Merlin 4x08 - Lamia
Nos, a szokásos epizódnézést követő véleményezésemet mint mindig, most is a merlinfórumra kezdtem el írni, de valami fura véletlen *khmmm* folytán olyan terjengős lett, hogy inkább nem ott szaporítom a szót.
(Egyébként nem is terjengős. A Sekaiichi részekről hosszabbakat is írtam. Csak ez már nem fórumra való. :P)
Szóval tessék csak továbbolvasni, but beware the spoilers!
Hát kivégeztem. Kétes érzéseim vannak az epizóddal kapcsolatban, mert bár nagyon élveztem, és rengeteg momentum tetszett iszonyatosan, pár dolognak mégis sikerült elérnie, hogy húzzam a számat. Főleg a második felében, vagy inkább a vége felé. Az első feléről egy rossz szavam sincs. :)
Előzetesen nem néztem utána az írónak, de ha tippelnem kellett volna, a 4x05 - His Father' Son-os Jake Michie-re tippeltem volna, és lőn, tényleg ő írta. Nem azt mondom, hogy gyenge, közel sem, csak épp… nem tudom, ezekben a részekben volt eddig olyan, ami valami keserédes ízt hagyott a számban.
Molotnikov rendezésével minden rendben volt, ahogy az előző részben is. Egyetlen aprócska problémám a lovagok harcjelenetében volt; a kameramozgás ott kicsit megzavart, a végére kezdtem rendesen beszédülni. :S De egyébként nincs panasz.
És akkor ténylegesen a részről:
Ahogy Gaius kinevezi Merlin helyettesnek!♥^^ Az a jelenet valami fantasztikus volt. Egyrészt tökéletesen érthetővé tette, mennyire bízik Merlinben (azért igen, négy év alatt csak ragadt rá valami), másrészt megragadta az alkalmat, és ismét elhintett egy kis apróságot Arthurnak: „Szerintem Merlin sokkal többre képes, mint hinnéd, felség.” :D :D Ó, igeeen. Aztán mikor odaadja Merlinnek az orvosságos táskáját, komolyan, mintha a diplomát nyújtaná át. Annyira jelentőségteljesnek van ábrázolva, és olyan büszkén nézett Merlinre, és Merlin olyan aranyos volt. :) Szóval tetszett nagyon.
A falu épp olyan volt, mint Ealdor, meg az összes többi birodalmi falu, és marhára piszkálta a csőrömet, hogy nem derült ki, honnan ismeri őket Gwen! Pedig már akkor felmerült bennem ez a kérdés, mikor a lány ajtót nyitott Marynek. Legalább egy gyors mondattal elmondhatták volna. Utálom, mikor felvetnek valamit, aztán hagyják lógni a levegőben. Persze, semmi jelentősége nem lett volna a dolognak, ahogy annak sincs, hogy nem tudjuk, de azért mégis.
Iszonyatosan tetszett, hogy mikor John elkezdett suttogva - de azért tökéletesen érthetően - zsörtölődni, amiért „csak egy fiút” hoztak Gaius helyett, Elyan kiállt a barátjáért, mellé lépett, megszorította a vállát, és úgy mondta, hogy „A neve Merlin”. Jaj, de szeretem, amikor kiállnak egymásért! :D
De ez persze csak még szembetűnőbbé tette a lovagok későbbi viselkedését.
Ha már lovagok, nagyon élvezetes volt látni, ahogy Arthur hiányában Leon intézkedett! Hiába, fiúk, ő a rangidős, lovagsági időtartamban legalábbis biztosan. Kár, hogy Gwaine ezt láthatóan nem tartja tiszteletben. XD
Leon: Körülvesszük a táborukat. Kis szerencsével észrevétlenül megközelíthetjük a tisztást…
Gwaine: UWAAAAA! *kivont karddal beront a banditák közé*
Jaj, Gwaine… XD♥
És az a harcjelenet! Imádtam! Még az ugrabugráló kameramozgás ellenére is. Talán főleg a zene miatt. Imádom ezt a háttérzenét, mióta először hallottuk Arthur és Merlin „csatájánál” a pilotban. Ezt hallgatom a legtöbbet az OST CD-ről. :) Meg persze a Call of Destiny-t.
Te Lamia, már akkor nem voltál nekem szimpatikus, mikor először megláttalak a fa mögött Percival ölébe mászva. Inkább másztam volna oda én. Percy olyan édes és gondoskodó volt! >.<
Maga a Lamia karakter egyébként nagyon tetszett. A színészi játék is remek volt, annyira jól adta az ártatlan, szende kislányt, miközben azért nem volt kétséges a nézők számára a valódi jelleme!.A valódi formáját már kevésbé tudnám dicsérni. A sok sziszegés és előzetes információk alapján kígyószerű valamire számítottam, ám úgy látszik, az animátorok csak kis keretből gazdálkodhattak, vagy nem tudom, mert ez a Lamia inkább egy polip, egy ökör, és maga a görög Medusa keresztezéséből létrejött szörnyűséges hibridnek tűnt. De legalább a szemei szépek voltak. ;)
Nem, kicsit sem volt feltűnő, ahogy magában csöndesen mosolyogva csak sodorgatta a haját, miközben Gwaine és Leon egymásnak estek. Vagy hogy egy csontvázakkal teli kastélyba viszi az új barátait.
Ahogy nem, az sem feltűnő, mikor Merlin az orruk előtt varázsol, mégsem veszi észre senki. Á, dehogy. Elvégre egy fantasyról van szó.
A lovagoknak tényleg másik oldalát láthattuk meg. Nem mondhatnám, hogy tetszett (mármint, hogy köcsögök is tudnak lenni), de érdekes volt látni. Szegény Merlint (és Gwent) úgy sajnáltam, mikor folyamatosan csak azt vágták a fejéhez, hogy nincs semmi beleszólása, ő csak egy szolga, fogja be, stb. =( Látszott rajta, hogy komolyan bántotta őt, noha tisztában volt vele, hogy a lovagok nincsenek maguknál.
Igazán szívmelengető volt, hogy mikor Leon meglátta, amint Lamia Percivalt is elintézi, egyszerre megtört a bűbáj, a bajtársa iránt érzett szeretete erősebb volt. :) Ahogy felüvöltött, hogy NEEEE, és kivont karddal rárontott Lamiára… istenem, kihagyott egy verést a szívem. Komolyan! Főleg, mert Leon sosem volt az a heveskedő fajta.
De persze őt is kiütötte a csaj, így nem volt alkalma látni Merlin varázsolgatását. Conveniently unconscious, so to say.
Na és ez az utolsó, fussunk a szörnyen ronda CGI-szörny elől pillanat már nagyon nem tetszett, ahogy az sem, hogy Merlin egyszerre semmit nem tudott csinálni, mintha bekrepált volna a mágia-indítója. Ám semmi vész, mert jő ekkor badass!Gwen, és egy hatalmas „Takarodj tőle!!” felkiáltás kíséretében slowmo futással leszúrja a bestiát. Yess! =D *tapsol*
És akkor el is értem a rész - számomra - csúcspontjához: Gwenhez!^^ Iszonyatosan tetszik, amit ebben az epizódban Gwennel műveltek. Talpraesett volt, bátor volt, az 1x10 után végre ismét kardot forgathatott, megint Merlin jóbarátja volt, együtt próbálták lerántani a leplet a mágiás ármánykodásról, egyszóval: pazar volt. Nagyon szeretem Gwen karakterét, mert aranyos és merész lány, és nagyon rosszul esik azt látnom, hogy mióta beütött a románca Arthurral, gyakorlatilag csak a szerelmi drámáért kap szerepet. Mintha az a szeretnivaló első évados énje teljesen eltűnt volna, és most csak Arthurtól függene a karaktere.
De előbb a 4x06-ban, most pedig itt is újra megcsillant, és ilyenkor érzem, hogy igen, ez az a Gwen, akit én annyira szeretek. :D Szóval nagyon örültem neki. Még ahhoz is elég közel került, hogy felfedezze Merlin titkát. Szeretem, mikor Merlin és Gwen legjobb barátként viselkednek, és imádnám, ha Gwen hamarabb tudná meg mindenki másnál a titkot. De úgy látszik, ezzel még várnunk kell.
Persze az ő bátor mozzanata sem volt elég, de nem kell félni, jön Arthur, és meglepő módon megmenti a napot.
Nos, Arthur kapásból az egyik nagy sérelmem ebben a részben. Félreértés ne essék, nem a karakterével volt bajom, hanem a jeleneteivel. Az egész „kutassuk az erdőt a barátaim nyomában” jelenetek olyan random módon lettek bevágva a Lamiás jelenetek közé, hogy csak húztam tőle a számat. Meg persze nem hagyott kétséget afelől, hogy az egész csak arra az utolsó jelenetre épített rá, amikor is Arthur az utolsó pillanatban felbukkanhat megmenteni a várkisasszonyt és a khm, várvarázslót. Agravaine-ben is csalódtam. Nem mintha kicsit is szeretném a karakterét, de ármánykodásban azért eddig jó volt. Főleg miután a teaserek is azt mondták, hogy Morgana távollétéért Agravaine fog kárpótolni minket, szánalmasan gyérnek éreztem a próbálkozásait. Ahogy a sárban elkente a lábnyomot, komolyan, nagyon gyerekes!
Arthur viszont megerősödött: most már nem hagyja rábeszélni magát a gonosz nagybácsi javaslataira, és mereven kitart az elhatározása mellett, ez tetszik.
Szóóval, eddig tán meg is adnám rá a 8/9-est, mert bár nem volt egekbe szökő, mégis remekül szórakoztam. De.
De aztán jött két dolog, ami inkább 7/8-ra vitte le az epizódot a személyes skálámon.
Az egyik ilyen dolog a legutolsó jelenet. (Most Arwen fanok ettől talán megneheztelnek rám, mely esetben bocsnat.) Mikor Gwen bekopog az ajtón, majd belép, már tudtam, mi lesz, elvégre ebből kezd rendszert csinálni a sorozat. Az jó és helyes volt, hogy Arthur megdicsérte őt. Igen, valóban bátran viselkedett, bár szerintem ennyire nem kellett volna eldobnia az agyát (még azt is kijelentve, hogy „Azt hittem, mindent tudok rólad, Guinevere” - megjegyzem, imádom, hogy Arthur mindig a teljes nevén hívja őt^^), elvégre tisztában volt ő vele, hogy Gwen remekül tud harcolni, ha úgy kívánja a helyzet. (4x10-es epizód, emlékszel?) De nem gond, dicsérje csak. Ám a néző figyelmét egyszerűen nem kerülheti el a jelenetbe lassan bekúszó hegedűszó, és akkor felvillannak a hátulról megvilágított ablakok, és jaaaaj, ne, már húztam is a számat. Mindjárt csók.
És voilá - minő meglepő, tényleg jön a csók.
Néhány angol fórumon már egyenesen kijelentették: blacklit rooms + violin orchestra = BBC Merlin running gag (aka The Kiss.)
És nem tévednek!
Nem lenne semmi bajom vele, ha nem ilyen erőltetetten csinálnák. :( De tényleg: miért kell minden elcsattanó csókból ilyen drámai, óriási jelentőséggel bíró jelenetet csinálni? Miért kell mindig kórusmű, ragyogó fények, ugyanaz a póz, szivárvány, pillangók, napsugár…? Hm?
Az már csak mellékes, hogy nem szeretem az Arwent, ettől még el tudnék tekinteni. De egyébként tényleg nem szeretem. Nem csak azért, mert szívem csücske a Merthuré ,;hanem mert Arthur és Gwen nekem egyszerűen nem passzolnak össze. Külön-külön isteniek mindketten, imádom őket, de együtt? Az olyan… meh. Kényszeredett az egész. Erőltetett. A tragikus szerelem.
Lancelottal még ránézésre is jobban fest, mint a szőke, világos bőrű királlyal. XD Na de mindegy.
A másik dologgal pedig az volt a bajom, hogy NEM IS TÖRTÉNT MEG. Egészen pontosan a lovagok bocsánatkérésére gondolok. Vagy bármiféle utóhatásra.
Arwen smaci, rendben, ezt még elnézem. De hogy kész, paff, elvágva? Ennyi? Ettől olyan érzésem támadt, mintha az egész epizódnak annyi lett volna a célja, hogy megmutassa nekünk, milyen remek, bátor királyné lesz Gwenből. És ezzel nincs is gond, de miért kell emiatt nyitva hagyni más, fontos történetszálakat? Rettenetesen kíváncsi lettem volna, mi lesz, mikor a lovagok magukhoz térnek, és ráébrednek, mi történt. A másik fickó azt mondta, később rájöttek, hogy megbűvölték őket, úgyhogy biztos a lovagok is emlékeznének. Elvártam volna, hogy elszégyelljék magukat, legalább egy kicsit, majd menjenek, és kérjenek bocsánatot Merlintől a viselkedésükért. És Gwentől is. Minimum ennyit megérdemelnének.
De nem. Be kell érnünk a shiny-sweet Arwen csókkal. *sniff*
Jövő hétről:
MICSODA? ELJEGYZÉS?!! :O Gondolom, hogy semmi nem lesz belőle, mármint Lancelot felbukkanásával, meg minden (minden alatt értem a 4x11-re kapott spoiler alapján felmerült teóriát, miszerint Gwen le fog lécelni Lance-szel, már ha nem csak egy zombi a pasas), de azért szíven ütött. A lelkecském Merthur részét még nem készítettem fel az Arwen menyegzőre. A héten majd ráedzek. :P
(Egyébként nem is terjengős. A Sekaiichi részekről hosszabbakat is írtam. Csak ez már nem fórumra való. :P)
Szóval tessék csak továbbolvasni, but beware the spoilers!
Hát kivégeztem. Kétes érzéseim vannak az epizóddal kapcsolatban, mert bár nagyon élveztem, és rengeteg momentum tetszett iszonyatosan, pár dolognak mégis sikerült elérnie, hogy húzzam a számat. Főleg a második felében, vagy inkább a vége felé. Az első feléről egy rossz szavam sincs. :)
Előzetesen nem néztem utána az írónak, de ha tippelnem kellett volna, a 4x05 - His Father' Son-os Jake Michie-re tippeltem volna, és lőn, tényleg ő írta. Nem azt mondom, hogy gyenge, közel sem, csak épp… nem tudom, ezekben a részekben volt eddig olyan, ami valami keserédes ízt hagyott a számban.
Molotnikov rendezésével minden rendben volt, ahogy az előző részben is. Egyetlen aprócska problémám a lovagok harcjelenetében volt; a kameramozgás ott kicsit megzavart, a végére kezdtem rendesen beszédülni. :S De egyébként nincs panasz.
És akkor ténylegesen a részről:
Ahogy Gaius kinevezi Merlin helyettesnek!♥^^ Az a jelenet valami fantasztikus volt. Egyrészt tökéletesen érthetővé tette, mennyire bízik Merlinben (azért igen, négy év alatt csak ragadt rá valami), másrészt megragadta az alkalmat, és ismét elhintett egy kis apróságot Arthurnak: „Szerintem Merlin sokkal többre képes, mint hinnéd, felség.” :D :D Ó, igeeen. Aztán mikor odaadja Merlinnek az orvosságos táskáját, komolyan, mintha a diplomát nyújtaná át. Annyira jelentőségteljesnek van ábrázolva, és olyan büszkén nézett Merlinre, és Merlin olyan aranyos volt. :) Szóval tetszett nagyon.
A falu épp olyan volt, mint Ealdor, meg az összes többi birodalmi falu, és marhára piszkálta a csőrömet, hogy nem derült ki, honnan ismeri őket Gwen! Pedig már akkor felmerült bennem ez a kérdés, mikor a lány ajtót nyitott Marynek. Legalább egy gyors mondattal elmondhatták volna. Utálom, mikor felvetnek valamit, aztán hagyják lógni a levegőben. Persze, semmi jelentősége nem lett volna a dolognak, ahogy annak sincs, hogy nem tudjuk, de azért mégis.
Iszonyatosan tetszett, hogy mikor John elkezdett suttogva - de azért tökéletesen érthetően - zsörtölődni, amiért „csak egy fiút” hoztak Gaius helyett, Elyan kiállt a barátjáért, mellé lépett, megszorította a vállát, és úgy mondta, hogy „A neve Merlin”. Jaj, de szeretem, amikor kiállnak egymásért! :D
De ez persze csak még szembetűnőbbé tette a lovagok későbbi viselkedését.
Ha már lovagok, nagyon élvezetes volt látni, ahogy Arthur hiányában Leon intézkedett! Hiába, fiúk, ő a rangidős, lovagsági időtartamban legalábbis biztosan. Kár, hogy Gwaine ezt láthatóan nem tartja tiszteletben. XD
Leon: Körülvesszük a táborukat. Kis szerencsével észrevétlenül megközelíthetjük a tisztást…
Gwaine: UWAAAAA! *kivont karddal beront a banditák közé*
Jaj, Gwaine… XD♥
És az a harcjelenet! Imádtam! Még az ugrabugráló kameramozgás ellenére is. Talán főleg a zene miatt. Imádom ezt a háttérzenét, mióta először hallottuk Arthur és Merlin „csatájánál” a pilotban. Ezt hallgatom a legtöbbet az OST CD-ről. :) Meg persze a Call of Destiny-t.
Te Lamia, már akkor nem voltál nekem szimpatikus, mikor először megláttalak a fa mögött Percival ölébe mászva. Inkább másztam volna oda én. Percy olyan édes és gondoskodó volt! >.<
Maga a Lamia karakter egyébként nagyon tetszett. A színészi játék is remek volt, annyira jól adta az ártatlan, szende kislányt, miközben azért nem volt kétséges a nézők számára a valódi jelleme!.A valódi formáját már kevésbé tudnám dicsérni. A sok sziszegés és előzetes információk alapján kígyószerű valamire számítottam, ám úgy látszik, az animátorok csak kis keretből gazdálkodhattak, vagy nem tudom, mert ez a Lamia inkább egy polip, egy ökör, és maga a görög Medusa keresztezéséből létrejött szörnyűséges hibridnek tűnt. De legalább a szemei szépek voltak. ;)
Nem, kicsit sem volt feltűnő, ahogy magában csöndesen mosolyogva csak sodorgatta a haját, miközben Gwaine és Leon egymásnak estek. Vagy hogy egy csontvázakkal teli kastélyba viszi az új barátait.
Ahogy nem, az sem feltűnő, mikor Merlin az orruk előtt varázsol, mégsem veszi észre senki. Á, dehogy. Elvégre egy fantasyról van szó.
A lovagoknak tényleg másik oldalát láthattuk meg. Nem mondhatnám, hogy tetszett (mármint, hogy köcsögök is tudnak lenni), de érdekes volt látni. Szegény Merlint (és Gwent) úgy sajnáltam, mikor folyamatosan csak azt vágták a fejéhez, hogy nincs semmi beleszólása, ő csak egy szolga, fogja be, stb. =( Látszott rajta, hogy komolyan bántotta őt, noha tisztában volt vele, hogy a lovagok nincsenek maguknál.
Igazán szívmelengető volt, hogy mikor Leon meglátta, amint Lamia Percivalt is elintézi, egyszerre megtört a bűbáj, a bajtársa iránt érzett szeretete erősebb volt. :) Ahogy felüvöltött, hogy NEEEE, és kivont karddal rárontott Lamiára… istenem, kihagyott egy verést a szívem. Komolyan! Főleg, mert Leon sosem volt az a heveskedő fajta.
De persze őt is kiütötte a csaj, így nem volt alkalma látni Merlin varázsolgatását. Conveniently unconscious, so to say.
Na és ez az utolsó, fussunk a szörnyen ronda CGI-szörny elől pillanat már nagyon nem tetszett, ahogy az sem, hogy Merlin egyszerre semmit nem tudott csinálni, mintha bekrepált volna a mágia-indítója. Ám semmi vész, mert jő ekkor badass!Gwen, és egy hatalmas „Takarodj tőle!!” felkiáltás kíséretében slowmo futással leszúrja a bestiát. Yess! =D *tapsol*
És akkor el is értem a rész - számomra - csúcspontjához: Gwenhez!^^ Iszonyatosan tetszik, amit ebben az epizódban Gwennel műveltek. Talpraesett volt, bátor volt, az 1x10 után végre ismét kardot forgathatott, megint Merlin jóbarátja volt, együtt próbálták lerántani a leplet a mágiás ármánykodásról, egyszóval: pazar volt. Nagyon szeretem Gwen karakterét, mert aranyos és merész lány, és nagyon rosszul esik azt látnom, hogy mióta beütött a románca Arthurral, gyakorlatilag csak a szerelmi drámáért kap szerepet. Mintha az a szeretnivaló első évados énje teljesen eltűnt volna, és most csak Arthurtól függene a karaktere.
De előbb a 4x06-ban, most pedig itt is újra megcsillant, és ilyenkor érzem, hogy igen, ez az a Gwen, akit én annyira szeretek. :D Szóval nagyon örültem neki. Még ahhoz is elég közel került, hogy felfedezze Merlin titkát. Szeretem, mikor Merlin és Gwen legjobb barátként viselkednek, és imádnám, ha Gwen hamarabb tudná meg mindenki másnál a titkot. De úgy látszik, ezzel még várnunk kell.
Persze az ő bátor mozzanata sem volt elég, de nem kell félni, jön Arthur, és meglepő módon megmenti a napot.
Nos, Arthur kapásból az egyik nagy sérelmem ebben a részben. Félreértés ne essék, nem a karakterével volt bajom, hanem a jeleneteivel. Az egész „kutassuk az erdőt a barátaim nyomában” jelenetek olyan random módon lettek bevágva a Lamiás jelenetek közé, hogy csak húztam tőle a számat. Meg persze nem hagyott kétséget afelől, hogy az egész csak arra az utolsó jelenetre épített rá, amikor is Arthur az utolsó pillanatban felbukkanhat megmenteni a várkisasszonyt és a khm, várvarázslót. Agravaine-ben is csalódtam. Nem mintha kicsit is szeretném a karakterét, de ármánykodásban azért eddig jó volt. Főleg miután a teaserek is azt mondták, hogy Morgana távollétéért Agravaine fog kárpótolni minket, szánalmasan gyérnek éreztem a próbálkozásait. Ahogy a sárban elkente a lábnyomot, komolyan, nagyon gyerekes!
Arthur viszont megerősödött: most már nem hagyja rábeszélni magát a gonosz nagybácsi javaslataira, és mereven kitart az elhatározása mellett, ez tetszik.
Szóóval, eddig tán meg is adnám rá a 8/9-est, mert bár nem volt egekbe szökő, mégis remekül szórakoztam. De.
De aztán jött két dolog, ami inkább 7/8-ra vitte le az epizódot a személyes skálámon.
Az egyik ilyen dolog a legutolsó jelenet. (Most Arwen fanok ettől talán megneheztelnek rám, mely esetben bocsnat.) Mikor Gwen bekopog az ajtón, majd belép, már tudtam, mi lesz, elvégre ebből kezd rendszert csinálni a sorozat. Az jó és helyes volt, hogy Arthur megdicsérte őt. Igen, valóban bátran viselkedett, bár szerintem ennyire nem kellett volna eldobnia az agyát (még azt is kijelentve, hogy „Azt hittem, mindent tudok rólad, Guinevere” - megjegyzem, imádom, hogy Arthur mindig a teljes nevén hívja őt^^), elvégre tisztában volt ő vele, hogy Gwen remekül tud harcolni, ha úgy kívánja a helyzet. (4x10-es epizód, emlékszel?) De nem gond, dicsérje csak. Ám a néző figyelmét egyszerűen nem kerülheti el a jelenetbe lassan bekúszó hegedűszó, és akkor felvillannak a hátulról megvilágított ablakok, és jaaaaj, ne, már húztam is a számat. Mindjárt csók.
És voilá - minő meglepő, tényleg jön a csók.
Néhány angol fórumon már egyenesen kijelentették: blacklit rooms + violin orchestra = BBC Merlin running gag (aka The Kiss.)
És nem tévednek!
Nem lenne semmi bajom vele, ha nem ilyen erőltetetten csinálnák. :( De tényleg: miért kell minden elcsattanó csókból ilyen drámai, óriási jelentőséggel bíró jelenetet csinálni? Miért kell mindig kórusmű, ragyogó fények, ugyanaz a póz, szivárvány, pillangók, napsugár…? Hm?
Az már csak mellékes, hogy nem szeretem az Arwent, ettől még el tudnék tekinteni. De egyébként tényleg nem szeretem. Nem csak azért, mert szívem csücske a Merthuré ,;hanem mert Arthur és Gwen nekem egyszerűen nem passzolnak össze. Külön-külön isteniek mindketten, imádom őket, de együtt? Az olyan… meh. Kényszeredett az egész. Erőltetett. A tragikus szerelem.
Lancelottal még ránézésre is jobban fest, mint a szőke, világos bőrű királlyal. XD Na de mindegy.
A másik dologgal pedig az volt a bajom, hogy NEM IS TÖRTÉNT MEG. Egészen pontosan a lovagok bocsánatkérésére gondolok. Vagy bármiféle utóhatásra.
Arwen smaci, rendben, ezt még elnézem. De hogy kész, paff, elvágva? Ennyi? Ettől olyan érzésem támadt, mintha az egész epizódnak annyi lett volna a célja, hogy megmutassa nekünk, milyen remek, bátor királyné lesz Gwenből. És ezzel nincs is gond, de miért kell emiatt nyitva hagyni más, fontos történetszálakat? Rettenetesen kíváncsi lettem volna, mi lesz, mikor a lovagok magukhoz térnek, és ráébrednek, mi történt. A másik fickó azt mondta, később rájöttek, hogy megbűvölték őket, úgyhogy biztos a lovagok is emlékeznének. Elvártam volna, hogy elszégyelljék magukat, legalább egy kicsit, majd menjenek, és kérjenek bocsánatot Merlintől a viselkedésükért. És Gwentől is. Minimum ennyit megérdemelnének.
De nem. Be kell érnünk a shiny-sweet Arwen csókkal. *sniff*
Jövő hétről:
MICSODA? ELJEGYZÉS?!! :O Gondolom, hogy semmi nem lesz belőle, mármint Lancelot felbukkanásával, meg minden (minden alatt értem a 4x11-re kapott spoiler alapján felmerült teóriát, miszerint Gwen le fog lécelni Lance-szel, már ha nem csak egy zombi a pasas), de azért szíven ütött. A lelkecském Merthur részét még nem készítettem fel az Arwen menyegzőre. A héten majd ráedzek. :P