Fic: Rattlesnake Smile 15. fejezet
1. fejezet 2. fejezet 3. fejezet 4. fejezet 5. fejezet 6. fejezet 7. fejezet 8. fejezet 9. fejezet 10. fejezet 11. fejezet 12. fejezet 13. fejezet 14. fejezet
Jaredben akármennyire is dolgozott a két férfi iránt érzett düh, mégsem akart balhét. Megfogta a tálcáját, és otthagyta őket. Persze Jonathan és Chris elindult utána, az asztalnál érték utol őt.
- Nincs több hely - szólalt meg Stan, amikor a két férfi le akart ülni hozzájuk. - Mondom nincs itt több hely - mondta még erélyesebben.
- Nyugi ember, csak beszélgetni akarunk egy régi barátunkkal - vigyorgott Chris.
- Tűnjetek el innen, ha nem akarjátok, hogy levakarjuk a vigyort az arcotokról - szólalt meg még egy elítélt az asztaltársaságból. - Üljetek le szépen a hozzátok hasonlók közé - mutatott arra az asztalra, ahol a többi B blokkos is ült.
- Rendben. De nehogy azt hidd, hogy ezt megúsztad Padalecki - sziszegte Jonathan.
- És? Mit teszel? Itt nincsenek körülötted az embereid, a hegyomlás testőreid! Tényleg, megtapasztaltad már milyen a börtönszerelem? - kekeckedett Jared. Meglepődött saját magán, mert mindig kerülte a bajt, de most valahogy nyeregben érezte magát, főleg, hogy a többiek is kiálltak mellette. Reynolds és Kane elballagott, de valamit nagyon sutyorogtak, majd leültek az asztalukhoz. Néha hátra pillantgattak Jaredékre, akik nem is figyeltek rá. Az egykori nevelő asztaltársai most először szóltak hozzá mióta bent van, de máris kedélyesen beszélgettek. Úgy tűnik, hogy ez kellett, hogy végre maguk közé fogadják.
Mindent összevetve Jared talán a legjobb blokkba került. Az A blokk tele volt közszemérem sértőkkel, és olyanokkal, akik hasonló cipőben jártak mint ő. Erőszakos bűncselekményért nagyon kevesen voltak ebben a részlegben. Mint mindenhol, itt is voltak nagydarab, ijesztő emberek, de velük sem volt gond, nem voltak balhésak.
Idővel még munkát is kapott, a fegyházon belül működött egy kis csomagoló üzem, ahol a legjobb magaviseletű rabok dobozokat hajtogattak. Jared is idekerült, így le is tudta foglalni magát. Csakhogy egy idő után Jonathan és Kane kiharcolta, hogy ők is dolgozhassanak. Ezután egyre feszültebb lett a helyzet, de Jared mindig inkább vett egy mély levegőt, és otthagyta őket. Egyszer azonban, amikor éppen nem figyelt rájuk őr Chris belekötött, azonban nem járt jól.
- Tudod Kane, az az egyetlen szerencséd, hogy nyugodt és higgadt típus vagyok - mondta Jared, miközben Christ a kezeslábasának nyakánál fogva szorította a falhoz. - Különben már rég szétvertem volna a fejedet azzal a lapáttal amiatt, amit Jensennel műveltetek. Látod milyen jó neked? - kérdezte, és hagyta, hogy a nála majdnem húsz centivel alacsonyabb férfi lába a földet érje. Eddig ugyanis nem találkozott a talpa a padlóval. - Takarodj el innen, mert legközelebb lehet, hogy fogok tudni uralkodni magamon - ezzel el is indította egy lökéssel Jonathan felé.
Ez egy nappal azelőtt történt, mielőtt az őrök főnöke megkereste volna, hogy akar-e előbb szabadulni jó magaviselet miatt. Persze Jared szeme felcsillant, amikor ezt meghallotta. Elég volt neki bővel a bent töltött hét hónap, nem nagyon akart tovább bent maradni. És ez a lehetőség most nagyon megragadta. Szerencséje volt, hogy nagyon telített volt a fegyház, és minden blokkból az őrök ajánlhattak elítélteket, akik előbb szabadulhattak. Igaz, hogy a bíróság döntött, de ez már egy nagy esély volt. És így esett meg, hogy Jaredet elengedték nyolc hónappal a bebörtönzése után.
Viszont keserű döntést hozott, sem Jeffnek, sem pedig a fiúknak nem árulta el, hogy előbb kijöhet. Így amikor eljött a nap, hogy elhagyhatta a börtönt egy nevelőtiszt, és egy a bíróságtól kirendelt felügyelő várta az ajtóban. Azonnal a kezébe nyomtak egy távolságtartási végzést, miszerint nem közelítheti meg sem a Szent Johannát, sem pedig a Szent Abigél intézetet. Jared még aznap vonatra ült, és Austinba utazott, ahol egy régi ismerőse lakott, akinek volt egy autószerelő műhelye. Ott kezdett dolgozni, és minden héten egy napra Dallasba utazott, hogy jelentkezzen a nevelőtisztnél.
Jared ezzel gyakorlatilag teljesen eltűnt barátai szeme elől. Mivel senkinek nem volt kötelessége Jeffet értesíteni, így nem tették meg, sőt még csak el sem mondták neki, hogy egykori védence hová lett. A fiúk sem tudtak semmit, és ez kétségbeejtette őket. Jensennek nem is merték mondani.
- Srácok - vette egy mély levegőt Jensen egy látogatás alkalmával. Addigra már Tony is kikerült az intézetből. - Szóval… Többet ne gyertek be hozzám.
- Micsoda? - hördültek fel egyszerre.
- Éljétek az életeteket, és felejtsetek el. Mindannyian új életet kezdtetek, rám már nincs szükségetek. Nem kell nektek egy bajkeverő, aki mindig csak problémát jelent.
- De Jensen, te nekünk sosem okoztál problémát - mondta Charlie.
- Édes vagy, de nem. Itt vége van. Nem akarlak titeket többet látni. Már nem vagyunk barátok, vége van - ezzel felállt az asztaltól, és otthagyta őket.
- Nem mondhatod meg, hogy mit tegyünk. Ha akarunk, úgyis bejövünk hozzád.
- Igen, de én nem jövök ki hozzátok. Szóval bejöhettek, de akkor sem fogunk találkozni. Ég veletek - mondta utoljára, és elsétált. És hogy miért tette ezt? Mert tudta, ő már nagyon jól tudta, hogy mit fog kezdeni, ha innen kikerül. El akart utazni Dallasból, hogy mindent maga mögött hagyhasson. El akarta felejteni a sok rosszat, és lezárni a múltat. Amibe a fiúk, és Jared is beletartozott.
Még mindig szerette a férfit, de már rég feladta. Tudta, hogy ha kiszabadulnak mindketten, akkor sem lehetnek együtt, akkor sem élhetnek együtt boldogan. Annak az időnek már vége. Azt pedig nem is sejtette, hogy Jared már új életet kezdett.
És elérkezett Jensen szabadulásának is a napja. Kilépett a kapun, és felszállt a buszra, ami a vasútállomásra vitte. Ott kinézett magának egy szimpatikusnak tűnő vonatot, ami San Angelo felé tartott. Ellopott egy pénztárcát, a tartalmából pont futotta a jegyre. Mire pár óra múlva leszállt a vonatról már annyi tárcát összelopkodott, hogy futotta motelre, sőt egy kiadós vacsorára is. Szerencséje volt, mert a városkában éppen rodeó volt, így tele volt emberekkel. Számára most ez volt a paradicsom, el tudott vegyülni, és a pénztárcák dugig voltak pénzzel.
Jópár napig eltartott a vásár, és Jensen addig végig el tudta látni magát. Valamint még szórakozott is, mert a bikák és lovak világa nagyon vonzotta őt. Főleg a rodeókra szeretett kijárni, és valójában a rodeóbohócokat csodálta, mivel azok megmentették sok esetben a leesett cowboy életét. Azonban, mint mulatságnak, a vásárnak is vége lett, és lassan kiürült a város, egyúttal Jensen zsebe is, mivel buta módon felélt mindent, amit összelopkodott. Nem tudott mit tenni, munka után kellett néznie, még ha az csak alkalmi meló is. Szerencséje is volt, mert meglátott egy hirdetést. McNeill gazda kisegítőt keresett a farmjára, szállást és ételt is biztosítva. Azonnal döntött, nem is gondolkozott rajta. Fogta a kis cuccát, és elindult megkeresni a ranch-ot. Azonban sehol nem találta, és nagyvárosi gyerek lévén eszébe sem jutott, hogy a városon kívül keresse. Aztán végül útba igazították, így kiállt az út szélére és stoppolni kezdett. Nem nagyon jártak arra autók, így már rendesen kigyalogolt a városból.
Végül megállt mellette egy autó, amit egy fiatal fiú vezetett.
- Helló, merre mész?
- A McNeill farmra - felelte Jensen, miközben a platóra dobta a táskáját, majd bepattant a fiú mellé.
- Igen? Milyen ügyben?
- Láttam, hogy munkást keresnek, szállással, étellel.
- Igen, anya és én már nem bírjuk a munkát. Apám tavaly meghalt…
- Sajnálom - mondta halkan. - Szóval te lennél az új főnököm, ha felvesztek?
- Á, inkább anya. Danny vagyok - mosolygott a fekete, rövid hajú fiú. Szürkés-zöldes szemei vidáman csillogtak, ahogy Jensenre nézett, és így Jensen is mosolyogni kezdett.
- Én Jensen vagyok - nyújtott kezet. Ezután Danny elindult.
- És mi vetett erre? Még nem láttalak a városban.
- Tudod, hogy megy ez… Megléptem otthonról, miután érettségi után nem vettek fel egy fősulira sem - lódította. Egyáltalán nem akarta elárulni ennek az idegen srácnak, hogy valójában mi történt vele.
- Én nem is jelentkeztem - sóhajtotta Danny. - Most a farmra kell koncentrálnom, mert anya egyáltalán nem bírja egyedül. Apa halála nem csak anyagilag viselte meg őt.
- Hát ez természetes - helyeselt Jensen, holott fogalma sem volt, hogy milyen érzés lehet elveszíteni az egyik szülőt, mert a ő szülei nem voltak éppen minta szülők.
- És honnan jöttél? Városinak tűnsz… San Antonio?
- Nem. Dallasi vagyok, de azért bírom ám a munkát.
- Azt látod elhiszem - vigyorgott a másik fiú, és alaposan végignézett Jensenen. Aztán végül bekanyarodott egy magán útra. - Meg is érkeztünk - mondta, amikor áthaladtak a kis kapun, ami felett a táblán a McNeill név állt. - Anya örülni fog neked. Attól félt, hogy csak öreg csavargók fognak jelentkezni…
Danny leparkolt, és levette a kis teherautó platójáról Jensen táskáját, majd kezébe nyomta. Jensen ámulva nézett körül, nagyon tetszett neki a ranch. A nagy fehér léces ház, a hatalmas istálló, ahonnan lovak hangja hallatszott, és egy külön álló pajta.
- Hát ő az édesanyám - mutatta be Danny Jensennek.
- Szólíts csak Kathy-nek angyalom - mosolygott a szőke fiúra az alacsony hölgy. Hosszú, kontyba fogott fekete hajába már ősz hajszálak is vegyültek, és a sok gondtól arcát hosszú ráncok barázdálták. Azonban szeme vidáman csillogott, akárcsak a fiának.
- Én Jensen vagyok.
- Bírni fogod te a kemény munkát drágám? Elég vékonyka vagy…
- Higgye el asszonyom, menni fog - mosolygott. - Akkor megkapom?
- Hát még az kiderül, miután alaposan megvacsoráztál velünk - ezzel Kathy már el is tűnt a konyhába.
- Kedves az édesanyád - fordult Jensen Danny felé.
- Igen, anya egy tündér - felelte a fiú. - Gondolom letusolnál - ezzel elindult a fürdő felé. - Van tiszta törölköző is.
Jensen gyorsan be is állt a víz alá, és alaposan megmosta magát. Nem tudta miért, de Danny valahogy Jaredre emlékeztette, és ez nyugtalanította. Azonban annyira kedvesnek tűnt az egész család, hogy nagyon szívesen itt maradt volna. Reménykedett benne, hogy Kathy végül úgy dönt, hogy felveszi.
Így lépett ki a fürdőből, és az asztalon már a gőzölgő étel várta. Danny anyja marhát sütött, sok édeskrumplival, és almaszósszal. Jensen már régen nem evett ennyire finomat, ráadásul Kathy kétszer is újraszedett neki.
- Kell az energia fiam - mosolygott most is. - Holnap kezdődik a szántás, sokat kell dolgoznod.
- Tényleg? - kérdezte vidáman Danny. - Felvesszük anya?
- Persze kisfiam. Kell a segítség - nézett Jensenre, aki majdnem megfulladt egy falattól annyira meglepődött.
- Nagyon szépen köszönöm Mrs. McNeill. Izé Kathy - mondta, amint újból kapott levegőt.
Vacsora után Danny megmutatta Jensennek a pajtában berendezett munkásszállót, ami belülről inkább egy jól berendezett lakásnak tűnt. A fiú csak ámult, nem igazán számított erre. Ledobta a táskáját, majd egyből az ágyra dőlt.
- Reggel ötkor jövök ébreszteni, és indulunk. Jó éjt Jensen - mondta Danny, aztán kilépett az ajtón.
Másnap reggel a fiú valóban ott volt, és már indultak is ki a szántóföldre. Egész nap keményen dolgoztak, aztán este fáradtan tértek haza. Kathy már vacsorával várta őket, és vidáman beszélgettek. Aztán Jensen visszament a pajtába, és lefeküdt. Jared járt a fejében, mint mindig. Nem tudta, hogy hol lehet, nem tudta, hogy mi van vele, de úgy érezte jól döntött. Így már senkit nem kever több bajba, hiszen mindenért magát hibáztatta. Elővette a fényképet, mutatóujjával végigsimított Jareden, majd a fiókba tette, és bezárta. Ezután még nagyon hosszú ideig nem vette elő…
Folyt. köv