmondóm, sz@r vagyok nyelvtanból ,de szerintem a magyar tanárnőm visítva mutatna be egy tigris bukfencet egyenesen az ablakon át ,ha én mind ezt a szemet gyönyörködtető alkotást megmutatnám neki.

De hogy csak értsétek mikről is beszélek, íme egy komoly 5 perc alatt összeszedett baromság sorozat. Oh és gyorsan megj. ÉN NEM ÍROK, de nem egy ismerősöm szokta publikálni műveit X-en…kritikus vagyok nem tagadom, tehát ők tényleg TUDNAK írni nem csak felhánynak valami szösszenetet mint egyesek -_- . Mégis…pont ők „szenvednek” a legjobban, rengeteget várnak, és ha olyan admin kezébe kerülnek a történetük akik especial mondjak a BL-t nem kedvelik visszadobják nemes egyszerűséggel (volt erre példa, fórumon olvastam)
Na, de most már tényleg jöjjön egy kis CSEMEGE!

~~~~~¤~~~~~¤~~~~~¤~~~~~¤~~~~~¤~~~~~¤~~~~~¤~~~~~¤~~~~~¤~~~~~¤
YU-Gi-OH! …..WÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, original karik( szvsz saját maguk…)
” A kis csapat Yugi-éknál tölti a Szent Estét. Dory és Yugi a házat díszítette kívül - belül, de hirtelen Anikó egy megjegyzést tett meg.
- Bárcsak itt lehetne! - ült le a kanapéra.
- Hidd el Anikó! - tette a vállára a kezét Seto. - Nekünk is ugyanúgy hiányzik, mint teneked. De nézd meg Dory-t, ő milyen szomorú lehet?!
- Nem is vagyok az! - csattant fel az illető Seto háta mögött. - Viszont gondoljatok csak bele, ti hogy éreznétek magatokat, hogyha elzárnának azoktól, akik jobban szeretnek, mint a barátaid! - tette le a seprűt.”

Naruto : …..avagy „PEG! HAZAJÖTTEM ! „
„- Hazajöttem Naruto! - kiáltott be a nappaliba, miközben nekiállt levenni a cipőjét.
Bentről semmi válasz nem érkezett, amit kicsit furcsállta, hisz a szőke ma egy órával előbb végzett az iskolában, mint ő.
Aztán meghallotta a billentyűzet egyenletes kopogását, és rájött, hogy Naruto megint az MSN előtt lóg, és beszélget azzal a haverjával, akinek máig nem tudta megjegyezni a nevét.”

valami versike…épelmével birod-e ?(tudom, bennem egy költő veszett el X”D)
„Tavasszal erre járt egy gólya,
a nyakában ott lógott egy pólya
egy kisgyermeket cipelt benne
és gyorsan száguldott lefele.

Leszállt egy kis ház tetejére
és a kis mozgó pólyát betette
egy kis kosár belsejébe,
és elrepült messze keletre.”

Narutos….biologia káosz, OCC erősen (illene egy danger-t kitenni)
”- A nagybátyád? Hihi! Majdhogynem tizenöt évesen! - a lány még mindig nevetett, de mikor meglátta a fiú jéghideg és komoly tekintetét, lefagyott arcáról a mosoly. -T... Te… Itachi fia vagy? -maga sem hitte el, amit kérdezett, majd mikor a fiú bólintott, a lány úgy érezte, mintha most lökték volna le egy szikla tetejéről.”

Kaleido…érdekes ebből már csak egyet találtam.
„- Hé, hadd szóljak bele én is!
- De Sora! Én vagyok a mesélő! Vagyis az a személy, aki kapcsolatot teremt az olvasóval. Tehát kérlek, hadd folytassam!
- Ne csináld, ezt kérlek! Én is szeretnék hozzátenni a történethez egy kicsit.”

„- Ennyire fárasztó a pakolás? - kérdezte Sora, miközben az ágy mellett lebegett.
- Nem tudom, de engem mindig lefáraszt... - mondta Heniko, aki közben a plafont bámulta.
- És különben hogy tetszik a Kaleido színpad? Mondjuk, még nem láttál valami sokat belőle.
- Nem is tudom, mi rá a megfelelő szó. Varázslatos az egész... szó szerint. Látni akarok mindent.
- Igen, az már igaz - mondta Sora.”

”Csajkommandó” ….a „Lümier” nem úgy van h. Lumier?(nem mintha fanolnám az animot)
”- A te nagy szádat a világ legnagyobb álcázó pajzsa sem tudná elhallgattatni.- sóhajtott fel Lümier. Azúrkék szeme azonban bíztatón és beleegyezőn fénylett.
- Nem. Most máshogy fogtok dolgozni!”

Kaleido…mégis találtam még X”D
” Kijött a próbafülkéből, de nem volt az igazi. Mikor már az ötödik ruhát próbálta és egyik sem tetszett kezdett elkeseredni, ám most olyan ruhát kapott a kezébe ami nagyon tetszett neki, a ruha nem volt éppen hosszú, inkább miniruha. Arany és rózsaszín elegye. Felpróbálta és a méret is tökéletes volt.
-Ez egyszerűen meseszép.- áradozott az eladónő.
-Nekem is tetszik. Mennyi lenne?
-600 dollár. Különleges, eredeti Gucci darab.
-Megveszem. Maradhat rajtam?
-Persze kisasszony. Köszönjük a vásárlást viszont látásra.
-Viszlát.”

Bemutatók/előzetesek TOP:
” Itachi Uchiha. Egy kegyetlen, rideg ember, aki csak játszik mindenkivel.
Most viszont kicsellózik vele az élet.....”

” Egy kalózos történet. A vámpírosok mellett ezeket is imádom
( a karibtenger1-2-3-at min hetvenszer láttam ). „

„Török Szofi vagyok, egy magányos vámpír. Életem eddig üres és unalmas volt, egészen addig, amíg Kunszentmiklósra nem költöztem a családommal. Ott ismerkedtem meg legjobb barátnőimmel, egy vadásszal és életem értelmével: Viktorral. „

Fórumról ….noha nem tudom h. mit milyen célzattal írtak, amit láttam másoltam(rühelem a magyarosított japánt, akkor leg. romanji lenne!):
„Néhány szót a japán helyesírásról:

BÓKÚ VÁ KIRÁ DZSÁNÁLY!
BÓKÚ VÁ KÁVÁLYI ONNÁ DESZÜ!
Á, és ezt sok bnőm nem tudja kimondani: KÚRÓSICUDZSIIII : D”

„Nekem lenne egy amolyan kérdésem, hogy a japánok a hétköznapi nyelvben hiraganákat vagy katanakákat szoktak használni? - ezen már törtem a fejem mikor rájöttem hogy a mangák igazán gonoszok mert mindkettőt használják.”

~~~~~¤~~~~~¤~~~~~¤~~~~~¤~~~~~¤~~~~~¤~~~~~¤~~~~~¤~~~~~¤~~~~~¤
Na jó, mindenkitől elnézést…ha nagyon szemét lennék akkor még linkelném is a ficiket.
Sajnos amiket feljebb linkeltem azok is olyanok h. csak akkor visítasz és keresed a gillete
pengét ha már leolvastál belőle egy bizonyos hosszt.
Én már üvöltök belül a fájdalomtól…kéne találni egy jó kis mantrát.
”anim fan vagyok, szeretem a fandomokat … anim fan vagyok, szeretem a fandomokat..”
DE AZÉ NEM ENNYIRE!!! Jó tom’, nem tetszik, ne olvasd….de akkor is T_T !!!

Oh és két gyors PrtSc….
 bejegyzés közben msnezgettem egyik ismimmel a talált szörnyűségekről, csak úgy röpködtek a commentek és a siralmas iromány részletek. Végeredmény?-->>-->>

Ill. az egyik anonymusos(lusta voltam bejelentkezni XD) hozzászólásomra a válasz -->>-->>

Nagyjából ennyi lenne, azoktól pedig akik tényleg rendesen dolgoznak … értem ezalatt az adminokat és az írókat, azok kérem ne vegyék figyelembe a fentebb leírtakat. Mégis, ha valaki a szívére venné attól a legmélyebben kérek bocsánatot. Zárásul csupán annyit h. ettől függetlenül akadnak hasznos információk fórumban, ficikben egyaránt mint ahogy került fel nem egy remek fici is az oldalra.

stilisztika, japán, fanfiction, helyesírás, fanfic

Previous post Next post
Up