I hate your boyfriend ~ 1. rész
Cím: I hate your boyfriend
Fandom: Avengers (Bosszúállók)
Szereplők: Tony Stark, Loki Odinson, Thor Odinson és még néhányan említés szintjén. ^.^
Figyelmeztetés: SLASH, AU, durva nyelvezet, erotikus tartalom, diszfunkcionális kapcsolat(ok)
Tartalom: Egy giccses vállalati partin találkoztak először. Aztán egy baráti összejövetelen. Egy bárban. Egy kiállításon. A könyvtárban. A parkban… Tony már abban sem biztos, hogy mi volt mindebből véletlen és mi a megkomponált játék, de számít ez még egyáltalán?
Megjegyzés (1): A történetet Lou Bega - Boyfriend című remekműve ihlette, a szövegrészletek is ebből a számból származnak, igyekeztem élvezhetővé tenni a magyar fordítást, bár nem mindenhol jön ki a szótagszám, a végén már annak is örültem, ha sikerült legalább megközelítőleg áthozni a lényeget. (Vagy inkább a hangzást. X3) Azárt remélem, ennek ellenére is élvezhetőnek fogjátok találni! ^.^
Megjegyzés (2): A történet terjedelmi okokból két részben olvasható, a második rész itt található. :]
Ajánlás: Slynak (slythay), akinek már időtlen idők óta tartoztam ezzel a novellával. ^.^
I hate your boyfriend ~ 1. rész
Az apja karácsonyi partijait a legnagyobb jóindulattal sem lehetett izgalmasnak nevezni. Tony megkísérelte legalább élvezni a dolgot; fiatal nőkkel flörtölt, ivott és igyekezett mindenhez jó képet vágni, hogy Howard legalább ez egyszer elégedett legyen a viselkedésével, ám a sokadik whisky után ez egyre nehezebben ment. Az üzletfelek egymásnak adták a kezét, mindenki átkozottul vidám volt, a zenekar lassú jazz számokkal töltötte meg a termet, a felállított, hatalmas karácsonyfák ezüst és hófehér színekben pompáztak, a műhó szinte ragyogott az izzók fényében, akár a nők üres mosolyai.
Gyűlölte. Megvetette. És közben mégis érezte, hogy legbelül éppolyan üres, mint azok a nők, akikkel bájcsevegett, aztán a tánctéren ellejtette a kötelező kört, mielőtt valahogy sikerült visszapasszolnia őket a partnerüknek, vagy épp az apjuknak - épp kit kísértek el az összejövetelre.
Az anyja egy ponton kivette a kezéből az újabb italt és belékarolva kivitte az egyik teraszra, hogy kiszellőztesse a fejét. A tucatnyinál is több alkalommal végighallgatott fejmosásra már oda sem figyelt, lazán a korlátnak dőlve fordított hátat a többemeletnyi mélységnek és New York ragyogó fényeinek, miközben tekintete ráérősen pásztázta a teremben összegyűlt elitet. Üzletfelek, leendő üzletfelek, feltörekvők, újságírók, versenytársak, politikusok és egy jó partira vadászó ifjú hölgyek… Nevetséges volt az egész képmutatás és még csak nem is az a fajta szórakozás, ahol jól érezte magát.
Sajnálta, hogy nem rángatta el magával Clintet. A fiú kárára szórakozni és piszkálódni egész este legalább némi szórakozást csempészett volna az üres bájolgással töltött monoton órákba. Az anyja valamikor feladhatta a lelkiismeretének hasztalan szólongatását, Tony már csak arra eszmélt, hogy neheztelő aggodalommal szemléli, aztán egy idő után magára hagyta a teraszon, hogy ha kiszellőztette a fejét és úgy érzi, hogy képes felnőttként viselkedni, akkor térjen vissza a vendégek közé. És ne igyon többet. Tony nem ígért meg semmit, csak mormogott az orra alatt valami megnyugtatónak szánt ostobaságot, hogy végre békén hagyja az asszony, aztán figyelte, ahogy a nő megnyerő mosolyt varázsolva az arcára visszasétál az apja oldalára és belekarolva ismét társalogni kezd valakivel.
Sóhajtva fordult el és két alkarjára támaszkodva a korláton, lebámult a tátongó sötétségbe, amit megtöltöttek az autók pöttömnek tűnő fényei. Kicsiny hangyák a mindennapos rutinban tobzódva.
- Nem bánja, ha csatlakozom?
Tony fel se nézett, csak morrant valamit. A hang kellemes volt, szinte bársonyosan lágy, ha egy nőhöz tartozott volna, talán felnéz, de egy másik férfi miatt… Jobb volt a rohanó autókat bámulni, miközben lustán azon gondolkodott, vajon az apja mennyire akadna ki, ha egyszerűen lehányna az erkélyről, miközben isten tudja kinek a porontya álldogál mellette. Szép kis reklám lenne…
Átkozottul szédült a feje.
Különös illat csapta meg az orrát, egy leheletnyi alkohol, valami férfias, ismerős és mégis idegen. Egy pillanatra behunyta a szemét, a jeges szél az arcába fújta a város bűzét és vele hozta az illatot is, mikor kéretlen társasága hozzá hasonlóan a korlátnak dőlt. Tél illata volt.
Nem a városok sáros latyakká olvadt havának és kipufogóinak bűzétől nehéz hideg illata, hanem valódi tél illata, akár a kristály fehérré fagyott jégnek és a friss havat hozó szélnek. Enyhén füstös, csípős, kellemesen frissítő…
Bah. Mikor lett ilyen szentimentálisan költői?
- Milyen szánalmas…!
Tony biztosan tudta, hogy nem neki szóltak a szavak, mégis kinyitotta a szemét és oldalra nézett. A srác, aki mellette állt valamivel fiatalabb lehetett, mint ő, talán tizenhat éves, ezt anélkül is könnyedén meg tudta állapítani, hogy odafordult volna alaposabban szemügyre venni. Ráadásul igen jóképű volt, bár Tony ritkán érdeklődött a saját neme tagjai iránt, a keskeny arcban volt valami megkapó; a gondosan hátrafésült sötét tincsek kiemelték a fiú élesen metszett orrát, magas arccsontjait, bőre sápadtságát. Tekintete a távolba révedt, a várost figyelte, Tony mégis ösztönösen tudta, hogy inkább a mögöttük folyó magamutogatásnak szólt a kritika. Nem túl elegáns horkanással fordított ismét hátat a városi látképnek és újra megnézte magának az összegyűlteket.
- Mint egy rakás idomított majom, ami banánt remél…
A másik férfi is hátra pillantott, aztán érdeklődve végigmérte, ajkai különös félmosolyra görbültek. Tony nem tudta miért, de feszengett ettől a mosolytól, gyomrában nevetséges módon mocorgott a whisky, mégis hálás lett volna egy újabb pohárnyiért az aranyló italból. Nem volt zavarban - ő soha! - egyszerűen csak nem tudta mire vélni a másik hihetetlenül zöld szemeiben villanó jókedvet.
- Érdekes hasonlat - ismerte el, ugyanazon a bosszantóan vontatott, lágy hangon, ami egyszerre simogatta és borzolta Tony lelkét.
A méregzöld szemek már-már a jó modor határát feszítve vizslatták az arcát, Tony sose hitte, hogy zavarja az ilyesmi (Az istenért, hiszen ő is annyiszor mászott így bele az emberek személyes terébe, csakhogy felbosszantsa őket!), most mégis feszengve viszonozta a másik tekintetét. Az alkohol tehet róla - döntötte el magában. Csak attól lehetett ennyire megkergülve, talán jobb lett volna, ha ki sem várja az illendőség által megkívánt takarodást, csak egyszerűen lelép. Az apja látott már tőle különb kihágást is, nem ettől fog összedőlni a világ…
- Na és Ön milyen banánért lobbizik, Mr. Stark?
Az ijesztően ártatlan kérdés teljesen váratlanul érte, Tony szólni se tudott, a meglepetés vörösre festette az arcát, miközben saját félrenyelt nyálától fulladozva köhögött. Harákolva megpróbált diszkréten nem megfulladni, amivel magukra vonta volna a közelben állók figyelmét. A mellette álló fiú mosolya leheletnyit vált csak szélesebbé, mindössze szemei komisz csillogása árulta el, mennyire jól szórakozik. Tony csak jó néhány pillanatnyi fuldoklás után szedte össze magát annyira, hogy egyáltalán esélye legyen válaszolni, ám tőle szokatlan módon a feje tökéletesen üresnek tűnt. Átkozott whisky. Még soha senki nem tudta olyan helyzetbe hozni, hogy a szavát veszítse, az ismerősei, de még idegenek körében is híres volt nagy szájáról és pofátlanul cinikus visszavágásairól. De ez a srác…!
- Ne tévessze meg a látszat!
- Hmm… Pedig onnan, ahonnan én figyeltem, valóban úgy festett, hogy igencsak élénken kutatja a vendégek kegyeit.
Az idegen már meg sem próbált úgy tenni, mintha a várossal foglalkozna, kihívó mosollyal fordult egész testével Tony felé, jobb karjával még mindig a korláton támaszkodva. A testtartása egyszerre volt nyílt, Tony mégis észrevette az árnyalatnyi kiskaput, amit hagyott magának, a lehetőséget, hogy egyetlen mozdulattal visszaforduljon a látképhez, amint elveszti az érdeklődését iránta, vagy egyszerűen csak nincs kedve tovább folytatni a beszélgetést.
- Akkor nagyon rossz helyről figyelt. - Tony megvillantotta legostobább, lekezelő vigyorát, amire csak képes volt és hanyagul megrántotta a vállát. - Ők keresik az én figyelmemet.
- Valóban?
A fiú röviden nevette el magát, Tony egyszerre csodálta és gyűlölte, mennyire könnyed és természetes volt a másik egész viselkedése. Bármennyire érezte, hogy hamis, nem talált rajta fogást, amibe belekapaszkodhatott volna, hogy felfejtse a másik szándékát. Nem olyan repedezett maszk volt, mint saját cinizmusból és önteltségből emelt falai, melyekről csak a hülye nem vette észre, hogy rejtenek valamit.
A pillanatnyi kacagás épp olyan hirtelen, mégis puhán halt el a másik ajkain, mint ahogy kezdődött, a srác kíváncsian szemlélte Tonyt, szája sarkában mosoly játszott, szemei smaragdcsillagként ragyogtak a teraszt is behálózó égősorok szikrázó fényében.
- Milyen kár.
Hosszú, kecses ujjak játszottak a korláton futó műfenyő-girland puha sörtéivel, óhatatlanul magukra vonták Tony figyelmét. Ebben a kölyökben valahogy minden megragadhatatlannak tűnt, Tonyba hirtelen nagyon is élesen hasított a felismerés, hogy még a nevét sem tudja. Távoli volt és idegen, mintha nem is lenne valódi személy, aki itt és most épp vele tölti az idejét…
Aztán a smaragd szempár ismét felnézett, de ezúttal nem az ő tekintetét kereste. Tony megpróbálta nem túl feltűnően követni a másik pillantását, de elkalandozott, mikor a férfi ellökte magát a korláttól és kecses mozdulattal kiegyenesedve megigazította sötétzöld öltönyét.
- Nos, azt hiszem, jobb, ha megyek, mielőtt még úgy találja, hogy a kegyeit keresem, Mr. Stark.
- Nem azt teszi?
- Talán.
A férfi mosolyától Tony hátán meleg borzongás futott végig, lekúszott egészen a két lába közé. Nem volt számára ismeretlen az érzés, hogy egy férfi váltja ki belőle ezt, kedvelte a könnyűvérű, egyszerű kalandokat, de a kihívás hozta igazán lázba. Ez a fiú… határozottan kihívó volt.
Ahogy beszélt, ahogy mosolygott, ahogy megvillant a tekintetében az az incselkedő, mindent tudó szikra, mielőtt hátat fordítva egyszerűen elsétált volna. Ahogy nem nézett vissza, hogy megbizonyosodjon róla, Tony még mindig figyeli, csupán átvágott a tömegen, mely ösztönösen szétnyílt előtte és csatlakozott egy magas, szőke férfihez. Ahogy szinte észrevétlenül, természetes könnyedséggel megérintette a másik derekát, miközben bekapcsolódott a társalgásba.
Tony csak a tekintetével intette magához az egyik pincért, s miután magához vette a következő whiskyt, az aranyló ital társaságában merengve visszafordult a kivilágított város látványához. Határozottan szüksége volt még egy kis időre, hogy kiszellőztesse a fejét.
Kedvelem a mosolyod és a szavaidat,
imádom a stílusod, s ahogy bejárod az utad.
Szeretem a hajad és az ajkaid,
az alsód és a tested vonalait.
- Tony! - vörös hajzuhatag hullott a vállára, mikor Natasha magához szorította és csókot nyomott az arcára. Vigyorogva fogta át a kis vadmacska derekát, s egy pillanatra megemelte, mire válaszul a lány nevetve tarkón legyintette, amint lába ismét a földhöz ért. - Örülök, hogy végül mégiscsak idetoltad a képed.
- Clint tehet róla, egész nap arról áradozott, mennyit készültél a bulira - felelte Tony vigyorogva, s jókedvét barátja gyilkos oldalpillantása sem tudta elrontani. Az elegánsan berendezett, hatalmas nappaliban valóban jó hangulat uralkodott, a fények bőven hagytak árnyas sarkokat, az asztalokon sütemények és nassolni valók mellett az alkoholnak is jócskán jutott hely. A legtöbb vendég az ő korosztályuk tagja volt, a hangos zene ellenére is vidám nevetgélés, flörtölő fecsegés csapott fel mindenütt.
Épp Tony ízlésének való buli.
A gerlepárt nem is zavarta azzal, hogy tudtukra adja, hová megy, tudta, hogy úgyis megtalálják ha akarják, itt csak felesleges harmadikként tarthatta volna a gyertyát, az pedig nem az ő asztala volt. Néhányan örömmel köszöntötték, de akadtak olyan csajok is, akik kifejezetten mogorván fordultak el, vagy épp követték a tekintetükkel amerre elhaladt - korábbi kalandok, félreértett egyéjszakás emlékek, amik mögé a hölgyek többet akartak látni. Tony kedvelte Natasha ízlését, ha barátokról (főként, ha barátnőkről) volt szó, de azért pár szava lett volna a lány vendéglistájával kapcsolatban.
Mondjuk bizonyára a lány nevelőszüleinek meg vele kapcsolatban lett volna hasonló fenntartása, úgyhogy Tony inkább nem forszírozta a kérdést, csak magához vett egy jókora pohár forralt bort, aztán egérút után nézett, hogy legfrissebb egyéjszakás kalandját elkerülje, aki feltűnően sokat pislogott felé a táncpartnere mellől.
A tömeget pásztázva rengeteg ismerős arc bukkant fel, többségüket még az apja révén is ismerte, hiszen Natasha szülei is a védelmi minisztériumnak dolgoztak, ráadásul Howard régi barátai voltak. Tony nem különösebben kedvelte sem Steve Rogerst, sem az élettársát, James Barnest, de azt készségesen elismerte, hogy Tasha azon kevés értékes barátok egyike volt, akiket az apja kapcsolatainak köszönhetett. Egykor a négy szülő még abban is reménykedett, hogy egyszer talán összeboronálhatják a két leszerelt veterán leányát és a Stark birodalom örökösét, a fiatalok azonban keresztbetettek az elképzelésnek, amint elég idősek lettek hozzá, hogy száműzzék az ostoba gondolatot a felnőttek fejéből. Barátként imádták egymást, Tasha gyakran szinte Tony nővéreként viselkedett, de ennél többre egyikük sem vágyott. Túl jól ismerték egymást.
Jó néhány pohár alkohollal, egy kis tánccal és két felejthető flörtöléssel később Tony végül a hálószoba környékén találta magát, egyedül, az egyik kevésbé zsúfolt folyosón. A nappalitól távolabb egy beugróban valami párocska smárolt, a férfi nem is igen foglalkozott velük, ahogy a falnak támaszkodva próbálta eldönteni, hogy vajon szükséges-e felkeresnie a mosdót és hányni, vagy hamarosan jobban lesz. Végül utóbbi mellett döntött. Még nem volt annyira részeg, hogy másnapra fehér ködbe burkolózzon előtte az este, tökéletesen tisztában volt a körülötte folyó buli minden fontos részletével és a saját határaival is, de lassan azért el kellett gondolkodnia rajta, hogy mennyire akarja ma leamortizálni az agysejtjeit. Jó lett volna, ha legalább részleteiben emlékszik az évkezdésre.
Meg arra, hogy kinek az ágyában fog felébredni másnap reggel.
Az évődő kacagás megfékezhetetlenül hatolt át az önmaga köré emelt kis világ falain, Tony szemei felpattantak, az elegáns, méregzöld padlószőnyeget bámulta a lába alatt, de egy pillanatra esküdni mert volna, hogy smaragdzöld szemek néznek vissza rá. A kacagás ismét felcsendült, szinte egészen közelről kúszott át a nappaliból kiszűrődő zenén, az elfulladást követő szavakat azonban nem fogta fel.
A félhomályban csak egy széles vállat látott, aranyszínű tincsek közé markoló karcsú, elegáns ujjakat… Egy sötétzöld pulóver ujját, kidolgozott karizmokat, amik megfeszültek, miközben a pár csókolózott. Aztán a szőke kicsit megmozdult és már nem takarta el az ismerős sápadt arcot, az élesen metszett vonásokat. Tony soha nem volt szégyenlős, mégis félrenézett, megtántorodva szorította össze ajkait, a faltól várt támogatást, miközben elfordult. Semmi köze nem volt a jelenethez, s bár máskor bizonyára megpróbálta zavarba hozni a párt, hogy szórakozzon rajtuk, most egyszerűen csak mielőbb el akart tűnni a közelükből.
Nem is értette magát.
Alkoholra volt szüksége.
És egy nőre, egy telt idomokkal megáldott, ébenfekete hajú macskaszemű szépségre, akinek a testét felfedezheti ma éjjel, hogy jól induljon az újév. Erre azonban még várnia kellett, Natasha a nappaliban szinte azonnal megragadta a karját és miután megbizonyosodott róla, hogy barátja nem az öntudatlanságig itta le magát, vigyorogva, ellenkezést nem tűrve húzta magával a tánctérre. Tony nem tiltakozott, csak átfogta a hozzásimuló nő karcsú derekát, tenyere kicsit lentebb pihent meg, mint máskor, szinte a lány fenekén. Ha Natasha bánta is a dolgot, nem adta a tudtára, csak rávigyorgott, ő pedig gépiesen viszonozta a mosolyt, miközben tovább mozogtak a zene ritmusára.
A következő fél óra szinte feledtette Tonyval a hirtelen rosszkedvet; egy idő után csatlakozott hozzájuk Clint, majd még néhány lány. Az egyik egészen kaphatónak tűnt az éjszakára, Tonynak még csak a flörtöléssel sem kellett megerőltetnie magát, hogy belekóstolhasson a rúzstól sötétlő ajkak ígéretébe. Eper és martini íze volt.
- Valakit be akarok neked mutatni!
Tony vállat vont és egy utolsó, sokat ígérő vigyort villantva korábbi táncpartnerére, hagyta, hogy Natasha karon ragadva átrángassa az összegyűltek tömegén. Meglehetősen felduzzadt a bulizó fiatalok száma, ahhoz képest, amire Tony emlékezett, pedig azt hitte, ők lesznek a későn jövők. Tasha boszorkányos ügyességgel kerülgette az embereket, Tony csak akkor torpant meg, mikor végre rájött, hogy kik felé közelednek.
A szőke srác úgy terpeszkedett a kanapén, mintha az egész világ az övé lenne, s mikor meglátta Natashát, szélesen vigyorodott el és finomnak egyáltalán nem nevezhető módon csapott barátja combjára, aki csípőjét a háttámlának támasztva beszélgetett valami random csajjal. Hosszú ujjai között olyan elegánsan tartotta az olcsó üvegpoharat, mintha kristályból lenne, bosszúsan pillantott hátra, mikor a szőke megütötte, aztán felnézett, egyenesen Tony szemébe, akit Natasha kérlelhetetlenül rángatott tovább, hiába próbálta döbbenten megvetni a lábát.
- Natasha kedves!
A szőke férfi ragyogó mosollyal állt fel és megölelte a lányt, két oldalról nyomva csókot az arcára. Tony alig figyelt oda rájuk, a smaragdzöld szemek rabul ejtették, képtelen volt mást nézni, mint a huncut félmosolyra húzódó, vékony ajkakat. Tasha megragadta a karját, miután kibontakozott az üdvözlő ölelésből és előrébb húzta.
- Tony, bemutatom neked Thor Odinsont, az Asgard vállalatcsoport örökösét és az öccsét, Lokit. Fiúk, ő Howard Stark fia, akiről meséltem nektek.
Natasha noszogatóan taszított rajta egyet, Tony pedig gépiesen, fanyar műmosollyal hagyta, hogy a szőke férfi megszorongassa a kezét. A Lokiként bemutatott fiú türelmesen várt, s mikor végül felé fordult, ő is üdvözlésre nyújtotta a kezét. Érintése kellemesen hűvös volt, nem szorította meg erősen a kezét, nem akarta bizonygatni erejét, mint a bátyja, a másik hátán mégis finom borzongás futott végig. Magára kellett parancsolnia, hogy elengedje a karcsú kis kezet, mikor Loki végül hátralépett.
- Anthony… - Tony gyomra görcsbe rándult, a szó lágyan, szinte émelyítően édesen gördült a másik nyelvén, puhán simogatta lelkét. A felvillanó félmosoly hívogató volt, a smaragd szemekben évődő szikra villant, mikor egyenesen a szemébe nézett. - Tasha olyan sokat beszélt magáról, már alig vártuk, hogy megismerjük.
- Valóban? - Tony kérdőn pillantott barátnőjére, aki csak titokzatosan megrántotta a vállát, aztán ismét Loki felé fordult. - Nekem elfelejtett megemlíteni titeket.
- Milyen szomorú - Loki ártatlanul mosolyodott el. - Ez esetben kénytelen lesz a saját benyomásaira és ítéleteire támaszkodni, Mr. Stark. Még egy italt, Thor?
- Csak ha van még sör.
- Rendben. - Loki könnyedén fordult Tony felé. - Anthony, csatlakozik hozzám?
Tony engedelmesen bólogatva követte.
Szeretem az arcod, a karcsú lábad,
a combjaid és a bosszantóan szexi derekad.
Imádom a csípős nyelved, a csinos feneked,
a pici köldököd… Sőt, még anyád is képbe jöhet.
TOVÁBB A MÁSODIK RÉSZHEZ >>>