Madrid
Hungarian ramblings, this one will also have some photos soon :)
Másnap ebédidő körül érek vissza Madridba. Egy csoda ez a város! Hosszú-lobogós-nyári ruhás, nagyékszeres, szabad-lányos; szépséges-barnahajú-barnaszemű életigenlő-pasis. Ezúttal is hanyagoltam a múzeumokat, mint rendesen; és helyette csak ittam be az atmoszférát a pórusaimon keresztül. Régi barokk épületek, nálunk is viruló üzletláncok, útfelbontás, nyári este, paellára vágyó turisták. Kis szállodámban ismét megmásztam az emeleteket, és ágynyi szobámban lemostam magamról a murciai vonatutat. Pár háromszög-szendviccsel és egy üveg vízzel a tarsolyomban, térképpel a kezemben délután négy körül útra keltem a méltóságteljesen hangzó Patio del Conde Duque felé, ahol a koncertet rendezték.
Imádom egyébként ezeket az egymást követő napokon rendezett bulikat. (A bandák már lehet, hogy kevésbé...:)) Olyan ez, mint a jófajta szex: az első együttlét megnyitja a csatornákat a többi még jobb és felszabadítóbb találkozás felé :)
Szerencsére nem kellett buszra szállnom (utaztam ekkorra már eleget), hanem egy hosszú, belvárosi, nyüzsgő sétán át élvezhettem a friss, langyos(!!) madridi délutánt. Gond nélkül megtaláltam a helyszínt is, ami egy tiszteletreméltó régi múzeumnak tűnt (az is volt: egy katonai műemlék-épület, belső udvarán nyári fesztiválra épült ideiglenes szabadtéri színpaddal).
Fogtam szendvicskéimet, és az átellenben lévő parkocska padocskájára csücsültem várdogálni. Az már meg se lepett nagyon, hogy öt óra tájban én voltam az első - de mivel hálistennek állójegyem volt, nem rizikóztam. Ott parkolt már az ismerős nagy turnébusz és a kamionok is az utcában, érdekes érzés volt... Üldögéltem, nézelődtem, és mire meguzsonnáztam, megjelent pár lelkes rajongó is, így fals lazasággal beállhattam másodiknak J
Hoooossszú várakozás következett ekkor a múzeum szépséges árkádjai alatt. Megismerkedtem, és elég kellemesen elbeszélgettem egy újabb spanyol fiatal párral, és egy cseppet fura fiúval is, aki nem nagyon beszélt angolul, viszont annál lelkesebben kommunikált (majd a koncert alatt végig hamisan ordított a fülembe) J Vicces, és cseppet megdöbbentő is egyébként, amikor (Beatles-es gyermekkoromat idézve) teljesen valószínűtlen helyzetekben beszélgetek zenékről, amiket anno azt hittem, csak én és a szobám falai ismerünk.
Nem sokkal később megérkezett a banda is, egy tükör-ablakú minibuszban - állítólag valaki ki tudta venni Mark sziluettjét, onnét tudtuk, hogy ők azok J Meg a soundcheck-ből is, persze, mert a csodás akusztikájú előtérben cédé-minőségben hallhattuk az elpróbált számokat. Hole in the River, In My Command, talán még az Isolation, mmmm…:) Végig nagyon jó érzésem volt az estével kapcsolatban, jobb, mint addig a spanyol út alatt bármikor. Beszippanthatóan jó energia szállt a levegőben.
Nem sokkal később elkezdtek kifelé csordogálni a "benfenntesek", akikre már nem nagyon figyeltem (ilyen roadie, amolyan menedzser) - amíg valaki lelkesen, nagy mozdulatokkal integetni nem kezdett az irányomba. Nézem, hát nem más az, mint Nick Seymour. Gondolom az előző esti beszélgetéseink után örült az ismerős arcnak :)
Komoly biztonsági ellenőrzés után valahogy egyszer csak én leszek az első a színpad előtt középen, és jó darabig egyedül is állok ott. Én. A rajongó. És a nagy Űr. Azután nagy nehezen bejutnak a többiek, és én meg felszabadultan örülhetek a szépületnek, a bársonyos nyári-kék égnek, annak a hamisíthatatlan pezsgő hangulatnak, ami egy jónak ígérkező eseményt mindig megelőz. Ahogy Nick is mondta Murciában: „Madrid is always good.”
Az első pillanattól kezdve kirobbanó az energia a koncerten. A legelső számtól teli torokkal énekel a közönség, a futball-EB győzelemtől ittasan olé-oléznak; Sharon Finn-t látom vigyorogni a színpad széléről. Ezerrel mennek az improvizálások; elemében van a banda, van ott minden: Dream Dream Dream a Don’t Dream it’s Over-ben; Lion Sleeps Tonight Nick énekével és Neillel a doboknál, és végig elképesztően tiszta hangzás. Azt hiszem, ez a belső zárt udvar adta az eddigi legjobb akusztikájú koncertet, amit hallottam
.
Egy nagy örömünnepen vagyunk - majdnem mint a Royal Albert Hall-ban; csak ezúttal nyári a party. A végén mégis kicsit mélán bandukolok haza; mert nincs kedvem még egyet jópofizni a fiúkkal. Egy idő után nem lehet mit mondani ilyenkor a bandának, bármilyen kedvesek is, amikor a turnébusznál rajongók állják körül őket. Kezdjük egy kicsit már „ismerni” egymást, és ezért kicsit talán hülyén érezni magunkat egy ilyen helyzetben. Átlátszanak a falak. Most már inkább rendesen kéne beszélgetni egy ital fölött, vagy akkor sehogy. Úgyhogy inkább hagyom, és minden sejtemben egy tökéletes koncerttel némi tébláb után odébbállok.
A kirajzó embertömeg megszállja a környéki vendéglátóhelyeket; mindenki éttermek teraszán zsong; én meg egyedül maradtam. A többiek autogramra vadásznak. Kimerülten, zsizsegő végtagokkal rovom a madridi utcákat hazafelé éjféltájt. Irigykedve belenézek az utcai asztaloknál vacsorázók tányérjaiba, megkönnyebbült mosollyal figyelem a tántorgó éjjeli pillangókat.
Kis szállóm vár, és én nekiveselkedem annak a pár óra alvásnak, ami a repülőm indulásáig még belefér. Másnap a hangulatos hajnali taxizásomat (és a költségeket) egy amerikai tinédzserlánynal osztom meg, és még némi városnézés is útba esik.
Folyt. köv., immár Ausztriában!
Másnap ebédidő körül érek vissza Madridba. Egy csoda ez a város! Hosszú-lobogós-nyári ruhás, nagyékszeres, szabad-lányos; szépséges-barnahajú-barnaszemű életigenlő-pasis. Ezúttal is hanyagoltam a múzeumokat, mint rendesen; és helyette csak ittam be az atmoszférát a pórusaimon keresztül. Régi barokk épületek, nálunk is viruló üzletláncok, útfelbontás, nyári este, paellára vágyó turisták. Kis szállodámban ismét megmásztam az emeleteket, és ágynyi szobámban lemostam magamról a murciai vonatutat. Pár háromszög-szendviccsel és egy üveg vízzel a tarsolyomban, térképpel a kezemben délután négy körül útra keltem a méltóságteljesen hangzó Patio del Conde Duque felé, ahol a koncertet rendezték.
Imádom egyébként ezeket az egymást követő napokon rendezett bulikat. (A bandák már lehet, hogy kevésbé...:)) Olyan ez, mint a jófajta szex: az első együttlét megnyitja a csatornákat a többi még jobb és felszabadítóbb találkozás felé :)
Szerencsére nem kellett buszra szállnom (utaztam ekkorra már eleget), hanem egy hosszú, belvárosi, nyüzsgő sétán át élvezhettem a friss, langyos(!!) madridi délutánt. Gond nélkül megtaláltam a helyszínt is, ami egy tiszteletreméltó régi múzeumnak tűnt (az is volt: egy katonai műemlék-épület, belső udvarán nyári fesztiválra épült ideiglenes szabadtéri színpaddal).
Fogtam szendvicskéimet, és az átellenben lévő parkocska padocskájára csücsültem várdogálni. Az már meg se lepett nagyon, hogy öt óra tájban én voltam az első - de mivel hálistennek állójegyem volt, nem rizikóztam. Ott parkolt már az ismerős nagy turnébusz és a kamionok is az utcában, érdekes érzés volt... Üldögéltem, nézelődtem, és mire meguzsonnáztam, megjelent pár lelkes rajongó is, így fals lazasággal beállhattam másodiknak J
Hoooossszú várakozás következett ekkor a múzeum szépséges árkádjai alatt. Megismerkedtem, és elég kellemesen elbeszélgettem egy újabb spanyol fiatal párral, és egy cseppet fura fiúval is, aki nem nagyon beszélt angolul, viszont annál lelkesebben kommunikált (majd a koncert alatt végig hamisan ordított a fülembe) J Vicces, és cseppet megdöbbentő is egyébként, amikor (Beatles-es gyermekkoromat idézve) teljesen valószínűtlen helyzetekben beszélgetek zenékről, amiket anno azt hittem, csak én és a szobám falai ismerünk.
Nem sokkal később megérkezett a banda is, egy tükör-ablakú minibuszban - állítólag valaki ki tudta venni Mark sziluettjét, onnét tudtuk, hogy ők azok J Meg a soundcheck-ből is, persze, mert a csodás akusztikájú előtérben cédé-minőségben hallhattuk az elpróbált számokat. Hole in the River, In My Command, talán még az Isolation, mmmm…:) Végig nagyon jó érzésem volt az estével kapcsolatban, jobb, mint addig a spanyol út alatt bármikor. Beszippanthatóan jó energia szállt a levegőben.
Nem sokkal később elkezdtek kifelé csordogálni a "benfenntesek", akikre már nem nagyon figyeltem (ilyen roadie, amolyan menedzser) - amíg valaki lelkesen, nagy mozdulatokkal integetni nem kezdett az irányomba. Nézem, hát nem más az, mint Nick Seymour. Gondolom az előző esti beszélgetéseink után örült az ismerős arcnak :)
Komoly biztonsági ellenőrzés után valahogy egyszer csak én leszek az első a színpad előtt középen, és jó darabig egyedül is állok ott. Én. A rajongó. És a nagy Űr. Azután nagy nehezen bejutnak a többiek, és én meg felszabadultan örülhetek a szépületnek, a bársonyos nyári-kék égnek, annak a hamisíthatatlan pezsgő hangulatnak, ami egy jónak ígérkező eseményt mindig megelőz. Ahogy Nick is mondta Murciában: „Madrid is always good.”
Az első pillanattól kezdve kirobbanó az energia a koncerten. A legelső számtól teli torokkal énekel a közönség, a futball-EB győzelemtől ittasan olé-oléznak; Sharon Finn-t látom vigyorogni a színpad széléről. Ezerrel mennek az improvizálások; elemében van a banda, van ott minden: Dream Dream Dream a Don’t Dream it’s Over-ben; Lion Sleeps Tonight Nick énekével és Neillel a doboknál, és végig elképesztően tiszta hangzás. Azt hiszem, ez a belső zárt udvar adta az eddigi legjobb akusztikájú koncertet, amit hallottam
.
Click to viewEgy nagy örömünnepen vagyunk - majdnem mint a Royal Albert Hall-ban; csak ezúttal nyári a party. A végén mégis kicsit mélán bandukolok haza; mert nincs kedvem még egyet jópofizni a fiúkkal. Egy idő után nem lehet mit mondani ilyenkor a bandának, bármilyen kedvesek is, amikor a turnébusznál rajongók állják körül őket. Kezdjük egy kicsit már „ismerni” egymást, és ezért kicsit talán hülyén érezni magunkat egy ilyen helyzetben. Átlátszanak a falak. Most már inkább rendesen kéne beszélgetni egy ital fölött, vagy akkor sehogy. Úgyhogy inkább hagyom, és minden sejtemben egy tökéletes koncerttel némi tébláb után odébbállok.
A kirajzó embertömeg megszállja a környéki vendéglátóhelyeket; mindenki éttermek teraszán zsong; én meg egyedül maradtam. A többiek autogramra vadásznak. Kimerülten, zsizsegő végtagokkal rovom a madridi utcákat hazafelé éjféltájt. Irigykedve belenézek az utcai asztaloknál vacsorázók tányérjaiba, megkönnyebbült mosollyal figyelem a tántorgó éjjeli pillangókat.
Kis szállóm vár, és én nekiveselkedem annak a pár óra alvásnak, ami a repülőm indulásáig még belefér. Másnap a hangulatos hajnali taxizásomat (és a költségeket) egy amerikai tinédzserlánynal osztom meg, és még némi városnézés is útba esik.
Folyt. köv., immár Ausztriában!