Ajándék
Némi elmélkedés az ajándékok mibenlétéről. Kivételesen még egy csipetnyi slaht sem tartalmaz, bár a szereplők a szokásosak: Harry, Draco. Olvassátok szeretettel!
- Potter. Hogy telt a napod?
Harry zavartan fordult a karosszék felé - eddig azt hitte, egyedül van a szobában -, ahonnét lusta eleganciával bámult rá a másik. Az állát a kezére támasztotta és a tekintetében kíváncsiság ücsörgött, mintha nemcsak udvariassági kérdést tett volna fel. Harry köszönés helyett bólintott, aztán még hozzátette; nem akart bunkónak látszani:
- Köszönöm, jól!
- Ennek örülök! - jött a Malfoytól furcsa válasz, de Harry hiába kereste benne a gunyoros felhangot, hát inkább elfordult. Azt hitte, ezzel végeztek is a témával, de Malfoy megint meglepte.
- Küldtem volna baglyot, de...
- Megértem - reagált rá Harry túl gyorsan, nem akarta hagyni, hogy a szavak mögött a gúny kiteljesedhessen -, bokros teendőid közepette megfeledkeztél róla. Nem számít.
- Nem ezt akartam mondani - szögezte le a szőke, megbántottnak tűnt a feltételezéstől. - Semmit nem szoktam elfelejteni... ha nem úgy akarom - és ez már a szokásos felsőbbrendű hangsúllyal hangzott tőle. Harry elhúzta a száját, hiába, egy Malfoyból nem lesz semmi más, csak Malfoy. - Nem hiszed... - most már a szeme is nehezteléstől volt szürke, és Harry egy egészen malfoytalan pillanatot kapott el, ahogy az alsó ajka lebiggyedt egy cseppet, de aztán rendezte a vonásait, és Harry remélte, végre foglalkozhat a dolgával, és nem a másik fölösleges mentegetőzésével.
- Tényleg nem számít. Még át kell néznünk a padlást, rengeteg kacat halmozódhatott ott fel. Valószínűleg ott lesz a legnehezebb dolgunk, bár nem hiszem, hogy igazán veszélyes tárgyakba futhatnánk bele, de azért sosem árt az óvatosság...
- De számít! - Harry egy pillanatig nem kapcsolt, hogy mire érkezett a megjegyzés, annyira már a tennivalóknál tartott. A Grimmauld-téri házat vizsgálták át a Rend megbízásából eladás előtt, átkozott tárgyak után kutatva. Még most is találtak pár érdekes apróságot, bár már két hete rendezkedtek egyfolytában, és Harry ma mindenképpen be akarta fejezni a munkát. Vagy legfeljebb holnap.
- Rendben - egy megadó sóhajjal engedte le a kezében tartott listát. - Mit akartál mondani?
- Azt, hogy nem elfelejtettem, csak nem tudtam eldönteni, hogy mit üzenhetek.
- Az majdnem ugyanaz - jegyezte meg Harry. Nem volt kedve a szójátékokhoz, fontosabb dolga is volt most ennél. - Malfoy, térj a tárgyra! Kitaláltad mára, hogy mégiscsak boldog születésnapot kívánsz nekem, vagy valami egyebet óhajtasz ilyen körülményesen közölni?
Malfoy elvigyorodott, hogy Harry egyre kényelmetlenebbül kezdte érezni magát.
- Mi egyebet?
- Mit tudom én! - Harry most már igazán türelmetlenül akart más vizekre evezni. Az ilyen párbajok már anno sem az ő győzelmével végződtek, és a mardekároson tisztán látszott, hogy élvezi a helyzet alakulását. Ez ellen rendre csak némi cinizmus segített. - Elfogyott a Rókázó Rágcsa a boltban, és meg akarsz kérni, hogy várjak pár napot, amíg beszerzed...
- Te ajándékra számítottál tőlem? - kerekítette álcsodálkozóra a szemét Malfoy, hogy Harry igencsak vesztesnek érezte magát a beszélgetés végkimenetelét illetően. Egy pillanatra elkapta a régi düh, de emlékeztette magát rá, hogy Malfoy csak a szokásos játékát játssza vele. Fújt egyet.
- Semmi ilyesmit nem mondtam. És most végre... - megint nem sikerült befejeznie, és egy búbánatos gondolat erejéig szidta magát: kell itt neki humorizálnia, hogy még ezzel is a lovat adja Malfoy alá.
- Milyen ajándékot szerettél volna kapni? - búgta Malfoy, piszkosul jól érezte magát, érdeklődően előredőlt, a szemei pedig abban az elvarázsolt hangulatban égtek, amit Harry mindig is olyan elviselhetetlennek érzett, mikor ő volt a gúnyolódás tárgya.
- Nem vártam ajándékot - tagolta hidegen. - Elég lett volna egy szimpla jókívánság - érezte, ahogy az állkapcsa megfeszül, ahogy a másik derültségét figyelte. Na igen, ő sem változott túl sokat. Még mindig bedől az ilyen trükköknek. - Befejezhetnénk?
- Nem, amíg el nem árulod, hogy mire számítottál!
„Hogy befogod végre a szádat?!” - a gondolat elég dühítő volt ahhoz, hogy Harry az együttműködésre való tekintettel, ne akarja kimondani. Ha ketten dolgoznak, talán előbb készen lesznek. Merlin látja a lelkét, de nem volt nagyobb vágya, mint befejezni ezt az átkozott munkát, ami televolt fölösleges emlékekkel.
- Semmire - válaszolta megadóan. - Őszintén szólva, tőled - nyomta meg kicsit akaratlanul is a szót - semmire.
Sértődött csöndet várt, de a derültséget még a nyílt szó sem tudta eltüntetni Malfoy arcáról, aki hirtelen fordított egyet a kérdésen.
- Akkor legalább nem okoztam csalódást - bólintott önelégülten a szőke. - És a többiektől mit kaptál? - érdeklődött tovább. - Azt, amit vártál, vagy sikerült valakinek meglepnie?
- Malfoy, nem értem, hogy miért kell előtted a születésnapi ajándékaimat taglalni! Nem kaptam tőled semmit, nem is vártam, a többi nem ide tartozik - Harry kezdte túl hosszúnak és időpocsékolásnak látni a szituációt: nem értette, Malfoy miért erőlteti a témát. Már persze azon kívül, hogy úgy tűnik, még mindig jó mókának tartja őt heccelni.
- Csak érdeklődöm. Azt csak szabad? De ha nem akarsz, nem válaszolsz rá... - a levegőben maradt a mondat vége, mint egy felhívás, hogy aztán teljes természetességgel biggyessze oda a végére: - Amúgy is ki tudom találni, ki mivel akart örömet szerezni neked. Menjünk, akad még munka mára! - felállt, nyújtózkodott és nagyszerűen adta, hogy nem látja, mennyire célba talált.
A sértés annyira nyilvánvaló volt, hogy Harry egy pillanatig nem tudott mit válaszolni rá. Malfoy hiába állt át a jó oldalra, ugyanaz a görény maradt, aki mindig is volt. Ugyanúgy megveti Harry családját, mint eddig.
- Mit tudsz te rólam, vagy az enyéimről? - Az emelt hang megtorpanásra késztette Malfoyt, lassan visszasétált és levetette magát ugyanabba a székbe, amiben eddig terpeszkedett. Nem zavarta, hogy a másik így fölé tornyosult. Félrebillentett fejjel vizsgálgatta Harry elsötétült ábrázatát, és megengedett még magának egy futó mosolyt.
- Mindig is érzékenyen reagáltál a családoddal kapcsolatos kérdésekre. Én csak annyit mondtam, hogy gondolom, mit kaptál. - Aztán mielőtt Harry dühösen közbevághatott volna, folytatta, az ujjain számolva a megtalált válaszokat: - Lássuk csak, a Weasleyktől érkezhetett a torta: nagy, habos és minden bizonnyal csokoládés, a tetején legalábbis egy seregnyi kviddicsjátékossal, természetesen vörös mezben. A barátodtól szintén valami kviddiccsel kapcsolatos dolgot kaphattál, seprűápoló-készletet, esetleg ha ez már megvolt, akkor egy dedikált pólót valamelyik közös kedvenc játékosotoktól. Akkor ott vannak még az ikrek: édesség és egy csomó marhaság a boltjukból. Granger - közben úgy tett, mint aki elgondolkodott, de Harry simán elhitte róla, hogy csak színleli a tanácstalanságot - hát ha nem könyvet adott, akkor az ő ajándéka csak valami praktikus és hasznos tárgy lehet, ami elkel egy új háztartásban. A barátnődön inkább nem töprengenék - vetett egy hamis oldalpillantást Harryre. - A többi meg gondolom bonbonok, sütemények, esetleg parfüm, ne adj isten egy csokor virág. Kihagytam volna valamit?
Harry meg csak állt, és azon töprengett, dühöngjön-e egy sort, vagy minél előbb térjen napirendre a dolog felett, hogy a felsorolás alapján megkapta azt az életet, amire mindig is vágyott: egyszerűt és kiszámíthatót. Csak mindez Malfoy szájából hallva nem volt egy felemelő érzés. Az epés megjegyzés mellett döntött.
- Ha ilyen jól tudod az ajándékaimat, akkor igazán nem értem, miért nem tudtál valami épkézláb ötlettel előrukkolni. Vagy ezek túl egyszerű, földhözragadt dolgok hozzád képest? Nem piszkolod be a kezedet azzal, hogy valakinek valami ...
- Nem ismerlek.
Harry megrökönyödve állt meg a két csendes szóra, és most már végképp nem értett semmit.
- Malfoy, tudom, hogy nem vagyunk barátok, de hét évet húztunk le egymás mellett a Roxfortban, két éve dolgozol a Rendnek, ebből is vagy egy fél évet a közvetlen közelemben töltöttél, és azt mondod, hogy nem ismersz?
- Igen - bólintott a mardekáros, már jóval komolyabban. - Vannak oldalaid, amikkel tisztában vagyok, de nem ismerlek. Tudom, milyen az ellenfelednek, a riválisodnak lenni. Ismerem a gyengéidet, és tudom, mitől ugrasz azonnal a plafonig mérgedben. Tudom, hogy még a kakaóba is plusz cukrot raksz, és hogy sehova sem tudsz pontosan érkezni. De gondolod, hogy ezek olyan dolgok, amikkel kezdeni lehet valamit egy születésnap alkalmából?
- Akkor mi volt mindez, amit itt az előbb elsoroltál?
- Csak egy bemutató. - Rántotta meg Malfoy a vállát. - Hogy mások hogyan látnak téged, és azt, mire van szükséged. De egyre azért kíváncsi vagyok, volt olyan bármi is ezek közül, ami igazi ajándék volt? Amit amikor megkaptad, egyből az jutott eszedbe: igen, ez az, amire vágytam. Vagy csak azért fogadod jó szívvel az ajándékaikat, mert úgy gondolod, ezt várják el tőled?
- Nem tudom, Malfoy, nálatok ez hogy van, de tőlem senki nem várja el, hogy jó képet vágjak a köszöntéshez - húzta ki magát Harry. - És nem azért nem kapok toronyórát lánccal, mert nem engedhetik meg maguknak, hanem azért, mert tudják, hogy nincs rá szükségem! - Harryt idegesítette, hogy az ajándékai így felsorolva olyan értéktelennek néztek ki, tárgyak voltak és elvesztették a jelentőségét az ajándékozásnak, hogy szeretettel adták őket. És ez az érzés ellenkezésre sarkallta.
- Igen - engedte meg Malfoy kegyesen, miközben kinyújtóztatta hosszú lábait -, egy toronyórával tényleg nem igazán tudnál mit kezdeni. De azon gondolkodtál-e már, hogy amit kapsz, arra ténylegesen szükséged is van? Elolvastad-e valaha is bármelyik könyvet, amit Granger választott számodra, vagy csak ott árválkodnak a polcodon. Vagy mondjuk, mennyit kviddicseztél az elmúlt hónapokban? Olyan nagyon hiányzott Weasley ajándéka? Vagy mindezeket nem tudtad volna magad is megvenni, ha igényed lett volna rá?
Harry zavarban volt, tisztán maga előtt látta a szobájában a könyvespolcot, amin Hermione könyvei sorakoztak, nagyobbrészt olvasatlanul. Teljesen logikus levezetést kapott Malfoytól, de meglehetősen morbid dolog volt éppen vele az ajándékozás és a szeretet mibenlétét boncolgatni.
- Félreérted az egészet. Nem arról van szó, hogy nem tudnám megvenni magamnak. Az ajándék végül is lényegtelen, csak a szándék fontos, hogy szeretettel adták.
- Na igen, a szándék - nézett rá csúfondárosan Malfoy, mint akinél hasonló üres frázisokkal már rég tele a padlás. - Tehát, ha most a kezedbe nyomnék egy fületlen gombot és azt mondanám, boldog születésnapot, akkor ezek alapján te nem sértődnél vérig, ugye?
- Malfoy, ne forgasd ki a szavaimat! Ha három éves lennél, akkor tőled annak is örülnék, mert a gyerekeknek még egy apróság is lehet érték...
- Na látod! Ugyanazt mondtad, mint én - kiáltott fel Malfoy diadallal, bár Harry semminemű egyezést nem látott kettejük mondanivalója között. - Egy gyerek még nem tudhatja, mire vágysz. De a felnőttek? Vette bárki is a fáradtságot, hogy valóban kiismerjen, vagy csak megszokásból adnak dolgokat? Azért mert ilyennek ismernek. A mókamester haverjaidnak eszükbe jutott-e valaha, hogy a saját termékeiken kívül valami mást is ajándékozhatnak? Hogy öt évvel ezelőtt is ugyanúgy csak bolondos dolgokkal szórtak meg...
- De én kedvelem Fredék ajándékait - próbált Harry érvelni. - Mulatságosak és...
- És már megszoktad, hogy minden évben kétszer ilyesmit kapsz tőlük, de valójában csak a gesztust értékeled, hogy gondoltak rád. Ezek szerint nem jobbak, mint én háromévesen - pimaszkodott Malfoy. - Tudom, ne is mondd - emelte fel a kezét védekezően - a Rókázó Rágcsa még mindig jobb, mint egy hasznavehetetlen gomb.
Rövid ideig egyikük sem szólalt meg, Harry megpróbálta megemészteni az összefüggéseket, Malfoy meg csak nézte őt kiismerhetetlen tekintettel.
- A család - mondta ki végül Harry. - A család az, amire vágytam, és amit ők igazán megadnak nekem, akár a hasznavehetetlen ajándékokon keresztül is.
- Sejtettem. - Meglepő volt, hogy Malfoy bármilyen úton is eljuthatott ugyanerre a megoldásra, de ami igazán meglepő volt, az még csak ezután következett. - Én soha nem azt az oldaladat ismertem, amit ők, és valószínűleg már nem is fogok tudni elvonatkoztatni a régi ellenség képtől. Ezért tőlem nem várhatod el azt, amit tőlük elfogadsz, mert nem lenne semmi értelme. Bólintanál rá, megköszönnéd, aztán a kukában landolna a doboz csokoládé. Én csak akkor adok ajándékot, ha tudom, mit akarok kifejezni vele, és nem csak azért, hogy valamit én is adjak. Szóval sajnálom, Potter, - vigyorgott újból a képébe egy csipetnyi valódi sajnálkozás nélkül - nem ismerlek eléggé, hogy tudjam, mire vágysz.
- Karamell - bökte ki Harry végül a kiigazítást, hogy legalább valami aprósággal lehervassza az örömét, mert... Miért is? Talán mert annyira furcsa volt ez így összehordva, annyira nem olyan, mint a szőke ficsúr. Olyan elgondolkodtató.
- Micsoda?
- Nem csokoládés volt a torta, amit Molly sütött, hanem karamellás.
- Ja, igen - bólintott Malfoy újfent komolyan. - Tudom, csak gondoltam, hagyok egy hibát, amibe beleköthetsz.
Harry most már sokadjára nem jutott szóhoz.
- A pofátlanságod határtalan.
- Valóban - értett egyet a szőke. Felkapta a kígyófejes sétapálcát, amire Harry még most sem tudott viszolygás nélkül pillantani, és kilépett az ajtón. Harry csak pár másodperccel később kapcsolt:
- Most meg hova mész? Arról volt szó, hogy befejezzük a padlást!
- Nem mondtam volna? - jött a hangja a folyosóról. - Már egy héttel ezelőtt végeztem vele.
***
Harrynek csak otthon - a padlás leellenőrzése után - jutott eszébe: azért azt a boldog születésnapot csak sikerült a szőkének megúsznia.
- Potter. Hogy telt a napod?
Harry zavartan fordult a karosszék felé - eddig azt hitte, egyedül van a szobában -, ahonnét lusta eleganciával bámult rá a másik. Az állát a kezére támasztotta és a tekintetében kíváncsiság ücsörgött, mintha nemcsak udvariassági kérdést tett volna fel. Harry köszönés helyett bólintott, aztán még hozzátette; nem akart bunkónak látszani:
- Köszönöm, jól!
- Ennek örülök! - jött a Malfoytól furcsa válasz, de Harry hiába kereste benne a gunyoros felhangot, hát inkább elfordult. Azt hitte, ezzel végeztek is a témával, de Malfoy megint meglepte.
- Küldtem volna baglyot, de...
- Megértem - reagált rá Harry túl gyorsan, nem akarta hagyni, hogy a szavak mögött a gúny kiteljesedhessen -, bokros teendőid közepette megfeledkeztél róla. Nem számít.
- Nem ezt akartam mondani - szögezte le a szőke, megbántottnak tűnt a feltételezéstől. - Semmit nem szoktam elfelejteni... ha nem úgy akarom - és ez már a szokásos felsőbbrendű hangsúllyal hangzott tőle. Harry elhúzta a száját, hiába, egy Malfoyból nem lesz semmi más, csak Malfoy. - Nem hiszed... - most már a szeme is nehezteléstől volt szürke, és Harry egy egészen malfoytalan pillanatot kapott el, ahogy az alsó ajka lebiggyedt egy cseppet, de aztán rendezte a vonásait, és Harry remélte, végre foglalkozhat a dolgával, és nem a másik fölösleges mentegetőzésével.
- Tényleg nem számít. Még át kell néznünk a padlást, rengeteg kacat halmozódhatott ott fel. Valószínűleg ott lesz a legnehezebb dolgunk, bár nem hiszem, hogy igazán veszélyes tárgyakba futhatnánk bele, de azért sosem árt az óvatosság...
- De számít! - Harry egy pillanatig nem kapcsolt, hogy mire érkezett a megjegyzés, annyira már a tennivalóknál tartott. A Grimmauld-téri házat vizsgálták át a Rend megbízásából eladás előtt, átkozott tárgyak után kutatva. Még most is találtak pár érdekes apróságot, bár már két hete rendezkedtek egyfolytában, és Harry ma mindenképpen be akarta fejezni a munkát. Vagy legfeljebb holnap.
- Rendben - egy megadó sóhajjal engedte le a kezében tartott listát. - Mit akartál mondani?
- Azt, hogy nem elfelejtettem, csak nem tudtam eldönteni, hogy mit üzenhetek.
- Az majdnem ugyanaz - jegyezte meg Harry. Nem volt kedve a szójátékokhoz, fontosabb dolga is volt most ennél. - Malfoy, térj a tárgyra! Kitaláltad mára, hogy mégiscsak boldog születésnapot kívánsz nekem, vagy valami egyebet óhajtasz ilyen körülményesen közölni?
Malfoy elvigyorodott, hogy Harry egyre kényelmetlenebbül kezdte érezni magát.
- Mi egyebet?
- Mit tudom én! - Harry most már igazán türelmetlenül akart más vizekre evezni. Az ilyen párbajok már anno sem az ő győzelmével végződtek, és a mardekároson tisztán látszott, hogy élvezi a helyzet alakulását. Ez ellen rendre csak némi cinizmus segített. - Elfogyott a Rókázó Rágcsa a boltban, és meg akarsz kérni, hogy várjak pár napot, amíg beszerzed...
- Te ajándékra számítottál tőlem? - kerekítette álcsodálkozóra a szemét Malfoy, hogy Harry igencsak vesztesnek érezte magát a beszélgetés végkimenetelét illetően. Egy pillanatra elkapta a régi düh, de emlékeztette magát rá, hogy Malfoy csak a szokásos játékát játssza vele. Fújt egyet.
- Semmi ilyesmit nem mondtam. És most végre... - megint nem sikerült befejeznie, és egy búbánatos gondolat erejéig szidta magát: kell itt neki humorizálnia, hogy még ezzel is a lovat adja Malfoy alá.
- Milyen ajándékot szerettél volna kapni? - búgta Malfoy, piszkosul jól érezte magát, érdeklődően előredőlt, a szemei pedig abban az elvarázsolt hangulatban égtek, amit Harry mindig is olyan elviselhetetlennek érzett, mikor ő volt a gúnyolódás tárgya.
- Nem vártam ajándékot - tagolta hidegen. - Elég lett volna egy szimpla jókívánság - érezte, ahogy az állkapcsa megfeszül, ahogy a másik derültségét figyelte. Na igen, ő sem változott túl sokat. Még mindig bedől az ilyen trükköknek. - Befejezhetnénk?
- Nem, amíg el nem árulod, hogy mire számítottál!
„Hogy befogod végre a szádat?!” - a gondolat elég dühítő volt ahhoz, hogy Harry az együttműködésre való tekintettel, ne akarja kimondani. Ha ketten dolgoznak, talán előbb készen lesznek. Merlin látja a lelkét, de nem volt nagyobb vágya, mint befejezni ezt az átkozott munkát, ami televolt fölösleges emlékekkel.
- Semmire - válaszolta megadóan. - Őszintén szólva, tőled - nyomta meg kicsit akaratlanul is a szót - semmire.
Sértődött csöndet várt, de a derültséget még a nyílt szó sem tudta eltüntetni Malfoy arcáról, aki hirtelen fordított egyet a kérdésen.
- Akkor legalább nem okoztam csalódást - bólintott önelégülten a szőke. - És a többiektől mit kaptál? - érdeklődött tovább. - Azt, amit vártál, vagy sikerült valakinek meglepnie?
- Malfoy, nem értem, hogy miért kell előtted a születésnapi ajándékaimat taglalni! Nem kaptam tőled semmit, nem is vártam, a többi nem ide tartozik - Harry kezdte túl hosszúnak és időpocsékolásnak látni a szituációt: nem értette, Malfoy miért erőlteti a témát. Már persze azon kívül, hogy úgy tűnik, még mindig jó mókának tartja őt heccelni.
- Csak érdeklődöm. Azt csak szabad? De ha nem akarsz, nem válaszolsz rá... - a levegőben maradt a mondat vége, mint egy felhívás, hogy aztán teljes természetességgel biggyessze oda a végére: - Amúgy is ki tudom találni, ki mivel akart örömet szerezni neked. Menjünk, akad még munka mára! - felállt, nyújtózkodott és nagyszerűen adta, hogy nem látja, mennyire célba talált.
A sértés annyira nyilvánvaló volt, hogy Harry egy pillanatig nem tudott mit válaszolni rá. Malfoy hiába állt át a jó oldalra, ugyanaz a görény maradt, aki mindig is volt. Ugyanúgy megveti Harry családját, mint eddig.
- Mit tudsz te rólam, vagy az enyéimről? - Az emelt hang megtorpanásra késztette Malfoyt, lassan visszasétált és levetette magát ugyanabba a székbe, amiben eddig terpeszkedett. Nem zavarta, hogy a másik így fölé tornyosult. Félrebillentett fejjel vizsgálgatta Harry elsötétült ábrázatát, és megengedett még magának egy futó mosolyt.
- Mindig is érzékenyen reagáltál a családoddal kapcsolatos kérdésekre. Én csak annyit mondtam, hogy gondolom, mit kaptál. - Aztán mielőtt Harry dühösen közbevághatott volna, folytatta, az ujjain számolva a megtalált válaszokat: - Lássuk csak, a Weasleyktől érkezhetett a torta: nagy, habos és minden bizonnyal csokoládés, a tetején legalábbis egy seregnyi kviddicsjátékossal, természetesen vörös mezben. A barátodtól szintén valami kviddiccsel kapcsolatos dolgot kaphattál, seprűápoló-készletet, esetleg ha ez már megvolt, akkor egy dedikált pólót valamelyik közös kedvenc játékosotoktól. Akkor ott vannak még az ikrek: édesség és egy csomó marhaság a boltjukból. Granger - közben úgy tett, mint aki elgondolkodott, de Harry simán elhitte róla, hogy csak színleli a tanácstalanságot - hát ha nem könyvet adott, akkor az ő ajándéka csak valami praktikus és hasznos tárgy lehet, ami elkel egy új háztartásban. A barátnődön inkább nem töprengenék - vetett egy hamis oldalpillantást Harryre. - A többi meg gondolom bonbonok, sütemények, esetleg parfüm, ne adj isten egy csokor virág. Kihagytam volna valamit?
Harry meg csak állt, és azon töprengett, dühöngjön-e egy sort, vagy minél előbb térjen napirendre a dolog felett, hogy a felsorolás alapján megkapta azt az életet, amire mindig is vágyott: egyszerűt és kiszámíthatót. Csak mindez Malfoy szájából hallva nem volt egy felemelő érzés. Az epés megjegyzés mellett döntött.
- Ha ilyen jól tudod az ajándékaimat, akkor igazán nem értem, miért nem tudtál valami épkézláb ötlettel előrukkolni. Vagy ezek túl egyszerű, földhözragadt dolgok hozzád képest? Nem piszkolod be a kezedet azzal, hogy valakinek valami ...
- Nem ismerlek.
Harry megrökönyödve állt meg a két csendes szóra, és most már végképp nem értett semmit.
- Malfoy, tudom, hogy nem vagyunk barátok, de hét évet húztunk le egymás mellett a Roxfortban, két éve dolgozol a Rendnek, ebből is vagy egy fél évet a közvetlen közelemben töltöttél, és azt mondod, hogy nem ismersz?
- Igen - bólintott a mardekáros, már jóval komolyabban. - Vannak oldalaid, amikkel tisztában vagyok, de nem ismerlek. Tudom, milyen az ellenfelednek, a riválisodnak lenni. Ismerem a gyengéidet, és tudom, mitől ugrasz azonnal a plafonig mérgedben. Tudom, hogy még a kakaóba is plusz cukrot raksz, és hogy sehova sem tudsz pontosan érkezni. De gondolod, hogy ezek olyan dolgok, amikkel kezdeni lehet valamit egy születésnap alkalmából?
- Akkor mi volt mindez, amit itt az előbb elsoroltál?
- Csak egy bemutató. - Rántotta meg Malfoy a vállát. - Hogy mások hogyan látnak téged, és azt, mire van szükséged. De egyre azért kíváncsi vagyok, volt olyan bármi is ezek közül, ami igazi ajándék volt? Amit amikor megkaptad, egyből az jutott eszedbe: igen, ez az, amire vágytam. Vagy csak azért fogadod jó szívvel az ajándékaikat, mert úgy gondolod, ezt várják el tőled?
- Nem tudom, Malfoy, nálatok ez hogy van, de tőlem senki nem várja el, hogy jó képet vágjak a köszöntéshez - húzta ki magát Harry. - És nem azért nem kapok toronyórát lánccal, mert nem engedhetik meg maguknak, hanem azért, mert tudják, hogy nincs rá szükségem! - Harryt idegesítette, hogy az ajándékai így felsorolva olyan értéktelennek néztek ki, tárgyak voltak és elvesztették a jelentőségét az ajándékozásnak, hogy szeretettel adták őket. És ez az érzés ellenkezésre sarkallta.
- Igen - engedte meg Malfoy kegyesen, miközben kinyújtóztatta hosszú lábait -, egy toronyórával tényleg nem igazán tudnál mit kezdeni. De azon gondolkodtál-e már, hogy amit kapsz, arra ténylegesen szükséged is van? Elolvastad-e valaha is bármelyik könyvet, amit Granger választott számodra, vagy csak ott árválkodnak a polcodon. Vagy mondjuk, mennyit kviddicseztél az elmúlt hónapokban? Olyan nagyon hiányzott Weasley ajándéka? Vagy mindezeket nem tudtad volna magad is megvenni, ha igényed lett volna rá?
Harry zavarban volt, tisztán maga előtt látta a szobájában a könyvespolcot, amin Hermione könyvei sorakoztak, nagyobbrészt olvasatlanul. Teljesen logikus levezetést kapott Malfoytól, de meglehetősen morbid dolog volt éppen vele az ajándékozás és a szeretet mibenlétét boncolgatni.
- Félreérted az egészet. Nem arról van szó, hogy nem tudnám megvenni magamnak. Az ajándék végül is lényegtelen, csak a szándék fontos, hogy szeretettel adták.
- Na igen, a szándék - nézett rá csúfondárosan Malfoy, mint akinél hasonló üres frázisokkal már rég tele a padlás. - Tehát, ha most a kezedbe nyomnék egy fületlen gombot és azt mondanám, boldog születésnapot, akkor ezek alapján te nem sértődnél vérig, ugye?
- Malfoy, ne forgasd ki a szavaimat! Ha három éves lennél, akkor tőled annak is örülnék, mert a gyerekeknek még egy apróság is lehet érték...
- Na látod! Ugyanazt mondtad, mint én - kiáltott fel Malfoy diadallal, bár Harry semminemű egyezést nem látott kettejük mondanivalója között. - Egy gyerek még nem tudhatja, mire vágysz. De a felnőttek? Vette bárki is a fáradtságot, hogy valóban kiismerjen, vagy csak megszokásból adnak dolgokat? Azért mert ilyennek ismernek. A mókamester haverjaidnak eszükbe jutott-e valaha, hogy a saját termékeiken kívül valami mást is ajándékozhatnak? Hogy öt évvel ezelőtt is ugyanúgy csak bolondos dolgokkal szórtak meg...
- De én kedvelem Fredék ajándékait - próbált Harry érvelni. - Mulatságosak és...
- És már megszoktad, hogy minden évben kétszer ilyesmit kapsz tőlük, de valójában csak a gesztust értékeled, hogy gondoltak rád. Ezek szerint nem jobbak, mint én háromévesen - pimaszkodott Malfoy. - Tudom, ne is mondd - emelte fel a kezét védekezően - a Rókázó Rágcsa még mindig jobb, mint egy hasznavehetetlen gomb.
Rövid ideig egyikük sem szólalt meg, Harry megpróbálta megemészteni az összefüggéseket, Malfoy meg csak nézte őt kiismerhetetlen tekintettel.
- A család - mondta ki végül Harry. - A család az, amire vágytam, és amit ők igazán megadnak nekem, akár a hasznavehetetlen ajándékokon keresztül is.
- Sejtettem. - Meglepő volt, hogy Malfoy bármilyen úton is eljuthatott ugyanerre a megoldásra, de ami igazán meglepő volt, az még csak ezután következett. - Én soha nem azt az oldaladat ismertem, amit ők, és valószínűleg már nem is fogok tudni elvonatkoztatni a régi ellenség képtől. Ezért tőlem nem várhatod el azt, amit tőlük elfogadsz, mert nem lenne semmi értelme. Bólintanál rá, megköszönnéd, aztán a kukában landolna a doboz csokoládé. Én csak akkor adok ajándékot, ha tudom, mit akarok kifejezni vele, és nem csak azért, hogy valamit én is adjak. Szóval sajnálom, Potter, - vigyorgott újból a képébe egy csipetnyi valódi sajnálkozás nélkül - nem ismerlek eléggé, hogy tudjam, mire vágysz.
- Karamell - bökte ki Harry végül a kiigazítást, hogy legalább valami aprósággal lehervassza az örömét, mert... Miért is? Talán mert annyira furcsa volt ez így összehordva, annyira nem olyan, mint a szőke ficsúr. Olyan elgondolkodtató.
- Micsoda?
- Nem csokoládés volt a torta, amit Molly sütött, hanem karamellás.
- Ja, igen - bólintott Malfoy újfent komolyan. - Tudom, csak gondoltam, hagyok egy hibát, amibe beleköthetsz.
Harry most már sokadjára nem jutott szóhoz.
- A pofátlanságod határtalan.
- Valóban - értett egyet a szőke. Felkapta a kígyófejes sétapálcát, amire Harry még most sem tudott viszolygás nélkül pillantani, és kilépett az ajtón. Harry csak pár másodperccel később kapcsolt:
- Most meg hova mész? Arról volt szó, hogy befejezzük a padlást!
- Nem mondtam volna? - jött a hangja a folyosóról. - Már egy héttel ezelőtt végeztem vele.
***
Harrynek csak otthon - a padlás leellenőrzése után - jutott eszébe: azért azt a boldog születésnapot csak sikerült a szőkének megúsznia.