(no subject)
Vasárnap este van, mit csinálhat az ember ilyenkor? Például írhat. De miről? Hát ok, vegyük sorba. A nők ostobák témát egyelőre hanyagolom, még bizonyítékot gyűjtők. Marad tehát valami, ami az életem történéseihez kapcsoldóik. Rendhagyó módon a mostani írásom inkább elbeszélő lesz, szemben az eddigi filozofáló-gondolatébresztő hangnemmel. Tegnap (szombaton) több meglepetés is ért. Vegyük a kellemest. Lelki társam, Anett (ez legfeljebb neki sértő, ha igen, bocs), szóval ő és Tibi rendeztek nekünk (Gazsinak és nekem) egy születésnapi rendezvényt. Lényegében arra léptünk be, hogy az asztal lángba borult, de később észrevételeztem, hogy az csak egy pirotechnikai eszköz. Még ének is volt, meg ajándékok, kaja, pia, torta, minden ami egy ilyen bulihoz hozzátartozik. Az igazság az, hogy ez engem nagyon meghatott, és igazából nem tudtam mire vélni a dolgot. Kezdtem megérteni, miért jó, ha törődnek az emberrel, ha valaki gondol rád. Eszegettünk, iszogattunk, aztán csocsó, billiárd, Feket macska, pasziánsz, aztán irány haza, valamikor kettő és 3 között. Hajnalban. És sajnos el kell ismernem, hogy valahogy mégsem sikerült átéreznem az ünnep (?) súlyát. Főleg külső tényezők, de azért a saját hülyeségi faktorom is rendesen közrejátszott ebben. Na mind1, ezt ne feszegessük, a lényeg az, hogy NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM ANETT NEKED ÉS KEDVES CSALÁDODNAK, PLUSZ A TIBINEK, HOGY ÖSSZEHOZTÁTOK EZT AZ ESTÉT NEKÜNK! Az egyetlen aggasztó dolog (azon kívül, hogy nincs összefüggés a szövegen belül) az, hogy az irányomban való mindenféle pozitív megnyilvánulást nem vagyok képes helyén kezelni, és emberi módon elviselni. ennyi, köszönöm a figyelmet, lehet tapsolni!