Toki o Kakeru Shojo
(The girl who leapt through time)
A lány, aki átugrotta az időt
Ez az első anime, amit kb. egy év óta megnéztem. Elszoktam tőlük, de ez felkeltette az érdeklődésem. (érdeklődésünk... ^^) De végülis ez "csak" egy film. 2006-ban készült a Madhouse-nál.
A történet arról szól, hogy van ez a lány, Makoto. Átlagos középiskolai tanuló, a jegyei nem túl rosszak, barátai is vannak és még szerencsésnek is mondhatja magát. Kivéve azon a napon, július 13.-án, mikor is sorban érik a szerencsétlenségek. Az iskolából majdnem elkésik, első órán röpdolgozatot írnak, amire nem készül, háztartástan órán kisebb tűz üt ki miatta, de minden megváltozik, mikor szert tesz az időugrás képességére. Eleinte nem sejt az egészből semmit, addig a pillanatig, amíg elszabadult biciklijén száguldva kishíján halálos balesetet nem szenved. De a tragédia nem következik be, mert visszamegy az időben. Segítségére lesz ezután nagynénje, aki elmondása szerint szintén átment ezen az egész őrületen. Ezután Makoto próbálgatni kezdi újonnan szerzett képességét, nem szab határt magának. Ha csak arról van szó, hogy reggelente tovább aludhasson vagy hogy segítsen összemelengetni barátját egy lánnyal.
Aztán észreveszi, hogy számok vannak a karján, amit eleinte nem ért, de mikor csökkenni kezdenek a számok, egyre jobban érdekli. Végül kiderül minden.
A történet mókásan kezdődik, egyre romantikusabbá válik és végül átmegy drámába.
Személyes véleményem, hogy imádom. Az első 10 másodpercben beleszerettem. ^^ Az elejétől a végéig tele van izgalommal és akcióval és ahogy megy előre a történet, egyre feszültebb lesz a hangulat. A vége tényleg nagyon drámai és szomorú, de tényleg. És egyben meglepő. Mindenkinek csak ajánlani tudom. ;D
LETÖLTÉS
part 1 |
part 2Magyar feliratot én AnimeAddicts-ről töltöttem le, de a videóhoz képest késik egy keveset.
ELŐZETES
(angol felirattal)
Click to view